Nógrád. 1984. július (40. évfolyam. 153-178. szám)
1984-07-22 / 171. szám
SIKLÓS JANOS: Zilahy Lajos 12. ~ Fejezzük be, fél kettő van — ajánlotta Bogdánfi. Nem szóltam, bár elfáradtam, legszívesebben az asztalra borulva elaludtam volna. — Hát, ha ennyire álmosak vagytok. — Nincsen már személyzet? — kérdeztem. — Régen elmentek. Minden úgy zajlott le kifelé menetben, mint befelé, lépésenként megálltunk. — Lajos, gyere át Pestre, folytatjuk tovább ezt a beszélgetést. — Majd meglátjuk. — Hagyd az inkognitódat. Neked nincs szükséged rejtőzködésre. — Darvas Jóska is ezt mondta. — Hát akkor rajtad a sor. — Az inkognvtéról jut eszembe két érdekes történet, a számomra oly’ nagy jelentőségű 1924-es évből. Mind a ke,tő a Süt a nap című darabommal függ össze. Megálltunk. A mesélő öregember pedig elkezdte remekbe fogalmazott két kis színházi történetét. — Jánoskám, nem akarlak feltartani, rövidre fogom. — Hallgatjuk — közöltem vele. — Május végi este. Már nyolc óra elmúlt, megkezdődött az előadás, kihallatszik a színpadról az orgona zengése. De itt kinn az utcán még süt a nap. A kövér hirdetőoszlopnál két csitri lány tanakodik kezükben notesszel, ceruzával, hogy merjenek-e autogramot kérni tőlem. Végre az egyik, a szebbik úgy dönt, hogy megkísérli a dolgot. Felém lebeg, s fülig pirulva az izgalomtól és meghatottságtól, úgy szólít meg, hogy majdnem megállt bennem a szívdobogás. „Pethes úr, kérem, legyen olyan szíves egy autogramot adni”. Pethes Sanyi sohasem dicsekedhetett azzal, hogy fér- fiszépség, A Süt a napban egy nveszlett forgalmistát játszott. Hozzá kell tennem, ragyogóan, tökéletes emberábrázolással. De mint férfiszépség? Hogy oldjam meg e nehéz kérdést? A kislány notesze és ceruzája már a kezemben volt, beírtam a noteszbe: „Szíves emlékül, Pethes Sándor.” fgy maradtam én inkognitóban már 1924-ben is. * Néhány hét múlva nagy vendégek érkeztek Budapestre. Majd ötven évvel ezelőtt, 1924 májusában az amerikai filmgyártás egyik megalapítója, az ötvenkét éves Cukor Adolf, akinek a vagyonát akkor közel százmillió dollárra becsülték, és akinek szobra a Times Square óriási felhőkarcolójának, a Paramount Buldingnek a halijában áll, majd harminctagú vezérkarával megszállta a Duna-parfci Ritz Hotelt. Állandó ebédek és vacsorák. Akkor ettem éle-, temben először keményre főtt bibictojást, ezt az átlátszó, körte alakú, hüvelykujjnyi, méregdrága ételcsodát — folyt a francia pezsgő, ahogy a magyar mese mondta: „ ... folyt a sárga lé úgy, hogy még a szürke lú is a szügyivel taszította. Vótak hercegek, ge- rófok, nagykalapú tótok...” Reggeltől estig hosszú sorban várakoztak a Riese fal- vából feljött Cukor-rokonok a Ritz halijában, ahol osztogatták nekik a pénzt. (Most írta meg a világsajtó, hogy Cukor Adolf századik születésnapját ünnepelte, és még mindig jó egészségnek örvend.) 1924-ben még folyékonyan beszélt magyarul, persze erősen amerikai akcentussal. Programjában az is benne volt, hogy megnézze a legnagyobb színpadi sikert, hátha filmet is lehet csinálni belőle Hollywoodban. A vasárnap délutáni előadásra Hevesi Sándor a saját igazgatói páholyát ajánlotta fel. Én kísértem el „Adolf bácsit”, aki akkor csak 52 éves volt, alig húsz évvel idősebb, mint én. Amikor helyet foglaltunk a páholyban, a közönség már megtöltötte a nézőteret, és mindenki felismerte a nagy amerikai vendéget, akinek a fényképe reggeltől estig minden lapban többször megjelent. Gongütés, "a nézőtér elsötétült, Cukor Adolf azonnal lehunyta a szemét és kezdte kipótolni a sok reggelig tartó pezsgőzés álmatlan óráit. Zengett az orgona a templomi jelenetben, de Adolf bácsi zavartalanul, csöndesen horkolt tovább. Az első felvonás rezesbandával végződött. és mennydörgő tapsolás zúgott, amikor lement a függöny. Adolf bácsit ez sem ébresztette fel. A közönség közben teljesen lelassított lépésekkel hagyta el a földszinti páholy előtt a r r • evei nézőteret, mialatt én megkövült arccal néztem a levegőbe. A második felvonás alatt cigányzene tombolt. Adolf bácsi a második szünetet is átaludta. A harmadik felvonás vége felé félbehagyta a horkolást, és kinyitotta a szemét. De csak az egyiket. Ezzel a szemével kérdőleg nézett rám, de fogalma sem volt, hogy ki vagyok, és azt . sem tudta, hogy Bécsben, Berlinben vagy Párizsban van. Mikor aztán végleg magához tért, látszott rajta, hogy nagyon szégyellj magát, persze, nem kért bocsánatot. De másnap megvette a Süt a nap filmjogát, olcsón, bagóért, ezerdolláros csekket kaptam a titkárságától. A Süt a napot természetesen soha nem esi. nálták meg Hollywoodban, lefordítani sem lehetett angolra. — Nagyon jó sztorik. írd meg őket, hiszen amiket eddig elmeséltél, abból egy író húsz novellát csinál. — Én már nem írok, legfeljebb olyasmiről, ami nagyon fontos. Különben sem érek rá, annyi az elintéznivalóm, hogy alig győzöm. — Megyünk, Budapest mégiscsak messze van. — Te hazamész? Miért nem alszol itt? — Én is inkognitóban vagyok, ótlógtam a határon, hogy veled találkozzam. — Ne higgy neki. Lajos — lépett közbe Bogdánfi. — Valóban megyek haza. — Akkor menjetek. — Holnap este fölhívlak — búcsúztam Zilahytól —, és majd megegyezünk valamiben. őszintén örülnék, ha átjönnél. — Nem ígérem, bár veled szívesen beszélgetek. '— Lajoskám, a végén megegyezünk. Reggel megálltam Szegeden. Bementem a Dél-Magyar- ország üres szerkesztőségébe, ahol csönd volt, senki sem háborgatott. Az ismerős takarítónő kávét főzött. Leültem egykori asztalom mellé, rendezgettem gondolataimat, azután följegyeztem Zilahyról szerzett első benyomásaimat és előszedtem „okos” kis mindent tudómat, zsebmagnómat, hallgattam egy ideig, hogy milyen kedvesen, érdekesen mesélt, aztán elindultam, hogy még a déli harangszó előtt Pestre érjek. (Folytatjuk) Posztó-Hasznos és Tar kézfogása A városkörnyéki együttműködés a gyakorlatban Sorra-rendre hírt adtunk az elmúlt hónapokban a város környéki bizottságok megalakulásáról, utalva röviden az új testületek rendeltetésére is. A célkitűzések természetesen meglehetősen általános gondolatokat tartalmaznak, a pásztói város környéki bizottság létrejöttéről szóló tájékoztató is ezt írta: „A város környéki igazgatás, együttműködés nagy lehetőséget teremt arra, hogy a községi tanácsok egymással és a várossal társulva hatékonyan használják fel gazdasági eszközeiket a lakosság érdekében, biztosítsák a települések összehangoltabb fejlesztését. Pásztón és környékén csupán néhány hónap kellett ahhoz, hogy a szépen hangzó elveket sokatmondó gyakorlattal támasszák alá. A lehetőségeket és a szükségszerűségeket felismerve a lakosság széles tömegeit érintő feladat közös megoldására vállalkozik Pásztó város és Tar község tanácsa, e kézfogás révén pedig mindenki jól jár. Zseb- bevágóan is, ami korántsem mellékes körülmény a mai világban. Időben kapcsolni A kulcsszó a víz — Pásztó hasznosi városrészének és Tar község lakosságának vezetékes ivóvízzel való ellátását szolgálja a két tanács együttműködése. Nagy József, a Pásztói városi Tanács város- fejlesztési és gazdálkodási osztályvezetője ezt mondja: — A hatodik ötéves terv során a hasznosi városrész vízellátásának megkezdésére semmiképpen sem lett volna pénzünk, a terveztetést is a legjobb esetben csak 1985-ben tudtuk volna elkezdeni. Aztán jött Becze Lajos, a tari tanácselnök az ötletével, majd megkötöttük az együttműködési megállapodást. Az eredmény pedig: az eredetileg várhatónál hamarabb lesz a városrészben ivóvíz, ráadásul csökkennek a költségek is. A tényközlő információhoz Nagy József még hozzátesz néhány figyelemre méltó megállapítást. Az egyik a gyors kapcsolás. A közép-nógrádi regionális vízmű részeként készül a hasznosi víztározóból Salgótarján felé tartó vezeték, az erre való rákapcsolást lehetővé teszi a terveztetés és a munkálatok időbeni elkezdése. A másik a gyakorlatiasság. Becze Lajos immár megvalósulóban lévő gondolata ezt példázza: nemcsak bizottságosdit kell játszani, a testületek munkáját a gyakorlati lépések teszik igazán életképessé. Az együttműködés előnyei között végül meg kell említeni egy harmadikat is: a közös munka mielőbbi elkezdése megteremti a két tervciklus közötti átmenet lehetőségét. Csökkenő költségek Nemzetközi művésztelep, Salgótarján (8.) Bobály Attila — Az érdekel, hogy az artisták mit csinálnak hétköznap — mondja Bobály Attila. — Persze, mindennek semmi köze sincs a cirkuszi akrobatikához, miként régebbi artis- taszobrairanak sem volt köze az artistákhoz. Az én artistáim nem a cirkuszban, hanem a hétköznapokban élnek, a társadalom különböző régióiban tevékenykednek, mindennapi emberek, az életüket akarom értelmezni, s ezáltal őket is gondolkodóbbá szeretném tenni. Természetesen, ehhez először magamnak is gondolkodóbbá kellett válnom. Bobály Attila szobrászművész úgy tanulta a művészetet, mint a gyermek az anyanyelvet. De megtanulta. Varsányban született 1948- ban. A középiskolát Szécsény- ben végezte. Érettségi után földmunkás, traktoros, gépkocsivezető, tanító volt. Később tanárképző főiskolát végzett. Tagja a Magyar Népköztársaság Művészeti Alapjának. Többi között szerepeltek művei 1975-ben a pedagógusképzőművészek Fáklyaklubban rendezett kiállításán, 1978- ban a miskolci tárlaton, 1979- ben, 80-ban, 81-ben, 82- ben, 83-ban és 84-ben a salgótarjáni tavaszi tárlaton (1982-ben, 83-ban és 84-ben díjazták is). A Fiatal Művészek Fórumán 1980-ban pályázatot nyert, Zagyvapálfal- ván a Gorkij-lakótelepen gyermekjátékszobrokat készített. A gyermekekkel — kicsit a felnőttekkel is — a játékon keresztül szeretné megkedvelteim a modern szobrásza tot. Erről a játszóteréről a Művészet című folyóiratban elemzés jelent meg, kiemelve — egyebeken kívül .— a művész következetes rendszeralkotását, amelyből kitűnik, hogy munkáját elméleti tanulmányok alapozták meg. Igen, ez a játszótér gondolati-filozófiai rendszert hordoz, utal az ősi magyar hitvilágra. A csaknem húsz játékelemből felépült együttes napkeletre tájolt, a kelő nap sugarai a sámándobra hullanak. — Ügy gondoltam, hogy a szögletes házak között élő emberek és gyermekek az organikus formákon keresztül közelebb kerülhetnek a természetibb élethez, egyúttal a sokak számára már-már ismeretlen finnugor világhoz, amely múltunk része — jegyzi meg a művész. Most egyedi rajzokat csinál, Somoskőn a réten, a kőbányában embereket rajzol, mint korábban mondotta, hétköznapi artistákat, hiszen például a kaszálás is majdnem artistamutatvány. Sokat foglalkoztatja az egyensúly kérdése az életben. — Az egyensúly és az, hogy mit élt meg az ember, szorosan összefügg. Manapság, ha az életmódot nézzük, sok az egyensúlyzavar. Többnyire rosszul élnek még azok is, akik jól élnek. Sőt, elsősorban azok élnek rossz irányba. Hajszolják a javakat, mind többet és többet elveszítik önmagukat — gyakran elhízva, emberi formájukat is —, és félnek, mert látják, hogy 30—40 éves „öregek” is mind többen halnak meg. Mindez az arcon, a bőrön, a mimikán, mindenen meglátszik. Robbanásnak, vagy legalábbis gyorsabb változásnak kellene bekövetkezni az életmódban. Ügy érzem, művészként is az ezt elősegftök mellé kell állnom. Tehát rá kell mutatni a bajra, s amennyiben lehet, változtani kellene rajta, fölmutatva a jó példákat. Például fölhívni a figyelmet azokra a 80 éves aszkétákra, akik ma is mindennap dolgoznak, őrzik teljesítőképességüket, anélkül, hogy megrabolnák önmagukat. Gondolkodóbbakká kell válnunk, s felelősebbekké egymás iránt. Én megtanultam beleszakadni a munkába, benne élek az életben, az emberek, állataik és eszközeik között, bajaikat szeretném mű veimbe absztraháltan fölmutatni. Segíteni szeretnék. Tóth Elemér Tar község tanácsépületében Becze Lajos elnök nagyon is prózai dolgokat említ ötlete serkentőjeként: — A települést szorítja a vízgond, a meszes és vastartalmú vizek mellett csupán egy-két jó kút van. A vízműre tehát szükség van és azt is tudja mindenki, hogy minél később fogunk hozzá, annál többe kerül. Magyarán: a halogatás nagyobb terheket rak a tanácsra és a lakosságra egyaránt. A teher ráadásul kétszeres, legalábbis sok család esetében. Épülnek az új házak a fürdőszobával, ehhez kutat ásnak, hidroforral megoldják a vízellátást. Néhány év múlva pedig ráköthetnének a vízműre. A munkák előre hozásával tehát közvetve még az építési költségeket is csökkenthetjük. Becze Lajos azt mondja, hogy „előre kell gondolni, nemcsak a holnapra.” Ennek szellemében időben kell foglalkozni a tervezéssel, az érdekeltek és a vízigények felmérésével, a költségszámításokkal. S hogy milyen fontos teendőről van szó, azt igazolja egy rövid megállapítás is: „A jó ivóvíz csaknem olyan fontos ma egy település életében, olyan történelmi esemény, mint annak idején a villamosítás volt.” — Gondolkodik az ember — folytatja Becze Lajos. — Megszűntek a járások, a szomszédos településeknek mégis együtt kell fejlődni. Mi például jó alapellátást akarunk Taron, a középfokú ellátásban viszont már Pásztora számítunk. Ügy vélem, hogy ezek ismeretében teljesen logikus, ha így okoskodunk: mit tudunk mi tariak a várossal együtt megvalósítani. Például a vizet. — Az ötletet nemcsak a két település közelsége adta, sok egyéb kötődés is van Tar és Pásztó hasznosi városrésze között. A gondolkodásmód és a széles rokoni kapcsolatok nyomán akár azt is mondhatnám: egy falubeliek vagyunk. A lakossági kapcsolatokat immár hivatalos tanácsi együttműködés is szentesíti. Ennek jegyében Tar tanácselnöke mintegy megversenyeztette a tervezővállalatokat, s ennek kapcsán érdemes egy kicsit számolni. Elsőként 1,3 millió forintos ajánlatot kaptak a tervezésre, de ez csak Tar községet érintette. A végső adatok: a „versenyeztetés” eredményeként 630 ezer forintért készül el Tarra, 365. ezer forintért pedig a hasznosi városrészre a vízmű terve. A különbség szembetűnő, akár azt is ki lehetne számolni, mennyit spórol meg majd ezáltal egy-egy család. De sokkal' jobban érzékelteti a szívós utánjárás gyümölcsét egy másik adat: Tar éves fejlesztési alapja kétszázezer forint. .. Évek óta spórolnak a vízműre, nem mindegy tehát, hogy a zsebben marad 500— 600 ezer forint. Az olcsóbb terv azonban csak az egyik előnye az együttműködésnek. — A kivitelezés is kevesebbe kerül. Elég csak a felvonulás és a szállítás kisebb költségeire gondolni. Arról nem is beszélve, hogy a kettő helyett egy vízműtársulatot keli majd működtetni, kevesebb lesz a tisztségviselő, egyszerűbb és olcsóbb az adminisztráció. Tar hitelez Pásztoriak Becze Lajos tanácselnök tehát egész csokorravalót kötött egybe az érvekből: a közös vállalkozás mennyi gazdasági előnnyel is jár. Van azonban még egy homályos pont, hiszen a pásztói városházán Nagy József osztályvezető azt mondta: a hasznosi városrész vízmüvének tervezésére ebben az ötéves tervben nincs pénzük. — A hasznosi vízi közmű tervezésének 365 ezer forintos költségeit megelőlegezzük a városnak. Az egyébként is a vízzel kapcsolatos munkákra félretett' pénzből ezt most megtehetjük. A kölcsön a mi vízmüvünk megvalósítását is meggyorsítja, lévén közös munkáról szó. És még valami. .. ezért a viszonylag csekély összegért a város később talán sokkal többet segíthet nekünk. * Ennyi Pásztó-Hasznos és Tar község kézfogásának rövid története. Az esztendő elején megalakultak a város környéki bizottságok, a testület ülésén Becze Lajos elmondta az ötletet, megkötötték az'' együttműködési megállapodást, szeptember végéig készen vannak a kivitelezési tervek. Valahogy így kell ezt csinálni. Igv válthatók mindennapi gyakorlattá a bizottságok sokatmondó, mégis seitelmes kinyilatkoztatásai: biztosítani kell a települések együttes és összehangolt fejlesztését. Kelemen Gábor Közgazdasági bizottságok kézikönyve Üjabb Népszava-kiad ványnyal gazdagodott a szakszervezeti irodalom. Pintér György szerkesztésében nyolc fejezet terjedelmű, átfogó közgazdaság! ismereteket közlő kötettel gyarapodott a közgazdasági témák iránt érdeklődők tábora. A 324 oldal terjedelmű írás a szakszervezeti tisztségviselők számára a gyakorlatban is hasznosítható ismereteket ad közre. Nemcsak a bérpolitika tartalmát és megvalósításának főbb eszközeit ismerteti, bemutatva a bérek szabályozásának szükségességét, hanem olyan fogalmakat is közérthetővé tesz, mint a bázisérdekeltség, a munkaerő-gazdálkodás, a normativitás. A kiadvány jelentős terjedelmet szentel a szocialista munka- verseny-mozgalomnak. szemlélteti az újítómozgalom jelentőségét a műszaki innovációs folyamatban, eligazít az újítók érdekképviselőben, a vitás, panaszos ügyek intézését tekintve is. Az új Népszava- kiadvány hézagpótló a szak- szervezeti irodalomban. Kiváló szövetkezeti árut A Kiváló Aruk Fóruma a hagyományoknak megfelelően az idén is a Szegedi Ipari Vásár alkalmából adta át a legjobbaknak az ipari szövetkezetek körében meghirdetett pályázat dijait. Az idén 28 szövetkezet 83 termékkel pályázott, s közülük 17 szövetke. zet 43 terméke nyert jogot az embléma használatára. Az elfogadott termékek 52 százalékos aránya azt tükrözi, hogy sok termék műszakilag, vagy esztétikailag nem felelt meg a követelményeknek, s több esethen a csomagolás, a külső megjelenés sem volt kielégítő. Kiemelkedő minőségűekneli bizonyultak viszont többek kö zott a szegedi Medikémai Szövetkezet Prevent fantázianevű autóápolási cikkei, amelyekből most hat kapta meg az embléma viselésének jogát, továbbá a hatvani háziipari szövetkezet 9-féle csecsemőruházati cikke.
