Nógrád. 1984. november (40. évfolyam. 257-281. szám)
1984-11-25 / 277. szám
Nemcsak a vonat késik ypsemyés öngúny bújik meg abban a vasutasbölcsességben, ami szerint mindig csak egy Vonat késik és soha nem a statisztikai átlag Elegendő lenne tehát — toldjuk meg a magunk laikus módján a bennfentesek véleményét — azt az egy vonatot időben, a menetrenddel egyezően érkeztetni... Ritkaságként bukkanhatunk rá a bennfentes meg a laikus okoskodás ilyen, egy burokban rejtező egyezésére, ütközésére? Mert hiszen mindkét fél ugyanazt mondja arról a jelképes egyetlen vonatról! Vagy mégsem? A gondolatok szétágazása már ott megkezdődik, ahol mi, utasok, azt közöljük a bennünket szállítóval, hogy a vonat... Vonat? A szerelvény, a járat, az igen, de így, hogy a vonat?! Szavakkal, kifejezésekkel való játék lenne az előbbi bekezdésben levő nyolc mondat, esetleg mégis többet kínálnak ennél a fő- és melléknevek, az igék, a jelzők? Reményem az utóbbi, hiszen valamennyien gyakran kerülünk abba a furcsa helyzetbe, amikor úgy érezzük, azt tapasztaljuk, a partner is, mi is ugyanarról beszélünk, szinte betűre egyezően ugyanazt mondjuk, ám amit értünk alatta, rajta, az már egészen eltérő, más és más, amint ennek okán mások a következtetések is. A tények persze tényék. A vonatok — szakszerűbben: a menetrend szerint közlekedő járatok — 3,1 százaléka késett tavaly, az így elveszett idő átlagosan huszonhat percet tett ki. A pályák műszaki állapota viszont a legtöbb vonalon olyan, hogyha egyszer késésben van már a szerelvény, aligha nyílik lehetőség a percek visszanyerésére. Ez csupán egy, egyetlenegy a jellemzők lehetséges, szembesítő párosítása közül. Folytathatjuk például azzal, hogy egy vasúti személykocsi átlagos használati ideje tizenöt esztendő, s az állomány tíz százaléka lesz túl ezen a koron 1985-ben, ugyanakkor darabonként átlagosan —, mert különböző típusú, rendeltetésű gurulóanyagról van szó — 1,73 millió forintot fizetett ki tavaly a MÁV az újonnan vásárolt személykocsikért. Ehhez képest a teherkocsik 555 ezer forintos ára nem látszik veszedelmesnek.... Egészen addig nem, míg elébünk nem kerül az az adat- par, hogy vasúti járművekre 1980-ban 4.6, 1933-ban 1,1 milliárd forint összegű beruházási pénz volt elkölthető. Irányokat, arányokat teljesen elvétve, az olvasó — a tegnapi, a mai, a holnapi utas — ro- konszenvét szeretné kicsiholni a vasút számára bz újságíró? A sínpályák, csomópontok, rendezők, járatszámok világa találomra választott terep, nyersebben fogalmazva meg az igazságot, ürügy csupán a közgondolkodás bonyolult szövedékéből kimetszett némely molekula vizsgálatára. Ezeknek a molekuláknak egyike a felületén már megborzolt, de vissza nem simított ismétlődő gond, az azonos más és más értelmezés, amint ilyen, közgondolkodásbeli molekulaként kínálkozik fel az analízisre az is, hogy gyakran a kölcsönös megértést nem a jó szándék nélkülözése gátolja, hanem az ismerethiány. A kölcsönös ismerethiány! Furcsa munkamegosztás lenne ugyanis — és megengedhetetlen, még akkor is az, ha észlelhetők rá itt- ott törekvések —, hogy mérlegelnie, megértenie mindig csak az utasnak, az ügyfélnek, a vásárlónak, a betegnek, az áram-, a gázszolgáltató, az ingatlankezelő vállalat által. T. Cím-ként kezelt fogyasztónak kell, s mindez fordítva nem igaz. Igaz bizony, fordítva is, az kellene, hogy legyen. Kiinduló