Nógrád. 1984. június (40. évfolyam. 127-152. szám)

1984-06-03 / 129. szám

r Ezerszmil virágból fényképalbum több mint tíz eszten­dővel ezelőtt történt. Kíváncsian kopogtattam be a balassagyarmati Lenin-lakó- telep egyik házmesterlakásá­ba. A látvány, amely foga­dott szívmelengető volt, ugyan­akkor szorongást is váltott ki belőlem. Ültek a gyerekek sorban a díványon, orgonasíphoz ha­sonlatos nagyságrendben. Tí­zen. Egyik szebb volt, minta másik. Édesanyjuk Kürtössy Tiborné büszkén mutatta be őket (nem győztem írni a ne­veket, az életkort) és azt is közölte, nincs abban semmi rendkívüli, hogy náluk ily sű­rű a gyerekáldás. Együtt ter­vezték, akarták így az urá­val. Mert mindketten nagy­családra vágytak. — Sokan tartottak bolond­nak, megszállottnak, engem nem érdekelt. Azt mondtam, van aki arra teszi fel az éle­tét, hogy szórakozzon, utaz­gasson, az „egyke” is nyűg a nyakán. Az én életem a tíz gyerek élete, és ne higgye, hogy mártírnak, önfeláldozó­nak érzem magam. Nincs an­nál szebb, mint amikor ün­nepeken, hét végeken együtt a csapat. Ja, hogy az élet nem ünnepekből áll? A hétköz­napjaink is derűsek. Ne saj­nálkozzon, nincs miért. A gyerekeim szépen öltöznek, az iskolában semmi gond ve­lük, esetleg egy narancsot tíz gerezdre kell osztani, egy tor­tát tízfelé kell vágni. De hi­ányt nem szenvednek. Jó gye­rekek. Mindenkinek megvan a maga reszortja takarításban, házi munkában, vásárlásban... egymást formálják, nevelik. öt kiló kenyér, öt liter tej ti kosárban, amikor Kürtössy- n ' bevásárlásból hazatér. A férje a fémipari vállalatnál állandóan „tizenhatozik”, mert a pénzre nagy szükség van. Nem kocsmázik, nem csatan­gol, egyetlen hobbija a hor­gászás. Egyszóval az édesanya szo­rongásomat feloldandó, eme tényeket közölte velem. Nem siránkozott, nem panaszko­dott, még a két és fél szobás lakás ellen sem volt különö­sebb kifogása, megjegyezvén, azért egy nagyobb lakás nem ártana... — Csupán egy bánatunk van. Nincs akkora aszta­lunk, hogy egyszerre tizenket- ten körbeüljük... * 1934. május. Keresem, kutatom a Kürtös­sy családot a Lenin-lakótele- pen, míg nem egy lakó közli, elköltöztek, nagyobb lakáshoz, családi házhoz jutottak. Va­lahol a Rákóczi út és a Hu­nyadi utca találkozásánál. Az évtizeddel ezelőtti isme­retség felelevenítése után, Kür- tössyné büszkén mutatja a tágas ebédlőt, és nevetve meg­jegyzi: — íme az asztal, há­rom méter hosszú, körbeül­hetjük mind a húszán. _ i — Igen a látogatása óta gyarapodott a családunk. No, nem új gyerekünk született, csak három csemeténk meg­nősült, férjhez ment, s ma már az unokáknak is helyet kell szorítani. Jelenleg még hét gyerekünk van itthon... Kérem, vegyük őket sorjá­ba, s a családi fényképalbum segítségével szívesen teszi ezt a Kürtössy házaspár. TIBOR 27 ÉVES GÉPKO­CSIVEZETŐ, ma már nős, Márta 25 éves, Szécsénybe ment férjhez, két gyerek any­ja, a foglalkozása könyvkötő. A 23 esztendős Jánós szoba- festő-mázoló, a tőle egy év­vel fiatalabb Katalin varró­nő, két kisfiú édesanyja, Ottó, a kábelgyárban dobjavító, húszéves, várja, mikor viszik katonának. Ezután következ­nek az ikrek, a 17 éves And­rea és Viktória, mindketten esti gimnáziumba járnak, a varrodában dolgoznak, mert nagy álmuk, hogy cukrászok lehessenek, sajnos nem telje­sült. A bőrdíszműves Etelka 16 éves, Mária a szügyi gaz­daságban állattenyésztő, és végül a legifjabb a nyolcadi­kos Ági, a család kedvence. Rábukkanunk a szülők ké­peire is. A 45 éves Márta asszony 27 éve kötött házas­ságot a 47 éves Kürtössy Ti­borral. Osztunk, szorzunk, számolgatunk, s az eredmény! Kürtössyné fél élete terhes­séggel, szüléssel telt el, és azt is elmondja, amennyit éjsza­kánként nem aludt a gyere­kekkel az szintén fél életét tette volna ki. — Nem bánták meg? — A férjem nem bánná, ha még szülnék néhány aprósá­got. A múltkor beszélgettünk a gyerekekkel is jó-e nekik, hogy ennyien vannak? Ugyan anyu, melyikünket hagynád le? Az biztos, hogy egyiket sem. — Tíz gyereket csak akkor lehet tisztességben felnevel­ni ha mindkét szülő úgy akarja — szól közbe a férj. — Mi a feleségemmel soha egy színházba, moziba el nem mehettünk, nyaralásról, vi­láglátásról szó sem leheteti. De az elsők között voltunk a városban, akik televíziót vet­tünk, az volt minden szórako­zásunk. Végigjárjuk a háromszobás házat, ízléses szép bútorok, példás rend. Az egyik szoba az öt lányé, a másik a két fiúé, a harmadikban a szülők laknak. Hogyan telik egy nap? Kür­tössyné rendszeresen ebédet főz, mert kettőtől négyig ér­keznek haza a gyerekek, né­ha a vejek is beugranak egy „hogy vannak anyuka” kérdés erejéig. Ki-ki teszi a maga dolgát. Az ikrek tanulnak, a fiúk magnóznak, segítenek a kerti munkában. És hogyan telik egy ünnep­nap? — ÉN AZT SZERETNÉM, ha mindig ünnepnap lenne, mert olyankor együtt van a család. Három gyerekünket tisztességgel kiházasítottuk, nagy lakodalmat csaptunk. De életünk legnagyobb élménye a 25. házassági évforduló volt. Egybeesett az ikrek ballágásá- val. Több tucat csirkét, tyú­kot levágtunk, voltunk vagy harmincán. És ekkor a tíz gyerekünk, a vők, az Unokák elővarázsoltak egy hatalmas virágkosarat. Ezerszínű virá­gokból. Mi a férjemmel a sí­rástól szóhoz sem tudtunk jutni. De könny ült a szemé­ben a vendégseregnek is. Sok időm nem jutott az elérzéke- nyülésre, mert éhes volt a család. Előhoztam hát a nagy asztalra a háromméteresre, amit két napig főztem-sütöt- tem. A nagy asztalra, amely körül most már elfér az egész csapat, amely körül az egész életem forog. Kiss Mária Bűvös körben jj' r_ változás a munkaerőpiacon, INIÍICS Miközben a termelés növeke­dési üteme mérséklődik, sőt helyenként kife­jezetten csökken, a munkaerő iránti keres­let változatlanul élénk. Nevezhetnénk ezt af­féle közgazdasági csodának is, ha nem tud­nánk, hogy a magyarországi munkaerőpiac minden más munkaerőpiactól merőben kü­lönbözik. Annyira speciális jelenség, hogy a legképtelenebbnek tűnő motívumok is fel­lelhetők: például egyes vállalatok olyan ese­tekben is növelni kívánták a foglalkoztatot­tak számát, amikor ez egyértelműen a ter­melékenység romlását jelentette volna. Hogy végül is az efféle törekvések kudarcba ful­ladtak, annak nem a józan ész, csakis a munkaerőhiány volt az oka. Arra is van bő­ségesen példa, hogy a vállalatok akkor is ragaszkodnak a meglevő munkaerő-állomány, hoz — többek között szociális indítékokból, — amikor jól tudják, hogy az állomány egy részének valóban hatékony foglalkoztatását nem garantálhatják. Kik a legkeresettebbek? A lakatosok és az esztergályosok, a forgácsoló szakmunkások és a villanyszerelők, kőművesek, bányászok és ácsok, festők és, olvasztárok, öntvény­tisztítók, pályamunkások, váltókezelők és kocsirendezők, fonók és bolti eladók, köny­velők, gépírók és bérelszámolók. Őket ke­resik már csak azért is, mert közülük egyre kevesebben vállalják a naponkénti vagy he­tenkénti ingázást a fővárosba, sőt az ott- lakók közül is egyre többen hagyják el a budapesti munkahelyeket. Keresik őket — s nemcsak a fővárosban és környékén, de a fontosabb ipari centru­mokban — azért is, mert egyre _ nehezebb beruházási eszközökhöz jutni. Még nehéz­kesebb az anyag- és alkatrészimport, s a leg­nehezebb dolog az intenzív fejlesztéshez nél­külözhetetlen gépimport. Ennél sokkal egy­szerűbb a munkacsúcsokra tervezett létszám- gazdálkodás; emberekkel helyettesíteni a hi­ányzó eszközöket, gépeket és berendezéseket; emberi munkaerővel pótolni mindazt, ami a termelőmunka intenzifikálásához hiányzik... Csakhogy a munkaerőpiac — ahol több­nyire a munkavállaló diktálja a feltétele­ket — nem respektálja az efféle vállalati tö­rekvéseket. Emberek jönnek, mennek, min­denféle tervszerűség nélkül; a nagyipari vál­lalatok egyre hangosabban panaszkodnak amiatt, hogy a létszám-megtartó képességük csökken. S mert végveszélyben érzik magú- ka«, kapkodnak az utolsó, a maradék lehe­tőségek után: nagyarányú túlóráztatás, mun­kavállalóik mellékfoglalkozásban történő al­kalmazása, bizonyos mértékű belső átcsopor­tosítások, a részmunkaidősök és a nyugdíja­sok alkalmazása, külső kooperáció, s nem utolsósorban a vállalati gazdasági munka­közösségek szervezése. Ez is megoldás, bár elsősorban az exten- zív fejlesztés irányába vezető megoldás. Ám lenne még jó néhány egyéb megoldás is. Például a szervezés, a munkahelyek racio­nalizálása, de ezt egyre inkább elhanyagol­ják a vállalatok. A KSH felmérése szerint ’982-ben 20 százalékkal kevesebb szervezési munkát végeztek az iparban, mint 1981-ben, s mintegy 15 százalékkal csökkent a szer­vező munkával érintett létszám is. Követ­kezésképpen, míg 1981-ben a szervezéssel elérhető létszámmegtakarítás 7200 fő volt, 1982-ben már csak kevesebb, mint 6000 fő. S hogy mennyire nincs rendben a munka- és üzemszervezés ügye, azzal kapcsolatban egy másik bizonyíték! a szakképzett szer­vezők majdnem hatvan százaléka nem szer­vezőként, hanem egészen más munkaterüle­ten dolgozik, miközben a szervezői munkai körökben foglalkoztatottak több mint egy-i harmadának semmiféle szakképzettségi sincs. Nem használják ki a vállalatok a bérsza­bályozásból adódó létszámcsökkentési lehető-’ ségeket sem. 1983-tól érvényes az a szabály,1 hogy a 3 százalékot meghaladó létszámcsök­kentésből adódó bérmegtakarítás 50—60 szá-’ zaléka adómentesen használható fel a bérJ színvonal növelésére. Nem élnek e lehető­séggel, inkább lemondanak az adómentes bérfejlesztésről, csak hogy tarthassák a meg­levő létszámot. Nem élnek a — munkaerő-átcsoportosításf ösztönző — átképzési segély adta lehetőség­gel, s ugyancsak nem élnek az ideiglenes munkaerő-kölcsönzéssel sem. Vagyis a munkaerőpiacon minden váltod zatlan, s azért is változatlan, mert e „piac” minden központi törekvés ellenére is alap­vetően szervezetlen. S ez végül is a válla­latok kezére játszik: minden gazdálkodási gondjukat, bajukat — a munkaerőhiányra hivatkozva — elkendőzhetik. A szervezetlen­ségből adódó rendetlenségek, az anyagellátá­si zavarok, a szerződéses fegyelem lazaságai valóságos és egyre súlyosabb problémák ugyan, de megoldásuk, vagy legalábbis eny­hítésük helyett kétségkívül egyszerűbb az ál-’ landósult munkaerőhiányra hivatkozni. Aknmf évek óta teszik. Pedig az Idő AílQCJy változtatást sürget. A gazdál­kodás intenzifikálása intenzív munkaerő-gaz­dálkodást feltételez és követel. A módszerek, a receptek ismertek: Vértes Csaba A fogyasztók érdekvédelmét szolgálják adtak ki a megyei tanács vég­Ä megyei tanács a fogyasz­tók érdekvédelmének javítá­sa érdekében több intézkedést tett. Április 1-től 1 fővel nö­velte a felügyelői csoport lét­számát, a városkörnyéken­ként létrehozott tanácsi igaz­gatási társulás is részben e célok szolgálatában áll. Meg­szervezték a társadalmi el­lenőrök oktatását, segítséget nyújtottak csaknem 200 üze­mi, társadalmi ellenőr to­vábbképzéséhez. Tájékoztatót rehajtó bizottsága tagjainak, a városi jogú nagyközségi ta­nácsok elnökeinek, amelyben ismertették a megyei fogyasz­tói érdekvédelem jelenlegi helyzetét, a legkirívóbb sza­bálytalanságokat, etikai vét­ségeket, és közreadták az el­követők neveit. Ezenkívül szo­ros kapcsolatot hoztak létre a fogyasztók megyei tanácsá­val, és hasznosították a tőlük kapott információkat. A Budapesti Finomkötöktáru.. gyár balassagyarmati telepén épp most vizsgálják át azt a hatezer darab kötött pulóvert, amit az Adoranee nevű észak-amerikai cég megrendelésére gyártottak le. De nem csupán Kanadába, hanem az Egyesült Államokba is „dolgoznak” az ügyes kezű balas­sagyarmati asszonyok: gépeikről 15 ezer darab pulóver kerül la folyamatosan egy amerikai part­ner megrendelésére. Az utolsó darabokat júniusban készítik, akkor kell repülő- vagy hajóje­gyet váltani az áru számára. Hitvallá Negyvenórás munkahét a NÁÉV-nál Á Nógrád megyei Állami Építőipari Vállalatnál július 1-ével bevezetik a 40 órás munkahetet. Július 1-től a ha­vi átlagos munkaidő 41 óra lesz. A munkaidő csökkentésé­ből adódó kieső idő a terve­zett létszámot figyelembe vé­ve, 54 ezer óra lesz. amely 26 tó teljes munkaidős fizikai dolgozó éves munkáját jelenti. A csökkentés révén 12,5 mil­lió forint értékű termelést kell pótolni. Jelentős munkaidőt takarí­tanak meg a különböző, mű­száki, szervezési intézkedé­sekkel. Ugyanakkor munka­ügyi intézkedésekre is sor ke­iül. Ennek megfelelően a fize­tés nélküli szabadság 50 szá­zalékát szombaton és vasár­nap ledolgozzák az érdekel­tek, a rendezvények 25 szá­zalékát pedig munkaidő után tartják meg. A kidolgozott intézkedési programot a szakszervezeti bi­zottság és a bizalmilestület elfogadta. Színlgazság, hogy a mun­kásembert nem az foglalkoz­tatja, mit végeznek a veze­tők, hanem az, hogy ő dol­gozni tudjon zavartalanul. Ezt fejtegette a napokban Fontá- nyi János a ruhagyár balas­sagyarmati telepének párttit­kára. Ekkor került szóba, hogy milyen fontos a munka jó megszervezése. Ahol megszok­ták a rendet ott a legkisebb zökkenőre is felkapják fejü­ket az emberek. Példának em­lítette, hogy náluk a szabá­szok nem tudták kiszolgálni a szalagon dolgozókat, akado­zott a munka és fellángolt egy kis vita. Nem lenne párttit­kár, ha nem tette volna gyor­san hozzá: — De egészséges, alkotó vi­ta. .. Az lehetett, mert nyomban akadtak emberek, akik min­den különösebb rábeszélés nélkül, inkább becsületből, munkaidőn túl vállalták, hogy ráhajtanak és kiszabják a mun­kadarabot, hogy a gyártók megállás nélkül dolgozhassa­nak. Aztán a párttitkár nem tagadva meg önmagát, igaz halkan szerénységét is jelezve, még hozzátette az előbbi meg. jegyzéséhez: — Párttagok voltak, akikre jól hatott a vita. .. Mindennapi, a munkából eredő zengések ezek a telepen, csak annak feltűnő, aki kívül­ről nézi. Mert Pécsi Róbert, a fiatal telepvezető is erősítette a párttitkárt, hogy nem a munkások feladata a munka megszervezése. hanem az övék, hogy akinek termelni kell, az termelhessen és jó pénzt kereshessen. Azt mond­ták, hogy az átlaguk három­ezernégyszáz—háromezeröt­száz forint. Hozzá szoktak eh­hez a keresethez és nem mon_ danak le róla azért, ha vala­hol nem végzik el rendesen a munkájukat. De nem is kell lemondaniuk, mert olyan jő összhangban megy ott a mun­ka, hogy érdemes még ráfi­gyelni. Azt mondta Fontányi János: — Pártfeladatnak is tekint­jük, hogy jó hangulatban és zavartalanul dolgozhassanak az emberek.. 1 Hitvallásnak is tekinthető amit a párttitkár mondott. Akár hihető, akár nem, ben­ne van még a levegőben is, hogy ezen a gyártelepen va­lami igen jónak mondható dolog történik, aminek része­se a párttagság a titkár veze­tésével. Nagyon jól oda illik a Sivitóra ez a szürke beton­ból épített gyártelep. Mert hol van már a régi, örökös ho- mokfelhőtől szenvedő Sivitó. A gyártelep bejárata szépen formált, szigorú tekintetű em­berek őrzik a bejáratot és a rendész kíséri az idegent a telepre. Fontányi Jánosnak a raktárban a munkahelye. On­nan, a saját véleménye szerint is, jól mérheti akár a terme­lést, mert ő szolgáltatja az ah­hoz szükséges anyagot, de az elkészített termékek mennyig ségét és minőségét is láthatja. Kezén megy keresztül. Az ilyen ismeret birtokában mint párttitkár könnyebben bele­szólhat a dolgok menetébe. Meg az elmúlt évek gazdag tapasztalatai is segítik a hely­zet mindenkori okos megíté­lésében. A hetvenes évek má­sodik felében lett párttitkár. Pestről a Gammából hozták haza. Mert ő abban a hírne­ves balassagyarmati Fontányi nyomdászcsaládba tartozik, akik ha nem is kötődtek köny­vecskével a mozgalomhoz, de annak a politikáját szolgálták hűséggel. Ezt a hűséget szívta magába Fontányi Jancsi is, amit amikor már hazatért szü­lővárosába, Folyóka Lajosné, az elődje és Székely Árpád, a művezetője tápláltak tovább benne, hogy erővé váljék. Na­gyon meleg érzéssel gondol ezekre az emberekre ma is. Jól megtermett barna ember Fontányi János, igen szelíd te­kintettel és még annál hal­kabb hanggal. — örülök, hogy találkozhat, tam velük... Mondja, hogy az egyik tmk-s brigádban kezdte és megválasztották brigádvezető­helyettesnek. — Azóta is ott vagyok, mint helyettes — .derültebb a hang. ja. Ami a valóság, hogy ott a dolgozók között érzékeli leg­tisztábban az emberek belső s ■ ■ ■ gondolatait. Meg mindent, ami a párttitkári feladathoz nélkülözhetetlen. Említettük ezt a vitát az anyagellátás körül. Mind párttitkárnak je­lezték és akkor Fontányi Já­nos a párttagokhoz fordult, segítségért. Kelecsényi István­ná meg Vörös Lászlóné párt­tagok kezdeményezték a külön munkát, követték őket a töb­biek is. De vannak ennél még komplikáltabb dolgok is. Ki­kerülhetetlen átszervezésekre kerül sor, amit a gazdaságve­zetők pontosan kiszámítanak, hogy szükséges. Csak az em­berek nem szívesen mozog­nak a megszokott helyükről. Kaptak egy gépet, okosat. Var­rás helyett hegeszteni lehet vele a ponyvát. Őszintén szól­va riadalmat keltett bizonyos mértékben, az emberek kö­zött ez a gép, mert az átállás fizetéscsökkenéssel is járha­tott volna. A párttitkár szelí- díti a történetet: —■ Nem volt azért vesze­delmes, de nem nélkülözhette a közvetlen beszélgetést az emberekkel. A gazdaságveze­tés is elvárta tőlünk ezt... Türelmes, nyugodt beszélge. tés kezdődött. A gép szokásai­nak, szeszélyeinek megismeré­sére. Ahogyan most emléke­zik erre Fontányi Jancsi, na­gyon jó szívvel említi Koplá­nyi János és Székely Árpád munkáját, akik amikor beszél­tek az átállás gazdasági jelen­tőségéről, akkor meg is mu­tatták, mit tud az a gép. — Azóta már eltelt egy kis idő, megy szépen a munka..: így folyik a mindennapi élet Balassagyarmaton a Sivi- tón, azon a szép ruhagyári gyártelepen. Viták kereked­nek, összekoccanások vannak, de a munka megállás nélkül folyik. Méghozzá nem is akár­hogyan. Megy az áru a kül-í földi megrendelésre és a bel­földire. A minőség is kifogás­talan. Hozzátette a párttítkár, hogy legtöbb esetben. Ez olyan igazi Fontá- nyi-féle dicsekvést tompító megjegyzés volt. A múlt­kor Pécsi Róbert a telepvezető tájékoztatta a párttagokat, ho­gyan formálják a gyártás elő­készítését az eredményesebb munka érdekében. — Megegyeztünk — mondta Fontányi János. Ami annyit jelent, hogy a párttagok ahogyan illik az, okosan és szerényen, meg leg­inkább példamutatással vég­zik a munkájukat. És ez na­gyon fontos náluk, mert a te­lepen sok jó, és minden te­kintetben felkészült pártonkí- vüliek is dolgoznak. És a párttitkár ezt nem mulasztja el hangsúlyozni. Bobál Gyula WÓGRÁD - 1984. június 3., vasúrnfp a

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents