Nógrád. 1984. szeptember (40. évfolyam. 205-230. szám)

1984-09-12 / 214. szám

Kongresszusi turizmus Á helyi érdekek képviselői Egymás! érik hazánkban a nemzetközi kongresszusok és konferenciák. Még jóformán e! sem utaztak a juhtenyész­tés! szimpózium debreceni vendégei, már a CIGR, a Mezőgazdaság Műszaki Fej­lesztésének Nemzetköz) Bi­zottsága X., budapesti kong­resszusára érkezett — mű­szaki képzettségű — szakem­berek fogadásáról kellett gon­doskodni. Ezt az eseményt a táirendező világkongresszus követi majd, amelyet szep­tember 26—29. között Siófo­kon tartanak. Októberben pe­dig híres-neves gombater- m»sztőket várnak a fővárosba. Már a jövő évi naptárban • fs belegyeztek néhány rangos eseményt: júliusban nemzet­közi kajszibarack-szimpózium \ '.«esz Budapesten, augusztus 23—30-an oedig az Élelmi­szerhigiénikus Állatorvosok Világszövetsége rendezi Ma- gvarországen IX. nemzetközi tanácskozását. Az agrártémá- ,iú rendezvényeken kívül ha­sonló bőségben említhetnénk más szakmák — orvosok, ve­gyészek, jogászok találkozóit is Mindez világosan jelzi: ha­zánk gyors iramban igyek­szik pótolni mindazt, amit a kongresszusi turizmus terüle­tén korábban elmulasztott. A hazai szakemberek évekig nem láttak fantáziát az ide­genforgalom e rendkívül sa­játos, sok lehetőséggel kecseg­tető ágában. Legfőbb ellen­érv a szálláshelyek és a kor­szerű konferenciatermek hi­ánya volt. Am az új szállodák elkészültével megteremtődtek a feltételek ahhoz, hogy a ko­rábbinál jóval több tanács­kozást rendezzenek nálunk. Az Atrium Hyatt és a Fórum vezetői ma már nem szorul­nak másokra: ötszáz fő alatti rendezvényeket maguk Is ké­pesek megszervezni. A két­ezernél több résztvevőt foga­dó kongresszusok továbbra is a sportcsarnokban vagy a BNV területén kaphatnak ott­hont. A jövő év márciusában pedig elkészül a Budapesti Kongresszusi Központ, ahol kétezer személy , elhelyezésére lesz mód. A kamara- és kis­termek mobil rendszerben épülnek, fgy árubemutatók, kiállítások színteréül is szol­gálnak. A tizenhat nyelvi! szinkron-tolmácsberendezés. a zárt láncú színes közvetítő- ren Isze-r. a vldeo-felszerelé- sek, a film-, dia- és írásvetí­tők, a fénymásoló gépek, a te­lexek mind-mind a vendégek munkáját segítik majd. A kongresszusi turizmus gazdaságosságáról sokat vi­táznak manapság a szakem­berek,» egyesek szerint a ki­adások nem térülnek meg kellően. A Budapesti Kong­resszusi Központ is — várha­tóan — évi 20—30 millió fo­rint veszteséggel üzemel majd Csakhogy — véleked­nek a másik tábor képviselői — a rangos rendezvények je­lentősen megnövelik az ország Ismertségét és így sokkal vonzóbb lesz a hétköznapi tu- rzmus számára, És azt sem vitatja senki, hogy a konfe­renciák, kongresszusok vendé­gei kétszer-háromszor annyit költenek — átlagosan napi 100 dollárt —. mint a turis­ták. Mert a pénzük zömét a szállodákban hagyják, legin­I. ibb ott étkeznek, ajándék- tárgyakat is helyben vásárol­nak. A kongresszusi turizmus mellett szól az is, hogy a ren­dezvényeket többnyire a fő- 1 nyen kívüli időszakokban tartják, s ilyenkor — vidéken és a fővárosban — bőven van kiadható szállodai férőhely. Az új kongresszusi központ vezetői azt tervezik, hogy jö­vőre már náluk rendezik meg a budapesti tavaszi fesztivál számos eseményét, az Utazás ’85 kiállítást, házigazdái lesz­nek a> európai kulturális fó­rumnak és a nemzetközi ko­hászati konferenciának is. Az üzemelésnél kimutatható vesz­teségek — bizonyítják a köz- gazdászos — a vendéglátói szférában megtérülnek. A kongresszusi turizmusra köl­tött pénz így mindenképpen jó befektetésnek számít. Cseh János Döntött a Legfelsőbb Bíróság Időbeni fogyasztásmérést! ’ Gépkocsivezetőként áll al­kalmazásban egy vállalatnál az a dolgozó, akinek ügyében nemrégiben elöntött a Legfel­sőbb Bíróság. A gépocsivezetőt a vállalat 1082 októberében határozatá­val 863 forint összegű kár megtérítésére kötelezte, mert július hónapban a dolgozó ál­tal vezetett tehergépkocsinál »7 liter gázolaj-túlfogyasztás jelentkezett. A kártérítési ha­tározat hatálytalanítására a dolgozó kérelmet nyújtott be a vállalati döntőbizottsághoz, majd kérelmének elutasítása • után keresettel élt a határozat megváltoztatása iránt a mun­kaügyi bíróságnál. Beadványaiban a gépkocsi- vezető azon előadását tartot­ta fenn, hogy az üzemanyag­túlfogyasztásnak műszaki oka volt, s ezért ő nem tehető fe­lelőssé. A tényállás szerint a gépkocsiba 1982. május 25-én új motort építettek be, majd műszaki Vizsgára került. Lé­nyegében június 30-ra lett teljesen kész a kocsi. Az első ötszáz kilométer utáni kötele­ző fogyasztásmérésre július 7-én vitte el a gépkocsit a dolgozó, de a bemérést a mé­rőkészülék hibája miatt nem tudták elvégezni. A bemé­rőműszer megjavítása után augusztus 10-én végezték el a fogyasztásmérést.. A gépkocsi­vezető a túlfogyasztást a sza­bályos bemérésig észlelte, de ezt az új motor természetes tulajdonságának tartotta. A munkaügyi bíróság a dol­gozó keresetét ..azzal ,a. indoké kai utasította el, hogy az üzemanyag-túlfogyasztás ténye nem vitás, a dolgozó a me­netlevélen a túlfogyasztást nem jelezte, továbbá az augusztus 10-én kiállított üzemanyagfogyasztás-ellen- őrzési jegyzőkönyv szerint a túlfogyasztásnak műszaki oka nem volt. így hát a gépkocsi- vezető a túlfogyasztás miatt vétkességére tekintet nélkül, teljes anyagi felelősséggel tar­tozik. A jogszabály értelmében a munkáltatónak kötelessége biztosítani a gazdaságos üze­meltetés feltételeit. Ez szük­séges ahhoz, hogy az üzem­anyag-túlfogyasztásért a dol­gozó felelőssége megállapítha­tó legyen. További feltételként ír.ja elő a jogszabály, hogy a munkáltató köteles bizonyíta­ni: az említett ' követelmé­nyeknek eleget tett. A motorcsere utáni kötele­ző fogyasztásmérést a válla­lat nem tudta időben — öt­száz kilométer után — elvé­gezni. Ennek ellenére a fo­gyasztásmérésnél későbbiek­ben részt vevő és az eljárás során is meghallgatott tanú úgy nyilatkozott, hogy a túl­fogyasztásnak műszaki oka nem volt. Elképzelhetőnek tartotta azonban, hogy az új motor bejáratásánál az első 500 kilométer megtételéig elő­fordulhatott túlfogyasztás, s mire a motort be tudták mér­ni, a túlfogyasztás bekövet­kezett. Ezt a következtetést támasztotta alá a fogyasztás- mérést megelőző napon fel­vett jegyzőkönyv, miszerint a mérés alapján a gépkocsi fo­gyasztását javítandónak íté­lik. És csak a másnap elvég­zett fogyasztásmérés alapján felvett jegyzőkönyv szerint megfelelő a gépkocsi üzem­anyag-fogyasztása. A fentiek alapján a Legfel­sőbb Bíróság kimondta, hogy a munkaügyi bíróság akkor járt voina el helyesen, ha a gépkocsivezetőt a kártérítési kötelezettség alól mentesíti. (zsa) ORSZÁGSZERTE sok tanácstagi beszámo lón vettem már részt — választóként is. egyszerű érdeklődőként is — így hát van módom az összehasonlításra. Az idén he­lyenként mintha türelmetlenebb légkör ér­ződne. Nem mindenütt sikerül feloldani bi­zonyos feszültségeket a növekvő igények, és ez igencsak korlátozott anyagi lehetőségek között. Mi lehet a megoldás? Az már most nyil­vánvalónak látszik, hogy az ország gazdasá­gi helyzete a közeljövőben nem teszi lehe­tővé, hogy a helyi tanácsok központi, megyei forrásokból jelentősebb pénzekhez jussanak A hangsúly így egyre inkább a helyi tarta­lékok jobb kiaknázására tevődik, masvarán: sokban múlik azon egy-egy település — község vagy város — fejlődése, hogy azért a helyben lakók mennyi áldozatot tudnak, vagy a karnak hozni. Beleértve ebbe a tele­pülésfejlesztési hozzájárulás fizetését és az önkéntes közműtársulásokat éppúgy, mint mondjuk óvodaépítést, vagy parkszépítést társadalmi munkában. Ennek a társadalmi összefogásnak a meg­szervezésében, a lakosság aktivizálásában a tanácstagoké a kulcsszerep. Hiszen első­sorban rajtuk múlik, mennyire tudják meg­értetni az emberekkel az új követelménye­ket. Az állampolgároktól megértő segítséget várni persze csak akkor lehet, ha az adott településen a választópolgárokat az eddigi­nél jobban beavatják a közügyekbe. Ha pél­dául időben társadalmi vitára bocsátják a rendezési terveket, fejlesztési elképzeléseket, s azokat végül a tanácstestület a lakosság véleményének, javaslatainak figyelembevé­telével fogadja el. Vannak, akik arra hivatkoznak, hogy a „laikus” állampolgárokat valójában nemigen érdeklik a tanácsülést napirendek. egyre kevésbé foglalkoznak a település közügyéi­vel, a kerítésen kívüli gondokkal. Számtalan — és egyre több — példa igazolja, hogy ha* mis ez az érvelés. Ahol pedig mégis talál­kozni ezzel a jelenséggel, ott a hibát éppetl a tanácsi vezetők és a tanácstagok politikai• lag nem megfelelő munkájában kell keresni. Érdekes és elgondolkodtató tapasztalata volt például az idei tanácstag! beszámolók­nak, hogy a választók szemükre vetették képviselőiknek: nem élnek eléggé a helyi népképviscletek szavakban oly gyakran kan* goztatott demokratizmusával, alig interpel­lálnak a tanácsüléseken a lakosságot érintő közérdekű témákban, pedig ez nemcsak jo­guk. de kötelességük is lenne. Mások azt vetették fel: a lakosság ritkán szerez tudomást arról, hogy a tanácstagok testületé átdolgoztat, nem fogad el egy hiva­tali előterjesztést, holott a lakosság érde­keinek védelme néha bizony megköveteli'. Nem arról van persze szó, hogv a tanácsi apparátus nem próbálja szaktudásával a te­lepülés számára legjobb döntéseket előkészí­teni, de magát az elhatározást mégsem ne­kik. hanem a tanácstagok testületének kell meghoznia. S hogy ez ne csak formális, ha­nem valódi, tartalmas döntés légven — eh­hez olykor elkerülhetetlenül szükség van több. alternatív javaslatra, elképzelésre, amelyek közül' a lakossági , vélemények is­meretében — választani is lehet. MAR A7. IDEI tanácstagi beszámoló’-on is tükröződött, hogy a lakosság választott képviselőivel szemben egyre nagyobbak az elvárások, ök is érzik, tudják ezt, hiszen a jövő évi általános választásokon már csak többedmagukkal indulhatnak jelöltként, számítva, vállalkozva az újabb közéleti meg­bízatásokra. S az állampolgárok bizalmát csak azok a jelöltek nyerhetik el, tarthatják meg. akik a nehéz gazdasági körülmények ellenére is produkálni tudnak, nemcsak sza­vakban, tettekben is élnek jogaikkal. D. A. ] Mentsük meg a pizzát! Al „Gucci”tcipők, „svájci” órák s egyéb garantáltan ha­misított áruk tömkelegé kí­nálja magát a zsúfolt és za­jos nápolyi utcákon. A ha­misítványok iránt a véglete­kig elnéző délolaszok türel­mének is véget vetett azon­ban a hamisított nápolyi piz­za megjelenése. Azonnal meg is alakult a földművesek és á királyok által egyaránt év­századok óta nagy becsben tartott nemzeti étek becsüle­tének megmentéséért küzdő egyesület. A „legfelsőbb piz­zabíróságként” fellépő moz­galom tagjai főként ősi cég­jelzéssel rendelkező és a hír­névre sokat adó pizzasütők. Nem lesz könnyű dolguk: a hamisított pizza legnagyobb kínálóit, a gyorsbüfék tulajdo­nosait vajmi kevéssé érdekli a becsület, ők a könnyű ha­szon után rohannak. A fá­radt, éhes és időszűkében szenvedő turistának pedig édesmindegy, hogy az, amit a gyorsbüfében bekap, nem az ősi receptek szerint készült pizza, hanem csupán a nagy­ipari módszerekkel dolgozó sütödékben előállított Sápadt utánzata. Így hát a rend és a törvényesség helyreállítása a pizza dolgában legalább olyan nehéznek látszik, mint fejfe-’. dezni, ki találta fel a pizzát, és honnan is származik a ne­ve. „A sütőipari tömegtermelés íztelen terméke! Egy akármi­vel megszórt és egy filmsztár vagy futballcsillag qtán elne­vezett tésztadarab! Hogyan jön ez az igazi, levegős tész- tájú, gondosan kiválogatott fűszerekkel ízesített nápolyi pizzához! Valaminek történnie kell, hiszen a pizza konyha- művészetünk része, egy olyan szimbólum, mint a Vezúv vagy az olasz zene!” — fakad ki -Antonio Pace, a mozgalom elnöke. — „Mi garantálni tudjuk, hogy kizárólag hagyo­mányos receptek szerint sü­tött pizzát árusítunk.” Az egyesülés első lépésként pizzasütési versenyt hirdetett meg, s „a pizza nagymestere” címet adományozta a harminc győztesnek. Bizonyos összeg ellenében a győztesek „valódi pizza" feliratú jelvényt vásá­rolhatnak, amelyet kitehetnek éttermük ablakába. A hagyományőrzők szerint csak kétféle klasszikus nápo­lyi pizza létezik: a marinara, amit olívaolajjal, paradicsom­pürével, oreganoval, fokhagy­mával és sóval ízesítenek és a mozzarellasajttal bevont margherita. A pizza szó ere­dete ismeretlen: egyesek sze­rint az ógörögöknél honos pittalepénykenyér, mások szerint egy Pompeiben egykor népszerű étel volt a névadó. A pizza történelmében csak: egy a bizonyos: amikor Marg­herita olasz királynő 1889. június 11-én Nápolyba látoga­tott. kóstolót kért a híres piz­zasütő. Raffaeie Esposito mű­vészetéből. A mesterszakáé« paradicsommal, sajttal és ba­zsalikommal ízesítette az így az olasz lobogó piros, fehér és zöld - színeiben pompázó re­meket. így született meg a Margherita-pizza. Főnökasszony, nézze meg! M em mondhatni, hogy Du-' rámyiik Bélánét elöntöt­te a boldog öröm, ami­kor a Salgótarjáni Vasöntöde és Tűzhelygyár igazgatója kö­zölte vele: őt szemelték ki ®z öntöde gyárrészleg veze­tőjének. Igaz, nyáridőben történt ez, de Rékának sok­kal jobban melege lett, mint­sem azt a hétágra sütő nap­ra fogni lehetett volna. A talpraesett, ötletgazdag fiatalasszony, nem először állt pedig ilyenfajta válasz­adás előtt, jó néhány munka­helyet megjárt már. Ugyan­csak kohómérnök férjével az egyetemi évek után — ő így mondja: lassan, araszolva tér. tek haza, Salgótarjánba. Ma­liban a tűzhelygyárban is volt metallográfus, laborveze­tő, idegenanyag-átvételi osz­tályvezető, majd négy éven át a minőségellenőrzési fő­osztály vezetője. Egyik vál.- tis sem okozott ekkora gon­dot. mint ez az augusztusi. — Kohómérnök vagyok, az igaz, de öntödében közvetle­vés a kvalifikált munkaerő, és mondjuk meg, a hangvétel sem mindig a legfinomabb. Márpedig én már a meó-fő- osztályon is megkaptam egyik férfikollégámtól, hogy mit képzelek én, nő létemre őne­ki ne parancsolgassak, otthon se az asszony viseli a kala­pot. Szorult helyzetében még azzal is érvelt, hogy hiába fizetik meg rendesen, ha pénze java majd mosatásra, meg fodrászra megy, amilyen piszkos az egész öntöde... Hiába v>olt minden vonako­dás, nehéz annak nemet mondani, akiben bíznak. így hát Durányik Béláné főnök­asszony lett az öntödében, s mint ilyen, alighanem párját ritkítja az országban. Még szerencse, hogy peda­gógiai végzettség is laoul Ré­ka tarsolyában, mert itt a pe­dagógia egyik alapkövetelmé­nyének, a következetességnyk az emberek többségét Igenis a pénz, a kereset mozgatja — mondja a határozott fiatal- asszony. — A forint hatásos ösztönző, de csak akkor, ha következetesen alkalmazzák. Amit négy. éven át a meóban megköveteltem, azt most itt, mint gyártóknak is meg kell követelnem. Szeptember ele­jétől bizonylatoljuk a szállí­tást, mert pontos elszámolás útján érhetjük el, hogy bért csak elvégzett, jó munkáért fizessünk ki. Az emberek tu­domásul vették, hogy most így kell csinálni, bár még nem árt odafigyelni, figyel­meztetni: ha törött az önt­vény, ne tedd a jók közé! A jó minőségű gyártásnak persze olyan feltételei is vannak, melyek nem kimon­dottan az öntödei munkáson múlnak. A tmk-val közösen kidolgozott program éppen ezek megteremtését célozza. Az abba foglalt teendőket a karbantartói géemká hét vé­geken szépen, rendre elvég­zi: megszüntetik a Dysama- tic körüli homokhullást, ki­egyengetik a konveyorpálya himbáit... Réka első utasításainak egyike az, hogy egy napra leállítja az öntödét. A szo­katlan intézkedésnek azon­ban nyomós oka van: — Másfél hónapos tlsztítat- lan öntvények is hevernek az üzem körül, s ha már egy- szer-kétszer megáznak, az bi­zony nem tesz jót nekik. Az egynapos leállás idejére tisz­títóműszakot szervezünk. így végre utolérhetjük magunkat. Szeptemberre aztán megjön a másik tisztítógép, attól sokat várunk. A rend, a tisztaság, a fe­gyelem — az öntodevezető-nő legrangosabb kategóriái kö­zött szerepel. Nem laborató­rium az üzem, de azért nem muszáj talán térdig járni a homokban. Takarítani rend­szeresen, folyamatosan kell, különben nincs látszatja. S ha ez az igény, ezt kell meg­követelni! Ami pedig a tech­nológiai fegyelmet illeti: egy­szer elmagyarázták, miért fontos a betartása. Másod­szor figyelmeztetnek, har­madszorra- pedig az előírás megszegője olyan biztonság­gal számíthat a fegyelmire, mint amilyen biztosan köve­ti a reggel az éjszakát. — Jó volna elérni azt is, hogy ne engem keressenek minden aprósággal. Nem mintha lusta volnék. De mi­ért én írjam alá a kilépőcé­dulákat? Én tudom talán, hogy kit lehet elengedni, kit nem? Valamelyik nap beesik az ajtón egy munkás: fő­nökasszony, nézze meg, nem tudjuk kihordani .a salakot! Miért nem a művezetőjének szól? Mindenkinek megvan a maga posztja, legyen azért teljes jogú felelős! Vehetnék ezt az emberek úgy is, hogy lám, itt az új főnök, aki ráadásul még asz- szony is, s már kekeckedik. De nem gondolják ezt, hi­szen látják: az új intézkedé­sek célja egy olyan rendszer kidolgozása, melynek nyomán sok és jő termék áll elő, te­hát a munkás egy műszakban is tisztességesen kereshet, Er­re a nyolc órára kell igazán odafigyelni, ne kelljen a munkásnak azon gondolkodni, hogy ugyan hány .éjszaka! műszakra vállaljon takarítást a szükséges jövedelemért. — Biztatóan alakul, csök­ken a selejt is — mondja Du- rányikné. — De ez még nem az én érdemem. A második fél évben például a kritikus ónix 30 százalékos selejtje 8—10 százalékra esett. Sorra vesszük a selejtveszélyes önt­vényeket, s ahol csak lehet, a műszakiakkal együtt módo­sítjuk a konstrukciót. M inden jel arra mutat, az öntödések elfogadták Rékát vezetőnek. Sza­vának határozottsággal,’ eréllyel, és következetesség­gel ad súlyt, s ezt akárme­lyik férfi tudomásul veszi. S hogy az öntöde valóban pisz­kos munkahely? Hát iste­nem! Majd leveszi a fehér gallért a köpenyéről! nül még soha nem dolgoz­tam — magyarázza aggálya­it az öntöde újdonsült veze- érvényesítésére nagy szükség tője. — Aztán vegyük hozzá van. azt, hogy ez tipikusan férfi- — Nyugodtan elismerhet- as terület, ahol tetejében ke- jük, nem kell azt szégyellni, Szendi Márta 1 NÓGRÁD - 1984. szeptember 12., szerda 5

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents