Nógrád. 1984. július (40. évfolyam. 153-178. szám)
1984-07-10 / 160. szám
Sporttáskák Kallóról A Fővárosi Kézműipari Vállalatnak készít 5.7 millió forint értékben sporttáskákat a káliéi Vörö$ Csillag Termelőszövetkezet bördiszmiirészlege. A felvételen: Rorzi István részlegvezető ellenőrzi a minőséget. — Bencze — _ Versenypályázaton nyerték Raktárbázist épít fővállalkozóként a VEGYTERV A Vegyiműveket Tervező Vállalat fővállalkozásban raktárbázist épít a Mátra Élelmiszer- és Vegyiáru Nagykereskedelmi Vállalatnak Mályi- ban. A megbízást versenypályázaton nyerték el és a megrendelés komplett, a kiszolgáló gépekkel, berendezésekkel együtt , kialakítandó raktár- rendszer felépítésére szól. A VEGYTERV szakemberei az építészeti tervek mellett kidolgozták az épületgépészeti és biztonságtechnikai berendelések dokumentációit, valamint a raktározás technológiáját a számítógépes nyilvántartó rendszerrel együtt. Ezen túlmenően vállalkoztak olyan szervezési megoldások kimunkálására is, mint például az optimális szállítási útvonalak meghatározása a mintegy tízezer négyzetméter alapterületű raktárban, vagy az anyagmozgató géppark karbantartási rendjének megtervezése. A raktárbázis üzemeltetéséhez szükséges gépeket, berendezéseket hazai vállalatok szállítják alvállalkozóként. A VEGYTERV most elsS ízben épít fel fővállalkozásban saját fejlesztésű raktár- rendszert, több hasonló létesítmény kialakításához eddig csak a dokumentációkat adták. A tervező vállalat szakemberei mindinkább arra törekednek, hogy a tervezőmunka mellett kivitelezőként, is közreműködjenek elgondolásaik megvalósításában,: fővállalkozóként korszerűsítették már több vegyipari üzem folyamatszabályozási rendszerét, környezetvédelmi és gyártóberendezéseket helyeztek üzembe, valamint technológiai eljárásokat automatizáltak. Tevékenységük kiszélesítését, a megrendelők szívesen fogadták, de erre készteti a vállalatot az is, hogy a hazai gyakorlatban is mindinkább azt a vállalatot részesítik előnyben a megbízók, amely a tervek elkészítésén túl azok kivitelezésének irányítására is vállalkozik. VÁLLALVA Ä KOCKÁZATOT Válviék új utakon A kányási bányaüzem Április 4. Szocialista Brigádja lényegében véve egyidős a szocialista munkaver««ny-mozga- lommal: 1958-ban alakult. Az akkor még kis létszámú csapatot, Szundi Lajos vezette, majd Oláh István és Katona István következett a sorban. A többszörösen kitüntetett kollektívában 15 bányász dolgozik, vezetőjük 1982-től a 42 éves Vályi László. A minap, éj jeles műszakban kerestük meg a XXXIV. számú front szállító vágatát hajtó csapatot, és beszélgettünk a műszakban dolgozókkal. Az elismerések mérlege A kollektíva a szocialista címet már 1960-ban kiérdemelte. Ezután évről, évre léptek előre: teljesítményben és elismerésben. A bronz, az ezüst és az arany kitüntetési fokozatokat követte a Vállalat kiváló brigádja cím — méghoz^ zá több alkalommal is —, végül 1980-as tevékenységük alapján elnyerték az Ágazat kiváló brigádja megtisztelő címet. Egy éve „csak” az arany brigádérmeket vehették át... Még felsorolni is sok lenne — mondja Vályi László ■—, hogy a negyedszázad alatt mi minden történt, hány kilométer vágatot építettünk, szénben, vagy meddőben, mikor és hol kellett bizonyítanunk a munkában. a tanulásban, egymás segítésében és a közéletben. Tettük a dolgunkat, mint ma is, meg holnap is. Oravecz János hozzátette; Sosem csak az anyagiak inspiráltak bennünket, ámbár én is azért vállaltam 20 évvel ezelőtt a bejárást Apóról, mert a bányában jobban keresek. Egyébként 34 esztendeje, hogy először beléptem a szállítókasba. És nem bántam meg... A csapat mindig a legnehezebb feladatokat kapta, vagy vállalta a feltáró és előkészítő vágatok munkálataiban. „Döntsünk rekordot!” Nemrégiben például a XXIII- as front előkészítését végezte, precízen, felelősségteljesen. A vállalati és a bányaüzemi versenytitkárok ösztönzésére benevezett a „Döntsünk rekordot!” versenyformába is. Ez év június 4-től kezdve, 31 üzemnap alatt 300—310 méter vágat kihajtását tűzte ki célul. A csehszlovák minta szerinti verseny cél ja túlszárnyalni a több éves vállalati vágathajtó rekordot, amelyet a szorospataki aknaüzem Pau- lik József vezette szocialista brigádja tart, 183 méterrel. — Az első 6 üzemnap alatt 59 méter vágat készült el — tájékoztat Tóth Imre szakvezető aknász. A 18. üzemnap után a produktum: 170 méter. És jelenleg — június 29- én — a 225. TH-ívet tettük a helyére — jegyezte meg Soly- mosi Gyula. Még hozzátéve: Feladatom a főtebiztosítás, de én is mindent megcsinálok, mint a többiek. Négy éve, hogy tagja vagyok a csapatnak. Azelőtt a fronton dolgoztam. A rekordkísérlet befejezésére, 31 üzemnap elteltével, ma kerül sor, és biztos, hogy nem lesz probléma — vette vissza a szót a terület aknásza. Vályi László szerényen megjegyezte: — Alapjaiban véve a kérdés eldőlt, de az eredeti célért továbbra is harcolunk. Nemcsak mi, tizenötén a homlokon, de a műszakiak, a kiszolgálók és az iparosok egyaránt. A siker ugyanis — közös! Azokat a bányász-iparos munkatársakat is elismerés illeti, akik a 2 PNB—K szovjet típusú jövesztő-rakodó gépet a mi speciális munkánkhoz átalakították, ellátták egy F—6-os jövesztő fejével. Kapott is egy az ép nevet a monstrum: öszvér... A vágathajtó rekordkísérlet időszakában elért teljesítményével a kollektíva a komplexbrigádok negyedéves versenyében is előkelő helyezést érhet el. Mi több: talán az élen végez. Még akkor is, ha a 10,4 négyzetméteres homlokon meg kell küzdeni az egyre nehezedő körülményekkel: a vízzel, a homokkal, a iaza főiével és a méterenkénti 12 centiméteres emelkedővel. Aki ismeri a bányát, tudja: még mi minden akadályozhatja a Vácsi-csapatot., — Korábban is meg voltunk elégedve, és jelenleg is szépen keresünk. Műszaknaponként. 10 méteres haladás esetén. 714 forintot kapunk, míg a kiszolgálók 502 forintot keresnek — mondotta Kuris Károly, közben átadta az előre kiadott kereseti táblázatot, így folytatta: — Két hónapja kerültem ide Tiribesről. és megtaláltam a számításomat, anyagiakban is. / Felajánlásként is szánták A brigádvezető búcsúzáskor még megjegyezte: — A rekord megdöntésével köszönte- ni kívánjuk hazánk felszabadulásának 40. évfordulóját és az MSZMP közelgő XIII. kongresszusát. Vályi Lészlóék úgy vélik, hogy tevékenységük és egyáltalán a munkaverseny akkor lesz hatékonyabb ha a résztvevők a munkahelyeken, az adottságoknak megfelelően döntenek a formákról, módszerekről. Üj utakat keresve és találva... Tóth István Kombájnok a háztájiban Csongrád megyében a nagyüzemi gazdaságoknak több mint hétszáz kombájnjuk van — egy-egy arató-cséplő berendezésre átlagosan 130 hektár betakarítása jut. Ezzel a gépállománnyal nemcsak a közös táblákról tudnak idejében learatni, hanem a szövetkezeti tagok háztáji földjéről is. A megye Duna—Ti- sza-közi nagy kiterjedésű homokvidékén ugyanis a háztáji területeket általában őszi árpa, vagy rozs termesztésével hasznosítják. Ezek a kalászosok a búzánál előbb érnek kasza alá, amikor a nagyüzemekben még nincs szükség valamennyi kombájn munkájára. Szatymaz, Balástya, Bor- dány, Forráskút, Üllés, Csengéié körzetében már megindultak a „háztáji kombájnok” is. A gazdaságok ésszerűen használják ki a gépeket: a nagy teljesítményű, korszerű berendezésekkel a közös táblákon- aratnak, a háztájiban pedig a régebbi típusú, keskenyebb vágószélességű gépekkel, amelyek a dűlőutakon könnyebben el tudnak járni. Jól járnak így a gazdaságok is, mert tagjai így többet dolgozhatnak a kézierőigé- nyes nagyüzemi gyümölcsösökben, kertészetekben. A z a i kedvenc nótája, hogy „Deres már a határ. .Kérdeztem, hogy miikor énekelt utoljára. Legyintett, nem is tudja tán. Ritkán kerekedett jókedvre, de néha az is előfordult. Dalol, ha jókedve van, meg akkor is ha búsul. Mostanában valahogyan komorabb a szokottnál. A haja is mintha jobban kifehéredett volna és teltébb lett a teste talán néhány fölösleges kilóval. Azt mondta, keveset eszik, majd nyomatékosan így: — Ja, barátom, a magas korba léptem... Dörmögő a hangja és az arca is morcos. Ilyen a természete, meg olyan, hogy ami a szívemen, az a számon. Sok baja is támadt már emiatt. Mert aki nem ismeri, úgy gondolja, rosszindulatból mondja amit mond. Pedig nem így van. Nyers ember, de szíve van, meg igazságérzete. Éppen a közelmúltban keveredett egy kis afférba ismét a természete miatt. A megyei szakszervezetben foglalkoztatják mint diplomást, a mozgalomban sok tapasztalatot szerzett embert. Neki is jól jön ez. Az idejét is kitölti, meg a nyugdíjat is, mert nem valami fényesen alakult számára. Szóval ott foglalkoztatják. Az egyik fiatal vezető ember — kétszer a fia lehetne — adott neki valamilyen rendelkezést, hogy írjon véleményt róla, mert megkésett vele, vagy mi a csuda történhetett. Mindenesetre oda tette eléje. Ő miután belenézett, rögtön látra az érkezés Ilyen, milyen legyen... dátumát. Átfutott agyán, hogy ezzel jól megkéstek és kicsúszott a száján: — Miért nem adtátok ide időben, már régen elkészíthettem volna... Az illető arca megmerevedett. Látta ő, hogy kár volt szólnia, szívta is volna visz- sza, de már késő volt. — ön engepn ne oktasson! — mindig tegezték egymást! — Mi nem vagyunk egy szinten, ön ott lent — mutatta — én itt fennt... Még a levegő is megállóit a szobában, olyan feszült lett a hangulat, ő meg csendesen dörmögte, miközben az arcába lassan visszatért a vére. — Az biztos, hogy nem vagyunk egy szinten. És nem is leszünk — talán még azt is mondta, de már nagyon halkan — édes fiam... | át ilyen ember ez az ősz hajú, sokat próbált ember. Á városi első körzeti pártalapszervezet vezetőségének tagja. Róth Jóska, a párttitkár azt szokta mondani, amik,or kiéleződik közöttük a vita: „Ez a Dvorak Jóska nem változik semmit.” Jóindulatú közüttűk a kapcsolat, de neki is meg neki is elvei vannak. Dvorák József nem megy bele, hogy akárkinek érdemtelenül adjanak különböző segélyeket. Ő ugyanis a szociális ügyek intézője. Az elve, hogy az igazán rászorultak kapjanak. NéH ha önmagát is megmosolyogva szokta mondani: — Dehát mit csináljak, nem mindenkinek igaz az igaz. Az biztos, hogy nagyon kemény ember Dvorák József, a bikabikki származású bányász. Ott a kolóniákban, a nincstelenségben keménnyé formálódtak az emberek. Fiatal fejjel került a bányába, méghozzá abba a rettenetes vizes karancslejitősibe, amelyikben egy év után szinte berozsdásodtak az emberek forgói, hogy nem is tudotf igazán fiatal lenni. Aztán a család, a szűkösködés. Csoda-e hogy elveszett a jókedve? És ha a fiatal korban elveszik, nehéz azt megtalálni. Nem is ezzel törődött, hanem ahogyan a szíve diktálta. Megmondta a magáét, ahogyan érezte, akár főmérnöknek, aknásznak, neki mindegy volt. Az emberek, ha valami bajuk volt, neki szóltak. Beszéld meg helyettünk is, Jóska. Mert Jóska volt nekik. így vonult Dvorák József a felszabadult világba. Nem is hagyták sokáig a bányában. Akkorában kellettek a meggondolt emberek a pártba is. Allies János igazgatta Dvoráikot a munkában. Adtak neki egy szobát, egy kopott asztalkát és csináld ahogyan tudod. Csak jól csináld! Ö csinálta is volna, csak azt nem tudta, hogyan. Mert a banyában, ha csüngött is a M váz a nyalkába, tudta mit kell tenni, meg mondani. De az íróasztal mellett? Meg is .történt, talán a mozgalmi életben az első összeütközése a felsőbbséggel. Azt mondta Alics Jánosnak: — Nem bírok itt ülni! Mondjátok meg, mit csinálják? |indenkinek annyi dolga volt, hogy ki sem látszott belőle, nem hogy azzal foglalkozzon, mit csináljon Dvorák József. Mindenki tudta a feladatát. Azt mondta neki hirtelen ében: — Szerezzél tapasztalatokat! Próbálkozott, vergődött, de mivel nagyon szerény volt, azt várta, hogy szólítsák. Már megyei pártbizottsági munkatárs volt, de^ addig ült a bányaigazgatóság' folyosóján, amíg nem szóltak, hogy menjen már be. Pedig akkor a pártemberek előtt tágra nyitották az ajtót. Hiába, hogy igyekezett, nem haladt előre. Irt hát a Központi Bizottságnak egy levelet, hogy ő ezt a semmittevést nem bírja, kéri magát vissza a bányába. Ezért meg a megyei titkár kapta fel a vizet. Lehordta akár a pengőst. Aztán mégis így került a fővárosba párt- iskolába, ahol aztán tanulhatott: — Valahogyan így kezdődött, — dörmögte visszafojtott kuncogással. Akárhogyan is kezdődött, de azzal folytatódott, hogy amikor a mindenkori megyei titkár megbetegedett, őt bízták meg a pártbizottság irányításával. Nem egy hétig, hanem egy évnél is tovább tartott ez. Aztán szerencsétlenségére olyan dolgok történtek ezalatt, hogy sztrájkra léptek a bárnál bányászok, mert nem akartak Nagy- bátonyba menni dolgozni. Miaga Rákosi Mátyás foglalkozott vele. És tornyosultak a gondok másfelől is: államosításók, személyi ügyek, túlkapások. Volt akkor bőven mindenből. Egyszerre csak azt látta az ember, hogy Dvorák Jóskának rángatódzik az arca, a szemhéja meg vibrál. — Sok volt, felkészületlenül ért... — vallja. De nem hátrált meg, inkább ráébredt, hogy tanulás nélkül nem megy a közélet irányítása, sem a pártmunka. Hozzálátott és megszerezte a közgazdasági egyetemen a diplomát. De sok hosszú éjszakán világlott az ablak a megyei tanács tervosztályán. Akkor a párthatározat értelmében már azt az osztályt vezette, erősítendő a közigazgatást. Amikor letette a vizsgát, akkor hallottam énekelni tőle, mély morgó hangján azt a „Deres már a határ.. című betyárnótát. Azóta sem... Aztán amikor már megtervezte a megye fejlődését, rohamléptekkel megindultak az építkezések, akkor jött a tanácsra egy új elnök az ország másik részéből. Saját elképzelései voltak, amely nem egyezett a tervosztály vezetőjével és Dvorak József megint, ami a szívén, a száján, támogatója meg nem akadt, tovább kellett hát állnia. Tanácstag volt, vb-tag volt, mindegy. Csak ennyi a megjegyzése: — Ez az én formám. Lehet, a hiba bennem volt, de nem próbáltam egyezkedni... Vissza a bányához, Rákóczin igazgatónak, aztán a Zagyván munkaügyes, majd a nyugállomány. Ennek is több már mint évtizede. De történt is bármi, a mozgalomból nem maradt el. Csak most már nem magas szinten, hanem alapszervezetén tevékenykedik. Vitatkozik, mondja a maga igazát, aztán hallgat. Nagyokat, akárha magába roskadt volna. De nem erről van szó. hanem arról, ahogyan mondja: — Belefáradtam, talán... M eg egy kis csalódás is van benne. Csak nem szól. Otthon sem, órákat, egy szót sem. És talán ez a legrosszabb. Mert azért hetven-egynéhány év még nem a világ! Bobál Gyula NÓGRÁD = J984. július 10., ki*'*'*
