Nógrád. 1984. október (40. évfolyam. 231-256. szám)
1984-10-02 / 231. szám
RÖPLABDA NB II. Győzelemmel rajtolt a Kerámia Romhánv Szentendre, v: Jaeger. Romhány: Bagi, Németh. Varga. Takács, Lichy. Balogh. Cs: Óoroszai, Spitzer. Kovács. Edző: Rcznicsek László. I A középmezőny rivális csapatához utazott az őszi idény első mérkőzésére a Romhánvl Kerámia férfi röplabdacsapata. A pályahitelesítési ceremónia után nagy lendülettel kezdett a vendégcsapat a hideg teremben Az elsöprő kezdésre jellemző, hogy a ka- tonacsapet 9—0 után érte el első pontját. A második játsz- 'Ossuth K^Sfc 3 — 0 ( mában tovább tartott a rom- hányi fiúk lendülete. Bagi' és Lichy olyan támadást variációkat mutatott be, hogy a hazai közönség némán ugyan, de elismerően bólogatott. Csupán négy pontot „engedélyeztek” a flegmaságba burkolózó, gyöngén mozgó hazaiaknak, A harmadik játszmában mindent egy lapra tettek fel a KKFSE játékosai Az „elaltatott" kerámiások 0—4-nél kezdtek ritmust váltani. Ezek után újra váratlan támadásokat produkálva, szinte állva , 4, 6) hagyták álmélkodó ellenfelüket. Ezen a vasárnapon nem volt egy súlycsoportban a két csapat. A becsülettel felkészült Romhány halvány reményt sem adott a mindig magabiztos, de most készületlen katonacsapatnak Takácsiól Vargáig minden ütőjátékos végig massbiztnsan játszott, de a mezőny legjobbja az ügyesen, higgadtan osztogató Balogh Ferenc volt. Szép kezdés után várjuk a folytatást! R. L. Kettős vereség a nyitányon Duse-St RSZR 3-0 (11, 14, 10) át. Az első játszmában jól- Debrecen, v.: Gruber. RSZR: Szkiba, Boros, Németh, Nagy, Schujer, Szárnyast Cs.: Percze l. A bajnoki rajton az RSZR e’.ső ellenfele a debreceni egyetemistáik fiatal, jóképességű együttese Volt (tavaly az NB I-ért játszott osztályozót, az Idén bajnokságra tör.) Az első játszmában az RSZR lányainak nyitáshibái meghatározók voltak. Az ellenfél ezekből öt ponttal elhúzott. Nagy nyitásaival és a hálónál nyújtott, kiváló iátékával 9—9-re felhozta csapatát. A folytatásban a biztosabban ütő ellenfél győzelméhez már nem fért kétség. Fordulás után nyitáshiba n 'kill kezdődött a küzdelem, o vmnyira.. hogy Szárnyast 5, Boyos fi pontot szerzett, véd-, hitetlen indításokból,. A 14— 13-as tarjáni vezetésnél végül Is. az egyetlen nyitéshibát'elkövető Boros a hálóba ütött. Így elmaradt a játszmagyőzelem. Hosszú labdamenetek után, sok nyíltszínű taps közepette, 40 percig tartott az egyenrangú ellenfelek küzdelme! A harmadik játszma tarjá- ni nyitásliibákkal indult, az egyetemisták így végig vezetve, biztosan nyerték a játszmái és a küzdelmet. Marek Aladár: — Az erős ellenféllel szemben a mérkőzés nagy részében meglepően jól játszott a csapat. Külön öröm az újonc Szárnyasi eredményes beilleszkedése, nyitása es sáncteljesítménye. Kandó Főiskola—Salpó Öblös 3—0 (12. 7, 11) Budapest, t.: Huszti. Salpó öblös: La^zkó, Sárai. Tajti, Szíj), Kőbán. Prajsnár, cs.: Liptai és Tihaméri. ■ A Déli csoportban harmadik helyezett főiskolásokat a tarjániak csoportjába tették kezdett a tarjáin! együttes, 7—2-re elhúzott. A gyenge sáncoíás és ütésfogadások miatt az ellenfél 8—7-re feljött, majd 11—9 és 14—12 után aratott játszmagyőzelmet. A második játszmában 5—1, majd 10—3 után, különösen a gyenge ütések és a sánc nélküli hálójáték miatt az ellenfél 3—4 ponttal, majd egyre növekvő előnnyel, biztosan győzött. A harmadik játszma ott folytatódott, ahol a második befejeződött. Ezt követően újabb tarjáni „fellángolás” következett. Az eredmény 8—8-ra. majd 10—ties tarján! vezetésre alakult. Innen a jól összpontosító hazaiak biztosam győztek. Farkas Róbert: — A főiskolások edzés nélküli játéka, továbbá Kiss hiánya (katonai szolgálatra vonult be) okozta vereségünket. — mátyus — Labdcirűqó NB 11.' Izgalom az utolsó percig Nyíregyháza — Salgótarján 1—0 Nyíregyháza, 8000 néző, v.: Kálóién I. (Varga J., Varga L.). NYVSSC: Rabcsák - Cséke, Giron, Szikszai, Varga J. — Eszenyi (Buzsik, 67 p.), Pólyák, Kökény — Moldván, Kiss, Csehi (Vágó. 77 p.) Edző: Dalnoki Jenő: SBTC: László — Nagy J., Juhász L, Zimonyi, Babosán — Oláh. Gyimesi, Lipták, Balga — Földi, Jónás (Kovács, 53. p.). Edző Haász Sándor. Alig kezdték meg a nyíregyháziak a játékot, már az első percben, látszott; nehéz dolga lesz a hazaiaknak, ha otthonukban akarják tartani a két pontot. Támadólag léptek fel a salgótarjániak, habár 4—4—2-es felállásban játszottak. Mégsem mondtak le a góllövésről. A nyíregyháziak három csatárral próbálkoztak, ám vagy a lövés volt gyenge, vagy pedig László kapus állt remekül helyt. Egészen a 18. percig, amikor Kökény adott jó labdát Kiss M.-nek, aki középről balra fordított Moldván- nak, s a jobbszélsőt játszó csatár bal oldali társa helyéről, óriási gólt lőtt 14 méterről. 1—0. A gól sem szegte kedvét a salgótarjániaknak. Támadtak, mégpedig veszélyesen; többször csak a szerencse, na és Rabcsák jó napja mentette meg a hazaiakat az egyenlítéstől. Előbb Oláh eresztett meg egy bombát, majd Földi ordító gólhelyzetben lőtt kapu fölé. Ebben a játékrészben rendre lesre állították a vendégek a hazai támadókat, a nyíregyháziak nem találták meg ennek az ellenszerét. Alig hogy a középpályásaik elindultak a tarjáni kapu felé a labdával, a vendég védők máris kiugrottak. s mire a csatárok észbekaptak, lengetett a partjelző. A 40. percben, aztán majdnem ráfizettek. Ismét lesre játszottak az SBTC védői, de Kökény még idejében adta a labdát, Moldván pedig kiugrott, azonban a játékszer valamivel gyorsabbnak bizonyult. Ez mutatta: zavarba hozható a vendégvédelem. mert egy perccel később a lest reklamáló védők mellett Kiss M. ment el a jobb szélen, a kapus felett akart a kapuba továbbítani, ám László, ha ujjheggyel is, de szögletre tolta a labdát. A második félidőben ott folytatódott a játék, ahol szünet előtt abbahagyták. Aktívabbak voltak valamivel a nyíregyházi támadók, s csak kovács beállításával vált színesebbé az SBTC játéka. Közvetlenül a csere után szögletet rúgtak a tarjániak, Kovács még a fél pályáról rohant a nyíregyházi kapu felé, s fejéről a fölső lécre pattant a labda. Egyenlítési alkalom volt! Később Oláh kétszer is jól ment el a védők mellett, Rabcsák mindkétszer hárított. Egy óra elteltével úgy tűnt, érik a pontot érő gól. Egyszerűen érthetetlen volt a hazaiak passzív játéka, persze ebben a salgótarjániak voltak a „ludasak” A nyíregyháziak beszorultak a kapujuk előterébe, a védők (1 — U előrevágták ugyan a labdát, de középpályásaik rendre csődöt mondtak. N*em így a; vendégek. Többször úgy tűnt: sakk-matt helyzetet dolgoztak ki, ám a helyzetkihasz- oálással ők is hadilábon álltak ezen a napon. A befejezés előtt nyolc perccel még Balga előtt kínálkozott óriási lehetőség; lövését — mint oly sokszor, ezen a mérkőzésen is — Rabcsák kitűnően hárította. S ezzel mintha mindkét csapat ellőtte volna puskaporát, nem tudtak egymással megbirkózni. Maradt a sovány, egygó- los nyíregyházi vezetés, s, mint később kiderült, ez két pontot ért a hazaiaknak. A salgótarjániak elleni mérkőzést az igazi megmérettetésnek tartották Nyíregyházán. Ugyanis eddig szerényebb képességű csapatokkal játszottak bajnoki találkozókat a hazaiak, s most kiderült: jól állja a sarat a volt NB I-es gárda a nagyobb tudású együttesekkel szemben is. Habár a salgótarjániak, ha elhiszik az utolsó percig, hogy lőhetnek gólt, talán az egyik pontot hazaviszik a Sóstói úti stadionból. Dalnoki Jenő: — Nagy iramú mérkőzésen, jó képességű ellenfelet győztünk le. Haász Sándor: — Jó telje-“ sítményt nyújtott a csapat, de ez kevésnek bizonyult. Jók: Rabcsák, Giron, Moldván, ill. Zimonyi, Balga, Oláh. Sipos Béla KARATE A sportág eddigi legjobb vidéki nemzetközi versenye volt T ^ Interjú dr, Gulyás Péter kétda nos mesterrel labdarúgás Visszavette vezetését a Vác Több miint két hete, hogy befejeződött az első Nógrád megyei nemzetközi karatetalálkozó. Az eseményék, és a jól sikerült rendezés kavarta „hullámok” azonban még nem csitultak el. Szakmai körökben — de a laikusok is — rneg élénken foglalkoznak a látottakkal. — Milyennek ítéli meg a saigótarjáni versenyt? összehasonlítva más, hasonló hazai találkozókkal, hová lehel rangsorolni ezt ú nemzetközi viadalt, jelentősegét tekintve? kérdeztük dr. Gulyas Péter kétdanos mestertől,- a verseny technikai vezető,elől, aki mint bíró is közreműködőit. — A Nógrád megyei karatesport fejlődését évek óta figyelemmel kísérhetem, hisz, gyakran kapok .meghívást edzőtáborok vezetésére és a vizsgák alkalmával is jó néhány esetben találkoztam már « Salgótarjáni Shotokán Karate Club tagjaival. A szakmai munkákban is együttműködünk a krub edzőivel, vezetőivel. így találkozásaink szinte mindennaposak. Ennek a nemzetközi versenynek az e'őkészítése másfél éve kezdődött meg, a karatesport helyi népszerűségének egyik Dr. Gulyás Péter nrfc és a sütőipari vállalatnak, hogy a két fiatalembernek lehetősége volt a számítógépek használatára. Taián Salgótarján volt az első állomása annak, hogy a magyarok a „karate szoftverrel" betörjenek a nemzetközi porondra. Hogy ez mennyire foglalkoztatja a külföldieket pontossággal zajlott, nem volt fennakadás, a közönségnek semmi nem tűnt föl az apróbb hí Dákból, és ez már profi munkát jelent. Talán ez is hozzájárult ahhoz, hogy a salgótarjáni klub tagjai a verseny ideje alatt több külföldi meghívást is kaptak. Ez jó lehetőséget jelent a klub tagjainak arra, hogy nemzetközi porondon is bemutatkozhassanak és tapasztalatokat szerezzenek. A verseny sikere bizonyította továbbá azt is, hogy a város, a megye vezetői figyelemmel kísérik e fiatal sportág fejlődését, s támogatják is, hogy ez a lendület ne szakadjon meg. A Salgótarjánban megrendezett nemzetközi viadal az eddigi vidéki karateversenyek közül a legjobb volt. Maguk a rendező szervek vezetői is figyelemmel kísérték az eseményeket, jelen voltak a programokon, ami emelte a verseny rangját. A siker minden bizonynyal megteremtette az alapot arra, hogy ennek a kezdeményezésnek a jövőben is legyen folytatása. (S'B) NB I.: Videoton—Békéscsaba 4—1 (3—0), Ű. Dózsa— Vasas 2—1 (1—0), Bp. Honvéd—Ferencváros 2—1 (1—1), Csepel—Zalaegerszeg 1—0 (1—0), Eger—Rába ETO 2—2 (0—0), Debrecen—MTK-VM 1—1 (1—1), Pécsi MSC—Haladás 3—2 (1—0), Tatabánya -SZEOL AK 3—0 (0—0). az NB i. Állasa 1. Csepel 5 41 8- 3 8 2. Bp. Honvéd 5 41 6- 3 8 3. Videoton 5 3 1 1 11- 6 7 4. Pécsi MSC 5 3 1 1 7- 4 7 5. Tatabánya 5 2 2 1 8- 4 6 6. Ferencváros 5 32 9- 7 6 7. Rába F.TO 5 2 2 1 7- 7 6 8. Debrecen 5 2 l 2 6- 5 5 9. Eger SE 5 1 3 1 4- 6 5 10. MTK-VM 5 1 2 2 6- 5 4 11. Zalaegerszeg 5 1 2 2 5- 5 4 12. Ü. Dózsa 5 23 5- 6 4 13. Békéscsaba 5 23 5-11 4 14. Vasas 5 1 1 3 5- 7 3 15. Haladás 5 14 4- 7 2 16. SZEOL AK 51 4 1-11 1 NB II.: Siófok—22. Volán 5—1 (4—0), Hődgép Met* ripond—Vác 1—1 (1—0), Szolnok—Szekszárd 3—0 (1—0), Nagykanizsa—Dunaúi város 3—1 U—0)A Volán SC—Sopron 0—1 (0—1), DVTK—BaEredmények, táblázatok kony Vegyész 2—0 (1—0), D. Kinizsi—Keszthely 2—0 (1—0), Tapolca—Baja 1—0 (1—0), Ózd—Kazincbarcika 0—0. az NB ii. Állasa 1. Vác 10 7 1 2 24- 9 15 2. Volán SC 10 7 1 2 22-11 15 3. Szolnok 10 6 2 2 23-10 14 4. Debr. Kinizsi 10 5 3 2 17-12 13 5. Siófok 10 6 1 3 19-16 13 6. Ózdi Kohász 10 4 4 2 17-14 12 * 7. Nyxregyh.*** 10 7 1 2 20-10 11 8. Salgótarján 10 3 5 2 11- 7 11 9. Hódgép M. 10 3 4 3 10- 9 ;o 10. Nagykanizsa 10 3 4 3 15-lí) 10 11. Diósgyőr*** 10 6 1 3 22-13 9 12. Keszthely 10 4 1 5 15-12 9 13. Dunaújváros 10 3 3 4 9-14 9 14. Sopron 10 2 4 4 10-14 8 15. K.-barcika 10 2 3 5 10-17 7 16. 22. sz. V. 10 2 2 6 18-30 6 17. Szekszárd Ili 2 2 6 10-22 6 18. Bakony V. 10 2 2 6 6-20 6 19. Tapolca 10 1 2 7 9-19 4 20. Baja 10 1 2 7 6-19 4 •** a Nyíregyházától és a Diósgyőrtől 4—4 büntetőpont levonva. Területi bajnokság Mátracsoport: Ganz MA VÁG— Gyöngyös 2—1 (0—1), Hatvan —B. Ép. Volán 2—0 (0—0), Recsk—BKV Előre 3—0 (1—0), H. Papp J. SE—Borsodná- dasd 1—0 (1—0), Sajóbábony —Bélapátfalva 2—0 (0—0), Edelény—Füzesabony 3—2 (2-0). A bajnokság állása 1. Ganz-M. 7 61 18- 6 12 2. Hatvan 7 5 1 1 18- 4 11 3. Nagybátony 7 4 2 2 9- 3 10 4. Gyöngyös 7 3 2 2 12- 8 8 5. Sajóbáoony 7 43 8- 5 8 6. BKV Előre 7 2 4 1 8- 8 8 7. H. Papp J. 7 3 2 2 6-12 8 8. Recsk 7 3 1 3 6- 8 7 9. St. Síkú vég. 7 2 3 2 5- 9 7 10. Romhány 7 2 2 3 15-16 6 11. B. Ép. Volán 7 1 , 4 2 4- 5 6 12. B.-náaasd 7 2 1 4 8- 9 5 13. Füzesabony 7 1 3 3 8-13 5 14. Bélapátfalva 7 1 3 3 7-12 5 15. MVSC 7 1 1 5 4- 9 3 16. Edelény 7 1 1 5 8-17 3 A TOTO 3S. HETI EREDMÉNYE I. Hamburg—Kaiser Uutern 3-2 1 2. Düsseldorf—Bremen 3-2 1 3. Ma/iuiieim—Uerdingen 2-1 I 4. Darmstadt—Oberhausen 2-1 t 5. Homburg—Aachen 3-4 2 6. Solingen—Wattenscheid 1-0 l 7. Ulm-—Bürstadt 4-1 l 8. Herta BSC—Blau W. 90 2-0 l 9. Atalanta—Roma 0-0 X 10. Avelino—Juventus 0-0 X 11. Comn—Floren tina 0-0 X 12. Lazio—Internazionale 1-1 X 13. Torino—Napoli +1 3-0 l 14. Padova—Genoa 1-1 X részéként. Erre az esztendőre azt terveztük, hogy a minőségi szakmai munka mellett a szervezeti életet is fejlesztik. Ez a nemzetközi verseny próbatételt jelentett a Salgótarjáni Shotokán Karate Clubnak. Ez a próba eddig nagyon jól sikerült. A versenyen szerzett tapasztalatokat, a kapcsolatokat a jövőben is minden téren jól hasznosítják majd a salgótarjániak és az egész megye karatézói. — Minek tulajdonítja, hogy szinte minden zökkenő nélkül zajlott a viadal? — Ez a klub az országban egyedülállóan fejlődik. Ezt bizonyítja a verseny ideje alatt alkalmazott számítógépes eredményfeldolgozás a versenyek történetében. A Gubán testvérek megmutatták, hogy a technikát miként Vehet alkalmazni az élet legkülönbözőbb területein. Külön elismerés jár a SZÜVis, bizonyítja a nyugatnémetek érdeklődése is a Gubán testvérek által kidolgozott program iránt. — Beszélgetésünk során szó volt az idei elképzelésekről. Mi a harmadik nagy feladat erre az évre? — A megye karatesportjára jellemző dinamikus fejlődés eredménye, hogy néhányan szakmailag olyan szintet értek el, amit már nem lehet figyelmen kívül hagyni. Még az idén néhány versenyző megszerezheti a klub tagjai körül a barna övét, és ez újabb fordulópontot jelenthet a sportág Nógrád megyei történetében. — Mennyire volt elégedett a rendezéssel? — Kellemes meglepetés volt mindenki számára, hogy egyáltalán nem lehetett észrevenni:' ez "az első nagyszabású ka ra leversen y Sa 1 gólarjá n b a n. Minden rutinosan, percnyi Atlétika Éva Murkova nyerte a Kristály Kupát Jó eredmények a salgótarjáni nemzetközi versenyen Több száz néző — köztük az iskolák egyéni és csapatversenyé ben résztvevő salgótarjáni kisdiákok iskolatársai, tanárai és szülei — előtt dr. Mészáros Ottó, az SKÜ gazdasági iga gatójának megnyitójával ve*te kezdetét a Vili. Kristály Kupa nemzetközi atlétikai verseny az SKSE-stadionban. Az ősz eleji szombat délután bűvös, szeles időjárása nem kedvezett lílságosan a sportág specialistáinak, de a közönség nagyon élvezte a csehszlovák és kuwaiti versenyzők által színesített, helyenként színvonalas vetélkedést. A viadalra a határokon belül Szombathelyről, Szolnokról, Nyíregyházáról is sokan jöttek, természetesen a balassagyarmati ..menők” ruelleH a vendéglátók legjobbjai szintén sokan rajthoz álltak. A női súlylökésben beie lenlett országos esneskisériet ugyan nem járt sikerrel, de Horváth Viktória így U messze megelőzte szolnoki vetélytársaifl A csehszlovák Európa-bajnoknő. Éva Murkova, sérülése ellenére is „uteahosszal” nyerte a távolugrást, amelyben fedett pályán a kontinens legjobbja. A nyíregyházi „kolléga”, az ugyancsak a világ élvonalában jegyzett Páló czi Gyula mintegy negyven centivel előzte meg az ugyancsak válogató It Kiss Tibort és Novák Gyulát; utóbbiak között egyeüen centiméter döntött! A férfi 800- on a kuwaitiak olimpikonja, Kha- led Husszein is csak tizedmásod- pereekkel nyert Győztesek: nők. 100 gát: Szabó Mónika (SKSE) 14.3. 100 sík: Éva Murkova (csehszlovák) 11,6, 400 sík: Eva Eibenova (csehszlovák) 50.4. magasugrás: Földi Enikő (SKSE1 170. súlvfKkés: S^éÜugerné Horvá fi Viktória (Sí ombathelyi Haladás) 16.09, gerely: Budavári Éva (Szolnok) 58.23, 800 »iki Jan» Kucerlková (csehszlovák) 2:11.9. távolugrás: Murkova 677 cm. Férfiak; 100 sík: Kassai Lajos (BVTC) 10.7, 400 sík: Szalai Jó zsef (Szolnok) 48.9, 200 sík: Szalai József 21.8, 800 sík: Khaled Husszein (kuwaiti) 1:54.3, 5000 m: Milan Slivka (csehszlovák) 14:55,6, gerely: Milan Répán (csehszlovák) 73.84, távol: PálóczI Gyula (NYVSSC) 782. magas: Várhelyi Tamás (DUSE) 200 cm, hármasugrás: Kiss Tibor (MTK-VM) 16.14 m. Mindszenty János, a Magyar Atlétikai Szövetség elnökségi tagja: — Az őszi atlétikai évad legjob ban sikerült vidéki versenye volt a Kristály Kupa. Ami a rendezést, a feltéteket. a díjazást illeti, a tarjániak kitünően vizsgáztak Rendkívül látványos és követendő kezdeményezésnek tartom a helybeli általános iskolások versenyeinek beiktatását a nemzetközi viadal programjába. Az egész versenyt méltóképpen fémjelezte Murkova 677 centiméteres távolug- ró-eredménye. A hazai élvonal tagjai mellett a hazánkban edzőtáborozó kuwaiti katonaválogatott é* a besztercebányai testvérváros csapnia még rangosabbá ava ta a viadalt. Különdfjak: A Kristály Kupát Éva Murkova. illetve Pálóezi Gyula nyerte, díjazták még Budavárit és Szé’ingernét, illetve Kiss Tibort és Szalai Józsefet. A legjobb nógrádi verseny/öknek járó serleget Szabó Mónika és Novált Ovula, az SKSE sportolói «verték pl. i NOGRAD - 1984. október 2., kedd ’/ Í