Nógrád. 1984. szeptember (40. évfolyam. 205-230. szám)

1984-09-08 / 211. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! NOGRAD > a/ NoosAa«>eGVEi 012 ö r r 5 act* es. a mccve; taw-aU: XL ÉVF., 211. SZÁM ARA: 1,80 FORINT 1984 SZEPTEMBER 8., SZOMBAT J\ szeptember 14-én nyíló BNV-n Minden eddiginél több kiállító Minden eddiginél több, 1937 kiállító vesz részt a szeptember 14-én nyíló őszi BNV-n. Ez is jelzi, hogy a világpiaci versenyben mara­dás érdekében mind a szocia­lista, mind a tőkés-, mind pe­dig a fejlődő országok vál­lalatai fontosnak tartják részvételüket a fogyasztási cikkek seregszemléjén —mu­tatott rá a BNV nyitását megelőző pénteki sajtótájé­koztatóján Kismartoni Endre, a Hungexpo vezérigazgató­helyettese. Hazánkkal együtt 341 or­szág állít ki a vásáron. A ta­valyihoz képest húsz száza­lékkal növekedett a szocialis­ta kiállítók száma. A legna­gyobb külföldi kiállító ezút­tal is a Szovjetunió, a hagyo­mányos köztársasági bemuta­tót pedig az Észt SZSZK ren­dezi meg. Néhány szocialista ország csak 2—3 évente hoz­za el kínálatát a BNV-re, s emiatt ebben az esztendőben éppen nincs jelen. Több év után ismét bemutatják a kambodzsai fogyasztási cikke­ket. A tavalyinál több jugo­szláv és lengyel cég vonul­tatja fel újdonságait. A tő- késországok közül a legna­gyobb kiállító az NSZK, a má­sodik legnagyobb területen mutatja be árucikkeit. Csak­nem kétszer annyi NSZK-beli kiállító mutatkozik be mint az elmúlt évben. A korábbi­akhoz képest lényegesen több japán és Egyesült Államok­beli terméket láthatnak majd a vásárlátogatók. Az elmúlt évinél kettővel több — 19 — fejlődő ország kiállítói jönnek el a BNV-re. Felvonultatott termékeik a magyar vállalatok számára azt bizonyítják, hogy ezeken a piacokon is csak korszerű, jó termékekkel maradhatnak versenyképesek. Az 1526 hazai kiállító be­mutatja az itthon gyártott fo­gyasztási cikkek szinte teljes skáláját az élelmiszerektől, a textilruházati cikkeken ke­resztül a családi és hétvégi házakig. A BNV egyik leg­fontosabb célkitűzése, hogy a hazai könnyűipar felvonultas­sa teljes exportkínálatát, a gyártók jelzést is kapjanak a vásárlók igényeiről, a válto­zó fogyasztói szokásokról. Különösen az újonnan önálló külkereskedelmi jogot kapott vállalatok számára lényeges, hogy megismerjék partnerei­ket, kialakítsák üzleti kapcso­lataikat. A vásárral egyidőben ren­dezik meg a VI. nemzetközi kereskedelemtechnikai és vendéglátóipari kiállítást, a Hoventát. Ezen a szakmai lá­togatók és az érdeklődök azokat a berendezéseket, tech­nikai eszközöket tekinthetik meg, amelyek a kereskedelmi és vendéglátómunka haté­konyságát. színvonalát hiva­tottak növelni. A IV. nem­zetközi környezetvédelmi ki­állítást azzal a céllal rende­zik meg, hogy érzékeltesse a hazai környezetvédelmi törek­véseket, a már elért ered­ményeket, s a jelenlegi hely­zetet. A vezérigazgató-helyettes el­mondotta. hogy idén is négy szakmai nap lesz, ezek idő­pontja: szeptember 17.. 