Nógrád. 1984. augusztus (40. évfolyam. 179-204. szám)

1984-08-12 / 189. szám

SÍKITÖS JÁNOS: ^

Zilahy Lajos utolsó évei

30.

1 — A legtöbb világhiresség — közöttük Hemingway és Cooper is — úgy menték a világban a témára, mint vadászkutya az elejtett vadra. Sok-sok tízezer dollárt ígértek és adtak egy jó, ötven- hatvan flekken leírt, igazi anyagért, hogy azután abból művészi tökéllyel megformált, nagy sikerű művet csinálja- “tak Én is a témát adtam el.

— Na és mi lett a vége?

— Az lett a vége, hogy már az utolsó fejezet is nyomdába került, és a kiadó '■-'ős reklámot kezdett, de Aég tekintélyes lapok részéről nyilvános támadás érte, amiért egymás után külföldieket visz a könyvpiacra, és elhanyagolja a kitűnő hazai szerzők műveinek a kiadását Ezért egyelőre visszalép a Dukayak megjelentetésétől.

— Hát ez nagy peep.

— Azért a végén kiegyeztünk, hosszadalmas huzavona után tizenkétezer dollárt adtak ezért a könyvért, de ez az újraindulást jelentette számomra. Mint kutyaidomár aligha kerülök el Missis Hilton fogadására.

(A Hilton-szállodák tulajdonosának feleségét, Gábor Zsázsát a magyar származású színésznőt említette, aki a harmincas években kerü't Amerikába. Föltűnően szép, bájos nő, évekig szerelmi ügyeitől volt hangos Hollywood-)

— Molnár Ferenccel beszélgettünk egy magyar rendezvény szünetében. Gábor Zsa- zsa odajött hozzánk, és azt mondta: „Mester, meghívom a holnap esti házikoktélra.’’ Molnár elnevette magát: „Na,

csak menj el, szólt kedélyesen —, majd te is megtudod, milyen kellemes ötszáz idegen között lődörögni egy fél pohár itallal.” O már ismerte a dörgést, egy évig lakott Hilton Szállodában, háromszobás lakosztályban, ott is kosztolt, napi száz dollárért, de pénzt soha nem fogadtak el tőle.

*

Szürcsölte a hideg kávét a dohányfüstös szerkesztőségi szobában, és megkérdezte, fölhívhatná-e onnan a felesegét. Volna még néhány kérdés, amelyet egyeztetni kellene a hazatelepülés ügyében, azután beszéljünk komolyan erről. Meghívtam New Yorkot, s vártam, hogy elmondja a telefonbeszélgetés előtt, milyen megoldandó kérdések foglalkoztatják. Ehelyett azonban izraeli látogatását hozta szóba.

— Az amerikai Pen Club tagjaként is megfordultam a

világban — kezdte e nem várt Irányba kalandozva. — Egyszer, azt hiszem 1959-ben meghívtak Izraelbe, hogy tartsak előadást az ott élő magyaroknak. Kilenc előadást kötöttek le, és valamennyit nagy érdeklődés kísérte. A negyedik vagy az ötödik előadás után a vezetők azt mondták, hogy szívesen látna Golda Meir, az akkori külügyminiszter. Elfogadtam a meghívást, s nyomban közölték velem, hogy csak fél órát üljek ott, aztán köszönjek el, mert a miniszter súlyos műtéten ezett át, és még most is nagyon beteg. Figyeltem az órámat, amikor letelt a kiszabott idő, fölálltam, hogy elköszönjek. Vendéglátóm rám

szólt, hogy üljek csak le, és beszélgessünk még. Négy órán keresztül mondta a zsidóság sorsát, múltját, de méginkább a jövőjét. Félelmetes logikával érvelt a/ világ zsidóságának széthúzásáról, s ennek majdani veszedelmeiről.

— Tisztára cionista fölfogás, pedig ez a legnagyobb ellensége a zsidóságnak — szóltam közbe.

— Ezt én nem tudom megítélni.

— Ez kár, mert éppen olyan kártékony hatású eszme, mint itt a kelet-európai népek nacionalizmusa.

— Ügy hallottam, ez a kérdés nálatok tabu.

— Nagyon rosszul hallottad. A cionizmus a zsidó diaszpórák beilleszkedése ellen dolgozik. megnehezíti az életüket, s ahol teret kap, antiszemitizmust szül, mert a Zsidóság világegységét hirdeti és szervezi faji alapon; kapitalista és munkás, marxista és burzsoá fölfogás együvé tartozását vallja, tehát egy kártékony fajelmélet. S ami nájunk tabu, az a fajelmélet.

— Erről így ott nem volt szó. Viszont annyira eltelt az idő, hogy nyolc óra előtt öt perccel felálltam, és elnézést kértem, mert nyolcszáz embert nem várakoztathatok. Az a négyórás eszmecsere azért maradt meg az emlékezetemben, mert az a kis amerikai tanítónő, aki eredetileg orosz volt, olyan ügyesen forgatta a világpolitika nagy kérdéseit, mint a hortobágyi juhász a nyársat. Sziporkázó nőszemély volt.

Ejfél után kapcsolták New Yorkot. Néhány udvarias szót váltottam Piroskával, azután Zllahy beszélt vele angolul, (Folytatjuk)

Három népviseletbe öltözött palóc kislányt mintáz műtermében a Pásztói városi Tanács megrendelésére ifjabb Szabó István Munkácsy-öíjas szobrászművész. Az életnagyságú szoborcsoportot, ha elkészül, bronzba öntik és egy kör alakú szökőkút centrumában állítják fel a városi tanács előtti téren. Felavatására december 17-én, Pásztó felszabadulásának 40. évfordulóba alkalmából kerül

sor.

Szorgos alkotó munka folyik Radics István és Somoskőí Ödön festőművészek műtermeiben is. Mindketten a Gödöllői Agrártudományi Egyetem hatvani tangazdaságának megrendelésére dolgoznak. A ragygombosi klasszicista stílusban épült borházban a nagy tanácsterem fő falán már elhelyezték Radics István nyolcvan centiméter átmérőjű tűzzománc óráját, ide készül Somoskői Ödön két nagyméretű, a növénytermesztést és az állattenyésztés*' szimbolizáló olajképe is. A klubterem falára Radics István csaknem hat négyzetméteres nagyüzemi szüretet ábrázoló pannóját szánják. E műveket november 7-én avatják fel.

Hűsölő

Grúz táncosok Magyarországon

Harmadszor Iáiható hazánkban a 85 tagú grúz népi együttes. Szerdai buda. pesti bemutatkozása után még három, szór lép fel a margitszigeti szabadtéri színpadon, majd a jövő héten Szege, den adják elő három alkalommal műsorukat. A népi hagyományok megőrzésére, ápolására alakult együttes jő. vöre ünnepli fennállásának 40. évfor. dulóját. Műsorukban láthatjuk Grúzia minden területének hagyományos táncait, amelyet a Kaukázus és a Fekete- tenger partjának lakói még ma is táncolnak. Előadásukban szerepel a tbiliszi városi folklór feldolgozása is. Táncaikat és dalaikat eddig 82 országban mutatták be.

16 gazda médiára

Szabadidős-udvar Sz

FF B FF II

— Idén nem szedtünk tagdíjat. Ebből a pénzből ugyanis mindig kirándulni szoktunk, idén azonban ’nincs időnk rá Szabad időnkben most építkezünk, nem kirándulunk. Akkor meg minek pénzt szedni — Pálfalvi László jóképű, barna fiatalember, főállásban a salgótarjáni autóklub szerelője, mellékállásban meg építési vállalkozó. Mielőtt azonban az adóhivatal felfigyelne, hozzá kell tenni, hogy ő ezt társadalmi munkában teszi társaival együtt. Azért nem üres poénkodás mégsem a „mellékállásban építési vállalkozó” kifejezés, mert. amibe ők belefogtak Mátraszőlősön, az bizony, sok időt és fáradtságot igénylő foglalatosság, szóval, munka. De, hogy visszatérjünk a tagdíj kérdéséhez, az ugye természetes, hogy a közös szórakozáshoz való jogot tagdíjjal kell megváltani, a munkához való jog azonban ingyenes. Bárki társulhat a közös vállalkozáshoz.

De miről van szó?

A mátraszőlősi Dean Reed ifjúsági klub jótszóteret — szabadidős-udvart épít a községi művelődési házhoz tartozó telken, társadalmi munkában. Régen dédelgetett elképzelés ez, hisz a falu központjában nincs játszótér, nincs lehetőség a szabadtéri rendezvényekre sem. A telek már régóta kínálja magát, de töke híján tétlenségre voltak kényszerítve a fiatalok Az erőt próbáló vállalkozási tavaly kezdték alapozni. Huber Pálné, alti a pásztói Lovász József Művelődési Közponl munkatársa, mátraszőlősi illetékességű, értesült az Országos Közművelődési Tanács pályázatáról. Rövid tanácskozás az ifjúsági klub tagjaival, vezetőivel, s Huberné máris papírra vetette a pályázatot, amelyben indokolja sportpálya, hinta, homokozó, mászóka. csúszda kell a művelődési ház telkére. A pályázatból való az idézet: „Terveink, elképzeléseink úgy érezzük, nem irreálisak, nem csupán a fiatalok igényét jelöli, hanem a község valamennyi korosztálya szabad idejének hasznos, minél tartalmasabb eltöltését, a pihenést szolgálná.” Meggyőzték a pénzzel gazdálkodókat, az eredmény százezer forint támogatás.

— Az első öröm után azonban kijózanodtunk — mondja Huber Pálné, aki szülőfalujában 1975-ben még mint képesítés nélküli lett intézményvezető, s csak azért hagyta el a házat, mert a közigazgatási átszervezéssel munkahelye a pásztói művelődési központ lett. — Rá kellett jönnünk, hogy százezer forint nem sok pénz. Arra elég, hogy vegyünk egy mély lélegzetet és munkához lássunk. Drágák az anyagok, nyolcvanezer csak sóderre, cementre, salakra kell, húszezer marad védőpalánkra a sportpálya mellé, játékra.

A lelkesedés azonban nem veszett ki a vállalkozókból, bár a telek most nem sok mindenről tanúskodik.

— Szétszedtük a kerítést és kerítettünk egy földgyalut, ami egy kicsit kiegyengette a lejtős terepet — magyarázza Pálfalvi László klubvezető. — Ám közbejött a nyár. A klub tagjai sorra mentek nyaralni, táborozni, egyszerre öten- hatan időztünk csak a faluban. Nem’ tudtunk szervezkedni. ,

— Győri Mátyás felajánlotta, hogy, ha négy-.öt fiú eljár segíteni, az ő műhelyében el

lehet készíteni a játszótér tárgyait. Ö Pásatón az ÉLGÉP dolgozója, kisgyermeke van, szóval, nem is egészen a klub korosztályához tartozik, de ő is segít. Sőt, felajánlotta, hogy egy csúszdát ő maga készít el. Matyin kívül is keressük a szakembereket! Őszintén szólva, nagyon számítunk azokra a ma már családos fiatalokra, akik 1975- ben megalapították, pzt a klubot. Ügy tervezzük, hogy magunk között „felparcellázuk” a falut, és ki-ki személyesen felkeresi az ott élő családokat. s így kérünk hozzáértő segítséget. — Huberné, aki a klub mintegy negyvenöt tagjának csak Editke, mindezt már a klubban sorolja. Á fiatalok birodalmában, amely szegényes bár, de kétségkívül otthonos, barátságos. Mégis, egy valamirevaló mai fiatal szobája ennél sokkal jobban berendezett és felszerelt magnóval, lemezjátszóval, Hi-Fi toronnyal. Mi vonzza ide a fiatalokat? Miért kezdenek jó gazda módjára a kertben is rendet csinálni? Ma ez épp a fiatalok között dívik a legkevésbé. „Terveink, elképzeléseink úgy érezzük. nem irreálisak... „Nem, da mégis. Ma az a reális, hogy mindenki fut a maga boldogulása után. Hát akkor miért?

Huber Pálné mosolyog _ a hangos gondolatok hallatán. Ő is gondolkodik, aztán csendben, de határozottan válaszol:

— Egymásért. Egymásért, a társaságért járunk a klubba, s ezért építjük most az udvart. Azt szeretnénk, ha október 6-án, amikor a klub megrendezi a hagyományos szüreti felvonulást és mulatságot, már kint a szabadban, az elkészült udvaron ünnepelnénk. — veszprémi —

Évfordulók,

műalkotások

Számoljunk várakat!

Mit ne mondjak — nem szívesen csinálok reklámot, így utólag sem, az Élet és Irodalomnak, és ha mégis szóba hozom egyik legutóbbi (folyó évi 30.) számát, csak azért teszem, mert bár erre senki nem kért meg, szeretném megvédeni kedvenc művészeti és politikai hetilapomat a műveletlenség vádjától.

Valaki ugyanis azt mondta (ugyanúgy a hasamra ülök. mint a glosszaíró K. G. Gy. „volt aki azt mondta: tizenkettő" a nógrádi várak száma), hogy ugyan „mikent lehetséges, hogy egy komoly művelődési lap ilyen dilettáns hozzászólást közöljön a szóban forgó varszámlálásról megpróbáltam az illetőnek elmagyarázni, hogy ilyenkor nyáron előfordul, hogy csak uborkát lehet kapni a sajtó piacán, és hogy ilyenkor nyáron mindent leszoktak hozni ,a lapok mindenről és mindenhonnan és persze majd mindenkitől, akiben szorult valami véna vagy csak egyszerűen gráfomén típus az illető: meg, hogy ilyenkor nyáron a meleg is rossz hatással lehel

TALLÓZÓ

az emberre. ír valamit anélkül, hogy meggondolná, és ha a szerkesztőre is rossz hatással van a meleg, akkor az a valami meg is jelenik Ilyen glos>za a már említett

K. G. Gy. (tényleg, ki az a

K. G Gy ? aki várügyekben ilyen járatos, netán valamelyik várunk soros lantosa?) féle írásmű. amely ezt a címet hordozta homlokán, hogy aszongya Számoljunk várakat.

\

Nézzük is a cikkecskét! Kágégyét régóta furdalja a kíváncsiság, hogy ugyan mondaná meg végre valaki — hány vár van „hazánk e festői szegletében” Nógrádban, de senki sem tudott bizonyosat mondani, ezért érthetően nagy örömmel olvasta a hírt. miszerint Nógrád megyeben a megyei múzeum,ok igazgatósága es a műemléki felügye- löseg között létrejött megall'i- podas alapján várszámlálást tartanuk a következő evek■ r

ben, évtizedekben.1 Itt aztán beismeri Kágégyé, hogy nem ért ugyan a várszámláláshoz

slb., de ő mégis soknak tartja, ad egy: az időt, amit erre fordítanak, ad kettő: hogy mifele dolog — az alapvető információk is hiányoznak a nógrádi várakról, amelyeket így a-ztán valóban nem lesz könnyű megszámolni. És, hogy a váras tanácsok nem jelentik, és így tovább néhány elfáradt és helyenként ízléstelen „csavarral” jól megmondja aztán a magatt, mert nyilván úgy képzeli a dolgot, mint a gólyaszámlálást (elég lett volna elolvasnia egy kis füzetet a nógrádi várakról, amit a Panoráma két éve már harmadszor adott ki és minden könyvtárban kapha tó-kölcsönözhető, de ilyen melegben az , olvasás sokkal nehezebb az írásnál)

Talán a várszámlálásiol szóló híradás lehetett volna

részletezőbb (a gyengébbek kedvéért is), talán kitérhetett volna arra egy fél mondattal, hogy a régészet mit érthet ,alapvető információkon”, hogy a váras megyének ismert Nógrád egyetlen valóban álló és épen maradt várat sem tud felmutatni térről jut eszembe, hogy a névadó várunkból is annyi maradi, mint egy felfelé nyújtott újj óriás méretben), hogy talán az egyetlen valamennyire körüljárható várromunk a hollókői, a többi, az ismertek alig látható romokká váltak az idők — és micsoda idők — nyomán. Nem tudom, mihez szokott hozzá

K. G. Gy. — nyilván a szerencsésebb nemzetek váraiban bejáratos, mondjuk csak itt a felvidéken, ahova a legnagyobb várpusztító, a török már nem ért el, vagy az osztrák várak épségét-szépsé- gét szokta rneg. ahova meg azért nem jutott a török, mert el volt foglalva egyebek között a kis Nógrád városkáinak ostromával és lerombolásával. Többet kellene járni a várak (?) környékén, azoknak, akik a várakról Írnak — ez az egyetlen ut, amely némi tájékozottsághoz is elvezet. Szerencsésebb lett volna talán — tekintve, hogy sokan a K. G. Gy.-k közül alig mozdulnak ki a pesti kőrútról, és ha mégis, akkor elmennek a Balatonhoz vagy olyan külhoni tájakra, ahol lakható várakkal vannak körülvéve — szóval jobb lett volna szerényebben fogalmazni a tudósításban és var- számlá.lás helyett — várhely- számlálásról beszélni-írni.

Mert erről van szó — legfőképpen.

Igazán csak néhány helyet említek Nógrádból alfabetikus sorrendben azért, hogy

legyen némi fogalma K. G! Gv.-nek arról, milyen munka vár itt a várszámlálókra ’! Aisópelényben állt az a várkastély, ahol Werbőczy nádor a „Hármaskönyvet” írta, helyén egy kőgúla emlékeztet erre, (de milyen volt és pontosan hol, ez a várkastély?) A Tarjánhoz közeli Baglyas- alján a Kacsics nemzetség hollókői ága épített erősséget, amely már a XV. században elpusztult (alapvevtő információ lehetne, hogy milyen méretei voltak stb.. de a XV; században még nem voltak tanácsok), Borsosberénybcn a Kámor hegyen állt Kámor kóborlovag vára, alatta üregben kincsei elrejtve a legenda szerint (felmérni mégsem lesz könnyű, ha tudjuk, ugye, mi az a felmérés és kutatóárok miegyéb), Diósjenön a husziták emeltek erődítést, annak nyomait „messziről

például a jenei tótól nem nagyon lehet észlelni és így tovább a nógrádi várábécében..

Amit érdemes tanulni annak aki ír.

| NÓGRÁD — 1984, augusztus 12., vasárnap

\