Nógrád, 1985. január (41. évfolyam, 1-25. szám)
1985-01-26 / 21. szám
Olvassunk újra — együtt! Zengővárkonytó! Budáig Száz éve született Fülep Lajos Ez a város természetesen Budapest. Nem is nagyon áttételesen: az odatelepült, azott létező és egzisztáló magyar szellemiség, a politikai és kulturális, a közéleti és gazdasági. Az ingovány pedig a huszadik szá.-adi magyar történelem. Tudományoskodva azt mondhatnánk, hogy az ostrom létbizonytalanságában induló mű, amely aztán a felszabadulás lázában fejeződik be, s amely 1945 nyarán az első könyvnapon meg is jelent, geopolitikai címet kapott. Jelezve a magyar közéleti gondolkodás és az adott történelmi keretek viszonyát. Líraibban: a szabadság első lélegzete. Az okos emberfők egyik legkiválóbbika, Darvas József úgy elemzi az uralkodó osztály csődjét, a kiutat keresők lehetőségeit, kutatva-szemlél- ive a lehetséges jövőt, hogy bemutatja a maga aktív szereplésével az akkori magyar életet. Hatalmas sóhajtás ez a könyv, átlépni az elmúltakon, befejezni ami volt, indulni új utakra a felszabadulás ihletével a szocializmus építésére. „Már a második vagy harmadik napon hozzákezd tem a megírásához. Amikor a Baross utcai ház, ahol ostrom alatt családommal bujkáltam, felszabadult és néhány hét alatt be is fejeztem. Még a pincében, pillogó gyertyafény mellett kezdtem róni a sorokat: azt se tudtam akkor, hogy könyv lesz-e belőle vagy csupán ö. magam számára valamiféle számvetés? Se praktikus írói cél, se műfaj, se gondos írói megmunkálás nem érdekelt akkor. Egyszerűen: muszáj volt írni. Ügy éreztem, nem tudnám elkezdeni azt a másik, az új, a hosszú éveken át várt, vágyott, remélt — s egyszer-egyszer már nem is remélt — életet, ha ami az ostrom rettenetes napjaiban felgyülemlett bennem, el nem mondom”. Számvetés tehát ez a könyv, végiggondolása mindannak, amit a<z író érzett, megtanult, amá ellen fellázadt, amiért harcolt. Sorra veszi a Horthy- kurzus jelentős alakjait, Gömböst, Behtlent és még sok száz nevet, akik mind a „történelmi osztályok” huszadik s zé zad i lélezéstechniká jának irányítói voltak. Ezt a történelmi tapasztalatanyiagot át- meg átszövi a személyes él- ménv, a Márciusi Front, a baloldal küzdelmének iesemény- dús ábrázolása. Hatalmas indulattal idézve fel a cselekvésire késztető gondolatokat. „Hova fordulhatunk a veszély óráiban? A 25 éves ellenforradalmi reakció minden árnyalata nemzeti érdekeink á.ulója lett Ez a banda 25 évvel előbb a román imperializmust, most a német fasizmust csődítette nyakunkba. A fasiszta pártok és csoportok féltékenyen versenyeznek egymással, hogy melyikük szállít több magyar vért, verejtéket, kenyeret, s melyikük kapja meg érte a vérdíjat a hódítótól. Nem nézhetjük tétlenül, ölbe tett kézzel, hogyan sodor bennünket végső romlásba a németek oldalán néhány elvakult kalandor és megvásárolt renegát. Nem tűrhetjük, hogy Magyarország az eljövendő béketárgyalásokon a népek szégyenpadjára kerüljön és a nemzetet új, még rosszab Trianon sújtsa. Az idő sürget. Néhány hetünk, legfeljebb néhány hónapunk van arra, hogy együtt harcolhassunk szabadságunkért a jugoszláv, lengyel, francia és a többi leigázott néppel.” Darvas ekkor már szocialista írónak tekinthető. 