Nógrád. 1984. május (40. évfolyam. 102-126. szám)
1984-05-08 / 106. szám
Lassan vége jelé közeledik az Üttörősarok ötödik évfolyama, s elmondhatjuk, hogy az idén is több száz tudósítást, tartalmas beszámolót kaptunk a pajtásoktól, vagyis ismét eredményes „évzárás” elé nézünk. A macskaköröm előbbi használata azért indokolt, mert húsz-egynéhány tudósítónk számára nem ér véget az Üttörősarok munkája, hiszen a nyár derekán a legjobbak ismét meghívót kapnak a salgóbányai nemzetközi táborba, ahol bő egy héten át alaposabban is megismerkedhetnek az újságkészítéssel, a Sajtóműfajokkal. Tehát, figyeljétek a következő — május 22-i — rovat tábori behívójának névsorát! Most pedig válogassunk az elmúlt heti postában, kezdjük a sort egy felfedezéssel! Fodor Krisztina Karancslapuj- tőről nem kisebb hírről adott tudósítást, minthogy találtak egy barlangot... pajtások látogattak az iskolába, ahol virággal, orosz dalokkal kedveskedtek nekik. A kemerovói pajtások cserébe emlékfát ültettek. Többekről, röviden Bátrak barlangja Nagyon szeretjük a kalandokat, ezért elhatároztuk, hogy minden szombaton kirándulni megyünk a közeli Zöldesi Mariann endrefal- vai pajtás arról számol be, hogy osztálytársaival a minap riportot készítettek a helyi tanács elnökével, akitől sok-sok érdekes dolgot tudtak meg a községről. Va- nyarcról Pavkó Mária arról tudósít, hogy a legutóbbi íu- esek között. Tóth Ági ezúttal tóversenyen az iskola két- egy majálisról tudósított: száz diákjából 180-an futot— Délelőtt különféls vetél- tak, s csaknem ennyien szor- kedőkön vettünk részt, mint goskodtak azon a társadalmi kötélhúzás, zsákban futás, mo- munkaakción is, amelyet a tor- és kerékpárverseny stb. kisdiákok kezdeményeztek. Póka-tetőre — kezdi levelét Délután pedig a remek gu- Strehó Eszter nagylóci tanuló Krisztina. — Ez idáig nem tör- lyásleves elfogyasztását köve- az általános iskola fánccso- tént különösebb esemény, ám tőén asztaliteniszben, sakk- portját mutatja be levelében, a legutóbbi alkalomkor föl- ban és lengőtekében mértük amelyből az is kiderül, hogy fedeztünk egy barlangot, el össze tudásunkat. Aki elfá- a lelkes gárda a közeljövő- is neveztük Bátrak barlang- radt, vagy megszomjazott az ben Sátoraljaújhelyen és jának. Azért adtuk neki ezt ideiglenes büfében olthatta Csehszlovákiában is bemu- a nevet, mert nagy bátorság szomját, amelyen ez a felirat tatkozik a közönségnek, kell ahhoz, hogy valaki le- állt: „Ami itt van, az nagy örömmel olvastuk még Do- menjen a barlangba. De mi kincs, Pajtás, itt ma hitel hor Mónika, Verebélyi Beáta, 7/a-sok és néhány hatodikos nincs!” Este kultúrműsort te- Kosik Rita, Oláh Beatrix, természetesen nem tudtuk kinthettünk meg. amelyen Szöllős Kinga, Zsidai Renáta, türtőztetni a kíváncsiságun- fellénett a művelődési otthon Kanyó Andrea és a többiek kát... A barlang bejárata kör • énekkara, a Kanalas csooort, levelét. Várjuk újabb jelentalakú, ezen átjutva egy elő- majd egy mókás szám követ- kezeseiteket! térbe jutunk, innen laposkú- kezett, amelyen sokat nevet- szással egy mély üregbe... A tünk. Végül pedig tábortűzbarlang másik bejárata be zel búcsúztunk a naptól, van temetve, ezt a fiúk megBalassagyarmati bábosok Megfejtés, nyertesek, feladvány próbálják kiásni.., Legutóbbi túrónkra vittünk mécseseket és barlangunk szobáját kivilágítottuk. Nagy örömünk telik a barlangászaiban! És a bátrak névsora: Cseh Andrea, Gordos Zita, Gordos Beáta, Klement Ernő, Klimasz László és Ervin, Tórák József, Fényszsrusy Zsuzsa és e soLegutóbbi rejtvényünk helyes megfejtése: SZÉP ERNŐ. A 354 helyes megfejtő közül az alábbiaknak kedvezett a szerencse: 1. Freistág István, Karancs- berény, Bandur út 7. SalgóMajoros Csaba írja Balassagyarmatról. — A balassagyarmati Dózsa György úti Általános Iskola 5/b. osztályos tanulói bábo- 2. Ilídvári Krisztina, „„ „„ V. z^ssal szerepeltek a kulturális tarión, Posta út 4. rnk Ji°róin""',Fndör""Krisztina seregszemlén, Az ördög és a 3. Bahorecz Katalin. Balas- r° Valóban* tótor tówas'ár ' földfeS'5r című ' dáraböf adták sagyarmat, Landler Jenőt út 5, gratulálunk a felfedezéshez^ el°' A szükséges bábokat és 4. Rozgonyi Olga, ■ Kishartyán, ám javasoljuk, hogv az ille- kellékeket a posta Delta bri- Petőfi ut 5. tékesekkel vizsgáltassátok ^ád.ia és Majoros Józsefné meg a barlangot: biztonsá- szülő, készítették, akik a fel- gos-e? Mert a barlangászat készülést es a próbákat is nemcsak merész és szép sport vezették. Az iskolai és a városi versenyen elért első helyezés után izgalommal várjuk az újabb fordulót. — hanem veszélyes is. Fordítottak... ...egyet Homokterenyén a tanárok és a diákok az eddigi tanrenden és egy teljes nap erejéig szerepet cseréltek: a diákok vették át a hatalmat, a tanárok pedig a padba ültek. — Már jóval előtte megalakult az FNR-bizottság, vagyis a fordított nap rendezői bizottsága — írja Kot- roczó Róbert. — Előre eltervezni az órarendet, a tanári, az ügveleti beosztást, nem könnyű dolgok ezek! Szerencsére, a kedélyes tanári kar érti a tréfát... Újdonság ez az iskolában, reméljük, hogy hagyománnyá válik. Nem szól a rádió Panaszolja a kazári Szabó Erzsébet, s lévén a diákok nem értenek még a rádiója- visóhoz, -szereléshez, a Ság- vári Endre nevét viselő raj könnyedén megoldotta a gordiuszi csomót. Íme: — Szeretnénk egy kéréssel fordulni a környező üzemekhez, gyárakhoz, közösségekhez... Már több levelemben írtam s kazár) iskolarádió működéséről. Eddig minden jól ment, egészen addig, amíg el nem romlott a rádió... Korábban többször is elromlott már, de most aztán végképp meg se mukkan. Ezért kérünk segítséget. Biztosan van valahol egy kiselejtezett rádió. esetleg mikrofon is, nekünk nagyon megfelelne! Kérjük. akik tudnak segíteni, írjanak a címünkre: Kazár, általános iskola, Ságvári Endre raj. Szabadság út 3. Irányítószám: 3127. Együtt a KISZ-esekkel Karanrskesziben élő tudósítóink már több alkalommal papírra rótták, hogy jó a kapcsolat az úttörők és a K1SZ5. Pisák Ilona, Diósjenő, Haladás út 5. Könyvnyereményüket postán küldjük el! Az alábbi feladvány megfejtéseit május 18-ig kérjük postára adni a következő címre: Üttörősarok. Beszámol még Csaba arról NÖGRÁD-szerkesztőség, 3100, is, hogy nemrégiben szovjet Salgótarján, Palócz Imre tér 4. Betűcsillag í .. H a a csillagban elhelyezett betűket meghatározott sorrendben olvassátok össze, egy magyar írónő nevét kapjátok eredményül. * Á hatásos, jó reklámért Bemutatjuk a Magyar Reklámszövetség megyei szervezetét Budapesten, 1975-ben alakul' meg a Magyar Reklám- szövetség. Néhány esztendővel később létrejött a szövetség vidéki hálózata is: Nóg- rád megyében az elsők között hívták életre a Magyar Reklámszövetség megyei szervezetét. Négy esztendőn át végzett, sokrétű, s igen komoly munka áll a megyei szervezet mögött. Erről kérdeztük meg Póka Györgyöt, a szervezet titkárát. — Milyen céllal alakították meg a Magyar Reklám- szövetség Nógrád megyei szervezetét? — Szeretnénk, ha Nógrád biakat is feladatunknak tartjuk. — Kik segítenek a megyei szervezet munkájában? — Tagjaink sorába tartozik tizenhárom vállalat, mint jogi személy, valamint tizenöt egyéni tag. Főleg ez utóbbi számot keveselljük, különösképpen azért, mert ők né- hónyan is csupán a kereskedelmi szakmából vesznek részt. A jövőben szeretnénk létszámukat, s ezzel hatókörünket is növelni. Jó volna elérni azt is, ha részt vennének munkánkban azok az iparvállalatok, melyek közismerten erőteljes reklám- tevékenységet folytatnak, s mindeddig nem ismerték fel megyében is kulturált, szín- a megyei szervezet által kí- vonalas reklámélet folyna. E nált lehetőségeket, téren az igényesség különösen fontos, hiszen egy elhamarkodott, nívótlan reklám többet árt az ügynek, mintsem használna. Segítséget kívánunk nyújtani a hatékony költséggazdálkodásban is. Ma, amikor a takarékos költségfelhasználás elsőrendű jelen— Mik ezek? — Éves program alapján dolgozunk, tervünket közvélemény-kutatás útján állítjuk össze. Ismeretbővítés céljából a reklámban elismert szak- tekintélyeket hívunk meg. tőséggel bír, mindenkinek Előadásukból számos, a napi munkában hasznosítható tudnivaló birtokába juthatnak az érdeklődők. Megalakulásunk óta évente megrendezzük a megyei közlekedés- biztonsági tanáccsal együttműködve kirakatversenyün- módszerek népsze- két, újabban pedig a tűzoltópéldás tapaszta- sággal kötöttünk hasonló megmeg kell fontolnia, mikor milyen kiadásokra szánja el magát. Pénzt költeni csak hatékony, célba találó, ötletes reklámra szabad! Ehhez viszont jó szakemberek szükségesek, nélkülözhetetlen tehát a jó rűsítése, a latok közreadása. Ez utób- állapodást. Igen érdekes vitát rendeztünk Salgótarjáni városközpontjának reklámképéről, az utcai „bútordarabokról”, melyek több-kevesebb sikerrel „berendezik” a várost. — Változott-e mostanában a reklámpropaganda szerepe? — Véleményem szerint határozottan felértékelődött a takarékossági intézkedésekkel párhuzamosan. A legtöbb vállalatnál, szövetkezetnél legelőször a reklámra szánt kiadásokat kurtították meg, a maradék célszerű elköltése tehát kiváltképp lényeges. Éppen ezért szögeztük le határozott álláspontunkat: a jő reklámra szűkösebb viszonyok között is nagy szükség van! — Tapasztalják-e a megyei szervezet kisugárzó szerepét? — Ezzel kapcsolatban anynyit mondhatok, hogy például a Nógrád megyei Élelmiszer és Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat reklámmunkája éppen az utóbbi esztendőkben emelkedett elismerten magas színvonalra —, s ebben bizonyára a szervezetnek is érdemei vannak. Munkánkról egyébként igen kevés visz- szajelzést kapunk — noha erre nagy szükségünk volna — ezért befolyásunk megítélését inkább meghagyom másnak. —szendl— Az OKGT és egy húskombinát Energiatakarékossági per a Legfelsőbb Bíróságon Energiatakarékossági per? Az első hallásra valóban furcsának tűnhet az Országos Kőolaj- és Gázipari Tröszt, kontra Gyulai Húskombinát ügye. Pedig az eset kapcsán mindenképpen érdemes clgondolkozni azon. hogy van-e az energiatakarékosságnak olyan módja, amely nem haszonnal jár, hanem esetleg kárt Is okoz, méghozzá olyan kárt, amelyet tervszerű gazdálkodás, előrelátás esetén el Is lehet kerülni. De ml ts történt, amiért két Ilyen nagy cég a bírósághoz fordult igazáért? A lényeget talán egy mondatban is összefoglalhatjuk: 1983 első negyedévében a Gyulai Húskombinát a kért és lekötött 810 ezer köbméter földgáz helyett csak 613 ezret használt föl, s miután ezt előre nem jelentette be az OKGT-nól, kötbért kértek, majd pereltek a kombináttól. Közvetlen kár nélkül A mostani rend szerint az OKGT minden ipari nagyfogyasztóval a gázenergia-közszolgáltatási szabályzatban foglalt elvek szerint köt szerződést. Az említett szabályzatban viszont kötbért csak a túlfogyasztásért lehet kérni. Ám a jogszabályok lehetőséget adnak arra, hogy a két fél a szerződésbe különpontként bele vegye a be nem jelentett alulfogyasztás szankcióit is, eszerint ilyen esetben szintén kötbért kérhet az OKGT! A szerződés természetesen lehetőséget ad a lemondásra is, ezt a fogyasztást megelőző hónap 25. napjáig lehet meg' eleget, így b bíróság elé került az ügy. Csakhogy az időjárás miatt csökkent a gázfölhasználás a gyárunkban — érveltek a gyulaiak, — hiszen akkortájt ritka vendégnek számított az erős fagy és a hó Békés megyében. Ezért nem lehetnek vétkesek mondták a kombinát képiselőí, hiszen ezt igazán nem láthatták előre. Az OKGT viszont nem értett egyet ezzel a véleménynyel, mondván a gyár fogyasztásának csak mintegy 20 százaléka függ az időjárás szeszélyétől, s ennél jóval kevesebbet fogyasztottak. Végül a Legfelsőbb Bíróság elé került a per, s a Gyulai Hústenni, illetve indokolt eset- kombinát győzött. Az ítélet inben még a tárgyhónap napjáig elfogadják. Ennek a kötelezettségnek a Gyulai Húskombinát nem tett Óceánba csúszó város Az UNESCO geológus, ta- lajmechanikus és más szakértői tervet dolgoztak ki, hogy miként lehetne megmenteni a brazíliai Olindát attól, hogy az Atlanti-óceán elnyelje. Olindát nem ár fenyegeti, hanem a talaj mozgása. Ugyanis a partszakasz, amelyen épült, iassan az óceánba csúszik. A Pernambuco állam északkeleti részén, az óceánra tekintő hegyfokon emelkedő várost nem utolsósorban azért szeretnék megmenteni a pusztulástól, mert építészetileg nagyon értékes: a portugál gyarmati barokk kiemelkedő együttese. es Áz eszkimók a szívbetegségek Angol orvosok egy apró észak-grönlandi településen arra a kérdésre keresik a választ, hogy miért nem szenvednek az eszkimók szív- és érbetegségekben, noha igen zsírosán táplálkoznak Dán orvosok már eddig is megállapították. hogy a sarkkörtől 600 kilométerre északra fekvő Ingdlorssnit nevű település 150 eszkimó lakosának a vérében rendkívül kevés a koleszterin. Jóllehet igen sok bálna- és fókazsirt fogyasztanak. A szívkoszorús erek megbetegedése és a szívinfarktus a grönlandiak között Ismeretlen. A kutatók lehetségesnek tartják, hogy a sarkvidéki állatok húsa és zsírja olyan anyagot is tartarmaz, amely előmozdítja a zsírok gyors lebontását, és megakadályozza a koleszterinszint emelkedését. Örökölhető biológiai tényezőkkel ugyanis nem függhet össze az, hogy e betegségek a grönlandiakat elkerülik, mert megállapították: a Dániában élő eszkimók koleszterinszintje az ottani táplálkozás mellett semmiben sem tér el a dániaiakétól. dokolásában elhangzott, hogy amennyiben a fogyasztó nem okozott kárt az alulfpgyasz- tóssal, nem kell kötbért fizetnie. Az OKGT levonva az ügy tanulságait, ezentúl nem indít pert az ehhez hasonló, szerencsére ritkán előforduló esetekben. Közvetett veszteségek Közvetlen kárt valóban nem okozott a Gyulai Húskombinát, de kérdés, hogy tágabb horizonton tekintve az ügy hatásait, ilyen egyértelmű-e a helyzet? A gáz valóban „nem veszett el”; átmenetileg csökkent az OKGT bevétele, de hamarosan eladhatta a megmaradt meny- nyiséget, s ezzel a vesztesége eltűnt. A vezetékek viszont egy adott kapacitás mellett működnek, s mindannyiunk érdeke, hogy ezt minél jobban kihasználják a felhasználók. Ebben az évben például mintegy 200 település kérte bekapcsolását az olcsó energiát jelentő gázvezetékhez. — A kérvények felét viszont éppen elegendő kapacitás híján kellett elutasítani, mert a vezeték a bejelentett igények alapján nem bír el többet. E szorult helyzetben tehát rendkívül fontos, hogy a nagyfogyasztók helyesen mérjék föl az igényüket, különben kihasználatlanul működik a vezeték, a másik oldalról közelítve a problémát, a be nem kapcsolt helyiségekben továbbra is a drágább energiát, például az olajat használják. A veszteségrovatba ezenkívül belekerülnek a tárolás költségei is. Az el nem használt gázt a föld alatt tárolják, s ez jelentősen mgnöveli a költségeket. A tárolt gáz sokszorta többe kerül a frissnél, nemcsak az OKGT-nek, hanem a népgazdaságnak Is, S mondani sem kell: a tárolók befogadóképessége sem végtelen, újak építésére pedig egyelőre nincsen lehetőség. Újabb paragrafus? Ezek után érthető, hogy az OKGT szeretné a pontos tervezésre, az igények jobb felmérésére ösztönözni a vele szerződő vállalatokat. A bíróság ítélete után a felügyeleti szerveiktől azt kérték, hogy a gázenergia-közszolgáltatási szabályzatot egy újabb paragrafussal egészítsék ki,' amely a be nem jelentett és indokolatlan alulfogyasztást is kötbérrel sújtaná. (Természetesen az időjárás szeszélyes változásai miatt elkerülhetetlenül ingadozó felhasználás nem kerülhet ebbe a kategóriába.) Egyelőre a kérvényre még nem nyomták rá a jóváhagyó pecsétet, ezt csak a pro és kontra érvek mérlegelése után tehetik meg az illetékesek. S ebben a kérdésben a legfontosabb szempont nem a vállalatok érdeke, hanem az észszerű energiatakarékosság, a racionális felhasználás kell, hogy legyen. Lakatos Mária NÖGKAD — 1984. május 8,, kedd