Nógrád, 1985. január (41. évfolyam, 1-25. szám)

1985-01-14 / 10. szám

Négyből hat lett Lakássztori EndrefaEván Hogy igazi sztori-e. azt ítélje meg az olvasó, de „ilyen gazdagok vagyunk?” — vilá­gunkban érdemes elgondol- kodni (talán) a dolgon. Endrefalván nemrégiben a termelőszövetkezet, négy, iga­zén szép formájú, tágas la­kást épített szakembereinek. Aki látta tudja: nem hivai- kodóak. de mutatósak, s ami a fő. van bennük hely bőven, hiszen három és fél szobásak. Azután elkészült, egy újabb tömb, hajszálra olyan, mint a termelőszövetkezeté, de ab­ban belül már sok minden más. Négy helyett, hat lakást alakítottak ki benne. — Gazdaságossági szempo- tokból — mondja Balázs Pál, a tanács végrehajtó bizottsá­gának titkára. — A szövet­kezet a saját epítőtorigádjával építette meg a maga szolgá­iig ti lakásait, nekünk erre mó­dunk nem volt. Az AGROBER kapta meg az áttervezést is, hiszen az eredeti terveket is ők készítették. Nekünk vi­szont több lakásra volt szük­ségünk. így belső átalakításo­kat kertünk. így lett a négy­ből hat. — Kissé borsosnak tűnik a hatmi'llió-kétszázötvenezer fó­rul tos ár... — Meglehet. Ezért viszont hat különböző méretű szol­gálati lakáshoz jutottunk, s nekünk arra nagy szüksé­günk van. Szerződéses a nép­művelőnk, nincs elegendő pedagógusunk az iskolában, ahql hamarosan nyugdíjba vonulók is szaporítják a gon­dot. .. A meghirdetett állások mellé most: már lakást is tudunk biztosítani. — A jövendő művelődéai- ház-igazgatónak mennyi lehet­ne a fizetése? — Ha jól emlékszem há­romezer hatszáz forint — fe­leli a tanácstitkár. Csöppet elgondolkodunk a dolgon. — No, a megye biztosan nem akadályozná, ha képzett szakember jelentkezne, hogy ezt a bért följebb srófoljuk. — A három és fél szobás lakás alap területe száznyolc­van négyzetméter. A lakbére? — Négyzetméterenként kö­rülbelüli tíz forint. — Egyedi fűtésié tervezték a lakásokat. Akkor ehhez még számítsuk hozzá a tete­mes fűtési költségeket, a vil­lanyt é* máris oda az igaz­gatói fizetés nagyobbik része. Nem túl csábító. Nem volt luxus ilyen lakásokat építeni Endrefalván ? — Ha csak a négyet épít­jük meg. akkor az lett volna. A hat már megéri. — Júniusban megtörtént a műszaki átadás, ám azóta nincs lakója ,a szép lakások­nak. Nyilván a an ages rezei miatt. — Már van lakói a; Egy pe­dagógus beköltözött decem­berben. Állásokat hirdettünk meg. várjuk rájuk a jelent­kezőket. — Igen. én mégis azt gon­dolom. hogy ezek a lakások nem lesznek túlságosan csá­bítók Hisz az egyszobás is hetvenöt négyzetméterre rúg. Egy lakótelepi kétszobás bő­ven beleférne! Miért egyedi fülesre terveztették ? — A kémények alkalmasak lesznek a központi. fűtésre. Nem volt pénz. a kazánra, lgv is kétmillió-hétszázezer forintot nyertünk a meevei tanács pályázatán es ahhoz még félmilliós kölcsönt is föl kellett venni. Hát igen. Majd lesz közpon­ti fűtés, de előbb meg két hasonló tömbnek fcell meg­épülni«. Legalább. Az egyik­Zöldségbolt: — Kérek két kiló almát! De abból tessék adni. ami itt elül van! Ilyen szépet! Megkapom. Kereskedökém oly gyorsan dobalja a barna rtanicliba. hogy pingpongozik a szép szemem, mégsem tu­dom követni. Ám otthon eljö a halk káromkodás órája, mert a zsonglőrként dobált alma — mind félig rohadt. Á IS forintért. Másnap új zöldségbolt, új stanicli, új könyörgés szép al­máért ír otthon — új károm­kodás. Ugyanez még két más boltban, két más napon. Vé­gül ötödnapra meg jő az iste­ni szikra: — Azanyátok! Veszek egy átlátszó nejlonzacskót és majd abba... Haha! Megveszem. Átnyújtom a zöldséges úrnak, szerény mo­sollyal, mert a győztes agyé előre megengedheti magának a szerénységet. Ez már így van megírna a Herczeg Fe- renc-féle Üj idők illemkóde­xében. Telirakja. Szépek. Fi­zetek. Köszönök, ö nem fo­gadja el. Én viszont hazáig dalolom, hogy „Minek turbékoltok, bú­gó vadgalambok?” Csak mert van még felhőtlen. tiszta öröm ebben az életben. , - F. A drégelypalánlci Szondi Lak atos és Szerelő Ipari Szövet­kezetben a Budapesti Rádió technikai Gyár megrendelé­sére különféle berendezéseket szerelnek össze. A szereidé­ben állították össze azokat a sokcsatornás hírközlőket, amelyek stúdiórögzítők részét képezik. Képünkön: Imre Gyuláné híradástechnikai be rendezést szerel. — kj — Lee Cooper farmerek Karcagról Az idén 28Ö ezer farmert gyártanak az angol Lee Coo­per cég licence alapján a Bu­dapesti Ruhaipari Szövetke­zet karcagi üzemében; ez a mennyiség több mint duplá­ja a tavaly szabott-varrott nadrágoknak. A kényelmes és divatos viselet iránt vál­tozatlanul nagy a kereslet; gyártására Buda-Flax Lenfo­nó- és Szövőipari Vállalat­nak az angol céggel kötőtű szerződése teremtett alapot! Eszerint a külföldről megvá­sárolt gyártási eljárással a Buda-Flax alapanyagából ké­szülnek a ruhadarabok. Karcagon 1983 végén kezd-’ ték meg a Lee Cooper nad­rágok varrását, az angol cég előírásai szerint fölszerelt két gyártósoron. Jelenleg a „Tyrone” fantá­zianevet viselő hagyományos termékből és a fekete, sötét­kék, drapp és olívazöld szí­nű kordíarmerekDŐl kerül ki a legtöbb az üzemből. A nad­rágok átlagos elkészítési ide­je a kezdeti 35—40 percről már 22-re csökkent, s a telje­sítmény javulása az üzemben dolgozók korábbi keresetének havi 5—600 forintos emelkedé­sét eredményezte. Az idén a tervek szerint az eddigiek­nél korszerűbb varrógépeket állítanak munkába. ’ A „komité” — a rögtön­zött gyűlést követően — azonnal össze is ült a szov­jet táborparancsnokságon a legsürgősebb teendők meg­beszélésére ... A már üres emelvény körül közben to­vábbra is ott zsongott a tö­meg. Voltak — nem is keve­sen —, akik rögtön, fenntar­tás nélkül, a belépés mellett döntöttek, de voltak, akik csak hümmögtek, hogy azért igencsak meg kell ezt még gondolni emberek. Innen-on- nan disszonáns hang is ve- gyült a korábbi spontán lel­kesedésbe. Egyesek kereken kijelentették, hogy márpedig nekik egyszer s mindenkorra elegük volt a háborúból, ők bizony, ha ezt levethetik, még egyszer nem vesznek magukra angyalbőrt! Aztán egy ideig még ott gvőzköd- ték egymást az emberek, majd elvonultak barakkjaik­ba, elvinni a hírt azoknak, akik nem voltak ott a gyűlé­sen. Velük tartott pár fiata­labb tartalékos tiszt is. Men­tek egykori szakaszukhoz, ök már döntöttek, nem voltak kíváncsiak rá. mi folyik a tiszti barakkban ... Ott bizonv teljes volt a zűrzavar. Most már nem csak feltételezésről volt szó, nyíl­tan színt kellett vallani min­denkinek ... Röpködtek a hazaárü'ó, esküszeaő ielzők. a hazatérés utáni hadbíróság­gal való fenyegetések. A tar­talékosokat ez persze kevés-. A temesvári önkéntesek (6.) Foglyokból katonák hadnagy Tbilisziből, 1977. de­cember 12ii visszaemlékezé­sében így írt az akkori na­pokról. a hadosztály megala­kulásáról : .,1944. év végén a 3. ukrán front parancsnokságától — akik alá mi is tartoztunk — egy bizottság érkezett hoz­zánk orvosokká] kiegészítve, a magyar önkéntes hadosz­tály, megszervezése céljából. A hadosztály személyi állo­mányának kiválogatása után a bizottság Szigethy Zoltán elvtársat találta a legalkal­masabbnak a hadosztály ve­zetésére és velünk egyetér­tésben — ki is nevezték őt az 1. magyar önkéntes had­osztály parancsnokának. Az önkéntes hadosztály megszervezése után a tábor- parancsnokság elkülönítette részükre a láger egy terüle­tét. amit. a magyar hadosz­tály rendezett be masának tartózkodása és foglalkozás céljaira, és megszervezték sa­ját őrségüket is. Kiegészítet­tük a hadosztály katonáinál' hiányos egye-n ruházatát és felszerelését. Nap mint nap felvételezték elkészítésre az élelmiszer-ellátmányukat. és megkezdődtek a foglalkozá­sok. mint ahogy az egy ka­tonai alakulatnál szokásos.” (Folytatjuk) Dr. Gáspár János désével a vezeték ohmikus el­lenállása folytán bekövetkező veszteségek is növekednek. Az energiaátvitel főegyenletéből következik, hogy az energia- mennyiség, melyet egy bizo­nyos vezeték'át tud vinni, az átviteli feszültség négyzetével arányban emelkedik, vagyis például ugyanazon 'hatásfok­kal 700 kilovolttal nagyjából négyszer annyi energiát lehet továbbítani, mint 345 kilovolt­tal A vezetéki veszteség az áramerősség négyzetével ará­nyosan növekszik. Ezért arra törekszenek, hogy az áram­erősséget semmiesetre se nö­veljék, hanem az egyre na­gyobb távvezetéki teljesitmé- nyék ellenére is még csök­kentsék azáltal, hogy a fe­szültséget emelik. Képünkön egy szép vonal- vezetésű 500 kilovolt — 500 ezer volt — feszültségű táv­vezetéket láthatunk, amely a tengerszint feletti 3500 méter magasságban épült a Szovjet­unióban. Színes acél Az NSZK-ban új eljárást dolgoztak ki. amellyel csak­nem az összes rozsdaáiió acélfa.ija tartósan színezhet ’, a bevonat a további meg­munkálás során is az av; 1 felületén marad A festéket színtelen, áttetsző rétegek­ben juttatják az acélra; azoic a milliméter ezredrészét sem érik el. Magukat a színeket a bevonatot érő fény inter­ferenciája idézi elő. A színe­zőréteg, a mechanikai ráhatá­soknak és, a feszültségc-knele ellenáll. A színskála a feke­tétől, a sötétkéktől a kéken,1 az aranyon és a piroson at a zöldig terjed, a legkülön­bözőbb árnyalatokkal. ^lÓGRÁD - 1985. január 14., hétfő Nagyfeszültségű energiaátvitel A század kezdete óta foko­zatosan emelteik a feszültsé­get azokon a légvezetékeken melyéken az elektromos ener­giát nagy távolságokra to­vábbítják. Azonban a nagj erőművek generátorai is csál néhány kilovolt feszültségű elektromos energiát termel­nek. így a távvezetékek ellá­tására a váltóáramot fel transz­formálják és úgy továbbítjáik, majd a felhasználás előtt 3(10, illetve 220 voltra letranszfor­maivá vezetik be a hálózatba, Egy ideig 70 kiilovoílt.ot vagy 110 kilovoltot alkalmaztak a távvezetékekhez, majd azt 220, 330, 500 sőt 750 kiloyollra fo­kozták. De manapság már 1150 kilovoltos távvezetékeik is épülnek. A nagy távolságú elektromos energiaátvitelnél alkalmazott feszültség állandó emelése egyrészt arra vezethető visz- sza, hogy egyre nagyobb energiamennyiséget kell egy­re nagyobb távra átvinni, más­részt egy egyszerű fizikai ösz- szefügges játszik itt szerepet. Az elektromos teljesítméy az áramerősség és a feszültség szorzatával egyenlő. így a fe­szültség emelésével egyre na­gyobb teljesítmény vihető át anélkül, hogy az áramerőssé­get növelni kellene; erre vi­szont feltétlenül szükség van, mert az áramerősség növeke­Sfaniüli|¥öze!eni bé érdekelte, ők — szinte ki- • vétel nélkü] — a jelentkezést ; tartották egyedüli helyes lé- : pésnek... Azután a hivatá- ; sósak csoportja is megbom- ; lőtt, és a józanabbul gondol­kodók kiváltak, csatlakoztak ■ a tartalékosokhoz. A vita per- - sze folyt tovább. Egészen va- i as óráig. Ekkor egy kicsit el- ; csitult, de csak azért, hogy . utána még’ hevesebben foly- : tatódjan. Majd egy pár „úr” szedelőzködni kezdett, s be- : jelentette, más barakkba köl­tözik, mert nem hajlandó to­vább is egy levegőt szívni ilyen hitszegő hazaárulók­kal ... El is men tek ... Nem hívta őket vissza senki... * A láger egész este nyüzsgő hangyabolyhoz volt hasonló. De még éjjel is keveset alud­tak az emberek. Izgatottan vártáik, mit hoz a holnap, 1945. január 1-e, újév nap­ja ... Reggel a jelentkezni szán­dékozók korán reggeliztek, s mentek sorbaállni a barakk­hoz, ahol a „sorozás” lesz. Még mindig úgy voltak ve­le, hogy hittték is, nem is, de semmiféleképp nem akartak lemaradni róla ... Ott volt már a magyar „komité” is. Azután megérkezett az orosz • tiszti bizottság, fehér köpenyes egészségügyiekkel. Bemen­tek a barakkba — ahol elő­zőleg egy hosszú asztalt ál­lítottak fel —, és először is az önként jelentkező tiszte­ket kérték vizsgálatra. Jöttek, és azonnal vetkez­hettek is meztelenre. Sza­bályszerű sorozás folyt. Az asztal két végénél volt a lajstrombavétel. Az egyik ol­dalon orvos, a másikon or­vosnő vizsgálta meg a jelent­kezőket. Aki azután megkap­ta az „otvecsát” jelzést, már mehetett is az orosz írnok­hoz bediktálni személyi és katonai adatait, majd az utolsó rubrikában nevét alá­írva, már mint hadosztály­tag állhatott — gyorsan fel­öltözve — az átvezetendők közé. Azokat ugyanis, akik beváltak, egy orosz őr száza­sával átvezette a saját ma­guk által kialakított tábor­részbe. Azonnal hozzá is kezdhettek berendezkedni a háromemeletes • pHnősekkel berendezett, nagy szobákra osztott barakkokban. A tisz­tek a 20-as legszélső szobájá­ba, a többiek pedig sorban, ahogy jöttek a mellettük le­vő szobába, illetve a 19-es és 18-as, majd pedig a 31—33- as barakkokba. A sorozás napokig tartott... Ezt az időt használta fel a „komité” a hadosztály szer­vezeti felépítésének kidolgo­zására. A szervező bizottság a hagyományos magyar had­rendet véve alapul, egy köny- nyűhadosztály, azaz 3 ezred és egy önálló őrzászlóalj fel­állítására tett javaslatot, amivel a szovjet parancsnok­ság is egyetértett. Ennek az elképzelésnek a létszámszük­séglete 5500 fő lett volna. A sorozás befejezését követően kitűnt, hogy a jelentkezőik száma — egyelőre — csaik a három ezred felállítását te­szi lehetővé, a szovjet pa­rancsnokság azonban össze­kötő tisztje útján vállalta, hogy a hiányzó létszámot a későbbi fogolyszállítmányok önként jelentkezőiből a „ko­mité” rendelkezésére fogja bocsátani. Ez az összekötő tiszt, az akkor 40 éves grúz Szedrek Szt.yepanovics Minaszján NKVD-s (állambiztonsági). nek, „maszekV-gazdákat keresnek, a másikat a föld­szint szolgáltató egységei tennék még fontosabbá. Juhász György, műszaki el­lenőr, az AGROBER képvi­selője olyan adatokat mond — ők tervezték a házat —, amely szerint olcsók ezek a lakások, hiszen négyzetmé­terük kétszáz híján nyolc­ezer forint. Ha magánerőből kell építeni, akkor a száz- nyolcvan négyzetméteresek úgy másfél millióba kerülnek majd. Ezt aligha fogják ki­fizetni Eindrefalvén az embe­rek. Márpedig a korszerű fa­luközpont kialakítására kap­ták ott azt a bizonyos (a köl­csönnel együtt) hárommillió forint fölötti megyei támoga­tást. Központ formája pedig csak a négy épületnek együtt lesz. Míg a termelőszövetke­zet megteheti, hogy szakem­bereinek annyi lakbért állapít- meg. amennyit anyagi erejük­höz elfogadhatónak tart, ad­dig a tanácsiakat köti a ren­delet. A hatból pedig öt la­kás a telet, üresen kezdte, s aligha kap lakót a nyár előtt. Kicsit elméretezték ezeket az otthonokat. Kétségkívül ilyen méretű lakásokban érezhetné igazán jól magát egy nagyobb család, de az is kétségtelen, hogy fönntartani egy-egy ilyen méretű otthont, nos ez vastag pénztárcát, is kíván. Kezdő embereknek pedig aligha tömött a bukszája fi­zetésin apók ön. Hát még utá­na! Talán a következő két tömb megépítésekor már er­re a szempontra is ügyelnek majd Endrefalván. Ügy tűnik, legutóbb nem erre figyeltek elsősorban. így aztán öt lakás ezekben az ínséges időikben -nég mindig gazdára vár. Nem kevés pénze van benne jz állampolgároknak. Azok­nak, akik közül sokan szintén sorban állnak lakásért. Hortobágyi Zoltán

Next

/
Thumbnails
Contents