Nógrád. 1984. december (40. évfolyam. 282-306. szám)
1984-12-21 / 299. szám
Őszülő hajjal is a pályán Bemutatkozik: a megye legidősebb, aktív kézilabdázója — Mondja Zoli, hány éves? —■ November 20-án töltöttem a 46. életévemet. — Bemutatná néhány mondatban magát az olvasóknak? —- Az érsekvadikerti általános iskola testnevelő szakos tanára vagyok, négy éve a balassagyarmati körzet területén működő ÁISB (általános iskolai sportbizottság) vezetője. Fiatálalbto koromban atletizál- ,tam és. fociztam Honion a megyei II osztályban játszó helyi csapatban. Kézilabdában tizenhét. éve vagyok igazolt versenyző, ebből tizennégy évet jelenlegi csapatomnál!, az Ersekvadkert megyei I. osztályú gárdájánál töltöttem. Az általános iskolában évekig az atlétikát vittem, de tapasztalatom szerint ma már a gyerekek nem vállalják a sportággal járó pluszmunkát. Ez utóbbiban, véleménye szerint, mi lehet a megoldás? — Elsősorban szemléletváltozás szükséges. Meg kellene érteni, hogy minden fizikai sportág alapja az atlétikai készségek kifejlesztése. '— Visszatérve a kézilabdához: müven eredményére a legbüszkébb? Cseh Zoltán — Csapatomban irányító és átlövő poszton játszom. Négy éve, 42 évesen, Balassagyarmaton a Palóc Kupán elnyertem a gólkirályi címet a fiatalok előtt. — Elnézést a kérdésért, de meddig csinálja még? — Amíg a csapatnak szüksége van rám és amíg úgy érzem, hogy az edzéseken a többiekkel lépést tudok tartani. Csapatunk jó közösségi szelleme serkent arra, hogy néhány évet még teljes erő- bedobással végig tudják játszani. — Végezetül árulja el: mi a titka annak, hogy valaki 47. életévében, egy olyan közismerten kemény sportágban, mint a kézilabda, képes bírni az edzésekkel és mérkőzésekkel járó terheket? — Legfontosabb a sport maradéktalan és fanatikus sze- retete, amely rendszeres edzéssel és sportszerű életmóddal párosulva hozzásegíti az embert ahhoz, hogy testben és lélekben fiatal maradhasson, — Köszönöm a beszélgetést. * A fenti néhány sor egy olyan ember életútját mutatja be. akinék sorsa gyermekkorától kezdve összefonódott a sporttal. Cseh Zoltán példája bizonyítéka a sport fiatalságmegőrző képességének és követendő mindazok számára, akik fizikai-szellemi írissesé- gük megőrzésével, tevékeny tagjai kívánnak lenni társadalmunknak. Megteszünk-e mindent mi is ennek érdekében? Koltányi Imre Taróczy Balázs a WCT páros VB és a Mesterek Tornája Kézilabda Újból az élen a Stromfeld Nógrád megye serdülőbajnoksága Szanyi Andor és Hádl Ildikó az év ifjúsági sportolói A Magyar Televízió sport- osztálya az OTSH-val egyetértésben az idén is — immár huszonnegyedszer — megrendezte az év ifjúsági sportolója címért kiírt versenyét. A fiúk között Szanyi Andor, súlyemelő (Olefin SC, edző: Zöldi Mihály), ifjúsági világbajnok, felnőtt országos bajnok és felnőtt országos csúcstartó lett az első. 2. Szabó József, úszó (Bp. Honvéd, edző: Széchy Tamás), ifjúsági Európa-baj nők, ifjúsági Európa-csúcstartó, ifjúsági EB-n 5. helyezett. 3. Komáromi Tibor, birkózó (FTC, edző: Szőnyi János), junior Európa-bajnok, felnőtt. A kategóriás versenyen harmadik, felnőtt országos bajnok és Havas Endre. atléta (Kecskeméti SC, edző: Krasz- nai Tivadarné), kétszeres IBV- győztes, egyszer ezüstérmes, felnőtt A kategóriás versenyen 5 helyezett. A lányok között az év ifjúsági sportolója címet Módi Ildikó, sakkozó (H. Meresz- jev SE, edző: Horváth Imre), nyerte el, aki serdülő-világbajnok, ifjúsági Európa-baj- noik. 2. Ormos Edit, úszó (Vasas, edző: Lőrincz Lászlóné), felnőtt A kategóriás versenyen 2., 4. és háromszor 5. helyezett, négyszeres országos csúcstartó. 