Nógrád. 1984. május (40. évfolyam. 102-126. szám)

1984-05-06 / 105. szám

i=elel?£*s számvetés T (Folytatás az 1. oldalról) gondolatokat, Javaslatokat. Majd újabb hozzászólások következtek. Többek között •zót kért Oroszi Károly vete­rán, volt illegális kommunis­ta, majd Juhász András, a KISZ Nógrád megyei Bizott­ságának első titkára lépett a mikrofonhoz. Beszédében gazdasági építőtnunka, az ér­dekvédelem, az eszmei-poli­tikai nevelés és a mozgalom belső életének legfontosabb kérdéseivel foglalkozott. Va­lamennyi területnél hangsú­lyozta, hogy a differenciált rétegmunka alapján határoz, xuk meg a teendőket. A hoz. zászólásokat követően Lieh, tier András foglalta össze a ■vitában elhangzottakat, majd választásokra került sor. A küldöttek a városi KlSZ-bí- rottság élére ismét Lichner Andrást választották. I * B átonyterenyén a harls- hyagyár tanácskozóterme adott otthont szombaton a közel száz küldött és meghí­vott részvéteiével megtartott küldöttgyűlésnek, amelyen Kulcsár János, a területi KISZ-bizottság titkára ismer­tette a testület beszámolóját. Egyebek között elmondotta, hogy a bizottság irányítása alatt dolgozó mintegy ezer- hétszáz KISZ-tag eredménye­sen munkálkodott az elmúlt három évben. A gazdasági munkából különösen a Ganz- MÁVAG és a FÜTŐBER KISZ-esei vették ki részüket. A huszonhárom ifjúsági bri­gádban dolgozó több mint félezer fiatal vállalások so­rával kapcsolódott a helyi tervek teljesítéséhez. Ered- rr nnyel szorgoskodtak a KISZ-esek az eszmei-politikai nevelő munka és a kulturá­lis, sporttevékenységek te­rületein is. A beszámolót tar­talmas vita követte, majd a küldöttek 13 fős KlSZ-bizott- ságot választottak, élére tit­kárként Kulcsár Jánost erő­sítették meg tisztségében. A KISZ balassagyarmati városi bizottsága is tegnap tartotta küldöttértekezletét, amelyen a meghívott 150 kül­döttből 131-en vettek részt. Ott volt Forgó Imre, az MSZMP Balassagyarmati vá­rosi Bizottságának első titká­ra, Török Tibor, a KISZ me­gyei bizottságának megbízott első titkára is. A KISZ X. kongresszusa óta végzett munkáról Kampasek Péter, az ifjúsági szervezet titkára szá­molt be. Mint elmondotta, a város és vonzáskörzete KISZ- fiataljai most először tartják közösen küldöttértekezletü­ket a közigazgatás átszerve­zésének megfelelően. A területen működő KISZ- alapszervezetek egy negyede gazdasági egységekben tevé­kenykedik, a részvételük az építőmunkában jelentős. A beruházások felett vállalt védnökségek, a selejt csök­kentése, az energiatakarékos­ság szerepeltek a tennivalók rangsorának élén. Több mint ezer fő tagja a 27 ifjúsági brigádnak. Kiemelkedő mun­kát végeztek a berceli, a ma- gyarnándori, a szügyi, az ér­sekvadkerti, és patvarci alap­szervezetek, valamint a fém­ipari vállalat, a városgazdál­kodási vállalat, a MÁV és a kábelgyár, továbbá az ipari szakmunkásképző intézet és a Szántó Kovács János Szak- középiskola alapszervezetei. A fiatalok rangot vívtak ki maguknak a termelésben, a termelésirányításban, a tanu­lásban, és a közéletben egy­aránt. Kétségkívül akadtak az el­múlt időszakban is nehézsé­gek, de ezek megoldására, ja­vaslatokat is tett a KISZ-bi- zottság. A beszámolót több­órás vita követte, ahol ti­zennyolcán kértek szót, köz­tük Forgó Imre is. A küldöttek megválasztot­ták a KISZ 15 fős városi bi­zottságát a pénzügyi ellenőr­ző bizottságot, valamint a 30 küldöttet, akik a megyei kül­döttgyűlésen képviselik majd a területet. A KISZ balas­sagyarmati városi bizottságá­nak .titkára Rampásek Péter lett. A salvadori választás második Rendkívüli biztonsági in­tézkedések közepette kerül sor vasárnap a salvadori el­nökválasztások második for­dulójára. A teljes riadókészültségbe helyezett hadsereg „speciális akciókat” hajt végre az elkö­vetkező napokban az ország egész területén — vált isme­retessé pénteken katonai for­rásokból. Az akciók mibenlé­tét nem részletezték, csak anv- nyit közöltek, hogy a katona­ság megpróbálja az ország legfontosabb útjait ellenőrzés alá vonni, s korlátozni fog­ják a személygépkocsik for­galmát. A választások második for­dulóját megelőzően nem a versenyben maradt elnökje­fordulója löltek, hanem a katonák ját­szották eddig is a főszerepet. A hadsereg nagyszabású tá­madást indított a gerillák el­len, hogy május 6-án az or­szág területének mind nagyobb részén meg lehessen tartani a választásokat. Az első for­dulóban a 281 salvadori já­rás (municipio) közül 89-ben nem volt szavazás. A gerillák elleni támadás sikere — a mindennapi győ­zedelmes hangvételű katonai jelentések ellenére — megle­hetősen kétségesnek látszik. A hadsereg az elmúlt égy hó­napban mintegy 400 főnyi veszteséget szenvedett. A lé­gierő terrorbombázásai elle­nére sem tudták a katonák megvetni lábukat a Farabun­do Marti Nemzeti Felszaba- dítási Front ellenőrzése alatt lévő területeken. A váloga­tás nélküli bombázásoknak többszáz polgári áldozata van. Akárcsak az első forduló idején, az Egyesült Államok most is nagyszabású katonai felvonulást tart a salvadori határok mentén. Hondurasban közös amerikai—hondurasi hadgyakorlatok folynak a salvadori határ közelében. A Salvadort és Nicaraguát el­választó Forrseca-öbölben egy hete amerikai hadihajók je­lentek meg, hogy — salvado­ri és hondurasi haditengeré­szeti egységekkel közösen — „megakadályozzák a salvado­ri gerilláknak irányuló fegy­verszállításokat”. Jaruzelski Rjazanyba utazott Emlékművet lepleznek le Wojciech Jaruzelski, a LEMP KB első titkára, a Lengyel Népköztársaság Mi­nisztertanácsának elnöke, aki péntek óta rövid munka­látogatáson tartózkodik a Szovjetunióban, hivatalos tár­gyalásai befejezését követően szombaton délelőtt Moszkvá­ból Rjazanyba utazott. Jaruzelski és a kíséretében lévő személyiségek Rjazany- ban részt vesznek egy, a szov­jet-lengyel fegyverbarátság­nak szentelt emlékmű lelep­lezésén. Wojciech Jaruzelskit Moszk­vából történt elutazásakor a repülőtéren Andrej Gromiko, az SZKP KB PB tagja, a Szovjetunió Minisztertaná­csa elnökének első helyette­se, külügyminiszter, Konsz- tantyin Ruszakov, a KB tit­kára és több más hivatalos személyiség búcsúztatta. A lengyel vendégeket elkí­sérte Rjazanyba Dmitrij Usz- tyinov marsall, az SZKP KB PB tagja, honvédelmi minisz­ter, és több más személyiség. A bét három kérdése Milyen új állásfoglalások látnak napvilágot a héten a kelet—nyugati tárgyalásokkal kapcsolatosan? A kelet—nyugati tárgyalási fórumok közül a héten csak a negyven állam képviselőinek részvételével működő genfi leszerelési bizottság volt üzemben. E tanácskozásra to­vábbra is rányomja bélyegét, hogy a nagy propagandakí­sérettel beharangozott új amerikai javaslatok a vegyi fegyverek ügyében érthető csalódást okoztak. Jóllehet, Bush alelnök repült át az óceánon a terv előterjesztésé­re, hamarosan kiderült, hogy az nem képez tárgyalási ala­pot, hiszen egyoldalú elő­nyökhöz juttatná az Egyesült Államokat. Stockholmban és Becsben szünet van, de nem sokáig. A svéd fővárosban a most kezdődő héten startol az európai konferencia második, az osztrák fővárosban május 24-én a közép-európai had­erőcsökkentési értekezlet har­mincharmadik fordulója. Stockholmban — a konfe­renciával kapcsolatban egyéb­ként egyeztető értekezletet tartottak a szocialista orszá­gok Varsóban — nyugati részről változatlanul az „át­tetszőség” követelményét han­goztatják, vagyis a valóságos biztonság és bizalomerősítés helyett a felderítésre kíván­ják helyezni