Nógrád, 1985. január (41. évfolyam, 1-25. szám)
1985-01-05 / 3. szám
hétezer sípon Zene A főváros hang versenyt létének egyik jelentős színhelye a budavári Mátyás-temp lom. Am e tekintetben jelentőségét a legutóbbi időkig nem az itt tartott orgonahangver- senyek szabták meg, sakkal inkább maga a kedvező helyen épült, történelmi nevezetességű, szép gótikus templom vonzotta egy-egy koncertre a budapestieket s a fővárosba látogatókat. Mert a Mátyás-templom orgonája 1982-lg már jó ideje egyike volt Budapest legelhanyagoltabb, legjobban tönkrement hangszerének. Pedig a hazai közönség részéről, de a város növekvő idegenforgalma következtében is — különösen a templom mellett épült Hilton 'Szálló megnyitása utón — a Mátyás- ítemplomi orgonaestek iránt egyre fokozottabb érdeklődés mutatkozott. Az 1909-ben épült, későromantáfcus stílusú hangszer pedig, amely annak idején az első elektromos vezérlésű orgona volt Európában, a nyolcvanas évek elején szinte már teljesen használhatatlan volt. Holott 1931-ben, az első átépítés során bizonyos értelemben korszerűsítették is. Ekkor kapott az orgona új, nagyméretű játszóasztalt, amelybe már — szintén először Európában — memóriaegységeket is beépítettek a különböző hangszínkombinációk tárolására. És bizonyos hang kép módosítást is végeztek rajta: néhány regi sztert másfélékkel, korszerűbbekkel cseréltek ki. Igaz, hogy jelentősen le is halkították a hangszer hangját, például azzal, hogy a pedál sípjait a hátsó toronyszobában helyezték el. Hogy miképp szólt a 30-as években a Mátyás-templom orgonája, arra ma már kevesen emlékeznek, hiszen a helyreállított hangszer nem volt hosszú életű. A háború alatt a templom homlokzatán lévő rózsaablak egy közeli robbanás következtében bezuhant a sípok közé és jelentős sérüléseket okozott az orgona szerkezetében. A felszabadulás után nagyjából kitisztították a hangszert, 1947- ben még kisebb restaurálásra is sor került, de igazi fényét már nem nyerte vissza az orgona. Egy idő után semmilyen technikai segédberendezés nem működött a játszóasztalban. nem működtek a memóriák sem, jó néhány hang meg sem szólalt, mások beragadtak játék közben... 1982 októberében aztán leállították az orgonát és megkezdték felújítását. A rekonstrukciót Hock Bertalan, a templom orgonistájának tervei alánján végezte el a száztíz esztendős csehszlovákiai Riger Closs orgonagyár. (A tervet Marót; István, Gergely Ferenc és Koloss István orgo- naiművészek véleményezték, és kisebb módosításokat javasoltak a gvár szakemberei is.) A nem mindmmaoi munkával feltűnően rövid idő alatt, 1P#4 eleiére elkészültek, s az ’üeí tavaszi fesztiválon már több koncerten is megszólalt azúj- jévaríz'iolt hangszer. A Mátyás-templom mai orgonája méreteit tekintve nem nagyobb a korábbinál. A hangszer ma is, mint korábban, 85 regiszteres, hangereje azonban jelentősen megnőtt, mivel közel hétezer (pontosan: 6860) sípja gyakorlatilag a legkedvezőbb akusztikai térbe került. Az átépítésnél a legfőbb cél az volt, hogy minél nagyobb mértékben megmentsék az előző orgona romantikus álapjátéfcaiit, s a hangszert alkalmassá tegyék elsősorban a templomi, másrészt a legmesszebbmenő koncertigények kielégítésére. Utóbbi azt jelenti, hogy a barokk, a romantikus, sőt részben a kortársi orgonairodalom alkotásai egyaránt megszólaltathatók legyenek -rajta. A hétmillió-kétszázezer forintos költséggel felújított orgonán tavasz óta igen sok hazad és külföldi művész játszott, s mindegyikük a legnagyobb elismeréssel nyilatkozott róla. A közönség is megelégedéssel hallgatja az új hangszert, hiszen az elmúlt nyáron jóval több orgona-hangversenyt rendeztek a Mátyás- templom-ban, mint bármikor korábban, s ezek mindegyikén zsúfolásig megtelt a budavári műemlék templom. Az orgonamuzsi.ká-t kedvelők tehát láthatóan hamar felismerték: ma már nemcsak a szép környezetért, hanem Budapest egyik legkiválóbb orgonájának meghallgatásáért is érdemes ellátogatni a Mátyástemplomba. Szomory György Kultúra és demokrácia M i sem volna egyszerűbb, mint azt mondani, hogy a kultúra mindig is édestestvére volt a demokráciának; Hiszen a görög demokrácia teremtette meg a görög kultúrát. Akkoriban játszották Aiszkhülosz, Szophoklész és Euripidész drámáit, akkoriban tanított Szókratész és Platon. A demokrácia hozta létre a holland festészetet, az teremtette meg Spinoza filozófiáját stb. Igenám. csakhogy tudjuk, adott körülmények között a nem demokratikus idők is talajává váltak igen sok kulturális teljesítmény nek. Elég arra gondolnunk, hogy például a Horthy- korszakban jött létre az a nagy irodalom, melyet József Attila. Babits Mihály, Radnóti Miklós képviseltek, ez az időszak hozta létre Szent-Györgyi Albert felfedezéseit stb. Tehát nem érvényes az az elméjét, mely közvetlen viszonyt teremt a kultúra és a demokrácia között. Olyannyira nem, hogy adott esetben a demokrácia egyáltalán nem vonatkozik a kulturális teljesítményekre, hiszen Ady Endrének eleinte csak néhány ezer olvasója volt, József Attila könyvei is csak kis példányszámban jelentek meg, s csak később váltak válóban népszerűvé. Még inkább ez a helyzet a tudományos felfedezésekkel. Érlékük ugyanis semmiképpen sem attól függ. hogy hányán fogadják el, és hányán nem. A tudomá'ny akkor is iffaz lehet, ha csak néhányan állnak mellette. (Persze akkor is, ha tömegeket győz meg.) Egyszóval sokkal bonyolultabb a viszony a demokrácia és a kultúra között, mint hinnök, sokkal! ösz- szetettebb, mint az az első pillanatban látszik. Mindenesetre bizonyos, hogy a kultúra egyes tendenciái csupán akkor igazán demokratikusak, ha később, a fejlődés folyamán rájönnek az emberek, hogy ez a kultúra valóban kell nekik, mert így igaz. Viszont semmiképpen sem szabad elfelejtenünk, hogy a kultúrának van egy olyan területe, mely feltétlenül demokratikus, mely mindenképpen a néptömegekért van, mégpedig a kultúra propagandája, a kultúra szervezeti felépítése, a kultúrházak tevékenysége, és ezzel összefüggésben az úgynevezett tömegkultúra, mégpedig az a tömegkultúra, melyet a televízió, a rádió és a többi tömegkommunikációs eszköz közvetít a tömegekhez. Nem hiszem, hogy akár a rádióban, akár a televízióban csupán azok a gondolatok hangzanak el, melyek napiatokban közvetlenül a tömegekhez szólnak. Erről szó sincs. De igenis bizonyos, hogy egészében a televízió és a rádió azt a tömegkultúrát közvetíti, mely szinte közvetlenül befolyásolhatja az emberek kulturális színvonalát. S itt a szórakoztatásról van szó. Az emberek, a neptö- megek valóban szeretnek szórakozni. Az úgynevezett szórakoztatóiparnak emészthető, viszonylag könnyen feldolgozható, de ugyanakkor színvonalas szórakozást kell biztosítania, A színvonalas szórakozás nagyon sokmindent jelent. Jelentheti a lab- aarúgó-mérkőzésektői kezdve egészen az úgynevezett köny- nyüzenéig a teljes skálát, mely ha valóban szórakoztató, ha valóban fordulatos, akkor adott esetben közelebb hozhatja az emberekhez a valóságos kultúrát. ÍR tömegkommunikációs eszij| közöknek meg kell ta- lalniuk azokat a funkcióikat. melvek a tömegeket a kultúra felé fordítják. Egy- egy színházi előadás bizonyos