Nógrád. 1984. szeptember (40. évfolyam. 205-230. szám)

1984-09-29 / 229. szám

Kulturált kultúrház Nyitás után Bátonyterenyén A döntés nem máról hol­napra született. A Nógrádi Szénbányák gazdasági, poli­tikai, társadalmi vezetésének volt ideje végiggondolni, fel­újíttatja, korszerűsítteti-e a nagybátonyi Bányász Mű­velődési Házat. Az épület nem forgott ugyan végve­szélyben, de nem is rendel­kezett azzal a vonzó küllem­mel, frisseséggel, amelyet ma­napság a képzett, öntudatos emberek elvárnak egy köz­művelődési intézménytől. S végtére is Nagybátonyban, il­letve környékén termelnek a bányák, ebben a körzetben sűrűsödik a bányai dolgozók zöme. Aztán felújították a salgótarjáni Bányász Műve­lődési Házat is, mindenki el­ismerésére, akadt hát lendítő eiő, tapasztalat. 1982. november 15-én a nyilvánosság előtt bezárta aj­tóit a ház. Felvonultak az építők, elkezdődött a nagy értékű munka. Homoky Isv- ván terveit, amelyek az in­tézmény külső formájára, belső tereire egyaránt kiter­jedtek, a Karancskeszi Épí­tőipari Szövetkezet szakembe­rei valósították meg. ök is­merték egymást a salgótarjá­ni felújítás idejéből, nem árultak zsákbamacskát. Be­kapcsolódtak a kivitelezésbe alvállalkozók is, például a Salgótarjáni Faipari Szövet­kezet, a NOTEV. Utolsó sza­kaszában a helyiek is renge­teget dolgoztak társadalmi munkában; így a FÜTÖBER, az SKÜ-gyáregység, a haris- nyagyár, a Pentamer, a víz­mű, a városgazdálkodási vál­lalat, a tanács, a pártbizott­ság dolgozói. Ennek a példás összefogásnak a számlájára írható: 1984. szeptember el­sején újra szélesre tárultak a kapuk, és a művelődési házban megtartották az első rendezvényt, az idei bányász­nap! ünnepséget. A premier fényesen sike­rült. Ezrek és ezrek jártak- keltek ámuló szemekkel a megnagyobbodott, megszépült intézményben. S a csodálat és a vonzódás mindegyre tart. Miközben magam is elis­merem az értékeit, megkérde­zem Molnár Sándornétól, a gondnoknőtől: — Hogyan viselkednek e „templomi” falak között az emberek? Érzik-e a hely szel­lemét? Megbecsülik-e városi nívójú kultúrházukat? A gondnoknő kissé tétová­zik: — Hát... még kevés a ta­pasztalat. De, azt hiszem, ebben a környezetben jobban érzik a rendért, tisztaságért való felelősséget. Csak így maradjon!. . . László Endre népművelő augusztus közepén került az intézménybe, vele kukkantunk be minden lehetséges terem­be, zugba. A színpadról néz­ve a nézőteret lenyűgöző a látvány. Elöl középig víz­szintes sorok, hátul a meg­emeltek. A két rész függöny­nyel elkülöníthető. Körös-kö­rül barna faburkolat. Kitűnő az akusztika. Egyébként az egész építményt a négerbar­na és a fehér uralja. Ez egy­ben korszerű és tetszetős, fen­séges, megnyugtató. A szépség magához öleli az embert. — Ha egyszer én valahova faburkolatot kívánnék, csak azokkal csináltatnám, akik ezen a házon dolgoztak — summázza véleményét kísé­rőm. Mindez persze nem gá­tolja meg abban, hogy a va­lóságos fények mellett meg­mutassa az árnyékfoltokat is. Az egyik kisterembe például beesik az eső, a ferde, rosz- szul záró ablakok alá lavóro­kat kellett elhelyezni. A fér­fiöltözőből kimaradt a tükör. A folyosó csupán félig fedett, a zuhogó égi áldás végigáz­tatja az egész kőpadlózatot. — Apró hiányosságok. Ta­lán a sietségnek köszönhetők. Mert a bányásznapot min­denképpen itt kívántuk tar­tani. Az építők néhány hét múlva visszajönnek, folytat­ják a felújítás, bővítés má­sodik ütemét. Akkor kijavít­ják a mai hibákat is. Szerencsi Andrásné, a mű­velődési ház igazgatója bol­dognak látszik: a kétesztendős szünet alatt sikerült ébren tartani a kulturális érdeklő­dést, s noha a teljes felújí­tás ideje még messze van, lé­nyegesen jobb feltételek kö­zött szervezhetik az időköz­ben városi jogúvá előlépett nagyközség közművelődési éle­tét. — Csak a nagytermi szárny volt zárva, egyáltalán nem volt szünet a kultúrában — tiltakozik az igazgatónő. — Átszervezve a munkánkat, „áthangszerelve” a hangsú­lyokat eredményesen dolgoz­tunk. A könyvtárat ideiglenes helyre kellett költöztetni, de a könyvtári munka színvona­la semmit sem csökkent. Fennmaradtak kiscsoportjaink is. Üzemekbe, az iskolába tet­ték át székhelyüket. Idén ja­nuárban pedig még újat is szerveztünk: a tisztségviselők klubját. Ismeretterjesztésre, közösségi találkozókra ren­delkezésünkre állt a régi szárnyban található egykori ifjúsági klubterem. Még az épülő Mátra-lakótelep egyik üres helyiségében is kialakí­tottunk egy klubot. Itt, fel­nőtteknek, gyerekeknek, mo­zifilmeket is vetítettünk, ter­mészetesen keskenyben. A közművelődési intézmé­nyektől elvárja a társadalom, hogy közösségeket szervezze­nek. Megkíséreltem összeszá­molni, hány klub, szakkör, művészeti csoport működik a bátonyterenyei Bányász Mű­velődési Ház égisze alatt: több mint egy tucatig jutot­tam. És még mindig van le­hetőség a növelésre, hiszen az ifjúsági és nyugdíjasklu­bot újjá kell teremteni. — Sok számot mondhatnék, nincs értelme — jegyzi meg Szerencsi Andrásné. — Az idei évet említem, az első fél évet, akkor sem volt még há­zunk. Harminchét üzemi és intézményi rendezvényt bo­nyolítottunk le. Tehát tény­leg nem állt meg az élet. — De nagytermi rendez­vény nem lehetett... — Igaz. Hely híján szóra­koztató rendezvényeket, szín­házi előadásokat, képzőművé­szeti kiállításokat nem tart­hattunk. De ezt a hátrányt átmenetileg vállalnunk kel­lett. — Az úgynevezett „A” szárny átadásával jelentősen megnövekedtek a közművelő­dés esélyei. Most még vonzó az épület újdonsága, arhi ter­mészetesen nem tartható a végtelenségig. Magyarán: sok­féle érdeklődést kielégítő kö­zösségek, csábító kulturális alkalmak kellenek. Hogyan tervezi jövőjét az intézmény7 — A jobb oldali galériá­ban szabadidős-sarkot rende­zünk be, tévével, játékokkal, újságokkal. Kötetlen ittlétet teszünk lehetővé. Ezzel szeret nénk az idősebbeket vissza­hódítani. Gondolkodunk a klubfoglalkozások hangulati körülményeinek a fokozásán. Jövőre színházi előadásokat is szeretnénk rendezni. Talán érdeklődés mutatkozik film­klub iránt is. Az előtéri ga­lériákon — közösen a sopro­ni és a salgótarjáni bánya­múzeummal — állandó pányi- szattörténeti kiállítást tartunk fenn. Ügy tűnik, nincsenek híjín leleménynek, ötleteknek. Sok minden kötelez erre: a ko­rábbi gyakorlat, hírnév, a szerényebb lehetőségek alól felszabadult lakosság kultu­rális éhsége, a település új rangja, fejlődésénék dinami­kája, távlata. Nincs vége az átalakításnak sem. Több mint húszmilliót emésztett fel első üteme, s újabb bankókötegekre vap szükség a folytatáshoz. A „B” szárnyon lesznek a kicsi vagy kisebb termek, a közösségi művelődés igazi műhelyei. Építése semmivel sem kisebb jelentőségű a már elkészült­nél. Remélhetőleg ennek meg­valósulását is segíti majd társadalmi munka. Minthogy a ház pusztán nevében bá­nyász, valójában minden bá­tonyterenyei lakosé. És ha elkészült a második ütem, meglehet fejelni egy harmadikkal. De az már tény­leg ráadás. Kiépíthetik — ahogyan néhányan már ál­modnak róla — a szabadidős- udvart, az L alakú szárnyak között, középpontjában a te­kepályával. Itt találkozhat — egymást erősítve — a sport a kultúrával. Sulyok László ,

Next

/
Thumbnails
Contents