terepünkről választva, ismét a példák mondandót megvilágító lámpását: az utasnak kényelem és időmegtakarítás, a vasútnak gazdasági előnyök serege, hogy tervszerű program eredményeként a villamos vontatás aránya az 1970. évi 27-ről 1983-ra 58 százalékra nőtt. A többi között ennek is betudható, hogy az egy utaskilométerre számított üzemanyag-felhasználás tavaly 41,5 százaléka volt az 1970. évinek. Mindez derék dolog, a megszemélyesített Népgazdaság okkal mondhatja rá a bravót! Sőt, megtehetjük ezt mi, utasok is, hiszen a népgazdaság zsebe egyben a mindenki pénztára, ám a bravó után szép csendesen megkérdezhetjük, ugye a vasút m ridezek mellett azt sem téveszti szem elől, hogy száz utasból kilencven a személyvonatokra jut, s hogy a szerelvényeken ülők, állók, tipró- dók, lézengők, zsúfolódók fele — igen, a fele, amit nem lehet eléggé hangsúlyossá tenni — harminc kilométernél kisebb távolságra levő célállomásra igyekszik. E harminc alattiak: a hivatásforgalom részesei, iskolába, munkába járnak, nem kedvük, idejük mozgatja őket, hanem a kötelesség. S mert minden második utas ilyen, érthetően az úgynevezett elővárosi meg ingaforgalomban elért minden kis javítás, javulás tömegek mindennapjait befolyásolja. a földgömb tengerésze, írta Az apa című versében Pablo Neruda, de miért gondolnánk, csakis nekik kell a kezükbe nyomni az érzékenyebb, a pontosabb, s ezért a jobban útbaigazító iránytűt?! Holott hajiunk erre, a mindig másokban, másban meglelt, megjelölt gondokokra, az összefüggések mellőzésére, a jogos, de még ki nem elégíthető és a kielégíthető, mégsem kielégített igények elegyítésére. Az utas a megemelt viteldíjat látja, nyögi, a vasút azt, hogy 1980 óta folyamatosan csökkentek a fejlesztési lehetőségei, akár folyó áron, akár úgynevezett volumenindexek alapján mérlegeljük is. Ez a kettős látás, a másik fél lehetőségeinek, korlátainak mérlegelés nélküli mellőzése látóterünkből egyre erőteljesebben érzékelteti hatását a közgondolkodás némely részterepén. S mert a hatás erősödő, az a figyelmeztetés is, vajon csak a vonatok késnek, avagy nemcsak a vonat késik, hanem a társadalmi valóság bonyolult kölcsönhatásokkal átszőtt színeinek fölismerése. tükröződése, is késik gondolkodásunkban? Lázár Gábor Q vasutas Egészségügy a gyárban r Ä dolgozók munkakörül- dezet, a meglévő lehetőségek A fémipari vállalat üzem- ínényeire is jelentős hatasl okos kihasználásával azonban orvosa heti tíz órában korgyakorló termékszerkezet-vál- több területen előbbre lehet szerű, jól műszerezett rendelőben fogadja a betegeket A kábeldobüzemben a tást hajtott végre az néhány esztendőben a sagyarmati Fémipari utóbbi lépni. BalasVáilalat. Megszüntette a kábeldob gyartását és helyette uj, alumínium alapanyagú termék, s Romantik radiátor előállíkorlatilag megszűnt a hallás- károsodást előidézhető munkahelyi ártalom. A kábeltasa kezdődött meg a felsza- fobok . f*stésér* , ,szolgá10’ h.Hniö Vivőkön A korszerűnek egyáltalán nem baduló üzemben. A Romantik sikeres döntésnek bizonyult, azóta is igen kereseti termék a piacon. Idén februárban újabb alumínium alapanyagú termék gyártása indult be. még. hozzá az exportra szánt hűtőtönké amerikai kooperációban. Hazai és külföldi partnerekkel további, reális üzletet ígérő tárgyalások folynak újabb termékek készítéséről. mondható üzemrész helyett pedig olyan, radiátorfestésre alkalmas műhelyt alakítottak Az üzemorvosi rendelő különös gondot fordít a munka- viszony megkezdése előtti és a betegállományból való visz- szatérés idején végzett orvosi vizsgálatokra, rendszeresen foglalkozik a különféle szűrővizsgálatokkal. A vállalatnál rehabilitációs bizottság is működik, mely a esőkként ki, amely nem jelent veszélyt munkaképességűek rehabili. a dolgozók egészségére. A tációjáról, egészségi állapo- különböző ellenőrzések is azt tuknak megfelelő munkakörtámasztják alá, hogy a fémA termékszerkezet-váltás felszerelések ipari vállalat minden üzemé ben biztosítottak az egészséges és biztonságos munka fel- tételei. A biztonságos munkához szükséges munka- és védőbe helyezésükről gondoskodik. Pékség! háztáji nyeret, a süteményt és a tar* tós termékeket. Ahhoz azonban, hogy a minősítés alapján fejlesszék az arra érdemes termékeket, gazdaságos háttér kell, melyből a hozzávalókat meríthetik. Négy esztendőved ezelőtt a vállalatnak egyetlen úgynevezett egyéb tevékenysége volt, saját szaküzlethálózata, ami egyébként is szorosan kapcsolódott az alaptevékenységhez.' Akkor a teljes árbevételből 21 százalékkal, azaz 43 millió forinttal részesedett ez. Tavaly a „mellékesek” árbevételben elfoglalt aránya elérte a 26 százalékot, ami — hiszen közben maga az árbevétel is bő húsz százalékkal emelkedett — akkor már 64 millió forintot tett ki. Az idei esztendő végére 67 millió forintot várnak a háztájiból! * Az NSV energetikai bemé-' rőcsoportja mára már nem csak a gazdavállalat számára takarít meg súlyos summákat, ugyanezt teszi^ — természetesen megfelelő honorárium ellenében — az ország számos táján. Kecskés László fejlesztőmérnök ugyanis nem tudott megbékélni a gondolattal, hogy az egy tonna kenyér megsütése esetén optimális 80 kiló gőz helyett esetenként 100—120 kidó is elfogy. Tiszta ráfizetés. A mérésekhez szükséges műszerpark összehozása -* ahogyan mondani szokták —* egy pillanat műve volt, hi* szén hat hónap elteltével a csoport már nyakig volt a munkában. Előbb saját kemencéiket kapták rendbe — ma egyes kemencék mindösz- sze 65 kiló gőzt esznek meg a cipók tonnájához —, aztán Márpedig Baráth Bertalan- szétnéztek a piacon. Hetven változott a helyzet: az ipari n£ oláh János és Nyerges Jó- sütőipari alagútkemenee mfi- azemek is sorra építik ki a «.gf újítása — kell. Előbb a ködik az országban — fénymagok háztáji gazdaságát. Jól Pannónia Szálloda és Éttér- kedésük haszna tehát mWM- járnak vele, a mellékesen vég- Vállalat kopogtatott érte, árdokban mérhető. Milliókra jó volna neki úticsomag ké- rúg már maga az is, ha csu- szítéséhez. Próbaképpen négy- pán házon belül képesek a venezer darabot mindjárt ren- gőzfelhasználást az optimális delt is. öt a MALÉV követte: a szétnyítható, s ezáltal tálcának is használható dobozban ételt tálalnának az utasok elé a „sztyuvik”. A légiforgalmi vállalat étvágya már nagyobb a Pannóniáénál: a telefonon jelzett igény éppenséggel háromszázötvenSzabó József, a műanyagüzem vezetője a sütemények tartódobozait préseli •— fotó: kulcsár — A háztáji és a mezőgazda- nálunk mi szívesen, akinek ság évtizedeken át egymás- csak kell!) nak „fenntartott” fogalmak ^ voltak. Az utóbbi években zett munkák ugyanis egyáltalán nem mellékesek a jövedelmezőség, a megélhetés szempontjából. szintre szorítani. Emellett az idei hatszázezer forintos árbevételük már akár el is hanyagolható. Egy, az idén augusztus 10- én kelt tanácsi határozatban ez olvasható: „A megyei tanács a sütőipari vállalat te- tékenységi kör bővítésére előterjesztett kérelmét elfogadja. Egyetért, hogy a vállalat ez^£ darab' .. tevékenységi körét 1984. szép- (Tar.ian György: tember 1-től műanyag-feldol- vo't' kihasználva a vakuum- gozással bővítse.” formázó gép, legalább most „ __ lesz munkája. Arról nem is Pékségből műanyagot. No- sz5iva, hogy a mostani szám- BSa'í* viteli rend szerint a dobozokra kilenc és fél százalékos nye- (Tarján Gvörgy, a Nógrád reséget kalkulálhatunk, míg megyei Sütőipari Vállalat ugyanez az alaptevékenység igazgatója: — Furán hangzik? esetében egy egész négytized Pedig teljesen magától érte- százalék.) tődő! A vákuumformázott + műanyag dobozt a piskótator- A vállalati stratégia hosz- tánk megbízhatóbb védelmé- szú távú megalapozása végett "“'j. ^"áldozniuk. Miért ne re, esztétikus csomagolására 1981-ben és 82-ben az NSV találtuk ki. A termék igé- minősítette termékszerkezetét, nyes megjelenése is közreját- Alapos munkát végzett: 31 szott abban, hogy a torta KI- kritérium szerint, mint töb- váló Áruk Fóruma emblémát bek között piaci igény, műsza- kapott. Hogy aztán a mű- ki háttér, szabvány- és főanyag dobozka másoknak is gyasztói megítélés, eredménymegtetszett? Annál jobb! Csi- hányad, vizsgáztatták a keÁ vállalati központ tetején ez a három bető áll: NSV. Hovatovább ezt is melléje írhatnák : Robur-szerviz. A sa. Üevsem íát géPkocsik javítására lét- e,y' rehozott üzem ugyanis mun* kát vállal a postától, a nyomdától, az erdőgazdaságtól, bárkitől. Már szeptember végéig összehozták a félmillió forintot. (Tarján György: — A javítóüzem munkásait minél több megbízatás elvállalására ösztönözzük. Értenek hozzá, műszerekkel is jól felkészültünk, nézetem szerint fölösleges volna ugyanerre másokrendelkezésre maga után vonta a szervezési, munkaügyi, egészségügyi és szociális tevékenység feállnak. A már említett termékszerkezet-váltás számottevő megtakarítást eredmé. lülvizsgálatát is. Egészség- nyezett a védőkesztyű fei- ügyi- és szociális célokra használásában, a kesztvük ugyan a jövőben sem jut lényegesen nagyobb anyagi feminősége azonban okoz gondot. gyakorta Mesterséges záporok A felhő nem kerülte el a moldáviai Meresani falut: rég- ói a várt esőre kényszerítették a keitek és szőlőskertek felett a szovjet köztársaság hidrometeorolyozása nagy jelentőséggel bír ? szőlő-, gyümölcs- és zöldségter mesztő köztársaságban, s ahol a termést gyakran fenyegeti szá razság, aszály, jégesők és más lógusai. A vízpárát esőcseppekké nemkívánatos természeti jelenalakító anyagot 'lírtalmazó kólákkal lőtték a felhőt, így teremtettek mesterséges záport. A meteorológiai rakéíikkal szabályozni lehet a csapadék meny- ny is égét is, sőt teljesen meg is lehet szüntetni azt. Ezeket a kísérleteket a köztársaság jégeső-elhárító szolgálata kezdte, s ma már hatékony módszerekkel rendelkeznek a iégségek Ennek megelőzésében segít ez a számítóközponttal, radar- és meteorológiai megfigyelőálíomások- kal rendelkező speciális szolgálat, ahonnan rakétákkal befolyásolhatják a légköri folyamatokat. Ezek az esetek 75 százalékában védelmet biztosítanak a jégesők ellen. A hidrometeorológiai folyamatok aktív befolyásolásának mol- esők elleni védekezésben. Foly- dáviai tapasztalatait; hasznosítják tátják a kutatást mesterséges hóesés előidézésére. a fagypont alatti hőmérséklete ködök feloszlatására. £ folyamatok szabáBulgáriában, Magyarországon. Romániában, Svájcban, Argentínában, és a világ több más országában Munkavédelem a tanácsi vállalatoknál Kevesebb a baleset A Salgótarjáni városi Ta- csökkentése érdekében rend- ségben a munkavédelmi és nács felügyelete alá tartozó szeresített több emelőberen- biztonságtechnikai szemléket vállalatoknál, intézményeknél dezés és gép szükségessé tét. a megyei KÖJÁL-lal közö- is nagy gondot fordítanak a te a darukötözői tanfolyam sen végzik. Az ellenőrzések munkavédelem javítására, a és vizsga megszervezését. A során a felszereltség, a hi- feltételek biztosítására. Az fizikai dolgozók havonta giéniai előírások betartása, a elmúlt időszakban új mun. vesznek részt balesetvédelmi munka- és védőruha-ellátás kavédelmi szabályzatokat ké- oktatásban, s eredményes a területén tapasztalt hiányos- szítettek, a gépek, berende- „Balesetmentes üzem” címért zések, technológiai folyama- kezdeményezett mozgalom is. tok kezelésére, karbantartá- Folyamatosan fejlesztik a kis- sára utasításokat dolgoztak gépesítést, a konténeres ki. Tervszerűbbé vált a mun- anyagszállítást, kavédelmi oktatás, a gazdálságok megszüntetésére intézkedtek. kodó szervezeteknél rendszeres időközönként megtartják a munkavédelmi szemléket. A biztonságosabb, jobb munkavégzés érdekében a városgazdálkodási üzemben például a kertészeti egység teljes villanyhálózatát kiépítették, azt megelőzően került sor a fűtés korszerűsítésére. Az ingatlankezelő vállalatnál a nehéz fizikai munka ügyelete alá tartozó 51 egyA javító-karbantartó kisvállalatnál is javították a munkakörülményeket, de a salgótarjáni szerviz továbbra is zsúfolt, amin várhatóan a Merleg úti szolgáltatóház elkészülte enyhít majd. Az auójavító kisvállalatnál a személyi problémák kihatottak a munkavédelemre is. A egészségügyi osztály fel. A munkavédelem megkülönböztetett feladatként való kezelésének eredménye, hogy 1983-tól ezeknél a vállalatoknál nem fordult elő halálos baleset. Az idén első fél évben a városgazdálkodási vállalatnál tizenegy, az ingatlankezelő vállalatnál mindössze öt baleset történt, de a kisvállalatoknál is kedvező a kép. foghatna össze több roburos vállalat, ha egyszer a kézfogás ésszerű spórolást pecsétel meg?) * A vállalati rekonstrukcióra felkészülvén alakult meg az építőipari „ágazat”. Tavalyi árbevétele hat és fél millió, az idei is hasonló lesz. (A^ 1982- es 11 millió volt!). A rekonst-J rukcióval kapcsolatos munkák azonban lassan befejeződnek..! (Tarján György: — Káp volna az építőinket feloszlatni, gyakorlott, jó munkások. Ami meg a piacot illeti, kisebb munkákra ma is bajos kivitelezőt találni. Nálunk pontosan erre való kapacitás alaJ kult ki, megegyezés dolga, hogy kölcsönadjuk.) * A várható vállalati eredményből bőséges hetven százalékkal részesedik a háztáji,. Munkájuk révén vált biztonságossá az ellátás, miután az nem csupán jó szándék, hanem műszaki feltételek dolsa is. így most már jut idő el* gondolkodni a választék gazdagításán, ami egy sütőipari vállalat esetében megint csak nem mellékes teendő. (Tarján György: — Nálunk ezek voltak az úgynevezett belső tartalékok. Nem mondanám, hogy az eddigiekkel befejeztük volna.) Szondi Márt* NÓGRÁD — J984. november Z5V vgsqrnaja 3