Nógrád. 1984. október (40. évfolyam. 231-256. szám)

1984-10-06 / 235. szám

Folytatni lépteinket

Tízéves a közművelődés-politikai határozat

Hogyan nevei a gyermekmozgaiom ?

Ä Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága tiz évvel ezelőtt tavaszi ülésén nagy horderejű kérdése-, kot tárgyalt: a közművelődés helyzetét és fejlesztésének feladatait. A téma aktuális volt. Akkoriban már rendelkeztünk rz úgynevezett új gazdasági mechanizmus bizonyos tapasztalataival, már hallottunk az olatárrobanásról (ámbár következményeit egyénileg még sokáig nem éreztük), már sokak előtt kirajzolódott az új helyzetnek megfelelő, célszerű társadalmi, kulturális tennivaló.

A közművelődés-politikai párthatározat rögzítette a szocializmus építése során a lenini kulturális forradalom megvalósításában elért történelmi eredményeinket, s megszabta egységenként és átfogóan a cselekvés irányultságát, a halaszthatatlan teendőket. „Kívánatos és szükséges, hogy az iskolán kívüli, aktív és önkéntes, önálló és szervezett művelődés — különböző intézmények, társadalmi szervezetek, mozgalmak közreműködésével és segítségével — hatékonyabbá, magasabb szintűvé és szélesebb körűvé váljék, a növekvő szabad idő hasznos és tartalmas kitöltését szolgálja” — olvashatjuk egyebek közt a tízesztendős határozatban.

*

miben hibáztunk, hol maradtunk lehetőségeink alatt, illetve milyen pontokon haladtuk meg azokat.

A határozat nyomán lényeges szemléleti átalakulás kezdődött a társadalomban. Ezt egyértelműen leszögezhetjük. Az állami és pártszervek, a tömegszervezetek — területi ■ és üzemi szinten — rendkívül sokat tettek azért, hogy a közművelődés értelmezése valószerű legyen, ne szűkítsék le pusztán a kultúra, a műveltség terjesztésére, hanem kapcsolják össze a szocialista életmóddal, életformával, a közösségi magatartás kialakításával és segítésével, a szocialista eszmékkel, értékekkel való azonosulással, közéleti aktivitással. Sok helyütt új kezdeményezések, művelődési formák születtek. Emlékezzünk a salgótarjáni munkás kulturális hetek (mára napok) kitervelésére, a bányász kulturális és sporthetek, a KPVDSZ kulturális hetek tartalmi, minőségi megerősödésére, a hollókői Palóc szőttes létrehozására, a bánki víziszínpad felépítésére, nyári programjainak rendszeresítésére. .. Persze, azt nem állítjuk, hogy ezek egyike sem jött volna létre a határozat nélkül, mert valószínűleg így nem igaz, annyi azonban biztos, hogy a határozat inspirálta, rájuk nyomta bélyegét.

Mi történt kulturális életünkben az eltelt egy évtized alatt? Miként gyökeresedett ■meg a határozat szelleme a mindennapok gyakorlatában?

Ilyen és hasonló kérdések sokasága fogalmazható meg mostanában, amikor ismételten szükségét érezzük közművelődés-politikánk valósága es eredményei átgondolásának, számbavételének. Ám a kérdések feltevésekor tudnunk kell, hogy az adandó válaszok nem lehetnek leegyszerűsítő- ele, sarkítottak, mert amire vonatkoznak, az eleve más természetű. Életünk ugyanis •— bél- és külpolitikai vonatkozásban egyaránt — az évek múlásával magasabb szinten Vált bonyolulttá, nem egy esetben ellentmondásossá. És éppen ez a változás kényszeríti fánk a szembesítést, hogy megtudjuk, mit tettünk jól,

A hetvenes évek közepén rés támadt egy betonszemléleten: a művelődés rendez- vénycentrikusságán, mennyiségi szemléletén. A társadalom érdeklődése fokozottan a művelődő kiscsoportok felé fordult, amelyek tényleges zálogai a közművelődés fogalmi teljessége megvalósulásának. Szakkörök, klubok, öntevékeny művészeti csoportok munkájának adott ösztönzést, lendületet a párthatározat, s ez megint csak tények sokaságával volna bizonyítható.

Az évek során a figyelem mindinkább a művelődés, a szórakozás tartalmi, minőségi jellemzőire esett; s felerősödött az oktatás és a közművelődés együttműködése, erősödtek a kulturális ágazat külső és belső kapcsolatai.

A fejlődés azonban — ez is ma már mind többek felismerése — nem volt töretlen az egy évtized alatt. A nyolcvanas évektől kezdődően egyre több népművelő adta meg magát az áldatlan, súlyosbodó körülmények szorításának, s érzékelve egyébként sem magas presztízsének romlását, lett keserű. Mert az egyenleg másik oldalán jócskán mutatkoznak feszültségkeltő jelenségek is. Például az üzemekben és környékükön egyértelműen alábbhagyott a közművelődési kedv, s általánosságban is csökkent a lakosság kulturális aktivitása. S, éppen gazdasági nehézségeink, feszített tennivalóinkra hivatkozva, holott pontosan ezek kívánnák meg mindennél megalapozottabban a közművelődési tevékenység határozat szerinti fontosságát, fejlesztését. Nem kívántatik különösebb felkészültség annak belátásához, hogy a fejlettebb gazdaság — amelyre törekszünk — magasabb kultúrájú, műveltebb embereket igényel.

A közművelődési hálózat mai színvonala akadályozza az igényes, nívós kulturális munka végzését. Számos kul- túrházunk, könyvtárunk általános esztétikai képe, higiéniája korszerűtlen, csöppet sem vonzó. Főként a kistelepülésekre illik ez a jellemzés. Ahonnan a hetvenes évek végi színházi átszervezés folytán ä színházak is kivonultak. S, újabban a Népszínház már csak három nógrádi településen szerepel — a korábbi 35 körülivel szemben —, Salgótarjánban, Pásztón és Rétsá- gon. A műsoros összeállítások zöme igazolja, mintha az utóbbi időben minőséget rontó tényezővé lépett volna elő a szórokoztatás jogos, az értéknek önmagában ellent nem mondó jelszava.

*

Az élet természetes törvénye: nincsen fény árnyék nélkül. Ez a metafora érvényes a közművelődési határozat eddigi megvalósítására is.

A közművelők idén már tartottak tanácskozást: október 4—5-én országos konferencián találkoztak.

Reméljük erősödik a fény, hogy az árnyak is világosabban látszódjanak.

fok)

Beszélgetés Kovács Tibor megyei úttörőelnökkel

Sokat beszélünk manapság arról, hogy a nevelés össztársadalmi ügy, mondván: a családnak, az iskolának, a környezetnek. a mozgalomnak egyaránt lehetősége és felelőssége az ifjabb nemzedék útjának eg.yengetése. Ám, olykor a sok bába közt elvész a gyermek, vagyis a teendők tisztázása még nem jelenti annak megvalósítását is. Az úttörőmozgalom a gyermeknevelés specifikus lehetőségét kínálja. Kovács Tibor

megyei úttörőelnökkel néhány szót.

— Kezdjük talán azzal, hogy a legutóbbi úttörővezetői konferencián sok szó esett a gyermekek szélesebb körű aktivizálásának szükségességéről. Magyarán: még mindig dívik a jó tanuló — jó úttörő, rossz tanuló — rossz úttörő hamis szembeállítás, amely megnehezíti a gyermekek képességeinek fölismerését, hasznosítását.

— Különösen a tisztségviselők választásánál érezni ezt a tendenciát, amelyet egyelőre valóban nem sikerült még visszaszorítani. Miért? Egyik oka kétségtelenül egy helytelen pedagógusi beidegződés. A tanítási órákon ugyanis kialakul a gyerekekről egyfajta „tehetségkép”, s ezt igyekszik átmásolni az úttörőéletre, lévén a pedagógusok zöme egyben mozgalmi vezető is. Nos, ez a skatulyázás háttérbe szorítja azokat a gyerekeket, akik igaz, nem kiváló, vagy jó tanulók, ám emellett remek szervezőkészségük van, jó társaságbeliek, kézügyességük van, és még sorolhatnám. Nemrégiben végeztünk egy fölmérést, s kiderült, hogy a jó tanulók nagy része alig közepes szintű szervezőképességű, ugyanakkor a hármas rendűek között pedig nagyon sokan „lelkei az adott közösségnek”, noha semmiféle tisztséget sem viselnek. Persze, ezt általánosítani nem lehet, s egy-egy úttörőcsapat, -raj, -őrs demokratikus joga, hogy kit, milyen tisztségre választ. Mégis sok múlik a pedagógusok hozzáállásán, törődésén.

— Akik csaknem kivétel nélkül úttörővezetők is, említette. Bizonyára valameny- nyiüket foglalkoztatja az a kérdés, hogy a közelmúltbeli fizetésemelések, továbbá az adminisztrációs terhek csökkentése után várható-e az úttörőmozgalomban is hasonló intézkedés?

— Ámi az anyagi elismerést illeti: nincs lehetőségünk a csapatvezetői pótlék emelésére, ám az eddiginél nagyobb

időszerű kérdésről váltottunk

differenciálást szeretnénk

megvalósítani.

— Egyáltalán hogyan lehet

pontosan „lemérni” egy-eg.v úttörővezető, úttörőcsapat

munkáját?

— Centiben, pontos, konkrét számokkal valóban nem lehet minősíteni egy közösség munkáját, dehát mégiscsak kézzelfoghatóan eldönthető, melyik kollektíva, miként dolgozott? Kizárólag tartalmi szempontokra helyezzük a hangsúlyt: milyen a gyerekek közérzete, közéletisége, hogyan segítik az iskola munkáját, miként kapcsolódnak be szűkebb pátriájuk mindennapi életébe, vannak-e újszerű kezdeményezéseik, és így tovább. E szempontoknak megfelelően az adminisztrációs terheket is csökkentjük, egyszerűsödik a statisztikai rendszer, a nyilvántartás számítógépen történik. Meg kell azonban jegyeznem, hogy a munkaterv készítésétől, amely tulajdonképpen az éves munka vezérfonala, nem tekinthetünk el, ezt továbbra is kérjük.

— Az úttörőmozgalom évek óta kísérletezik, több-kevesebb sikerrel a család, a munkahelyek, egyéb közösségeknek a nevelésbe történő bevonásával.

— Az idén is szeretnénk ezt a kört bővíteni, éppen a napokban tért haza Zánkáról az a huszonöt fős nyugdíjascsoport, amely három napon át arról tanácskozott, hogyan tudnak bekapcsolódni az úttörőcsapatok munkájába. Nagyon szeretnénk, ha minél több idős, tapasztalt ember, foglalkozásra tekintet nélkül mind gyakrabban járna el a gyerekekhez, tanácsokkal látná el őket,

— És a szülök?

— Velük már kialakultabb a kapcsolat, noha korántsem nevezhető optimálisnak. Sok múlik azon, hogyan kér a pedagógus szülői segítséget. Ha például egy papírcetlin üzen a gyerekkel, hogy holnap tíz órára jöjjön az apuka kerítést javítani, akkor mondanom

sem keli, hogy azon a kerítésen még ballagáskor is táton- gani fog a lyuk. Ám, ha veszi a fáradságot, s elmegy személyesen, esetleg összeköti a látogatást egy tanulmányi informálással is, nos biztos lehet abban, hogy nem utasítják el. Másik lényeges tényező, hogy a szülő kapjon betekintést a teljes úttörőmunkába, tisztában legyen azzal,' hogy az „úttörőzés” a gyerek hasznára válik,

— De lépést tud-e tartani a mozgalom a gyermekek, a társadalom Igényeinek növekedésével? Azt a bizonyos „lentről” kért kezdeményezést „fentről” nyüjtják-e?

— A hét-tizennégy éves korosztály talán a legfogékonyabb nemzedék, érdekli minden, ami körülötte történik.' Nem tudnánk vonzóvá tenni számukra a mozgalmat, ha nem figyelnénk igényeikre. Itt van például a számítástechnika térhódítása, hónapokkal ezelőtt beindult a megyeszékhelyen egy klub, amely a számítógép iránt érdeklődőket tömöríti, továbbá tervezzük,' hogy az úttörőházakat fölszereljük ezekkel a „masinák-' kai”. Meghirdettünk új közösségi játékokat, hadd említsem a Szülőföldért akciót, amely hazánk hagyományait, a közösséghez kötődést erősíti majd a gyerekekben, a nemzetközi barátság elmélyítését szolgálja az Érteni egymást elnevezésű játék, a Hétmérföldes csizmában... pedig a kisdobosok járhatják be a környezetüket,

— Talán néhány megyei sajátosságot említsen még...

— Éppen most készül a térkép a felszabadulásunk 40. évfordulójának méltó megünneplésére, Battonyáról indult el a szabadság lángja, amely Nemesmedvesig megy. Nóg- rád megyében minden úttörő- csapat az adott község felszabadulási évfordulóján egy nagyszabású eseménysorozatot rendez, erről elkészíti a Tettek lapját, amelyet elküld hozzánk, s ebből fűzzük ösz- sze a Tettek könyvet, mint dokumentumot az ünnepségekről. Az úttörőév második felében a XIII. pártkongresszus köszöntése áll a politikai feladatok középpontjában, ez alkalomból is készül valamilyen meglepetés, de ez egyelőre még titok!

W *• I. I

1111111111111111II111111111111111 f 11111111 (111• • !||iit||||||||>|f||||||||||||||t;;M(|||||||||f |||k|||||||||||||||||||||||||||||r|||||||||||||||||f|,|V|,|9f|Mf^||t|vii||||||||t|||||||||H|||lIk|||||MIIIIIIIIIIIHfl{lltlfiniffll«tinilllltll|llff«1«lliai«VVfllllftffMfllllllllllllllllll»lllllilllllllllllllllllllltlf«llllll(f lllllll>llfllllll>llllinilllllllllllllllll|llllll!11!tti'*l<tlliill

4

Észreveszem, hogy a szemérmes bizalmatlanság kiles az ablakon és gyors pillantással felmér — kiféle, miféle gyülekezet tagja lehetek? A kollégák megpillantva a d.-i iskola udvarán a mozgást, lefékezték a kocsit (a kocsit ugyancsak az fékezte le, aki vezetett), nyitották, csapkodták az ajtókat és berohantak, nem túl gyorsan, az udvarba képes riportot csinálni.

Errefelé ritkán fordulunk meg, ez a falu valahogy kiesik az útvonalakból, hát hamar egy gyors tudósítást ar. ról, miként élnek így október elején a d.-i gyerekek? Azok bizony a tankérem” felügyeletével éppen sorakoznak „megyünk a temetőhöz falevelet gyűjteni”. De miért mennénk egészen odáig, amikor itt, az iskolaudvaron is van belőle elég, hát megkezdődik a gyűjtés és közben kattog-perceg a fotó- apparát „szép nagyokat gyűjtsetek” mondja a fotós kolléga a gyerekseregnek, akik igyekeznek is az idei ßszt megörökítő fotó kedvéiért piatánleveleket gyűjteni a nyárfák alatt. „És maguk tényleg pénz nélkül fényképeznek?” kérdezi az is, aki az imént kdlesett az iskola eblakán „nem kérnek pénzt a felvételekért?! Mert tőlünk fényképezhetnek ám, die mi fiem fizetünk...!”

Nem először találkozunk fezzel a lakossági „reagálással” és ha nem tudnám mi van mögötte — ilyen következtetésekre ragadtatnám magam: lám csak, úgy eluralkoVILÁGAINK

M a i

dott a pénz a tudatban, hogy senki emberfia elképzelni sem tudja, bármit is tehet valaki anélkül, hogy pénzt kérne érte! Másról is szó van, nem csak erről. De erről is persze. Járják a vidéket továbbra is a jobb kifejezés híján „fotográfussakálok”, ketten-hárman meglepik az új házaktól fénylő falú falvakat és kéretlenül fényképeznek, hogy aztán valahogy kierőszakolják az éppen távollevő családfenntartóktól (többnyire az asszonyokat, gyerekeket, öregeket találják otthon, velük kötnek valamiféle szerződést) később követeljék a fotók megrendelésének árát. Jót derülnék a d.-i pedagógusok első reagálásán, ha közben nem gondolnék arra: ez a bizalmatlanságot, -tehát kárt okozó fotográfustevékenység csak a szelídebb mai szélhámosságok közül való és végeredményben nem is igazi szélhámosság, hiszen valódi munka és anyag testesül benne.

Persze, hogy a pokolhoz vezető út is jó szándékkal van (vagy volt?) kikövezve, ezért maradjon terra incognita, ismeretlen-névtelen terület a következő helyszín is, ahol váratlanul szembetalálkozom egy igazi „hiánypedagégushagyományok"

sál”. Mert bár nem ígérem meg itt és most — nem avatkozom a dolgokba a jobbra- fordítás reményében és szilárd hitével, leírni a helyet és a nevet mégsem szeretnem. Nem akarok elébevágni semminek. Nem szeretnék külön gondot okozni a fiatal pedagógusnak, aki szlovák nyelvű tanárként olyan helyen kezdte a pályáját, ahol ezt a tudását semmiképpen nem kamatoztathatja, hiszen a község, ahol alkalmazták, nem nemzetiségi hely.

Az ok egyszerű, mai módon „hagyományos”. Amikor nem mindig az dönt, hol van szükség az emberre, a „lámpásra”, hanem az a mindent meghatározó, hogy az illetőnek mire van szüksége fiatal házasként és az, melyik falu-község mit tud adni? Hogy ez a kettő miként egyezik aztán? Ez dönt. A fiataloknak természetesen lakásra van szüksége (itt kaptak), más falunak, például Va- nyarcnak pedig, ha lehet, szlovák anyanyelvű és ilyen nyelvtudásból vizsgázott népművelőre lenne szüksége egy ideje, amióta a népművelés- re-népművelőre külön státust is kapott a község. Csak embert nem kap rá. Különösen nem, ha lakást nem tud adni. Mindez eszembe ötlik így útközben, mialatt arról olvasok a saját lapomban jó

tudósítást, hogy az októberi műemléki, és múzeumi hónap alkalmával helyreállított pásztói ősi oskolamesteri házat is ünnepélyesen átadták a forgalomnak (idegenforgalomnak, múzeumi látogatóknak, utókornak stb).

„Dobre igyeme?” — jól megyünk, jó irányba? De jó lenne a teljes következetességet mindenben hagyomány- nyá tenni, hogy ahol lehetőséget kapnak erre vagy arra, ott minden feltétel is adva legyen egyúttal. Mert, ha csak egy valami hiányzik a körből — nem kerek, nem lehet kerek az egész. * ll

Már csak megmaradva az „oskolák” környékén, a tel előtti prevenciós (megelőző) akcióval is egy Mátra-aljgi iskolában találkozom a tana'll szobában. A „prevenciós akció” bevallom, saját lelemény, nem úgy az egyik asztalon látott nagy halom D;i- v’itamint tartalmazó doboz. .Hova kerül ennyi vitamin?” kérdezem a tanárnőt, aki elmondja, hogy náluk régi hagyomány immár, az ősz elején: o téli idők beállta előtt a gyerekeknek rendszeresen adják a vitamintabletiákal. Arról neki és nekem sincs kellő tapasztalatom, bogy ez általános lenne, de hogy mindenképpen figyelemre méltó és dicséretes, az így is bizonyosra vehető. Jó néhány ismerős városi iskolásgyerek korai, október eleji náthás szédelgésére gondolva több dolog is előugrik: hát nem fura ez a világ, ahol közvetlenül a vitaminoktól, napsugártól, gyümölcstől harsogó (régi) nyarak után máris azzal kell kezdeni a tanévet — vitaminokat táplálunk a csemetékbe?! Amikor éppen most mindahánynak erőtől es vitaminoktól pirosan-duzzad- tan kellene járni az oskolába, hogy majdan karácsonytájt vagy még később „fogyjanak ki a napból”, amit a nyáron magukra szedtek. Mert a G-vitamin, sajnos, nem áll el az emberben mint köztudott. Csodálkozik is egynémely tudós — közöttük a C-vitamin magyar feltalálója, Szent-Györgyi Albert —, egyálalán miként lehetséges, hogy már régen nem pusztult ki az emberiség? Az idei és a korábbi semmi nyarakat tekintve, a kétnapos időjárási frontokat átélve különösebb világvége-hangulat nélkül már optimistán is elképzelve a jövőt ez jut eszembe — majd hagyománnyá tesszük, mert mást nem tehetünk, a napfény tabletták, a

levegőkivonatok rendszeres beadását és a legmodernebb technika alkalmazásával vetítünk videoerdöket, -mezőket; miközben egy különleges os!- kolai befúvókészéléken ka- millaillat-felhők szálldosásá- ról intézkedünk... Az ember legyőzi a természetet — mondtuk nem is olyan régen egészen másra gondolva. Ez mára kezd úgy realizálódni, hogy félő, sikerül is neki. És akkor ott áll majd egymaga.

Meleghangú baráti levelet küldött szét feltehetően azoknak, akik eddig is jelentkeztek műveikkel a Madách- pályázaton a Palócföld főszerkesztője, Bárányt Ferenc. „Kedves Barátom!” így kezdődik a levél, amelyben kedves figyelmeztető sorok sor-< j áznak arról — hogy a lehetséges pályázók ne feledkezzenek meg erről a visszatérő lehetőségről, részvételükkel vegyék újra igénybe azt a segítséget, amit a helyben élők a pályázat révén kap-í hatnak a Palócföldtől. Nem hiányzik a biztatás sem és az ösztönzés arra, hogy a megye irodalmi életének felvirágoztatása legyen közös ügy! Ez a levél eleddig egyedülálló gesztus, de lehet hagyomány is, sőt, ha eléri célját, mindazok részvétele is hagyományossá válik, akik kézhez kapták. Akarnak-e hagyomány lenni? — egyedül rajtunk múlik.

T. Palaki László

t-------------------------------------------------------------------------j NÖGRÄD ~ 1984, október 6„ szombat 7

\