Nógrád. 1984. november (40. évfolyam. 257-281. szám)
1984-11-07 / 262. szám
ITT A 14-596! Bérletiigy A korábbi gyakorlat szerint az autóbusz vezetőjénél válthattak buszbérletet a Mátra- széléről Kazárra utazók, újabbon azonban a gépkocsivezetők nem tartanak maguknál szelvényeket, így a bérletért a nógrádi megyeszékhelyre kell utazniuk azoknak, akik a két közeli község viszonyában szeretnének bérlettel utazni. — közölte Szekeres Sándorné pedagógus, aki a mátraszelei felső tagozatos általános iskolásokkal egyetemben naponta kénytelen menetjegyet váltani (oda-vissza útnál, ez naponta 8 forint) mindaddig, amíg egy olyan pilótára' nem akad, oki „önszorgalomból’’ bérletet is hajlandó adni. Támogatás lakásépítőknek A megye ipari üzemei, szö- veDkeaetei jelentős lamoga tást nyújtamaik dolgozóik Jalkás- profalémáiimaik megoldása hoz. A Nógrádi Szénbányák például lakásvásárláshoz 130 ezer forintot nyújt, a telekalakításhoz 40—60 ezer forinttal járul hozzá. A salgótarjáni síküveggyár saját kivitelezésben épít házakat dolgozóinak. A Salgótarjáni Kohászata Üzemeik a kólónialakások helyen tervez új otthonokat. Hasonló törekvésekkel találkozni a Gamz-MÁVAG máira te- renvei gyáregységénél, a rétsági. romhányi, endrefalvai gazdálkodó egységeknél is. Segítség a pályaválasztáshoz Az Országos Pedagógiai Intézet újabb akciókkal segíti a pályaválasztó ' fiatalokat. A Magyar Televízió az OPI pályaválasztási tanácsadó osztályával közösen november 13- án és december 11-én folytatja a Mi legyek? című pályaválasztási műsorát. A műsorok készítői a gyermekektől, s«iü löktől, pedagógusoktól várják a leveleiket. Cím: Magyar Televízió 1910, Budapest. A borítékra írják rá: Mi legyek? A műsorkezdés időpontját a Rádió ée Televízió Újságban közük majd. NÓGRÁD Kohász újítók a felszabadulási és kongresszusi versenyben Megélénkült a salgótarjáni megalakítást1, mélyhúzást. kohászok újítási kedve a fel- Az új terméknek már külföldi szabadulási és kongresszusi vásárlója is van, mégpedig versenyben. A megvalósított Kuvaitból. Ugyancsak a hijavaslatok közül több a termelékenység emelését célozdeghengerműben kidolgozták a Siemens-kemencék új za. Így például, miután mó- nagyjavítási technológiáját, dosították a DEXION-üzem- hogy ne kelljen a korábbi ben a íestőkereteket, ugyan- gyakorlat szerint huszonki- annvi idő alatt tizenkét szá- lene napig szüneteltetni a zalékkal több DEXION-ele- met lehet festeni. Ez az ú.jítermelést. Ennek köszönhetően idén hatszázharminchattás egymagában évente több eze,r forint értékű többletmin t egymillió forint hasznot hajt a vállalatinak. A hideg- hengermű újítóinak és a dutermék kerülhetett piacra. Ilyen és más javaslatok naújvárosi műszaki főiskola megvalósításával a gyár idei szakembereinek ötletéből új újítási eredménye — minden termék született: érdesített eddigi rekordot döntögetve — simítóhengerek alkalmazó- már november 1-ig meghalad- sával matt, rusztikus felületű ta a huszonegymillió forintot, hidegen hengerelt lemezt További milliókat ígér, hogy nyerték. Ez a továbbfeldolgo- novemberben felszabadulási zás szempontjából jelent és kongresszusi újítási hóna- előnyt. A lemez felületének pót hirdettek meg a gyárban, mikromélyesedései ugyanis a amelynek egyik különlegesszokásosnál több kenő-hűtő sége, hogy most először kőolajat tárolnak, elősegítve a lön díjazzák a fiatal és kü- nagy nyomáson elvégzett le- lön a nő újítókat. Kezdeményező fiatalok A Balassagyarmati Város- binak egy év alatt több mint gazdálkodási Vállalat minden kétszeresere történő növelésé- negyedik dolgozója 30 éven ben nagy szerepe van a mun- aluli. Érthető, hogy megkü- kaveiseny-mozgalomnak, lönböztetett figyelmet ford'- amelyben a fiatalok mintegy tanak tevékenységükre, to- 50 százaléka vesz részt. Kez- vábbképzésükre, szociális deményezőkészségüket jól muhelyzetük javítására. A va.i- tatja, hogy az utóbbi három lalat termelési értéke idén esztendőben csaknem 80 új’- megközelíti a 68 millió fo- tást nyújtottak be, amely Terin tót, nyeresége pedig az lentős gazdasági haszonnal egymillió 200 ezret. Ez utóó- járt. Újfajta műbőr Bővítette a bőrdíszműipari műbőrök választékát a győri Graboplast Pamutsaovő- es Műbőrgyár. Az újdonságot — a Grabiol PTP elnevezésű Termek csoportot — a vállalat fejlesztői dolgozták ki. Az iskola-, sport- és szabad idős- tas'kák varrására alkalmas műbőr előnyös tulajdonsága, hogy önsúlya kicsi, ugyanakkor szakítószilárdsága nagy. Már az idén mintegy 80—100 ezer métert szállít belőle a Graboplast a hazai és a-kül- földi konfekcionáló üzemeknek. Kiváló hasznosanyag- gyiijtök jutalmazása Miskolcon került sor arra az ünnepségre, melyen az Országos Anyag- és Árhivatal által adományozott ..Kiváló hasznosanyag-gyűjtő” kitüntetéseket vehettek at azok, akik az év során kiemelkedő munkát végeztek a hasznosítható hulladékanyagok gyűjtésében. A kitüntetéseket és a velejáró jutalmakat Szűcs Ferenc, az Észak-magyarországi MÉH Nyersanyaghasznosító Vállalat igazgatója adta át. Megyénkből ..Kiváló hasznos- anvag-gyű.jtő” kitüntetésben Tőzsér József a VEGYÉP- SZER salgótarjáni gyárának raktárvezetője részesült. Elismerő oklevelet kapott a Magyar Kábel Művek balassagyarmati gyárának „Május 9’" Szocialista Brigádjából Mihály Lenke, Németh Tibor a Balassagyarmati Fémipari Vállalat dolgozója, valamint Vajvoda Györgyné. a salgótarjáni Lovász József úti Általános Iskola pedagógusa. Minőségi vizsgán a tüzelőanyagok A Kereskedelmi Minőségellenőrző Intézet szeptemberi Nógrád megyei átfogó ellenőrzése során többek között az árusított tüzelőanyagokat is szemügyre vették a vizsgálódó szakemberek. A tüzelőanyagok minősegét öt helység öt kereskedelmi egységében vizsgáztatták Megállapították, hogy a Supernova alágyújtós, a Bakony alágyújtós és a faszén minősége megfelel a követelményeknek, a több mint 800 tonna megvizsgált tűzifa is állta a próbát, alig tíz százalékuk a nagy méret miatt adott csak' kifogásra okot. Árukezelési é« tárolási hibák következtében 37 tonna magas portartalmú kányáéi kockásáén-, 80 tonna magas portartalmú és brikettel keveredett kányáéi oarabos szén további árusítását átrostálás, illetve átválogatás után engedélyezték, további 38 tonna elporlódott berentei kockadarabos szén árusítását pedig megtiltották. Az ellenőrzött 1142 tonna brikettnek csupán 56 százaléka volt megfelelő minőségű. Ugyancsak tárolási és árukezelési hiányosságok miatt a megengedettnél nagyobb mértékben elporlódott hat tétel, összesen 497 tonna tatai gyöngy- es dorogi brikett, további értékesítését az előzetes átrostálás feltételéhez kötötték. Az ellenőrzés során a vizsgált tüzelőanyagok árusítását tíz alkalommal meghatározott feltételekhez kötötték, egy ízben megtiltották a KERJVIÍ szakemberei. Megszűnő kolóniák A második tizenöt éves lakásépítési terv a többi között célul tűzte ki Az elavult, gazdaságosán fenn nem tartható bányászkolóniák felszámolását. Ezelőtt három esztendővel Nógrád megye székhelyén és körzetében még 752, Bátonyterenye térségében 8KI bányászkolóniai lakást tartottak nyilván. A VI. ötéves terv végére a számuk 255 lakással csökken. A tanácsi ^kezelésben levő ko- iónialakások egv részét felújítják és értékesítik a bérlőknek, míg a teljesen elavult lakásokat a következő tervciklusban bontják le a megyében. Naptár 1984. november 7., szerda. Az Októberi Szocialista Forradalom ünnepe. A Nap kel 6.37 — nyugszik 16.18 órakor. A Hold kel 15.57 — nyugszik 5.00 órakor. 1984. november 8., csütörtök. Zsombor napja. A Nap kel 6.39 — nyugszik 16.17 órakor. A Hold kel 16.16 — nyugszik 6.07 órakor. Kétszáztizenöt évvel ezelőtt, 1769. november 7-én kelt Mária Terézia rendele te, amelynek alapján létrehozták a nagyszombati egyetem orvosi fakultását; innen számíthatjuk hazánkban a szervezett orvosképzést. Hatvan évvel ezelőtt, 1924. november 8-án halt meg — 78 éves korában — Pasteiner Gyula művészettörténész, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia tagja. Felhős Várható időjárás m> estig: A Dunántúlon többfelé feloszlik a köd, változóan felhős idő lesz, eső nem valószínű. Az ország többi részén folytatódik a jobbára ködös, borult idő, néhol ködszitálással. A déli szél elsősorban a Dunántúlon gyakran megélénkül, néhány helyen erős széllökés is előfordulhat. Legmagasabb ttannali hőmérséklet a tartósan ködös helyeken S, máshol 1« fok körül. (MTI) — Háztartási és híradástechnikai készülékek szervize nyílt november 1-én Rétsá- gon. A Nógrád megyei Szolgáltatóipari Vállalat balassagyarmati leányvállalata áltál üzemeltetett szerviz egyéb lakossági javítószolgáltatást is végez a környéken élők igényeinek minél jobb kielégítése érdekében. . — Évről évre növekvő ösz- szegeket biztosít a Salgótarjáni városi Tanács az idősek helyzetének javítására. Rendkívüli segélyben évente ezer fő részesül — személyenként átlagban, mintegy 900 forint egyszeri segélyt kapnak. Rendszeres segélyt — 1200 forint havi átlagban — évente általában 130 főnek folyósítanak. Kilenc fodrász és két kozmetikus dolgozik a Salgótarjáni Szolgáltató Szövetkezet pásztói egységében. A „szebbik nem” tagjai átlagosan, naponta százan látogatják a szalont, s havonta százharmincezer forintot költenek. . - — BP — Pedagógia- Bácsi, adjon nekem két forintot! - így a tíz év forma kisfiú az üzletből kilépő férfihez.- Miért adjak? - kérdi naivul a felnőtt.- Hát.. ., mer’ kéne. ..- Tudod mit?! Adok neked két forintot, ha elmondasz egy verset. Az iskolában biztos meg kellett valamit tanulnotok kívülről. - mondja a felnőtt, aki történetesen maga is pedagógus. A kisfiú hosszan gondolkodik, aztán tagadóén rázza a fejét.- No, mi van? Nem tudsz elmondani egyetlen verset sémii- De tudok.- Hát okkor?- Csak szégyellek...- tér — Varga István tanár alkalmazott grafikai 4 kiállítása látható Salgótarjánban, a Petőfalvi Lajos Általános Iskola galériájában. A könyv- borítótervek, meghívók, aktuális politikai plakáttervek a hónap végéig tekinthetők meg. — A szocialista brigádok vállalásai között is szerepel a véradás — állapították meg a szervezés tapasztalatait összegezve. A megyei segélynyújtási bizottság vizsgálata megemlíti, hogy a rétsági GLOBUS Nyomdánál például a szocialista brigádok 90 százaléka véradó, a bá- tonyterenvei gépüzemnél pedig olyan brigád is van, amelynek minden tagja rendszeres véradó. Az utóbbi brigádvezetője éppen harminc alkalommal vállalkozott az önzetlen segítségre. — A panaszok intézésére is kitért a tömegközlekedést elemző megyei NEB-vizsgálat. Eszerint a megyei Volán-vállalat a bejelentések, panaszok és egvéb információk alapján elvégzi a szükséges vizsgálatokat. Esetenként azonban elmarad az utazóközönség, az üzemek és az illetékes tanácsok informálása a lehetséges intézkedésekről, vagy erre nem megfelelő időben és módon kerül sor. — Az importanyagok kiváltásának következtében elég jelentős minőségi kifogások merülnek fel a Fémbútoripari Szövetkezet rétsági telephelyen a szállító vállalattal szemben. A kártérítési igény évente 600—700 ezer forint körül van, ennek döntő többsége a kempingbútorokhoz szállított cső minőségi kifogásából ered. — Hazánk felszabadulásáról és a szocialista építés első eredményeiről tartott előadást kedden Kálovits Géza, a salgótarjáni TIT-székház- ban. A rendezvény a három éve működő, és a középiskolások között igen népszerű marxista diákakadémia keretében zajlott, melynek programja Magyarország történelmének legutóbbi negyven esztendejével ismerteti meg a tanulókat. — Hagyományok a mában címmel művészeti és háziipari termékek kiállítása nyílt tegnap a széesényi Kubinyi Ferenc Múzeumban. A hónap végéig nyitva tartó bemutatón mintegy hetven portéka látható, köztük a Palóc Nép- művészeti és Háziipari Szövetkezet pályázatára benyújtott, mintegy harnlinc munka is.-- Megörökített munka. A Salgótarjáni Ingatlankezelő Vállalat központjában képzőművészeti tárlat nyílt tegnap a NOSZF 67. évfordulója tiszteletére. A kiállító Tóth Nándor amatőr grafikus, aki műveiben a munkásélet hétköznapjait örökíti meg. A mintegy harminc grafikát felvonultató tárlat november 9-ig tekinthető meg a vállalat tanácstermében. — Kaláka Nagybárkányban. Rendhagyó irodalomóra keretében a népszerű Kaláka együttes mutatkozott be a Nag.ybárkányi Általános Iskolában. Vidám, zenés műsorukra tegnap délelőtt került sor. Munkatársaink kitüntetése A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 67. évfordulója alkalmából a Magyar Nép- köztársaság Elnöki Tanácsa eredményes munkássága és közéleti tevékenysége elismeréseként a Szocialista Magyarországért Érdemrendet adományozta Gotyár Gyulának, a NÖGRÁD főszerkesztőjének.' A Minisztertanács Tájékoztatási Hivatala a Kiváló munkáért kitüntetésben részesítette Kelemen Gábort, lapunk munkatársát. A Magyar Úttörők Országos Szövetsége az évforduló alkalmából Kiváló úttörővezető kitüntetést adományozott Tanka Lászlónak, lapunk munkatársának. — Romhányi önkéntesek. A romhányi önkéntes tűzoltó- egység a minap ünnepelte megalakulásának 75. évfordulóját. Ebből az alkalomból Bállá Géza megyei tűzoltó- parancsnok miniszteri kitüntetéseket és jutalmakat adott át a kollektíva legeredményesebben dolgozó tagjainak. — Országos döntőbe a megyéből. Kovács Katalin, az öblösüveggyár üzemápolóia végzett az első helyen a „Ki minek mestere” üzemápolói vetélkedőn, amelyen tíz fiatal szakdolgozó mérte ossz« tudását. Az első helvezett Kovács Katalin képviseli megyénket a november második felében megrendezésre kerülő országos döntőben. Véqrs« búcsú őze Lajostól Mély részvéttel kísértek utolsó útjára kedden a Farkasréti temetőben öze Lajos kiváló művészt, a Nemzeti Színház tágját. Koszorúkkal borított ravatalánál — a tisztelők sokasága köreben — Sík Ferenc rendező, er dem es művész búcsúztatta az elhunytat a Művelődési Mi-J nisztérium. a Nemzeti Szíiv ház. a Magyar Színháizműve- szeti Szövetség és a Műveszeti Szakszervezetek Szövetsége nevében. A pályatársak és a barátok nevében Törőcsik Maii vett búcsút Öze Lajostól, akinek korai halála a magyar színház- és filmművészet pótolhatatlan vesztesége. (MTI) Rendőrségi felhívás 1984. október 13-án 17 óra 55 perckor Salgótarján belterületén. a Rákóczi úton, a Kővár presszó közelében levő gyalogátkelőhelyen közúti baleset történt. Személygép-’ kocsi gvalogost ütött el. A rendőrség kéri mindazokat, akik a balesetnek szemtanúi voltak, hogy jelentkezzenek: a salgótarjáni rendőrkapitányság közlekedési alosztályán (Salgótarján, Rákóczi ut .96.) vagy telefonon; a 11-255/218-as számon. A MERKUR jelenti Autósorszámok: 1984. november 6-án Trabant Lim. Hyc. (Bp.) 10*2 Trabant Hyc. Combi (Bp.) 10* Trabant Iám. (Bp.) 2* 2*7 Trabant Lim. (Debr.) 17 251 Trabant Lim. (Győr) 26 02* Trabant Combi (Bp.) 8809 Trabant Combi (Győr) 4212 Wartburg Lim. (Bp.) 15 617 Wartburg Lim. (Győr) 7466 Wartburg de Lux (Bp.) 19 717 Wartburg de Lux (Győr) 10 670 Waríb. de Lux tolót. (Bp.) 40*2 Wartburg Tourist (Bp.) 7135 Wartburg Tourist (Győr) 2573 Skoda 105 S (Bp.) *65* Skoda 105 S (Debr.) 6737 Skoda 105 S (Győr) «849 Skoda 120 L (Bp.) 15 957 Skoda 120 L j(Debr.) 9960 Skoda 120 L (Győr) 11 490 Skoda 120 GLS (Bp.) 994 Lada 1200 (Bp.) 31 8X1 Lada 1200 (Debr.) 20 4X1 Lada 1200 (Győr) 10 472 Lada 1500 S (Bp.) 12 3*2 Lada 1500 S (Debr.) 9312 Lada noo S (Győr) 44X1 Lada 1500 (Bp.) 12 2.2« Lada 1500 (Debr.) *445 Lada 1500 (Győr) # 3937 Lada Combi (Bp.) 574* Lada Combi (Debr.) 3166 Moszkvics (Bp.) 13 473 Polski Fiat 126 P (Bp.) 20 170 Polski Fiat 126 P (Győr) 7093 Polski Fiat (—) 4751 Dácia (Bp.) 2? 2*0 Dácia (Debr.) 13 *74 Zasztava (Bp.) 6493 (MTI) NOSftAB, a Magyai Sveefallata Mnnkls part Nógrád magyal MzoMatga éa a Nógrá# megyei Tante* lapja. rónerkeeetói 8BTTAB OTtTbA. ezerfcewtóxég: Salgótarján, Pa lóra Idus tót «. Teletem l»-m, róazerkeeztó: U-504. Sportrovatt I«-**». Kiadja a Nógrád megyei Lapkiadó VtUalat. Felelős kiadó: BÓLINT TAMAfi, a Nógi'áó megyei Lapkiadó Vállalat Igazgatója. Kiadóhivatal: Salgótarján, Palóc* Imre tér «. »etetőül 11-541 Telex: m IM. Iráeyltóaeám: »101. Terjearti: a Magyar Pest». Rlöflzeihetó: a helyt peatablvatalekban ő* a kéebesítóknél. RIóHzetéal ótj egv hónapra »4 forint, negyedévre 10» forint, egy évre Mt toriul. Előállítja» a Nógrád megy«! Mjamdatpad Vállalat,.(Ml Salgótarján, falóé* Unra WAKlH, Felelő* vezetői KFH.KMBN QABBB Igazgató. Indexszám: UM» HU ISSN OUS-UH / A