Nógrád. 1984. május (40. évfolyam. 102-126. szám)
1984-05-30 / 125. szám
íz fffff Sarcától Stírfitzlg Infarktus; íteríngís! Eelegslgef Vjacseszláv Tyihonov arcai Gondolatok egy rizikóklub kapcsán Vjacseszláv Tyihonov a Fekete fülű fehér Bim-ben. ‘ Ha közvélemény-kutatást végeznénk különböző korú szovjet mozilátogatók körében, s ők megneveznék tíz legkedvesebb filmművészüket, bizonyos, hogy e tíz között lenne az 56 éves Vjacseszláv Tyihonov is. De akkor is bekerülne ebbe a körbe Tyihonov, ha a kedvencek számát ötre, vagy háromra csökkentenénk, a képzeletbeli kérdőíven. A közönség nem egyformán bőkezűen osztja kegyeit: van úgy, hogy a fellángoló dicsőségei hosszú csend követi, kimerül vagy kevésnek bizonyul a tehetség. Ami Tyiho- novot illeti, ha lehet a film változó világában állandóságról beszélni, népszerűsége minden kétséget kizártan állandó. Filmszínészi pályafutását csaknem negyven esztendővel ezelőtt kezdte, a moszkvai filmművészeti főiskola másodéves hallgatójaként állt először kamera elé Szerge] Geraszimov Fagyejev: Az Ifjú Gárda című regényéből készült filmjében, amelyben egy fiatal partizánt alakított. NAPJAINK ÉRTELMISÉGE Tyihonov hősei olyan esztétikai értéket képviselnek, amely magával ragadja a nézőket. Vegyük például a Hétfőig élünk című filmet, amelyben Tyihonov egy iskolai történelemtanárt alakít. Tyihonov megszemélyesítésében ez a hős nem kitalált figura volt, nem is egyszerűen egy Melnyikov nevű. kellemes külsejű, kissé fáradt férfi, aki sok keserűséget lenyelt már életében. Tyihonov Melnyikov a modern Tanárnak, napjaink értelmiségének összegző ábrázolása. A SZÍNÉSZ SZEMÉLYISÉGE Tyihonov azon kevés színészek egyike, akinek tehetségét egyfajta termeszei adta értékállandóság jellemzi. Az Optimista tragédia lázadó, anarchista matróza, Alekszej, a Fekete fülű fehér Bim zárkózott Ivan Ivanovicsa, Tolsztoj Háború és béke című regénye filmváltozatának Andrej Bolkonszkij hercege vagy Matvej, a falusi legény a Penykovban történtből másmás korú, pszichikailag, szociális helyzetüket tekintve különböző emberek. Ami mindezekben mégis közös, az Tyihonov személyisége. Az ilyen típusú színészeknek adatik meg, hogy a népszerűség egész pályájukon végigkísérje őket. Ilyen volt Franciaországban Jean Gabin, az USA- ban Spencer Tracy, Mastroi- anni ilyen Olaszországban... A TAVASZ TIZENHÉT PILLANATA, Kevesen vannak Tyihonov kollégái között, akik végigcsinálták volna azt a tizenkét részes lélekröntgent, ami A tavasz tizenhét pillanata című teievíziófilm volt. A film Julian Szemionov azonos című kalandregényének televíziós változata, amelynek hőse, Iszajev-Stirlitz a szovjet felderítő a hitleri birodalom legmagasabb fokain végzi kockázatos, veszélyes munkáját. Tyi- honovban kiváló szövetséges! talált Tatjana Lioznova ren dező. Ebben a filmben a rendezőnek és a főszereplőnek sikerült a regény kalandregény mivoltát úgy megőrizni, hogy közben Stirlitz regénye társadalmi, pszichológiai hős- költeménnyé vált: melyben Iszajev-Stirlitz nemcsak mint hivatásos hírszerző száll szembe a nácikkal, hanem mint a kategorikusan más erkölcsi elveket valló ember is. Tyihonov megszerettette ezt a hőst a nézővel, elkerülte, hogy ilyen hosszú idő alatt ráúnjanak. Tyihonov olyan éleslátással, művészi tapintattal szemléli az életet, hogy úgy tűnik, maga az élet szentelte ki arra, hogy teljhatalmú képviselője legyen a filmvásznon. És azt, hogy valaki egyes- szám első személyben tud beszélni az életről, a néző mindennél többre tudja értékelni. Pjotr Scpotyinnyik A hadirepülés fejlődése A légierő napjainkban a korszerű hadseregek talán legdinamikusabban fejlődő