Nógrád, 1985. január (41. évfolyam, 1-25. szám)
1985-01-05 / 3. szám
t N agyanyám azt mesélte, hogy voltak itt olyan telek, de olyan telek! Napokon át szakadt a hó, aztán az emberek megnézhették magukat. Azaz megnézhették volna, ha látták volna egymást az embernyi hófehér áldástól. Na, de hol vannak már azok a telek! Mostanában nyúlfarknyi telek jutnak. Kis hó, aztán latyak, aztán megint kis hó, aztán megint latyak. El sem tudom képzelni, milyen az embernyi hó. Nem is tudnánk vele mit kezdeni. Ha erre a városra, erre a megyére egyszerre ennyi hó szakadna, megállna az élet. Magunkkal sem tudnánk mit kezdeni! Nincs már otthon petróleumlámpa, nincs több napra élelem, nincs a központi fütéses lakásokban védélem az olajhoz nem jutó kazánok leállásakor. Előd József, a Budapesti Közúti Igazgatóság salgótarjáni üzemmérnökségének vezetője — ők a fél megye hófelelősei — valamelyest megnyugtat: — Ekkora hó, mint a mostani semmiféle fennakadást nem okozhat Nógrád megyében és nem is okozott. Most már az útpadkák megtisztítását végezzük, mert a fő- utakról, azoké az elsőbbség természetesen, és a mellék- utakról már eltakarítottuk a havat. Azért decemberben kiszórtunk „felségterületünkön” négyszázhuszonhárom tonna, sót, ötvenhat tonna salakot és majd hétszáz tonna közúzalékot. Ez utóbbi jegesedéskor a leghasznosabb. Ha nagyobb lenne a baj. akkor persze egész kis hadsereg munkálkodna az utókon sószóróktól a hómarókig, és ha még ennél is nagyobb a baj, akkor besegítenek a Volán hóekéi, meg a termelőszövetkezetek erőgépei. Szóval biztonságban vagyunk. Csak az a Wartburg ott az üzemmérnökség előtt. . . A hírek szerint egy kamion „szele” 'csapta meg őket és csodával határos módon „csupán” az autó bánta. Aztán az a másik, az a Polski, amit éppen az árokból cibált ki egy teherautó. Hm. Biztonságban vagyunk. Ha vigyázunk. Mert régen, a hó tetején legföljebb, ha négy lóerő csapott össze (tudom a leckét: egy igazi ló csupán kétharmad valódi lóerőt ér!), aztán legföljebb fölborultak a szánok. Az utasok kikászálódtak a hóból, mondtak egy-ké*. cifrát, Tol segítették egymást és á dolog el volt intézve. Manapság ötven-száz lóerők csapnak össze a nyílt utakon és nemegyszer a cifra káromkodásra sem marad ideje az utasnak. Biztonságban vagyunk? Fűtésgondok, tüzelőhiány, késve érkező vonatok-buszok, szerencsére többnyire ilyesmik miatt káromkodunk cifrát, ha ugyan káromkodunk Mert ez is a télhez tartozik. Sajnos. Megszoktuk. Pedig a tél gyönyörű. Annak, aki szereti. A vadászok például szeretik. Könnyebben kapják puskavégre a nagyvadakat, „akiket" viszont nem volt módunkban a do log felől kérdezni - mármint véleményüket a télről - lévén, hogy ugyancsok szótianok voltak a MAVAD hűtőjében. A társaság nagyobbik részét már elvitte egy kamion (reméljük nem találkozott egy Wartburggal. . .), az utasok kizsigerelt szarvasok, őzek, vaddisznók, és muflonok voltak \Babai Ferenc és Fazekas Márton átvevők egykedvűen sétáltak a nemrég még félelmetes vaddisznók között, ezeket a jószágokat is utolérte a vadok téli végzete. A tél gyönyörű - mondom - és a vadak halálát pötyög- tetem az írógépemen. Ej, de hát a vadászat, oz vadászat. Pedig a tél valóban gyönyörű*. Csak kevesen vesszük a fáradságot, hogy a tőlünk karnyújtásnyira szundító erdő téli ébrenlétét fölfedezzük. Mert Picsák, az ott fácán nyoma, az meg fiatof őzsutáé, vagy tón baké? És ott, ott a Cseh-vár alatt két, nem három szarvasbika. Még a szuszogás is mérföldekre hallatszik ebben a hófehér csöndben, s a tüdő becsülettel zihál, mire az ember ide fölkapaszkodik. A völgyben kiszáradt éger, akár egy mutatóujj a kék ég felé. Hegyén egérészölyv. Bolond, mit keresel itt? Ugyan mire számítasz? Hó, hó mindenütt. Egér ugyan elő nem bújik neked. Persze megelégszel ilyenkor a csontsovány verébbel is, igaz? No, lám, a kis patak még küszködik a fagy ellen, bár a két parttól már vastagodik befelé g jég. Falubéli barátom még gombával is szolgál, azt mondja, nemrég szedte, Hiszem, mert erdei ember, azok pedig mindent tudnak az erdőről, nem úgy, mint afféle városiak. .. Szabóék háza is tető alatt. Nem hiába siettek, 'megelőzték a telet. Ez a karácsony már az ő igazi karácsonyuk volt: minden hidegnél keményebb munkával töltötték a tavaszt, a nyarat, az őszt, hogy saját melegükből, az ablakon keresztül mutassanak fügét a hidegnek. Legyőztünk tél. Legyőztünk téged is. Biztonságban vagyunk. Hideg? Ugyan! Kérdezd a gyerekeket! A tél, az igen! Ez itt az én hóemberem, ezt én építettem, ügye szép? Kár, hogy majd elolvad, ha jön a meleg. De addig! Addig ugye még sokat szánkózunk? És . . és ... meghó- golyózhatlak, ugye? B iztonságban vagyunk. Elégedjünk meg ilyen nyúlfarknyi telekkel. De azért várunk már tavasz! Hortobágyi Zoltán Bencze Péter felvételei ♦
