Nógrád. 1984. december (40. évfolyam. 282-306. szám)
1984-12-23 / 301. szám
kézilabda A megye „mostohagyereke" a síküveggyár sikerszakosztálya Í Motló: „Mondhatta volna szebben, kis lovag. Más-más hangnemben... így , ni, hallja csak:” (Rostand: Cyrano de Bergerac) TÉNYSZERŰEN: A Salgótarjáni Síküveggyár SE női kézilabda-szakosztályának felnöttcsapata az idén mindössze egyetlen pontot veszítve, 9 pont előnnyel nyerte a megyei bajnokságot, majd az osztályozón egy győzelemmel és egy döntetlennel kiharcolta az NB II-be jutást. Az ifjúsági csapat ugyanebben a felnőttbajnokságban negyedik lett, majd az országos ifjúsági bajnokság területi döntőjét Miskolcon megnyerte, így jövőre az országos bajnokságban indulhat. A serdülőcsapat a megyei ifjúsági bajnokságban bronzérmet szerzett. A felnőttkeret 15 tagú, ugyanennyi lányból áll a két utánpótláscsapat „választéka” is. A szakosztály elnöke Kívés Béla, a feinőttedző Czímer János, a fiatalok szakvezetője Zuber- csányné Zorga Zsuzsa, az intéző a férje: Zubercsány József. TÖRTÉNETILEG: Tavaly rémi szerencsével nyertük meg a megyei bajnokságot, de a színvonal annyira gyenge itt, hogy esélyünk sem volt a följütásra az osztályozón: pont nélkül jöttünk haza. Az idén a 16-os keret fele kicserélődött, elment például mindkét kapusunk, viszont az STC-ből két érett, rutinos játékost, Balassagyarmatról egy tehetséges fiatalt igazoltunk. A többiek saját nevelésűek, az ifjúsági keretünkből kerültek a felnőttek közé. A Budapesti úti Petőfalvi Lajos Általános Iskola, és a 211. számú ISZI az utánpótlásbázisunk. Az előbbiben Zubercsányné tartja a foglalkozásokat, az utóbbiban tanít a segítőm, Boro- nyai Tamás is és én is. Az általános iskolával szerződésünk is van, az ISZI létesítményeit viszont csak a személyes kapcsolataink révén használhat-" tűk . eddig, (Czímer, János.) SZÁMSZERŰEN: A síküveggyár I. és II. csapata ösz- szesen 47 (!) előkészületi, illetve kupamérkőzést játszott ebben az évben a bajnokság előtt és a szünetben. Szarvason tíznapos edzőtáborozáson vettek részt a nyáron. A találkozók közül 12-szer NB-s csapat volt az ellenfelük. Az idény előtt például az Ózdtől 20. az év végén már csak 6 gó'lal kaptak ki. A kupatornákon 3 második, és 3 harmadik helyezést szereztek, de akik megelőzték őket, mindannyiszor magasabb osztályúak voltak. Az is előfordult, hogy NB-s gárdát utasítottak maguk mögé. A felnőtteknek és az ifiknek heti öt, egyenként 3 órás, a serdülőknek 3 edzésük van. A két mellékállású edzőhöz jövőre csatlakozd Boronyai Tamás is. A serclii1 őcsapat tagjai mind általános iskolások, a többiek életkora 14 és 34 között van; kö- zü'ük a fiatalabbak középiskolások.. vagy ISZI-sek — ölüknek tanulmányi szerződése ran a síküveggyárral, január 51, még négyen kötnek ilyet. ELKESEN: Itt a megyébe : a focin kívül a többi lab- d : áték csak amolyan megtűrt valami. a szakosztályok sz'nte rákényszerítik masukat az egyesületekre, ahol esetleg nagy kegyesen befogadják őket, ha el tudják tartani magukat. A síküveggyárban ez nem így van. A gazdasági és a sportvezetés egyaránt, határozottan akarja a női kézilabdázók minél jobb szereplését, sőt néhány éven belül még magasabbra jutását. Lőcsei József kereskedelmi igazgató, az SE társadalmi elnöke rendkívül sportszerető, áldozatkész vezető: szinte nem tudnánk Czímer János edző. olyant kérni tőle, amit meg ne kapnánk a realitásokon belül, amelyeket azért mi is ismerünk. Az egyesület új ügyvezető elnöke, Pilinyi László is lelkes, hozzáértő, ügyes, rátermett szakember. Biztosítják a feltételeket a magas színvonalú sportoláshoz, saját busszal utaztatnak, még az ifjúságiaknak is Speedo- mezük van... A gyár a tekecsarnok mellett új, bitumenes kézilabdapályát is épít a sporttelepünkön, jövő márciusra készül el a tervek szerint. Nem kell majd az ifjúsági sportcentrumba járnunk, és a hazai labdarúgó-mérkőzések után lenne közönségünk is. Végül, de talán elsőként kellett volna említenem dr. Juhász Gyula gyárigazgató óriási támogatását, amely nélkül még most. sem tartanánk, ..sehol... 'tZübercsányné Zorga ‘Zsuzsa.) NÉV SZERINT: SzOó Katalin sokáig egymaga állt helyt a felnőtt- és ificsapat kapujában, amikor „kollégái” elmentek. Az egészségügyi szakközépiskolában érettségizett az idén, azóta a gyári rendelőintézetben dolgozik. Jól fogja az átlövéseket, és a hetesekét, az indításain még van javítanivaló. Több nagy egyesület érdeklődik iránta. . . Kiss Lászlóné tavasszal került át az STC-ből, a női labdarúgó-válogatott tagja. Viszonylag ritkán edz a kézilabdázókkal, de nehéz mérkőzéseken sokat segít megbízhatóságával, rutinjával, képzettségével. Ugyancsak balszélső az ÍSZI-ben harmadikos Tóth Melinda, bár ő beállóként is jól szokott szerepelni. Az idén sokat fejlődött, de a tétmérkőzéseken még lémpalázas. Az utóbbi vonatkozik Szabó Piroskára is, aki, .jól képzett balszélső, lélektani okokkal és fiatalságával magyarázható a visszafogottsága, az önbizalomhiánya. A bal átlövő Kovács Katalin a csapatkapitány; ő eddig szülésznőként a kórházban dolgozott, de január 1-től szintén a gyárba kerül. Sokszor 12 órás műszakok után közvetlenül is jött edzésre, mérkőzésekre. Sportszakmai- lag is van miért fölnézniük rá a többieknek. A Balassagyarmatról igazolt Lukács Gertrud atléta, volt, majd megsérült, és a nyáron kezdett a csapattal együtt edzeni. Kiugró tehetsége már az osztályozókon szemet szúrt a szakembereknek. A szeptember óta bolyais gimnazista Tóth Éva korához képest igen jó) képzett, remek atletikus adottságai vannak, játéka széles skálájú; szintén bal oldali átlövőt játszik a leggyakrabban. Moczokné Űrvölgyi Éva megbízható irányító, végig ő „vezényelte” a csapatot. Remek karmester, jól védekezik, a befejezésekben kell még javulnia. Zubercsányné Zorga Zsuzsa jobb oldali átlövő, a gárda meghatározó egyénisége: ha jól megy neki, nyer a csapat. Komoly játékosmúltja sok nehéz mérkőzésen segítette át a társaságot, de teljesítménye , nem elég egyenletes. Mögötte a pásztói Juhász Judit, a közgazdasági szakközépiskola másodikos diákja jelentené az utánpótlást, de a sok utazgatás és tanulás miatt keveset tud edzeni. A jobbszélső Kovács Lászlóné, ugyancsak az STC-ből került át nyáron: gyors, jól képzett, nagy rutinja vap a védekezésben. és az, indulásoknál egyaránt jeleskedik. Tarjáni Szilvia, a beálló, és elsős ISZI-s létére rendkívül megbízható és pontos, eredményes gólszerző. Az osztályozókon éppen egy tucat találattal terhelte meg az ellenfelek hálóját, így őré is fölfigyeltek a szakemberek. Még a bővebb országos ifjúsági válogatott keretben is számolnak vele. Sokat nyert a csapat a volt válogatott Nyári Erzsébet leigazolásával . Inkább még csak a jövő ígérete a 15 éves közgazdasági szakközépiskolás Fehérvári Erika, és a Pásztóról igazolt Dancsák Gabriella az iránvító és a másodikos ISZI-s Táborhegyi Edina a kapus posztján. Ugyancsak kapogtat Tnár- az első csapat ajtaján, Bódi Tünde, Oláh Anna. Rákos Andrea és Tóth Valéria is. OPTIMISTÁN: „Nagyszerű a csapatszellem ebben a társaságban, még tanulmányi problémák sincsenek a lányoknál, nemhogy fegyelmi gondok. A vezetésben meg olyan a munkalégkör, hogy mindenki teszi a dolgát anélkül, hogy szólni kellene érte, de ha kell, a másiknak is besegít. Nem főnök-beosztott viszony van köztünk, hanem igazi munkatársak vagyunk. Ha több NB-s játékost nem tudtunk is igazolni, a megyéből még felhozhatunk sok tehetséget. Itt nincs nemzedéki vita, a pályán is ritkán szólnak rá egymásra a lányok. Ha hibáznak is. a lelkesedés és a tűz senkiből sem hiányzik. Jövőre ilyen feltételekkel bent1 kell, hogy maradjunk az NB II- ben, bár még azt sem tudjuk, melyik csoportba kerülünk. Aztán jöhet a stabilizálódás, és végül talán a följebblépés Január 4-ig tart a szünet, utána újra heti öt edzés, majd egy budapesti és a hagyományos megyei teremtorna következik. Sorsolás februárban, rajt áprilisban. Ha a megyei sportvezetés is támogat, biztosan bent maradunk!” (Zuher- csány József.) V. F. Címeres mezben Szojka Ferenc, a „karmester5' Nógrád megye labdarúgó- sportjának egyik legnagyobb egyénisége Szojka Ferenc, aki számtalan utánpótlás-, Bá- njrász- és B-válogatottság mellett. 27 alkalommal öltötte magára a nagyválogatott címeres mezét. Az alakulóban lévő aranycsapattal részt vett a helsinki olimpián, ahol első Lett a gárda, majd tagja volt az 1954-ben Svájcban ezüstérmet szerzett VB-csapatnak Közben 1953-ban, a Bukarestben rendezett Világifjúsági Találkozón is nagy sikert arattak, az akikori híradások szerint Szojka vezérletével. Szojka Ferenc tagja volt az 1958-as stockholmi VB-n szereplő csapatnak is. Az úgynevezett aranycsapatban 21-szer szorított helyet magának. Az SBTC-ben tizenhat éven keresztül. közel háromszázötven alkalommal húzhatta magára az általa oly annyira szeretett. fekete-fehér szerelést. (A kapus posztjától a balszélsőig csaknem valamennyi helyen iátszott a csapatban.) E rekordját egyelőre megyén belüli focisták sajnos nem veszélyeztetik. — Hogyan kezdődött labdarúgó-pályafutása? — kérdezem munkahelyén, a szénbá- vyák-vállalatnál dolgozó, sokszorosan kitüntetett kiváló dolgozót. — Közvetlenül á felszabadulás után, egy játékostobor- zót hirdetett meg a SE SE és én is jelentkeztem, alig tizenöt évesen. Az eléggé gyenge alkatom miatt az edző a bal szélre küldött. Később egyik I alkalomimial megsérült a bal- j fedezetünk és ennek a helyét ] foglaltam el. Igaz ezt a posztot jobban is szerettem, mivel itt többször találkoztam a labdával, mint a csatársor bal szélén,. Később, 1950-ben az SBTC-'hez igazoltam és rögtön bizonyítási lehetőséget is kaptam az első osztályban. A bemutatkozás jól sikerülhetett, mert még abban az évben meghívták a B válogatottba is Közben itthon Szűcs Gyuri bácsi formálgatta a csapatot, mely. a későtobiékbeh : megalapozta az NB I. stabil gárdáját. Amikor 1952-ben kijutottam az olimpiára, még egyelőre csak igyekeztem ellesni Puskás, Bozsik és a többiek játékát. Egy évvel később, az utánpótlás néven szereplő válogatott csapattal megnyertük a VIT-tornát, sok más nagy labdarúgónemzetet megelőzve. — Az 1954-es svájci világ- bajnoksággal kapcsolatban sok szóbeszéd hangzott és hangzik el ma is a szurkolók részéről Harminc év távlatából hogyan emlékszik erre? — Svájcban léptem először pályára hivatalos, országok közötti felnőttválogatott-mér- kőzésen. Korea csapat ellen. Simán nyertünk, 9—0 arányban. Rúgtam egy kapufát, amelyről nem befelé, hanem kifelé pattant a labda... A következő mérkőzésen a nyugatnémeteket győztük le 8—3 arányban. A brazilok ellen egy nagyon csúnya, sportszerűtlen meccsen 4—2-re diadalmaskodott a magyar csapat. Két napra rá, egy másik délamerikai csapat következett; Uruguay válogatottja. Az első kilencven perc 2—2jvel végződött, majd jött a kétszer tizenöt perc hosszabbítás és Kocsis két fejesgóljával 4—2- re nyert a magyar válogatott. A mérkőzés, hősét Kocsis Sanyit én támogattam be az öltözőbe is és én vettem le a cipőjét, mivel annyi ereje sem volt, hogy le tudott volna hajolni A nyugatnémetek elleni döntő is úgy indult, mint a korábbi találkozók. Az első tíz percben 2—0-ra vezetett a magyar csroat. Ami viszont ezután történt, az szinte elképzelhetetlen. A csapatunknak semmi sem jött be, míg a németeknek minden. A napokban járt nálunk Bu- zánszky Jenő, az akkori csapat jobbhátvédje és a TIT- ben levetítette az Uruguay és az .NSZK : elleni meccset A filmet végignézve, legalább 5—6 tiszta gólhelyzetet hagyott ki a magyar csapa-t. Az előző, nehéz mérkőzések fáradtságának. jelei — véleményem szerint, ekkor jelentkeztek. Bár azóta magyar csapat a VB-k történetében do- bogóközdlbe sem került. — 1956-ban az év labdarúgója: Szojka Ferenc, SBTC... — Ügy érzem, hogy ebben a korábbi évek teljesítmé4| nyei is benne voltak. A válogatottban több poszton is sikerült jól szerepelni és ment a játék itthon is. Annak idején nem volt ritka a tíz-tizeinkét ezres nézőszám a hazai pályán. — A válogatott csapattal számtalan országban megfordult. Melyik tetszett a legjobban? — Valóban, a sport jóvoltából sokfelé jártam 1954 januárjában egyiptomi túrán vett részt a válogatott csapat. Budapestről, a mínusz húszfokos hidegből, Zürichen keresztül Egyiptomba, csaknem harminc fok melegbe érkeztünk. Reggel, amint kinéztem a szállodai szoba ablakán, pálmák és virágok mindenfelé. Aztán a piramisok, a szfinkszek; lenyűgöző látvány, mindez bő egy hónapon keresztül... — Számtalan túra közben kik voltak a szobatársai? — A válogatottal legtöbbször a dorogi Buzánszfcy Jenővel voltam együtt, vagy az ő távollétében a pécsiek kapusával, Dankával. Egy hosz- szabb északi túrán Oláh Géza, az SBTC , egykori kapusa is részt vett és ő volt a beszélgetőpartner. Az 1958-as VB-n Vasas Mihály is volt a csapat tagja, aki szintén tarjáni volt. Általában a klubtársaik segítették egymást. — Ki volt a példaképe? — Az SUT0-ben* •1 Laczkó Sándor, aki sokat segített annak idején a csapatba való beilleszkedésihez. A válogatottban Bozsik József játékintelligenciája tetszett. A hosszú túrákon igyekeztem ellesni játékstílusát és gyakoroltam azt itthon az edzéseken. Csak sok-sok gyakorlással lehet megalapozni azt, amire a mérkőzések folyamán szükség van. — Egy évtizeden keresztül a csapat kapitánya volt. Milyen volt a kapcsolata a „sípos” emberekkel? — Közel húsz esztendeig aktívan fociztam, de a bírók egyetlen alkalommal sem állítottak ki. Még annyit sem mondtak, hogy ejnye-ejnye. Az aktív labdarúgás nem azt jelentette akkor, hogy a munkahely felé sem nézünk, hanem ha délután edzés volt, akkor délelőtt be kellett menni a munkahelyre és dolgozni is kellett. Vasárnapi meccs után. bármilyen későn is érkeztünk haza, hétfőn munkakezdéskor jelentkezni kellett Én 1950-tő!l ugyanazon beosztásban dolgozom a Nógrádi Szénbányáknál a mai napig is. — S végül: van-e jelenleg valamilyen kapcsolata a sporttal? — A labdarúgástól nem tudnék elszakadni. Korábban edzősködtem Nógrád megyén belül, különböző csapatoknál. Az újonnan alakult SBTC edzőbizottsáigánáá vezetőségi tag vagyok és valamennyi mérkőzésére eljövök — fejezte be visszaemlékezéseit az egykori kiváló sportember, a klubjához mindig hű Szojka Ferenc. Kukely Mihály ] Sakkemlékverseny Nagylócon A Síküveggyár SE felnőtt női kézilabüakerete (Kovács Lászlóné és Nyári Erzsébet hiányzik a kúpról). Gyurkó Péter felvétele Szécsény városi jogú nagyközség és Nagylóc község fel- szabadulásának 40. évfordulója tiszteletére a két település sportegyesülete december 26-án délelőtt 10 órától közös egyéni sakkemlékversenyt rendez Nagylócon. a mozgalmi házban. A sakkórák kétszer 15 percig működnek majd mérkőzésenként, a verseny a résztvevők számától függően 8—10 fordulós, svájci rendszerű lesz. Várják a rendezők Szécsény és Balassagyarmat körzetéből is a sakkozókat; Szécsényből Nagylócra 9.45-kor indul, visszafelé 12.20-kor és 17.30-kor megy buszjárat. Az első hat helyezett tárgyju-« talmat és oklevelet, a nagy- lóci és a szécsényi sakk- szakosztály legeredményesebb két tagja különdíjat kap.