Nógrád. 1984. június (40. évfolyam. 127-152. szám)

1984-06-30 / 152. szám

Az északi hegyek ölelésében Megszoktuk, nyakra-főre mondogatjuk, hogy hazánk kis ország, sem magas hegyei, sem tengerpartjai nincsenek, s néha szinte meglepődünk, hogy idegenforgalma mégis milyen nagy. Igaz, területe csak egy százaléka Európá­nak. A legfrissebb Kisatlasz szerint (Haack Gotha — kar­tográfiai vállalat), a föld 169 országa között területnagyság szerint a 104., népesség sze­rint pedig az 53. helyen áll. Ezek azonban csupán sta­tisztikai adatok, bár ezek is­meretében sincs okunk sem­miféle „egyensúlyzavarra”, még kevésbé kisebbségi ér­zésre. Más népekéihez hason­ló«' i, történelmünknek van- na fényes és sötét lapjai, az évszázadok során mi is hal­moztunk föl kincseket az iro­dalomban, a művészetekben, ia tudományban, az utóbbi év­tizedekben — létező gondja­ink ellenére — jelentős ered­ményeink vannak a társada­lom- és a gazdaságépítésben, tájaink szelíd szépsége pedig a legközelebb áll hozzánk. Év­századok óta mondjuk: „édes hazánk", még akkor is, ha voltak korok, amikor nem ké­nyeztette el ez az ország a határai között élők többsé­gét, s ilyen vagy olyan ok­ból a történelem során gyak­ran élt a kirekesztés eszkö­zével. Ez már a múlt, ame­lyet ismernünk és vállalnunk (kell a békés jövendő érdeké­ben. Ismerjük-e ezt a kis orszá­got, történelmi, művészeti, (természeti értékeit? Ismerjük- e eléggé mindazt, amire a jelen épül, és ami reményt ad a jövőre? Ismerjük-e egy­mástól eltérő tájegységeink, például a Dunántúlnak és a Kis-Alföldnek, vagy éppen az Északi-középhegységnek és az Alföldnek arculatát, műemlé- (keit, népi művészetét, irodal­mi hagyományait, meséit és dalait, az ott élők tájat és életformát alakító minden­napjait? Bizonyosan sok mindent Ismerünk. Az is bizonyos azonban, tapasztalatok igazol­ják, hogy sok mindent nem. Mert kis hazánknak is ezer és ezer színe van. Valamennyi színének megismerésére egy élet is kevés. Ismételten be­bizonyosodik ez, ha járunk- kelünk az országban, s időn­ként letérünk az autópályák­ról és a főútvonalakról, vagy akár csak egyik legkisebb megyéjét járjuk, Nógrádot. S ezt érzi az ember, ha lapoz­gatja a Móra Ferenc Könyv­kiadó pár éve indított Ezer­színű Magyarország című ki­tűnő sorozatának köteteit, amelyekben költők, Írók ír­nak a „fölnevelő táj”-ról. Mik ezek a könyvek? Földraj­zi, történelmi, gazdasági is­meretek gyűjteményei? Iro­dalmi kirándulások? Kézi­könyvek hazai idegenvezetők számára? Műemlékek és ter­mészetvédelmi területek be­mutatásai? Vagy éppen sajá­tos memoárok, mint például a költő, Ágh István korábban megjelent kötete? Nincs szük­ség a pontos, műfaji megha­tározásra, mindezt — s még annyi mást — együtt tartal­mazzák a különböző hangvé­telű, de mindig szeretettel írt könyvek, A sorozatszer­kesztő szerint: „Vallomások a szülőföldről — így lehetne röviden jellemezni kiadónk sorozatát, amely tizenkét kö­tetben egy sokak számára ke­véssé ismert, fölfedezésre vá­ró országot mutat be: Ma­gyarországot." Tegyük hozzá, elsősorban fiataloknak. De nemcsak nekik. E sorozatban most jelent meg a legújabb könyv, amely különösen kedves lehet a Nógrádban élőknek. Szom- bathy Viktor Az északi he­gyek ölelésében című kötete ugyanis egy, a Dunától a Ti­száig tartó félkörívről, a Szlovákiával határos Észak- Magyarországról szól. Ez a változatos vidék nagyjából az Ipoly kanyarulatától a Bodro­gig tart. A vonulat nyugaton a Börzsönnyel kezdődik, ke­let felé a Cserháttal és a Mát­rával folytatódik. A Cserhát­tól északkeletre emelkednek a Karancs csúcsai is. A Mát­rához aztán csatlakozik a Bükk, a Tokaji-hegyvidék, a Zempléni-hegység, hogy csak a legfontosabb táji meghatá­rozókról beszéljünk. S ekkor még nem is szóltunk a fo­lyókról és csodálatos völgye­ikről. S nem említettük azt sem, hogy mindez csupán a „keret”, s amiről Szombathy Viktor beszél, az maga a tör­ténelem, maga a jelen és egy kicsit a jövő is. Közigazga­tásilag Pest, Nógrád, Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén megye alkotja a tájat, amelyről és népéről, a palócokról, s az itt élő nemzetiségekről az író me­sél, s idetartozik egy kis da­rabka a régi Honiból és Gö- •mörből. Mesél. Valószínűleg ez a kifejezés közelíti meg leg­jobban Szombathy Viktor könyvének „műfaját”. Ez a mese a hajdani gömöri gyer­mekkorban, s a későbbiek­ben megélt történelmi tapasz­talatban gyökeredzik. Roppant bőséges tárgyismeretről, a szülőföld iránti — helyenként már-már elfogult — szerétéi­ről is vall ez a mesélő könyv. Dehát kivel legyen elfogult az ember, ha nem azzal, akit szeret. Mindent tud ezekről a tájakról, amit csak lehet. Természetesen, mindent tud a „palóc folyó”-ról, az Ipoly- ról is. amit az öregek Ipónak becéztek. Hogyan is énekel­ték? „Zavaros az Ipó vize, kévés a hal bejme. De jó lenne, ha a rózsám soha nem feledne!" S mindent tud a táj többi folyóiról, völgyeiről, hajlatai­ban megbúvó falucskáiról, fejlődő városairól — köztük Salgótarjánról —, a bányá­szat, az ipar, a mezőgazdál­kodás, a történelem, az iro­dalom, más művészetek ered­ményeiről, műemlékeiről, vé­dett tájairól, múzeumairól, intézményeiről, s az ország­rész mai életéről is. Kitet­szik a könyvből, hogy az idős író nemcsak lélekben járta be írás közben újra ezt a tá­jat, hanem csaknem minden­hová ismételten elutazott, s főleg, mindenkivel beszélge­tett, akivel akár csak futólag is találkozott. Ezért is élet­közeli, friss a könyv. De nemcsak ezért. Mint mindenki, akinek kedves a fölnevelő táj, maga is szinte megfiatalodott, amikor erről a vidékről és népéről szólha­tott. (Egyébként, nem először.) A bevezető sorok lírai hang­ütése végigkíséri a könyvet: „Ez a könyv sok erdőn ve­zet keresztül — írja. — Lesz benne tavaszi friss smaragd, nyári melegzöld, őszi arany­sárga, téli hó fehér dunná­ja. .. Palócok tarka szőttese, bányászok ünnepe meg hegy, meg szikla, meg kialudt vul­kán és megannyi ember. Sze­retném mind az egészet mar­komba fogni, majd tenyere­met szétterítve a kedves ol­vasó elé gurítani: látva lát­hassa, hallva hallhassa, ahogy a magam szemével látom, a magam fülével hallom, a magam szeretetcvel írom. ■.”. Igen, ez a könyv is — mi­ként az egész sorozat — töb­bi között arra tanít, hogyan kell szeretni a szűkebb hazát, közvetlen szülőföldünket, hogy a tágab'b hazát és a nagyvi­lágot is igazán szerethessük, s megtaláljuk, megőrizzük biztonságos helyünket múl­tunkkal és békés jelenünkkel egyetemben a népek nagy kö- zövsségében. Csaknem 300 fénykép teszi teljessé a kötetet. Nem a szer­ző hibája, hogy a szerkesztés során a fényképek már a címlapon összekeveredtek, s a nevezetesebb, a könyvben nem említett emlékek fölso­rolásába is hiba csúszott, például a Heves megye cím­szó alatt Nógrád megye lát­nivalóit sorolják föl, s egyéb pontatlanságok is akadnak. Ezekért nagy kár, különösen, ha tudjuk, hogy a Kossuth Kiadó által megjelentetett Nógrád megye című monog­ráfia is hemzseg a hibáktól, kirívó pontatlanságoktól. (Móra Ferenc Könyvkiadó, Budapest, 1984.) Tóth Elemér Régi sikerek — filmek Tcd Wass Amióta a televízió térhódí­tása miatt a filmszínházak közönsége csökkent, megindult a harc a nézők visszahódítá- sáért. A producerek eredmé­nyes fegyvernek tartják ebben a küzdelemben a régi nagy si­kerek felelevenítését. Az utób- ibi években sorra keletkeztek olyan alkotások, amelyek ko­rábban már filmre vitt törté­neteket dolgoztak fel. Ilyen volt a többi között A bagda­di tolvaj, amelyet 1979-ben forgattak újra Roddy McDo- wal'l, Kabir Beid, Marina Vla- dy és Peter Ustinov főszerep­lésével, Clive Donner rende­zésében. Ugyanabban az év­ben az Óz a csodák csodája is újra filmre került. Judy Garland egykori szerepét Dia­na Ross táncolta-énekelte. A televízió Hitchcock-sorozatá- ,ban nemrég láthattuk a Lon­doni randevút, amelynek ere­deti címe, A Lady eltűnt. Mar­garet Lockwood egykori sze­repében Cybill Shcpherddel készült el az új változat. A nyomorultak két újabb ver­ziójáról tudunk. Az egyik fő­szerepeit Richard Jordan, Anthony Perkins, John Giel­gud és Flora Robson játsza, a másikét Lino Ventura és Michel Bouquet-Robert Hos- sein rendezésében. Ez utóbbi Victor Hugó regényének állí­tólag a 33. filmváltozata. A legújabb újrafeldolgozá­sok között szerepel ismét az Óz, ezúttal angol produkció­ban. Walter Murch rendezé­sében, aki ezzel a filmmel debütál. Dorothy , szerepét egy kilencéves vancouveri kislány, Fairuza Balk játsza. A forgatás helyszíne az ang­liai Selisbury síkság. Újra a kamerák elé ke­rült Tarzan. Edgar Rice Bor- rough írásai nem sokkal Tar­zan első alakítójának. Johnny Weismül'lemek a halála után érik meg újrafeltámadásukat a mozikban. A Films című an­gol lap Greystoke, Tarzannak, a majmok urának legendája címmel tudósít az új produk­Bényei József: A szél törvényei Ha megszólal a hajnali harang felébrednek az éjszakai fák fészkeiben a zsongó madarak és reménységet ringat a világ. A város minden mozdulást figyel ■s felébreszt egy-egy lakótelepet s a múlandóság törvényeivel pilickáznak az utcagyerekek. A hangok harsány huszárkürtjeit teli tüdővel fújják a falak. Takard cl tegnapi sebhelyeid, — te is a hajnal alkatrésze vagy. Húzódj a fénylő sugarak alá, a rádcsapódott sár majd lepereg és lúlszállnak a panaszok falán a törvényeket hordozó szelek. Az új Tarzan dóról, amelynek rendezője Hugn Hudson, és ő játsza a főszerepet is. A parádés sze­reposztásban találjuk a többi között Ralph Richardson, Ian Holm, James Fox, Nigel Da­venport nevét. Jane szerepé­ben a huszonnégy éves ame­rikai Angie MacDowell debü­tál. A külső felvételeket Ka­merunban és Skóciában ké­szítették: 1942-ben, a háború alatt forgatta Ernest Lubitsch Len­ni vagy nem lenni című, vi­lágsikerű antifasiszta komé­diáját, a még -ugyanabban az évben elhunyt Carole Lom­bard főszereplésével. Most Mel Brooks produkciójában, Alán Johnson rendezésében készült el egy új verzió, amelyben a főszerepeket Met Brooks és felesége, Anne Bancroft alakítja. A korán elhunyt Peter Sel­lers filmjeinek sorában lát­hatta -közönségünk a tévében A rózsaszínű párducot, ö ját­szotta a kétbalkezes Clouseau felügyelőt. Elkészült a hete­dik „párducfilm” — az első Sellers nélkül. Utódját, a re­ménytelenül ostoba Clifton Sléigh felügyelőt Ted Wess játsza. A rózsaszínű párduc átka című film rendezője is­mét Blake Edwards. Újra filmre került I. Péter ,cár élete. Egyelőre annyit tu­dunk róla, hogy az amerikai Lawrence Schiller rendezi Nagy Péter címmel. Erdős Márta lllinilillllMIIMIMIIIIIIIIIMIIIlMlllllHIIIHniMMIMMIIMIIIIIllllllHIHHIIMIMIIIIIIIIIIIllMIIIMIlHllMIIMlllMMIIIIllllllHIMIIIHIIIIMIMlltlHIlUII'IUIIIHIIIIIIIIIIIIMIIIHIIHnitMIIMIIIMMMIIIIIIIIIMIIHIHIHIIIIIIIIIIIIIIIIIMIIIIIIIIIIIIIIIIIHMIIIIIHHIIItlIimiHIIMIIIMIIIIIIIIttlIHIIII' A Zeneakadémia harmadik emeleti Hubay-termében, ahol Kovács Dénes hegedűmű­vésszel találkoztam, ott érez­tem a sietséget. Tanítványok nyitottak ránk. elnéz'ést kér­ve. A sokirányúan elfoglalt tanárt és művészt szűkre sza­bott idejében életútjáról fag­gatom A hegegű mestere Kovács Dénessel pályájáról míthatatlan a sors, a tehetsé­ges kisfiú nemcsak kiváló pe­dagógushoz kerül, de munká­hoz juttatja állás nélküli édes­Vácott született, a Duna- apját is. Révbe kerülj az egész keringésébe akkor még ne­hezebb volt bekerülni, mint ma. Egy holland hegedűs he­lyett kellett beugrania az ak­kori Városi Színházban. kanyar barokk városkájában. Csak kiindulást jelentett a népes Kovács család számá­ra a Duna menti város, mert a munkanélküliség Szolnok­ra vitte szerencsét próbálni őket. A hat testvér közül csak a legidősebb foglalkozott ze­nével, amatőr módon, de őt, a legkisebbet izgatta legin­kább. Az ötéves kisfiú, Dé­nes csak titokban vette kéz­be a számára csodálatos hang­szert, s próbálgatta a nagy­testvértől hallott dallamokat. Amikorra már egy csokorra család. Kitárul egy új világa Beethoven hegedűversenyét minden után érdeklődő kis­fiú számára. 