3 Bátorfi Csilla, asztali teniszező (BSE, edző: Gárdoi Péter), csapatban ifjúsági Európa -bajnok, egyéniben bronzérmes. Mivél az év ifjúsági sportolóinak versenyében a csáJ patokat hivatalosan nem értékelik, az ifjúsági Európa- bajnokságot nyert labdarúgó- válogatottnak és az IBV-J győztes fiú-kosárlabdaegyüt* tesnek a Magyar Televízió sportosztálya különdíjat ad. Az év ifjúsági sportoló ín als a díjakat az év felnőttsportolóival együtt, január 13-án,' vasárnap televíziós műsor keretében adják át. SAKK Veretlenül vezet az SVT Salgótarján felszabadulásának 40. évfordulója tiszteletére rendez sakk tömegsport csapatbajnokságot a Salgótarján városi Tanács VB testnevelési és sportfelügyelősége. A bajnokságra 10 csapat nevezett be. Eredmények. I. forduló: MT Petőfi—írószer 3—1, Sportin,tézmények—Ifjúsági ház „C” 4—0, Litke—SVT 1.5— 2,5, Ifjúsági ház „A”— Ingatlan 4—0. II. forduló: SVT—Ifjúsági ház „A” 3,5—0,5, Ifjúsági ház „C”—Litke 3—1, írószer—Sportintézmények 1.5— 2,5, Ifjúsági ház „B”— MT Petőfi 0—4. Hl. forduló: MT Petőfi— SKÜ 2—2, Sportintézmények— Ifjúsági ház „B” 4—0, Litke— Írószer 1,5—2,5, Ifjúsági ház „A”—Ifjúsági ház „C” 4—0, Ingatlan—SVT 0,5—3,5. IV. forduló: SKÜ—SVT 1.5— 2,5, Ifjúsági ház „C”— Ingatlan 2—2, Írószer—Ifjúsági ház ,.A” 2—2, Ifjúsági ház „B”—Litke 0,5—3.5, MT Petőfi—Sportintézmények 2.5— 1,5. V. forduló: Sportintézmények—SKÜ 3—1, Litke—MT Petőfi 1—3, Ifjúsági ház ,.A’'—Ifjúsági ház „B” 4—0, Ingatlan—Írószer 0—4, SVT— Ifjúsági ház „C” 4—0. VI. forduló: SKÜ—Ifjúsági ház „C” 4—0, írószer—SVT 0—4, Ifjúsági ház „B”—Ingató lan 1—3, MT Petőfi—Ifjúsági ház „A” 2,5—1,5, Sportintézmények—Litke 4—0. A bajnokság állása: 1. SVT 20, 2. Sportintézmények 19, 3. MT Petőfi SE 17, 4. Ifjúsági ház ,,A” 16, 5. Írószer 11^ 6. SKÜ 8,5 (2), 7. Litke 8,5, 8. Ingatlan 5,5 (1), 9. Ifjúsági ház „C” 5, 10. Ifjúsági ház „B” 1.5 (1 függő). A következő három fordulót 1985. január 19-én 9 órától rendezik meg a salgótarjáni városi sportcsarnok ta^ nácstermében. Földi László 1982 és 1983 januárjában Taróczy Balázs — oldalán a svájci Heinz Günthardttal — a magyar teniszsport történetének legfényesebb lapjaira kívánkozó bravúrt vitt véghez: megnyerte a WCT páros világbajnokságát Londonban. Idén a_ „sikerkettős’’ kissé halványabban szerepéit a szokottnál, de néhány nap múlva adott a lehetőség a javításra, ismét ott lesznek a Royal Albert Hall küzdőterén. Ezzel kapcsolatban kérdezte az MTI munkatársa Taróczy Balázstól: milyen esélyekkel készülnek a brit fővárosba? • Sok függ a jó rajttól, ha megtaláljuk a ritmust, akár a győzelmünk, sem elképzelhetetlen — mondta az idén immár 12. alkalommal az év teniszezőjének választott Taróczy. — Régi ismerősökkel találkozunk,' a megszokott párok, — Edmondson, Stewart (ausztrál, amerikai), Smid,.- Slozil (csehszlovák, — a tavalyi győztesek), Jarryd, Simonsson (svéd), Fleming, Biihning (amerikai), McNamee, fitzgerald (ausztrál), Curren, Üenton (dél-afrikai, amerikai) és a brit Lloyd egy ma még ismeretlen partner oldalán — alkotják a mezőnyt. Két négyes csoportban folynak majd a küzdelmek, s az első két helyezett keresztbejátszása után alakul ki a döntő. — London után New York a következő állomás. — Másodszor veszünk részt a. párosok ‘Mesterek Tornáján,' először 1982-ben indultunk. Ezt a tornát nem meghívásos alapon rendezik, hanem a Volvo Grand Prix első hat helyezettje szerepel, de csak a Flach, Seguso amerikai kettős jelent eltérést a londoni mezőnyhöz képest. A Madison Square Garden- ben igen nehéz a sorsolásunk, Smid és Slozil ellen kezdünk, s ha továbbjutunk, a McEnroe, Fleming pár következik. — Hogyan tekint vissza Taróczy Balázs az 1984-es évre? — Rosszul indult az esztendő, a 117. helyre csúsztam vissza a világranglistán, de az igen jól sikerült párizsi torna után már a 35. voltam. Most 43-as a sorszámom, s ezt a pozíciót jövőre is megtartani, sőt lehetőleg javítani szeretném. (MTI) Teljes a tabella a megyei serdülCfiú-kézíiabdabajnok- ság őszi idényében. A végére is nyílt maradt az első hely sorsa. A salgótarjáni Stromfeld Szakközépiskola — a beszterce-telepi általános iskolások felett aratott nagyarányú győzelme, s így jobb gólkülönbsége révén — újra az élre állt. A Petőfalvi általános iskolások újabb győzelmükkel, egy hellyel előbbre rukkoltak. A beszterce-telepiek viszont pont nélkül kényszerültek zárni az őszi idényt. Számukra túl magasnak bizonyult — legalábbis egyelőre — a mérce. Részletes eredmények: Beszterce-t.—St. Stromfeld 11—42 (3—19), v.: Mojzes, Simon. Ld.: Pompor (3), ill. Pünkösdi (12). Beszterce-t.—Petőfalvi Alt. Isk. 8—23 (1—10), V.: Barna, Mojzes. Ld.: Szabó (3), ill. Sándor (10). Bgy. Balassi—217. sz. ISZI 32—25 (18—12), v.: Komoró- czy. Ld.: Sinkovits (11), ill. Szilágyi (14). A bajnokság állása 1. St. Stromfeld 2. Bgy. Balassi 3. 217. SZ. ISZI 4. Petőfalvi isk. 5. 209. SZ. ISZI 6. Beszterce-t. isk. 5 4 1 - 138- 83 9 541- 121- 70 9 53-2 103- 90 6 52-3 70- 89 4 51-4 70- 88 2 5 - - 5 42-124 Atlétika Hat SKSE- győzelem a „szomszédoknál" Rimaszombat felszabadulásának 40. évfordulója tiszteletére rendezett utcai futóversenyen szerepeltek az elmúlt héten atlétáink, a két varos testvérkapcsolatainak jegyében. A 13 korcsoportban, illetve kategóriában megrendezett versenyen több mint 600 induló állt rajthoz. Városunkat az SKSE fiataljai kép^ viselték, kiváló eredményekkel. A küldöttséggel utazó szakvezetők tapasztalatcserére és a jövő évi programok egyeztetésére is kihasználták a „szomszédban1* tett látogatást. Eredmények: 1972-—73-a« születésű leányok, 600 m: ...3. Fehér Márta, ... 5. Mag Mónika. Fiúk, 600 m: 1. Fehér Géza, ...5. Janusch Péter. 1970—71-es leányok, 1200 m; ...3. Magyarfi Zsaklin. Fiúk, 1500 m: 1. Huszár Norbert, 2. Gyöngyösi István, 3. Lencsés Attila. 1968—69-es leányok, 1800 m: 1. Suhai Noémi, 2. Hankó Anett, 3. Orszáczki Anita, ... 5. Girtl Ramóna. Fiúk, 2500 m. 1. Koltai Péter. 1966-67- es nők, 1800 m: 1. Hegyi Judit. Férfiak, 3500 m: ... 4. Győré Sándor, ... 6. Kósy Attila. 1949— 65-ös férfiak, 3500 m. 1. Kadlót Zoltán, 2. Király Zoltán, 3. Bodor Imre. 35 év feletti férfiak, 3500 m: ... 2. Máté Csaba. Megjelent a Szénsavtermelő A „KARANCSHÚS" felvételre keres a vállalat területén 1985. január 2-től beüzemelő saját húsboltjába Vállalat új terméke, az Jelentkezni lehet a vállalat munkaügyi osztályán. Ilyen erős súlyemelőválogatott még nem volt A magyar súlyemelők 1984-ben valóban erősek voltak. Száztizenkilenc a különböző korosztályokban született országos csúcsok száma, s ebből a felnőttek 50-nel vették ki a részüket (23 szakítás, 13 lökés, 14 összetett). Aa elsőt a váltósúlyú Csengeri már január 28-án szállította, míg az ötvenedikkel az ólomsúlyú Kovács rukkolt ki november végén. A 67,5, a 75, a 82,5, a 90 és a 100 kilós kategóriában többször is megdőlt az összetett rekord. — Nagyon sikeres évet zártunk, olyant, amilyen régen akadt a magyar súlyemelésben — mondotta Orvos András, a válogatott vezető edzője az MTI munkatársának. — Megvalósítottuk céljainkat. Az utóbbi időben jelentkezett reményteljes fiatalok erőteljesen továbbfejlődJ tek, s ez országos csúcsokban, értékes nemzetközi sikerekben is megmutatkozott. Az év versenyén, szeptemberben Várnában csak a szovjet és bolgár válogatott volt nálunk sikeresebb, négyen álltak dobogón és a csapat 30 pontot érdemelt ki. Orvos András már a hatvanas évek elején a magyar súlyemelés „aranykorában” is irányította a válogatottat, 1968-tól pedig megszakítás nélkül tölti be ezt a tisztséget. Hazai és nemzetközi vonatkozásban párját ritkító ez a több mint másfél évtizedes vezető edzői megbízatás. Van alapja összehasonlításra, mit ér a mostani gárda. — A hatvanas évek elején a Veres, Földi, Tóth, Husz- ka vezette gárda csodálatos volt — mondotta. — Anélkül, hogy hervadhatatlan érdemeiket csökkenteni akarnám, meg kell jegyezni: akkor a nulláról indultunk, most pedig már lényegesen magasabb igényekről. Hajdanában csak a szovjetek és a lengyelek voltak riválisok. Ha legyőztük a lengyel csapatot, mi lehettünk a másodikok a világon. Azóta jelentősen nőtt a konkurrencia, megjelentek a bolgárok, igen erős a csehszlovák, az NDK-beli, a kubai, a kínai és a román súlyemelés is. A harmadik helyet is nehéz megszerezni. Ezenkívül korábban csak 7 súlycsoportban kellett porondra küldeni embereket, elég volt 4 stabil versenyző a sikerhez. Most 10 súlycsoport van, egy csapat 6—7 húzó ember nélkül nem csapat. Lényegesen magasabbak a követelmények, így sok év tapasztalatából kijelenthetem, hogy ilyen erős súlyemelő-válogatottunk még nem volt. A biztató jövőt sejteti, hogy a jelenlegi válogatott tagjainak többsége éppenhogy kinőtt az ifjúsági korból, sőt többen 1984-ben még ifjúságiak voltak. ÍZ PATRON A szörpöt nem helyettesíti, de a szódavíznek kellemes ízt, friss illatot kölcsönöz. Édesítőszert nem tartalmaz. Csere ára: 12,90 Ft. BÁRMELYIK PATRONNAL CSERÉLHETŐ! HÜTVE FOGYASSZA! Megvásárolható a FÜ5ZÉRT által kijelölt élelmiszerüzletekben. A Börzsöny Áfész pályázatot hirdet a 216. sz. „VÉNDlOFA” kisvendéglő, Diósjenő szerződéses üzemeltetésére 1985. február 1-től 1990. január 31-ig terjedő időszakra. A versenytárgyalást 1985. január 29-én, 8.30 órakor tartjuk az áfész központi tárgyalótermében (2651 Rétság, Kossuth út 4.). A pályázatot 1985. január 20-ig kell benyújtani. — Ritkán jön össze ennyi 20 év körüli tehetség — mondotta Orvos András. — Szanyi és társai még messze vannak teljesítőképességük határától, tehát várom a folytatást. Ami a legeket illeti. 1984-ből Barsi 372,5 kilós ösz- szetett csúcsát tartom a legjobbnak, ennél az eredménynél csak a szovjetek és a bolgárok emelnek többet, más nemzetbeliek meg sem közelítik A legnagyobb előrelépést a 75 kilós Messzi tette. Az idén iratkozott fel először a csúcstartók közé és Csengeri 335 kilós rekordját 347,5-re vittel Nagyszerű Kerek 315 kilós csúcsa könnyűsúlyban, s Szanyi rekordja a 100 kilósoknál 395-tel is. A következő esztendőben további javulást várok, s örömteli, hogy bontogatják szárnyaikat az újabb fiatalok. Így a 90 Ll’ós Ouán (Haladás), valamint a még két évig ifjúsági 52 kilós Beré- nyi (Szolnok) és az ólomsúlyú Grózli (Tatabánya) 'MTT) NÓGRAD - 1984. december 21., péntek 7