1941-ben jelenik meg A népi írók új útjáról írt cikke, amelyben a magyar baloldalt is bírálva a haladó magyar értelmiség felelősségéről, harcosságának hiányáról ír. És ez a hang tetőzik a Város az ingoványon- ban. Hogy kevés, amit tett a magyar értelmiség és hogy ennek a passzivitásnak komoly következményei lehetnek. Ezt fogalmazza meg a első lélegzetvételkor ez a sokszínű, érdekes önvallomás —, mely Darvas József gondolatainak teljes összefoglalását adja, legalábbis 1945-ig. Sok okospró- fétikus jóslat, javaslat mellett az írás legfontosabb célja, hogy a nyílt küzdelmektől huszonöt év alatt elszokott magyar munkásságot és parasztságot aktivizálni segítse. De a mű közben, ha nem is egy napló kronológiájával, de a jelen levő hitelével számol be az utolsó hetek, napok politikai történéseiről, a szánalmas október 15-i kiugrási kísértettel az állandó igazoltatásokon keresztül az első „orosz katona bácsi” megjelenéséig. A könyv jelképesen is, valóságosan is Szabó Dezső sírjánál ér véget. Darvas akkor még nem tudta, hogy halt meg a huszadik századi magyar irodalomnak ez az ellentmondásos nagy egyénisége: „Bomba ölte meg, vagy a nyilas őrület? Gépfegyver vetett véget kíméletlen harcainak vagy ágyban, párnák között valami polgári betegség?” Azóta tudjuk, valószínűleg éhen halt. Darvas csak egyet érez: „íme beteljesedett a törvény”. És a mű végén: „Valami elmúlt és valami elkezdődik”. Szalontay Mihály Élete regénybe illő, szellemi nagyságát, jelentőségét még ma is kevesen tudják megközelíteni. Amikor már kötetnyit írt, szerkesztett, sőt professzor is volt, a magyar művészetről 1923-ban megjelent korszakalkotó munkáját mégis leszállított áron kínálták a harmincas években. Ha valami kiszivárgott róla a nehezen befogadó köztudatba, úgy ezek a Pesti Naplóban közölt írásai voltak: például az egykéről, 1929-ben. Munkái ma sorra megjelennek, s a Fülep Lajos Múzeum is megnyílt halála után öt évvel a kis baranyai faluban, Zengővártkonytoan. 1885-43«« született, s 1970- ben halt meg. A Gondolkodó Magyarok olcsó sorozatában a Magvető kísérli meg népszerűsíteni, s éppen az egykéről írt tanulmányával, a Magyarok pusztulásával. Lesz-e visszhangja, érdekli-e a mai olvasót az, ami a mi fiatal éveink egyik égető sebe volt? A mi ifjúságunké? Fekete Gyula a népesedési gondjainkról írott könyvében (Éljünk magunknak?) tizenöt levelet közölt nemrég az ország valamennyi ' részéből, hogy figyelmeztessen: a statisztika bizonysága szerint csökken a sokgyermekes családok száma, s nő az evyave- rekeseké. S nem a magára hagyatott, a nagybirtok szorításában vergődő, terjeszkedni nem tudó, szegényedő, sorvadó nép körében, mint indokoltuk a két. háború között. S ahogy akkor sem, ma sem csalk népesedési kérdés volt Baranya, Somogy, Tolna falvainak megfogyatkozása, s bár akkor egyszerűbb okokkal, de lényege és következménye az, amit Fülep Lajos így fogalmazott meg: „Az egykés világ külön erkölcsi világ, külön világrend. Megváltozott benne a család, a munka, a szellemi Javak, a nemzeti hivatottság értékfelé- se az anyagi és hedonisztikai javak értékelésével kapcsolatban.” S azt is hozzáteszi: „A régi típusú gazdálkodás megbukott, s ha tovább ragaszkodunk hozzá, teljes eladósodás és elszegényesedés jár a nyomában. Mit kell tehát tenni? Más gazdálkodási rendszerre térni át!” Mindezt írta csaknem hat évtizede! Európai látókörű tudós, re. ft.mátus lelkész írta ezt zen- gővárkonyi magányában. Tudós, aki képes volt kilépni köréből, képes volt világméretekben gondolkozni, s kitartani igaza mellett, aki tudott közösségben gondolkodni, s akit egyedül népe közösségének felemelkedő e foglalkoztatott. Az egyke kérdéséhez is az vezette: a pusztulás, a visszaesés, a testi-lelki elnyo- morodás víziója, ugyanakkor az élet értékeinek mebecsülése. Még nyomon sem követhetjük mostani megemlékezésünkben, hogy ezekből az értékekből mi minden foglalkoztatta az építészettől a festészetig, Dantétő! Adyig, a színpadtól a publicisztikáig, az esztétikától a filozófiáig. Kérdezhetjük: ez a Párizsban, Firenzében, Rómában világlátásra edzett, több jelentős lap, folyóirat szerkesztőié, korunk egyik legeredetibb. legműveltebb, széles látókörű magyar gondolkodója végül is hoev rekedt meg Baranyában? Ügy, hogy tisztséget vállalt a Károlyi-kormányban, s a Tanácsköztársaság idején kinevezték az áhított egyetemi olasz tanszékre. Mikor mindennek vége lett, nem maradt más választása, megszerezte a nyelvek tudását, filozófiai, történelmi műveltséget kívánó teológiai oklevelet, s a Sió menti Medina, majd Dombóvár, Baja után meghúzódott a Mecsek völgyében az évszázados szelíd gesztenyés védelmében tengődő kicsi faluban, Zengővárkonyban Akj tudta, kit védelmez a falui körülölelő gesztenyés, ott is rátalált, például Illyés Gyula, Németh László, Marlyn Ferenc. Húsz évet töltött a mézil- latú szelíd pannon tájon, ahol még a kaszát is az ősember földből kiforgatott kovakő baltájával fenték, míg 1947-ben Lukács Györggyel egyidőben ismét meghívták a budapesti katedrára. Nem késve. A csaknem egy emberöltő nem haszontalanul telt el. Itt tanítványok, Írók, művészek, tudósok veszik körül, s a hárshegyi sétákat a szó szoros értelmében vett eszmecserék teszik emlékezetessé. Már az ősi mecseki gesztenyésben sétára vezeti vendégeit, de a fővárosban valóságos peripa tetikus iskola — ahogy ezt a tanulási módszert a görögök nevezték — alakul ki körülötte. S ahogy az ókor görögjei kísérték Arisztotelészt, tanulva, vitatkozva vele, úgy okulnak Fülep tanítványai, barátai, sajnos. anélkül, hogy ezek a séta közben folytatott beszélgetések a Széhez út fáin túl is visszhangot kelthettek volna. Még Fülep tanítása is rokon volt a nerinatet.ikuso- k"val• ia^ot;7mns ós ma-teri- a'ízmus határán állt Fiilep Lajos nevével közéo- isko'ás koromban találkoztam először, mikor könyvét fillérekért megvásárolt tarn. Ma sem ajánlhatok az ismerkedésre alkalmasabb olvasmányt, mint ezeket az európai és a magyar művészet je. gyében írt tanulmányokat a magyar építészetről, szobrászatró1!, festészetről. Irodalmi leckének a Dantéról írt tanulmányát, filozófiában, amit Nietzscheről gondolt. TörtéJ neiemből a reformációt és a művészetét elemző írásait; iróniáját, magabiztosságát illetően egy korai interjút Benczúr Gyulával. Publicisztikai vitái közül A Magyarság pusztulása mellett talán a Jövő Nemzedéket. Nem könnyű olvasmányok, de iskolamesternek sem elnézően megértő Arisztotelész ő. Tanulni, vagy tájékozódni hajlandó ugyan, de elfogultságában türelmetlen, és nem tűr ellentmondást, Illyés Gyula az Eligazítónak nevezi. A hosszú magány megkeményítette. s szinte minden írásában ott van. a még nem pe- ripatetiikus formában kialakult, ellenkezésre, kiigazításra késztető, ingerlő részletek nyoma. Csak a részleteké. De mert mindig a világ, az élet,' a történelem egészéből indult ki, bennünk nem a vitatható tételei hagytak nyomot, sokkal inkább, hogy önálló gondolkozásának bátorságával,' vállalásával példát adott. Koczogh Ako» I K arácsony estéje van, s a búvóhelyül szolgáló idegen lakásban szorongva hallgatjuk a becsapódó aknák és ágyúlövedékek csattanását. Számítgatjuk, hogy ugyan hová. melyik utcába eshetett ez az előbbi, amelyik majdnem betörte a mi ablakunkat is? Ügy látszik, mindent/meg lehet szokni, még a halállal való játszadozást is. Egészen nyugodtan ülnék, ha nem lenne itt mellettem ez a két ártatlan csöppség. Ott játszanak a padlón a karácsonyra kapott játékokkal, s egy-egy nagyobb csattanásnál megrebbenve néznek rám: én vagyok számukra az oltalom és a legfőbb biztonság. Hisznek és bíznak bennem: valahogy úgy érzik, ha én itt vagyok mellettük, nem érheti őket semmi baj. S mert ezt látom sugározni ártatlan tekintetükből, egyszerre olyan nehéz lesz a szívem a felelősségtől. hogy majdnem kiszakad a mellemből. Egyszerre csak jön valaki, egy ismerős, és hozza a hírt, boev az oroszok bekerítették Budapestet! A budai oldalon már a Hűvösvölgyben vannak. Aztán más jön. és ugyanezt mondja. Az ágyúdörgés mindenesetre egyre közelebb hallatszik, s a „belövések” egyre sűrűbbek. Szóval, megtörtént... Valami egészen mámorítő érzés vesz raitam erőt. Az eszem tudia. hogv ezzel nincs vérre semminek, sőt,, most kezdődik igazán a neheze: a mostani közeli csattánások csak szelíd előhírnökei annak, ami azután következik. Tegnap a Darvas József: szomszéd házba vágott be egy akna: az egyik lakásban meghalt az egész család. Ma délelőtt a szomszéd utcában történt hasonló. Lehet, hogy ma éjjel, vagy holnap itt nálunk... Nem tudom végiggondolni a gondolatot: nem a védekezőösztön, hanem az öröm hes- segeti el mellőlem. Nagy-nagy biztonság ömlik el bennem: talán valami ilyesmit éreznek kicsi gyermekeim is, ahogy rám néznek, és idesimulnak hozzám. Egész éjjel nem bírok aludni. De nem az időnként becsapódó lövedékek csattaná- sait figyelem, s nem is a fönt köröző repülőgép közeledő, majd távolodó búgására fülelek, hogy vajon dob-e bombát —, hanem a szűnni nem akaró szekérzörgést hallgatom, kint az utcán, az ablakunk alatt. Ügy látszik, vonulnak visszafelé a németek, át Budára. Mehettek már, rászorult a nyakatokra a hurok. S eszembe se jut, hogy ez a hurok engem Is megfojthat: csak a beteljesedés izgalmas örömét érzem... Karácsony két napján végig egvre tart a német visszavonulás., Lehetséges, hnrv ezek csakugyan nem akarják Budapestet védeni, hanem kitörésre készülnek valahol Budán? Viszont az is igaz, hogy csak lovas szekerek vojiulnak a hidak felé: se tankok, se ágyúk, se teherautók nem sorjáznak utánuk. A belövések egyre szaporodnak, de különben csönd van. Azt már kezdjük megszokni, hogy az utcán egyszerre csak közécsap egy embercsoportnak egy-egy akna, vagy ágyúlövedék, s véres húscafatok mázolódnak a falra. A halottak különben is szaporodnak az utcákon. A nyilasok tőlük telhetőén versenyeznek az aknákkal. Vájná testvér, aki a főnyilasok közül egyedül maradt a körülzárt fővárosban, parancsot adott, hogy a bujkálókat és katona- szökevényeket a helyszínen agyon kell lőni. S a pártszol- gálatos testvérek buzgó igyekezettel teljesítik is a parancsot. Sőt, nem csak a bujkáló gyanús, vagy baloldali elemeket és nem csak a katona- szökevényeket lövik agyon, hanem a védett házakból is egyre több zsidót hurcolnak ki, és gyilkolnak halomra. Nincs már óbudai téglagyár, és nincsen Duna-part sem: az utcák és a terek kivégzések színhelyei — legfeljebb a Pannónia kávéház vagy a városháza pincéibe hurcolja el áldozatait az. aki a tarkólövés, vagy a ..perforálás” előtt még egv kis kínzással is ki akarja elégíteni aljas ösztöneit. S nincs már a gyilkosságok Város az ingoványon (részlet) „adminisztrálása” sem: a rendőrség nem jegyzőkönyvez, a hullaszállító autó nem szállít — a hullák temetetlenül hevernek az utcákon és a tereken. Egyik reggel óriási detonáció légnyomása dob ki az ágyból, és betörnek az összes ablakaink. A csepeli vasúti ösz- szekötő hidat robbantották föl a németek. Az akna- és ágyútűz is egyre sűrűsödik. Talán megkezdődött a tényleges ostrom? Hiába, most már le kell költözni a pincébe, abba a nedves, piszkos, patkányokkal teli odúba, összezárva még száz másik emberrel. Eddig főleg a magamfajta emberekkel érintkeztem: olyanokkal, akikkel egy a vágyam, gondolkodásom és reménykedésem. Itt azonban a legkülönösebb elemek vannak összezsúfolva, s szinte percenként ugranak egymás torkának, a ■ ketrecbe zárt vadállatok ingerültségével marakodva egy- egy jobb helyért, vagy biztonságosabb fülkéért. Azt is meglepődve tapasztalom, hogy még mindig szép számmal vannak, akik kitartóan hisznek a német győzelemben: főleg a módosabbak, és azok a kereskedők, akiket a háborús konjunktúra és a zsidótörvények hulláma emelt föl a hátán. Nem Is akarják tudomásul venni, hogy a szovjet csapatok csakugyan körül, zárták a fővárost, s, ha nagy nehezen mégis tudomásul veszik, hát a felmentő seregek közeledésében reménykednek, ök viszik a szót, a többség pedig hümmögve bólogat, vagy hallgat — annál is inkább, mert Vájná testvér már kibocsátotta hírhedt rendeletét, amelynek érteimében azt, aki „csüggeteg kijelentést” tesz, a helyszínen fel kell koncolni... Egymás után jelennek meg a bevonulási parancsok. Ha mindenki betartaná a rendelkezéseket. alig lenne már civil férfi ebben a városban. Csendőrök, rendőrök, nyilasok razziáznak az utcákon: vizsgáznak a hamis igazolványok, mert már legalább minden harmadik férfi katonaszökevény. A nyilasok olyan buzgók a bujkálok felkutatásában, hogy sok helyütt még a pincéket is végigjárják. Rajtuk még nem is csodálkozom, hiszen a fejük, az életük a tét ebben az utolsó játszmában. Nyilván, nem is hiszik, hogy tíz- vagy húszezerrel több katona —, akiket fel- fegvverezr.i se tudnak már — meg tudná védeni Budapestet. De minél többeket beugratni ebbe a véres viaskodás- ba, s így minél többekkel megosztani a felelősséget: ezt a törekvésüket megértem. Hanem ezek a csendőrök és rendőrök, akik kopóigyekezettel szolgáltak végig ki tud- ía már, hány kormányt, hányféle rezsimet? Ennyire el tud aljasodni. s ennyire a szolgaszenvedély űzöttje tud lenni az ember? Hiszen, ha csak úgy tessék-lássék, a forma kedvéért csinálnák ezeket az igazoltatásokat. De látom rajtuk, hogy csakugyan hiszik a felülről ksnott Ítéleteket, mindenekelőtt azt, hogy aki nem vonul be a parancsra, bűnös!... Hiszik, s a jó kooó törekvő igyekezetével próhál- nak minél több „bűnöst” ösz- szefogni... A villamosok már nem járnak, a gyalogos nép a házak tövébe húzódva jár, siet. fut. hogv legalább ennyire védve legyen a becsapódó lövedékedtől Fzek a jól táplált, nagy darab emberállatok pedig. — mell’’,’:n a láncos fémlappal, hogv „csendőr” — olyan nyugodtan sétálnak, szemügvre véva minden férfit, mintha egy falusi búcsú forgatagában járj nának. Parasztgyerekekből nevelt janicsárok: most látom csak igazán, ebben az ítélete* képben, hogy rideg, kegyelmeden ellenségei lettek a népnek, amelyből származtak.' Lehetetlen velük többé bárJ mikor is szót érteni. | NÚGRÁD - 1985. január 26., szombat * Barcsa? Jenő rajza
