Nógrád. 1984. december (40. évfolyam. 282-306. szám)

1984-12-15 / 294. szám

„Sok mindenre elég az ember élete...” Élt Pásztó a történelmi lehetőséggel Irta: FSssy József, az MSZMP Pásztó városi Bizottságának első titkára Mátraszőlősi otthonában felderül Bolla József, a láto­gató érkezésekor: „Az időm rengeteg, jut bőven a beszél­getésre is. Nem volna semmi baj, de gyenge az egészség, ki van a szív.” A hetvenkét esztendős Bol­la Józsefnek kímélnie kell tehát magát, de rá is szol­gált a pihenésre Kilencéves korában gazdánál szolgált, bányai évek, rrajd napszá­moskodás következett. Sihe- der kölyök még- amikor már egészrészes a cséplőgépnél. Aztán jön a nagy pillanat, négy hold földet kap. — A gazdálkodás mellett meszet is égettem, abból vet­tem borjút. Akkor mondtam pz asszonynak, maradj csak itthon kisgazdának, én elme­gyek máshová dolgozni. A kőbányákban kereste a kenyerét Bolla József, aztán a helyi mészkőbányában kö­tött ki. Itt ragadt egészen 1959-ig, amikor beteg lett és kétéves szünet után a közsé­gi tanácsnál kapott állást. — Igaz, a pénz kevés volt. Némi segítséget jelentett, bogy részmunkaként vállal­tam a robbantómesterséeet a bányánál- ezzel is kiegészít­ve a csekélyke keresetet. Az életút kurtán-furcsán be is fejezhető, ha az ember csakis a tevékenység egyik oldalára kíváncsi. Bolla Jó­zsef 1973. január 1-én a ta­nácstól mint gazdasági elő­adó ment nyugdíjba, csakhogy a tevékenysége és vállalása sokkal többszínű. A felsoro­lás önmagában is sokat mond. 1945-ben már ott van a párt tagjai között; össze­sen tizenhét éven keresztül párttitkárként is dolgozik. Huszonhat éven át tagja a földművesszövetkezet, illetve áfész igazgatóságának, meg­alakulásától tagja a tanács­nak és a végrehajtó bizott­ságnak. Ugyancsak alapító tagja a munkásőrségnek, a fegyveres testületben össze­sen huszonkét éven át tel­jesített szolgálatot. A sokat vállaló falusi em­ber kapott egy tucatnyi ki­tüntetést, a közösség szolgá­latának rögös útjára mégsem ez vitte. — A választásomat nekem nagyon is könnyű megindo­kolni. A múlt rendszerben a magamfajtát igencsak verte a sors, hol volt munka, hol nem volt. A megpróbáltatás is hozzájárult, hogy a bánya­felügyelőnek is azt mondtuk: •.Várjanak csak, jönnek még a bolsevikok.” A jóbarát rádiójából is me­rítették a hitet, a titokban hallgatott moszkvai adó éltet­te a reményt. — Tudtuk a teendőnket, alig szabadult fel Pásztó és Mát- raszőlős, máris megalakítot­tuk a kommunista párt helyi szervezetét. A munka nem volt egyszerű, negyvenöt őszén már magam is a párt­vezetőség tagja voltam, az if­júsági szervezői teendőket bízták rám. S aztán jött a csaknem két évtizedes párttitkári munka. Erre így emlékszik ma Bolla József: — Szerettem ezt a munkát nagyon, bár az emberekkel sosem volt könnyű foglalkoz­ni. Sokoldalú követelményt jelentett ez, hisken a párttit­kár a faluban afféle minde­nes volt. Nemcsak a köz­ügyek tartoztak rá, de a sze­mélyes, családi problémák­ban is várták a szavát. Ha összeszámolná az em­ber. hogy mennyi időt szánt Bolla József a közügyekre, fé­lelmetes adat jönne ki. — Sok időt kívánt, ez igaz, de sok mindenre elég az em­ber élete — mondja az idős közéleti munkás. — Kezdetben talán ezt-azt másképpen kellett volna csi­nálni, de a társulás minden­képpen hasznos volt. Az éle­tünk egyébként is közös volt Pásztóval a földrajzi helyzet miatt, a társulás csak a gya­korlatban már kipróbált há­zasságot törvényesítette. Hetvenkét esztendős kopára legtöbb idejét az emlékezés­sel töltheti Bolla József. Még a faaprítás is nehezére esik, egészségi állapota azt sem en­gedte meg a minap, hogy ott legyen a pásztói városi párt- bizottságon, az 1945-ös párt­tagok találkozóján. Figyeli a rádiót, a televíziót, mert a világ dolgaira való figyelés nélkül ma sem tud meglenni. Találkozásunkkor már meg­kapta a Pásztó felszabadulá­sa alkalmából rendezendő ünnepségre a meghívót, de nem bizonyos, hogy a szíves invitálásnak eleget is tud tenni. így talán csak tolmá­csolhatják neki az ünnepélyes aktus személyére szóló pilla­natait. A méltó keretek kö­zött rendezendő ünnepségen többek között ezt is felolvas­sák: „Pásztó felszabadulásá­nak 40. évfordulója alkalmá­ból a városi tanács végrehaj­tó bizottsága december 3-án tartott ülésén hozott határo­zatával oklevélben mond kö­szönetét Bolla József elvtárs­nak a felszabadulást követő­en kifejtett munkásmozgalmi, a mátraszőlősi pártalapszer- vezetben és a közéletben vég­zett tevékenységéért, valamint több évtizedes kiemelkedő tanácstagi munkájáért.” Kelemen Gábor A véráldozat árán született szabadságra és négy évtize­des építőmunka eredményei­re emlékezik ezekben a na­pokban Pásztó, Nógrád me­gye legfiatalabb városa de­cember 17-én ünnepli felsza­badulásának évfordulóját. A XV. században már mezővá­rossá nyilvánított Pásztó szá­zadokon keresztül a Zagyva, völgyének egyik legfontosabb mezőgazdasági, ipari és ke­reskedelmi központja volt. Címeket és rangokat nyert, majd vesztett el a település, ám viharos történelmében 1944. december 17-én új nap virradt fel. Vágy és remény éltette a háború borzalmaitól megvi­selt embereket, a szabadság­érzés felemelő pillanatáig azonban hátra volt még né­hány kemény csata. Decem­ber 16-a után rendkívüli erővel lángoltak fel a har­cok a 49. lövészhadtest arc­vonalán, különösen Szurdok- püspökitől északra, a Zagy­va völgyében. A németek Pásztó előterében építették ki védelmi vonalukat, de szá­mollak a község elvesztésé­vel és a helyi lakosok rászo- rításával gyors ütemben foly­tatták a Kisterenve előtti vé­delmi vonal erődítését. 1944. december 17-én rob­banásokra ébredt Pásztó so­kat szenvedett lakossága. Az alattomos, erőteljes ellenál­lásra immár képtelen fasisz­ta horda itt 'em tagadta meg módszereit: felrobbantotta a település három hídját. A szovjet hadsereg 375. gárda lövészhadosztályánsk alegy­ségei ezen a napon kemény harc árán felszabadították Pásztót. Az új élet a vesz­teségek számbavételével kez­dődhetett: megrongálódott a település csaknem másfél száz lakóépülete. S a legna­gyobb ár, amit a végső szám­adás szerint Pásztó fizetett: s81 emberéletet követelt in­nen a háború. A borzalom, a szenvedés december 17-én véget ért, Pásztó szabadságáért azon­ban igen nagy áldozatot kel­lett hozni. Karpuklin vezér­őrnagy katonái közül száz- hatvannégynek itt, a Mátra nyugati kapujában véget ért az út — ennyi szovjet kato­na adta életét Pásztó felsza­badításáért. A város lakos­sága azóta is kegyelettel őr­zi a felszabadító harcok ál­dozatainak dicső emlékét. A kifosztott, elrabolt anya­gi javait nélkülöző Pásztón mégis új élet született, azon a negyven évvel ezelőtti na­pon történelmének legvirág­zóbb négy évtizedét kezdte el a település. Még a felsza­badulás hónapjában megala­kult a Magyar Kommunista Párt helyi szervezete, a de­mokratikus álalakülás meg­teremtésével kezdetét vehet­te a gazdasági élet újjá- szérvez ése, az újjáépítés. A következő év áprilisában a történelmi igazságszolgáltatás nagy pillanatait Pásztó is megélte: 714 család összesen 1338 ezer hektár kiosztott földet kapott. A felszabadulás után alap­vetően még a mezőgazdaság határozta meg Pásztó életét, 1951-ben is a lakosság 60 szá­zaléka élt földművelésből. A hatvanas években kezdődött az erőteljes iparosítás, s az elmúlt húsz év alatt tizen­négy ipari üzem települt le Pásztón. A gyáregységek és ipartelepek helyzete megszi­lárdult, képük napjainkra alaposan megváltozott. A kor­szerűbb technika révén ja­vultak a munkakörülmények, bővültek a szociális gondos­kodás lehetőségei. Az ipar- telepítéssel egy időben elkez­dődött Pásztón a munkássá válás folyamata is. Az ipari tevékenység pásztói kibon­takozása ily módön együtt járt a személyiségformálás lehetőségével is. Pásztó, és az itt dolgozó ember szor­galmának, tehetségének hí­rét ma már sokfelé elviszik a világban az ipar termékei. S ebben annak is része van, hogy az utóbbi öt év alatt megháromszorozódott az egye­temet és főiskolát végzett szakemberek aránya A vá­ros és városkörnyék paraszt- embereinek, munkásainak gyermekei és unokái iskolá­ik elvégzése után itt kama­toztatják tudásukat. Rajtuk kívül szakembereket egyéb vidékekről is hívtak Pásztora, megteremtve a letelepedés lehetőségét, attól a felismerés­től vezetve, hogy a város ipara és szellemi élete nem nélkülözheti a jól képzett és elkötelezett értelmiséget. E törekvésnek köszönhetően a feladatok teljesítéséhez még sohasem voltak olyan jók a személyi feltételek, mint ma. Pásztón 1949-ben alakult meg az első termelőszövetke­zet, majd gépállomást szer­veztek a mezőgazdasági ter­melés segítésére, a követke­ző évben pedig létrehoztak az állami gazdaságot. A meg­erősödött mezőgazdasági nagy­üzemeket napjainkban a vái- lalkozókedv jellemzi. A ne­hezebb gazdálkodási körül­mények, az egyre szigorúbb szabályozók hatására nőtt a kezdeményezőkészség, jobban kihasználják az új vállalko­zási formákban rejlő lehető­ségeket. A mezőgazdaságot ugyancsak a szellemi erők gyors koncentrálódása jel­lemzi: az utóbbi öt év alatt négyszeresére nőtt a szakem­berek száma. A településfejlesztésben az utóbbi évtizedek alatt hosszú lemaradásokat igyekezett pó­tolni Pásztó. A körültekintő munka azzal járt, hogy ez év elején újra elnyerte a vá­rosi címet. Impozáns épüle­tek sejtetik a közeljövő lát­ványos városközpontját, ősz- szehasonlí fásképpen pedig beszédes adatok idézhetők: a századfordulón az 1110 lakó­házzal rendelkező Pásztón mindössze 148 a kőből és téglából épült lakás. A vá­lyog és a sár települése volt Pásztó. A változásokat pedig — különösen napjainkban — olyan tempóban éli meg, hogy a pár esztendővel ez­előtt erre járt idegen tágra nyitja a szemét és kételke­dik, valóban Pásztón jár-e... A változások ezernyi jelé­vel úton és útfélen találko- hat a nyitott szemű ember. A nehezebb körülmények el­lenére is az elmúlt tíz év­ben 1000 lakás épült Pásztón. A városban fellobbant a gáz, mindenfelé építkezések jelzik a gyarapodó települést. A sár és a vályog helyén a magas­ba törő beton és üveg egy­értelműen a gazdagodás je­le. A kényelem és a fény azonban csak a változások egyik oldala, az új életet élő Pásztón az élet minősége is alapvetően megváltozott. A várost gyarapító fejlesztő- munka középpontjában min­dig is a városlakó — és a vonzáskörzetben élő — em­ber áll. Rá gondol a tervező, amikor úgy alakítja a közel­jövő városképét, hogy kor­szerű körülmények kö&ött le­hessen élni és lakni. A komp­lex városfejlesztésnek kö­szönhetően együtt van tehát a tervezőasztalon a lakás, az üzlet, a gyermekintézmény, a kulturális létesítmény. S mi­ként az ünnep ürügyén pa­pírra írott emlékezésben összevetjük a múltat a jelen­nel, a város mindennapi éle­tében is egymás mellett él a jelen alkotása a múlt megőr­zésre méltó értékeivel. A ket­tő együttesen vall igazán ar­ról, hogy miként szeretik pol­gáraik városukat. Ha az ide vetődő idegen a korszerű la­kások. a kényelmes üzletek, az oktatás és művelődés so-' kát gazdagodott intézményei mellett ott látják a telepü­lés történelmi múltját repre­zentáló muzeális kincseket is, akkor máris tudja: jó lo­kálpatrióták lakják a várost.' Pásztó pedig ilyen város. A felszabadulásnak köszönhető, négy évtizedes látványos gya­rapodása együtt jár a múlt kincset érő emlékeinek soha nem tapasztalt tempójú hely­reállításával is. A felszabadulásának negy­venedik évfordulójáról mél­tó módon megemlékező Pász­tón az emberi alkotómunká­nak köszönhető mérföldes vál­tozásokról lehet számot adni.' A városi cím ürügyén ma sok ember mégis azt mondja: a cím kötelez... A megfogal­mazásban ott vannak a to­vábbi vágyak is. Mert a te­endő mindenütt sok, kivált­képpen az, egy fiatal város­ban. A vágyak valóra váltását hoz kellő optimizmust ad­hat, hogy a városi élet még teljesebbé tételéhez tervekkel rendelkezik Pásztó. Jó, reális, a nyílt várospolitika jegyé­ben fogant és született ter­vekkel, amelyek megalapoz­zák a közelebbi és a távolab­bi jövő városképét, amelyek még kényelmesebbé teszik a városlakó életét. A Pásztó életében is új kor­szakot nyitó felszabadulásra a történelmi jelentőségű vál­tozások felidézésével és műn-’ kára, tettekre serkentő ter­vekkel emlékezhet a város. Ä mai élet feltételeit kemény munkával lehetett megterem­teni, s ebben a munkában mindig is az élen jártak a település kommunistái. A párt XIII. kongresszusára ké­szülve is alapvetően ez moti­válja a közéleti munka élen­járóit- személyes példamu­tatással, a legjobb tudás sze­rint munkálkodni a város jövőjéért. Nógrád megye felszabadítása 13. n mátrai kiszögellésben Malinovszkij marsall uta­sításának megfelelően, az érintett hadseregek a front egész hosszában felkészültek a kapott parancs végrehajtá­sára, és 16-án reggel felújí­tották támadásukat. Termé­szetesen ez történt a megyé­ben harcoló 53. hadsereg ma­gasabb egységeinek arcvonal­szakaszain is. A 49. lövészhadtest Szur­dokpüspökit és Csécsét fel­szabadító 203., illetve 375. hadosztályai északnak for­dulva támadtak tovább. A Tepke hegyvidéke rendkívül nehéz terep volt, és az ellen­ség erős védelmi rendszert épített ki a'z erdős területen. Ennek ellenére a szovjet csa­patoknak a felújított táma­dás eredményeként sikerült 'a német állásokat áttörni, és teret nyerve meg. aznap, 16- án felszabadították Ecseget, Kozárdot. valamint Vámosta­nya, Nagymezőpuszta és Bablevespuszta lakott telepü­léseket. Orlov ezredes 81. gárda lö­vészhadosztályának ezredei elérve a Béza- és a Tepke- hegy közötti átjárót, rész­ben keletnek, részben nyu­gat felé, a Zsúnyi-patak völ­gyében, Cserhátszentiván irá­nyába támadtak tovább . .. Ezt a párszáz lakosú kis köz­séget az 1. gárda légideszant hadosztályezredei december 13-án egyszer már elfoglal­ták, megtartani azonban nem tudták, és a németek jelen­tős erők bevetésével még az­nap délután visszavették, majd napokon keresztül nem csak tartották a községet, de páncélos-ellenlökésekkel meg­próbálták még hátrább szo­rítani a szovjet csapatokat... Sikerük azonban csak átme­neti volt, és csak a lakosság­nak okoztak indokolatlan veszteségeket, 17-én ugyanis a 49. hadtest — most már két oldalról támadó — ezre­dei elől - kénytelenek voltak állásaikat feladva, a környe­ző erdőkbe visszahúzódni. A hadosztály keletnek for­dult ezredei ezalatt az ellen­ség ellenállási csomópontjait leküzdve, harcok közepette felszabadították Álsótold és Felsőtold községeket, majd 18-án Garábot, Nagyzsuny- pusztát és Hollókőt. .. Ezt követően a hadosztály előre­vetett osztagai felvették az érintkezést a Piijev-csoport, illetve Loszev vezérőrnagy 72. gárda lövészhadosztály Nagy- lócon levő egységeivel, és közösen hozzákezdtek a kör­bezárt Dobogó-tető erdőinek t— az ott bujkáló kisebb né­met csoportoktól való — megtisztításához. Rendkívüli hevességgel lán­goltak fel a harcok decem­ber 16-át követően a 49. had­test Szurdokpüspökitől észak­ra húzódó arcvonalán, a Zagyva völgyében, illetve a pásztói medencében. Itt a 76. német gyalogoshadosztály Pásztó előterében építette ki fő védelmi vonalát, amit tü­zérséggel és páncélosalaku­latokkal is megerősített. En­nek ellenére — most már a község elvesztésével is szá­molva — előkészítették vé­delemre Mátraszőlős—Tar— Hasznos körzetét is, sőt — a helyi lakosság, rhunkaszolgá- latosok, és a báró Solymossy- uradalomban őrzött szovjet hadifoglyok igénybevételével — igen gyors ütemben építet­ték a Kisterenye—Maconka— Lengyendpuszta megerősített védelmi vonalát is. Pásztón a Botond-harccso- porttal és a 18. SS páncél­gránátos hadosztály egységei­vel megerősített 76. német gyalogoshadosztály kísérelte meg az ellenállást. A decem­ber 16-án felújított támadás során reggel 9 órakor, első lépcsőként Karnuhin vezér­őrnagy 375. gárda lövész­hadosztályának ezredei tá­madtak a község védőire, akik állandó ellenlökésekkel próbálták meg feltartóztatni a támadást. Heves harcok voltak Filimes-pusztánál és Nádasdpuszta körzetében, ahol délután egyszázadnyi német egység indított három páncélozott jármű és két rohamlöveg támogatásával eredménytelen ellenlökést. Végül egynapos harc után Karnuhin csapatai, a közsé­get két oldalról átkarolva, lé­nyegében utcai harcok nél­kül felszabadították Pásztót. A megvert és szétzilált né­met egységek — a vasúti és közúti hidakat felrobbantva — az úgynevezett „Mátra- sarok”-ban kiépített állásaik­ba vonultak vissza az utánuk nyomuló 375., és az időköz­ben felzárkózó 110. gárda lö­vészhadosztályok elől... Ál­lásaikat — bár a védelembe bekapcsolódtak a 4. SS Po­lizei páncélgránátos had­osztály egységei is — alig egy napig tudták tartani, a szov­jet csapatok ugyanis 17-én estig elfoglalták Muzslapusz- tát, Mátraszőlős, Hasznos és Tar községeket, majd más­nap Ogorodov vezérőrnagy 110. gárda lövészhadosztályá­nak egységei Mátraverebély vasútállomása elfoglalása után már a község felszaba­dításáért indultak harcba. ......Rendkívüli hevességgel A német IV. páncéloshad­test parancsnoksága megpró­bálta rendezni szétvert köte­lékeit és Kisterenyén akarta megvetni 'lábát. Ez azonban akkor már megkésett kény­szerlépés volt, időközben ugyanis meglódult az arcvo­nal a Mátra előterében hú­zódó „Karola-vonal” balszár­nyán is ... ’ A szovjet csapa­tok arcvonaia itt,, november 20-a óta, Gyöngyösoroszinál húzódott az erdő szélén, és tovább, a gyöngyös—szur­dokpüspöki műút mellett, ami a szovjet erők kezén volt. December 16-án reggel, lángoltak fel a harcok.. itt az 57. lövészhadtest ma­gasabb egységei lendültek tá­madásba és Gyöngyösoroszi­nál áttörve az ellenséges vé­delmet, leküzdve az erdős­hegyes terep okozta nehéz­ségeket is, rendkívül súlyos harcok után, december 18-án elérték Mátraszentimrét, Mátraszentlászlót és Mátra- szentivánt, Jeszin vezérőr­nagy 228. lövészhadosztályá­nak ezredei tehát már köz­vetlenül Nógrád megye mai határánál álltak. (folytatjuk) Dr. Gáspár János NÓGRÁD — 1984. december 15., szombat íj 4

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents