Nógrád, 1985. január (41. évfolyam, 1-25. szám)

1985-01-26 / 21. szám

A krónika tanúsága szerint Nőtincs, ez a Lókos-patak ■mentén fekvő kisközség, ve­gyesen magyar és szlovák anyanyelvű. 1720-ban húsz magyar és öt szlovák háztar­tást írtak össze. Pusztította földrengés, kolerajárvány, tűzvész. Mindahányszor újta- e.pült, talpraállt, s ma is él és virágzik. Lakóinak száma 1350-re növekedett, ennek egyharmada nemzetiségi, vagyis szlovák származású. * Nemzetiségi község-e hát Nőtincs? — kérdezősködünk a Czitovszki-kastély kertjé­ben tereferélő asszonyoktól. — Hivatalosan igen, de a mindennapi életben kevesen beszélik a szlovákot. Inkább csak néhány idős ember. Ami meg volt tárgyi emlék, kö­csög, cifra párta, ingvál], azt a gyűjtögető városiak idő­ben elhordták, felvásárolták fillérekért. , — Dehát nem is az a fon­tos, hogy valaki szlováknak, vagy magyarnak vallja ma­gát, hanem az, hogy a falu dolgai rendben menjenek, jó közérzete legyen az embe­reknek — szól közbe Ruzsics néni, aki bizony, már nehe­zen érti meg, ha a kisiskolás unokái szlovákul kérnek re­petát a vasárnapi ebédből, vagy szlovák dalokat énekel­getnek.' ’ 1 * Hogyan is van akkor a szlovák nyelvvel? Az idősek elfelejtik, a fiatalok meg egy­re többen beszélik? — Valahogy úgy. Tavaly augusztusban adtuk át az új nvolc tantermes általános iskolát, amely a helybelieken kívül fogadja ösagárd és Fel- sőpetény felső tagozatos®V is. 5'két utóbbi községben élőb­bek a nemzetiségi hagyomá­nyok, mint nálunk. Ezért úgy döntöttünk, hogy bevezettük a szlovák nyelvoktatást, an­nál is inkább, mivel a Ma- gvarországi Szlovákok De­mokratikus Szövetségétől tíz­ezer forintot kaptunk, ilyen célokra — mondja Kékesi Gá­bor, az iskola igazgatója, ám azt' is hozzáteszi, hogy na­gyon kevés az „egy szem” nyelvszakos tanárnő, aki fel­menő rendszerben,' heti hét órában tanítja az első, máso­dik és harmadik osztályoso­kat. S, ha még azt is hozzá­vesszük, hogy Borókáné Vi- dovszky Ágnes a szomszéd községekben is okítja a diá­kokat...! Egyszóval, elkelne még egy-két nyelvszakos a nőtincsi iskolában. — Problémánk, hogy a gye­rekek kevés nyelvi emléket, hagyományt hoznak maguk­kal Ezt a hiányt úgy próbál­juk pótolni, hogy nemzetisé­gi klubot nyitottunk színes, szórakoztató rendezvények­kel. rendszeresen részt ve­szünk a nemzetiségi szemlé­ken és a könyvtárban is sok szlovák nyelvű könyvet, fo­lyóiratot tanulmányozhatnak a diákok — tájékoztat az igazgató, majd nevetve hoz­záteszi: — Nekünk, szülők­nek is utána kell nézni a szlovák nyelvnek, ha segíte­ni akarunk a gyerekeinknek. Így aztán az idősebbekben rég elfelejtett szavak idéződ­nek fel, a fiatalabbak pedig észrevétlenül tanulnak szlo­vákul. * Mit is mondott az idős Ruzsics néni az imént a kas­télykertben? „Nem is az a fontos, hogy valaki szlovák­nak, vagy magyarnak vallja magát, hanem az, hogy a fa­lu dolgai rendben menje­nek.” — tolmácsoljuk a meg­állapítást Bíró Ottó tanácsel­nöknek. — Én azt hiszem, nincs szégyenkeznivalónk az elmúlt évek eredményeit illetően, legnagyobb büszkeségünk az új, 32 millió forint költséggel épült általános iskola. A me­gyei támogatáson túl, sokat segített az ásványbánva-vál- lalat, a termelőszövetkezet és a lakosság. Voltak ott, bizo­nyára látták a korszerű be­rendezést, a modern eszközö­ket: a diavetítővel, lemezját­szóval, magnóval felszerelt audiovizuális asztalokat. a képmagnót és az iskola leg­nagyobb kincsét, a COMMO­DORE—62. számftógénet. Ma egyetlen tanteremben több világítótest van, mint a régi iskolában, a Czitovszki-kas­tély épületében volt összesen. Hogyan hasznosítjuk a kas­télyt? Hirdetés útján ismer­kedtünk meg egy szobrász­fafaragó csoporttal. Szeret­nénk, ha idejönnének, mert művészetük, alkotóvágyuk ki­sugárzó hatása bizonyára fel­hívná a figyelmet azokra a helyi tárgyi emlékekre is, amelyek padlások mélyén, ládák fenekén rejtőznek. Ami az emberek jó közér­zetét illeti; felújítják Nőtin­csen az áfészboltot, az el­képzelések szerint áprilisiján nyitja kapuit. Bővül az el­adótér, az áruválaszték, lesz hűtőpult, hűtőkamra, a hús­áruk, a mirelitkészítmények helyben vásárolhatók. Nem kell utazgatni érte, nem ke­rül „duplájába” egy kiló hús. Nemrégiben korszerűsítet­ték az- egészségügyi centru­mot; két körzeti orvos, egy fogorvos fogadja a betegeket, itt működik az anya- és gyer­mekvédelem is. A hatvan éven felüli lakosság szociális étkeztetését az iskola négy­száz adagos konyhája oldja meg. * Nőtincsi sétánk utolsó állo­mása az óvoda, 85 apróság otthona. Mindannyian tanul­nak szlovák nyelvet, már a kiscsoportban is.-> Itt nem le­het panasz a személyi felté­telekre, ■ hiszen mindhárom óvónő — Hajdúk Jánosné, Uhlár Piroska, Babka Zsu­zsanna — beszéli a szlovák nyelvet. Budapesten végez­tek a nemzetiségi óvónőképző­ben. Kukkantsunk be egy fog­lalkozásra! Milyen a csalá­dunk? Milyen a környeze­tünk? Nevezzük meg a körü­löttünk levő tárgyakat! A kezek a magasba lendülnek, és az apróságok sorolják ma­gyarul és szlovákul a szava­kat. Aztán mesehallga'ás következik, szlovák képes­könyvből. Nekik már, bizonyára rém lesz gond a nyelvtanulás, ha iskolába kerülnek. Szöveg: Kiss Mária Képek: Kulcsár József Az elmúlt évben avatott Iskola az oktatás kulturált feltételeit biztosítja. A nyelvvel való ismeret már az óvodában kezdődik. Uhlár Piroska óvónő szlovák mesékkel, gyermekjátékokkal, -dalokkal ismerteti meg a kicsinyeket. Kemencei János vezetésével a személyi számítógép haszn álatához szerezhetnek jártas­ságot a fiatalok, képünkön Bacsa Tamás, Makrai Krisztián, Valentka János és Vucs Zoltán. NÖTINGSI SÉTA Nagy László oktatástechnikus videomagnóra rögzíti az Iskolatelevízió adásait. A különböző tárgyakat szaktantermekben oktatják a kisdiákoknak.

Next

/
Thumbnails
Contents