Nógrád. 1984. augusztus (40. évfolyam. 179-204. szám)
1984-08-16 / 192. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! NOGRÁD AZ MSZMP NOGRÁD MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XL. ÉVF., 192. SZÁM ARA: 1,40 FORINT 1984. AUGUSZTUS 16., CSÜTÖRTÖK Augusztus 21-től kemencecsere Rekonstrukció a salgótarjáni sütőüzemben Az év elején indult a Nóg- rád megyei Sütőipari Vállalat salgótarjáni 2. számú üzemének rekonstrukciója. A felújítás és korszerűsítés most érkezett olyan szakaszba, hogy augusztus 21-től le kell állítani a nagy kemencét is, amely naponta 16 óra alatt 16 tonna kenyeret süt. Helyére új — ugyancsak lengyel gyártmányú kemence kerül, amely előreláthatólag az év végén kezdi meg működését. A ^cserére azért van szükség, mert elődje 1972 óta — úgyszólván szünet nélkül — három műszakban üzemelt, így további használata a termelés biztonságának, a minőségnek a rovására menne. Az új kemence élé folyamatos feldolgozóvonal kerül, így automatizált lesz a tész- tai'eldolgozás, a vetés és a sütés is. Ez — számos más előny mellett — mintegy 30 százalékos létszámcsökkentést is eredményez a sütőüzemnek. A rekonstrukció során egyébként bővül a raktár tér és az üzem is. A következő négy hónapban a megyeszékhely és környékének kenyérrel való ellátását a tanműhely beindításával, a ceredi, a kistere- nyei, a szécsényi és a balassagyarmati üzemek, valamint a salgótarjáni süteményesüzem termelésének növelésével biztosítja az NSV, sőt, a választékot is igyekeznek tartani. Ez nem kis feladatot ró az említett üzemekre, hiszen a korábbi 75 százalék körüli terheléssel szemben 100 százalékkal kell dolgozni. Ez egyben annyit jelent, hogy nem lesz tartalékkapacitás a közelben. Amennyiben valamilyen műszaki hibából termeléskiesés fordul elő, csak a balassagyarmati, vagy a rétsági üzem tud segíteni. A legkedvezőbb esetben is arra lehet számítani, hogy a következő hónapokban több előre sütött kenyérrel! találkoznak a vásárlók a boltokban. Csaknem tízéves együttműködés Csehszlovák élelmiszeripari szakemberek Nógrádban Ä Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége — közismertebben MTESE — és csehszlovákiai megfelelője, a CSVTS között csaknem egy évtizedes, szoros kapcsolat van. Meg 1975-ben írtak alá azt a szerződést, amelynek értelmében rendszeressé teszik a két ország közötti tapasztalatcseréket szakembereik számára. Ennek keretében érkezeti tegnap délelőtt Salgótarjánba, a MÉTE Nógrád megyei szervezetének meghívására háromtagú delegáció Zólyomból. A delegáció vezetője Benová Monika, tagjai Sidla Ján és Nosko Franti- sek, valamennyien vezető élelmiszeripari szakemberek. A háromnapos tanulmányút első állomása a KA- RANCSITŰS volt, ahol a szövetkezeti húsüzem vezetői üzemlátogatásra invitálták a Csehszlovákiából érkezett vendégeket. Az alapos szemlélődés után elégedetten nyilatkoztak az üzemben, látottakról. Mint mondották, elismerésre méltó, hogy a szövetkezeti közös vállalat milyen gyorsan reagált a változó igényekre és egyúttal növelte csaknem kétszeresére húsfeldolgozó kapacitását. Külön kiemelték az itt készülő termékek kifogastalan minőségét, amelyben döntő szerepet tulajdonítanak az itt dolgozók szakmai hozzáértésének. Megragadta figyelmüket a nemrégiben üzembe helyezett FRIGO-FORPACK hűtőtároló és véleményük szerint hamarosan várható, hogy konkrétabb’ érdeklődés is megnyilvánul részükről a berendezés iránt. Az üzem- látogatást követően baráti beszélgetésre került sor a delegáció tagjai és a KA- RANCSHŰS vezetői között. A délutáni program Salgótarján nevezetességeinek a megtekintésével telt. A Csehszlovákiából érkezeit vendégek ma Balassagyarmatra látogatnak a PENOMAH húsüzemébe, majd pénteken Pásztora, onnan Gyöngyösre utaznak, ahol megtekintik az észak-magyarországi mezőgazdasági és élelmiszeripari tájkiállítást. Szomszédaink látogatása — csakúgy, mint a többi hasonló tapasztalatcsere — minden bizonnyal hozzájárul egymás munkájának jobb megismeréséhez, az együttműködés fokozásához. Országos biológusnapok kezdődtek Székesfehérvárott Kétszáznál is több biológus- tanár,’ -kutató, erdő- és agrármérnök, természetbúvár részvételével kedden délután Székesfehérvárott, a Technika Házában megkezdődtek a 27. országos biológusnapok. A TIT biológiai választmánya és a TIT Fejér megyei szervezete által rendezett háromnapos találkozó fő témája: a vegyi anyagok hatása az élő szervezetre. Hortobágyi Tibor, a biológiai tudomány doktora, a választmány tiszteletbeli elnöke megnyitóelőadásában hangsúlyozta: néma kemizálás ellen . ‘kell fellépni, hanem a vegyszerek ipari és mezőgazdasági alkalmazása és a környezetvédelem összhangját keíl megteremteni. Az évről évre megrendezésre kerülő biológusnapoknak is ez adja meg a jelentőségét. A megnyitót követően három tudományos előadás hang- *ott el a vegyi anyagok hatásáról a mikroszerveíetekre, a növényekre, valamint az állatokra és az emberre. Fejér megye természeti környezetéről két előadást tartottak: Radetzky Jenő, a huszonöt éves múltra visszatekintő agárdi madárvárta vezetője az ismeretszerző és nevelő munka tapasztalatairól adott számot, Marjenek József, a Velenceitavi Intéző Bizottság főtitkára és Gorzó György, a Középdunántúli Vízügyi Igazgatóság zoológusa a Velencei-tó biológiai állapotáról számolt be. A 27. országos biológusnapok résztvevői szerdán a Velencei-tavat, a Magyar Tudományos Akadémia Martonvá- sári Mezőgazdasági Kutatóintézetét, a Vértes-hegység egy tájvédelmi körzetét és a Móri Állami Gazdaságot keresték fel. Csütörtökön pedig a székesfehérvári Videoton gyár mikroszámítógépeivel ismerkednék, azzal a céllal, hogy a számítástechnika hogyan épülhet be a biológiai kutatásba és az ismeretterjesztésbe. Mai számunkban: Németh Károly fogadta Leonyid Kosztandov szovjet miniszterelnökhelyettest Németh Károly, a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára szerdán fogadta Leonyid Kosztan- dovot, a Szovjetunió Miniszter- tanácsának elnökhelyettesét, aki hivatalos látogatáson tartózkodik hazánkban. A barati, szívélyes légkölni megneszélésen véleményt cseréltek a sokoldalú magyar —szovjet kapcsolatok, a két ország közötti gazdasági együttműködés továbbfejlesztésének időszerű kérdéseiről. A találkozón részt vett Marjai József miniszterelnökhelyettes és Iván Aboimov, a Szovjetunió budapesti nagy- követségének ideiglenes ügyvivője. Műanyagból készítenek szöveteket, zsákok, csomagolóeszközök anyagát a mátraterenyei termelőszövetkezet ipari ágazatában. Népművészek, népművelők kitüntetése A. népművészet, valamint szerűbb művelődésének elő- ton‘ sikerrel szerepelt 50 íia- a közművelődés terén végzett mozdítását”. tál művész alkotásaiból déleredményes munkájuk elis- A népművészek munkáját után kiállítás nyílt a KISZ méréséként heten kapták méltatva, a miniszter hang- KB székházában. A tárlatot meg az idén a Népművészet súlyozta: a XX. század végé- —,. amelyen a legszebb famestere, húszán a Kiváló nek kultúrája sem hagyhat- és csontfaragások, hímzések, népművelő kitüntetést. Négy ja figyelmen kívül a népi ha- szövések és íazekasmunkák közművelődési szakember gyományokat, és különösen láthatók — augusztus 31-ig tevékenységét Móra Ferenc- nem az a kultúra, amely a tekinthetik meg az érdeklőemlékéremmel, kilencét Sza- legszélesebb rétegekre akar dók. bő Ervin-erhlékéremmel ju- hatni. Köpeczi Béla ezután ^ talmazták. A kitüntetéseket köszöntötte a kultúra jeles Népművészeket és népi ipar- szerdán a Néprajzi Múzeum- alkotóit és terjesztőit, to- művészeket tüntettek ki szer- ban az alkotmány napja al- vábbá sikereket kívánva adta dán az alkotmány közelgő Icáiméiból rendezett ünnep- át az elismeréseket. ünnepe alkalmából a Népi ségen Köpeczi Béla művelő- Az ünnepségen nyújtotta át Iparművészeti Tanács szék- desi miniszter nyújtotta át. Nyitrai István, a KISZ KB házában is. A Szocialista Jelen volt Aczél György, az titkára a Népművészet ifjú kultúráért kitüntetést a nép- MSZMP Politikai Bizottsá- mestere címet 16 fiatal nép- művészet fejlesztése teréni gának tagja, a Központi Bi- rnűvésznek: alkotónak, tán- kifejtett alkotói tevékenysé- zottság titkára is. cosnak és zenésznek. gükért, valamint a népi iparünnepi beszédében Köpe- A díjazottak műveiből, to- művészét szervezése érdeké- czi Béla hangoztatta: „Könyv- vábbá a KISZ KB, a Műve- ben végzett munkájukért tárosokat, levéltárosokat, lődési Minisztérium, a Nép- nyolc alkotónak adta át Kormuzeológusokat, népműve- művelési Intézet, valamint a mos Sándor, a Művelődési löket köszöntünk, akik az el- Népi Iparművészeti Tanács Minisztérium főosztályvezetőül,t években, sőt évtizedek- által meghirdetett pályáza- tője. ben hozzájárultak népünk, műveltségének emeléséhez és szakmájuk, tudományuk gazdagításához. Különös okunk van ebben az esztendőben, hogy felfigyeljünk erre a tevékenységre, hiszen tíz esztendővel ezelőtt fogadta el az MSZMP Központi Bizottsága a közművelődési határozatot, amely célul tűzte a közművelődési politika korszerűsítését, a hagyományos népművelési intézményrendszer és az új technikai eszközökkel rendelkező tömegkommunikáció kulturális munkájának jobb összehangolását, az öntevékenység előtérbe állítását, s mindezzel együtt a tömegek aktívabb, Használt az eső a növényeknek Szemmel is láthatóan hasz- teljes volt megelégedettségük, náltak az augusztusi esőzé- A helyenként íelhőszakadás- sek a korábban négy-öt hé- szerűen lezúduló víztömeget ten át a szárazságtól sínylő- ugyanis a száraz talaj gyor- dő növényeknek, fáknak. Eb- san elnyelte, és így a nedvesben a hónapban záporok tor- ség nagy részét fokozatosan májában kapták a nedves- felhasználhatják a növények, ség-utánpótlást a földek; az A csapadék nyomán sokat ilyen hirtelen érkező csapa- iavu*t a helyzet a földeken, déknak, mivel az a földfel- A Dunántúlon elegendő a ta- ’ ... lajok vízkészlete, mivel 50— színen gyorsan elfolyik, alta- milliméteres esők voltak, Iában kevésbé örülnek a me- és a korábbi időszakban magasabb színvonalú. kor- zőgazdászok, most Hatásosabban, gyorsabban, korszerűbben Gyarapodott a balassagyarmati kórház azonban több volt az eső az országnak ezen a vidékén. Itt is voltak azonban az esőfelhőktől elkerült részek, ahol 15— 20 milliméter volt csak a csapadék. A legkedvezőtlenebb helyzet júliusban a Duna —Tisza közén, illetve a Tiszántúl egyes területein alakult ki. Az elmúlt két hétben azonban ide is jutott csapadék, igaz kevesebb, mint a Tegnap délután a központi diagnosztikai épület átadásával fontos állomásához érkezett a balassagyarmati kórház rekonstrukciója. Az új épületszárny —, amely nyaktaggal szervesen kapcsolódik a régebbi épületekhez — több mint százmillió forintba került. A háromszintes létesítmény 45 milliót, a korszerű berendezések pedig 55 milliót igényeltek a rekonstrukcióra szánt több százmillióból. A ’tegnap délutáni ünnepségen dr. Juszt László, egészségügyi miniszterhelyettes, Devcsis Miklós, a megyei tanács elnöke, dr. Gordos János, az MSZMP megyei bizottságának titkára, a város párt- és állami vezetői jelenlétében méltatta az esemény jelentőségét, hangsúlyozva, hogy a gyógyítás újabb fontos objektummal gazdagodott. A nemzetiszínű szalag átvágása után a vendégek megtekintették az új. épületet. Bejárták a földszinti - gyógyszertárat, az első emeleti laboratóriumot és a második emeleten helyet kapott röntgent. (Az elősor- ban kórházi funkciókat ellátó diagnosztikai központ alkalmas lakossági „szolgáltatások” (ellátására is.) Az- új épület — - állapították meg. a, jelenlévők annak berendezései alkalmasak a gyógyító munka segítésére, mégpedig a korábbi feltételeknél hatásosabban, gyorsabban, korszerűbben. A tervezőknek, az építőiknek,, az építésben közreműködőknek dr. Hatvani László, a kórház igazgató főorvosa mondott köszönetét a jó munkáért, kérve őket, hogy a rekonstrukció folytatásában is hasonló, vagy még jobb hatásfokkal működjenek közre. Az új létesítmény a berendezések. fölszerelések üzempróbája után rövid időn belül — legkésőbb szeptember közepén — a gyógyítás szolgálatába áll. Dunántúlra. Az Alföldön a legtöbb helyen még 40—60 milliméter esőt is felvenne a talaj. Sokfelé csak 10—15 milliméter jutott, s ez a kukorica nevelkedéséhez távolról sem elég. Mindenekelőtt azért, mert a kánikula idején a növény felső gyökérzónája elszáradt, a nedvfelszívó felület már nem él, és így a talaj felső rétegében levő víznek a jótékony hatása nemigen érvényesül. Mindenekelőtt Bács-Kiskun és Szolnok megye egyes térségeiben a mezőgazdák továbbra is lesik az esőfelhőket, de máshova is elkelne a további csapadék,. i