Nógrád. 1984. november (40. évfolyam. 257-281. szám)
1984-11-16 / 269. szám
TRAG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK! NŐGRÁD AZ MSZMP NÓGRÁD MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XL. ÉVF., 269. SZÁM ARA: 1,40 FORINT 1984. NOVEMBER 16., PÉNTEK KÖZLEMÉNY a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1984. november 15-i üléséről A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága 1984. november 15-én ülést tartott. Az ülésen a Központi Bizottság tagjain kívül részt vettek: a Központi Ellenőrző Bizottság tagjai, a Központi Bizottság osztályvezetői, a megyei és a megyei jogú pártbizottságok első titkárai, a budapesti pártbizottság titkárai. A Központi Bizottság megtárgyalta és elfogadta Kádár János elvtárs előterjesztésében a Politikai Bizottságnak a XIII. kongresszussal kapcsolatos javaslatait. Ügy határozott, hogy a Magyar Szocialista Munkáspárt XIII. kongresszusát 1985. március 25-ére hívja össze. A Központi Bizottság az alábbi napirendi javaslatot terjeszti a kongresszus elé: 1. A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának beszámolója a XII. kongresszus határozatának végrehajtásáról, a párt feladatairól. 2. A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Ellenőrző Bizottságának jelentése. 3. A fellebviteli bizottság jelentése. 4. A Központi Bizottság és a Központi Ellenőrző Bizottság tagjainak megválasztása. , A Központi Bizottság megtárgyalta és előadta a kongresszusi irányelvek tervezetét, és úgy határozott, hogy a vita alapján véglegesített dokumentumot december elején nyilvánosságra hozza. Az irányelveket a kommunisták taggyűléseken, küldöttértekezleteken és pártértekezleteken vitassák meg, a pártonkívüliek véleményét is kérjék ki, és tegyék meg észrevételeiket. A Központi Bizottság felkéri a Hazafias Népfront Országos Tanácsát, a Szakszervezetek Országos Tanácsát, a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség Központi Bizottságát, a Magyar Nők Országos Tanácsát, az Országos Szövetkezeti Tanácsot, a Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetségének Országos Elnökségét és a Magyar Tudományos Akadémia Elnökségét, hogy a kongresszusi irányelveket tárgyalja meg és véleményezze. A Központi Bizottság megvizsgálta a párt szervezeti szabályzatát és a pártszervektől beérkezett ide vonatkozó javaslatokat. Eddig a szervezeti szabályzat alapvető módosításának és általános megvitatásának igénye nem vetődött fel. A párt tagjai az irányelvek vitája során a szervezeti szabályzatot érintő észrevételeiket, javaslataikat is megtehetik. A Központi Bizottság a javaslatokat áttekinti, és az indokolt módosításokat a kongresszus elé terjeszti. (MTI) Minden eddiginél nagyobb exportmegrendelést teljesítenek a Váci Kötöttárugyár kazá- ri gyáregységében. Várhatóan az év végéig 85 millió forint értekben szállítanak nem rubelelszámolású piacokra melegítőket, elsősorban a Puma és Adidas cégek számára. A kifogástalan minőség érdekében, amely eddig is jellemezte a kazáriak munkáját, fokozták a gyártásközi ellenőrzést. Képünkön Kakuk Ferencné vizsgálja a szalagon Gecse Tamásnénál a félkész termékeket. — kj — Aktívaülés Salgótarjánban Középpontban az ifjúságpolitika megvalósítása Program egymillió fiatalnak Sajtótájékoztató az Express programjairól Az Express Ifjúsági és Diák Utazási Iroda 1985. évi terveiről, programajánlatairól tájékoztatták csütörtökön a sajtó képviselőit a budapesti Hotel Ifjúságban. Mint Völgyi István igazgató az újságíróknak elmondotta, jövőre egymillió magyar fiatal számára szervez az iroda a legkülönbözőbb igényeket kielégítő és — a széles körű kedvezmények révén — viszonylag olcsó programokat. A programok nagy része hazánk felszabadulásának 40. évfordulójához, a moszkvai világifjúsági találkozó hazai előkészítéséhez, illetve a nemzetközi ifjúsági évhez kapcsolódik. Mini VIT-találkozót rendeznek a moszkvai ifjúsági fesztivállal párhuzamosan a balatoníöldvári Fesztivál Szállóban, s a szegedi, valamint a sporoni ifjúsági napok programja is tükrözi majd a XII. VIT szellemét, céljait. Tovább bővül a mind a négy évszakra kiterjedő üdülési ajánlatok választéka. Ezek között megtalálhatók az egyéni, s a családos programok csakúgy, mint az úttörők üdültetése, a falusi turizmus és a gyógyüdülés formái. Az iroda saját szálláshelyein az érvényes diák- igazolvánnyal. illetve a különféle nemzetközi igazolványokkal rendelkező 26 éven aluli magyar és külföldi fiataloknak 25—30 százalékos kedvezményt ad. Az Állami Ifjúsági Bizottság anyagi támogatásával 1985-ben kétezer egyetemistát és 20 000 középiskolást üdüdtet kedvezményesen az Express. Az autóstopos- mozgalom fellendítését a gép- járművezetők alaposabb tájékoztatásával, autós'topos-ta- lálkozók szervezésével, olcsó szállás- és étkezési lehetőségeket kínáló útvonalak ajánlásával igyekeznek elősegíteni. Az Express szorgalmazza azt is; hogy az autóstopos- igazoivány külföldön is használható legyen. Jövőre 116 ezer magyar fiatal csoportos, illetve egyéni kiutazására adnak lehetőséget. A moszkvai VIT-en turistaként 1400-an vesznek részt. A legtöbben jövőre is a Szovjetunióba látogathatnak. Jövőre 135 ezer külföldi látogatóra számít az Express. Megkezdődtek a munkásőrség egységgyüiései Országszerte megkezdődtek a munkásőrség egységgyűlései, amelyeket a következő hetekben tartanak meg. A tanácskozásokon a mumkásőr- parancsnokok beszámolnak a testület tagjainak a népgazdaság, a közélet és a fegyveres szolgálat terén végzett Idei munkájáról. A gyűlésen számba veszik a kongresszusi és a felszabadulási munkaverseny eddigi eredményeit. A Komárom, a Baranya, a Nógrád, a Veszprém és a Borsod megyei munkásőrök például sok ezer tonna szén terven felüli termelését vállalták, amellyel elsősorban a lakosság jobb ellátását szolgálják. A mező- gazdaságban dolgozó munkásőrök Vas, Szabolcs-Szat- már, Fejér, Bács-Kiskun, Békés és Szolnok megyében az őszi betakarításban segítettek. A budapesti, a Heves, a Hajdú-Bihar, a Zala, a Somogy és a Pest megyei munkésőrök kommunista műszakokat szerveztek, ezek munkadíját óvodák, iskolák egészségügyi intézmények bővítésére, fejlesztésére ajánlották fel. A beszámolókban szólnak arról is, hogy az egységek, az alegységek jó színvonalon hajtották végre gyakorlataikat, s az őszi lövészeteken jó és kiváló eredményeket értek el. (MTI) Losonczi Pál indonéziai látogatásai Baracs Dénes, ae MTI tudósítója je lentit Az Elnöki Tanács elnökének harmadik indonéziai napja gyárlátogatással kezdődött csütörtökön. A program szerint a Tungsram indonéziai üzemét kereste fel, majd egy teaültetvényen, illetve a világhírű bogori botanikus kertbe vezetett útja. Itt megtekintette az elnöki rezidenciát is, ahol Nyugat-Jáva kormányzója ebédet adott tiszteletére. A szerdai nap eseményeiből a tartalmas és eredményes tárgyalások mellett érdemes feleleveníteni a Csodálatos Indonéziában — illetve az így elnevezett skanzenben tett vizitet. (MTI) ÁZ MSZMP Központi Bizottságának október 9-i állás- foglalása az ifjúságról egy sor teendőt határozott meg a párt-, az állami és a társadalmi szervek számára. E feladatok konkretizálása Nógrád megyében is időszerű, ennek megkönnyítésére csütörtökön Salgótarjánban aktívaülést rendeztek, amelyen a párt-, a tanácsi és a társadalmi szervek vezetői, képviselői, KISZ-vezetők, iskola- igazgatók vettek részt. A megjelenteket Skoda Ferenc, az MSZMP Nógrád megyei Bizottságának titkára köszöntötte, megemlítve, hogy a közelgő pártkongresszusra készülve, a beszámoló taggyűlések idején különösen hasznos foglalkozni a Központi Bizottság állásfoglalásával, az ifjúságpolitikai munka tapasztalatainak összegzésével, illetve teendőivel. Ezt követően dr. Nagy Sándor, az Állami Ifjúsági Bizottság titkára, a KISZ Intéző Bizottságának tagja tartott előadást. Bevezetőül hangsúlyozta, hogy az utóbbi másfél évtizedben egy sor jelentős változás zajlott le a világban, s hazánkban is, ezek hatással vannak a fiatalok életkörülményeire, gondolkodására. Magyarországon ma 4,7 millió a harminc éven aluliak száma, ebből mintegy másfél millió iskoláskorú, 1,7 millióan pedig foglalkoztatottak. Közérzetük, munkájuk, boldogulásuk meghatározó nemcsak jövőnket, hanem jelenünket tekintve is. Szükség- szerű hát különös figyelmet fordítani a kommunistáknak e nemzedékre, ezt jelzi mind az 1970-ben, mind az 1984- ben hozott párthatározat is. Ez utóbbi néhány fontosabb megállapítását emelte ki dr. Nagy Sándor, elsőként a gyermeknevelés feltételeiről szólva. Elmondotta, hogy jóllehet az elmúlt másfél évtizedben számos kedvező intézkedés látott napvilágot, mégis számos probléma ma is él, így növekedett a veszélyeztetettek és a hátrányos helyzetűek száma, s még ma is sokan küszködnek társadalmi beilleszkedési zavarokkal. Gond továbbra is a lakáshoz jutás, főként azon fiatalok körében, akik városban laknak, alacsony jövedelemmel rendelkeznek, s a szülői támogatást is nélkülözik. A napokban hozott miniszteri».» nácsi rendelet remélhetően je* lantosén javít majd e helyzet ten. Dr. Nagy Sándor ezt követően a pályakezdők jövedelmi viszonyait taglalta, majd a szabad idő hasznos eltöltésének lehetőségeiről beszélt.1 Megemlítette, hogy e kérdés különösen a 14—18 éves korosztályt érinti, amely gyakorta nem tud mit kezdeni a rendelkezésére álló szabad 1 idővel. Szólt az előadó a tíH rhegsport, a testnevelés, a turizmus forrásairól, az ebben rejlő kihasználatlan lehetőségekről, a kedvezményrendszerről, hangsúlyozva az összpontosított fölhasználást, az ésszerű költségelosztást. Végezetül az ifjúság nevelésében kialakított társadalmi munkamegosztás gyakorlatáról szólt az Állami Ifjúsági Bizottság titkára, kiemelve, hogy a kommunisták folyamatosan és közvetlenebbül foglalkozzanak a fiatalokkal, a KISZ-nek pedig valamennyi korosztály problémáira, gondjaira oda kell figyelnie, ezen belül is főként a diákság helyzetére. Az aktívaülés befejezéseként Skoda Ferenc mon- dott zárszót. Téma: az ifjúság közművelődése ü Művelődési bizottság ütése Salgótarjánban Az ifjúság közművelődésével foglalkozott tegnapi ülésén a Nógrád megyei Tanács művelődési bizottsága. A salgótarjáni Nógrádi Sándor Múzeum tanácstermében tartott értekezleten elsőként Erdős István, a megyei tanács művelődési osztályának főmunkatársa fűzött szóbeli kiegészítést az ifjúság közművelődésének helyzetét elemző beszámolóhoz. A beszámolót, amely a helyzetelemzés mellett a fiatalok közművelődési tevékenységének fejlesztése érdekében szükséges teendőkre is rámutat egy — közel másfél éve létrehozott — ifjúsági munkabizottság készítette el., A jelentés részletesen taglalja az ifjúság közművelődésének legfontosabb jellemzőit, a művelődési otthonokban, könyvtárakban stb. végzett ifjúsági munkát, illetve az iskolák és a művelődési intézmények együttes feladatait, lehetőségeit. A beszámoló tér- ■ mészetesen hangsúlyozza az ifjúság művelődésével kapcsolatos Nógrád megyei sajátosságokat is. Mint az az előterjesztési követő vitából is kiérződött, a téma máig megőrizte aktualitását, lévén a rétegművelődés egyik fő eleme az ifjúság körében végzendő munka. A művelődési intézmények látogatóinak túlnyomó többsége a fiatalok közül kerül „ ki, de ennek, ellenére . —, vagy épp ezért — a jövőben az ifjúsági munkán belül is differenciáltabban kell tervezni a művelődési feladatokat. Az ifjúsági művelődés fejlesztésében továbbra is a közösségi formák segítése jelenti a legfontosabb feladatot. Enmek érdekében az ifjúsági klubmozgalom irányítói is sokat tehetnek. Arról, hogy mit tett a Nógrád megyei klubtanács az elmúlt két esztendőben, Antal Gábor, a KISZ Nógrád megyei bizottságának munkatársa számolt be a művelődési bizottság előtt. Tájékoztatójából kitűnt, hogy az 1982- ben újjászervezett testület elsősorban anyagi eszközökkel képes hatékonyan befolyásolni a megyei klubmozgalmat, míg a módszertani segítségnyújtás jelenleg — a központi klubmódszertár akadozó tevékenvsége miatt — nem kielégítő. A művelődési bizottság mindkét előterjesztést további elemzésre ‘ javasolta, különös tekintettel a jövő évi közművelődési feladatok konkrét terveinek kidolgozásához. R falusi ellátás javításáért A falvak lakosságának el-* látásában meghatározó szerepet töltenek be a fogyasztási szövetkezetek: szerte az országban 13 ezer boltjuk és 6 ezer 300 vendéglátó egységük várja a vásárlókat és1 elégíti ki mindinkább növekvő igényeiket — hangzott el a Hazafias Népfront szövetkezetpolitikai , albizottságának csütörtöki ülésén, amelyen áttekintették, miként vezethetnék be a kisebb településeken is napjaink korszerű kereskedelmi módszereit. Felmérések szerint még mintegy 900 községben, tanyán nincs folyamatos kereskedelmi ellátás, s ez hátrányosan befolyásolja a népességmegtartó-képesség alakulását. A lakosság jogos óhaja, hogy helyben szerezhesse be a legfontosabb közszükségleti cikkeket. A tanácskozáson szó esett arról is, hogy a falusi üzle-, tekben miként szélesíthetnék az iparcikkek választékát- ,