értelemben ,. avantgarde”. Lehet avantgarde, hi- szeth esetleg egy-egy házi előadás valamiféle áttörést hajthat végre, bár előbb keveseknél, mert azt a bizonyos színházi előadást legfeljebb ötvenezer ember nézi meg. Viszont a tömegkommunikáció ilyen kísérletre legtöbbször alkalmatlan. Vagy ha alkalmas, akkor kivételképpen fordulhat elő az ilyenfajta próbálkozás. Ellenben ezek a tömegkommunikációs eszközök 'aTkálmasák arra, hogy az emberekeit orientálják. Például, hogy bemutassák a legfontosabb részleteket egy-egy operából, képer^ nyőre vagy mikrofon elé hozzák a legérdekesebb verseket, és így vágyat keltsenek az emberekben: látogassák a színházakat, az előadóesteket. képtárakat, illetve a koncerttermeket. Ez a művészet propagandája, de olyan propaganda, amely éppen a leg-] fontosabb és a legvonzóbb mozzanatokat emeli ki a művészetből. Hasonló a helyzet az egesa művészetiparral, vagyis a szórakoztatóiparral. Világos,' hogy a művészetipar más jellegű, mint a teljesen egyedi művészet. Hiszen egy festményt a kiálli tóteremben néhány ezer ember lát csupán, a művészetipar termékeit viszont sokmiilióan látják, hallják vagy éppen használják. A művészetiparnak ezért van fokozott felelőssége, amelynek lenyega abban áll, hogy eléggé de-) mokratikus tud-e lenni, vonz-) za-e a közönség érdeklődéséi a művészethez vagy ellenkezőleg: eltávolítja tőle. Mert például Johan Strauss vagy Offenbach még a művészethez vonzották az embereket,' a West Side Story szintén, de a giccs csupán távol tarthatja az embereket tőle. S ebből a szempontból kell megítélni a tömegkommunikációs eszközök viszonyát például a tudományhoz is. A tudományos ismeretterjesztés igen elterjedt a rádióban es a televízióban. De a rádió vagy a televízió nem adhatnak olyan értelemben igazi tudományt, ahogyan például az egyetemek. Viszont felkelthetik a széles tömegek! érdeklődését egyes tudományos kérdések iránt. De csal« akkor, ha nem valamiféle külsődleges szenzációval szolgálnak, hanem a valódi tudomány tanulságai alapjárj terjesztik az ismereteket. L átjuk tehát, hogy a kultúra természetes módon képes demokratikussá válni és a kulturális intézmények feladata az, hogy minden formáját közvetítse'« a néptömegeknek, vagyis érvényesítsék a kultúrában benne rejlő demokratizmust! Hermann István SASS ERVIN Szerefet-mezők október perceid tűhegyére fűzöm az emlékek csipkés leveleit a nyárról, amikor egyetlen áradássá tömörültek a szavak és fényesre horzsolták a falakat nekiütődtek a kitárt ablakoknak felcsapódtak a város légtereibe a találkozások szent légifolyosóiba ahonnan a hitetlen remény is zöldnek látszik mintha vérszínü nem is lenne csak a szeretet mezői odalent KATONA JUDIT Földanya Fontos Sándor képe alá Ezüsttollú záporok szárnya verdes, fénykévéit kazlazza rőtszín este, gyanta perdül, gyümölcsfák arca nedves. A föld vajúdik, s világra jön ma terhe. Ezernyi gyökér-fű fia karolja, befutja testét, mint hajszálerek. Kiszőkült kontyát feltűzi halkan, újra s szemére rozsdás, holt levél pereg. — Táncolni hívott egy bárba. Kérdeztem, mit fog szólni a felesége. Legyintett: — Ma nem érdekel, úgysem bírnám ki otthon. Táncoltunk és ittunk. Azt mondtam, ő is olyan, mint minden férfi, szeret ki- maradozni. Nevetett: — Persze, én is férfi vagyok. — Ügy néz ki a dolog — mondtam, de nem is tudom, miért. — Azt hiszi? — kérdezett vissza. — Pedig mostanában alig érzem. Ezt akkor nem értettem, mint ahogy azt sem, miért esett olyan jól a válasza. Éppen az Orfeo Negróra táncoltunk. Ismered: Hol jársz, van-e már, aki hív... Űj csók, ami átmelegít... — Persze. Folytasd! — Tánc közben megcsókolta a nyakam és magához húzott. .(Én is a nyakadat csókoltam meg először, ott a jobb oldalon, akkor még csak tetszettél, nem is gondoltam, hogy mindent felborítok, csak, hogy egyetlen hétig veled legyek.) — Aztán csókolóztunk. Már tudtam, hogy ez nem olyan egyszerű ügy, mint a többi volt. Másnap reggel találkoztunk. Megkérdezte, emlékszem-e az éjszakára. Mondtam, minden pillanatra. Ahogy befordultunk a sarkon megcsókolt. — Mikor feküdtetek le először? — Február negyedikén. Becsöngetett. Egyedül voltam... (Őrjítő mennyire emlékszik a dátumokra.) — Meddig tartott? — Fél évig. — A felesége mikor tudta meg? — Akkor már régen tudta. Gyűlölt engem. — Okkal. — Nem volt rá oka. Szerettem Bélát. Talán jobban, mint ő. — És Béla nem akart válni? — Akart. De a szülei miatt. .. Túlságosan szerette őket, fél, hogy nem értenék meg... Akkor Béla megmondta, hogy. abba kell hagynunk, nem bírja idegekkel... Sajnáltam. — Hogy nézett ki Béla? — Mondtam már. Zömök volt... — Mint én? — Mint te. Hasonlítasz rá. — Nagyon? — Nem tudom. Van bennetek valami azonos. — Mi az? — Képtelen lennék megmagyarázni. (Gyorsan megy a vonat, kattogva viszi el ezt a szép hetet, Vera, elmaradtak az esték, a szobánk, a tánczene, egyik állomás a másik után, öt perc, tíz perc, húsz perc, fél évek, és elmúlik az élet; Béla legalább alkotott valamit, építész volt és rajzoló, de én?, mit alkothatok én, csak emlékeket, mert egyedül ahhoz van képességem.) — Mintjárt Pesten leszünk. Folytatod? — Elcserélték a lakást, hogy véletlenül se találkozzunk. Egyszer mégis összeakadtunk. Újra kezdődött V , minden. De válni nem akart. Azt hiszem, nem szerette a környezetváltozást... Aztán összekaptunk valami apróságon és elment. (Most már végig kell hallgatnom.) — Többé nem is láttad? — Egyszer. Váratlanul jött. Egy karcot hozott, azt a két fát. .. Ez a valóság mondta, s ami történt, nem igaz. Többé nem láttam... (Mi látjuk még egymást?) — Emlékszel, mikor találkoztunk először? — Buta kérdés. Decemberben! Valamikor december elején. .. — Húszadika volt... (Legalább én ne emlékeznék ilyen pontosan!) — Béla után jött Bandi? — Igen. Nem tartott sokáig. Három hónap volt az egész. — Szeretett? — Azt hiszem. — És te? — Nem tudom... Jólesett, hogy van. örültem neki, szükségem volt rá. — Bandi, hogy nézett ki? — Erős volt, széles vállú, nálad egy kicsit alacsonyabb. — Zömök, mint én... — Igen. — Meg, mint Béla, ugye? (Mennyi keserűség van ebben a hangban.) — Mindjárt Pesten leszünk. — Mindjárt... — Hazakísérsz? — Nem. — Mi történt? — Sietek. • (A fák elmaradnak, jönnek az őrházak, a váltók, az első kék busz, és én nem tudom, mi történt közöttünk hirtelen.) — Még mindig szereted? — Kit? — Bélát. — Miket tudsz kérdezni! Bolondság... Évekkel ezelőtt volt. A déliig megyünk? — Neked közelebb van. Én Kelenföldön buszra szállók. — És holnap? Mi lesz holnap? — Nem tudom. Talán majd rólam mesélsz valakinek. Álltok az ablaknál, és mondodj Olyan volt, mint te. Zömök.. 1 Talán egy kicsit magasabb nálad. — Megbolondultál? Mikof elindultunk, még örültél ne^ kém! — Minden út befejeződik! — Nem szeretsz már? — Fontos ez? Kiszállok. .4 — De holnap hívjál, jó? — Nem tudom. Szervusz. — Várj, majd leadom a tási kád! Ha nem hívsz, én hív4 lak! (Szétborzolta a hajad a szél, szürkés az arcod ott a vonatablakban; dühít a kaH togás.) — Vera! Hallod, Vera?1 Nem hívlak föl! Én téget} szerettelek! Q Ezután gondolta végig. És berúgott aznap éjszaka. NÚGRAD - 1985. január 5., szombat 9 t Pusztai Ágoston: Őskor