fegyverneme. Az elmúlt negyedszázadban a lu.direpülcs technikai eszközeinek fejlődése megcáfolta azt a jóslatot, miszerint a rakétafegyverek elterjedésével a légierő veszít jelentőségéből. Az utóbbi évtizedek éppen azt bizonyították, hogy a rakétaí'egyverek különféle változataival felszerelt katonai repülőeszközök harci lehetőségei számottevően bővültek. Napjaink merevszárnyú katonai reniilőgépehiek legfontosabb jellegzetessége egyfelől a sugárhajtás, másfelől pedig az, hogy a sugárhajtás előtti korszakhoz képest a repülési sebesség és magasság számottevően növekedett. A jelenlegi harci repülőgépekre már mintegy két évtizede jellemző a hangsebesség kétszeresénél —■ óránkénti körülbelül 2200— 2400 kilométernél — nagyobb repülési sebesség, és a 15—20 kilométeres repülési magasság. (E sebesség és magasság persze nem minden típus sajátossága.) A leggyorsabb repülőgépek az úgynevezett elfogó vadászgépek. Ezekre a hátranyilazott vagy delta (háromszög) szárnyú típusokra az igen nagy sebessétr és a rendkívül gyors emclkedőképesség a jellemző. A szárazföldi csapatok harcának levegőből való támogatására kevésbé gyors repülőgépek szükségesek. Erre a célra szolgálnak egyrészt a több feladatú harci repülőgépek, másrészt pedig a kifejezetten alacsony repülésre tervezett esatarepülögépek. Az előbbiek közé tartoznak a változtatható szárnynyilazási vadász- bombázók. A csatarepülőgépek a szokásos légibombákon kívül különféle rakétafegyverekkel is fel vannak szerelve. Sajátos repülési tulajdonságaikra való tekintettel újabban a helikopterek is egyre nagyobb szerepet kapnak a hadirepülésben. A vcfkőzés ára Mennyi pénzért szabadulnak meg a nők az intimebb ruhadarabjaiktól, hogy feltárják bájaikat az idegen féríiszem előtt? A kérdés kajánkodó, de korántsem légből kapott. A válaszban pedig senki se várja a bűnügyi tudósításokban néhanapján előbukkanó igen magas tarifát, hiszen a történetünkben szereplő vet- közés össze sem hasonlítható a híres-hírhedt Rákóczi téren s ovődő ismeretségeket követő sztriptízzel. A különbség már az „árban” is szembetűnő: a kisvárosban kétszáznegyven forinttal vetkőznek a nők. Egyszerre hatan. Egy fehérszemély tehát potom negyven forint kíséretében a szék karjára teszi a ruhadarabjait, hogy az életben először látott ifiú férfi végigtapogathassa a hölgyek bájait. Meglehet, hogy a kíváncsibb és vállalkozóbb kedvű férfiolvasóink most nyúlnak a telefon után: ugyan hol található az a bizonyos város. Kár a sietségért, hiszen a folytatás ismeretében rögvest jön a visszakozás. A jó fellépésű ifjú ember imoonáló magabiztossággal kopogtatott a családi ház ai- taján: „X kórházból jöttem, Budapestről.” A doktor urat természetesen nagy sietve hellve' kínálták, márcsak azért is. mert a család idős fejét néhány évvel ezelőtt kezelték az említett kórházban. A doktor úr éppen ezért érkezett, elmondása szerint a leletek mostani értékelésekor derült ki, hogy az apuka súlyos fertőző betegségben szenved. Kizárólag ezért utazott hát a távoli városba, meg kell vizsgálnia a család tagjait. A doktor lepakolt a tiszta szobában, a család tagjai pedig sorra eléje járultak. Biztos ami biztos alapon — elvégre fertőzésveszélyről beszélt a jövevény — a keze alá ült (feküdt) az éppen betoppanó rokon és szomszéd is. Mindent összevetve — s a férfiakat nem számítva — hat nőt tapogatott meg a lelkiismeretes, nagy utazásra vállalkozó doktor. A munkája végeztével közölte a derék vizsgáló, hogy beutalókra is szükség lesz, ezeket a következő héten személyesen hozza majd. Talán éppen ez az a pont, amikor a mama kevésnek találta a negyvenforintos vizsgálati tarifát, és plusz ötszáz forintot dugott a doktor úr zsebébe. Elvégre, olyan lelkiismeretesen dolgozott, meg egyébként sem árt ápolni a kapcsolatokat. Búcsú következett. Gépkocsiért szaladtak a szomszédba, hogy ne kelljen az állomásig gyalogolnia a „házi orvosnak”. Piriké, a család nagylánya pedig egyenesen a másik szomszédba iramlott — természetesen immár újból felöltözve — és távhívással kereste a megnevezett kórházat. „Nincs nálunk ilyen nevű orvos, de próbálja meg a szanatóriumunkban”. Űjabb távhívás, Piriké pedig hasonlítani kezdett a főtt rákra. A gyanú immár teljes felismeréssé vált: a jóravaló hölgyek szélhámosnak vetkőztek, ráadásul fizettek is érte. A rászedettség szülte méreg hiába vitte a hölgyeket a rendőrségre. A városban és a pályaudvaron való, éjfélig tartó cirkálás sem hozta meg a remélt eredményt, a némi pénzmaggal gyarapodott áldoktor már messze földön járt, híre nincs a mai napig sem. „Olyan magabiztos volt — mondják a lányok szemlesütve. — Meg az apu nevét is tudta, aki tényleg feküdt abban a kórházban.” Az okoskodás, persze, késő: valami kiselejtezett kórházi papír kerülhetett a vállalkozó kedvű fiatalember kezébe. Gyaníthatóan sok címmel, hiszen az ellenőrizhetetlen hírforrások szerint egy közeli faluban hasonló trükkel a síremlékre félretett tízezer foA hír: „Balassagyarmaton március 29-én rizikóklub alakult a kórház I. számú belgyógyászatának irányításával. A kíub olyan programot kínál, amely megtanítja a lakosságot a helyes életmódra, támogatja az új életstílust, étkezési szokások kialakulását és megfelelő elméleti ismereteket nyújt a szív-érrendszeri betegségek megelőzéséhez.” — Hogyan született az ötlet? — kérdezzük dr. Bartal Gábor belgyógyász főorvost, a klub alapítóját. — Manapság Magyarországon rendkívüli módon elterjedtek a szív-érrendszeri betegségek. A halálozási okok mintegy 55 százalékát adják. Éppen ezért szükséges a preventív, megelőző tevékenység, illetve az egészségügyi felvilágosító, nevelő munka. — Tudomásunk szerint eddig is sokat tett az egészségügy a megelőzés propagálásában, a betegségek rizikófaktorai elleni küzdelemben. — Valóban. Ám az előadások, a szórólapok, a felvilágosító könyvecskék kevésnek bizonyulnak. A legtöbb ember tudja azt, hogy a dohányzás, az elhízás, a hajszolt életmód infarktushoz vezethet. És mégis! A legtöbb ember dohányzik, a hagyományos módon. amúgy „jó magyarosan” táplálkozik és az életvitele is konfliktusokkal van tele. — Mennyiben nyújthat újat a rizikóklub? Milyen hatást várnak tőle? — Elöljáróban a születéséről. Bécsi minta nyomán alakult meg Budapesten, a Tétényi úti kórházban a lipid- kíub. Amely az érelmeszesedés rizikófaktora, az elzsírosodás ellen küzd. Óriási érdeklődést váltott ki az emberek körében. Én, mint az Országos Kardiológiai Társaság tagja, tapasztalatcserén vettem részt egykét összejövetelen. Ügy gondoltam, miért ne lehetne ugyanezt megcsinálni vidéken? Hogy mit nyújt a klub és mi a haszna? Az alakuláskor 95 ember gyűlt össze, jórészt infarktuson átesett, keringési betegségben szenvedők. Az előadásokat, beszélgetéseket igyekszünk összekötni árubemutatóval, meghívjuk a vendéglátó, a gabonaipari vállalat, az ABC-áruházak képviselőit, akik nagyban hozzájárulhatnak a betegségek megelőzéséhez azzal, hogy gyártják, forgalmazzák, népszerűsítik a korszerű ételeket, italokat. Sajnos az ilyenfajta vállalkozó szellem ma még „hiánycikk”. Gondolok itt a búzakorpás készítményekre, a diabetikus ételkínálatra... — Én pedig arra gondolok, hogy bár mindez szükséges és fontos, s talán a közeljövőben megvalósítható lesz, ám mi van a hajszolt életmóddal, s az ehhez szorosan kapcsolódó dohányzással, lótás-fu- tással? Ha jól tudom, az infarktusos beteg nagy része a középkorosztályból, a negyvenesek közül kerül ki. Mit tehetnek ennek érdekében? — Való igaz, hogy a társadalom, a munkahely, a közélet terheit a negyvenes generáció cipeli. Nem véletlen hát, hogy sokan közülük összeroppannak. Ha azt mondom, mértékletesség, sok pihenés, séta, hétvégi kikapcsolódást nyújtó programok, máris nő az esély a betegség, az infarktus elkerülésére. Tudom, mindezt nehéz betartani, megváló^ sítanl. — Akkor azt tanácsolja^ hogy a túlterhelt ember hagyja ott a hivatását, változtasson munkahelyet? — Semmiképpen. Minden ember érzi és tudja, hogy mit vállal, vállalhat. Apró jelekből rájön, mennyi terhet viselhet, mennyit bír el a szervezete. Ennek szellemében kell élnie, dolgoznia. — Visszatérve a rizikóklubhoz. .. hogyan segíthet eme lelki nyűgökön? — Meggyőzéssel, a veszély-* helyzetek, a rizikófaktorok tudatosításával. Ügy van azzal mindenki, minél többet hall; lát valamit, annál inkább gyökeret ver benne, annál inkább elgondolkodik saját életéről. — Egy klub, akkor igazán klub, ha állandó helyen, rendszeres időközönként, ugyanazon tagsággal működik. — Ez is megoldódik a közeljövőben. A leendő művelődési központban kapunk helyet, összejöveteleinket háromhavonta tervezzük, és szereti nénk ha nem csak a betegségen átesettek, de az egészségesek is beállnának tagjaink sorába, hiszen a klub elsődleges célja, ahogyan az elején is említettem a prevenció, a megelőzés. A következő összejövetel június hatodikén lesz a gabonaipari vállalat termékbemutatójával egybekötve. De kedvcsinálóul had soroljunk még néhány elképzelést: gyógytorna, testedzés, diétástanácsadás várja a betegeket, és az infarktust megelőzni akarókat a rizikóklubban. Kiss Mária Cigányfilmek fesztiválja Hamburgban Több mint tíz magyar filmet mutattak be Hamburgban a nemzetközi cigányfilm-íesz- tiválon. Lojkó Lakatos József filmrendező két alkotásával vett részt a találkozón. Műsorra tűzték a Nyolcadik stációt és az Elfelejtett holtakat. Ez utóbbit hatszor vetítették le a Metropolis moziban. Mindkét film forgalmazási joga iránt több ország is érdeklődött. — Mivel magyarázható a nagy érdeklődés? — A náci haláltáborokban sok cigány is elpusztult, és nem kevés a száma azoknak, akiket erőltetett menet közben a falvak határában mészároltak le. A történelem- könyvekben ezekről az eseményekről alig írnak valamit, különösen a mai tankönyvek rintjától szabadított meg egy Öregasszonyt a szélhámos. Mi tagadás, kaján mosoly- lyal hallgatjuk a rászedést előadó Pirikét, aki még hozzáteszi: „Igaz, száz forinttal kevesebb a kárunk. Ennyi az ára annak a könyvnek, amit a vizsgáló fiatalember nálunk feledett.” „Nocsak. És milyen könyvről van szó?” — így a társaság másik tagja, aki történetesen a kisváros könyvesboltjának a vezetője. A leírásra kitör belőle a nevetés: „A vetkőzőszámokkal teli nap délelőttjén vásárolta nálunk!” Egészségügyi szakkönyvről van szó, a különös doktor talán abból szerezte minden orvosi ismeretét. A szó szoros értelmében gyorstalpalás- sal, hiszen a könyvvásárlás és a vizitelés között alig telhetett el másfél óra. Ilyen sem volt még, a rászedett lányok és fiatalasszonyok fizettek is azért, hogy levetkőzhessenek. S a tanulság? Az idegen előtt meztelenkedő Piriké azt mondja, hogy szép dolog a bizalom. De bizalom ide vagy oda. legközelebb még a villanyóra-leolvasótól meg a szemetestől is igazolványt kér. Van benne valami. S ha gy jár(nak) el, talán még a hasonló bűnügyi tudósítások is megritkulnak. Kelemen Gábor hallgatnak a tényekről világszerte. Nem csoda, hogy dokumentumokkal alátámasztott filmem, mely tényszerűen kimutatja, hány cigányt öltek meg a fasiszták, felkavarta a szenvedélyeket. A filmvásznon Auschwitz, Birkenau és Dachau halálgyárainak poklából a csodával határos módon elmenekült és hazatért túlélő szemtanúk is beszámolnak az ott történtekről. A külföldi fiatal művészek, egyetemisták, szociológusok, haladó világnézetű értelmiségiek, gondolkodók elmondották, hogy ilyen átfogó, ennyi számszerű információt is tartalmazó és mélységbe hatoló filmet még nem láttak erről a témáról. — Milyen eredményeket hozott a fesztivál? — Bemutató fesztiválról lévén szó, nem adtak ki díjakat, de nagy sikere volt még a Cséplő Gyuri című magyar filmnek, Sára Sándor Cigá- nyokjának, valamint a szovjet „Cigánytábor az égbe megy” és az Alain Delon főszereplésével készült „A cigáriykirály” című francia filmalkotásnak is. A cigányságról keményen, politikusán szóló művektől a festői, lírai románcokig sok mindent láttam. Nehezen megközelíthető népcsoport a cigányság, nem mindenkit fogad be, és nem mindenkihez őszinte. Ez meglátszott a filmek többségén. Sok alkotó nem tudott azonosulni témájával, úgy ábrázolta a cigányok életmódját, mintha valamiféle különleges élőlény etológiáját, bioritmusát figyelnék kellő távolságból. A bemutatott kilencven film közül sok még az alapvető esztétikai követelményeknek sem felelt meg. — Tudomásom szerint ön volt az egyetlen meghívott külföldi rendező. — Igen, a külföldi filmesek csak alkotásaikkal jelentkeztek szervezési és pénzügyi okok miatt. Valószínűleg én azért lehettem ott, mert jelenleg egyedüli cigányszármazású rendező vagyok a világon, ezenkívül a filmem előzetes megtekintése után a Hamburgban élő szocialista gondolkodású politikus, Heine Ross, a Metropolis mozi vezetője személyesen is meg akart ismerni és meghívott. Költségeimet a Hungarofilm fedezte. Noha Ross nem cigányszármazású, és nem is gazdag ember, megszállottan foglalkozik a cigányság ügyével. Komputeres nyilvántartást vezet a világsajtóban, rádióban, filmen, szép- irodalmi alkotásokban a cigányságról megjelenő információkról. ö harcolta ki a hatóságoktól a fesztivál megrendezését is. Évekig dolgozott a fesztivál előkészítésén. Leveleket küldött minden országba, küldjék el hozzá cigánytémájú filmjeiket. Sajnos, a hivatalos szervek nem engedtek elegendő teret a rendezvénynek, az esemény csak utólag kapott nyilvánosságot, s ezért kevesen tudtak róla. A Metropolis mozi profilja egyébként az emberi élet valóságos problémáit feltáró filmszériák bemutatása. — Mit tapasztalt még a fesztiválon? — Megtudtam, hogy Franciaországban, Spanyolországban, de legfőképpen az NSZK- ban elképesztő a cigányság helyzete. Az NSZK-ban például, ha a törvénnyel a legenyhébb az összeütközés, akkor azt az országból való' kiutasítással torolják meg. A fesztiválon végképp közel kerültem a cigánykérdéshez. Át- fogó képet kaptam a világban élő cigányság problémáiról. Sok német cigány értelmiségivel találkoztam, akik a saját pénzükön jöttek el Hamburgba. — Tervei? — A Budapest Stúdióban készítem el első nagy játékfilmemet Bornemissza Péter életéről, az Ördögi kísértetek című műve alapián. Garcia Lorca Bernarda Alba háza című művéből szeretnék filmet, vagy elektronikus tévéjátékot készíteni, összefoglaló, szinte lexikonszerű dokumentum-játékfilmet tervezek a cigányok kultúrájáról, életformájáról, nem csak a magyarországiakról, hanem a világban élő cigányokról általában, hasonló megoldással, mint ahogvan annak idején Eizenstein a Mexikót forgatta. Ezenkívül önálló kis gyermekszínház indításán dolgozom. Sámathy Tamás NÖGRÁD — 1984. május 30., szerda
