Nógrád. 1984. október (40. évfolyam. 231-256. szám)
1984-10-27 / 253. szám
Gyermeksl-űdió Minszkben A minszki fésűskombinát kultúrpalotájának ' képzőművészeti stúdiójába minden gyermeket felvesznek, mert — ahogy Vaszilij Szumarev érdemes művész, a stúdió vezetője mondja —, minden gyermek művészi adottságokkal születik. Közel húsz éve tanítja a gyerekeket. A stúdió helyiségét érdekes jelmezek, szép gobelinek díszítik, tarkára vannak festve a székek és a szekrények t£. Zene szól: a gyermekek tanárukkal együtt mesét költenek Fantáziaviláguk alakjait meg is mintázzák. Ezek rajzok. fafaragások, gyurma- és agyagszobrok, gobelinek. A legjobb munkákat kiállításra küldik, kultúr házaknak, óvodáknak, iskoláknak ajándékozzák. Egyszer kidekorálták a Szivárvány nevű gyermekcukrászdát. Az ifjú művészeik egy évig festették az asztalokat, falakat, ablakokat, ajtókat. Munkájukat a Komszo- mol érdeméremmel tüntette ki. Vaszilij Szumarev tanítványai körében SZINKRON Kezdetben voltak az operettfilmek, amelyek főbb szerepeit gyakran játszották kettős szereposztásban, A prózai szövegeket egy népszerű színész mondta, s amikor dalra kellett volna fakadnia, énekes vette át tőle a hangot, ő csak tátogott. Később egyre gyakrabban 'játszattak a rendezők külföldi színészeket. Világos, hogy őket szinkronizálni kellett. Még később amatőrök tűntek föl a filmvásznon, akiknek a hangja nem volt elég jó, dé arcuk és alakjuk éppen a kiszemelt figurának felelt meg. ők is más hangjával ékeskedtek, új arcot láttunk, s a régi, jól bevált hangot hallottuk. Vjabban magyar színészt is szinkronizál magyar színész. (Ez már új távlatokat nyit a magyarról magyarra szinkronizálás terén.) Aztán az élet más területeire is átterjedt ez az új módi. Gondoljunk, csak a metróvezetőkre. Érthetetlen hangjuk helyett ma már kiváló rádió- és tévébemondók tájékoztatnak bennünket a megállókról. A központi áremelések után Bánkűti Gábor kellemes baritonja közli velünk, mi mennyi, és hogy miért annyi, amennyi. Sokkal rosszabbul jön ki, ha mindezt Vallus Pál hangján hallanánk. Itt azonan nem kellene megállnunk. Amúgy is sokan panaszkodnak, hogy manapság nem tudnak beszélni a kisebb-nagyobb funkciókat betöltő emberek. Sebaj, segít a szinkron. Gondoljuk csak meg, milyen jól venné ki magát, ha a termelési tanácskozáson Kálmán György hangján szólalna meg az igazgat», amikor bejelenti: „A vállalat egy huncut fityinget sem tud fizetni, mert tavaly mm volt nyereség." Szem nem maradna szárazon. És még talán az igazgató is elvinné.., Szintén Vagy itt van az új választási törvény, amelyben valóban törvényszerű a többes jelölés. Ennek érdekében még talán igazi kortesbeszédeket is kell tartaniuk a jelölteknek, Mennyivel több eséllyel indulna majd az a képviselőjelölt, aki Sinkovits Imre stentori hangján szólalna meg, mint aki elhadarja: „Üzlöm a kedves megjent etásakat, a szakszet képselőit, a szocasta demokrácia e fórumán!” Igaz, a másik jelölt is szinkroni- záltathatja magát, s akkor bevetheti Bessenyei Ferenc dörgő hangját az ügy érdekében. Eddig jutottam el gondolataimban, amikor felesegem — Piros Ildikó behízelgő hangján — a fülembe suttogta: „Menj el a boltba, kedvesem”. Hát lehet ennek ellenállni? Máris válaszoltam — Huszti Péter bensőséges hangján — „Megyek már, drágám.” szárazon. Gőt József Személyiségfejlesztés az iskolákban „Le kell vezetni a demográfiai hullámot”. Nem éppen a legszebb -magyarsággal fogalmazott egy általános iskola igazgatója, de a lényeget mondotta ki kétségtelenül azon a tanévnyitó értekezleten, amelyen egy óra erejéig vendége lehettem riportanyag gyűjtése okán. Az ötvenkilenc tagú testület semmilyen vitába sem bocsátkozott. Azon töprengtek inkább, vajon a felduzzadt alsó tagozatos létszámnak honnan szerezzenek újabb húsz ebédet, s legalább még egy napközis nevelőt, lévén, hogy két fiatal tanítónő jövő év elejétől gyermekgondozási segélyre megy. Az országos statisztikáról itt nem esett szó. Pedig tán érdemes elidőzni kicsit annak a bizonyos „hullámnak” néhány adatánál... 1975-ben született hazánkban a legtöbb gyermek, összesen ' több, mint 180 ezer. A jelzett év előtti és utáni három-három esztendő is kiugró születési adatokkal jelentkezett. Az iskola nyelvére fordítva, mindez azt jelenti: egészén ennek az évtizednek a végéig tart az általános iskolákban a nagylétszámú évfolyamok oktatása. Azaz nem két párhuzamos osztály, hanem a legtöbb helyen négy, sőt hat tanul egymás mellett egyazon évjáratból. Majd a folyamat jellegéből adódóan már elbben az évtizedben átcsap a hullám a középiskolákba. A felsőoktatás a nagylétszámú korosztályok jelentkezését elsőízben a nyolcvanas évék végén,, a kilencvenes évék elejém érzékeli. Nem kerülhetnek hátrányba Ez idő alatt roppant sok gonddal kell megbirkózniuk a különböző oktatási intézményeknek. Ugyanakkor érvényesülnie kell annak az élvnek is, hogy a nagylétszámú gyermeki, fiafal korosztályok, (amelyeknek örül társadalmunk, s amelyek az ország későbbi munkaerő-utánpótlását, nagy értékét jelenítik), nem kerülhetnék hátrányba a =sc demográfiai apály idején született, szerényebb létszámú korosztályokhoz képest. Olyan képzést kell kapniuk, amely magába ötvözi a kor minden reális követelményét a személyiségformálás tekintetében is. Azt írta a minap a Magyar Tudományos Akadémia műszáki tudományokban élvonalbeli tagja e témájú cikkében: „Értelmetlen egyfajta »örök« műveltségről beszélni. Az emberi környezet időben és térben változik s ennek megfelelően... változik a műveltség is... Az ember élete, életminősége függ attól, hogy menynyire érzékenyen reagál és mennyire dinamikusan követi környezetének változásait. Ebbe a környezetbe beletartozik a technikai környezet változása is”... Tovább fejtegetve, magunk szintjén, a gondolat- menetet: az iskolai nevelésre nem kisebb féladat hárul, mint hogy a lehető legsokoldalúbb képzettséget adja —, de legalábbis próbálja meg nyújtaná alsó- és középfokon is. Oktatási centrumok A pedagógia legfrissebb megfigyelései megegyeznek abban, hogy az iskolának, tanítási funkcióján túl, a személyiség fejlődésére a korábbinál több oldalú hatást kell gyakorolnia. Nagyon egyszerű példával kezdve a sort: aligha lehetett volna, mondjuk ötven évvel ezelőtt, az akkori elemi népiskolában bebizonyítani, hogy a korszerű testnevelés tanításához — az úszásoktatás is hozzátartozik... Tovább lépve: több megyében működik ma • már olyan oktatási kombinát kul- túriház-spartcsamok-áskdla együttes, amelyben vallóra váltható, megteremthető a személyiségfejlesztés sokoldalúságának, soka/rcúságának modellje. Tehát az a képzési együttes, amelynek eredménye: a könyvtári búvárkodásban is otthonos, egy s más sportban járatos, magát a közösségi életiben jói feltaláló diákgyerek. Lehetne arról is szólni, hogy a kézügyesség ki- fejlesztése, bizonyos sajátos, néhol már a tehetség szintjét súroló képességek kibontakoztatása úgyszintén félle Lhető ezekben az oktatási centrumokban: szakkörökben, tanfolyamokban, műhelyekben, a rajzolással, festéssel, fényképezéssel, vagy akár a kézi- munfcázással. S ha hozzátesz- szük ehhez, hogy hetvennél több ilyen oktatási centrum működik már szerte az országban, kisebbek, nagyobbak; nem egyforma szervezet tség- gel, de azonos célokkal és pedagógiai indítékokkal —, akkor bízvást elmondhatjuk, hogy a modem kor személyiségnevelésének útján már megtettünk néhány lépést. A képességek kibontakoztatása A nagylétszámú korosztályok képzése, a demográfiai hullám levezetése természetesen sok köznapi tennivalót követel manapság a lakótelepi, nagyobb városi iskoláikban. Tény az is, hogy a személyiségfejlesztés kívánatos és elengedhetetlen pedagógiai útja sokhelyütt most még sokkal inkább óháj és későbbi célkitűzés, mint reális, jelenleg is megoldható feladat De fokozatosain megtehető, a későbbiekben pedig általános követelménykénit jelentkező lépésekről van sző. S a kilencvenes évek oktatásában,’ intézményeiben, alsó fokon csak úgy, mint a középiskolai oktatásban feltétlenül a mainál jobban érvényesülhetnek a személyiségfejlesztés jegyeinék kibontását szolgáló módszerek. A reformáló folyamat, a* oktatásfejlesztési koncepció, amelyről — elemzések, viták formájában — manapság igen sök szó esik a tantestületekben, megvalósítása során a képességek teljesebb kibontását is célul tűzi ki. Eszközként pedig a személy,iségfor- málás mainál árnyaltabb, gazdagabb módszerei kínálkoznak. Tárkonyi Margit Takaróból mindössze kettő van a Balaton mentén. Egy van az északi parton, egy pedig, hogy az egyensúly megmaradjon, a délin. Takaró bácsi — mondom neki még a nyári verőfényben két rohanása között — hogy majd írok róla — számon tartja azt a másikat odaát; „az a felvidéki Takaró”. Ebből kikövetkezik most már, hogy ő maga a déli part nyári „napfényműveinek” egyik gondnoka. Na, persze nem hivatalosan. Hivatalosan ekkora hatalma és működési területe semmiképpen nem lehetne, övé a fél Szemes — gondja és baja, de mert valahol kifizetődik az a sok nyüzsgés-forgás, amit kora reggeltől késő csillagos időkig produkál, hát valami öröme is lehet benne. Takaró bácsi nélkül itt leállna az élét. Mostanra, persze hogy Szemesről is lekopott a nap (közben már azokról is, akik itt égették magukat a nyáron). Már aztán megmondani így utólag sehogy sem tudom, hogy valóban láttam valahol valamelyik újságban a karikatúrát, vagy csak elképzeltem: körös-körül a part mentén valahány napozó önkéntes fakírkémt úgy fekszik mozdulatlan-élettelen, mint azok a bizonyos bogarak gombostűre szúrva a rendesebb gyűjteményekben. Hol van már az idei nyár (volt-e egyáltalán?). A szemesi, füredi, lellei, tihanyi fasorokon citerázik a szél, az árnyat VILÁGAINK A „napfényművek'' gondnoka évek derekán jutott le ide valahogy és itt is ragadt, el-, vett egy „jányt”, de kifejezetten azon szemponttól vezérelve, hogy „életre való” legyen! A többi smafu, az élet a fontos. Az asszony nemrég adó lombok szép részletekben a földön, de minek-kinek is adnának árnyat a közelgő novemberben, amikor a nap sem süt. Takaró bácsinak ilyenkor is sók a dolga. Nem kérdezem, mert nem szívesen mondaná meg — üzleti titok —, hogy hány háznál „mayor domus” az öreg; hány nyaralóhoz van itt köze, hány kulcsot bíznak rá, amikor a tulajdonosok felszedik a sátorfájukat és a nyár végén úgy elmennek innen mintha sosem lettek volna itt „vérkomolyan” átszellemülve a napi árakat tekintve méregdrága önköltségű (éppen ezért minden percét ki kell használni!) napfényes heteket kihasználva egészen a görcsös igyekezetig „jaj, mit mondanak a többiek otthon, hogy csak ennyire bámultam le...!” A „napfényművek” ontják az ingyenes energiát, a delikvensek meg versenyt forognak a napon nyárs nélkül nyársra tűzve. Takaró bácsi azonban talán életében nem fürdött ebben a vízben (nekem megsúgja „nem valami fényes”,) de hogy alig jár a partokon azt magam is látom. S ha mégis ki kell baktatnia valamelyik ősere.iű vegetációtól benőtt, zöldfalakkal szegélyezett utcácskán egészen a partig, mert ott kell megkeresnie valamelyik „naccságát” — akkor úgy szalad, mintha kergetnék és us- gyi vissza a szemesi udvarok- porták-pincék-padlások-nyári- konyhák világába. Elképesztő mennyi dolga akad egy ilyen alföldi emberinek a Balaton partján nyáron és ősszel, télen nemkülönben. „Tessék nézni ezt a teraszt itten, tetszik látni, ezt én egész télen sepergetem és az összes többit is, de nem is fog felrepedezni a fagytól, mint a szomszédé odaát”. Ki- jár-bejár az öreg mindenüvé, ahol igénybe veszik. A tulajok nyugodtan alhatnák, ahol az öreg jár-kel ott nem lehet baj egész évben. Hány gazdája van nyugdíjasként — ki tudja? Mégis emlékeztet arra Konrad Lorenz-íéle „kutyoló- giai” észrevételre, miszerint az ember „irtó nagy tévedésben van”, amikor azt hiszi, hogy a kutya őt tekinti a családban a falkagazdának. Egy frászt, ez sem így van! A kutya szentül meg van győződve arról, hogy az emberek tartoznak őhozzá. Így van ezzel Takaró bácsi is. A tulajdonosok az ő szemében vendégek, elvégre ő van itthon egész évben; ő szellőztet, ő fűt, ha kell, fizeti a takarítóikat, sőt, ő is fogadja meg őket és a bérüket is ő állapítja meg, ő nyesi le a túlontúl nagyra nőtt ágat a kocsibejárónál, ő üvegezteti be a kitört ablakot, ő fogad fel mindenféle szakiparost miiin-j denféle munkára, ő simítja el a dolgokat ott, ahol kell, ahol a válásokkal és a rendezetlen tulajdonjoggal évekig két ellenség a tulaj; a volt feleség és a volt férj, ákiik külön járnak ide is és egymás ellen szeretnék kijátszani az öreget, de ő persze nem hagyja magát. „Majd csak eldől, kié lesz végül is a nyaraló” és mert nem ügyvéd az öreg, ki kell tartania végig mindkettőnél, mert nem tudhatja melyik marad végérvényesen, akkortól a másikat, ha mégis megjelenne határozottan kiutasítja (esetleg). Takaró bácsi éppen ezért a tulajdonosok vendégeivel is úgy bánik, mint a hímes tojással „tetszett látni a tanár urat, mekkora pontyot fogott?” hát láttam, bár ne láttam volna. A tanár úr is olyan itt, mintha maga is valamelyik topolyafa lenne, valóságos gyökeret eresztett a tóba a csónak alján keresztül. Ott ül hajnalok hajnalán és csak a napnyugta kergeti ki a vízből. Nem tudni hogyan — tutira megy mindennap. Legendákat mesélnek róla, az öreg Takaró is „olyan kérem, jó uram, még nem volt, hogy a tanár úr ne fogott volna.. Esténként a parton úgy várják a szentesiek (főként a gyerekék), mint Velencében Marco Pólót. Hozza a hatalmas kerekded, sárgásán kövér, kifejezetten csúnyán elhízott pontyot. A német úr pulija frászt kap tőle, engem is a hányinger kerülget „mitől ilyen hájas ez a hal?” Mi a rossznyavalyát evett ez ebből a fura vízből, amelyben az eredendően szép sima köveknek egy szezon alatt tízcentiméteres mo.szatha.ja női... ?! A tanár úr nem sokat törődik ezzel, kaokiás ősz bajuszán megcsillan még a lemenő nap fénye, bezsebeli a dicséreteket, hátizsákba ereszti a halat és megy haza valahova peckesen. „Tetszik látni, ott megy, megint lehúzza a zsákját a hal.” Az öreg — nem is igazán öreg, alig múlt hatvan — Debrecenben tanulta a kőmű- vességet „Takarók csak az Alföldön vannak!” aztán felkerült Pestre, a harmincas NÓGRÁD - 1984. meghalt. Takaró bácsinak most már néhány éve van egy mennyasszonya, de el nem veszi, nem szabad elkapkodni* „figyelni kell, hátha nem elég életrevaló”. Ismerte itt a régi világot is, amikor kevés számú villalakót kellett meg- süvegelni. Kerek harminc évig volt kőműveskarbantartó a mai miniszteri üdülő elődjében is, akkoriban abban pénzügyiek és más „miniszteriálisak” nyaraltak, de ötvenhatban egy ideig Hun- gária-Balaton néven szállóként prosperált a hely. „Akkor is ott voltam, a vész után a fuvarosoknak ment a legjobban, hordták ide nyakló nélkül a színésznőket, a portásnak csak úgy odadobtak egy ötvenest-szá- zast..Takaró bácsinak a mai fuvarosokról (képletesen szólva persze) nincs véleménye. Kizárólag így lehet va- lóságds és belső titkos tanácsos (na, meg gondnok) a szemesi villarengetegben. „Hej, jó uram, tudja mi minden történik itt egy szezonban?! Csak amit nem mon* dók el, abból meggazdagodhatnék, ha életrevalóbb lennék. ..” Pereg aztárí tovább a villa történelem. T. Pataki László 27., szombat 7
