Nógrád. 1984. június (40. évfolyam. 127-152. szám)
1984-06-26 / 148. szám
„NARODNOSTNÉ DNI - TERANY 1984' w Eleirnelegef sugárzó összefogás Nem épp-n nyárias, inkább borús, hűvös idő fogadta vasárnap délután Terényben a nemzetiségi napok záróakkordjára érkező vendégeket. Babiloni István, a szandai tanács elnöke es Köp lányi János tanácstitkár — jó házigazdákhoz illően — az iskola bejáratánál várták az érkezőket. — Ez már az ötödik ilyen rendezvény itt — mondta a titkár —, felváltva csináltuk a nézsaiakkal. Amíg megvoltak a járások, a balassagyarmati meg a rétsági patronálta a találkozókat, most a megyei művelődési osztály. A hétszáznyoicvan terényi lakosnak látványos, színes ez a tíz csoport, háromszáz ember nyújtotta kavalkád. Szívesen látják itt a vendégeket, akár magyarul, szlovákul vagy németül beszélnek. Ez utóbbi nyelvet most először képviselték itt a bérice- nre:ek. Vegyes kórusuk később szép sikert aratott a színpadon, és mindhárom nyelven kedvesen hangzottak dalaik. Pedig csak egy éve alakult ez a csoport, minden nemzedék képviselteti magát benne. Különösen a menyecskék szokatlan színessé''állításé népviselete vonzotta a szemeket. — Először vagyok ebben a községben, de első látásra megtetszett — áradozott dr. AH Gyula, a Magyarországi Szlovákok Demokratikus Szövetségének titkára. — Korábban Vanyarcon sokszor lehetH Dr. AH Gyula: vesen jövünk jyebe!” „Mindig Nógrád szint ekák befejeztével, az aratás előtt; rájuk fér egv kis ki- kapcsolódás, ismerkedés egymás társaságával, szokásaival. Hogy szépen megfér egymás mellett a különböző ■nemzetiségek kultúrája, azt bizonyítja ez a találkozó is. Sok sikert, jó szórakozást kívánva adta át a mikrofont lem szemtanúja nógrádi aztán Rilh Lajosr.énak, a baA berkenyéi vegyes kórus első föllépése mindjárt siker: továbbjutás az augusztusi bánki országos fesztiválra. nemzetiségek találkozójának. Gyakran jönnek hozzánk vendégek Szlovákiából, és szinte mindig sikerül rávenni őket, hogy maguk is bizonyosodjanak meg ebben a megyében a nemzetiségi politika sikereiről, az itt élő szlovákok és magyarok barátságáról, egységéről, a hétköznapokon tapasztalható, igazi demokráciáról, amelyet élveznek. Itt kiemelten kezelik a nemzetiségeket, híresek az öntevékeny csoportok, klubok, a közművelődés része a velük való foglalkozás. Szeretettel várjuk a nógrádiakat a július eleji néprajzi táborba is Zircre, akárcsak augusztus 5-től Sátoraljaújhelyre, ahol szlovák együtteseknek lesz tánctábor. A falu főutcáján végigvonult a színes menet, többféle népviseletben, végül a nagykürtös! járásból érkezett szlovák csoporttal együtt, egy tisztáson fölállított színpad körül gyülekeztek a résztvevők. Itt először Balatoni István köszöntötte a vendégeket, majd dr. Alt Gyula tette ugyanezt szlovákul. Elmondta többek között, hogy nagy öröm így együtt látni ezeket a csoportokat, a tavaszi munlassmgyarmati városi pártbizottság titkárának. — Szép hagyománya a községnek, hogy nemzetiségi napok keretében lehetőséget ad a környéken élő lakosság kulturális bemutatkozására, a béke és a nemzetköziség jegyében a barátság ápolására — mondta egyebek mellett az ünnepi szónok. — A népek közeledése, kapcsolataik ápolása ma, ebben a feszültséggel és ellentmondásokkal teli világban különösen nagy jelentőségű. A nemzetiségi lakosság helyzete területünkön, az országos helyzethez hasonlóan, megegyezik az azonos társadalmi réteghez tartozó és településeken élő magyar lakosságéval. Sikere bizony volt már az első föllépő csoportnak, a helybeli óvodások műsorának is. Mint Oczot Pálné vezető óvónő — aki a színpaddal szemben végig izgulva, de erőt adó biztatással figyelte, segítette a produkciót — elmondta: egy éve készülnek a kicsinyek erre az alkalomra, és nagyon szeretik a szlovák dalokat, játékokat, táncokat. A terényi iskolások után a község fiataljainak szlovák farsangolója aratta az első nagy szakmai sikert. Az idősebbek szlovákul, majd „pa- ; lócul” énekeltek, végül táncra is perdültek. Jutalmul díszes vázát és oklevelet kaptak, akárcsak, az utánuk föllépő esesztvei népdalkör, pa- 16" népdalcsokráért, A „debütáló'' berkenyeieket nagy szeretettel fogadta a közönség — meg is érdemelték a tapsot. A nézők soraiban közben fölfedeztük, hogy újabb nemzetiséggel gyarapodott a jelenlévők száma: egy ébenfekete bőrű, vidám fiatalemberrel. Amikor először kérdeztük, hová valósi, széles mosollyal felelt: „terényi” — de a kiejtésén is erezhető volt természetesen a „csalás”. — András Wilson vagyok Mozambikból, Balassagyarmaton tanulok orvosi gyakorlatot a kórházban. Másfél éve kerültem oda Pires barátommal együtt, és hamarosan Debrecenben folytatjuk majd. Nagyon jól érzem itt magam, csak hiányzik egy lány... Sebésznek készülök, kétévenként utazhatom haza látogatóba. Elég sok az a tizennégyezer kilométer! András is szemmel láthatóan élvezte az erdőkürti, a lucfalvai és a vanyarci gyermekcsoportok dalait, táncait, szlovák- játékait. Ez utóbbi község hagyományőrző csoportja igazi lakodalmassal is kirukkolt, míg a nézsai vegyes kórus népda'lcsokra. majd a szlovákiai lpolynyékről érkezett csoportok fellépése legalább ugyanilyen sikert aratott. A bemutatkozó csoportokat az idén először minősítették is. Amikor átadták helyüket a szabadtéri bál és az éjszakáig tartó diszkó résztvevőinek — maguk is beállva közéjük. népviseletüket „civilre” visszaváltva — már ki is hirdették, hogy a terényi asz- szonykórus. az erdőkürti gyermekcsoport, a nézsai vegyes kórus, a vanyarci hagyományőrző csoport és a berkenyéi népdalkor képviseli Nógrád megyét a bánki országos találkozón. Utóbbiak elnyerték a közönség díját is. ...mert nincsenek Mártírünnepség Salgótarjánban Várkonyi Ferenc Sokasodnak az évek. csökken az emlékezők száma. Idén emlékezünk a deportálások negyvenedik évfordulójára. Sokan eltávozlak az élők sorából azok közül is, akik — fájdalom, kevesen — visszatérhettek a h»- iáltáborokból, a mimkaszol gálatból. A háború után született nemzedék is lassan szülővé érett, sót, már >t unokák is kérdezhetnek. Ha kérdeznek. Kérdezni szükséges. Mózes búcsúénekében áll ez: .... .Tamil) a nemzedékek életéből. Kérdezd meg apádat és az elmondja neked, nagy szüléidét, s azok majd beszélnek róla.". Az emlékezés nem önmagáért való, ez egyúttal a tapasztalatok átadása a jövő számára. Száraz György is Részéi erről. „Hogyan kell írni az 1944-es évről? — kérdezi Egy előítélet nyomában című könyvében. Majd így folytatja: — Hisz’ valameny- nyiünknek köze volt hozzá. A nézőknek, mert nézők voltak. a hóhéroknak, mert hóhérok voltak, az áldozatoknak, mert áldozatok voltak. Valamennyiünknek köze van hozzá: a túlélőknek, a szemtanúknak, a később születetteknek és az ezután sziiletéridőknek, mert ami akkor történt: immár csakugyan magyar történelem. Igen, magyar történelem. Ez is az. Negyven évvel ezelőtt 600 000 zsidó vallásé magyar állampolgárt gyilkoltak meg a náci koncentrációs táborokban és a magyar munkaszolgálatban. A nógrádi gettókból, Losoncról. Balassagyarmatról és Salgótarjánból összesen 6989 ártatlan embert hurcoltak el 1944 júniusában, akiknek „bűne” csupán vallása volt. Salgótarjánban — sajnos, nem előzmény nélkül, hiszen a zsidóellenes hangulatnak már a 20ras, 30-as évek „kereszténynemzeti” szólamai, majd az egymást követő úgynevezett zsidótörvények hatására ebben a városban is talaja volt — május 3-án kezdődött a gettóba telepítés. 19-én pedig Rátky polgár- mester már büszkén jelentette: „Salgótarján városban a zsidók elkülönítéséi végrehajtottam”. Ezután megindult a zsidóság va- gvontátgyainak „megszerzése'’, amelyekért tömegesen jelentkeztek a város lakói, különösen a polgárság köreiből. Erről a Salgótarján története című monográfia is hírt ad. Emléktábla egyelőre nem őrzi, így ma már a nyoma is eltűnt a salgótarjáni gettónak, amely a város szívében volt, ahová embertelen körülmények között bezsúfolták a város és környéke zsidónak minősülő lakóit, ahol éjjel-nappal csendőrök és bábák motoztak elrejtettnek vélt kincsek után, a polgári iskolában is — ma Rákóczi úti általános iskola — sokszor kínhalálig vallatták a csendőrök az embereket, hogv vagyontárgyaikat előadják. (ha volt, ha nem). A gettó területe: Erzsébet utca. Kis utca. RégíDosta utca. Pécsit ö utca. Kissomlyó utca. Fő utca. Azóta itt új városrész emelkedik, többek között a garzonház. a mozi. a múzeum, az épülő városi tanács. Salgótarjánból szintén június első felében gördültek ki az állomásról a vagonok 2018. köztük csaknem 1300 salgótarjáni férfival, nővel és gyermekkel. Hová tűntek az innen elhurcoltak? Csaknem valamennyiük koncentrációs táborokban pusztult el, hamvaik szétszóródtak Auschwitz lankáin. Treblinka erdeiben, Majdanek köves földjén, s Európa más tájain. A . Szabad Nógrád 1948. október 14-i számában adja hírül: „A salgótarjáni maradék zsidóság a deportálásban és a munkaszolgálatban elpusztult mártírjainak a zsidótemetőben emléket állított, amelyet vasárnap avattak fel. Az ünnepségen megjelentek a megyei és a városi küldöttség tagjai, valamint az evangélikus hitközség lelkipásztora. a MDP kiküldöttje, a főispán és még sokan. A gyászünnepségen Jungreisz Sándor főrabbi mondott megható beszédet. Utána Friedman Jenő ismertette a megrázó borzalmakat, amelyeket el kellett viselniök ártatlanul csak azért, mert zsidónak születtek." Csaknem 1300 salgótarjáni zsidó mártírra és deportáltra emlékeztek vasárnap délután azon a kegyelete», emlékünnepségen, amelyet a városi zsidótemetőben a negyven évvel ezelőtt deportáltak emlékművénél rendeztek meg. Az ünnepi megemlékezésen jelen volt Kiss István, Nógrád megye Tanácsának egyházügyi titkára, Kugel Tiborné. Salgótarján város Tanácsának elnökhelyettese. Szabó Ferenc, a Hazafias Népfront városi bizottságának titkára. valamint dr. Schweitzer József főrabbi. Héber Imre, a Magyar Izraeliták Országos Képviseletének elnöke és Fixier Hermann, 'a Budapesti Izraelita Hitközség ortodox tagozatának elnöke, Ingber Miklós főkántnr. Révai Jenő, a Salgótarjáni Izraelita Hitközség elnöke köszöntötte a jelenlevőket, s kérte fel Szabó Ferencet emlékbeszéde megtartására, aki — többi között — mes- jegvezte: „Ami történt, azt már jóvá nem tehetjük, de őrködnünk kell azon, hogy népünk közmegegyezéssel, testvéri összefogással munkálkodjon a békés, boldog Magyarországért.”. Ezután dr. Schweitzer József főrabbi mondott gyászbeszédet. Többek között, idézte Elie Wiesel Night (Éjszaka) című regényét a borzalmakról, amelyeket a gyászolók is átéltek. Hűeknek kell maradnunk az áldozatok emlékéhez. Tóth Elemér Ezerkilencszáznegyvenöt- ben megszólítottak egy fiatalembert: vért kellene adni. Az életmentésre vállalkozó Ludányi József akikor talán még nem is sejthette, hogy napjainkban a leggyakoribb véradók között tartják számon. — Már akkor is párttag voltam, rendezőgárdista, természetes. hogy azonnal mentem a hívó szóra — kezdi az emlékezést. — A bányakór- ház Il-es belosztálya alatt, ideiglenes helyen, volt akkor a vérellátó-szolgálat. Emlékszem még a nevekre is, Osz- vald Győző, Selymeczi György, Oszvald József, Gyuris Ferenc az első véradók között volt. Valamennyien az üveggyárban dolgoztak és itt laktak a környéken. A megfontolt szavú Ludányi József sorolja a többieket is, az acélgyári Gyarmati Alajost, Katona Jánost, Siraki Dezsőt. — Köztük volt Holes..., a másik nevére már nem emlékszem, azt bizony, elmosta az idő. S, amilyen a véletlen, a sokszoros véradó Gyarmati Alajosnak a betegágyán éppen én segítettem a saját véremmel. Meg az említett Siraki Dezső fiának is. Miért tették, a kezdet kezdetén? Emberbaráti szeretet- ből, de a csomag sem jött rosszul. — Igen, minden negyedik véradásért járt egy ajándék- csomag. Kakaó, csokoládéi szemes kávé. rizs, más egyéb volt bemre, s abban az időAz örökös véradó „Önzetlenségből példát...’* rendszeres véradók közé ke- tartó Ludányi József a szó fűltem. Egyébként is mindig szoros értelmében közelről fi- boldog vagyok, ha segíthetek gyelheti az életmentést, a gyó* valamit az embereknek, ez gyítást, s ez különös helyze- pedig szép módja a segítés- teket is teremt. — Nagyon gyakran előfordult már, hogy munka közben mondták, éppen az én véremre van szükség egy műtéthez. Azonnal, rövid úton segíthettem hát, a gyorsaság pedig mindennél többet ér ilyen esetekben. A kórházi munka azonban még más előnnyel is járt. Az embereken való segítést mérnek. Az „örökös véradás” mellett természetesen sok minden változott Ludányi József életében. A vasúttól elkerült — bár ma is ott szakszervezeti tag és társadalmi munkában bizalmi —, majd kereken 27 évet és 300 napot húzott lé a bányában, föld alatt. — A bányák „felszámolásakor”, korkedvezménnyel már élethivatásnak tekintő mentem nyugdíjba. De azóta sern sokat pihentem, a nyugdíjam mellett 1969-től dolgozom műtősként a megyei kórházban. Bányász és műtős — egymástól kissé távol eső foglalkozások. Mégis azt érezteti Ludányi József minden szava, hogy szívvel-lélekkel végzi ezt a munkát. — Sok mindent látok a kórházban, s az még jobban ösztönöz az alaposságra, amikor a jóságomat köszönik. Mondom is a betegnek, amikor a műtőbe indulok vele: betegen viszem be, egészségesen hozom ki. S, hogy mennyit ér a jó szó? Ludányi József felesége mondja, hogy gyakran még Vendégek Balassagyarmatról — a „4- 1 nemzetiség” képviseletében a mozambiki Andrés Wilson is kitűnően érezte magát Terényben, gencze Péter felvételei ben ez igen.sokat jelentett, az utcán is megállítják: „Az Észrevettem, hogy nekem, az isten áldja meg az urát, olyan én szervezetemnek, is jót tesz szépen és kedvesen beszél a a véradás, meg gyakran is kórházban.” szóltak, így. tortáit, hogy. g & véradást oly fontosnak Ludányi József eddig is tudta, hogy fontos dolgot cselekszik, a véradás jelentőségét azonban itt érezhette át igazán. Látva a sorsokat és a tragédiákat, hiszen a személyes tapasztalás többet jelent a legbeszédesebb, véradásra szólító plakátnál is. De legalább ennyire ösztönöznek a levelek. — Az ember általában nem tudja, hogy kit segít, kiféle- miféle az, aki a véremet kapja. Előfordul azonban, hogy érkezik egy levél a köszö- nömmel, mert, hogy hozzájárultam a felgyógyuláshoz. Egy ilyen levelet kézbe fogni gyönyörűséges érzés, elérzé- kenyülés nélkül nem is tudom megtenni. Ludányi József asztalát elborítják a kedvemért előszedett elismerések és kitüntetések, találomra felemelek néhányat. A Vöröskereszttől kapott „Érdemes munkáért”, „Jó munkáért”, „Kiváló véradó” kitüntetések éppúgy itt van-* nak, mint a társadalmi munkáért , kapott számos oklevél. A város javára végzett társadalmi munkával szerzett oklevél megtöltene talán egy reklámszatyrot is. — A munka jellege nem érdekel, csak az a lényeg, hogy a városért legyen és tisztességgel el tudjam végezni. A véradásért és a társadalmi munkáért kapott elismeréseknek pedig jobban örülök, mint a pénznek. Büszke vagyok ezekre, mert megmutathatom a fiamnak és az ötéves unokámnak. Titkon pedig remélem, hogy példát adok az önzetlenségből és segitőkészség- böl. Az emberséget tanúsító papírok egyike arról szól, hogy Ludányi József negyvenszeres térítésmentes véradó. Volt.' Mert már azóta többször is odanyújtotta a karját, hogy segítsen a rászorulókon. S, hogy meddig még? j — Ötvennyolc éves vagyok. Azt mondják, hatvan-hatvahöt évig adhat az ember vért, ha az ereje és az egészsége engedi. Mindenesetre, én úgy vagyok vele, hogy inkább én adjak százszor, vagy ezerszer mint egyszer rászorulja-. Ludányi József, az „örök véradó” tehát továbbra is azt cselekszi, ami oly fontos az életében: segít. És boldog, ha megszólítják: szükség van rád... Kelemen Gá>or NÓGRÁD - 1984. június 26.« kedd.
