Nógrád. 1984. június (40. évfolyam. 127-152. szám)
1984-06-09 / 134. szám
Visszapillantás írsekvadkerti villanegyed- Bp Űj elemek a közművelődésben Igazolt lét Mátramindszenten gyarapodott, előnyösebbé vált a beszerzés. A koncentrált pénzösszegből jut a drágább kiadványokra is. A falunak közel 1300 lakóÁltalános művelődési köz- Csomós Sándor hosszú éveken pont. Mi a csoda? ízlelgetjük, keresztül vezette az általános ;tanulgatjuk a kifejezést. iskolát, igazgatta a művelő- Ez az elnevezésű intéz- tíési házat, szervezte az is- meny-komplexum nem mai meretterjesztő előadásokat, keletű, még csak nem is pár Amit ők a felnőttoktatásban ja közül 124 iskolás. A könyvéves. Az ország némelyik ré- — a helyi TIT-alapszervezet tár ^80 olvasójának mintegy szén — például a középső irányításával — tettek, párat- kétharmada gyerek. Tisza vidékén — már meg- lan a megyében. Nyolc év — Kialakult hagyomány, bízhatóan általánosítható ta- alatt 39 fizikai dolgozót, túl- hogy a gyerek viszi haza a pasztalatai vannak. Ide jár- nyomóan helybelit. érettségiz- szülők és a nagyszülők olvastak — Poroszlóra, Tiszafüred- tettek le a gimnáziumi anyag- nivalóit is — jegyzi meg Kére, Sarudra, de eljutottak bői. pesné. — De az összevonás Pécsre is — tanulmányútra az ^z általános művelődési óta sem csökkent a felnőtt ol- érdéklődő nógrádi szakembe- központ hivatalos megalaku- vasók száma. Hetente kétszer rek, mielőtt a megyében ilyen jását áprilisban megelőzte a károm órát tartok nyitva, de intézményt létrehoztak volna, .tanácsi és az iskolai könyv- a gyerekek számára ez nem Mit takar a fogalom? » tár integrációja. Aztán akul- kötelező, számukra máskor is Olyan művelődési együttest, túrházban helyezték el két nyitva áll a könyvtár, amelyben együtt, egy szerve- osztályt, mert az iskola szűk- y.eti keretben, irányítás alatt ,nek bizonyult. Hiányzott a található az1 iskola, a műve- tornaterem ? A kultúrház Jodesi ház es a könyvtár. nagytermét rendezték be erre a célra. Most már eshet-fúj- hat, megtartható a tornaóra. O Képes Gyula a közművelődési intézményvezető; utolsó latban kell igazolni önmagát, éves Szegeden, ének—szlovák Mátramindszenten az áltaMegyénkbem a múlt évben szakos. Sorolja a működő kis- János művelődési központ ezt három településen jött létre csoportokat: sakk- és sci-fi megtette — ha nem is látvá- éltalános művelődési központ: szakkör, kis matematikusok myosan, hangosan, kisbíróval jHomokterenyén, Lucfalván és köre, gyermek- és felnőtt- doboltatva végig a falun, a JVIátramindszenten. aerobicklub, népdalkor. Üj- megyén. Célszerűbben, haté* A mátramindszentri műkő- ként szabás-varrás tanfolyam- konyábban használják fél a dés tapasztalatairól Csomós ról álmodnak. koncentrált anyagi és tárgyi Sándor igazgató hivatali szó- a termelőszövetkezet éven-’ eszközöket, okosabban gazdál- ibájában beszélgetünk. Szünet te 20 ezer forinttal támogatja kodnak a szellemi, lélektani [van. Az udvarról behallatszik az intézményt, cserében a energiákkal. Iskolacentriku- ia jól ismert gyerekzsivaj. A kultúrházat használhatja sa- sabb lett a falu, tettekben is. (tanárok sorra térnek be ^ a ját rendezvényeire. A kultúrház