a súlyt, a bizal­matlanság fokozása jegyében. Bécsben új javaslatot ter­jesztettek elő, de arról hama­rosan kiderülhet, hogy a régi. A NATO-hatalmak úgy tet­tek, mintha lemondanának a tárgyalásokat akadályozó „létszámvitáról”, (tagadják a szocialista országok által elő­terjesztett adatokat s a kele­ti féltől háromszor nagyobb csökkentést kívánnak annak érdekében, hogy létrejöjjön az elvileg elhatározott 900— 900 ezres felső létszámszint a közép-európai térségben), valójában csak új csomago­lásba helyezték korábbi ál­láspontjukat. Ilyen körülmények között különös érdeklődés kísérte a Moszkvában elhangzott állás- foglalásokat. elsősorban Cser- nyenkóét, aki a szovjet—len­gyel csúcstalálkozó kapcsán beszélt a kelet—nyugati kapcsolatokról. A Szov­jetunió kész a párbeszédre — fejtette ki az SZKP főtitkára, a szovjet államfő — de csu­pán a tartalmas párbeszédre. Kifogásolta hogy a Szovjet­unió és más szocialista orszá­gok által előterjesztett indít­ványok, amelyek lehetővé tennék kölcsönösen elfogad­ható megállapod V;ok elfoga­dását, még mindig érdemi válaszra várnak. Ugyanakkor az Egyesült Államok és más NATO-körök a rakétatelepí­téssel aláásták a genfi euro- hadászati tárgyalásokat; a fegyverkezési versenyt ki akarják terjeszteni az űrre; a működő fórumokon pedig el­fogadhatatlan javaslatokkal állnak elő. Ez utóbbi problémát fejtet­te ki részletesen a Pravda ha­sábjain Lebegyev vezérőr­nagy. Miközben hangsúlyozza, hogy a Szovjetunió kész a fegyverzetkorlátozási megálla­podásokhoz megfelelő kísérő intézkedéseket biztosítani (reá­lis ellenőrzés, tájékoztatás, adatok cseréje), nem engedi „a kocsit a lovak elé fogni”, vagyis nem tárgyal a megálla­podás nélküli „ellenőrzésről”. Ugyancsak bírálja az Egyesült Államokat azzal kapcsolatosan hogy a kozmosz milltarizálá- sának megakadályozására vi­szont nem tartja szükséges­nek az ellenőrzést. Látható tehát hogy bonyo­lult kérdések kerültek előtér­be a fegyverzetkorlátozással kapcsolatosan, noha jószándék esetén ezek is áthidalhatóak. Ez a szándék azonban minden jel szerint változatlanul hi­ánycikk a nyugati politikában. Ezért kaphat különös fontos­ságot a tömegmozgalom: a má­jus elsejei felvonulások és tüntetések a béke erősítésének és a fegyverkezési verseny felszámolásának jegyében zaj­lottak le, s újabb békeakciók várhatók, immár hagyomá­nyosan is, a győzelem ünnepe kapcsán. Miért akadozik a libanoni kormányalakítás ? A borúlátás úgylátszik min­dig beválik Libanonban. Akik óvtak a túlzott várakozások­tól, azoknak igazuk lett — húzódik a kormányalakítás, Bejrútban pedig meg-megtö- rik a tűzszünetet. Eredetileg 26 tagú. 13 ke­resztény és 13 mohamedán politikusból álló nemzeti egy- ségkonmányról szólt az egyez­ség. Végül tíztagú kabinet alakult. A tízből azonban há­rom szék üresen maradt az első kormányülésen. Nem je­lent meg Valid Dzsumblatt (közmunkaügy, szállítás és turisztika) a Síita Nabih Ber- ri (igazságügy és energia) s Abdallah Raszi belügymi­niszter, akiről megjegyzik, hogy jó kapcsolatok fűzik Damaszkuszhoz. A nem rész­vétel főoka, hogy többen, fő­ként Berri elégedetlen a tár­cákkal. A síiták követelése egy dél-libanoni ügyekkel foglalkozó minisztérium meg­alakítása, s a kezükbe adá­sa (ebben a térségben él a sí­iták zöme s itt a Uegérzéke- nyebb a helyzet az izraeli megszállás miatt), ugyancsak szívesen látnának egy újjá­építési minisztériumot. A végső rendezésig alighanem újabb tárgyalási fordulók várhatók, Szíria nagy tapin­tattal és. felelősséggel történő közvetítésével. Nem lenne teljes a kén a Szíriái—izraeli viszony élező­désének említése nélkül. Ko­rábban is puskaporos volt a levegő, a Bekaa völgyében, ahol a két hadsereg közvet­lenül farkasszemet néz, de most a három fogoly ügye is fokozza a feszültséget. A Ke- let-Bejrútban, a keresztény jobboldal mellett működő iz­raeli összekötő iroda három tisztje (izraeli állítás szerint kiránduláson, a szíriai beje­lentés szerint felderítő manő­ver során) a szíriaiak által ellenőrzött területen fogságba ese+t. Mit eredményezett az ame­rikai elnök kínai látogatása? Reagan kínai programjából természetesen nem maradha­tott ki az egykori székváros, Hszian meglá'ogatása s a nemrég feltárt agyaghad-^reg, az életnagyságú terrak^a katonák megtekintése Az elnök azonban mintha szíve­sebben foglalkozott volna hús-vér katonák, az ameri­kai—kínai stratégiai együtt­működés lehetséges kérdései­vel. A látogatás mérlegét meg­vonva csaknem minden ame­rikai lap annak ellentmondá­sosságát hangoztatja. A kínai politikában kétségtelen mó­dosulások történtek, de az egyenlő távolság (márnvnt Washingtontól és Moszkvá'ól) még mindig az Egyesült Ál­lamok javára tűnik „egyen­lőbbnek”. .. Erre vall a 21 aláírt megállapodás, néhány katonai szállítás eshetősége, az amerikai űrrepülőgépen kozmikus utazást tevő kínai asztronauta terve. Kétségkí­vül közös nevezőt jelent a kínai—amerikai kapcsosok­ban a kambodzsai és afga­nisztáni problémában elfog­lalt azonos vagy hasonló ál­láspont, s Washington a je­lek szerint aligha ellenzi Kí­na Vietnam-ellenes provo­kációit. Ugyanakkor megoldatlan maradt a Tajvan-kérdés, a szigetnek szállított ' amerikai fegyverek ügye. Dt figyelem kísérte a Reagnn-nyilatkoza- tok kínai megszerkesztését is, az elnöki beszédekből kihagy- 1ák a szovjetelienes utaláso­kat, sőt., azt a kitételtwis. hogy ^Vprerika senkit sem fényé­it*.” Ha nerrí is azonos szin­ten, de fontos mozzanata, lesz a szovjet—kínai párbeszéd­nek, hogy a közeljövőben Pe- kingbe érkezik Arhipov, a szovjet kormónyelnök három első helyettesének egyike — ilyen magas kapcsolatfelvé­telre másfél évtized óta nem volt alkalom. Réti Ervin Hadgyakorlat Japánban Tokióban bejelentették, hogy az amerikai gyorsan be­vethető erők Japántól távoli bázisokról kiindulva hadgya­korlatokat tartanak a sziget- országban. A Japánban állo­másozó amerikai csapatok pa­rancsnokságának közleménye szerint a Fuji-hegy térségében lévő katonai gyakorlóterület­re május 7-én a Hawaii-szi­getekről légi úton átdobják a 25. hadosztály egységeit, A május ll-ig tartó manővere­ken a „gyors reagálású erők" az itt állomásozó amerikai csapatokkal közösen vesznek részt, páncélosok és más ne­héz haditechnika támogatá­sával. Csehszlovákia Munkamegosztás A jövő többletenergia-forrása Csehszlovákiában a népgaz­daság többletenergia-szükség­letét a jövőben kizárólag az atomerőművek fogják fedez­ni, sőt, részben még a kiöre­gedő hőerőművek feladatait is átveszik. Ennek megfelelő nagyralátó atomerőmű-építési program megvalósításán dol­goznak. A jelenleg két, egyen­ként 440 megawattos reaktor­blokkal működő apátszentmi- hályi (Jaslovske Bohunice) atomerőmű mellett további négy építése már megkezdő­dött. Az apátszentmihályit is továbbfejlesztik: az újabb két 440 megawattos blokk közül az egyiknek márciusban kezd­ték az üzemi próbáit és vár­hatóan májusban kapcsolják rá a távvezeték-hálózatra. A másik blokk a tervek szerint jövő márciustól ad áramot. És addig —, ha a többször meghosszabbított, de jelenleg elérhetőnek tartott határidőt sikerül betartani — üzembe helyezik Brno közelében, Du- kovanyban is az ott épülő erőmű első, 440 megawattos blokkját. Az a szintén négy­blokkosra tervezett erőmű, ha a beruházás folyamatos lesz, 1987-ben kezd teljes kapaci­tással áramot adni. Az atom­erőművek részesedése a ter­vek szerint már egy év múlva 15 százalékra növekszik Cseh­szlovákia energiatermelésé­ben. Az arány jelenleg 5,5 százalék. A határidők A csehszlovák atomerőmű­vek építésekor állandó gond, hogy „csúsznak” a határidők­kel. A most továbbfejlesztett apálszentmihályi erőműnek ta­valy már félmillió megawatt­óra áramot kellett volna ad­nia a népgazdaságnak, a Du- kovanyban folyó építkezés majdnem egy évet késik már az eredeti ütemtervhez ké­pest. A Léva melletti Mochov- cén épülő harmadik csehszlo­vák atomerőmű építésében még nincs nagyobb lemara­dás. A negyedik atomerőmű, a dél-csehországi Cseske Bu- dejovice környékén, Temelin- ben épül. Ott még csak az in­frastrukturális munkáknál tartanak. Csehszlovákiában először oda fognak 1000 me­gawattos blokkokat beszerel­ni összesen négyet, de lehe­tőség lesz arra, hogy később még két reaktorblokkal bő­vítsék az erőművet. Ha a te- melini centrálé is elkészül — azaz legkorábban tíz év múl­va —, akkor az atomerőmű­vek részesedése Csehszlovákia energiatermeléséből eléri a 37 százalékot. Az atomerőművi berende­zések gyártásáról szóló KGST- szakosodási megállapodások szerint Csehszlovákia a reak torgyártás gazdája. A 125 éves plzeni Skoda Művekben 1980 óta gyártják már a WER—440-es reaktorokat a Szovjetuniótól átvett műszaki leírás alapján, de saját gyár­tástechnológiai dokumentá­ció szerint. Az ott készült és készülő reaktorokkal szerelik fel a most üzembe helyezen­dő és a jövőben építendő csehszlovák atomerőműveket, és ilyeneket szállítanak a többi között Paksra, az NDK- ba és más KGST-országokba is. Eddig öt komplett reaktort gyártottak, ezek közül egy Pakson már áramot ad, és — mint a gyárban elmondták — még idén szállítják a másik három reaktort is a magyar megrendelőknek. A rendkívüli igénybevételnek kitett anya­gok egy részét kezdetben Nyugatról szerezték be a re­aktorgyártáshoz, de ma már £ NÖGRAO - 1984. május 6-, ygsqrqap / valamennyi alkatrész cseh­szlovák eredetű. Egy-egy reaktor gyártása két és fél évet vesz igénybe.. Ennek negyven százalékát a minőségellenőrzésre fordít­ják. Nyilvánvaló ugyanis, hogy az atomerőművek építé­sében és különösen a reakto­rok gyártásában az a legfon­tosabb, hogy teljes biztonság­gal ki kell zárni a legcseké­lyebb baleseti lehetőséget is, Az erre fordított időn nem lehet takarékoskodni. Az atomerőművek építésének felgyorsulása azt is indokolt­tá tette, hogy márciusban kü­lön törvényt hoztak az atom- eröművi berendezések bizton­ságának állami ellenőrzéséről. A feladat ellátásával a Cseh­szlovák Atomenergia Bizott­ságot bízták meg, s a testület elnöke személyes felelősséget visel. A Skoda gyár szerelőcsar­nokában jelenleg öt reaktor összeszerelésén dolgoznak. A tervek szerint 1990-ig 21 egyenként 440 megawattos re­aktorblokkot készítenek el. A jelenleg már sorozatban gyár­tott 440 megawattos reakto­rok mellett a plzeni gyár idén megkezdte a felkészülést az 1000 megawattos reaktor­egységek gyártására is. Anyagi áldozat Az atomerőművek építése hatalmas anyagi áldozatot kö­vetel, s a költségek egyre csak nőnek. Az Apátszentmi- hályon üzemelő erőmű első két blokkjának építése 5 milliárd koronába került, a most elkészülő, az előzőekkel azonos kapacitású újabb két reaktoregység költsége mát a kétszerese ennek. Egységnyi villamos áram előállítása ugyanakkor továbbra is ol­csóbb az atomerőműben, mint a hagyományos hőerő­művekben. Csehszlovákiában ráadásul azzal is számolni kell, hogy az ország még mindig jelentős, de csak mind drágábban kitermelhető szén­készletei a vizsgálatok szerint hatvan-hetven év múlva ki­merülnek, Ezt a kiesést a tu­domány mai állása, a rendel­kezésre álló ismeretek szerint ténylegesen csak az atomener­giával lehet majd pótolni. Szűcs D. Gábor

Next

/
Thumbnails
Contents