1944-ben újabb fontos mérföldkőhöz érkezik Kovács Dénes. Bach g-moll szólószonátájának néhány üte­me Zathureczky Ede tanítvá­nyává teszi őt. A háború az ő életébe is beleszól. A fel- szabadulás utáni fényes esz­adta elő. Addig a mű első té­telét tanulmányozta csupán, s az!, egész megtanulásához két hét állt rendelkezésére. — Természetesen, nem mer­tem vállalni a feladatot — mondja a művész. — Zathu­reczky professzor úr biztatá­sa kellett ahhoz, hogy neki­hánygyárban találják a mű­vészi pályára készülő fiatal­embert. Végül is' a tizenöt esztendős fiúért anyagi fele­lősséget vállalnak idősebb való gyűlt össze az önmaga képzőművész barátai, s újból tendők kenyérgyárban, do- vágjak a nagy feladatnak. A próbálgatott dallamokból, elő­állt tudományával a család legnagyobb meglepetésére. Szolnokon, a zeneiskolában kezdett el komolyan foglal­kozni a hangszertanulással, tanulhat a Zeneakadémián. koncertet Tóth Aladár, az Operaház akkori igazgatója is hallotta, s ekkor kaptam az első komoly munkaajánlatot: „Legyen az Operaház zene­karának koncertmestere”. — Gondolhatja, milyen ne­Kovács Dénes 1951-ben tartotta diploma- héz lehetett, hiszen alig hagy­koncertjét, amely igen nagy feltűnést keltett. Említésre méltó, hogy 1948-ban, ezelőtt a nagy sikerű záróhangver ­mígném Rados Dezsőhöz ke- seny előtt megnyerte a Re- rült, Pestre. S milyen kiszá- ményi-díjat. A zenei élet vér ­8 NÚGRAD - 1984. június 30., szombat lam el a főiskolát, s maris ilyen fontos posztot ajánlot­tak fel. Végül is majdnem tíz­esztendős kapcsolatot jelentett Tóth Aladár felkérése szá­momra. 1957-ben megkeres­tek a Zeneakadémiáról, s ot­tani katedrát kínáltak nekem. Így egy ideig koncerteztem, tanítottam^ s az Operaházban is dolgoztam. 1955-ben a rendkívül nehéz nemzetközi Flesch-versenyt nyerte meg Londonban. 1963- ban Kossuth-díjat kapott, New Yorktól Tokióig, világ­szerte játszák a rádióállomá­sok felvételeit. Szaktekintély, zsűrizik a világ minden pont­ján. Kitűnő vonósnemzedéket nevelt fel, olyan tanítványok­kal dicsekedhet, mint Peré- nyi Észter, Rolla János és Szenthelyi Miklós. Tizenegy évig vezette a főiskolát, ahol igyekezete arra irányult, hogy a növendékek kedve­zőbb körülmények között vé­gezhessék tanulmányaikat. Ezért számoá olyan újítást ve­zetett be, amely új lendüle­tet adott a muzsikusképzés­nek. — Sok kötelezettsége között mire vágyik? — Pihenésre, sok jó könyv­re, s egy kicsit gondtalanabb életre. Bodor Éva Polner Zoltán: Haláling Homlokomra dobott kantár, kék nyerítés. Napot halászok a szélből, didergő madarat. Csorda-nyarak, rideg-őszök: hátukon hó. Itat engem véres tejjel kökény-fejedelem. Csillag esik téli éjből. Sír a földön, sivalkodik. Jajongásod pogány szavú öröm. Sós veríték marja arcom. Mellbimbóid tüzes nyársak. Kést szúrok a varangy halál elé. Aforizmák Csak aki megbékélt önma­gával, tud megegyezni másoa- kal is. (Woj tek Bartoszewski) A szerencse azokból a sze­rencsétlenségekből tevődik össze, amelyeket sikerült el­kerülnünk. (Alfred Karri * Miközben a levél lefelé hul­lott, azt gondolta, hogy ő most a szél irányielzője. (Roman Gorzelski) * Egy kicsit hasonlóknak kell lennünk ahhoz, hogy megért­sük, és egy kicsit különböző­nek, hogy szeressük egymást, (Paul Geraldy) , *

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents