Nógrád. 1984. november (40. évfolyam. 257-281. szám)

1984-11-25 / 277. szám

Szövetkezeti pávakörök és népzenei együttesek területi bemutatója Salgótarjánban Színpadon a hagyományőrzők egy csoportja. VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK! NŐGRÁD AZ MSZMP NÓGRÁD MEGYEI BIZ 0 TTS ÁGA' g:S A MEGYEI TANÁCS LAPJA XL ÉVF.. 277. SZÁM ARA: 1,40 FORINT 1984. NOVEMBER 25., VASÁRNAP Külkereskedelmi helyzetkép Ivét hónappal az év vége előtt összesítés készült a Kül­kereskedelmi Minisztérium­ban hazánk nemzetközi áru­csere-forgalmának eddigi ala­kulásáról. Az értékelésből megállapítható: annak elle­nére, hogy a szocialista or­szágokkal szembeni tartozás csökkent, a konvertibilis pia­con pedig a külkereskedelmi aktívum emelkedett, az éves tervelőirányzat teljesítése a hátralevő időszakban nagy erőfeszítéseket követel. Az eddigi eredmények alap­ján a kohászat bizakodóan tekinthet az év zárása elé. kivitelüket növelték a rubel, elszámolású piacon, a kon­vertibilis exportból pedig no­vember végéig az éves elő­irányzat 91 százalékát telje­sítettek. Különösen az alu­mínium alapanyag és a hen­gerelt acél kiszállítása alakult kedvezően. Hasonlóan jó a vegyipar exportteljesítménye is. A szocialista országokba a tavalyihoz képest mintegy 40 millió rubellel növelte kivi­telet, míg a konvertibilis pi­acon 9 százalékos többletet ért el. A konvertibilis elszá­molású vegyipari exporton beiül főként a gyógyszerter­mékek, a polipropilén és a műtrágyák kivitelében mu­tatkozik jelentős többlet. A gépipar nagymérték­ben növelte a szocialista or­szágokba irányuló szállítása­it, viszont a konvertibilis el­számolású értékesítés. — azon belül különösen a fejlődő or­szágok vásárlása — erősen visszaesett Mindkét reláció­ban nőtt a közúti gépjármü­vek. a traktorok és a mező- gazdasági gépek kivitele. Csökkent ellenben a konver­tibilis eladáson belül a mű­szerek — így az orvosi be­rendezések — kiszállítása. A könnyűipar exportja szintén növekedett, de a kon­vertibilis elszámolású forga­lom üteme októberben lelas­sult. A visszaesés a papír- karton, a kész selyemszövet és a lábbeli eladásában kö­vetkezett be. A mezőgazdasági termékek és termények konvertibilis valutáért történő eladása jeJ lentós mértékben elmaradt a múlt évi értékesítéstől. Csök­kent a gabona és a különféle vágóállatok exportja, és a rossz gyümölcstermés miatt a friss gyümölcs kiszállítása a tavalyi mennyiségnek felet sem éri el. Az élelmiszeripar egyes termékcsoportjainak! kivitele növekedett, az árak kedvezőtlen alakulása azon­ban — például a sertés- vagy a marhahús esetében — csökkenti az elérhető bevételt] A behozatal mindkét relá­cióban növekedett; a szocia­lista országokból való im­port csökkenő mértékben. A rubelelszámolású importon belül a legjobban a bánvá- szati és a vegyipari cik.; kék behozatala nőtt A kon­vertibilis valutájú piacokon a tavalyit meghaladó mér­tékben főként mezőgazdasagi és könnyűipari termékeket vásároltunk. Az utóbbi áru­csoportban november végéig az eves behozatali előirány­zat nagy része már megvaló-J sült. (MTI)' Mintegy háromszázra tehe­tő hazánkban a szövetkezetek által támogatott pávakörök és népzenei együttesek száma. A népdal, népzene értékei­nek ápolására vállalkozó ön­tevékeny művészeti csoportok mozgalmának életében fontos állomásokat jelentenek a kü­lönböző fesztiválok, találko­zók, versenyek. A Termelőszövetkezetek Or­szágos Tanácsa és a Fogyasz­tási Szövetkezetek Országos Tanácsa immár harmadik alkalommal szervezi meg jö­vő év márciusában Egerben, a szövetkezeti csoportok or-, szagos találkozóját. E rangos seregszemlén, az együttesek népes táborából természetesen csak a legszínvonalasabb pro­dukciót nyújtó csoportok ve­hetnek részt. A csoportok pillanatnyi felkészültségének, teljesítő- képességének felmérését, a legjobbak kiválasztását szol­gálja az a háromévenkénti minősítő verseny, melynek első idei területi rendezvé­nyére szombaton került sor a nógrádi megyeszékhelyen. A salgótarjáni József Attila városi-megyei Művelődési Központ színháztermében megtartott bemutatóra Heves, Észak-Pest, Nyugat-Borsod és Nógrád azon csoportjai kaptak meghívást, melyek a korábbi minősítő versenyen országos arany-, vagy ezüst- minősítést szereztek, illetve amelyek a mostani találkozót megeiőző megyei seregszem­lén kiváló teljesítményt nyúj­tottak. összesen 19 együtes műsorát hallhatták-láthatták azok, akik tegnap a kora dél­előttöt, késő délutánig tartó programot végigülték —, mindenekelőtt az Olsvai Imre népzenekutató vezette zsűri tagjai. A területi bemutató részt­vevőit a házigazdák. — a MÉSZÖV és a TESZÖV — nevében dr. Bencze Barna, a Nógrád megyei TESZÖV el­nöke köszöntötte, megnyitó beszédében hangsúlyozva, hogy mind a mezőgazdasági, mind pedig a fogyasztási szövetke­zetek történelmében jelentős helyet foglal el a közművelő­déssel összefüggő célkitűzések megvalósítása. Szavaira meg­győzően rímeltek a csoportok bemutatásaként elmondott adatok, melyekből kitűnt, hogy a mozgalom fejlődéséhez nem csak anyagi támogatással já­rulnak hozzá a szövetkezetek, de a fenntartók gyakorta ma­guk is lehetőséget biztosítanak az együtteseknek a fellépés­re, a nélkülözhetetlen siker­élmény megszerzésére. A szövetkezeti pávakörök és népzenei együttesek Ilii. országos találkozójának te­rületi bemutatóján részt vett csoportok tagjai szombaton este — a Düvő népzenei együttes közreműködésével — közös énekléssel búcsúztak egymástól, a művelődési köz­pont üvegcsarnokában. A zsűri a gyöngyöspatai pá­vakört, a nézsai palóc nép­dalkórust és a mohora—ma- gyarnándori pávakört tűntette ki aranyminősítéssel. Az európai kulturális fó­rumot előkészítő budapesti íanácskozás résztvevői szom­baton Kecskemétre látogat­lak. Á küldöttséget Nádor György, a fórum előkészítő bizottságának titkára vezette. A 600 éves város tanácsá­nak dísztermében Mező Mi­hály tanácselnök köszöntötte a vendégeket, s mutatta be Katona József, Kodály Zol­tán szülőhelyét. Hangsúlyoz­ta, hogy az utóbbi évtizedek­ben Kecskemétnek nemcsak gazdasági élete, arculata vál­tozott meg, igen jelentős a szellemi élet fejlődése is. A küldöttség fogadásáért és a vendéglátásért Waltei Lichem nagykövet, az osztrák delegáció vezetője, a konfe­rencia soros elnöke mondott köszönetét. Elegendő mennyiségű élelmiszer a beltekba Készül a kereskedelem karácsonyra Az élelmiszer-kereskedelmj vállalatok országszerte meg­kezdték a felkészülést a karácsonyi ünnepekre. A várható nagy forgalom az ilyenkor szokásosnál is nagyobb feladatot ró a kereskedelemre, hiszen az idén négy napra való élelemmel kell ellátni a lakosságot. A Belkereskedelmi Minisz­térium tájékoztatása szerint a termelők és az élelmiszeripar biztosítja a kelilő mennyiséget az alapvető élelmiszerekből, valamiint a hagyományos ka­rácsonyi ételekhez szükséges alapanyagokból. Az ünnepek előtt tőífoehúsíbáí 5 ezer tonna, mirelit és friss kocsonyahús­ból 1400—1500 tonna, pulyká­ból 450 tonna, élő