vezetője tanár, szomszédos irodába, kifújni _ A aktívak, szí- együtt él a pedagógusokkal, (magukat, erőt gyűjteni a kö- vesen használják ki a lehe- Az óda-visszajelzés élő, folyamét kezű tanórához. tőségeket — mondja Képes matos. Ez érzékelhető a gye— Régóta terveztük ennek QyU|a _ a felnőttekkel ne- rekek között végzett kulturáHa vallami űj, még nem biztos, hogy jó is. A gyakcwBz intézménytípusnak a ki- hezebb szót Renern. lis tevékenységben. alakítását kutat emlékező~ ^ könyvtár egyben magyar A felnőttekre gyakorolt hatében a sok éves vezetői és szaktanterem. Képesné Köve- tás egyelőre nagyon szerény. kulturális tapasztalattal ren- si Margjt magyar_történe- Ám remélhetjük, hogy hoszd elkezó igazgató. _ Mái 7 8 ^m szakos tanár vezeti. A szabb tavon az is megtenni Sulyok Lászó Küldöttgyűlést követően — munka előtt Nógrád megye KISZ- az egyre erőteljesebb gazda- efc, hogy egyrészt meg be- sági hatásokhoz? Egyesek atMásfél napon'át tanácskoztak cselnek képviseletében a küldöttek, széljék eddigi tapasztalataikat, másrészt meghatározzák tói félnek, valamiféle terme- a teendőiket. • Az eseményről több ízben hirt adtunk, ez- lési mozgalommá alakul at úttal néhány emlékezetesebb mozzanatra, gondolatra vünk vissza. té- a szervezet, mások úgy érzik, nem találja meg a KISZ igazából a megfelelő' formákat, s a jelenlegiek is — mint például az FMKT, FAT, ifjúsági brigádmozgalom, újítások stb — felújításra szo(A körülményékről) Salgó- például ennek fontosságát a bánya egyre inkább nemcsak plenáris ülésen Balázs Ottó _ uaalaätua turisták paradicsoma lesz, ecsetelte. A másik apró észhanem az ifjúságmozgalomé revetek jobban kell hangsu- ■ munTakLosslek is. Évről évre több ezer honi lyozni a témák között. Sza- ' ö és külföldi fiatal tölt itt el kácsné Bohács Ilona mondot- néhány napot, s mi sem volt ta — igaz a KISZ-munka természetesebb, hogy a két- egészére nézve —, több he- naposra tervezett megyei kül- lyütt esnek abba a hibába, döttgyülés meghívóját is ide hogy úgy érzik, a KlSZ-esekcímezzék a résztvevőknek. Csupán az időjárással nem sikerült egyezkedniük a rendezőknek, hiszen az eső vigasztalanul csepergett, ám ahogyan az egyik vendég tréfásan említette, ha Petőiiék zuhogó esőben forradalmat tudtak csinálni, csak nem nek az égvilágon mindenbe KISZ-es veszélyeire hivatkoztak. Nos, legtalálóbban Szilágyi Antal, a KIÖZ KB osztályvezetője , fogalmazta meg, az ezzel kapcsolatos teendőket, nevezetesen, hogy „mindenkit támogassunk, akik bebele kell szólniuk, mindenütt csulet le»ális munkával Va.nah7,ulL_kelL J,a!amitA, í8y -szereznek többletjövedelmet, akik tisztességes eszközökkel akarnak jobb megélhetést nyújtani családjuknak.” (Önállóság) Várható volt, aztán erőik szétforgácsolóü- nak, nem jut energia a valóban lenyeges teendőkre. Némelyik hozzászólás is hasonló volt, parttalan és sekély. Szerencsére azonban zömük hogy gyakori vitatéma lesz ijedünk 'meg^egy ^kis* tavaszi a lényeggel, és feketén-fehé- az alapszervezetek önállósa- esőtől. A rendezők mindenről Fe" foglalkozott - nezzunk ga: jo-e ez tudnak-e elm a gondoskodtak, ami egy jó ta- hat nehan^ gyakoribb témát! nagyobb hatáskörrel? Pro es kontra csattantak az erveii, 3)e • szerencsére azonban nem a demokratizmus csorbítása, (Vezető és vezetettek) So- hanem fejlesztése mellett kan fölvetették: a KISZ-ben hangzott el több érv. Persze, kulcsszerep jut a titkár sze- az önállóságot is . tanulni, náeskozáshoz kell: megfelelő hely, finom eledel,’ frissítő programok... ez utóbbiak közül kétségtelenül Nagy Ban- dó András produkcióját fohisdzen a humorist? még^éj’- mélyének. Dehát milyen is le- gyakorolni kell. Juhász And- féltájban is szórta a poéno- gyen? - kérdeztek, s próbál- ras, a megyei K SZ-bizott- kat. S talán nem túlzás hogy a megfogalmazni a va- sag első titkára említette szőném! részt vállalt ezzel a lastzt. Lakatos József az elhi- beli kiegesziteseben hogy vatottsagot es igényességét azokat a példákat kell nep- emelte ki. mondván, hogy a szerűsiteni, megfelelően al-k mozgalomban való hit és a kalmazni, amelyek kedvező folytonos képzés-önképzés tapasztalatokat hoztak. Egy nélkül nem lehet boldogulni, másik hozzászóló azt emelte Mások a kezdeményezőkész- ki, hogy az irányító bizottsa- séget, a kritikai érzéket tar- goknak pedig a . gyengébbe« tották fontosnak, megint má- működő alapszervezetek segi- sok a szervezési rátermettsé- tésére kell több erterg^át forget, a kitartást, az állhatatos- dítani. Érdemes megszívlelni ságot emelték ki. Meg is je- Kocza József palotáshalmi gyezte az egyik hozzászóló, küldöttnek, a felelősséget jel- űgy félhalkan, olyan titkár, ző mondatát: minden KISZ- amelyet mi ezekkel a tulaj- szervezet olyan, amilyenné donságokkal elláttunk, p vi- mi tesszük az adott környe- lágon nincs... De nem is ez a zetben, ahogyan mi élünk a lényeg, hanem az, hogy' ref- sajátos lehetőségeinkkel. másnapi tanácskozás fiatalos lendületű atmoszférájából. * (Szekcióról szekcióra) öt csoportra oszlott a másfél száz küldött, hogy a mozgalmi élet egy-egy területét alaposan megbeszéljék. Szó esett a gazdaságról, az ideológiáról, az iskolademokráciáról, az életmódról, s a mozgalmi munka belső problémáiról. Megfordulva több szekcióban, talán általánosítható a tapasztalat, hogy a kötetlen, lektorfénybe került annak az olykor könnyed, de magvas embernek a személye, akin beszelgetesek igen hasznosan vagy bukik olykor az hozzájárultak a teljes kép adott KISZ-szervezet (Hogyan tovább?) Ha aa előbbi aforisztikus gondolatot folytatjuk, akkor joggal fölrajzolásához. Találkozni municáíiT''És~“7aián~" a? fson mondhatjuk: minden tanácsko- tehetett azonban, néhány ^ÄkfrcserSesT JIny megszívlelendő jelenséggel is. így például, ismét kiderült nem tudunk még eléggé vitatkozni, formai és tartalmi értelemben egyaránt. Nyilván nehéz szabatos mondatokba megfogalmazni a gondolatainkat ad hoc, ám a gyakori magyartalanságok, kifejezésben pontatlanságok jelzik: nem ártana a mozgalom berkein belül is többet foglalkozni a vitakultúrával. Mert ez a közéleti szereplés egyik feltétele is, ahogyan is némikénn visszaesik maid le me§valósul- Vagyis, a me- is némiképp visszaesik majd. gyei küldöttgyűlés igazi siJ (Bér vagy babér?) Idézte kere is azon múlik, fejlődik-e az egyik írás címét Szalai az elkövetkező hónapokban Pál, s rajta kívül is sokan az ifjúsági mozgalom? A gon- szóvá tették, milyen legyen dolatok eljutnak-e a gyakor- a viszonya a mozgalomnak lathoz? Általános vélemény volt, hogy tartalmas fórum zajlott le, s úgy tűnik „felszálló ágába” evez az if júsági mozgalom. Egyre inkább igazodik a mai, modernkori valósághoz programjuk,. szemléletük, kezdeményezéseik. Csak legyen erő a megvalósításhoz is! Tanka László Az öregember nagy, esetlen — Tegye le oda, a maga — Ha mondom. Tudja, van tűk egy évben ha kétszer, de küldtek el, ők fizették. Élebőrönddel szállt föl a buszra, ülése mellé, ott elfér, senkit énnekem szép kertem, hat- hát nekik is, nekünk is meg-, temben először nyaraltam, jó A jegyváltás után egy dara- sem fog zavarni — szólalt száz szögöl. Megterem abban volt a dolgunk. Három éve volt minden, de hát sose szólóig toporgott a sofőr körül, meg a vállas fiatalember. minden, ami kell. Nekem is, a mama meghalt. Magam ma- gáltak ki engem, így mint amíg az rá nem mordult: Az öreg hümmentett egyet, a jószágnak is. Jutott belőle radtam. ott, fiam. Úgyhogy mégse— Húrcolkodjon beljebb ta- lecsúsztatta a busz padlójára mindig a gyerekeknek, már Az öregember elhallgatott, volt az jó. Nem vagyok én ta, mer’ itten mások is akarnak a bőröndöt, tapqgató kézzel ahogy az illik. Két fiam van, Az utolsó dombtető előtt, ami ahhoz szokva. utazni! maga mellé igazította. Arca tudja s ’három unokám, tíz- mögött ott lapult a város, a ____ gs most hová? _ kérA z öregember • fölmarkolta kisimult. éves elmúlt, már a déduno- busz kikapcsolt motorral meg- dezj a fiatalember a szíjjal átcsatolt papundekli Igaza van, fiam — for- kám is. Három szobát húz- pihent. A nyitott ablakon bebőröndöt, furcsa, merev sze- dúlt szomszédja felé. A busz tunk föl a konyha, meg a hallatszott a madárzaj meivel még odapi'llantott a fiatal sofőrre, aztán beljebb lépett. Az ormótlan holmi ide- oda verődött az ülések között, oldalba lökve egy fejkendős asszonyt, aztán egy hivatalnokforma, szemüveges férfit, Végre helyet talált magáinak. Hirtelen jött tavaszi meleg volt, párállott odakint a föld az éjszakai eső után. Az öregember leült, vékony kabátjából a füléig fölgyürem zötyögött velük a dombok kö- spejz mellé, még negyvenöt — Milyen szépen adja évvel ezelőtt erről beszélget- négy és fél ezer kötet előírás gyümölcsét. ,tünk az akkori salgotarjam szerill,ti rendben. Az állomány ijarasi hivatal múvelodesugyi ,vezetőivel. Több helyen ki- ................................................................................. itiimimmmiiiiii...... » érietek folytak az országban, oda ellátogattunk. Az OPI- ,ban, Budapesten előkészítőn (vettünk részt. Aztán tavaly döntést hozott a helyi tanács, és augusztus 16-ával megtörtént az összevonás. — Nehezen szánták el döntésre magukat a tanácsiak? — Szó sincs róla — jelenti ki Erney Attiláné igazgató- helyettes. — Itt mindig nagyon jó volt a kapcsolat a tanáccsal. Ismerték, együtt éltek a munkánkkal. Kezde- iményezéseink mellé álltak. , S, hogy miért, annak kézenfekvő az oka: amit a mát- iramindszenti pedagógusok kezdeményeztek, azt mindig tjól meg is csinálták: lehetett bízni bennük. Persze nem