Nógrád. 1984. november (40. évfolyam. 257-281. szám)

1984-11-10 / 264. szám

Fotók és írásos emlékek a kollégium kiállításán Geréb László és társai a közösségi élet szervezőt A sportteljesítményekről a faliújság tájékoztat A kényelmes szobákban tanulni is lehet. Győri László és Bíró Zoltán élnek is a lehetőséggel A rang kötelez * Amíg egy diákotthonból kollégium lesz N agy • sürgés-forgás. No, meg az izgalom! Elől az udvaron kamaszfiúk söprögetnek — vagy harmin­cán —■ tőlük szokatlan enge­delmességgel. Lénárt tanár úr b 'kertben ügyködik egy cso­porttal. Vaskor tanár úrral pohárért szaladnak a szom­szédba néhámyam. Az épület­ben sokan futólépésben köz­lekednek. Akinek már nem jutott munka, az is ott ácso- rog a folyosón, hátha hirte­len szükség lesz rá. A ház előtt éppen most áll meg az sutó, amely a német vende­geket hozza. A felfordulás azonban csak látszólagos. — Pontos forgatókönyv ké­szült az előkészületekről és az esemény lefolyásáról, melyben pontról pontra min­dennek megvan a felelőse — mondta Székely Imre igaz­gató. Nem csoda a kívülál­lónak talán túlzottnak tűnő precizitás, hiszen a szécsényi Nógrádi Sándor Szakközépis­kola és Szakmunkásképző In­tézet diákotthonában az in­tézmény történetének tán legnagyobb eseményére ké­szülődnek: kollégiumavatóra. M ár akkor cél volt a kol­légiumi cím elnyeré­se, amikor én diák voltam — emlékszik vissza Székely Imre, aki 1962- és ’66 között, középiskolás korában vallhat­ta először második otthoná­nak a diákotthont. 1973-ban aztán nevelőtanárként került vissza, s két éve igazgató. — Akkor persze még a régi ko­lostorban laktunk. Csak 1980- ban költöztünk át az új épü­letbe, majd a szorongató helyhiány * miatt a sebtiben átalakított, eredetileg hat tantermes iskolába is. A ko­lostor, amit akkor felújítás miatt kellett elhagynunk, ma is üresen áll, pedig nagy szükségünk lenne rá, ugyanis a férőhelygondok máig sem megoldottak. Emiatt székel Balassagyarmaton Iskolánk szakmunkástagozata. Jövőre technikusképzés indul, a megnövekvő « létszám már most fejtörésre késztet. A diáktanács tagjait ar­ról faggatom, milyen munka van a kollégiumi cím elérése mögött. • — En úgy érzem, kulturá­lis téren sokat fejlődtünk — mondja Búzás Miklós negye­dikes növénytermesztő gépész, a diáktanács titkára. — Pél­dául tavaly a kollégiumi mozgalom 25 éves évfordu­lójára rendezett versenyre is néptánccal, citerazenével, íu- volaszóval, prózamondással neveztünk be. és a színját­szóink is csak a műsoruk hosszúsága miatt maradtak ki az előadásból. A Furák- kollégiummal megosztva let­tünk elsők. — Régen nem voltak ver­senyek. Hogy csak a legutób­biakat említsem, nagyon jól sikerült a környezetismereti, honismereti vetélkedő — so­rolja a változásokat tovább Geréb László kulturos. — Aztán új dolog a minősítési rendszer. A primer közössé­gek és tanulócsoportok érté­kelésére alakítottuk ki ezt a pontozást, ami minden fontos szempontot tartalmaz. Az egyik épület lakóinál nagyon „bejött” az értékelés, de a másik szárnyban nem nagyon fedi a valóságot. Mikor furcsállom, hogy a ház így befolyásolja a ben­ne folyó életet, elmondják, hogy valóban így van. Az is­kolának készült részben tí- zen-tizenketten vannak egy szobában. A másik épület négyágyas, szállodaszerű szo­báival, külön tanulóhelyisé­geivel kényelmesebb. — Ahol többen vannak együtt, több a közös ügy, na­gyobb az egymásrautaltság, jobb a közösség :— magya­rázza Búzás Miki. — Mi az, ami érzésetek szerint hiányzik a kollégium­ból? — Több kimenő kellene, mert a napi hét-nyolc óra után nagyor kevés az egy óra kikapcsolódás — véli Geréb Laci. — Én nagyon jól érzem itt magam — vallja Bükki Sanyi, a diáktanács elnöke. — Van fegyelem, de nincsenek fölös­leges kötöttségek, vasszigor, mint némely diákotthonban, amit ismerek. — Az ötnapos munkahét bevezetése óta minden szom­bat-vasárnapot otthon töltő­tök. Nem maradnátok néha szívesen itt? — Tanulni lem, abból épp elég van hétközben, de jó szabadidős-programokra szí­vesen. S ok évi diákotthonos ta­pasztalat birtokában tárja fel a nehézségeket Szé­kely Imre. — Manapság sokkal nehe­zebb jó közösséget kialakíta­ni, mint az én diákkorom­ban. Akkor rang volt diák­otthonosnak lenni, nagyobb is volt bennünk az öntudat. A mai gyerekek nagyon túlterheltek, sokszor kiéget­tek. Gyakran széteső, időza­varral küszködő családokban élnek, ahol azonban általá­ban többet kapnak anyagiak­ban, mint amennyit érdemel­nének. Ügy vélem' a fentiek mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a gyerekekben nem elég fejlett a közösségi szellem. A felsőbb évesekben azonban már kialakult az igény a tartalmasabb, összetartóbb életre. Nagyrészt az ő- kitar­tásuknak és tettrekészségük- nek köszönhető, hogy a diák­otthonok és kollégiumok ver­senyében elért bronz, majd ezüst oklevél után kollégiumi címet kaptunk. A rang kötelez. Tudják azt nagyon jól a szé­csényi kollégiumban. S a szí­vesen vállalt kötelezettség meghozza a maga gyümöl­cseit. Kovács Erika — képek: kulcsár józsef —; j Az igazgató A klubb a szabad idő hasznos eltöltésére biztosít helyet

Next

/
Thumbnails
Contents