Nógrád. 1984. október (40. évfolyam. 231-256. szám)
1984-10-31 / 256. szám
\ NÓGRÁD Félidőben az őszi szállítási csúcs ITT Ä 1*4-596! Sötétség fogadta Baglyasalján Verbói Imréné olvasónkat, az autóbusz végállomásánál, nem égnek a lámpák. Észrevételével felkereste az ÉMÁSZ-t is, ahol azt hallotta, hogy tudnak a nem működő világító- testekről, mert a panaszt már többen is jelezték. Ezek ismeretében szerkesztőségünk útján is kérdezi Verbói Imréné: a kérések ellenére miért nem égnek még mindig a lámpák? fllsÉi az ablakban Aprócska plakátok tűntek fel az utóbbi napokban Salgótarján jó néhány lakóépületébeji, az udvarias sorok a lakók segítségét kérik a „kulturált városkép megőrzéséhez”. A szolid plakátakcióra különös jelenség késztette a Hazafias Népfront városi bizottságát és « városi tanács igazgatási osztályát: egyre gyakoribbá vált, hogy a város járókelői száradó alsóneműben gyönyörködhetnek. Kiváltképpen a városközpontban. A kis plakát a házirendre hivatkozik, hangsúlyozva, hogy a rendelkezések betartása közös érdek. A szabályok többek között arról rendelkeznek, hogy az erkélyen, teraszon, loggián, csak korlátmagasságig lehet ruhaneműt kiteríteni. Oly módon, hogy azt az utcáról né lehessen látni, tehát az ablakból kinyúló vagy az ablak- elé szerelt szárítókat nem szabad használni. A rendelkezéseket a városkép védelme „szülte”, az ízléstelen te- regetés pedig ennek alapján szabálysértés. A megértést kérő plaká- tocska szerint „A szabálysértési hatósághoz érkezett feljelentésekből megállapítható, hogy épületükben is többen figyelmen kívül hagyják a házirend előírásait és ezzel csúfítják a környezetet. Kérjük, hogy magatartásukkal Önök is segítsék a házirend maradéktalan betartását, elősegítve ezzel a kulturált városkép megőrzését.” A fenti sorok is arra vallanak, hogy a „Tisztelt lakók!” kezdetű felhívás hangneme kissé elüt az általában megszokott közleményekétől. A megértésre apelláló és segítséget kérő felhívás talán könnyebben is valósággá válik, mintha inkább a hatóság ereje érződne a plakátokról. Mindehhez pedig még egy dolgot hozzá lehet tenni. A felhívást ugyan Salgótarjánban nyomtatták, de nyugodtan szólhatna más városok lakóihoz is. Erre vallanak ugyanis az erkélyek és ablakok. —k— Félidejéhez érkezett az őszi szállítási csúcs a MÁV-nál. Az év utolsó négy hónapjára tervezett 43 millió tonna árunak valamivel több mint a felét — mintegy 21.8 millió tonnát — fuvarozta el a vasút. Az eddigi tapasztalatok szerint a tavalyinál élén- kebb az őszi export- és importforgalom. Az exportszállításoknál elsősorban a gabona és a műtrágya mennyisége haladja meg á tavalyit. Az import- forgalomban az energiahordozók, a különböző mezőgazdasági termékek — ezen belül is a szója, — valamint a Szovjetunióból érkező műtrágya-alapanyagok szállítása adja a legtöbb feladatot a vasútnak. A belföldi forgalomban továbbra is az energiahordozók szállítása élvez elsőbbséget, erre a vasút soron kívül biztosít vagonokat. Az egyik legnagyobb feladat ilyenkor ősszel, a szénszállítás: szeptemberben és októberben több mint 2 millió 300 ezer tonna szenet továbbítottak a MÁV kocsijai. A beruházások csökkenése érezteti hatását a vasúti fuvarozásban is: jóval kevesebb építőanyag szállítására adnak megbízást a vállalatok a MÁV-nak, mint a korábbi években. Egyelőre az őszi szállítási csúcs egyik legjellemzőbb áruféléje, a cukorrépa is kevesebb munkát ad a MÁV- nak, mint tavaly. Ennek oka elsősorban az érés elhúzódásában keresendő. Naptár 1984. október 31., szerda Farkas napja A Nap kel 6.21 — nyugszik 16.28 órakor. A Hold kel 13.43 — nyugszik 22.23 órakor Kétszáz évvel ezelőtt, 1784. október 31-én robbant ki Erdélyben — Horia, továbbá Closca és Crisan vezetésével — a fokozódó feudális elnyomás ellen tiltakozó elkeseredett felkelés, az osztályharc legerőteljesebb megnyilvánulása a XVIII. száiadi Erdélyben. Eső nem lesz Várható időjárás a/ ország területén ma estig: az ország nagy részén folytatódik a párás, ködös idő, időnként ködszitálással. Eső nem lesz. Csupán átmenetileg és kevés helyen — a déli, kora délutáni órákra süt ki a nap. Gyenge marad a légmozgás. Legmagasabb nappali hőmérséklet általában 5 és 10 fok között, ahol viszont kisüt a nap, 15 fok közelében alakul. INVITÁLÁS társadalmi munkára A hét végén társadalmi munkára hívja a Salgótarjáni városi Tanács és a Hazafias Népfront városi bizottsága a Beszterce-lakótelep és a Béke-telep lakóit. Az önkéntes munka a Tóstrand környékének rendbetételét, szépítést szolgálja — kaszálás, sövénynyesés, bozótirtás, kapálás, törmelékeltakarítás —, a városgazdálkodási üzem társadalmi munkát szervező csoportja irányítása mellett. A társadalmi munkára személyesen vagy telefonon lehet jelentkezni a városgazdálkodási üzemnél (Salgótarján, Kertész u. 2. Telefon: 10-366- os szám, 40-es mellék, Her- czeg Józsefné). Szerszámokat az üzem biztosít, találkozás szombaton reggel 7 órakor a tóstrandi Halász vendéglő előtt. A szervezők Salgótarján egyik legszebb részének rendezéséhez minél több jelentkezőt várnak. CSAPOLÄSI TECHNOLÓGIA — MINŐSÉG Az Országos Magyar Bányász—Kohász Egyesület ötvözetgyári csoportja szervezésében tegnap két fontos előadás hangzott el a Salgótarjáni ötvözetgyárban, a műszaki. közgazdasági hónap keretében. Csapolási technológia korszerűsítése, hatása a minőségjavításra a szendvicsöntés bevezetésével címmel Szepesi Ferenc termelési főmérnök tartott előadást, majd másodikként a Pécsi szén adagolásának hatása a késztermék minőségére, a minőség javításának lehetőségei címmel Solymár András fejlesztési osztályvezető adott értékes áttekintést a témáról. — Űj járatot indít a Volán november 1-től Salgótarjánban. Az M6D jelzésű autóbusz a Campingteleptől a Volánközpontig közlekedik naponta kétszer: reggel fél hétkor in- I dúl az első járat, a második I pedig iskolai előadások nap- I ján 7 óra 25 perckor. LOTTÓNYF,REMÉNY SZURDOKPÜSPÖKIBEN Hepp Gyuláné szurdokpüspöki lakosnak kedvezett a szerencse: a 41. héten négyes találatot ért el a lottón. A férj és feleség tíz darab előfizetéses szelvényen 13 szám variálásával játszott. A férj katonai szolgálatra való bevonulása után1 a feleség — kissé változtatva a számokon — továbbra is rendszeresen lottózott, így érte a szerencse. A nyertes szelvényre az OTP pásztói fiókja több mint 84 ezer forintot fizetett ki. MEGHALT KÉT TŰZOLTÓ Súlyos robbanás történt a Budapesti Bútoripari Vállalat XV. Szántóföld utcai gyáregységében. A bútorlapgyártő csarnok porelszívó kamrájában — eddig ismeretlen okból — tűz keletkezett, majd az oltás közben felrobbant a gyártócsarnokban levő porkamra. A robbanás következtében körülbelül 500 négyzet- méter alapterületen az épület leomlott, falai kidőltek. Életét vesztette Búzás Gyula tűzoltó zászlós és Kapcsos József tűzoltó főtörzsőrmester. Hét tűzoltó súlyosan megsérült. A helyszínen tartózkodó, és a mentési munkálatokban résztvevők közül húszán különböző fokú sérülést szenvedtek. A tűz és a robbanás okának vizsgálatát, a károk felmérését a rendőrség és a tűzoltóság szakértők bevonásával folytatja. Kedd esti tájékoztatás szerint a Honvéd kórház égési osztályán az egyik beteg állapota súlyos, de nem élet- veszélyes. hétnek az állapota súlyos. A Kun utcai kórház intenzív osztályán hárman fekszenek életveszélyes állapotban. — Több mint ezer. Megyénkben az idén 431 családi ház építése fejeződött be eddig. Ugyanakkor 610 új építkezést kezdtek meg a magánépítők, akiknek az OTP- fiókok összesen csaknem 180 millió forint hitelt nyújtottak. — Elmarad a követelményektől a megyében a tejtermelő tehenészetek műszaki fejlesztése. Nógrádban mindössze négy gazdaságban található fejőház és tejvezetékes fejőberendezést is mindössze hat nagyüzemben használnak. A többi tehenészeti telepen sajtáros és tankos fejési technológiát alkalmaznak. — Növekszik a rendszerek szerepe. A megyében jelenleg öt szántóföldi növénytermesztési rendszer működik több mint 45 ezer hektárnyi területen, az összes szántónak több mint 60 százalékán. Az elmúlt kilenc év alatt több mint tizenkétszeresére nőtt Nógrádban a termelési rendszerbe vont mezőgazdasági terület. — Telefon. Nógrád megye területén jelenleg csaknem 2800-an várnak telefonra. Addig is, míg igényük kielégítésére lehetőség nyílik, a posta nyilvános távbeszélő-állomásokkal enyhíti a telefonhiányt. A megyében most több mint 230 nyilvános távbeszélő-állomás működik, közülük 147 a segélykérő telefon. Salgótarjánban még az év végéig is több nyilvános telefont szerelnek föl. GYÁSZJELENTÉS Mély fájdalommal Tidalja a gyászoló család mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ANTONI VILMOS életének 51. évében elhunyt. Temetése 1SR4. november Lén, de. 11.30 órakor lesz a salgótarjáni központi temetőben. A GYÁSZOLÓ CSALAD KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Ezúton mondunk hálás köszönetét mindazoknak, akik szereteti halottunk, özv. SULYOK B. 1ST VAN NÉ temetésén részt vettek, és mindazoknak, akik részvéttávirattal, vagy vigasztaló szavakkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. GYÁSZOLÓ GYERMEKEI, UNOKÁI, MENYEI ÉS VEJE — Belső ellenőrzés. A Nógrád megyei fogyasztási szövetkezete^ belső ellenőrei az év első felében összesen több mint nyolcszázszor ellenőrizték a kiskereskedelmi és vendéglátó egységeket, s ennek során több mint 3400 vizsgálatot végeztek el. Egy-egy üzletre általában kéthavonként kerítenek sort a belső ellenőrök. — Gazdálkodás, mozgalom. Tegnap Szécsényben tartott kihelyezett ülést a KISZÖV megyei elnöksége. Ezúttal a házigazda, a Szécsényi Szolgáltatóipari Szövetkezet, gazdálkodását, mozgalmi tevékenységét vitatta meg a testület. — Kétszázötven méteres kísérleti útszakászt építettek Nézsánál a közúti igazgatóság megyei szakemberei. A bitugálanvagokkal burkolt útszakaszból idáig csupán 100 méter volt az országban, s ezeknek a teherbíró képességét, jellemzőit most vizsgálják. — Több önkiszolgáló. Megyénkben a kereskedelmi vállalatok, ahol a feltételek adottak hozzá, igyekeznek önki- szolgálóvá átalakítani egységeket. A korszerűsítések révén az elmúlt négy év alatt az ön- kiszolgáló boltok aránya huszonhat százalékra emelkedett, ami azonos az országos átlaggal. A MERKUR jelenti Autósorszámok 1984. október 30. Trabant Lim. Hyc. (Bp.) 1009 Trabant Hyc. Combi (Bp.) 106 Trabant Lim. (Bp.) ’’7748 Trabant Lim. (Debr.) 16831 Trabant Lim. (Győr) 26029 Trabant Combi (Bp.) 8695 Trabant Combi (Győr) 4212 Wartb. Lim. (Bp.) 13617 Wartb. Lim. (Győr) 7466 Wartb. de Lux (Bp.) 19467 Wartb. de Lux (Győr) 10670 Wartb. de Lux tolót. (Bp.) 4029 Wartb. Tour. (Bp.) 713« Wartb. Tour. (Győr) 2515 Skoda 105 S (Bp.) 8658 Skoda 105 S (Debr.) 6737 Skoda 105 S (Győr) 6849 Skoda 120 L (Bp.) 15957 Skoda 120 L (Debr.) 996(1 Skoda 120 L (Győr) 11490 Skoda 120 GLS (Bp.) 994 Lada 1200 (Bp.) 31669 Lada 1200 (Debr.) 20408 Lada 1200 (Győr) 10472 Lada 1300 S (Bp.) 12382 Lada 1300 S (Debr.) 9312 Lada 1300 S (Győr) 4481 Lada 1500 (Bp.) 12226 Lada 1500 (Debr.) 8445 Lada 1500 (Győr) 3937 Lada Combi (Bp.) 5748 Lada Combi (Debr.) 3166 Moszkvics (Bp.) 13473 Polski Fiat 126 P (Bp.) 20170 Polski Fiat 126 P (Győr) 7093 Polski Fial 1500 4751 Dácia (Bp) 22256 Dácia (Debr.) 134“6 Zasztava (Bp.) 6493 Dénártól a dollárig Megtakarít-ott emlékeink Forintot bizonyára sokan láttak már az OTP-ben. I. István korabeli ezüst dénárt már jóval kevesebben. Egy- milLiárd B pengőt sokan foghattak annak idején — annál kevesebbre menték vele — viszont 1848-ban nyomort ötforintos papírpénz sokunknak újdonság lehet. Feltehetően annak idején is az volt, mert — biztos, ami biztos — rányomtatták, hogy ..... öt e züst forint gyanánt elfogad- tabik.” Aláírás — többek között — Kossuth Lajos pénzügyminiszter. A megfakult bankó másik oldalán a „maszek pénzgyártókat” ijesztgetik: „Ezen jegyek hamisítói, s utánzói tizenöt évre terjedhető börtönöztetéssel bümtet- tetnek.” Igaz, kisebb pénzért, csák kilenc évet helyeztek kiA tárgyalóteremből A vétlen A családi viszálykodásnak a semmiről sem tehető gyerek isz- sza meg a levét — az élet színit? naponta produkál olyan esetedet, amelyek a fenti igazságot erősítik. Ez az egyik tanulsága annak az ügynek is, amelyre a Pásztói városi Bíróságon dr. Hegedűs János tanácsa tett pontot. A negyvenéves, a környezetében Piro nevre hallgató, Jónás István Vanyarcon lakik, büntetlen előéletű, most mégis bíróság elé került. Július 14-én, a délutáni órákban ugyanis ittas állapotban megjelent egy kállói lakos portáján, hogy hazavigye az oda költözött élettársáli, valamint gyermekeit. Jónás és élettársa között szóváltás támadt, a vka hevében pedig Jónás olyan dühös lei, hogy felemelte hatéves leányát és az apró gyermeket nagy erővel az ajtóhoz vágta. A kislány rövid időre elvesztette eszméletét, a karján pedig nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. látásiba, de annak idején az öt forint az szép summa volt... Nem jár rosszul, aki megtekinti az OTP Nógrád megyei igazgatóságának tanácstermében rendezett érem-, plakett- és papírpénz-kiiáliLítást, amelyet tegnap délelőtt nyitott meg a takarékossági világnap alkalmából Zsidai László megyei igazgató. Az ízlésesen berendezett kiállí- tóteremben tíz tárlóban és tíz falitáblán láthatók a Magyar Éremgyűjtőik Egyesülete Nógrád megyei szervezete tagjainak felbecsülhetetlen értékű pénzritikasága.i 1010-től napjainkig. Ma 9—12 óra között alkalmi postahivatali emlékbélyegzés várja az ér- déklődőket. harmadik A Pásztói városi Ügyészség azonban utalt arra is a kiadott vádiratban, hogy a nehezen magyarázható cselekmény elkövetési módja alkalmas volt súlyosabb, koponyacsont-töréses sérülés kiváltására is. Éppen ezért azt indítványozták a bíróságnak, hogy Jónás Istvánt súlyos testi sértés bűntettének kísérletéért vonják felelősségre. A vádlott a cselekmény elkövetéséi! elismerte, de bizonyítottak a tanúvallomások is, az orvosi látleletről és az orvosszak- értöi véleményről nem is beszélve. Dr. Hegedűs János tanácsa a fentiek alapján súlyos testi sértés bűntettének kísérleti miatt szabott ki büntetést Jónás Istvánra. Az ítélet: öthónapi szabadságvesztés. Az össze:, • öiól- ményl mérlegelve, azonban a bíróság a szabadság vesztés végrehajtását kétévi próbaich'í-e felfüggesztette. A jogerős ítélet szerint a szabadságvesztést — végrehajtás esetén — bori ■■n’-c.n t, letöltenie Jónás Istvánnak. KOSSUTH RADIO: 8.20: Világablak. A létezés művészete, II. rész. 8.50: Kis magyar néprajz: Temetőkert 8.55: örökzöld dallamok 9.37: Beszélni nehéz... 9.49: Dalposta. 10.05: Könyvszínpad. Dürrenmatt: A baleset 10.35: Üj zenei felvételek, gyerekeknek 10.45: Takács Jenő: Négy kis darab trombitákra 10.50: Sánta Ferenc népi zenekara játszik 11.13: Európa újra csendes... II. rész. 12.30: Ki nyer ma? 12.45: Törvénykönyv | 13.00: Zenekari muzsika 14.10: A magyar széppróza századai 14.25: Operaslágerek 15.00: Zengjen a muzsika! 15.30: Daloló, muzsikáló tájak: Csongrád megye 16.05: MR 10—14. Iskolák, őrsök, barátok 17.00: Cseppből a tengert... 17.30: Brahms: C-dúr szonáta 18.00: Kritikusok fóruma. 18.13: Hol volt, hol nem volt... 19.15: Rádiószínház: A rátermett ember. 20.57: Népdalok, néptáncok. 21.30: Háttérbeszélgetés 22.20: Tíz perc külpolitika 22.30: A bostoni szórakoztató zenekar filmzenét, játszik 22.45: A nemes” akác — hasznosításra várva. Riport. 23.05: Operarészletek. Herold: Az írnokok mezeje 0.10: Demjén Ferenc dalaiból PETŐFI RADIO: 8.05: Idősebbek hullámhosszán 8.50: Tíz perc külpolitika (ism.) 9.05: Napközben. Zenés délelőtt 12.10: a Budapesti fúvósegyüttes játszik. 12.30: Nótamuzsika. 13.10: Pophullám 14.00: Vándor 15.05: ..Megállj Kolja, megmondalak a mamának” 1.5.45: Szórakoztató antikvárium 17.05: Berki Géza gitározik 17.20: Diákfoci 17.30: ötödik sebesség 18.30: Nyolc rádió, nyolc dala. 19.05: Nótaest. 20.00: Bruce Sprinsteen felvételeiből 20.50: Az idő csapdája 21.05: Beszélni nehéz... (ism.) 21.17: Nemzedékek. A másság. 22.10: Jacobi Viktor operettjeiből 23.20: a mai dzsessz 24.00: Éjféltől hajnalig MISKOLCI STÚDIÓ: 17.00: Műsorismertetés, hírek, időjárás. 17.05: Hangversenykrónika. 17.20: Ablak az országra. Fodor László jegyzete. 17.30: Index. Gazdaságpolitikai magazin s (A tartalomból: Import helyett hazai — Így versenyeznek a gépgyárban — A hegyaljai szőlők rekonstrukciójáról. Beszélgetés dr. Kozma Pál akadémikussal.) Felelős szerkesztő: Paulovits Ágoston. Szerkesztő: Borsodi Gyula — Sport. i8.0ü: Észak-magyarországi krónika. 18.25—18.30: Lap- és műsorelőzetes. MAGYAR TELEVÍZIÓ: 8.00: Tv-torna (ism.) 8.05: Iskolatévé. Fizika (ált. isk. 7. oszt.) 8.30: Angol nyelv 8.45: Magyar irodalom 9.10: Kéráia 9.15: Az anyag körforgása 9.45: Delta 10.10: Parasztok. XIII/8. rész: A gazdasszony. (ism.) 11.00: Képújság 14.45: Iskolatévé 15.35: Szórakaténusz (A 2. osztályos magyar nyelvhez.) 15.45: Nyitva van az aranykapu 16.20: Hírek 16.25: Nem hivatalos HlDAVA- TÁS 16.40: Fekete Péter. Csehszlovák film. (FF.) 18.10: Képújság 18.15: Reklám , 18.20: Agrárvilág 18.50: A Közönségszolgálat tájékoztatója 18.55: Reklám 19.10: Tv-torna 19.15: Esti mese 19.30: Tv-híradó 20.00: Leg... leg... leg... 21.00: Szó, zene. kép 21.50: Nem hivatalos HÍD AVATÁS 22.05: Pusztuló műemlékeink védelmében 22.45: Tv-híradó 3. 2. MŰSOR: 18.40: Fehér mérföldkövek 19.05: Képújság 19.10: Nem hivatalos HlD- AVATÁS 19.30: Egy hang és néhány maszk 20.00: Szembenálló fivérek 21.30: Tv-híradó 2. 21.50: Kínai tájak és emberek 22.30: Képújság BESZTERCEBÁNYA; 19.30: Tv-híradó 20.00: A felszabadulásért — az új köztársaságért 20.35: Széttekintés — bolgár film 22.00: Ez történt 24 óra alatt 22.15: Találkozás szovjet művészekkel 23.05: Hírek 2. MŰSOR: 19.15: Esti mese 19.30: Tv-híradó 20.00: A bűnös emlékei — tévéjáték 20.35: Ma. este nyolc után — mar gazin 21.30: időszerű események 22.00: Képzőművészeti magazin MOZIMŰSOR: Salgótarjáni November 7.: Ö, kedves Harry. Színes, szinkronizált NSZK-beli bűnügyi filmvig- játék. — Balassagyarmati Madách: Fél 4, háromnegyed 6 és 8-tól: Á Tű a szénakazalban (16). Színes, szinkronizált angol kémfilm. — Nagybátonyi Petőfi: A gonosz Lady (Ifi). Színes, szinkronizált angol történelmi kalandfilm. — Nagybátonyi Bányász: 101 kiskutya. Színes, szinkronizált amerikai rajzfilm felújítása. — Pásztói Mátra: Megtalálni és ártalmatlanná tenni. Színes szövi et bűnügyi film. — Karancslapu.itő: Gyanútlan gyakornok (14). Színes. szinkronizált francia bűnügyi film víg játék. NOGRAD, a Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád megyei Bizottsága 6a a Nógrád megyei Tanáce lapja. FÖszerkesztó: G©TYAB GYULA. Szerkesztőség: Salgótarján, Palóca Imre tét 4. Telefoni Főszerkesztő: 11*504 Sportrovat: 14-596, Kiadja a Nógrád megvei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: BÁLINT TAMAS, a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat igazgatója. Kiadóhivatal: Salgótarján, Palóc* Imre tér 4. Telefon: 12-542. Telex: 229 169, Irányt főszám: 8101. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizethető: a helyi postahivatalokban és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 34 forint, negyedévre 102 forint, egy évrt áűl forint* Előállítja: a Nógrád megyei Nyomdaipari Vállalat* 5101 Salgótarján» Palócz Imre tér 4* Pf.í 96. Felelős vezető: KELEMEN GABOR igazgató. Indexszáma 25 072 HU ISSN 6133-L»5f