Nógrád. 1984. július (40. évfolyam. 153-178. szám)

1984-07-29 / 177. szám

HerckasztaMjeszélgeíés a mérnöki szakértelemről tudás és hozam i-------------------------------- --------------------------­S okféle fórumon kaptak hangot azok a vélekedések, amelyek szérint hazánk akkor tarthat lépést a világgal, ha a műszaki életben felnő a kor követelményei­hez. A jelentős tőkét követelő technika mellett ennek föltétele, hogy a fejekben is jelen legyen a hozzáértés, a mérnöki szaktudás Jelen van-e és megkapja-e a kellő megbecsülést a szakértelem? Erről beszélgettünk megyénkbe!!, különféle te­rületen dolgozó műszakiakkal. A szerkesztőségünkben megtartott véleménycserén részt vett Gressai Séndo' SVT-igazgató, a MTESZ megyei szervezetének titkára, Lakatos József kohómérnök, a salgótarjáni városi pártbizottság munkatársa Tóth József, a Nógrádi Szénbányák műszaki vezérigazgató-helyettese, Széky Miklós SKÜ- föoszt ályvezető, Solymár András ötvözetgyári osztályvezető, Vezér Csaba NÖGRÁD- TERV-csoportvezető és Feil János, a Nógrádi Szénbányák mérnöke. Szerkesztősé­günket Molnár Pál képviselte. NíJCRAD: A meghívóban úgy szólt a kér­dés: szükség van-e az itteni műszaki kö­zegben korszerű mérnöki szaktudásra? Jo­gos-e föltételezni, hogy nálunk a technika talán kissé elmaradott, s emiatt modern hoz­záértésre nincs is szükség? TÓTH: Amit képviselek, alaptevékenység­ben szénbányászat. Erről tudott, hogy hár­mas rendszerben kell megoldani a felada­tát, Van emberállomsny vannak hoz:-* jobb- rosszabb állapotban levő gépek és minden pillanatban kell küldenünk a természet ne­hézségeivel. Mivel a nógrádi szénbányászat az átlagnál több veszéllyel küszködik, meg­győződésem, hogy mind &z alap-, mind a szénen kívüli tevékenységben it? a VI. öt­éves tervidőszak végefelé a korszerű mér­nöki szaktudás az eddigieknél is jobban elő­térbe kerül. Olyan beruházási programjaink vannak,. köztük a kányási fejlesztés, arm? lyekísen nagyon lényeges például a gépki­választás. Szeretnénk elkerülni, akár na- gyeob időráfordítás árán is, azokat a hibá­kat, amiket az V. ötéves tervidőszakkal kap­csolatban említhetnénk Így arra a kérdésre, szükség van-e korszerű mérnöki szaktudás­ra a válaszom: igen. GRESSAI: Szerintem nem szabad így fel­tenni ezt a kérdést, mert én úgy érzem, ré­gebben feltették ezt, ipar szintjén, és most ennek isszuk a levét. Az iparban termel­ni kell, és vannak területek, ahol fejleszte­ni. Ez a kettő szétválaszthatatlan. Példák rá a fejlődő országok, ahol a2 üzemeltetés sokszor komolyabb gondot jelent, mint a technika beszerzése. A mérnöki társadalom­ban (is) van olyan megoszlás, hogy az egyik fejleszt, a másik üzemeltet. Nálunk érték- rendzavar alakult ki: a jobbak kerültek a fejlesztésbe, elszakadva a termeléstől. En­nek következménye, sok Tart pour Tart fej­lesztés, és sok disszertáció, ami asztalfiók­ban végezne; Egy - másik értékrendzavart is említhetünk, ezt nehéz lesz kijavítani. Már a gyerek se akar menni műszaki közép­iskolába, az érettségizett se szívesen jelent­kezik műegyetemre. Nem az elit kerül mű­szaki pályára, sőt végzés után is folytató­dik a differenciálódás. Egyesek humán pá­lyára mennek. J*> van Lakatos barátunk. Jól képzett kohómérnök, ilyenekre szükség van az iparban. Az új területek is nagyot* fontosak, de nem a teljes mérnöki tudást hasznosítják. Még egy dolog: Nógrádban nincs fejlesztő intézet. Ez előny is, hátrány is. Nem kötődünk egy-két helyi intézethez, szabadabb a választás. Viszont az intézet a mérnöki képzés bázisa lehetne. És a felső­fokú műszaki képzés is hiányzik Salgótar­jánból. Mi ebből kimaradtunk. SZÉKY: Egy ellenvetést engedjenek meg: Zagyvarónán működik a vasipari kutatóin­tézetnek egy részlege; hozzáteszem, terme­lést végez, tehát igaz, amit Gressai mon­dott az intézet hiányáról. Az eredeti kér­désről szólva: én nem szeretném, ha ez a beszélgetés a móstani „mérnökkampány” ré­sze volna. Azt hiszem egyetértünk abban, hogy a mérnöktársadalom nem akarja ma­gát más rétegek fölé emelni. Ezt le kell szögezni. A műszakiak feladata ma az, hogy behozzuk azt a hátrányt — ez nagyon ne­héz lesz —, ami épp az miatt keletkezett, hogy nem használtuk ki eléggé korábban a mérnökök szaktudását. Emiatt hátrányba került a népgazdaság. Egy pár adatot enged­jenek meg. Magyarországon a szellemi dol­gozók létszáma 1980-ban 1 millió 400 ezer volt. Ebből 330 ezer a műszakiak száma Munkájuk a nemzeti jövedelem termelésé­ben nyilván benne van. Én nem tudom, hogy a jövedelemből való részesedés ennek arányában történt-e. Az az érzésem, hogy nem. összefoglalva annyit mondanék: a ma­gyar műszakiak feladata, hogy elősegítsék — elcsépelt szavak — az extenzív fejlődés­ről való áttérést az úgynevezett intenzívre. Mert azzal, hogy a dolgozók normáját fél százalékkal felemeljük, a mai problémákat megoldani már nem lehet. LAKATOS: A kérdést úgy feltenni, hogy az itteni feltételek mellett kell-e korszerű mérnöki tudás, nem helytálló. Ez általá­ban a gyenge mérnökök kérdése szokott len­ni. Valamikor az acélgyárban hallottam: ha egy mérnök borsót válogat, abból is ki kell derülni, hogy mérnök válogatta. E túlzás­ban is van igazság. Még KISZ-titkár ko­romban feljött hozzám egy üzemmérnök, s panaszolta, tűrhetetlen, hogy ő ugyanazt csi­nálja, amit a technikus, és ugyanannyi a keresete. Mondtam: ez tényleg tűrhetetlen, mert kevesebbet kéne, hogy keressél, hi­szen szégyen, hogy mérnökkZnt annyi! csinálsz, mint egy techn'kvs. A b-Tékonysáv feem csak a technika fögs/. nve. Ezernyi a rejtett tartalék, ami mind a mérnöki mun­ka hiányossága. Sok az újítás, de a mér­nökök nem olyan arányban újítanak, ahogy elvárható lenne... NÖGRÄD: Néhány mérnöktől hallottam, hogy újít, de nem nyújtja be újításként... LAKATOS: Külön vita lenne, hogy az újí­tás a mérnöknek munkaköri köteles«ége ”agy nem. Még egy dolog: a korszerűség. Nálunk devalválódtak egyes szavak, például ez is. Kérdezem én: nemzetközi mércével merve, korszerű-e áz a mérnöki tudás, ami­vel ma kikerülnek az egyetemről? SOLYMÁR: A mai gazdasági lehetőségek között nincs mód arra, hogy vezető techno­lógiát megvásároljunk. Viszont a megle»ő eszközöket korszerű mérnöki ismeretekkel sokkal magasabb szinten lehet működtetni, mint ahogy az ma történik az iparban. Ér­zésem szerint a mérnöktársadalom jelentős részének magas szintű ismeretanyaga van. Többek között a mérnök lelkiismeretességé­ből fakadó töbiJetmun,kával lehet ezt a tu­dást a gyakorlatban hasznosítani. Ezt talán nem mindenki csinálja, és ezért van bizo­nyos degradálódás. NÖGRÄD: Épp a lelkiismeretesség körül forog ez a beszélgetés. Hogyan lehetne na­gyobb hatóerő? SOLYMÁR: Meg kel! látszódnia, hogy a mérnöki tudást megbecsüljük. Há nem or­vos operál, be sem fekszek a kórházba. Épp­így a mérnöki munkát is el kell választani a technikusitól. Mert meglátszik az, hogy hol vannak jó mérnökök. Ott, ahol viszony­lag elmaradó»*- eszközökkel nemzetközileg összehasonlítható terméket produkálnak. Erre sok pé.da van számot* ipari vállala­tunknál. FEIL: Volt egy olyan nézet, hogy majd egy­szer, mikor az automatizálás magas fokára eljutunk, akkor az üzemeléshez is ménöki tudás kell. Nálunk, a szakmában volt is bi­zonyos túlképzés. Ezért közülünk sokan né­ha úgy érezték, nem volt értelme, hogy any- nyi szellemi energiát fektettek a tanulásba. Ennek ellenére a magasabb tudásszintre ak­kor 's szükség volt és van is. Mert bizo­nyos technika működtetéséhez megfelelnek a technikusok. De a beüzemeléshez, vágj' egyes konkrét problémák megoldásához igenis ma­gasabb képzettség szükséges. Én a gyakor­latban, termelésben vagyok, _ és sokszor ér­zem, hogy élni kell a mérnöki tudással, szük­ség van rá. VEZÉR: Az építészmérnökök újabban szí­vesebben használják az építész megjelölést, és valahogy a mérnököt el is hagyják. Hogy ennek mi az oka, pontosan nem tudni, de ez leginkább az a szakma, ahol a humán momentumoknak elég nagy szerepe van. Az alapkérdésre a válasz egyértelmű: szükség lenne a mérnökökre ebben a közegben is, bárhol az országban. A mi szakmánk alapellentmondása, hogy a beruházások csök­kenésével nem többet, hanem kevesebbet kéne termelnünk, azaz saját munkánk fel­számolását kellene okosan megszervezni. A másik ellentmondás a szakma Budapest-cemt- rikussága. Nem sikerült vidéki gócokat ki­alakítani, ami megtartó erő lenne. _ Ebbe beletartozik, hogy adott helyen nyilvánvaló­an szükség legyen a mérnök munkájára. Tudniillik döntő kérdés az anyagi megbe­csülés, döntő lenne; de emellett kell, hogy érezze: szükség van a munkájára. Persze, hogy szükség van. De érezze is! Mert a jó mérnök akkor is dolgozik, ha keveset ke­res, akkor is dolgozik, ha rosszak a körül- , mények. De nehézzé válik a dolga, ha érez­tetik vele: öregem, sokkal kevesebb prob­lémám lenne, ha technikust állítanék a he­lyedre, mert az két szinttel alacsonyabban dolgozik, és kevesebb gondot is szolgáltat­na a számomra. Égy régebbi főnököm azt mondta: fiúk, nem jó dokumentációk kel­lenek, hanem problémamentesek. Ez a szem­lélet is oka, hogy devalválódott a műszaki pálya. Én ezt tapasztaltam, mikor tanítot­tam a Pollack Mihály Műszaki Főiskolán: sokan kerültek be oda, akiknek csak az volt a fontos, valamilyen diplomát szerezze­nek. TÓTH: Egy gondolattal vitatkoznék az el­hangzottak közül: azzal, hogy a jobbak ke­rültek a fejlesztésbe. A fejlesztési intéze­tekben jobban lehetett alap bejeket adni, nem volt olyan feszes a norma, flaszter kö­zelébe lehetett kerülni, s emiatt bedúsui- tak az intézetekbe a káderek, de nem a színvonalas mérnökök. A termelésben Is ma radtak színvonalas műszakiak, hiszen m' itt sem tartanánk nélkülük. A vállal m nál vannak jó fejlesztő mérnökök is. Mi a vállalat maga tud a legcélszerűbben fej leszteni a saját igényei szerint. SZÉKY: Sok említett probléma abból származik, hogy a mérnöki munka haszna közvetve jelentkezik. Az orvos veszi a szi­két, és él a beteg vagy meghalt. Kész. Az ügyvéd megnyeri a pert vagy nem. Egy­értelmű. De ha egy termék megjelenik: jó vagy rossz. Mitől? Annyi az áttétel, hogy az érdemet el lehet sikkasztani. NÖGRÄD: Akkor mit szóljon egy tanár, ha a mérnök a közvetett haszonra panasz­kodik? SZÉKY; Hát kórom a tanároknál is van ilyen probléma. Nem véletlen az is, ugye, hogy a pedagógusok is ott vannak, ahol vannak, hozzáteszem ezt. VEZÉR: Mivel a szakma értékrendje nem stabil, nem kiforrott, sok fiatalban ez egy­fajta kalandor magatartást vált ki. Egy ré­szük úgy kerül ki az egyetemről, hogy: ó, hát ők mindent tudnak, ide nekem az orosz­lánt is. Ez a blöffölő magatartás egy-két évig kifizetődő. Ha csődbe jut átmegy egy másik helyre, és kezdi elölről. Sajnos, ez nemcsak jellembeli hiba, hanem jelenség. SZÉKY: Más oka van ennek a fiata­loknál. A mi bérkategóriánk a következőtől függ: oklevél, beosztás, kor, és egy vállala­ti kategória: Á B, satöbbi. A fiatal kap egy fizetést a besorolás szerint. Ahogy jön a család, keresi a lehetőséget, hogy más be­osztásban, kategóriában többet keressen. GRESSAI: Nekem erről más a vélemé­nyem. A fiatal mernek, felikor kikerül, mér­nöki munkát akar végezni. Aztán kapja jobbról, balról a pofonokat, és rájön., hogy hoppá, nem is mérnökre van szükség. És m pofozgatjuk körbe, sajnos. Míg a végén rá­jön, hogy süllyedjek le egy kicsit a szürke­ségbe, és úgy próbáljak valahogy boldogul­ni... NÖGRÄD: Ez az egész eddigi állítást mint­ha agyoncsapta volna. Bizonygattuk, hogy kell a mérnöki szaktudás, és most kiderült: kilép a fiatal az egyetemről és nem tud mér­nökként dolgozni, mert — gondolom — nin­csenek mérnöki feladatok. Tehát nincs szük­ség mérnöki tudásra. GRESSAI: Én teljesen mást mondtam. Van mérnöki feladat! Csak éppen van hierarchia, szabályzórendszer is, ami a mérnököt be­teszi a skatulyába: komám, te ez vagy és ne ugrálj. Ez az, amit föl kell oldanunk. Néhány éve már nincs kötöttség, de viszont megvan a belső megszokás. Ami miatt nem lehet egy mérnöknek megemelni duplájára a fizetését, mert az ottani környezet nem tudja elviselni. Másrészt: nincs miből. NÖGRÄD: Ha van feladat, hogyan ad­ják a pofonokat a fiatal mérnököknek? Azt gondoltam, elzárják őket a feladatoktól. GRESSAI: Nem zárjuk el. Csák — a Ne­héz embereket biztosan látta — van az „SI- faiktor”. A sárga irigység. Sok olyan mér­nök dolgozik "egy vállalatnál, aki már ka­pott néhány pofont. Aki úgy gondolja: hát most ennek a fiatalnak adjuk meg a lehe­tőséget, hogy kiugorjon? Nem. És jönnek a kisebb-nagyobb betartások. A morál nem tud olyan gyorsan megváltozni, ahogy vál­tozik a fejlődés iránti igény. Az alkotó lég­kört kell megteremteni, és ez nekünk, ve­zetőknek a feladata. TÓTH: Sokszor nemcsak a vezetőktől függ, mennyire sikerül egy-egy jó mérnököt ki­nevelni. Mert követelmény, hogy a nomen­klatúrákba is beférjünk. Ha a bányánál most néhányam kiemelt fizetést kapnának, a többi vállalat ujjal mutogatna ránk. SZÉKY: A közhangulat, nem hiszem, hogy abszolút pozitívan fogadná. Az SKÜ először mert vállalkozni arra itt a megyé­ben, hogy néhány embernek kiemelt fize­tést adjon. Van tapasztalatunk róla. NÖGRÄD: Az a jobb, ha megőrizzük ezt az állóvíz-hangulatot cs a mérnökök to­vábbra is közepes produkciókat nyújtanak, vagy... LAKATOS: Egyértelmű a mai helyzetben, íogy nem! A szűk lehetőségek közt még jobban megmutatkozik a szeli,mi értékek jelentősege. A műszakiak rétege nagy és fontos. Emellett a műszaki haladás megkö-; veteli, hogy ne 500 forintos célprémiumok­kal próbáljuk ösztönözni a mérnököt, és el­várjuk, hogy még örüljön is neki. Bár nem szép pénzről beszélni, mégis leli, mert ér­dekeltséget fejez ki konkrét iormában. Ha egy kezdeményezés milliókat ér, akkor igen­is oda kell adni a mérnöknek a 20 ezer fo­rintot... vagy 25-öt. SZÉKY: Mert akkor munkát is »árhatsz tőle! GRESSAI: Most kötöttem egy megállapo­dást egy mérnökünkkel: számítógépre viwi a lemezleszabást. Mennyibe kerül? 400 ezer fo­rint. Mennyi a megtakarítás? Évi 3 mil­lió. Rendben. Ha év végéig megcsináld, kapsz 15 ezer forintot, plusz ezer forint bér­emelést. De, ha nem lesz meg, mehetsz a munkaügyi osztályra... Szabad kezet adtam neki, azzal, hogy ha valaki beakaszt, szól­jál! TÓTH: Ez fontos! GRESSAI: Tehát nincs állóvíz! Mert ez a folyamat nemcsak nálunk indult meg ha­nem az egész iparban. Csak lassan. Bar a kényszer benne van a termelőüzemben, de a belső közvéleményt is meg kell vál­toztatni. A szakszervezeti bizalmitól kezd­ve, akinek talán szokatlan, hogy egy mérnök annyit kap, mint korábban egy vezető. NÖGRÄD: Ilyenkor jói jönne, ha a mér­nöki produkció kézzel toghatóan megmutat­kozna. SOLYMÁR: Ez az újítói folyamatban va­ló részvételből mérhető. Találmányai van­nak, nincsenek? Publikál, nem publikál? Ahol a munkát és a nevet egymás mellé lehet tenni. Ilyen produkciók siettetik, hogy a közvélemény elfogadjon egy mérnököt a munkahelyen. Amikor úgy emlegetik, hogy ő mondta azt, hogy ezt így kell csinálni, és bevált. Én mint mérnök akkor kaptam a legnagyobb elismerést, amikor egy újításom­ra Kiss Pisla bácsi azt mondta: „Idefigyel­jen, ebből nem lesz semmi!” Eltelik egy nap, lesz belőle valami. Két nap, megint lesz belőle valami. A harmadik nap azt mondja: „Ezt nem hittem vóna!”. Ez volt a legna­gyobb elismerésem. GRESSAI: Ezért a főnöködtől kaptál-e egy kézfogást? SOLYMÁR: Hát,., nem.,.. De később ő is elismerte a produkciót. GRESSAI: Egy másik baj itt van. Észre kell venni a vezetőknek is, hogy a mér­nök alkot. S nem mindig pénzkérdés ez. Erkölcsi oldala is van. A kézfogás többet ér, mint sokszor ezer forint, amit nem tud­ja, mért kapott. VEZÉR: Így van! TÓTH: Kérdés az is, hogy amikor egy ter­méket a piac értékel, akkor ez a siker visz- szacsatolódik-e a mérnökhöz is. Vagy az már a kereskedők, közgazdászok érdeme. Vagy neadj’ isten a politikusé. Mert ez is felve­tődik sokszor, hogy az eredményeinkre ugye büszkék vagyunk. Ami nem megy, arról meg a műszakiak számoljanak be, és így tovább. LAKATOS: Fontos, hogy műszaki kérdé­sekben a mérnök döntsön, ne a politikus. Ak" kor egyértelműbb lenne a megítélés. Fontos még ehhez a témához, hogy ne hagyjuk ki a beszélgetésből magát a mérnököt! Elhang­zott már, hogy a lelkiismeretes mérnök min­dig jól akar dolgozni, akár rossz ösztön­zés mellett is. Nem várhatnak minden kez­deményezést mástól. A műszaki alkotás fő­leg az utóbbi években egyértelmű politi­kai támogatást kap, a vállalati szférában keil a gondokat megoldani, cselekedni. NÓGRÁD: Ügy gondolom, hogy ez a szer­teágazó téma egy beszélgetésben nem me­ríthető ki. Többször kell hasonló őszinte­séggel beszelni róla. és a tanulságot fölhasz­nálni a cselekvésben. Örvendetes, hogy itt most senki nem ex cathedra stílusban nyil­vánított véleményt, hiszen ebben a kérdés­ben sem egy ember, sem egy fórum nem lehet abszolút okos. A kollektív bölcsesség közelítheti meg legjobban a helyes követ­keztetéseket.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents