Nógrád. 1984. szeptember (40. évfolyam. 205-230. szám)

1984-09-23 / 224. szám

A bábolnai napokon mutatja be először az ÉLGÉP pásztói üzeme a 0,8—1,8 tonna tel­jesítményű kalapácsos darálócsaládot. A két típusban és négy variációban gyártott kis­gépek a háztáji és kisgazdaságok részére készülnek. Sorozatgyártásra a következő év­től kezdve kerül sor. ß baj társsal jár Erős „széljárás”, torlódó gondok Ahol rosszra fordultak a dolgok, ott a hangulat sem túl­ságosan vidám. A Pásztói Építő-, Szerelő- és Szolgáltató­ipari Szövetkezetnél most kevés az ok a jókedvre: az első fél évre tervezett 36 millió forintos termelési érték helyett esak 32 millió forint jött össze, az előirányzott és a tényle­ges nyereség pedig ettől is nagyobb mértékben tér el. Az értékesítési nehézségekről, a beszűkülő piacról már évek óta fogalmat alkothatott a szövetkezet, ám míg eddig a gondok szele inkább csak megérintette, ebben az évben már kíméletlenül fújt. A „széljárás” ilyetén megerősödésé­re amúgy igazában nem számított senki. Korábban is volt példa rá, hogy szűkösen csordogáltak a rendelések, idővel azonban mindig kikerekedtek. A szövetkezet idén is úgy vélte, hogy, ha késve is, de beérkeznek az igények. Ezúttal azonban nem így történt. — Tíz éve dolgozom itt, de bem emlékszem rá, hogy va­laha is ilyen nehézségek kö­zé kerültünk volna, mint eb­ben az évben — mondja Ko­vács Gábor szállításvezető, je­lenleg megbízott elnökhelyet­tes. A felerősödött anyagbeszer­zési gondok több nagyobb munka előrehaladtát gátolták. A káliói iskolához két radiá­tor még mindig hiányzik, a vanyarci régi iskola felújítá­si munkáit pedig sokáig a te­tőfedő anyag hiánya gátolta. A szövetkezet dolgozólétszá­mának csökkenése ugyancsak nem kedvez: az idei év első felében több mint húszán tá­voztak, és elsősorban gyakor­lott szakmunkások, villany- szerelők, bádogosok, festők. Jóval kevesebb a szabadáras munka az előző évek gyakor­latához képest, s a szövetke­zet egyik nagy partnere, az évi 20 millió forint értéket lekötő Ikarusz az idén alig 15 millió forint értékű munkát rendelt. A baj társsal jár: sa­ját beruházásokkal iparkod­tak pótolni a kieső munkákat, ezek viszont árbevételt nem hoznak. Augusztus végén összehív­ták a szövetkezet párttagsá­gát. Tisztázni a helyzetet, öt­leteket, javaslatokat adni — ez volt a párttaggyűlés célja. — Az emberek a feltételek megteremtését kérték a szö­vetkezet vezetőségétől — sum­mázza az ott elhangzottakat Juhász János párttitkár. — Sokan szóvá tették a munka­idő nem eléggé intenzív ki­használását, és azt is, hogy a vezetés adós maradt a gyors, operatív döntésekkel. Éljenek jobban a jogaikkal, és min­denekelőtt dolgozzanak ki programot a kapacitások le­kötésére, amelynek segítségé­vel még javíthatnánk ered­ményeinken. Szeptember utolsó hete a határidő, amelyre valameny- nyi ágazatvezetőnek le kell ténnie az asztalra javaslatát: milyen munkalehetőségeket lát még ágazatában. Ez feltétle­nül szükséges a tisztánlátás­hoz, a szükséges átcsoportosí­tások megszervezéséhez. Ötletek, elképzelések máris «•nnak. — Az év hátralevő részében szeretnénk beindítani a salak- blokkgyártást — közli Ko­vács Gábor. — Ügy véljük, igényben nem volna hiány, hisz téglát alig lehet kapni. A blokkgyártáshoz két gépet sa­a kalákás építkezés beveze­tése: a szövetkezet a szakipari munkát ajánlja az építkezők­nek, az viszont gondoskodik a segédmunkáról. Az övietek tetszetősek, meg­valósításuk viszont igen sür­gősnek mutatkozik. A munká­sok saját pénzükön is érzik a szövetkezet nehéz helyzetét: csak százszázalékos teljesít­mény kifizetésére van lehető­ség, a többlet honorálására nincs fedezet. Üjabb csapat kacsintgat elfelé, ami tovább szaporítaná a gondokat. — Eljutottunk a gondok feltárásáig, most a cselekvé­sen van a sor — mondja Ju­hász János párttitkár. — Tud­ja mindenki, mi az, ami rosz- szul megy, teremtsen rendet tehát mindenki a maga terü­letén! Egymás hibáztatásával nem messzire jutunk, fölösle­ges azon cívódni, kinek, meny nyíre van benne a keze a ját kivitelezésben állítunk elő. mostani nehéz helyzetünkben Tapasztalatunk ebben _ kevés, Ha a siker közös, akkor az mindenesetre megpróbálko- átmeneti kudarc is az. S, ha zunk vele. Fantáziát látunk a már a gazdálkodás eredmé- betonelemek készítésében. Üt- nyességének a javítása a tét, lapra, útszegélyre, betongyű- ebben kevés csupán egyetér rűre vevő a piac, érdemesnek teni, ezért tenni is mindenki­látszik felfuttatni a termelést. nek egyformán kell! Az asztalosműhelyben fes- a jövőbeli kilátásokról tőrészleget akar berendezni a egyelőre megoszlanak a véle­szövetkezet, ez is a kapacitás- mények. A főmérnök szerint kihasználást javítaná. Lemez- minden gond ellenére túl sok daraboló és -hajlító gépüket híja nem lesz a tervezett nye most hirdették meg, munkát vállalnának rá. Ami a vas­ipart illeti, a nagyvállalatok­kal veszik fel az üzleti kap­csolatokat. A Salgótarjáni Vasöntöde és Tűzhelygyár máris munkát kínál, a vas­iparral kapcsolatos elképzelé­sek tehát nem illuzórikusak. Szerepel az elképzelések közt reségnek, a főkönyvelő ke­vésbé optimista. Egy biztos: a cselekvést nem mástól vár­ják a szövetkezet dolgozói. Az augusztusi termelésjelentés már szebb képet mutat, a ter­vezettől egymillió forinttal többet végeztek el. Szendi Márta ßz MSZMP Központi Bizottság dicsérő okleveléért Nemcsak a brigád nevében egységesek Visszatérve az ágazati szo­cialista brigádvezetőtk tanács­kozásáról, ismerve a vállalat vezetőinek kérdését, Soblo- cher Ottóné, ez az ősz hajú, halk szavú, ügyes kezű mun­kásasszony, az Egyetértés brigád vezetője, a Salgótar­jáni Ruhagyár jobbágyi tele­pén, a pártkongresszus, és a felszabadulási versennyel kapcsolatos elképzeléseik meg­fogalmazásakor, abból indult ki, hogy a legutóbbi kong­resszusi versenyben a megyei pártbizottság oklevelét nyer­ték el, tehát, ha most tovább akarnak lépni, akkor még magasabb követelményeknek kell eleget tenniük. Mindeze­ket megbeszélte a brigád tag­jaival. Ügy döntötték, hogy az MSZMP Központi Bizott­ság dicsérő Oklevelének meg­szerzésén fáradoznak ebben a versenyszafcaszban. * — Mindent megteszünk, hogy sikerüljön elérni közös célunkat. Nagy lendület van a brigádban. Vállaltuk, hogy III. negyedéves tervünket szeptember 25-re teljesítsük. Ehhez a szükséges feltételek megvannak. Ha netán úgy kívánja a feladat elvégzése, akkor a hivatalos munkaidő előtt is bejövünk dolgozni, nem kell ezt kérnie gazda­sági vezetőinknek — mondja a nyílt tekintetű kedves, szim­patikus brigádvezető, Soblo- oher Ottóné. — Tényleg így van, ahogy a brigádvezető mondja — kapcsolódik a beszélgetésbe a mellettem álló Robotika Já- nosné, a jobbágyi telep veze­tője. — Akármilyen verseny­ről van szó, mindig csaik a feltételek biztosítását kérik tőlük. Az Egyetértés brigád ttyszázaléitös túlteljesítést vállalt. Kívülállónak ez ki­csinek tűnhet, valójában azon­ban nagyon sokat jelent, mert létszámgondjaik vannak, ugyanakkor feszesek a köve­telmények. Az általuk vállait egyszázalékos túlteljesítés 2300 darab plusaterméket jelen*. — Szerepel még vállalá­sunkban az ésszerű anyag- és energiamegtakiarítás — foly­tatja a brigádvezető. — Ez a vállalásuk mennyi­ben konkrét, és miiként tud­ják ellenőrizni ennek teljesí­tését? — Az anyagnál könnyű, ment norma alapján dolgozik a brigád. Az energiánál vi­szont az ő takarékos gondol­kodásuk, figyelmességük a meghatározó, mert egyelőre nincs lehetőségünk a gépek és a munkahelyek energiafo­gyasztásának egyedi mérésére — tájékoztat a telep vezetője. — Feleslegesen nem égetjük a villanyt, nem járatjuk a gépeket —, bővíti ki az előb­bi gondolatot Soblocher Ottó­né. * Szeptembert munkaverseny- hónapnak tekintik a telephe­lyen. Az első helyezett há­romezer forintot kap. — Eddig, ahányszor volt ilyen vetélkedés, csak egyszer nem kerültünk az első hely­re. Most megpályáztuk az el­sőséget. Pedig nem könnyű a munkánk. Gabika — mutat a vele szembenálló Szőke Lász- lóné alapszervi párttitkárra, a szalag vezetőjére, — bizony szigorúan megköveteli tőlünk a jó munkát. — Kemény munkával érik el a szép eredményeket a brigád tagjai — ismeri el az előbbi megjegyzés jogosságát Szőke Lászlóné, majd hozzá­teszi: — A brigád tagjai kö­zül sokan vannak, akik kez­dettől fogva itt dolgoznak, s ezek minden munkafolyama­ton- helytállnak. A kollektíva minden tagja pedig legalább két munkaműveletet jól el tud látni... * — Csak minden brigád eny- nyi gondot okozna* mint ők, akkor nagyon jó dolgom vol­na, — kér ismét szót Robotika Jánosné. — Határidőn belül oldják meg feladataikat, ta­karékosan tevékenykednek, minőségi visszavetésük szóra sem érdemes — mondja elis­meréssel a hangjában. — A ne add tovább moz­galom nálunk élő valóság, — folytatja az előbbi gondolatot a brigádvezető. — Igen elő­fordult már, hogy én is el­rontottam valamit, és szóvá tették brigédíársaim. Ez ná­lunk természetes dolog, emi­att egyikünk sem sértődik meg. Ettől függetlenül, saját érdekünk, hogy szóljunk egy­másnak, mert, ha kifogásta­lanul oldjuk meg feladatain­kat, akkor havonta 360 forint­tal többet vihetünk haza. Vajon az elhangzottakat mennyiben erősítik meg a brigád tagjai? — Nagyon nehéz munka, amit mi végzünk, de vállalá­sainkat — akárcsak eddig — Úgy a mostani versenyben Is teljesíteni fogjuk, mert sze­retnénk elnyerni a Központi Bizottság dicsérő oklevelét — mondja Sándor Jánosné, a Munka Érdemrend bronz fo­kozatával kitüntetett brigád- tag, aki 16 éve dolgozik a kollektívában. — Ha nehéz is, amivel foglalkozunk, meg­éri, főleg amikor az ember kézhez veszi a fizetési borí­tékot és látja rajta a keresett összeget. (A legutóbbi hónap­ban 5900 forintot vitt haza.) — Egy azonban biztos. A na­gyobb pénzért minden percet alaposan ki kell használni, — folytatja a kétgyermekes édesanya, akindk az egyik fia katonai főiskolára, a másik gyereke pedig szakközépisko­lába jár. — Vannak olyan ruhagyái rak, ahol rosszabbul keres­nek mint mi, — zárja le az előbbi témát a brigádvezető. Nem sokkal később. Sándor Jánosné mögött dolgozó Pre- zensZki Józsefnénél állunk meg. Kismama, otthon tevé­kenykedik mint bedolgozó,' hároméves Zsuzsa kislánya mellett. — Bejöttem, mert azt mond­ták, nagy szükség van rám.' A héten vagyok csak itt, s ez idő alatt a nagypapa és a nagymama vigyáz a Zsuzsi­kára. Könnyebb lenne a dol­gom, ha Hasznosról, ahonnan bejárók, jobb lenne a közle­kedés. Az előbbi miatt csak ritkán tudok bejönni... —• mondja a mosolygós fiatal­asszony, aki kilenc éve dol­gozik itt, mint betanítóit munkás és minden reszorton jól megállja a helyét. — Eddig amit vállaltunk; azt összefogással, egymás se­gítésével még mindig sike­rült teljesítenünk. Remélem.1 hogy most is igy lesz. Brigá­dunk nemcsak a nevében bi­zonyítja az egyetértést. A va­lóságban is ez a helyzet — állítja határozottan Kiss Fe- rencné brigádtag, a helybeli vöröskeresztes titkár, a Ki­váló Munkáért miniszteri ki­tüntetés birtokosa. — Brigád- vezetőnk pedig — mutat mun­katársnőjére — jól vezeti a kollektívát. Elég sok rendez­vényen képvisel bennünket, az ott hallottakat mindig köz­li velünk... Nem sokkal később Kovács Sándomé a következőkkel folytatja: — Nem szeretünk sokat beszélni, mert akkor nem halad a munka. Ha to­vábbra is minden feltételt biztosítainak, akkor kongresz- szusi váHallásunkat teljesít­jük. — erősíti meg előbbi munkatársainak véleményét. ö, és még három társa ja­nuár elsejével került az Egyetértés brigádba. — Itt jobb, — folytatja az előbbi gondolatot Kovácsné — mert jobban észreveszik az embert, minden olyanról ér­tesülünk, ami a vállalat ér­dekében megtörténik, fontos; apai mánkét is érdekel, ami­ről tudni akarunk... Az Egyetértés brigád e hó- nap 26-áin ötnapos kirándulás­ra utazik Szovjetunióba, Lvovba. A költségek egy ré­szét a brigádpénzből fedezik, amit még egyénileg, bizonyos összeggel kiegészítenek. A ki­ránduláshoz szükséges öt nap­ból eddig már négyet ledol­goztak, a fennmaradó egy napra pedig szabadságot vesz­nek ki. Valószínű ez az újabb kö­zös együttlét tovább fokozza a ma is erős egyetértést, a 22 tagot számláló, vállalat kiváló és szakma kiváló cí­met elnyert brigádban. Az új élmények, pedig újabb len­dületet adnak nagyszerű cél­jaik eléréséhez. Venesz Károly Szerződő felek: a bánya és éttermek A dél-kuznyecki szénme­dencék egyesülésében a szer­ződés ilyen módja már is­mert. Mondhatjuk azonban, hogy nemcsak az egyesülés­ben. Az Ordzsonikidze nevét viselő bányába az ország kü­lönböző helyeiről érkeznek delegációk: Mutassák meg, mondják, el... Semmit sem eltitkolva mutatják be és mondják el. Erre a célra egy speciális fotóalbumot is ké­szítettek. Az illusztrációk szemléletesek. Minden magas színvonalú: az állattartásra szolgáló ' építmények, hatal­mas méretűek a nagy befoga­dóképességű raktárak, a vá­góhíd. gépesített takarmány­üzem. A kézi munkát a mini­mumra szorították le — gé­pek készítik elő és osztják szét a takarmányt. — Igen — bizonyítja P. I. Buhtijrov bányaigazgató — a hizlalásra szánt disznók első szériája 1978 őszén érkezett és azóta minden évben étter­mekbe és közvetlenül a bá­nyászoknak értékesített hús­mennyiség eléri a 90 tonnát. Ezen felül még malacokat is adnak el. A bányászok szí­vesen vásárolják, kétheten­ként hármasával is, és viszik haza felnevelni. Van mivel etetni őket. Ha a múlt évben összesen 25 hektáron ültettek burgonyát a bányászok, akkor az idén kétszer akkora terü­leten. Érdekes: a telep ahogy szo­kás mondani, éppen, hogy lábraállt, a bányászok már vásárolták a termékeit — egy kilogramm húsért 2 rubel 10 kopejkát ' fizettek. Eleinte ilyen módon adtak el évente 40 tonna húst. Hamarosan ki­derült, hogy a megnagyobbo­dott telepet saját erőből nem lehet takarmánnyal ellátni. Állandó jelleggel 800 vagy at­tól több sertést tartottak, a termés viszont 100-ra, maxi­mum 200-ra volt elegendő. A kiutat-a Novokuznyeck egyik legnagyobb vendéglátó­ipari trösztjével kötött koope­ráció kereteiben találták meg. Náluk annyi ételmaradék van, hogy elegendő a teljes állománynak. A bányászok és vendéglá­tásban dolgozók közös erőfe­szítésének eredményeképpen létrejött Novokuznyeck egyik legeredményesebb mellék­üzemága. Példaképpen egy szám: egy bányászra vetítve a tavalyi évben 40 kilogramm húst ál­lítottak elő. Több sertéshúst is elő lehet állítani. Ehhez bővíteni kell a termelést, ez a biztos útja annak, hogy a telepen dolgozók munkater­melékenysége fokozódjon és a termék öpköltsége csökken­jen. Ha két évvel ezelőtt egy kilogramm sertéshús előállí­tása 2 rubel 35 kopejkába ke­rült, úgy ma már ez 70 ko­pejkával olcsóbb. A bányában és vendéglátó­ipari trösztben is meggyőző­déssel állítják, hogy képesek felnevelni évente 1650 sertést .és 130—140 tonna húst előál­lítani. Kopka László \ régi József-telep helyén Salgótarján külvárosában új ut­casor nőtt ki a földből, mely a Korvin Ottó nevet viseli. \

Next

/
Thumbnails
Contents