Nógrád. 1984. június (40. évfolyam. 127-152. szám)

1984-06-16 / 140. szám

/ Sokoldalú tapasztalatcsere a közös célok szolgálatában Jan Marejka a közép-szlovákiai delegáció nógrádi tapasztalatairól Három napig tartózkodott Nógrád megyében a szlovák nemzeti front Besztercebá­nyáról érkezett küldöttsége. A Hazafias Népfront vendé­gei ellátogattak számos tele­pülésre, ipari és mezőgazda- sági üzemekkel ismerkedtek meg, találkoztak a közélet képviselőivel. Az elutazás előtt a baráti látogatás ta­pasztalatairól kérdeztük Jan Marejkát, a Szlovák Szocia­lista Köztársaság nemzeti frontja közép-szlovákiai bi­zottsága vezető titkárát. — Milyen múltra tekinthet vissza a két terület testüle­téinek együttműködése? — A szlovák nemzeti trónt közép-szlovákiai bi­zottsága és a Hazafias Nép­front Nógrád megyei Bizott­sága több mint tizenöt évvel ezelőtt alakította ki az aktív együttműködést. Rendszere­sek a találkozóink, s nekünk meggyőződésünk, hogy a sok­oldalú tapasztalatcsere hoz­zásegít egymás alaposabb megismeréséhez, közös cél­jaink megvalósításához. A kapcsolatok természetesen igen sokoldalúak, nemcsak a népfcontmozgalomra vonat­koznak. Példaként elmondha­tom, hogy a társadalmi és ■tömegszervezetek mellett még a területi horgászszövetsé­gek is termékeny munkaikap­csolatot építettek egymással. Pásztói látogatásunk, Ko­vács Ferenc tanácselnökkel való találkozásunk alkalmá­val is szép példákat hallot­tunk a helyi, illetve a prie- vidzai mezőgazdasági üzemek együttműködésére. A sokol­dalú kapcsolatoknak köszön­hetően, tehát csaknem min­dennaposak lehetnek azok az alkalmak, amikor a két te­rület lakossága elmélyítheti együttműködését* — Milyen kérdések foglal­koztattak a most Nógrádban járt delegációt? — Különösen nagy érdek­lődéssel hallgattuk az új vá­lasztójogi törvényről kapott tájékoztatókat. Erről egyéb­ként szó volt a salgótarjáni megyei népfrontba zottságon. a Pásztói városi Tanácson és Balassagyarmaton is. Hasz­nos ismereteket szereztünk a közigazgatás magyarországi korszerűsítéséről és a telepü­lésfejlesztés lehetőségéről, forrásairól. — Ezzel kapcsolatban idéz­te Pásztón Jan Marejka elv­társ azt a mondást, hogy „Fillérből lesz a forint, cseppből a tenger”. — Igen, mert az összefo­gásnak nagyon szép példáit láttuk. Nagy hatást tettek ránk a vanyarci emberek is. Lelkesedésük, a falu felvirá­goztatását szolgáló igyekeze­tük egyenesen csodálatra méltó. Az ilyen településnek a munkáját, amely ráadásul ■ oly sokat tesz a kulturális életért is, csakis nagy elis­meréssel lehet értékelni. Örömmel hallottuk Vanyar- con, hogy a helyi hagyo­mányápoló népi együttes meghívást kapott a július 15-i, gyetvai fesztiválra, így ott viszontláthatjuk egymást. A lakóhelyet gyarapító társa­dalmi munkáról egyébként átfogó képet kaptunk a szer­vezőktől. Viszonzásként el­mondhatom, hogy Közép- Szlovákia dolgozói számos felajánlást tettek a nemzeti felkelés 40. évfordulója tisz­teletére, s e felajánlások kö­rülbelül 750 millió korona ér­téket tesznek ki. Meggyőző­désünk, hogy a vállalások teljesülnek is. A társadalmi munka módszereit egyébként azért is figyelemmel kísér­tük, .mert nálunk kissé más a szisztéma. Mi inkább a ki­sebb értékű munkákhoz kér­jük a lakosság segítségét, a hasonlóság azonban abban megvan, hogy a társadalmi munka nálunk is jelentősen segíti a közművesítést és a környezet szépítését. — Ön nem először jár Nóg­rád megyében, hivatalos mi­nőségben sem. Hogyan látja napjainkat