Nógrád. 1984. október (40. évfolyam. 231-256. szám)
1984-10-14 / 242. szám
Pintér István rJMsororata1944 oWber 15-e évfordulóján: 4. „Idiótából" nemzetvezetó Hlatky Endre, a rádió kormánybiztosa, a kormányzó bizalmi embere még oda sem ér a stúdióhoz, amikor alig 20 perccel Veesenmayer távozása után Rahn nagykövet, Hitler különmegbízottja jelentkezik kihallgatásra. Nem támad gorombán Horthyra, hanem higgadtan azt magyarázza neki. hogy most a szovjet csapatok a németek hálába kerülhetnek, s így a kormányzó tulajdonképpen hátba támadta szövetségesét. A kormányzó ingadozni kezd, azt mondja, elismeri, hogy politikai ügyetlenség történt, a legszívesebben visszacsinálná az egészet, de ezt már aligha teheti meg... Valóban, a kormányzónak erre nincs módja, mert miközben Rahnnal tárgyal, a rádió éppen beolvassa a prok- lamációt, amelyből előző este — Lakatos javaslatára és Horthy hozzájárulásával — Ambrózy kihúzta a legfon+o- sabb mondatot, amely a Moszkvában vállalt kötelezettségre, a németekkel való szembefordulásra utalt volna. A nevezetes szózat első részében Horthy szánalmasan gyenge érveket igyekszik mentségére felhozni, s azt magya- rázgat.ia, hogy a „geográfiai helyzet” az oka, hogy ..belesodródott” az ország a háborúba. Hol van már az a Horthy, aki 1941 júniusában kijelentette, hogy lesülne a bőr az arcáról, ha kimaradna a Szovjetunió elleni hadjáratból! Igyekszik mentegetni Csehszlovákia és Jugoszlávia megtámadását, majd rátér a lényegre! ..Ma már minden józanul gondolkodó előtt kétségtelen, hogy a német birodalom ezt a háborút elvesztette. A hazájuk sorsáért felelős kormányzatok le kell, hogy vonják ennek következtetése'*, mert amint azt a nagy német államférfi, Bismarck mondotta: egy nép sem áldozhatja fel magát a szövetségesük oltárán. Történelmi felelősségem tudatában meg kell, hogy tegyek minden lépést az irányban, hogy a további felesleges vérontást elkerüljük. Olyan nép. amely egy már elveszett háborúban szolga- lelkűséggel, idegen érdekek védelmében utóvédharcok színterévé engedné tenni apáitól örökölt földjét, elvesztené a világ előtt megbecsülését.” A proklamáció végén Horthy a „nemzet becsületének megőrzésére” hivatkozva bejelenteni, hogy közölte „a német birodalom itteni képviselőivel, hogy eddigi ellenfeleinkkel előzetes fegyverszünetet kötünk, és velük egyetértésben kívánom a nemzet jövő életének, folytonosságának, békés céljainak megvalósítását biztosítani.” E kétértelmű szöveg eleve lehetőséget biztosít a parancsnokságot átvett nyilasoknak, hogy folytassák a szovjetek elleni harcot. S a honvédekhez intézett külön hadparancs sem szól arról, hogy meg kell támadni a németeket. Csupán arra, hogy „a honvédség minden egyes tagja e súlyos helyzetben kötelességtudó és végsőkig menő fegyelmezett magatartást tanúsítson.” Horthy kínos perceket él át, amíg végre Rahn távozik. A Führer küldötte megérti, hogy hiába tárgyal tovább Horthy val. olyan emberrel a ti szemben, akinek kezéből kicsúszott az események irányítása. Azaz: Rahnnak a a benyomása, a kormányzó szándékosan tétovázik, mert nem akar határozottan cselekedni, úgy igyekszik magáról a felelősséget elterelni, hogy szinte kényszeríti a németeket az ő félreállítására, hiszen ezzel megmenekül a fegyverszünet végrehajtásától. Pedig Rahn csak később, amikor visszatér a német követségre, ismeri meg a proklamáció teljes szövegét. Ebből bizony senki nem tudhatja meg, vajon mi a kormányzó igazi szándéka: tárgyal a fegyver- szünetről, s addig tovább harcol csapataival, vagy a maga részéről a háborút befejezte, s leteszi a fegyvert. Mindenesetre egyetlen szó *em esdk arról, hogy a csapatok fordítsák fegyvereiket a német megszállók ellen, s ez a megszállók számára ha taimas könnyebbség A németek természetesen hozzálát nak, hogy végrehajtsák a Pan- zerfaust-tfervet, s nem közömbös számukra, milyen ellenállással számolhatnak, sőt a magyar hadsereg szembefordulása meg is hiúsíthatja elképzeléseiket... Horthy, miután kézfogással búcsúzik Rahntól, visszatér miniszterei körébe, akiktől kiveszi az esküt. Azután mivel itt az ebéd ideje, elbocsátja őket, s maga is az ebédlőjébe vonul. Csupán Vörös János számára szab még egy teendőt: meghagyja neki, juttassák el a csapatokhoz azt a titkos jelszót, amelynek értelmét már ismerik a hadseregparancsnokok: „1920. március 1-i rendeletem végrehajtandó”. Ez annyit jelent, hogy végre kell hajtani az 1. és 2. magyar hadsereg parancsnokainál lévő titkos parancsot. Be kell szüntetni a harcot a szovjet csapatokkal, fel kell venni velük az érintkezést és meg kell kezdeni a németek elleni harcot. A parancs tartalmát a 2. magyar hadsereg parancsnokának • összekötő tisztje már előzőleg elárulta a németeknek. Igv a vezérkari főnökségen a nyúas zsoldban álló tisztek megakadályozzák a távmondat kiadását. A kormányó azonban nvn- denről mit sem tud. Család- iával az ebédlőasztalhoz ül. Üresen marad az utolsó Hor- thy-gyerek helye, Magd» n3 asszony sírdogál, alig eszik néhány falatot és a férjenek sincs étvágya. A rádió ny't- va, de a megállapodás ellenére nem ismétli a kormányzói proklamációt, hanem német katonai indulókat közvetít. Sőt, Vörös János nevében sűrűn ismételgeti, hogy a magyar csapatok folytatják a háborút. A vezérkari főnök, miután megjelenik a szobájában Veesenmayer, hozzájárul ahhoz, hogy nevében parancs menjen ki: a legfőbb hadúri szózatból senki ne vonja le azt a következtetést, hogy a magyar hadsereg leteszi a fegyvert. A fegyverszüneti tárgyalások befejezéséig folytatni kell a harcot... A kormányzó felkapja a fejét — ez vajon mit jeleni? Jön Vörös János, megkérdezheti tőle magától. A vezérkari főnök azt állítja, hogy a hadparancs hamisítvány. A kormányzónak eszébe sem jut, hogy azt vissza kellene vonni, s más parancsot adni a csapatoknak. Egyetlen óhaja van: Utassy és Nádas ezredesek induljanak útnak Szegedre Malinovszkijhoz. hiszen a szovjetek a részletek megbeszélésére már napokkal előbb megfelelően tájékozott tiszteket kértek. S most már hiába próbálja fejét a homokba dugni Horthy, kénytelen tudomásul venni az egyre-másra érkező kellemetlen jelentéseket. A hitleristák megszállták nemcsak a rádiót, hanem a főváros valamennyi fontos pontját. Mindenütt a németek az urak. Letartóztatták Aggte- leky altábornagyot, Budapest városparancsnokát, akire Horthy — a főváros védelmét bízta. Mit tesz most a kormányzó? Egyetlen katonai intézkedést hoz: megparancsolja Lázárnak, hogy szervezze meg a Vár védelmét. A Várat körülveszik aknákkal. Az aknák lehetetlenné teszik, hogy Utassy ezredes és Nádas ezredes elhagyja a Várat, útnak induljon Malinovszklj marsallhoz. Igaz, Nádas ezredesben amúgy sincs nagy hajlandóság erre az utazásra. Ö azokkal tart. akik most szembefordulnak Horthyval, hűségesebbek a német szövetségeshez, mint hozzá. S amikor sorra érkeznek a jelentések, amelyek közlik: a tisztikar nagy része a németekkel tart, vajon gondol-e arra, milyen figyelmeztetést kapott esztendőkkel előbb Bajcsy-Zsilinsz- ky Endrétől, milyen veszedelmet jelent neki magának is a németbarát, nyilas érzelmű tisztikar? Igaz, vannak, akik hűek maradnak hozzá most is. Lakatos jelentkezik, s azt in- diWáoyozaa. hogy . ajánlják fel: ha a németek szabadon engedik a kormányzó fiát és Bakay Szilárdot, a csapatok tovább harcolnak — egyébként úgy is ezt teszik. Horthy hálásan mond igent, s Lakatos elmegy Veesenmayerhez, akinek természetesen nem megfelelő ez a nevetséges ajánlat, ő már tudja, amit Horthy és Lakatos még legfeljebb csak sejt: Szálasi már ott ül a német követségen, készül a nyilas kormány amely minden feltétel nélkül hajlandó az utolsó csepp magyar vérig harcolni a hitler- Németország oldalán. A birodalmi megbízott azonban szeretné. ha Horthy átadná Szálas inak a hatalmat, és aláírná kinevezését: a „jogf ilytonos- ság” és „alkotmányosság” látszata nem mellékes szempont számára. Szálasi nagyobb ellenállással számolhat, ha a kormányzó akarata ellenére költözik be a Várba. Mert beköltözik, ez már biztos: a Panzerfaust-terv sikerült, a nehezén már túl vannak, s mindeddig egyetlen puskalövés sem esett. S jóllehet a Vár még Horthvé, nincs akadálya annak, hogy bejelentsek a nyilas hatalomátvételt. Este háromnegyed tíz tájban elhangzik a rádióban Szálasi kiáltványa. Ebben a főnyilas nyíltan megtagadja szellemi nevelőapját, Hortov Miklóst: „Öncélú érdekcim- boraság élősködőit eddig nemzetünk életén... Ez a cim- boraság volt az, amely a kormányzót önös érdekei nek eszközévé tette, őt a nemzettel szembeállította. Nemzetünk élni akarása eltávolítja a létét veszélyeztető akadályokat”. Horthy dühösen hallgatja az „idióta” sértegetéseit. És aztán másnap, amikor a németek azt ígérik, hogy őt és családját biztonságba helyezik és rangjukhoz méltó körülményeket biztosítanak számukra. lemond a javára es megbízza őt „a nemzeti összefogás kormányának megalakításával”. Kelt Budapesten, 1944. évi október havának 16. napján. És utána következik Horthy életének utolsó kormányzói aláírása. Horthy ment, jött Szálasi, a „nemzetvezető”, tovább ■ vérzett az ország. Ez azonban már egy másik tragikus történet. Vége Lóg az őszi eső lába a kis- terenyei népkert fölött, ilyenkor hallgatnak a pávák. Megyünk a köves úton a szépen gondozott park ősi fái között, hullanak a kövér cseppek a levelekről, hullhatnak addig, míg vannak még levelek a fákon, mert aztán azok is lehullanak. Ez a kastély a barokkhoz illő sárgakomoly színével úgy virít ki a zöld közül, hogy semmi csoda sincs abban — régen felfedezték a hazai filmesek! Itt forgatták a tévében is bemutatott Mint oldott kéve című film egyik-másik jelenetsorát, de aztán forgatott a stáb — elsősorban talán „belsőket” — a szécsényi kastélyban is. Hát igen, a Solymos- sy—Gyürki vagy még pontosabban Gyürky—Solymossy- féle kastély valóban szép példája a falusi-vidéki kas- télyépítésnek, már ahány példa egyáltalán mára megmaradt belőlük. Ez még áll; a száztíz éves acélgyári történetet bemutató kiállítást találja benne a látogató. Egy legendaféle nyomában járunk. Arra keresik kétségtelen bizonyítékot, a centáriumi gyári kiadványban hiába kerestem magam is, hogy valóban o régi acélgyáriak készítették-e az éppen most felújított Operaház vasszerkezeti elemeit évszázaddal ezelőtt? Erre azonban a kiállítás sem ad választ. tovább kell lépkedni-érdeklődni. Kint a parkban szikár termetű idősödő ember jár a pávák nyomában, a park gondnoka. „Szomszéd bácsi, őt kell megkérdezni, milyenek Hol van az i betű? „A fiam már nyolcéves. Hiába, öregszenek a gyerekek...” — jegyezte meg derűsen Cserháti Zsuzsa. A kitűnő énekesnő nemrég Salgótarjánban bányászközönség előtt adott ízelítőt művészetéből. E jeles alkalommal válaszolt a NÓGRÁD kérdéseire. — Ha egy előad,óművész átmenetileg az érdeklődés fénykörének szélére kerül, magyarázhatja-e úgy, hogy ez egy fölkészülés arra. hogy újra az érdeklődés fénykörének középpontjába kerüljön? — Én nem érzem úgy, hogy kiestem volna ebből a körből. Sőt, nem rossz dolog az, ha az ember nem rajongott sztár. Tartósabban marad a szakmában, ha közép- útón halad. Ez nem jelenti azt, hogy népszerűsége csökkent volria. Ami engem illet, egy évig Skandináviában dolgoztam, aztán hónapokig Kanadában énekeltem, hamarosan oda megyek vissza újabb negyedévre. Talán még jó is egy énekesnek, ha egy ideig távol van a hazai közönségtől. nem válik unalmassá. Sőt, amikor újra itthon lép fel, nagyobb kíváncsiság fogadja. — Mondta, hogy „nem rajongott sztár”. Vajon miért nem az? — Nincsenek átütő slágereim. De szeretnek az emberek. — Ezt miből érzi? — Ha az énekes kimegy a színpadra, kontaktust kell (eremteriie a közönséi (el. Volt idő, amikor ez nehezebben ment. Most köny- nyebb. Lehet, hogy azért is, mert megtanultam „bánni” a publikummal. De az is rendszeres, hogy eleve tapsra megyek be - a színpadra. Ami nekünk nagvon sokat jelent: nélkülözhetetlen vitamin! — Miért nincsenek „átütő slágerei"? — Ezt nem tudom pontosan megmondani. De nemcsak itthon, hanem a világ más tájain is egy helyben toporog ez a szakma. Sokan kiváltak, csak azok maradtak meg, akik nagvon szeretik ezt csinálni. Én nagyon szeretem. Nem a pénz miatt. Hogy kimentem dolgozni, ezt az indokolta: szerettem volna Felel Cserháti Zsuzsa ebbe is belekóstolni. Jó volt, mert egy énekes számára ilyen próbálkozás sokféle előnnyel jár. — Mi az előny? — Például azt az érdekességet vettem észre magamon, hogy külföldön sokkal magabiztosabban dolgozom, mint idehaza. Más idegen emberek előtt énekelni, akik nem ismernek. És más itthon, ahol többet kell nyújtani. Odakint teljes zenekarral léptem fel, itthon két zenész kísér. Ez is növeli az énekes feladatát, és több lehetőséget is nyújt a játékra. Hazatérve érezni jól, hogy az egyszerű emberek szeretik életnagyságban látni az ismert előadót. Én is nagyon szeretem az egyszerű embereket. — Miből lehet észrevenni, hogy a közönség soraiban „egyszerű emberek” ülnek? — Talán abból, hogy ők más hangulatban ülnek be. Sokszor léptem fel olyan helyen, ahol a közönség fele csak hideg tekintettel nézett: ,.na. ez vajon mit fog csinálni?” Itt viszont úgy érzi az ember, hogy a közönég vele együtt örül. — Zavarja-e. hogy e rokonszenves közönség mellett, a szomszédos helyiségben elég sokan inkább a tévét nézik, pedig nyugodtan bejöhetnének erre a zenés műsorra? — Egyáltalán nem zavar. Van. akit ez érdekel, vannak, akik inkább a teniszmérkőzésre kíváncsiak. Én például egyáltalán nem szeretem a focit. Sokan vannak így, de ez — azt hiszem — egyáltalán nem zavarja a focistákat. Egyszerűen arról van szó. hogy nem vagyunk egyformák. —- A nevén kívül mi köti még Nógrád megyéhez? — Nem a Cserhát környékén, hanem Budapesten születtem. Ott nőttem fel. Nógrád megyéhez csak a mostanihoz hasonló fellépések kötnek. Egyszer, mikor az egyikről utaztunk hazafelé, bementünk a Pásztó melletti Cserhát vendéglőbe. Ott az egyik kollégám viccesen megkérdezte a pincértől: hol van a vendéglő nevéből az i betű ? S figyelmeztette rá a főért, mire legközelebb erre járunk, tetesse ki! Molnár Pál A sok jogosítványtulajdonos már talán el is felejtette a vizsgaláz okozta izgalmakat. Megyeszékhelyünk autó-tanintézetében évről évre egyre többen szereznek jogosítványt. A gépjármüvet vezetni vágyók a sikeres elméleti felkészülés után harmincórás rutin- cs városi vezetést követően bizonyíthatják be tudásukat. Képünkön Csáki Ottó oktató Gál Sándornét készíti fel a közelgő utolsó próbatételre. TALLÓZÓ „Ki ez az ezek a madarak, ő gondozza őket” mondja valaki a kastély előtt. Hát találkozunk, beállunk szélárnyékba pávaviselkedést tanulni. Vagy harminc díszes madár lépdel kényesen a vizes füveken a fák védelmében. Kényes jószágok, de nem a báró idejéből kerültek a volt kastélyparkba, hanem valamikor az ötvenes évek táján hozott belőle talán egy párat vagy többet egy helybeli tanácsi ember, azóta persze elszaporodtak. Kukoricát esznek, de Szomszéd bácsi titokban otthonról (a kastély szomszédságában lakik maga is, bányánál volt gépkezelő nyugdíjáig); hoz nekik egy kis tápot, úgy hogy .az „asszony azért ne vegye észre”. Hát, csak itt egyetlen ponton téb- lábolva mennyit tanul az ember —, ha van figyelme és főként igénye másra mint arra, hogy mibe kerül egy mázsa cement? A kötődések aligha a hirtelen nőtt új házak alapjaiban keresendők, bár azok nélkül men semmi sem történhetne velük ebben a nevelő tájban. Na, vissza a pávákra még egy szóra. ,,Elveri a kicsinyeket a nehéz hideg eső, könnyen megfázhatnak, az a bolond anyjuk meg viszi őket a legnagyobb csatakba már hajnalban. ..” mondja a gondnok- gondozó. aki munkásember- ként ezekre az arisztokratikus madarakra vigyáz, mint a szeme fényére. Aztán fel- száll-e a páva, Ady éneke szerint a kastély ereszére, Abonyi?" mert a vármegyeháza (az is kérdés ..lehetne, hogy melyik, a' régi vagy az újabb?) mesz- sze esik innen. Fel bizony, de annyi esze van, hogy nem az emeletes kastélyra reppen, ha reppen, hanem a volt tisz- tiház ereszére emelkedik. A „napszédítő tollaknak” is különös története van. Aratási időben nyáron,, (hogy miért pont akkor?) kihullajtja a páva valamennyi díszes fark- tollát szinte eg,y-két nap alatt! Mondják errefelé az asszonyok, hogy van, aki nem megy dolgozni akkor, szedi a tollat és viszi Pestre a butikosoknak, kisiparosoknak, szép pénzt kap érte. Néha meg róka, kutya támadja meg őket, azokat sorra ki kell lőni idejében. Engem mégis az lep meg a legjobban, hogy ezek a madarak egy évig növesztik legfontosabb éküket (most éppen csak elindult a tollazatuk), hogy amikor mutogathatnák fűnek-fának világnak, elhul- lajtsák néhány óra alatt és akkor kezdhetik elölről. Ebben hasonlítanak az újságírófélére, ebben az egynapos halhatatlanságban-csillo- gásban. Hát olyan is ez így, mintha hiábavaló lenne az egész a napszédítő toliakkal, meg azokkal is, amivel ír az ember. De az is lehet, hogy másként van, nem a toll az érdekes, hanem a képesség, hogy lehet és van is mindig belőle valamennyi. A hírrel meg törődjön a veréb. Másként, mint így nem vélekedhet a park fái alatt sem ember, sem páva, sem más a múló dicsőségről. „Ki volt ez az Abonyi?” kérdezd valaki, amikor meglátja a közeli emlékművet, rajta a patinás feliratot, amelyet felül még egy jó relief is díszít magáról Abonyi Lajosról. Születésének centenáriumán emelte egy akkoriban (1933- ban) még működő irodalmi társaság. Már maguk a tere- nyeiek sem igen tudják — hova tegyék ezt a hírességet, semmi kultusza fel nem fedezhető, pedig az 1860-as évek legolvasottabb írója, novellistája volt ennek az országnak. Másként fogalmazva, kora sikeres írója, aki főként az általa jobban ismert világ, az alföldi népétet (!) köréből választotta szereplőit és tárgyát nemkülönben. A mi Madáchunk kortársa adhatna valakinek újrakuta- tási programot, értékelni lehetne mai szegényedő kulturális életünk és a hagyományok utáni kiáltozások idejében —, de ugyan kit érdekel ez is? A múlt század húszas éveiben a Hölgyfutárban kezdett publikálni, a szabadságharcban mozgó nemzetőr volt, utána Terenyén gazdálkodott, nagyabonyi birtokán halt meg a század vége előtt két esztendővel. Zsaro~ lyáni Márton Ferenc volt a becsületes családi neve. Lóg az eső lába, a pávák meg hallgatnak... (T. Pataki) NÓGRÁD - 1984. október 14., vasárnap 5