haliból 2000 tonna, fagyasztott haliból 100 tonna áll rendelkezésre, ami várhatóan fedezi az igényeket. A disznóölésekhez szükséges fűszerekből, rizsiből és egyéb kellékekből is lesz elegendő. Jelenleg ugyan sók helyütt hiányzik a bors, rövidesen azonban ebből is megérkezik az újabb importszállítmány. A bejglikészítéshez kellő meny- nyiiségű mákot és diót ígér a kereskedelem. A mák termés az idén jó volt, így az ára sem magasabb a tavalyinál. Dióból ugyan kevesebb termett minit az elmúlt évben, a minőség azonban jobb, minit tavaly. Az ország egyik legnagyobb húsel'látó üzeme, a Pápai Hús­kombinát felkészült az ünne­pek idején keresettebb húské­szítmények nagyobb mennyi­ségű szállítására. December­ben mintegy negyven tonná­val több virslii, 25 tonnával nagyobb mennyiségű íüstölt- készítmény —, darabolt comb, kötözött sonka, füstölt csülök — kerül Veszprém megye és a főváros boltjaiba, mint az év többi hónapjában. A kom- b nát mintegy 15 százalékkal növeli a tőkehústermelést is. Debreceniből, hot-dog kol­bászból és pápati párosból igény szerinti mennyiséget szállítanak az ünnepek előtt a budapesti és a megyei meg­rendelőknek. Az ünnepek előtti zavartalan húsellátás biztosítására szerződést kötöt­tek megrendelőikkel: üzleten­ként egyeztették a szállítások időpontját,, aűkailmazkodva a boltok nyitvatartásához. A ka­rácsonyi szállítások összehan­golására ügyeletet is szervez­nek. Az ügyelet az. esetlege­sen kifogyó árukból az utolsó pillanatokig vállalja a szállí­tásit. A Debreceni Baromfifeldol­gozó Vállalat a korábbi esz­tendőknél is több vágott, fel­dolgozott és konyhakész ter­mékkel segíti a háziasszonyok karácsony előtti munkáját. Igény szerint szállítanak csir­két, pulykáit, libát, tyúkot és pecsenyekacsát a megrende­lőiknek. Ezekből nemcsak a debrecenieknek, illetve a Haj- dú-Biha.r megyeieknek jut, hanem a fővárosi, győri, egri és nyíregyházi lakosságnak is. A karácsonyt megelőző két hétben ezeknek a városoknak üzleteibe mintegy 179—180 tonna pulykát küldenek. A Gyulai Húskombinátból a karácsony előtti héten 250 tonna sertés- és 15 tonna marhahúst, 10 tonna virsliit. egy tonna csemege debrece­nit, 5 tonna füstölt húst, 30 tonna száraz füstölitárut szál­lítanak Budapestre a megye ellátásán kívül. A ZÖLDÉRT békéscsabai üzeme a különle­gesen ízesített sütni való kol­bászból juttat mintegy négy tonnát a fővárosiba, s a csa­bai csípős vastag kolbászból is több lesz a karácsony előtti időszakiban, minit az év többi hónapjában. Jó] felkészült a karácsonyi ellátásra a Balatoni Halgazda­ság is. Már meigkezd'ték a ha­lászatot, s a jelek szerint lesz elegendő friss ponty, harcsa, keszeg, amur, busa, ezenkívül Ödörögpusztáról a Bakony karsztvizével táplált meden­cékből pisztráng is. A HAL­ÉRT Vállalat a megkötött szerződés szerint decemberben karácsonyig 550 mázsa pon­tyot, 100 mázsa pisztrángot, ezenkívül igény szerint kesze­get. busát és amurt értékesít. Amíg be nem fagy a Balaton, a Bálatoni Halgazdaság saját telepein, továbbá a siófoki hailböiiban is kapható lesz friss hal,. (MTI) Fehérköpenves-parlament Orvosok, asszisztensek és ápolók az ifjúságpolitikáról előfordul az udvariatlanság) Tegnap tartotta a város leg­nagyobb. legtöbb embert fog­lalkoztató intézménye — a kórház — ifjúsági parlament­jét Balassagyarmaton. Az or­vosokon, asszisztenseken és ápolókon kívül ott voltak a város párt-, állami és szak- szervezeti vezetői. Az élmúlt ifjúsági parlia­ment óta eltelt időszakban történtekről dir. Hatvani László igazgató főorvos adott számot. Minit elmondotta, a kóriháiz re- konstrükoiója mér hosszabb ideje tart, azt azonban min­denki megértette, hogy a munkáltaitok semmiképpen sem zavartatják meg a gyógyító- megelőző munkát. Az intéz­mény több mint tatszáz fi­atalja bebizonyította, hogy ne­hezebb körülmények között iis helyt tud állni. A mindenna­pi tevékenység mellett tanul­nék, sizakmai tanfolyamokon és továbbképzéseken vesznék részt. Munkahelyi és emibeni problémáikról a gyakori be­szélgetéseken szereznek tudo­mást az alsóbb és felsőszintű vezetők, akik ezeken igyekez­nek segíteni. A pályakezdők helyzete az egészségügyben sem könnyű. A kórház és a tanács jó együttműködését bi­zonyítja, hogy az elmúlt esz­tendőkben sem orvos, sem kö- zépkáder nem hagy ta el ezt a munkahelyet — Lakásügyének megoldatlansága miatt. Mind­azonáltal meglehetősen ma­gas az orvosiLu ktuáció. A kórház szakmai munká­jának jelentős részét, kivált az ápolás területén a 35 éven aluliak végzik. Nem mindegy tehát, hogy milyen a viszo­nyuk munkahelyükkel. Ebben szerepe lehet a párt- és álla­mi vezetés mellett az ifjúsági szervezetnek, karöltve a szak- szervezetben tevékenykedők­kel. A több mint 1100 dolgozó­nak 80 százaléka szakképzett, minden tizenharmadik ember egyetemet, vagy főiisikolát vég­zett, s a fehérköpenyesek közei! fele érettségiiizeitt. Az el­múlt esztendőkben a gyara­podás vitathatatlan, bár a munkát nehezítik az országos gondok is. A jelentős orvosi fluktuáció mellett kedvezőt­len jelenség az is, hogy időn­ként meglazult a fegyelem, amin változtatni kéül.- Ugyan-; csak kedvezőtlen, hogy a* egészségügyi értelmiség vi­szonylag kevés részt váltad 4 közéletből. Mint a beszámollőból kide-J rült, az eredmények melllett még ákad bőven tennivaló az újabb eredményeikért. Ezt iga­zolták a hozzászólások is,' amelyek a korábbiakkal ellen­tétben nem egyéni, hanem kö4 zösségi érdekekikel foglaílkoKU tafc. Tizenöten kértek szót] Többek között dr. Falud! Gá­bor. a röntgenosztályról a nyelvtanulás szakmai, tudo­mányos, magánéletben! fon­tosságát hangsúlyozva java­solta, hogy a kórház az épü­letein belül tegye lehetővé a nyelvtanulást. Tótok László, a férfiiidegosiztáily dolgozója a parliament elé hozta azt a gondját, hogy miint KlSZ-bi- zaiimit nem kérdezték meg a jutalmaik kiosztásánál. Kiss Ferenc műszaki osztályvezető a munkasizervezés gondjairól szólva az információik nagyobb áramlását hiányolta. Dr. Ján Huba osztáilyvezető főorvos többek között a kór­házi rekonstrukció során vég­zett társadalmi munkát dicsé­rendőnek, majd a szakszerve­zet és a KISZ kapcsolatát tartotta erősítendőnk. Dr. Frankfurter Zsuzsa a gyakran meghibásodó fontos műszerek szervizelését nehezményezte kérte a beszerzések és a költ­ségek ésszerű csökkentesét. Szót ként a kórház KlSZ-bi- aottságámák titkára is. hang­súlyozva, hogy a munkahelyi vezetők talán nagyobb figyel­met fordíthatnának — itt a közvetlen vezetőkről van szó — a fiatalok ügyére. Kanyó Tibor a KISZ városi bizottsá­gának munkatársa, a kórházi KISZ-fiatalok megítéléséi! közvetítette, dr. Sándor Edit, a megyei főorvos helyettese pedig arra kérte a fiatalokait, hogy aktiv Másukat épp a ne­hezebb körülmények miatt próbálják fokozni. A fölvetett problémákra és kérdésekre a kórház igazgató főorvosa és munkatársai vála­szoltak, maj d a jelenlévők el­fogadták a beszámoltat és a .következő évekre szóló iintés» kedési tervet,

Next

/
Thumbnails
Contents