Nógrád, 1985. február (41. évfolyam, 26-49. szám)
1985-02-14 / 37. szám
ITT Ä TA-596! Tőlünk... ... most mór mindent elvesznek? - kérdezte a salgótarjáni Kemerovo körúton lakó olvasónk, Józsa Istvánná. Telefonálónk elmondta, hogy előbb megszűnt a háztartási gépjavító felvevőhelye, azaz ül ugyan egy hölgy a helyiségben, de olyan, mintha ott se volna. Aztán bezárt a maszek virágüzlet, s most elterjedt a hír, hogy becsukják a fodrászatot és a kozmetikát is. A jelzés nyomába eredve a következőket tudtuk meg. Bizják István, a Nógrád megyei Szolgáltatóipari Vállalat Elektron leányvállalatának igazgatója; - Józsánénak igaza van, a felvevőhelyet jó egy éve raktárnak használjuk. Ugyanis egyáltalán nem tartott rá igényt az ottani lakosság, évente húsz alatti volt a hibabejelentések száma. A gazdaságosság minket is kötelez, ilyen feltételek mellett jiem szabad nyitva tartani. Dr. Szabó Gyula, a Salgótarjáni Szolgáltató Szövetkelet elnöke; - Valóban megszüntetjük ottani üzletünket, mert kezdettől fogva veszteséges. Az üzlet árbevételéből az ott dolgozók jövedelmére sem futja, s akkor hol van még a többi költség?! A lakosság ellátása egyébként biztosított, hiszen tötfb maszek fodrászat működik a lakótelepen, Majorosné Sándor Erzsébet, a Salgótarján városi Tanács kereskedelmi főelőadója: A rryoszeK^virágkereskedő visz- szdádta iparengedélyét, nem érte meg neki nyitva tartani az üzletet. Pavilonját most árulja) (Megjegyzésünk: józsárré jelzése több illetékestől vál- > $sg*.t ki viharos véleményeket, anji arrg, .utal, hogy a jelenségek ‘felszíne alatt komoly éwds^ellentétek munkálnak. Ez Ionban egy későbbi írás Sincs is a tű-lottón ’ A Sportfogadási és Lottó igazgatóság közlese szerint a februári tévélottó nyereményei a nyereményilleték le- yonása utón a következő: 5 találatos, szelvény nem (volt, 4 találátos szelvény' 35 da- tab. nyereményük, egyenként a 99 203 forint, 3 találatos szelvény 3958 idarato, nyereményük egyenként 881 forint, 2 találatos szelvény 137 224 darab, nyereményük egyenként 30 forint. Saját nevelésű utánpótlás Az utóbbi fél évtizedben javult az ifjúságiak, a nők és rhás rétegek körében végzett munka színvonala a salgótarjáni síküveggyárban. A foglalkoztatottak körében számottevő változások mentek végbe. Alapvető cél volt a szerkezetváltás szakmai, emberi hátterének megteremtése. Az egyre korszerűbb technika és technológia befogadása a korábbinál magasabb általános, politikai és szakmai műveltséggel rendelkező dolgozókat igényelt. A foglalkoztatottak száma mintegy 180-nal emelkedett. A középes felsőfokú végzettségűek aránya 21,7 százalékról 25,7 százalékra emelkedett. A szakember-utánpótlást elsősorban saját nevelésből biztosították. A társadalmi ösztöndíjasokkal való foglalkozás. a pályakezdők beilleszkedésének, letelepedésének segítése a munka fontos részét képezte. A politikai és gazdasági íeladátok végrehajtása során kiemelt figyelmet fordítottak a különböző dolgozói rétegek közötti viszony javítására, s az együttműködési formák szélesítésére. NOGRAD Előkészítő tanfolyam szakmunkásoknak Az agrár-felsőoktatási intézmények felvételi-előkészítő bizottsága szakmunkásokat előkészítő tanfolyama (SZÉT) felvételt hirdet a tanfolyam 1985—86-os tanévre. A tanfolyamra jelentkezhetnek azok a mezőgazdaságban. élelmiszeriparban, erdészeti, fagazdasági üzemekben, MEZÖGÉP-vállal^toknál, szak- szövetkezetekben dolgozó fiatal szakmunkások, akik a 10/1978. (VIII. 29.) OM—MüM sz. együttes rendelet 3. és 4. paragrafusában foglalt feltételeknek megfelelnek. A tanfolyamra előzetesen levélben 1985. február 28-ig lehet jelentkezni az alábbi címen: Agrár-felsőoktatási intézmények felvételi előkészítő bizottsága. SZET-tanfolyam, Gödöllő, Páter Károly utca 1. 2103. A jelentkező szakmunkásoknak a tanfolyam vezetősége megküldi a SZÉT részletes felvételi tájékoztatóját és a felvételhez szükséges jelentkezési lapot. Ez utóbbit kitöltve, 1985. április .15-ig kell a tanfolyam címére eljuttatni. A felvételi feltételeknek megfelelt pályázók 1985. májusában ' pályaalkalmassági vizsgán vesznek részt. A képzési Idő tíz hónap (szeptember—június), ebből 28 hét intenzív, bentlakásos oktatás. A tanfolyam elvégzése után a hallgatók bármelyik agrár-felsőoktatási intézményben felvételi vizsgát tehetnek. Sikeres felvételi vizsga után a választott intézmény képzési céljának és idejének megfelelő agrármérnöki, üzemmérnöki dipjomát szerezhetnek. A Közösség háza mozgalom újabb felhívása Pár nappal ezelőtt adtunk hírt a Közösség háza című mozgalom díjkiosztó ünnepségéről és máris egy újabb felhívásról . kell szólnunk. Salgótarján város Tanácsa, a Hazafias Népfront városi bizottsága. valamint a József Attila városi-megyei Művelődési Központ ismételten meghirdette a megyeszékhely peremkerületeiben dolgozó 11 közművelődési intézmény számára a Közösség háza című akciót. Az idén harmadszor megrendezésre kerülő mozgalmi esemény elsősorban a külterületeinken élők közösségbe szerveződését kívánja elősegíteni. Nagy feladat hárul a művelődésügyi intézmények társadalmi vezetőségeire, és természetesen mindazokra, akik magukénak érzik lakóhelyüket. Mintegy másfél ezer vendég fordul meg a bátonyterenyei fodrász- és kozmetikai üzletben, amelyet öt esztendővel ezelőtt adtak át rendeltetésének Kisterenyén. A Salgótarjáni Szolgáltató Szövetkezet 13-as számú egysége 120 négyzetméternyi alapterületen fogadja a környékbelieket női, férfifodrászatra, s kozmetikára. Fórum a miskolci rádióban Naptár 1 1985. február 14., csütörtök, I Bálint napja. A Nap kel 6.52 — nyugszik 17.06 órakor. A Hold kel 3.17 — nyugszik 11.25 órakor. Százöt évvel ezelőtt, 1880. február 14-én született és 81 éves korában, 1961 decemberében hunyt el Lux Kálmán Ybl-díjas építész, restaurátor, a magyar műemlékek feltárásának és széles körű megismertetésének kiváló szaktekintélye. További hideg idd Előrejelzés az ország területére ma estig:-Folytatódik a szokatlanul hideg idő. A keleti országrészben lassanként csökken a felhőzet, egyre többfelé szűnik meg a gyenge havazás. Jobbára gyengén felhőd lesz az ég. Napközben ködös idő várható. A légmozgás többnyire mérsékelt lesz. A hőmérséklet kora délután —8, —13 fok között valószínű. (MTI) Zenei események Megyeszékhelyünk zenei életének két neves csoportja is jelentős eseményre készül ezékben a napokban. Tizenha- tódiikán a Liszt Ferenc ka- mairalkórús tartja minősítő ham®’versenyét a Salgótarjáni Állami Zeneiskolában. Tizen- nyolcadiikán pedig a salgótarjáni szimfonikus zenekar tart országos filharmóniád rendezvénysorozat keretében koncertéit. Az este hét óraikor a Salgótarjáni Állami Zeneiskolában megrendezésre kerülő eseményen Róna Frigyes karnagy vezetésével Mozar.t- műveket mutatnak be.1 Az esten közreműködik az Országos Filharmónia bét szólistája is. Bálint Mária hegedű- művész és Bársony László brácsaművész. Számítógép az orvosi munkában A száimítófttecibniika alkalmazásának egyik leginkább fogékony területe az egészségügy, az orvostudomány. Salgótarjániban példáiul nemrégiben rendeztek az egészségügyi dolgozóik, orvosok számára nagy sikerű számító- giép-íkezelői tanfolyamot. Mint a szervezők, a salgótarjáni megyei kórház munkatársai számot adtak róla, olyan sokan jelentkeztek a tanfolyamra, hogy néhány jelentkezőt. el is kellett utasítani. A nagy érdeklődés magyarázata, hogy az egészségügy és az orvostudomány területén már eddig is jól beváltak a számítástechnika eszközei. Például az élelmezések megtervezésében, a gyógysizer- adagolásban. a vérellátás megszervezésében egytől egyig igen hasznos szerepet tölthet be a számítógép. Gondot csupán az jelent, hogy a már meglévő program termékek csak igen körülményesen alkalmazhatók egy-egy egészségügyi intézmény sajátos adottságaihoz, helyzetéhez. — Itthon és külföldön. Á Karancs Mezőgazdasági Termelőszövetkezet dolgozói közű; tavaly ötvenen üdültek az ország legszebb üdülőhelyein: Hévízen. Hajdúszoboszlón, Budapesten és a Balatonon. De voltak, akik külföldön pihenték ki a munka fáradalmait. Négyen jutottak el Csehszlovákiába, öten Bulgáriába, öten Ausztriába, négyen pedig a Szovjetunióba. — Konvektoron szárította ruháját Hegedűs János nyug- díjos, Bátonvterenye, Nép- köztársaság úti lakos. A ruha meggyulladt, és az 56 éves férfi füstmérgezést szenvedett. Mire a tűzoltók kiérkeztek, a közeli lakók eloltották a tüzet, így a keletkezett kár értéke mindössze kétezer forint. — A minőség megőrzéséért. A nógrádi Béke Termelőszövetkezetben olyan termelési biztonságot teremtettek a tagoknak, aminek eredményeként nem csökkent a málna- termelési kedv. • A termék zökkenőmentes és kifogásta- laji minőségben történő felvásárlása céljából ebben az évben 2 és fél millió forint értékben 40 ezer darab műanyag rekeszt vásároltak. — A választási törvény ismertetése és az abból eredő feladatok megvalósítása volt a fő napirendje a salgótarjáni belvárosi 1. sz. népfrontkörzet tanácskozásának, ahol a jelenlevők megvitatták a bizottság előtt álló politikai és szervezeti feladatokat is. — Ajándék az iskoláknak. A mátramindszenti Mátra- gyöngye Termelőszövetkezet az elmúlt évben a mátramindszenti és dorogházi általános iskola könyvtárát 12 ezer forint értékben könyvvel ajándékozta meg. — Hallgassuk együtt! Zenei rejtvényjátékunk negyedik fordulójában híres zenészfamíliák megnevezését kértük. A sorsolás ezúttal Vallus Bélánénak kedvezett (Pásztó, gyógyszertár), aki-' nek a könyvjutalmat. a szokásos módon, postán küldi e! szerkesztőségünk. — Gyalugtúra Nemesmed- vesig. Ezekben a napokban szervezi a Salgótarjáni Kohászati Üzemek KlSZ-bizott- sága azt a gyalogtúrát, amely a melegebb idő beálltával felszabadulásunk 40. évfordulója alkalmából Salgótarján és Nemesmedves közötti kerül lebonyolításra. Tavaly 10—11 fiatal Battonya és Salgótarján között tette meg gyalog az utat. Ennek -folytatása a mostani, több barátsági rendezvénnyel, látogatással egybekötött túra. — Társadalmi munka. Szanda község lakosai az elmúlt évben egyenként 1800 forint értékű társadalmi munkát végeztek, • ezáltal egyebek között ravatalozó, sportöltöző, szabadtéri színpad, 350 méter hosszú járda épült. Idei célkitűzésük: fejenként 2000 ' forint értékű munkavégzés. Mérőműszer árusításának megtiltása Társadalonibíztasítás a gyakorlatban A jogászszövetség vállalati tagozatának továbbképző tanfolyamán tegnap a ‘társadalombiztosítás aktuális gyakorlati kérdései voltak napirenden. Az időszerű társada- lomb i zt.osí tási ren deiikeaése Is ismerete és alkalmazása a gyakori j ogszabá ly-m ódosí tá - sok és a részletes ügyviteli utasítások miatt sokszor állítja nehéz feladat elé a vállalati jogtanácsosokat. Két szakember, Király Pál ésBes.ze Tibor, a megyei társada- 1 omb i ztosí tási iga zge tósá g osztályvezetői ’ előadásukban a társadalombiztosítási rendeletek, intézkedésiek gyakorlati alkalmazásában való eligazodáshoz adtak segítséget a vállalati jogászoknak. Vállalják a rizikót A balassagyarmati Rizikó klub tagjai tegnap tartották újabb összejövetelüket. Á találkozónak otthont a művelődési központ adott. A közös érdeklődés vezérelte, a társaság az egészséges életmód propagálását és főleg megva-’ lósítását tűzte célul maga elé.' Tegnap Náton Jánosné kérdései okoztak fejtörést a klubbelieknek, akiket a játékvezető a diéta fortélyairól faggatott. Dr. Zándoki Géza a sport egészséget megőrző szerepéről beszélt, szavait gyakorlatra Benkőné Reiter Rita váltotta — meg- tornázta-tva a jelenlevőket. Dr.' Barfal Gábor a tréning fontosságáról szólt, majd az ösz3 szejövetelt a kórház konyháján készült, kalóriaszegéhy ételekből összeállított kóstoló zárta. _,,y — Schirilla átúszta a jeges Dunát. Az ismemJBPortember harminckettedszer vállalkozott a téli jeges Duna átúszásáraí Szerda délutáni vállalkozásának jelentőségét növelte, hogy* éppen Budapest felszabadulásának 40. évfordulóján birkózott meg a nem mindennapi feladattal. — Hat lengyel mérnök tartózkodik,a héten a Salgótarjáni Öfvözetgyárban. A^ Huta Laziskából jött műszakiak a ' zagyvarónai üzem V es kemencéjének felújításához készítenek hidraulikai terveket. A lengyel és magyar gyár közt több éve tartó szakmai kapcsolat. így az eddigi legjellegzetesebb mozzanattal gazdagodik. DEJTÁRI HÍREK — A körzeti rendőrlakás és -iroda építését tavaly kezdték meg a községben, a műszaki átadásra decemberben került sor. A közel másfél • millió forintos beruházás mellett a szakipari munkákat a község kisiparosai társadalmi munkában vállalták háromszázezer forintos értékben. A lakás tavaszra lesz beköltözhető. — Villanyhálózat-bővítés. Patakon az Alkotmány utcában, Dejtáron pedig a Kossuth utcában összesen negyvenkét telek közvilágítását oldotta meg a községi közös tanács. A székhelyközségben a Szabadság úton, a hagyományos lámpákat higanygőz- lámpák váltották fel. Közbiztonság, közrend A Magyar Rádió Miskolc körzeti és nemzetiségi szerkesztősége február 25-én (hétfőn), délután 17 óra 10 perctől fórumműsort sugároz ,.Közbiztonság, közrend” címmel. Az 50 perces előadást időszerűvé teszi, hogy a lakosság különböző módon ítéli meg a városok, és a kisebb települések közrendjét, az állampolgárok közbiztonságát. Éppen ezért a műsorban szó lesz egyebek mellett arról, miként alakultak a bűnesetek, hogyan ítéli meg a lakosság a réndőri munkát, milyen megelőző intézkedéseket tesznek a közrend védelme ügyében, minként alakulnak az úgynevezett erőszakos bűn- cselekmények. mennyire befolyásolja a bűncselekményeket az alkohol, különös tekintettel a közlekedési bűnesetekre. hogyan alakul a fiatalkorúak bűncselekményeinek száma, milyen a közlekedési kultúra, és végül az úgynevezett gazdasági bűnözésekről, valamint a korrupcióról is szó lesz. Az imént felsorolt témákkal összefüggésben várják a hallgatók kérdéseit, illetve leveleit február 23-ig. Cím: Magyar Rádió körzeti stúdiója. Miskolc, Bajcsy-Zs. u. 15. 3537. Az adás alatt ezúttal is telefonügyeletet tartanak. Miskolcon 35-510. Egerben a 12-946. Salgótarjánban a 11-191-es telefonon várjuk a hallgatók hívásait. Mind levélben, mind pedig telefonon érkezett kérdések-' re Borsod, Heves és Nógrád megye rendőr-főkapitányságának vezetői válaszolnak. Azokra a kérdésekre, amelyekre az adásidőben nem kapnak választ' a hallgatók, az Észak-Magyarországban, a Déli-Hírlapban, a Heves megyei Népújságban, valamint a NÓGRÁD-ban válaszolnak a vendégek. Kérdezzen, az illetékesek válaszolnak! Az Állami Energetikai és Energiabiztonságtechnikái Felügyelet állásfoglalása alapján a KERMI megtiltotta a Ganz Műszer Művek UNIV— D típusú univerzális mérőműszerének árusítását. Az áramerősség, a feszültség és az ellenállás mérésére alkalmas műszer ugyanis típushiba miatt balesetveszélyes, használata áramütést okozhat. A KERMI felhívja a forgalmazó kereskedelmi vállalatok figyelmét, hogy a balesetveszélyes mérőműszer árusítását haladéktalanul szüntessék meg, s akik ed-, dig vásároltak a hibás készülékből, azokat a termék újbóli megvizsgálitatása nélkül kártalanítsák. HIVATALOS DEVIZAÁRFOLYAMOK Érvényben: , 1985. február 14-én Devizanem: vétel] eladási árf. tot Ft-ban Angol font 5682,02 5693,40 Ausztrál d. 3881,11 3888,87 Belga frank 78,79 78,95 Dán korona 441,99 442,87 Finn márka 759,76 761,28 Francia frank 517,62 518,66 Hollandi forint 1396,30 1399,10 Japán y. (1000) 197,93 198.33 Kanadai d. 3877,34 3885,10 Kuvaiti d. 16808,92 16842,58 Norvég korona 550,39 551,49 NSZK márka 1581,63 1584,79 Olasz 1. (1000) 25,70 25,76 Osztrák s. 225,15 225,61 Portugál e. 28,62 28,68 Spanyol p. 28,64 28,7(1 Svájci frank 1857,71 1861,43 Svéd korona 558,79 559,91 Tr. és cl. rubel 2597,41) 2602,60 USA dollár 5195,64 5206,03 »MTI) NOGRAD, a Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád megyei Bizottsága és a Nógrád megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: VINCZE ISTVANNE. Szerkesztőségi Salgótarján, Palócz Imre tár t. Telelőn] ia-977. Főszerkesztő: n-5ft4. Sportrovat: 14-598. Kiadja a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: BÁLINT TAMÁS, a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat Igazgatója. Kiadóhivatal: Salgótarján, Palócz Imre tér (. Telefon: 12-542. Telex: 219 199. Irányftószám: SIÓI. Terjeszti a Magyal Posta. Előfizethető: bármely hfrhip kézbesítő postahivatalnál, a hlrlapkézbesftőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Posta Központi Hírlap , Irodánál (KHl) Budapest Ví, József nádor tér 1. 1900. közvetlenül, vagy postautalványon, valamint átutalással a KH1 215—96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra: 43 forint, negyedévre 12» i turinii. egy óRü Hí forint, EIoáHUj»i s Nógrád »negyek Nyomdaipari Váltalat, 3101 Salgótarján, Palócz Imre tér á. Fiai 93, Feleiéi vezetői KELEMEN GABOR igazgató, BU ISSN 0133-1998