Nógrád. 1984. május (40. évfolyam. 102-126. szám)
1984-05-05 / 104. szám
VALLOMJ „Mama kérlek meséld el nekem, Hogy milyen volt az élet nélkülem, Gondoltál rám, amikor azt tervezted el, Hogy mi lesz majd, ha nagy leszel?" „Mama, anya, édesanya, anyukám! Hogy szólítsalak, hogyan nevezzelek? Melyik a legszebb, a legdallamosabb szó, amely hozzád méltó? Amelybe beleférsz az egykori szőkeségeddel, fiatalságoddal, a már ősz fejeddel, ráncosodó homlokoddal. Mennyi örömöt és mennyi bánatot hoztunk egymásnak a hosszú évek során. Megszülettem, de a kisbabával járó gondok, teendők eltörpültek a gyerekáldás feletti élmény mellett Később nehezebb lett minden. Növekedtem, pajkos voltam, mint minden gyerek. Néha egy-egy pofon is elcsattant. Dacoltam. Nem értettem miért kell este nyolcra hazaérni, miért dél- útónokat tanulni. És miért nem csavaroghatok kedvem szerint, és miért nem vehetem meg a pulóvert, amit kinéztem magamnak. Miért, miért, miért...? Egy serdülő, kamaszodó kölyök nem érzi át, hogy a tilalomfák az ő javát szolgálják. Aztán kiröppentem a szülői házból. Ritkábban láttuk egymást. Fehéredő tincseid figyelmeztettek, öregszel. Soha nem panaszkodtál, nem siránkoztál. Tetted a dolgodat. Természetes volt, hogy főzöl, takarítasz, hogy késő estig a konyhában fáradozol. Természetes volt, hogy nem * jársz színházba. moziba, hogy egyedüli szórakozásod a szomszédokkal való tere- fere. Mint ahogy most is természetes, hogy felügyelsz az unokákra, délelőttönként- felosonsz a gyerekeid lakásába, ablakot pucolsz, elmosogatsz. Volt-e külön életed? Aligha. Mert az én életem volt a tied is. Alkalmazkodtál, áldozatot vállaltál, s eközben arcodat ráncosra festették az évek. De én most is úgy látlak, olyan szőkének és fiatalnak, amilyen egykoron voltál.” * „Örömünnep ez a nap Virágszirmot bontogat Akácvirág, tulipán, Téged köszönt anyukám” * „Az én anyukámnak fekete haja van, meg a szeme is olyan csillogós, és akkor szeretem a legjobban, amikor fel van öltözve szép ruhába, amikor megy a színházba. Szokott nekem sütni narancstortát, meg főzni finomakat. Apuval azért veszekednek, hogy ki dolgozik többet. Szerintem anyu, mert ő a KÖJÁL-ban dolgozik, délután meg a házban, vagy kint a kertben. Ezért aztán inkább apuval szoktunk kirándulni, játszani, csatangolni. Néha mondom is, olyan jó lenne, ha anyu is velünk jöhetne! Most, anyák napjára egy szép szívet ragasztok neki, de majd eldugom, nehogy még előtte megtalálja. (Barta Anita, nagycsoportos óvodás) A megyei kórházban az 1970-es évek elején 1500 szülést jegyeztek évente. Ez a szám 1975-ben kétezerre ugrott. Azóta a szülések száma fokozatosan csökken. Tavaly 1360 kisbaba látta meg a napvilágot * „Ügy szoktuk ezt fogalmazni, hogy csökken a szülési kedv. Csupán a gazdasági nehézségekre hivatkozni nem lehet. Távol áll tőlem, hogy ünneprontó legyek,- de meg kell vallanom, a szülési kedven túl, mintha az anyaság- érzése is más tartalmat kapott volna. Általánosítani persze nem lehet, de sokakból hiányzik az az öröm, az a szinte, földöntúlinak nevezett érzés, ami a régi anyukákat jellemezte. Ezért aztán, a szülésre való felkészítés mellett, a lélektani felkészítést is a szívünkön viseljük. Próbálkozunk vele egy fiatal pszichológus segítségével. No és a babaszoba. Ahol együtt lehet a kismama az újszülöttel. Rengeteget számít, hogy az első pillanattól összeszokjanak, hogy az édesanya maga pólyázgassa, babusgassa, fürdetgesse' a gyerekét, már itt bent a kórházban is. Szép dolog az anyaság, a legszebb a világon. Nem hiába mondták régente a terhes kismamákra: áldott állapotban vannak...” (Dr, Szabó Sándor, szülész-nőgyógyász, oszályveze- tő főorvos.) * „Édes kedves nagyanyókám, anyák napja van ma. Olyan jó, hogy anyukámnak is van édesanyja” „Megöregedtem fiam, a gyerekek elmentek a maguk életét élni. Csalogatnak, menjek hozzájuk lakni. Én már csak megszoktam itt a tyúkjaim között, a kutyát se vihetem abba az emeletes házba. Az én gyerekeim nagyon jók. Gyakran ellátogatnak hozzám, küldik az ajándékot, segítenek a ház körül végezni. Nem hálátlanok. Visszaadják azt, amit én próbáltam nekik nyújtani. Anyák napján? Lesz itt annyi virág, csak vázával győzzem. (Bartos Jánosné, 74 éves nagymama) * Mama, anya, édesanya, nagyikám! Ezen a szép májusi napon, feledjétek a bút,_ a gondot és fogadjátok derűs arccal, a sok-sok virágot, köszöntést! Kiss Mária 1 l
