Nógrád. 1984. november (40. évfolyam. 257-281. szám)

1984-11-24 / 276. szám

Mélyvízben — helytállással ! Feladatok az ezredfordulóig Mi adja a tüzet, hogyan lész valaki pedagógus? Miért hagyja ott a pályát 11 év uián? Olyan kérdéseik ezek, ame­lyek manapság sűrűn merül­nek fel egyéni és társasági beszélgetésekben, a magán­életben és hivatalos fórumo­kon egyaránt. Gémesiné Molnár Ilona több mint egy évtizeden át pe­dagógiai területen dolgozott, szeptembertől népművelő. Nem az egyetlen, akinek sor­sa így alakult, akinek élet­útja mutathat példát, tartal­maz tanulságokat mások szá­mára is. A pásztói Lovász József Művelődési Központ egyik szobájában bogozgatjuk a múlt — soiksizor nehezen szét­választható — szálait. A bu­jáid születésű kislány 1969- ben végezte el Pásztón a gim­náziumot, s négy év múlva diplomázott az egri tanárkép­ző főiskolán matematika—fi­zika szakon. — Legtöbbször a színészek­kel folytatott beszélgetések­ben hangzik el, hogy az illető művész már első gyermeki eszmélésétöl kezdve színész akart lenni. A hétköznapibb hivatásoknál, mint például a pedagógusi pálya, általában nem merül fel így a kérdés... — Akkor az én esetem ki­vételnek számít — vág közibe Gémesiné Molnár Ilona. — Gyerekkoromtól kezdve peda­gógusnak készültem, noba ké­sőbb többen le akartak be­szélni róla. A barátnőm ma­mája pedagógus volt, gyakran mondogatta: nagyon nehéz, hálátlan, túlterhelt, kevésbé megbecsült pálya ez, ha tehe­tem, ne válasszam. De tud­ja, hogy van, ha az ember nagyon akar valamit. Külön­ben sem láttam én akkoriban * pálya nehézségeit. Bezzeg most!... — Nem érzek ugyan Csaló­dást a hangjában, mégis meg­kérdezem e megjegyzés után: megbánta, hogy kitartott ko­ra ' elhatározása mellett? — Bietern legszebb éveit a tanári hivatásnak köszönhe­tem — feleli a fiatalasszony. — A főiskolás négy év annyi örömet jelentett, hogy nem adnám senkinek, bárhogyan kérnék. Nagyszerű kollektíva verődött össze, a csoport sül­ve-főve együtt volt, senki sem lógott ki a sorból. Ugyanak­kor a képességekkel sem volt baj, meg a szorgalommal sem, nem restelltünk hajtani a ta­nulásban. Persze a mi sza­kunk, mind a kettő, olyan volt, hogy gyakorolni kellet, nem lehetett kampányszerűen, csak a vizsgára felkészülni. — Szakjai közül melyik « kedvesebb? — A matematika. Általános­ban is jólment, kitűnően vé­geztem,, aztán a tanulás nem okozott gondot a középisko­lában sem. Akikor — a mate­matikán kívül — még a ma­gyar érdekelt nagyon, de ilyen párosítás sehol sem volt. Vá­lasztanom kellett valami mást, hát — éopem szerettem azt is — a fizikát választottam. Gémesiné Molnár Hona szü­lőfalujához közel. Palotáson kezdte el a tanítást, öt évet töltött ebben az dél-nógrádi községben. Matematikát, fizi­kát- tanított, osztálvfőnökös- ködött, vezette az úttörőcsa­patot. — Rögtön a mélyvízbe csöp­pentem. Amikor megtörtént a kinevezésem, közöl ték, én le­szek a csapatvezető. Még kell mondiam. főiskolás koromban — másokkal együtt — eleg félvát'ról vettük az úttörő- munkát. nem láttuk a benne rejlő nevelési lehetőségeket. No. de ha megbíztak, akkor csinálni kell. Komolyan, aho­gyan illendő. Egyébként úgy vagyok minden feladattál: ha már felkötöttük a kólóm pót, akkor csörgessük! — Botcsinálta úttörőcsapat- vezető. Aki aztán járási, majd városi úttörőelnök lesz... Hat éven keresztül. Nem furcsáll­ja? — Kezdetben talán, de most már nem Hamar rájöttem, mért becsültem le korábban ezt a tevékenységet. Mert nem ismertem, és felületesen í;é; ke/.lem. Mint újdonsült csa­patvezetőt egyhónapos tan­folyamra küldtek a esti lebt- :c úttörőtáborba, ott és akkori­ban. munka közben ke-.item rájönni a tennivalók ízére, szépségére, fontosságára, ne­velesi lehetőségeire. Igyekez­tem, mert kellett, hogy átlás­sam, átrágjam az egészen ma­gam. Csak így tudtam szívvé.- lóleklkel csinálni. — Ősztől népművelő. A mű­velődési központban a csalá­di ünnepekkel, gyermeproq- ramokkal, munkásművelődés­sel. felnőttoktatással foglal­kozik. Az iskola, az úttörő- mozgalom iránt nem érez vágyakozást? — Jó természetem van, könnyen beilleszkedem egy másik kollektívába. Persze bizonyos teendőim nem újak ezért együtt kell működnöm olyanokkal, akikkel korábban gyermekprogramok kapcsán együtt dolgoztam. Például a A felnőttoktatás sem áll tá­volt tőlem, hiszen pedagógus vagyok. A két új terűiét-el pedig megbarátkozom. Áz üzemeikkel, KISZ-sael, párt­szervezetekkel kialakított kap­csolatok könnyítik a munkál. E kapcsolatok nélkül nagyon nehéz lett volna elindulnom. — Hallottam, nem e jészen önként vállalta el a népműve­lői munkát. Igaz? — Igaz. Több állást aján­lották fel, és én nein erre mondtam igent. De úgy va­gyok ezzel is, mint a csapat- vezetéssel: ha mái iá n osz­tották. igyekszem jól csinálni. Gémesinének töretlen a hi­te. alapeive: a felkötött ko- lomoot csörgetni kell. Rokon­szenves magatartás. Sulyok László VAN-E MA REALITÁSA a hosszú távú tervezésnek? So­kak szerint két-három eszten­dőre is igen nehéz előretekin­teni. az alapkérdésekben még­is elkerülhetetlen az évtizede­ket felölelő feladatmeghatá­rozás. A terület- és település- fejlesztés hosszú távú felada­tait az országgyűlés 1985 ta­vaszán fogja meghatározni, az előterjesztés tervezete — kor­mányzati szervek, tanácsok, társadalmi és tudományos szervek együttműködésével — már elkészült, s ez a most folyó társadalmi vita vita­anyaga. A salgótarjáni fórumon is élénk visszhangot váltott ki a tervezet, s ezt már akkor lehetett sejteni, amikor Ro­masz Adolf, a megyei tanács tervosztályának vezetője fel­említette: a most vitatott hosz- szú távú koncepció miben kü­lönbözik az 1971-ben elfoga­dottól. Az alapvető különb­ségek között szerepel a haté­konysági követelmények erő­teljesebb megfogalmazása: még nagyobb hangsúlyt kap a termelés és a kiszolgáló ága­zat: a lakossági infrastruktú­rában igazságosabb tehervi­seléssel számolnak. De lega­lább ilyen fontos, hogv a fej­lesztésnél meghatározók a he­lyi sajátosságok, a népesség- megtartó képesség pedig az alapfokú ellátás fejlesztésének függvényében szerepel. A salgótarjáni vita —. ame­lyet a megyei népfrontbizott- ság szervezett párt-, tanácsi és társadalmi vezetők részvé­telével — sokoldalú és gaz­dag vita volt. Nem csak a hozzászólások száma, hanem a témák változatossága miatt is. Elsőként éppen a tervezést említjük — ezzel többen is foglalkoztak. Eszerint: az or­szágos és a megyei tervezés közé regionális tervezést kel­lene beiktatni. Különösen ak­tuális lenne ez napjainkban, amikor a szomszédos megyék összefogásának szükségessé­ge mellett szólnak a szolidabb anyagi lehetőségek is. Később egy konkrét, példa is elhang­zott ennek kapcsán Pásztóról: a mátrai üdülőkörzet intenzí­vebb fejlesztésének gátat szabnak a megyehatárok, ezért is indokolt volna a regionális tervezés. A terület- és településfej­lesztés hosszú távú elképze­léseinek vitájából nem ma­radt, talán nem is maradha­tott ki a lakáskérdés. A sür­getés szerint ezt komplexeb­ben kellene kezelni és egész­ségesebb lakásmobilizációra volna szükség. Ehhez azon­ban számolni kellene azzal is, hogy vonzóbb megoldást kínáljanak a nagyobb lakás­sal rendelkező idős emberek­nek: vállalkozzanak a cseré­re. Más a lakáskérdés ürü­gyén a túlméretezett, ki nem használt, üdülők helyett sze­retne több családi házat lát­ni. Ehhez azonban ésszerűsí­teni kellene a tulajdonszerzé­si korlátozásokat. Ma ugyan­is családi ház méretű üdü­lők épülnek, ahelyett, hogy a törvény megengedné: 1 épít­hessen használt és kihasznált családi házatl a gyermekének, unokájának — az, aki meg­teheti. NEM A SALGÓTARJÁN­BAN rendezett vita sajátos­sága, hogy igazságosabb te­herviselést sürgetnek a szólók, az infrastruktúra kapcsán mindenütt sokan mondják el véleményüket. A vita alapjá­ul szolgáló írásos anyag sze­rint: ,.a teherviselés különb­ségeit fokozatosan mérsékelni keik’. Ehhez ezt tették hozzá Salgótarjánban: a megfogal­mazás túlságosan is szemér­mes. a nevén kellene nevezni a dolgokat. Ugyanis az anyag is arról beszél, amiről az or­szág, csak nem olyan nyíltan. Például a falu és a város la­kói között, a fizetendő áram­díj nagysága tekintetében meglevő különbség kapcsán így kérdezték: miért a falu fizesse a város áramszámlá­ját. Hasonló kritika érte a BKV és. a Volán tarifaképzési rendszerében meglevő különb­ségeket. Azaz, olyan változá­sokat sürgettek a vitázók, amelyek egyenlőbbé teszik, azonosabb teherviselésre kény­szerítik az embert, függetle­nül attól, hogy hol lakik. Nem hiányzott a kétkedés és az ellentmondás sem a te­rűiét- és településfejlesztés hosszú távú feladatainak sal­gótarjáni vitájáról. Valaki fel­olvasta például a tervezetből: „1955-ig valósuljon meg a vidéki településeken az aufo- matizált távbeszélő szolgálta­tás’. Az idézethez pedig hoz­zátette: ..Ezt nem látom meg­valósíthatónak.” Nem, mert ma az a helyzet, hogy példá­ul Balassagyarmaton még egyetlen telefonnal is alig le­hetséges bővíteni a hálózatot. S egyébként is, t.elefonhelyze- tünk kriminális állapota nem­igen tesz lehetővé ilyen gyors változást. Igaza van a vitázó- nak tehát, amikor azt mond­ja: vagy hosszabb távra kell ezt a célt kitűzni, vagy ki­sebb léptékben kell tervezni. Erről pedig így kell beszélni, hiszen ma a tömegekkel jó a kontaktus. A nyílt szót meg­értik, a későbbi magyarázko­dást azonban nem viselik el. S, ha már a fenntartások­nál tartunk, hasonló fogadta­tásban volt része a vízellátás­sal kapcsolatos elképzelések­nek. A megvalósítás esélyei­ről így fogalmaztak a vitában: „nem látom realitását”. So­kat vitatott kérdés az iskola­ügy is. A mostani tervezet immár azt mondja, hogy to­vábbi iskolák körzetesítése nem indokolt. A salgótarjáni vita résztvevője ellenben úgy érvel, hogy mindezt nem lehet ilyen kategorikusan kimon­dani. Legyen meghatározó az élet. diktálják a körülmények a döntéseket. Magyarán: le­hessen egy iskolát ezután is megszüntetni, vagy vissza­állítani — az igények és le­hetőségek függvényében. A sokrétű vitából természe­tesen csak ízelítőt szemetel­hettünk. A terület- és tele­pülésfejlesztés hosszú távú el­képzeléseit összességében és nagy vonalakban reálisnak ítélte a nógrádi eszmecsere is, ha itt-ott finomításokat ja­vasoltak is. De éppen ezt vár­ták a társadalmi vitától. „ÁLTALÁNOS EZ A TER­VEZET. jó vitaalap bárhol az országban”. Másvalaki hoz­zátette: mégis benne van Nógrád megye összes gondja. A vitában is kiegészített ter- ’vezet énnen ezért jó alap le­het majd annak idején Nóg­rád megye fejlesztési tervé­nek kimunkálásához is. Kelemen Gábor Miniszter a műtőasztalnál „Ha én ezt a klubban el­mesélem...!” — Thomas hie­ven vissza-visszatérö monda­ta a „Nem kell mindig kavi­ár” című NSZK film­sorozat jóvoltából vált szál­lóigévé Magyarországon, ahol ■— ha nem is önálló székha­zakkal —, de úgyszintén van­nak klubok. Következésképp van persze klubtagság is, de azt még nemigen hallottam, hogy valaki aziránt érdeklő­dött volna, hogy ki melyik klub tagja. Hazánkban a legelterjed­tebb klubforma; az ifjúsági klub. Csak Nógrád megyében mintegy 100—120 van belőle, ■— mármint papíron. — Pontos adatot nem tu­dok mondani. — „világosít fel” Krakóczki Gyula, a sal­gótarjáni József Attila váro­si-megyei Művelődési Központ klubmódszertárának vezetője — nincs kétségünk affelől, hogy az 1982-es felmérés óta jó néhány klub megszűnt, miközben néhány új klub is alakult. Nekünk azokról az ifjúsági klubokról vannak csak megbízható ismereteink, amelyek szükségesnek tartják a kapcsolattartást, azaz tájé­koztatnak bennünket tevé­kenységükről, illetve amelyek segítséget kérnek • tőlünk. Ezeknek a „törzskluboknak” a száma legfeljebb félszázra tehető. Bár a kluboknak lehetősé­gük van tagsági igazolványok kiállítására, a kisebb telepü­léseken ezt szükségtelennek vélik a klubvezetők. Vélemé- I nyük szerint klubtag az, aki éppen a klubhelyiségben tar­tózkodik. Felsőpetényben hatalmas be­tűk hirdetik a bejárat fölött: KISZ-KLUB. A kiírást senki sem furcsállja, hisz’ a helybé­li ifjúsági klub tagjai szinte kivétel nélkül KISZ-es fiata­lok. Csakhogy a klub elne­vezése mégis helytelen, mert tudnivaló, hogy a KISZ a hetvenes években — ifjúsági parkjaival egyetemben — az ifjúsági klubok fenntartását is átengedte a tanácsi, illetve szakszervezeti intézmények­nek, szerveknek. Azóta a KISZ csak érdekvédelmi funkciót gyakorol az ifjúsági klubok felett...! Hogy az ifjúsági klubok en­nek ellenére a Kommunista Ifjúsági Szövetséget tekintik legfőbb mentoruknak, nos ez nem csak a KISZ változatlan „figyelmét" bizonyítja, de esetenként a klubok valódi gazdáinak „figyelmetlenségét” is. Bár a fenntartók a kluben­gedély megadásakor írás­ban vállaltak kötelezettséget a klub működési feltételeinek biztosításáért, a támogatásra szánt összeg bizony gyakorta nem oda kerül, ahová ere­dendően rendeltetett. Tudunk olyan esetről, hogy a tanács a helyi focicsapatnak utalta ki az ifjúsági klub pénzét, az­zal a megfontolással, hogy a csapatban is fiatalok rúgják a bőrt... Nézsán a pávakörök minősítő versenyének díjait fedezték az ifjúsági alapból, noha itt még arra sem igen hivatkozhattak, hogy a klub­tagság alkotja a pávakör ge­rincét, — tekintve, hogy a csoport átlagéletkora negyven felett van. Másutt — és alig­hanem ez a leggyakoribb — egy-egy kirándulás emészti fel az ifjúsági klub pénzét, de arra is volt már prece­dens, hogy az ifjúsági alap egy részét az év végén vissza­utálta a tanács, azaz egyál­talán nem használta fel. Mint az a megyei klubta­nács legutóbbi jelentéséből kitűnt, az utóbbi időben a szakszervezeti fenntartású if­júsági klubok kerültek anya­gilag jobb helyzetbe. Az anyagi „jobblét” persze még nem garancia arra, hogy a klub valóban jól működik, viszont az elégtelen pénzesz­köz nem egy klubot sorvasz­tott már el. — Mégis, mitől függ leg­inkább egy ifjúsági klub te-’ vékenységének minősége? — kérdeztük Antal Gábort, a KISZ Nógrád megyei bizott­ságának munkatársát, aki nem sokáig habozott a válasszal. — Feltéve, hogy önálló helyi­séggel rendelkezik a klub, te­vékenységének alapvető meg­határozója a klubvezető sze­mélye. Lényegében, a legtöbb jól működő ifjúsági klub egy baráti társaság, amely a klubvezető köré szerveződött. — Ebből az is következik, hogy a klubvezető esetleges távozásával elhal a klub? — Sok esetben igen. Ha­csak nem akad egy új vezető egyéniség. De még ebben az esetben is számolni kell az­zal, hogy az utód köré már új fiatalok gyűlnek. Az ifjú­sági klubokban — Nógrád megyében különösen — igen nagy a fluktuáció. Az a fia­tal, aki családot alapít, álta­lában egyik napról a másik­ra megválik klubjától. Sokan úgy érzik, házasemberként már nem „illik” ifjúsági klubba járni. Azzal együtt, hogy a klubtól való megvá­lásnak a felnőtt ifjúság ese­tében objektív okai is van­nak, mi arra törekszünk, hogy jól működő ifjúsági klubok­ban meghosszabbítsuk a klub­tagság idejét. Vagyis szeret­nénk elérni, hogy a közösség­szervezésre alkalmas klubve­zetők tovább maradjanak tisztségükben. Egy jól működő ifjúsági klubnak jelentős kisugárzása lehet környezetére is. Mátra- terenyén (Homokterenyén) például az ifjúsági klub élén végzett kiemelkedő munkája révén választotta meg tanács­tagjának a falu a klubvezetőt. A fiatalság kétségkívül mú­landó állapot, ám, ha az em­ber ifjan nem tapasztalja meg p közösséghez tartozás élményét, félő, hogy felnőtt korban már nem is igényli. Nem véletlen, hogy felnőtte­ket — mondjuk így; közép­korúnkat — tömörítő klubok­ról még annyira sem esik szó, mint' az ifjúsági klubokról. Pedig, hát ilyenek is akad­nak. De ez már egy másik cikk témája lehet. Pintér Károly Mielőtt munkanapját dol­gozószobájában megkezdené, Nyikólaj Szavcsenko rendsze­rint betér az egyik minszki kórházba, ahol orvosi rende­lője van. Ebben önmagában nem lenne semmi különös, de Szavcsenko a Belorusz SZSZK egészségügyi miniszte­re. Az ország különböző részei­ből szinte vég nélkül érkez­nek hozzá a levelek azoktól az emberektől, akik az ő se­gítségével remélnek gyógyu­lást. Meg lehet érteni őket, ha azokra a valóban párját ritkí­tó műtétekre gondolunk, ame­lyeket a miniszter-professzor vezetésével és közreműködésé­vel végeztek. ' Néhány évvel ezelőtt számos újság beszá­molt arról, hogy a minszki orvosok egy betegbe miként ültettek át vesét, amelyet Svédországból repülőgépen szállítottak oda donortól. Szenzáció számba ment az or­vosi praxisban az az eset is, amikor egy nő átültetett ve­sével anya lett és minden komplikáció nélkül elviselte a szülést. „Adonisz köszöne­tét mond” címmel egy új­ságcikk arról számolt be, ho­gyan gyógyítottak meg Minszkben egy fiatal görög munkást Kréta szigetéről... Sok más műtéttel együtt ezek az esetek jó hírnevet szereztek Nyikólaj Szavcsen- kónak, mint az ország egyik legismertebb urológus sebészé­nek. Tavaly Nyikólaj Szav- csenkót, a Belorusz Tudomá­nyos Akadémia tagját az em­berrel veleszületett urológiai jellegű betegségekkel foglal­kozó sorozatos munkáiért Ál­lami-díjjal tüntették ki. A miniszteri kötelezettségek összekapcsolása a tudományos munkával, és az orvosi praxis­sal rendkívül zsúfolttá teszi a munkanapját. Az egészség- ügyi miniszter azonban lehe­tetlennek tartja, hogy le­mondjon a megszokott sebész­öltözékről. Szerinte az az is­mert igazság, hogy az elmé­let gyakorlat nélkül halott, különösen helytálló az orvos- tudományra vonatkoztatva. Szinte hihetetlen, hogy mi mindenre szakít időt. Bonyo­lult műtétet lát el a klinikán és látogatókat fogad a kor­mány épületében. Előadást tart a diákoknak és részt vesz a köztársaság legfelsőbb ta­nácsának ülésén. Jelen van az új kórházi pavilon alapkő- letételénél és kollégájával — 34 éves fiával a tudományok doktorával — megvitatja a külföldi orvosi szakfolyóirat­ban megjelent új cikket. Sza­bad estéit gyakran tölti uno­káival — egy szerencsés nem­zedék képviselőivel, akik nem tudják, mi az a háború. Ő, aki fiatal korában végigjárta a Nagy Honvédő Háború ne­héz útjait, nem véletlenül szentelte életét a legbékésebb, a leghumánusabb ügynek: az emberi egészség védelmének, a betegségek elleni küzdelem­nek. S ma is még mindig ennek az ügynek áldozza or­vosi, szervezői, tudományai tehetségét. 4 NÓGRÁD - 1984. november 24,, szombat HBBm KLUBOK NEPE (Vázlat egy közösségi formáról)

Next

/
Thumbnails
Contents