a visszatérő ven­dég? — A három nap sok álkai­mat kínált az ismerkedésre és igen nagy örömmel mond­hatom, hogy sok újat lát­tunk. Nemcsak a gyarapodó Salgótarjánt, hanem az épülő és szépülő falvakat is. A me­gyeszékhely Beszterce-lakó- telepét is személyesen isme­rem, a változásokkal együtt. Elismerés az ott dolgozó em­bereknek. Nógrád megyében utazva, nagy érdeklődést ta­núsítottunk a mezőgazdaság iránt, hiszen az élelmiszer­termelés Nógrádban is, Kö- zép-Szlovákiában is, egyik alapvető feladatunk. Szép eredményekről bizonyosod­tunk meg és az a vélemé­nyünk, hogy a siker a me­zőgazdaság dolgozóin nem fog múlni. A tapasztalt ered­ményeik természetesen a meg­felelő munkának köszönhe­tők, a továbbiakhoz is sok •sikert kívánunk. Meggyőző­désünk, hogy a sajátos mun­kamódszereivel ezért fog dolgozni a Hazafias Nép­front, miként ugyanígy cse­lekszik otthon a szlovák nemzeti front is — mondot­ta befejezésül Jan Marejka, a közép-szlovákiai delegáció vezetője. K. G. Kaposi Levente! A Skorpió hadművelet MSV/f. Dorian ezredes — immár a válságcsoport főnöke — kö­rülnézett a jelenlévőkön és megszólalt: — Amíg a csoport többi tagja meg nem érkezik, rö­vid időre félrevonulok és át­nézem a dossziét, hogy utá­na tájékoztassam önöket. Ar­ra kérem, Donovan, hogy kérje a Scott-csoport azonna­li szolgálatba helyezését. Lacombe űrbiológusra és Halley sugárszakértőre né­zett. — A Scott-csoport, ha eset­leg még nem hallottak róla, a biztonsági szolgálaton be­lül működő harmincfős ala­kulat. Speciálisan kiképzett emberek, rendkívüli felada­tok megoldására. Nagy szük­ségünk lesz rájuk a követ­kező órákban. Ahogy Donovan elhagyta a termet, Lacombe szólalt meg. — Roppant bonyolult ez az egész ügy, és főképpen az zavar, hogy abszolút semmi nem jut eszembe. Én a bio­lógiával foglalkozom, uraim, és nincs gyakorlatom az űr­hajóskalózok elfogásában. — És mégis lehet — je­gyezte meg Paget tábornok —, hogy éppen az ön ötlete alapján oldjuk meg ezt a rendkívül kényes feladatot. De most jut eszembe, azon­nal utasítanunk kell az ügye­letest, hogy intézkedjen a Sisley készenlétbe helyezé­séről. Arra is fel kell ugyan­is készülnünk, hogy az MZ- re kell mennie. Alig fejezte be mondaniva­lóját, máris megérkezett a válságstáb többi tagja. Dori­an is visszatért, és üdvözöl­te Jacobsont, az államtanács különleges ügyekkel foglalko­zó megbízottját, dr. Dicksont, a neves orvosprofesszort és Russel számítógép-szakértőt. — Engedjék meg, uraim — kezdte —, hogy röviden fel­vázoljam a helyzetet: miért kellett nekünk összejönnünk és mit kell megoldanunk. Az Epszilon-dosszié ■ tulajdon­képpen egy tudományos, mondhatom, hogy korszakal­kotó felfedezés leírása. A ké­sőbbi teendőket viszont ne­künk és csakis nekünk kell meghatározni. Nos, uraim, röviden az Epszilonról. E név mögött egy anyag húzódik meg. Olyan anyag, amely or­szágunk, de az egész emberi­ség gondolatait is megoldhat­ja. Ismeretes önök előtt, hogy az egész világ energiagon­dokkal küszködik. Most, 1997- ben, elmondhatjuk, legalább­is országunkról, hogy szén­készleteink teljesen kimerül­tek. — Rablógazdálkodás — je­gyezte meg Lacombe. — Erre engedjék meg, hogy ne térjek ki — folytatta Do­rian. — A mi feladatunk egyetlen különleges eset meg­oldására szorítkozik, így a kialakult helyzet, pontosab­ban az energiahelyzet elem­zésére nem vállalkozhatunk. A lényeg tehát uraim az, hogy nincs szenünk. De nincs ola.iunk sem, és ami még en­nél is rosszabb — uránkészle­teink is kimerülőben vannak. Ha tehát a hagyományos energiaforrások megszűnnek, két megoldás kínálkozik. Az egyik az, hogy leoltjuk a vil­lanyt a szó képletes és valódi értelmében is. Hiszen energia nélkül élet sincs ma már. A másik: olyan anyagot találni, ami helyettesíti a hagyomá­nyos energiát. Nos, az Epszi­lon fantázianeve mögött meg­húzódó anyag ez, uraim. Olyan, amely az uránnál százezerszer nagyobb energi­át képes kibocsátani, össze­tételét önökkel sem áll mó­domban közölni, viszont any- nyit elmondhatok, hogy en­nek az anyagnak az előállí­tási kísérletei tíz évvel ez­előtt kezdődtek, és éppen most készült el az az erőmű- makett is, amelyben kipró­bálták volna. E kutatások egyik vezetője Sisley pro­fesszor. Mindebből követke­zik, hogy az MZ ismeretlen elrablói ehhez az anyaghoz próbálnak hozzájutni és a je­lek szerint nem is teljesen esélytelenül. — De, hogyan tudhatták meg, hogy létezik? — kér­dezte Paget tábornok. — Egyelőre rejtély — vá­laszolta Dorian —, hiszen a fickók nem jelentették be. Elég mogorvák voltak, — Nos, uraim — vette át ismét a szót Dorian —, ter­mészetesen azt is kiderítjük. Egyelőre azonban a tanácsai­kat szeretném hallani, hogy meghatározzuk a tennivaló­kat. — A magam részéről még azt kérdezném, hogy van-a lehetőségünk az MZ megsem­misítésére? Természetesen csupán végszükség esetén — mondta Paget. — Van — válaszolta Dori­an. — Minden űrmegfigyelő­be beépítünk egy robbanó­szerkezetet, hiszen nem sze­retnénk, ha ezek esetleg má­sok kezébe kerülnének. — Ha megengedik — szó­lalt meg Donovan — közben megkérem Moore tábornokot, a biztonsági szolgálat vezető­jét a Scott-csoport szolgálat^ ba helyezésére. A kezelőberendezésen meg­nyomta a riadót jelző piros gombot. A képernyőn meg­jelent az ügyeletes. —’ A Szirom-parancs értel­mében azonnal kapcsolja Moore tábornokot. Felhívom a figyelmét, hogy miután megszűnt az automatikus eiemzőközpont működése, az emberi irányítás került elő­térbe. Ez azt jelenti, hogy mindent a lehető leggyorsab­ban kell intéznie. Minden másodperc késedelem óriási veszteségeket okozhat. Értet­te, ügyeletes? — Tökéletesen, uram. Kap. csolom a tábornokot. Moore jelent meg a képer­nyőn. — Üdvözlöm — mondta Donovan. — Én is önöket. — Moore! — Szirom-pa­rancs értelmében azonnal riadóztassa a Scótt-csoportot. Tíz percen belül legyenek a kiindulóbázison és onnan Scott azonnal jelentkezzék. Köszönöm, tábornok. — Rendelkezzen velem, ez­redes — biccentett Moore és eltűnt a képernyőről. — Ezzel tehát kezdetét vette a Skorpió hadművelet — állt fel Dorian. — Amíg a feladatunkat el nem végez­tük, addig együtt kell marad­nunk, uraim. Mindenkinek különszoba áll a rendelkezés sére, ha pihenni kíván. Je- vasloni, hogy amíg a legfőbb teendőkben nem döntöttünk, addig maradjunk együtt. Ar­ra kérném önöket, hogy sor­ban, egymás után fejtsék ki nézetüket. Akkor talán kezd­hetnénk is. Jacobson külön- megbizott úr.,; iÉolytatjutöj Iparban és orvostudományban Á szerszám: fénysugár Alig több mint két évtizede kezdett működni a világ első lé­zere. Azóta rohamosan meghódí­tott sok ipari, tudományos, épí­tőipari és orvosi szakterületet. A tökéletesítésén dolgozó tudósok különféle típusú lézereket hoz­tak létre, amelyekben az aktív közeg, a fénynyalábot kibocsátó test szerepét szilárd, folyékony, vagy gáz halmazállapotú anya­gok, sőt akár plazma is betölt­heti. A korszerű lézerek nagysá­ga és ereje változó, az aktív kö­zeg gerjesztését szolgáló mód­szerek és a munkamód is kü­lönféle lehet. Különösen sok jó tulajdonságuk van a magas nyo­mású gázlézereknek. Ezek ultra­rövid impulzusú és folyamatos üzemmódban egyaránt dolgozhat­nak, az általuk kibocsátott ienynyaláb „színe” folyamatosan változtatható, s teljesítményük óriási. Az clsSk között vetődött fel az a gondolat, hogy a lézereket az anyagmegmunkálásban alkal­mazzák. Időközben kiderült, hogy főként a mikromegmunkálások területén gazdaságos a munkába állításuk. Vagyis akkor, ha kis alkatrészeket nagy pontossággal kell elkészíteni és összekötni. A legegyszerűbb feladat bizonyos anyagmennyiségnek az eltávolí­tása : á lézersugár pillanatok alatt minden nehézség nélkül és nagy pontossággal végzi el a lyukak fúrását, az anyag formá­lását és vágását. A nehezen hoz­záférhető helyekre pedig fényt irányítani sokkal könnyebb, Ijnnt bármilyen mechanikai esz­közt. Lézersugárral' kitűnően le­het forrasztani és hegeszteni is úgy, hogy a környezet hőmér­séklete ne emelkedjen egy bizo­nyos hőfok fölé (pl. a hőre igen érzékeny félvezető elemeknél). A lézernek egy másik, jól bevált ipari alkalmazása: a nyomtatott áramkörök elemeinek beállítása, i trimmelés. EGY KOLLÉGIUM Olyan,mint a többi — csak más A balassagyarmati Ma- dách-kollégium el­ső emeletének egyik szárnyát harminchat, ti­zenöt éves fiú lakja, egy esztendeje. Ök azok, akik minden reggel együtt vo­nulnak át a Balassi Bálint gimnáziumba, akik egy-egy városi rendezvényen for­maruhájukban megjelen­nek és a korosztályuktól meglepő csöndességgel, udvariassággal végighall­gatják a szónokot. Ök azok, akikre eleinte a vá­rosi suhancok megiegyzé- seket tettek, s akik mind­ezt egy-két humoros mon­dattal elintézettnek tekin­tették. Ök a katonai kol­légisták. — Ebben, a hamarosan véget érő tanévben indult meg a katonai kollégium élete egy osztállyal, ezek a fiúk az első fecskék itt a környéken, — kezdi mondandóját Tóth György alezredes, aki a katonai kollégisták (a jövendő kol­légium) igazgatója. — Nyu­godtan mondhatom, nem vallottunk szégyent, sőt, bizonyos vonatkozásban túl is tettek a fiúk úttö­rő szerepükön. Talán még erejükön fölül is vállaltak feladatokat, csakhogy be­bizonyítsák: épp olyanok, mint a többi tizenévesek, csak mégis mások. Ami igaz, az igaz. Ezek a fiúk több szempontból is másként élnek, mint a „civilek”. Nekik pontos a napirend, annak betartá­sa a fegyelem egyik bizo­nyítéka. Ez minden, ami katonás az életükben. Nem kívánnak tőlük többet, mint amit korosztályuk minden fiataljának belül­ről illenék tudni: fegyel­mezettség, udvariasság, tiszteletadás, a feladatod maradéktalan teljesítése legjobb tudásuk szerint. Ebben nincs semmi kü­lönleges. Nincs? Hogyan vélekednek erről a fiúk? Hajdara Laci, aki egyéb­ként Zagyvarónáról került ide, azt mondja: — Legtöbbünk katona- tiszti pályára- készül, de ennek ellenére fogalmunk sem volt arról, hogy itt milyen lesz az élet. Volt félsz bennünk, de kelle­mesen csalódtunk. Van fe­gyelem és szigorúság, de tessék elhinni, hogy az csak eleinte szokatlan. Megszoktuk, ma már ez a természetes. Egy biztos, jó együtt lenni és nem csak a társaimra vonat­kozik, hanem a tanár elv­társakra is, akik velünk foglalkoznak, törődnek. Bármit, de tényleg bármit meg tudunk beszélni! — Az apám is tiszt — veszi át a szót Balogh László, a jókötésű buda­pesti fiú. — Azért gon­doltam, hogy megpróbá­lom. Azt hittem, ez kato­naság lesz kicsiben, sar­kosan, keményen. Mi nem vagyunk- katonák, csak fe­gyelmezettebbek, mint a „civilek”. De meg is akar­juk mutatni, hogy képe­sek vagyunk annyira, mint bárki más. Néha már dühöng az ember, hogy a tanár elvtársak nem mond­ják: na, ez aztán most már nagyon klassz gye­rekek, de ilyenkor aztán az ember összeszorítja a fogát és tovább hajt. Még jobb akar lenni. Lukács Attila szerint, aki balassagyarmati: — Igen, van bennünk ilyen vágy. Megmutatni, hogy mit tudunk. Ki aka­runk emelkedni a többi katonai kollégium közül is. — Hogy miért éppen Balassagyarmatra került a katonai kollégium? Mert találkozott a Honvédelmi Minisztérium és a város igénye. Itt volt és van egy gyönyörű épület, az egy­kori megyeháza, amit a hadsereg átalakít a kollé­gium céljaira — felel kérdésemre Tóth alez­redes. — Egy-két éven belül teljes létszámmal „üzemelünk” és az első, a próbaév ismeretében azt mondhatom, beszélni fog­nak még ezekről a fiúk­ról. Jó értelemben. A Hon­védelmi Minisztérium cél­ja az, hogy a tehetséges, jól tanuló, nyolc osztályt elvégző fiatalok számára biztosítsa a továbbtanulási lehetőséget. Természetesen csak akkor, ha a fiú és a szülő is egyet akar! Nyil­ván az a szándékuk, hegy négy év után a katonai pá­lyát válasszák, s ehhez mi jó alapokat biztosít­sunk. — Miben különbözik ez a kollégium, ez az oktatá­si-nevelési forma a töb­bitől? — Tulajdonképpen sem­miben, és mégis más. Mi ugyanúgy figyelembe vesz- szük az életkori sajátos­ságokat, ugyanúgy peda­gógiai módszerekkel dol­gozunk — hisz magunk is pedagógusok vagyunk —, mint másutt az iskolák­ban. Kétségtelen azonban, hogy fegyelmezett fiatalo­kat akarunk nevelni nö­vendékeinkből. Viszont — ebben is eltérünk más in­tézményektől — ahhoz, hogy választott hivatásuk­ra jól fölkészülhessenek, minden feltételt biztosí­tunk. Erkölcsi, anyagi, ne­velési és oktatási feltételt egyaránt. Négy esztendő végeztével az a célunk, hogy gimnáziumi érettsé­git szerezzenek a fiúk. Hogy ezt megvalósíthas­suk, ahhoz természetesen az is szükséges, hogy az idekerülő fiatal feleljen meg tanulmányi és fizi­kai követelményeknek. Az­után viszont minden le­hetőséggel élhet: polgári és formaruháját adja a Hon­védelmi Minisztérium, de mondhatnám a tanszereket, a kirándulásokat, a prog­ramokat, amiket természe­tesen szintén forint ellen­szolgáltatás nélkül kap­nak növendékeink. Nekik csupán tanulniuk kell. Jól, persze. — Sikerült tehát a be­mutatkozó esztendő? — Nyugodtan mondha­tom, igen. A fiúk beillesz­kedtek a vendéglátó kol­légium közösségébe, otthon vannak a Balassi gimnázi­umban és lassan nem te­kintik őket kuriózumnak a városban sem. * — Egyik percről a má­sikra rámszakadt á fel­adat — vallja Hajdara Laci, aki osztályelső, s mint ilyen a többiek „fő­nöke”. — Nem könnyű a társaimnak utasítást adni, helytállni munkában, ta­nulásban. De az ember megszokja és vérévé vá­lik. A feladat azért van, hogy teljesítsük. Akkor jó, ha nem fogott ki rajtunk. — Szinte minden napra van valami program. Ki­rándulás havonta egyszer. Jaj, a Magas-Tátra gyö­nyörű volt! — emlékszik vissza hangosan Lukács Attila. — Olyan híres emberek jártak nálunk, mint Papp Laci, Balczó András, Soós Zoltán, Baranyi Ferenc — mondja Hajdara Laci. — Csak a kaja lenne több — sóhajt Balogh Laci. — Tehát nem csalódta­tok, Tisztek akartok len­ni ? — Szeretnénk — javít halkan Balogh Laci. — Igaz, szeretnénk — bólintanak a többiek. — De ahhoz akarat is kell— szögezi le Hajdara Laci. Ebben maradunk, H. 35, 1

Next

/
Thumbnails
Contents