18., 19. és 20. Ezeken a napokon 10—14 óráig a vásárt csak a szakmai közönség látogathat­ja az erre a célra kibocsátott jegyekkel, bérletekkel és ál­landó belépőkkel. A vásárlá­togatók jó informálására az idén is működik a Hungexpo kábeltelevíziója. A látogatók régi igénye, hogy megvehessek mindazt, ami az árubemutatókon meg­tetszik. A mintamodellek ki­vételével a termékek jelentős részét ezúttal már nemcsak a Centrum, hanem a Skála és a Domus is árusítja. A búto­rokra a felújított K—20 pa­vilonban vesznek fel előjegy­zéseket. A vásár ideje alatt; ismét megáll a 100-as autóbusz a Pillangó utcánál, ezzel teher­mentesítik az Örs vezér tér forgalmát. A vásár környéké­nek közlekedési helyzetéről a Fővimform és a Magyar Au­tóklub rendszeres informáci­ót ad a 32/A pavilonban, va­lamint a kábeltévé hírműso­rában, Barátságstaféta a „szomszédokhoz” Balassagyarmatról Régi a kapcsolat a két tűk az NDK-ból egy, Szlo- a szlovák nemzeti felkelés 40. szomszédos város, Balassa- vákiából Decin, Losonc egy- évfordulójáról, köszöntik a gyarmat és a szlovákiai Nagy- egy és a házigazda Nagykür- bányászokat és az aratás ne- kürtös között. A két település tös két csapata mellett a Ba- héz munkájával végzőket. A életének fontosabb esemé- lassagyarmat színeit képvise. Nógrádi Szénbányák és a nyeire meghívókat szállít a lök. A két város közötti tá- szlovákiai bányászok között is posta, s a képviselők rend- volságot húsz állomásra ősz- esztendőkre nyúlnak vissza re megjelennek: szlovákok tották, ahol a sportolók át- a barátság szálai, de konkrét Balassagyarmaton, magya- adják egymásnak a váltóboto- gazdasági kapcsolataik isév- rok Nagykürtösön. kát. Tizenkét férfi és nyolc ről évre erősödnek. A „szom­A mai nap ugyancsak a ba- n° „alkotja" a nevezett csa- rátság napja. A palóc város- patokat. szádok” és a nógrádi terme­lőszövetkezetek együttenűkö. bői fél tizenkettőkor indul az A vendéglátó Nagykürtös dfse — kivált az aratás ne­a barátságstaféta, amelynek ünnepi díszben várja az hez' munkaiban — mg mai­tagjai ifjú és idősebb sporto- érkezőket, hiszen a városban mindenki előtt ismert. A lók. Hat csapat nevezett, köz- ezen a napon emlékeznek meg mai nap a külön.külön és az együtt végzett munka ünnepe is. Este az ünneplőket kultúr­műsor várja, majd a Hotel Dolinában a fiatalabbaknak diszkózene szól. Nagykürtösre Balassagyar­mat képviseletében Forgó Im- bizottságá- nak első titkára, dr. Győri Sándor, a városi tanács elnö­ke és Szakai Jenő, a Hazafias Népfront városi bizottságának titkára utazik. Hégyezer ZIL teherautót átalakítottak Csökkenő energiafelhasználás a közlekedésben A Közlekedési Minisztéri­A vontatáskorszerűsítés má um idei eddigi tapasztalatai sík előnye, hogy a tervidőszak re a párt városi azt mutatják: a vártnál ked- végére teljesen eltűnnek a vezöbben halad az energia- gőzmozdonyok, a kisforgalmú takarékossági program végre- és nem villamosított mellék- hajtása. -4 tárca vállalatai a vonalakra dízelmozdonyok ke- tervezettnél jobban takaré- .rülnek, vagyis átalakul a fel- koskodnak az üzemanyaggal használt energia szerkezete, s és más energiahordozókkal. A fajlagos megtakarítás a vasútnál a legszembetűnőbb, ugyanis a pótlólag kapott hi­teleknek köszönhetően — meg­ezzel a fajlagos energiafel­használás értéke évente — az idén is négy-öt százalékkal csökken. Az energiatakarékosság má­gyorsult a vonalvillamosítás sik fontos területe a közúti üteme. A eredetileg tervezett közlekedés (ez az alágazat 280 kilométer helyett a VI. használja fel a közlekedés ál­ötéves tervidőszakban mintegy tál igényelt energia több mint 460 kilométernyi vasútvona- 70 százalékát), ahol a teher- lat villamosítanak. Az idén szállítás racionalizálásával, és elsősoran a dízelesítési prog­ram végrehajtásával igyekez­nek az energiafogyasztást csökkenteni. A meglévő ZIL teherautók közül mostanáig valamivel több mint 100 kilo­méteren végzik el a villamo­sítást: Vámosgyörk és Gyön­gyös, Eger és Felnémet, vala­mint Sárbogárd és Dombóvár között fejeződnek be a mun- már több mint négyezret ala­kálatok. Száz kilométer vas- kítottak át dízelüzeműre. .Az útvonal villamosítása átlago- eredeti terv szerint a jövő év san 310—330 millió forintba kerül, s ez a ráfordításéven- te körülbelül 10 000 tonna gázolaj-megtakarítást eredmé­nyez. A villamos energia és a gázolaj ára közötti különb­ségből adódóan két-háromév alatt megtérülnek a költségek. végéig 2200 kocsit kellene dí- zelesíteni, várhatóan azonban csaknem kétezerrel több te­herautóba szerelnek dízelmo­tort. Egy-egy kocsi átalakítá­sa körülbelül 130 ezer forint­ba Merül, s e ráfordítások alig másfél év alatt megtérülnek: A salgótarjáni síküveggyár feldolgozó gyáregységében eredményesen alkalmazzák azt az optimalizáló berendezést, amelynek segítségével minimálisra csökkenthetik a vesz. tescgel az alapüvegek méretre vár, fsánál, valamint a ragasztott üvegek gyártásához szükséges fóliadarabolásnál A mikroprocesszor használatával nyereségük tovább emel­kedhet. De nemcsak az anyagtakarékosságot segíti a legfrissebb technika, mert ezek­ben a napokban a termelés irányítása válik korszerűbbé egy CommodoVc 04.es szemé­lyi számítógép üzembe helyezésével. Készleteik és rendelésállományuk nyilvántartására, a dolgozók teljesítményének kiszámítására, kapacitásszámításra és más, az üzemszer­vezést segítő feladatra veszik igénybe. Magyar párt- és kormányküldöttség utazott Bulgáriába Németh Károlynak, a Ma­gyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottsága tagjának, a Központi Bizottság titkárá­nak vezetésével, a Bolgár Kommunista Párt Központi Bizottsága és a Bolgár Nép- köztársaság Államtanácsa meghívására pénteken ma­gyar párt- és kormánykül­döttség utazott Szófiába, Bul­gária felszabadulása 40. évfor­dulójának ünnepségeire. A küldöttség tagjai: Hods János, a Központi Bizottság tagja, az Országos- Tervhiva­tal államtitkára és Köbli Gyula, a Központi Bizottság osztályvezető-helyettese. A párt- és kormányküldött­ség búcsúztatására a Ferihe­gyi repülőtéren megjelent Baranyai Tibor, a Központi Ellenőrző Bizottság tagja, a KB párt- és tömegszervezetek osztályának vezetője és Roska István külügyminiszter-helyet­tes. Ott volt Boncso Mitev, a Bolgár Népköztársaság ma­gyarországi nagykövete. (MTI) Kulturális napok és „Mi fene?" Programparádé a téren Folytatódnak a munkás kul- A munkás kulturális napok kor indulnak a Tanácsköz- turális napok Salgótarjánban utolsó napján, ma, nagysza- társaság térről, cél a Kohász a Tanácsköztársaság téren és bású programok zajlanak Művelődési Központ bejárata, környékén. A hagyományőrző Salgótarjánban. A programo- Emiatt a Rákóczi út egy sáv­együttesek csütörtöki bemu- kát, amelyek a mezőgazdasá- ja, valamint a Malinovszkij tatkozása, valamint a Temp- gi és ipari fiatalok napjának út ebben az időben le lesz ress és a Petőfi Színjátszó eseményeivel együtt zajlanak zárva a forgalom elől. Együttes fellépése után pén- a Szakszervezetek Nógrád me- teken a Hét két szerkesztője gyei Tanácsa, a KISZ Nóg- látogatott Salgótarjánba, s a rád megjtei bizottsága, a Jó- TIT klubjában 17 órakor ta- zsef Attila városi-megyei Mű- lálkoatak, a Munka és műve- velődési Központ és a városi lődés elnevezésű mozgalom- tanács művelődési osztálya ban résztvevő szocialista bri- közösem rendezik, gádok tagjaival, az érdeklő- Reggel nyelőkor gyülékez- dőkkel. Ugyancsak tegnap ke- nek a résztvevők a futóver­rült sor a Magyar Divat Inté- senyre, amelyet a Népszava „, , , . zet és a megyeszékhelyi szerkesztőségének vándorser- K^há ^^3 Pécskő Üzletház műsoros dl- legéért rendeznek sportolói a? óWös­vatbemutatójára, Kabos kategóriában valamint, a uveggyar Pályáján, valamint a László, Bodrogi Gyula és több Munka és művelődés mozga- »P°r,t“a™dkszomszédsága­in ás neves komikus közremű- Whan n£sxfiM.vX *3an GV® ifjúsági sportcenl­ködésével. Kilenckor kezdődik a ke­rékpártúra, amelynek úticélja Szécsény. A résztvevők meg­tekintik a Rákóczi-szobát, majd ellátogatnak Benczúr- falvára, id. Szabó István szob­rászművészhez. Közben azon­ban a megyeszékhelyen zajla-' nak a sportesemények: to­lómban számára. résztvevő családok A futók fél kilenc­rumban. Tájékoztató az őszi vetamagellátásról Bőséges a fajtaválaszték búzából — Kistermelők jobb ellátása Megfelelő vetőmagellátást tonna rozsot szállítottak ki a ígér az őszre a Vetőmagter­meltető Vállalat. Erről a mo- nori területi központ vezetője adott tájékoztatást a megye közös gazdaságai növényter­mesztőinek. Eszerint — elsősorban bú­zából — megfelelő fajtavá­megye gazdaságaiba, de meg­felelő tartalékkészletek állnak még rendelkezésre, a később jelentkező nagyüzemeket is el tudják látni. Igaz, a vetőmagvak tisztítá­sa, fémzárolásra előkészítése a később kezdett aratás mi­lasztékot tudnak biztosítani, att eltolódott, de a Vetömag- Mintegy 30 fajta áll a gazda- termeltető és Értékesítő Vál­ságok rendelkezésére, amely- lalat úgy szervezte a munká­ból ki tudják választani az kát, hogy mindenhova időben adottságaiknak megfelelőeket. eljusson a jó minőségű vető- A legnagyobb arányban tér- mag. mesztett két őszi árpafajtából is biztosítják az igényelt mennyiséget. Augusztus vé­géig 1720 tonnányi őszi búzát, 80 tonna őszi árpát és 103 A burgonya-vetőgumó fel­újításához' szükséges tételeket Nógrád megyében a Palóctáj Gazdasági Társaság hat lag­biztosítani tudják a jó minő­ségű, biztonságosan termelhe­tő és bőséges hozamokat ho­zó fajtákból a szükségletet. Igaz, a fajtaválaszték ará­nyával nem elégedettek, mert a holland cég a keresett Grá­cia és Cleopátra fajtákból a tavalyinál kevesebbet szállít a szaporítóanyagból. A Pest és Nógrád megyét ellátó vállalat igyekszik ki­elégíteni a háztáji gazdálko­dókat, kistermelőket is a ta- sakolt vetőmagvakkal. A két megyébe eddig csaknem 2 millió 200 ezer forint értékben szállítottak ki vetőmagot, amelyet már csaknem min-. gazdaságával szaporíttatják, den településen lehet kapni; • Délután 15 órától autós ügyességi versenyt rendez a Magyar Autóklub. Emiatt a 21-es út bevezető szakaszát lezárják az autóklub és a lit- kei út kereszteződése között, szünetel a forgalom 12 órától 17 óráig, a járművek a Baj- csy-Zsilinszky úton közleked­hetnek. A téren a „Mi fene?” és a munkás kulturális ’napok je­gyében cselgáncs-, ökölvívás-, karate-, valamint birkózó- bemutatókat tartanak nonstop­jelleggel a sportiskola tanulói. A színpadon divatbemutatót tart a Váci Kötöttárugyár pásztói üzemegysége. A park­ban a Népszava könyvpavi­lonjában változatlanul kapha­tók a tombolák, ám a ter­vezett sakkszimultán techni­kai okokból elmarad. 18 órá­tól utcabál várja az érdeklő­dőket, ahol-a. Smog együttes zenél; t

Next

/
Thumbnails
Contents