akarom teljesen leegyszerűsíteni a,dolgokat, mert a támogatáshoz természetesen egyebek is kellenek. Például az új iránt fogékony, kereső-kutató ■tanácsi vezetés, megbízható partneri, baráti kapcsolat (s Csomós Sándor együtt nőtt fel a közelmúltban nyugdíjba ment tanácselnökkel, titkárral). o A komplex intézmény létrehozásának gondolata Mátramindszenten ésszerű volt. E ső után zött kanyargó úton. Bámúl- előtt a mamával, dolgoztunk pacsirta — vetette ki szemét tak kifelé az ablakon. rajta kegyetlen keményen, az öregember az ablakon. — — Elég volt már az esőből Akkor már megvolt mind a Hanem ez a zöld, ott a föld— mondta, rekedt hangon, két fiú, sietni kellett, alig ben az miféle? lett az ing. Két kezével ölé- csak úgy magának az öreg- volt födél a fejünk fölött. — Krumpli — felelte a fibe erőlködte a bőröndöt, az ember. Lassan-lassan mindig jobban atalember. így szomszédjának, a harminc — Már nagyon — bólintott lettünk. A gyerekek fölnőt-. — Az enyim is szépen bök- hunyorgott a napfényben. — A végállomásig — ejtette le fejét az öregember. — Az otthonba. Kell a ház az unokámnak. Hát mit tehetnék? A fiatalember az ablak felé fordult, nem felelt. A busz motorja fölberregett, erőlködve átkapaszkodott' a dombon, s hamarosan megállt a busz- pályaudvaron. Együtt szálltak le. Az öregember nehézkesen botorkált, de nem hagyta, hogy bárki is segítsen neki. Odalent a földre ejtette a bőröndöt, vaksin Igaz, év körüli fiatalembernek a a fiatalember. tek, az egyik otthon maradt rosodik már odahaza, combjára huppant. Az öreg- — Nem azt mondom, kel- a tsz-ben, a másik mérnök nem nekem, ember ettől zavarbajött, va- lett már a földnek, igen szom- lett a városban. Nekik is kel- Megint elhallgatott, de csak damit’ motyogott is — akár jazott, csakhogy most meg lett a pénz, hát nyugdíj után arra a sóhajtásra, ami kisza- ibocsánatkérés is lehetett, — már lassan fuldoklik minden éjjeliőr lettem a szövetkezet- kadt belőle, aztán megpróbálta a foszlado- — kapott a szón az öregem- nél, legyen miből adni. Épí- — Mindjárt ott leszünk — zó szélű bőröndöt a két ülés bér. — Maga hova utazik? tettünk is mindkettőnek há- tette hozzá keserűen. közé bepréselni. A lábától se- — A végállomásig, hogyse fért. Ettől még izga- — Én is — felelte furcsa, tottabb lett, s megint az ölé- kitisztult hangon az öregembe emelte. bér. NÓGRÁD -- 1984. június 9., szombat zat. Na, mondom, most már — Már nem is bánom — pihenünk mama, dehát akkor mosolyodott el a fiatalember, meg az unokák cseperedtek de ahogy az öregre nézett, hírtől, akkor aztán a málnát te- télén félbemaradt a mosolya. A fiatalabbik ránézett, lepítettük a kertbe. Jaj, na- — Valami baj van? Tudta, hogy lesz folytatása gyón nehéz volt az már ne- — Semmi. Tudja, most jö- ennek a mondatnak, künk. A gyerekéket alig lát- vök’ a nyaralásból, A fiaim — Ez a jó, ez a meleg napsütés. Már ez kell a földnek — suttogta. Fölvette a bőröndöt és elindult az emberek között. A fiatalember sokáig nézett utána. Arra gondolt, hogy nagyobbik fia most múlt négyéves, a kisebbiknek meg épp ma van a harmadik születésnapja. Valami tompa sajgás fogta marokra a szívét Hortobágyi Zoltán i