Nógrád. 1984. május (40. évfolyam. 102-126. szám)

1984-05-26 / 122. szám

BESZÉLJÜK MEG! Könyvheti könyvek Bél Mátyás a 18. század neves polihisztorának művei egy-két kivételtől eltekintve ez idáig csak latinul voltak hozzáférhetők. Bél Mátyás sokoldalú ' egyéniség volt: a teológiától az alkímiáig szám­talan tudományágat művelt, nyelvismerete is csodálatra méltó volt. írt magyar nyelv­tant, nem magyarok számára tanított régiségtant és fran­cia nyelvet, foglalkozott ro­vásírással és etimológiával. Legnagyobb alkotása a Nofcl- tia..., azaz Magyarország régi és jelenkori állapotjának is­mertetése történelmi, földraj­zi, népismereti szempontból. A pietista államismereti is­kola ' híveként fáradságos munkával megszervezte, hogy Magyarország minden tájegy­ségének múltját és jelenét dolgozzák fel a kutatók. Nagy művéből sajnos mindössze csak ötkötetnyi jelent meg. holott hagyatékában nyolc­vankettő maradt. Legfőbb műveiből ad most szerény válogatást a Szépirodalmi Ki­adó a Magyar Ritkaságok so­rozatban. Bölöni Farkas Sándor a re­formkor szülötte a Három­szék megyei Bölön községből. 'A Helikon Kiadó Napnyugati utazás címen adja közre leg­nevezetesebb művét, 1830-ban tett nyugat-európai és ameri­kai útjának leírását, valamint naplóját. Bölöni Farkast Döb- rentei Gábor és Kazinczy Fe­renc indította el. Útjáról ol­dott napló formájában számol he, s ismerteti az akkor pél­daszerű társadalmi berendez­kedésűnek ítélt Amerikát. „A székely, aki felfedezte a de­mokráciát” — mondták róla kortársai. Utazása, az ameri­kai viszonyok bemutatása csak keret' volt számára, hogy a hazai elmaradt, feudális vi­szonyokra rávilágítson, s az elkerülhetetlen változást ne­mes névvel sürgesse. Műve korának egyik legkedveltebb es legsikeresebb alkotása volt, egy éven belül két kiadást is megért, a cenzúra | betiltotta. A reformkori progresszív nemzedék sokat olvasott könyvévé tette munkáját. Naplója mélyebben átélt al­kotás, azé az emberé, aki a körülmények és saját kishi­tűsége folytán mindig a má­sodik vonalban maradt. Egyé­niségét legjobban első élet­rajzírója, Kővári László jellemzi: „Magyar volt a Habsburgok között, székely a magyarok közt, elnyomott unitárius a bevett katolikusok és protestánsok között, író a bürokrata hivatalnokok közt s pénztelen a nemesfőurak tár­saságában”. Útibeszámolója, -naplója, érdekes, élvezetes olvasmány. Podmaniczky Frigyes szin­tén a reformkorban kezdte pályáját, de megérte a 20. századot is. A modernizálódó Budapest egyik alakítója, sze­relmese volt. Több kötetre rú­gó naplóiból a Helikon Kiadó ad ki válogatást Egy régi gavallér emlékei címmel. A naplóból nemcsak a reform­kor számos nevezetes alakja bukkan elénk egy olyan em­ber tollából, aki mindig a fontos események, emberek közelében élt. Szemléiéi- kérdése A NÓGRÁD-ban Sulyok László Elveszett harmónia című írása az amatőr szín­játszómozgalom problémá­iról tíz év távlatából vizs­gálta a megye öntevékeny szín játszómozgalmának fénykorát és jelenlegi hely­zetét. A vészharang konga- tása nagyon időszerű, szin­te naponta kellene szót emelni, hogy mindazok, akik felelősek az amatőr színjátszómozgalom jelen­legi helyzetéért, rájöjjenek: az üres szavak kevesek, tet­tek kellenek, s nem utolsó­sorban szemléletet kellene változtatni a nemes ügy ér­dekében. Magam három éve lakom a megye területén, vezetem és rendezem a Rákóczi-te- lepi Ady Endre irodalmi színpadot és 1984 januárjá­tól, a terenyei játékszínt, Ez idő elegendő volt arra, hogy mindazokkal egyetért- sek, akik a cikkhez hozzá­szóltak. Legjobban tetszett Kovács Pál írása. A cikké­nek egyes pontjai alatt le­írtakat magam is tapasztal­tam és tapasztalom. Erdős István — Színházat csinál­ni jó! — ellentmondásos gondölátfuttatásávai szíve­sen vitatkoznék. Kovács Pál írásának egyik alcíme: Versenyek és zsűrik (10 év távlatából) annyira igaz — nem csak azért, mert erről minden hozzászóló beszélt —, mert én magam is tapasztaltam: a „T. zsűri igazságos dön­tése” csaknem az Ady End­re irodalmi színpad szétesé­sét jelentette. Szemlélet kérdése, de merjük bátran kimondani, hogy az öntevé­keny színjátszómozgalom súlyos betegségének ez az egyik kórokozója. A beteg­ség másik kórokozóját egy­értelműen, hűen foglalja össze Kovács Pál Fenntar­tók és csoportok alcím alatt mely szerint: „A fenntar­tókat abszolút nem érdekig ' hogy a csoport, mit csinál. Egyetlen próbára és önálló előadásra sem jönnek el.” 1984-ig magam is ezt ta­pasztaltam, Önként adódik a kérdés: vajon a tanácsi szervek, a müvelődésiház- igazgatók nem ismerik az 1976. évi V. törvény reájuk vonatkozó — kötelező — pontjait?! A tárgyilagos igazság kötelez, hogy azt is elmondjam, hogy a szemlélet másként nyilvánult meg az MSZMP nagyközségi terü­leti bizottsága részéről. Bo­dor József pb-titkár — ha csak betegsége nem gátol­ta — minden rendezvényen, minden új előadáson részt vett. Figyelemmel kísérte munkánkat, gratulált, kö­szönetét mondott, külön le­velet írt a csoportnak, problémánkkal mindig fel­kereshettük és a segítségé­re mindig számíthattunk. Az Elveszett harmónia cí­mű írásában Sulyok László két együttest emel ki, me­lyek országos versenyen megállják a helyüket. Ez is szemlélet kérdése. Merem állítani több csoport is van a megyében, akik egy kis segítséggel az élvonalban lehetnének. Erdős István a Színházat csinálni jó című cikkében azt írja: „Megle­pő számomra, hogy a jelen sikeres nógrádi amatőr ren­dezői, Pataki László, Mol­nár Ernő, nem mondják el ebben a vitában, mi van az ő sikereik mögött?” Ez is .szemlélet kérdése. Néz­zük meg az érem másik ol­dalát. A Tempress együttes, melynek rendezője Molnár Ernő, említhető-e egy na­pon bármelyik tanácsi ama­tőr színjátszó csoporttal? (Nem a művészi színvonalat nézve.) A Tempress az öb­lösüveggyár által fenntar­tott csoport. Ma már — az utolsó függönyhűzóig — a csoport tagjai a gyár állo­mányába tartoznak, havi fizetést kapnak, akár dél­előtt, akár délután, naponta bármely időben tudnak fel­lépést vállalni s ha a fel­lépésért, nem is, de szállí­tási költség címén 3—4000 forint összeget tudnak kér­ni. Emellé jön még a gyár­tól kapott évi 100 ezer fo­rintot meghaladó támogatás. Ezzel szemben mit kap egy tanácsi művelődési házhoz tartozó öntevékeny színját­szó csoport? Semmit! A Tempress meseszínházát játszik, az- Iskolák biztosít­ják a. ..közönséget”.. Amit csinál, jól csinálja. De len­ne-e ennyi közönsége, ennyi fellépése évente ha felnőtteknek kellene műsort szerkeszteni, rendezni, szín­padra állítani? Szemlélet kérdése az is, hogy jól fogalmazzuk-e meg az amatőr színjátszás szük­ségességét, feladatát. Vajon akad-e valaki, aki egyértel­műen megfogalmazná, mi ma a feladata egy amatőr színjátszó csoportnak? Szükség van-e az amatőr színjátszásra? Ha igen, mi az amiben nagyot kellene lépni, hogy az amatőr színjátszás betöltse hivatá­sát. Avantgárdnak kell-e lenni: a szélsőséget kell-e keresni; a csak néhány em­bert érdeklő produkciók bemutatására kell-e töre­kedni, vagy a csoport mű­ködési területén, a lakossá­got kellene szolgálni? Szem­lélet kérdése a műfajválasz­tás is. Mi lesz veled amatőr­mozgalom? című írásában Trencsényi Imre a követ­kezőket írja: „A mi társa­dalmunk — céljait tekint­ve — emberközpontú áru­termelő társadalom, ezért legjobb törekvései arra irányulnak, hogy mindin­kább visszahelyezzék az embert örömszerző és ön- fejlesztő-önkiteljesílő képes­ségeinek birtokába. Ezért támogatja többek között az amatőr művészeti tevé­kenységet. „Jó lenne, egy kerekasztalvitában a gon­dolatokat, nézeteket he­lyükre rakni. Messzemenő­en egyetértek Kovács Pál­lal, amikor azt írja: „ ... Szakmai hozzá nem értés, nemtörődömség, közömbös­ség, esetenként alattomos intrika s ügyes »hátsó« belenyúlások, akadályozta­tások. ...” — ez mind-mind okozata az okozatnak, az­az az amatőr színjátszómoz­galom jelenlegi helyzetének. Már ez is óriási eredmény, hogy ezeket le lehet írni, vita tárgyává lehet tenni. Felismertük a „kórokozó­kat”, gyógyítani, orvosolni kellene, gyors intézkedést keli kérni azoktól, akik az ügyben tenni tudnak. Leg­először azoknak kellene egy nagyot lépni, akik a megyei amatőr színjátszóbizottság tagjai. Szemlélet kérdése, 'helyesen végezték-e munká­jukat., Tudnak-e önkriti­kát gyakorolni. A sajtónak is a befolyá­solás . nélküli tárgyilagos­sággal kellene foglalkozni az amatőr színjátszással. Az egyes információk, cik­kek, egy-egy amatőr cso­portról sokat segíthetnek, de az ellenkezőjét is elérhe­ti és már ki is hat az egész mozgalomra. Magam köszö­nettel tartozom a NÖGRÄD- nak: az elmúlt . há­rom évben körül­belül 16—18 információ, tá­jékoztatás, cikk jelent meg az Ady Endre irodalmi színpadról. Nem tartozom — őszinteségem miatt — a kedvencek közé, így a meg­jelent írások a csoportom és a magam munkáját bi­zonyítják. Szükségesnek tartanám, hogy a József Attila Mű­velődési Központ legalább kéthavonta hívja össze azo­kat a rendezőket, akik ma aktívan dolgoznak. Nagyon kevés a szakember me­gyénkben. Ezek a találko­zók, a viták, a gondolatok kicserélése, tapasztalatok átadása óriási lökést adna az amatőr , színjátszómozga­lomnak. Óriási lehetőségeket je­lentene a mpzgalom részére vendégrendező meghívása, félretéve féltékenységet, in­trikát beképzeltséget stb. Ebben minden aktív ren­dező részt vehetne akár gyá­ri, iskolai, akár tanácsi mű­velődési házban dolgozik. Erdős István azt írja! színházat csinálni jó! Szak­embernek tartom magami én azt mondom jó lenne! Lehetne is! Összefogássalí szemléletváltással. Az ama­tőrmozgalomban is lehet színházat játszani. Az amatőr színjátszómoz­galomban valami elindult: Megjelent a 118/1983. évi rendelet és a közeljövőberv jelenik meg egy rendelet az amatőr színjátszással kap­csolatban. Az eddigi gya­korlat szerint a rendeletek ismertetésére csak a főál­lású művelődési ház dolgo­zóinak adott tájékoztatást a megyei József Attila Műve­lődési Központ. A rendele­tek pontos ismeretére a tiszteletdíjas művelődési-. ház-vezetőknek és az ama­tőr színjátszó csoportok tisz­teletdíjas vezető-rendezői­nek is szüksége lenne. A tiszteletdíjasok megbecsülé­se, egyenjogú partnerkénti kezelése, az együttműködés az amatőr színjátszómoz­galmat is kimozdítaná a' mélypontról. Bacsics József Bátonyterenye l Kapucíneremlék. Az első kapucínerrel -* mint mindenki más talán —* a könyvek lapjain találkoz­hatunk, Hangulatos kávéházi leírások szólnak erről-arról, közöttük megemlékeznék a hírneves bécsi eredetű kávé- féleségről is, a valamikor hi­hetetlenül olcsón mért és ép­pen $zórt kedvelt kapueíner- ről. Na, persze ezek az írások t*sak mostanaba kerülhettek újra értékük szerint a meg­becsült és a maguk helyén megfelelően értékelt irodal­mi igényű dolgok közé. Volt idő, amikor Nagy Lajost, a szociális igazság oldaláról az •mtivilágban a valósághoz kö­rei edő és ily módon a hazai szociográfia előfutáraként is tisztelt (Kiskunhalom) írót egyszerűen szólva „kávéházi­vak” nevezték és elítélték. Csupáncsak azért, mert rossz életkörülményei az akkoriban még létező kávéházakba űz­ték irodalmi tevékenységet folytatni. A kávéházak azóta megszűntek'— bár most nyílt »alami ilyesmi éppen a me­gyeszékhelyen — és időköz­ben felmagasztalődtak. „Hja, mmikor még össze tudtunk ülni, beszélgetni, mi embe­rek. ..!” A nosztalgiát elnyom­ja a motorzaj és vigaszul ott varrnak még a kertek „ki-ki vaját illatos kertjének ková­csa-kertésze. .Hova fér ide It kapuciner? Na, azért az mégis csak egy jó találmány! Az eredetit, amit már ihattam is, jó ré­ge« Béc&ben, egy belvárosi patinás kávéházban tette elém a rendkívül udvarias, majdnem atyáskodóan gondos pincér és annak valóban, ahogy az előírás szól, olyan híg volt a „leve”, hogy sza­bad szemmel is leláttam a kupaszerű üvegholmi aljára akkor, amikor tele volt tölt­ve kapucínerrel és megcso­dálhattam a címert, amelyet valamelyik bécsi, egykor volt céh viselt, míg létezett, a ládá­ján. Engedve aztán a belhoni idegenforgalmi csábításnak — a minap felkerestem a pesti Fórum Szálló bécsi kávéházát, hogy időt és pénzt nem saj­nálva belelássak a hazai ká- véházköltemény rejtelmeibe némiképp és számot tudjak adni annak, aki érdeklődik a kapucínertermés iránt, hogy akkor most ezen az egyetlen létező magyar helyen — mi a helyzet kapucínerügyben? Hát, ez nem az a kávéház, ami az emlékben meg itt-ott létezik. Aki ide bejáratos akar lenni, először is jobb, ha megszokja, hogy két (kint és bent) libériás portáson keli áitalhaladnia mindenképpen röntgentekintetektől átfúrva, aztán a fényes előtérből fel kell caplatnia az első emelet­re lehetőleg úgy, mint aki itt járatos személy, aztán, ha már felért, akkor bemehet a kávéházba, amely jól stilizdl­tan emlékeztet erre-arra, kü­lönösen valami mézes színda­rab franciás díszletére. De a kiszolgáló hölgyek kosztümé elragadó! És egyébként is, minden veri a színvonalat (a mellékhelyiséget is idesorol­va, ahol szűrt zene fogad valcer és semmi más). A ka­pucniért teáscsészében szer­vírozzák, vastag a leve és öt- ven forint körüli az ára. Már csőik megmaradva az italoknál. Két üveg pálinka történe­tét hallgatom a tereskei te­mető bejáratánál. Ez a teme­tő azért érdekes, mert elő­ször: olyan féloldalas, mint egy süllyedő hajó, amelynek abba a felibe húzódnak az emberek, amelyik még kiáll a vízből. Töretlen hagyomá­nya van ennek és mindenkép­pen tiszteletre méltó magya­rázata. A falu lakói elhunyt­jaikat évszázadok óta a temető egyik felébe helyezik örök nyugalomra, a másik félteme­tőt az egykor volt és itt ho­nos földbirtokos család után a mai napig is „Huszár-teme­tőnek” hívják (Huszár volt a família neve, kastélyukban iskola székel), na aztán a világ fordulásáig az a rész a helybelieknek megközelíthe­tetlen volt mindenképpen, hiszen még kerítéssel is elvá­lasztották annak idején. Ke­rítés persze jó régen nincs már, nincs megkülönböztetés sem az elmúlásban, sem az életben, a hagyomány mégis marad. A második érdekesség meg nem más, mint egy hét évvel ezelőtti megyei tanácsi vb-határozat, amely kimondja, hogy ad egy: a temető érté­kes növényzete révén termé­szetvédelmi terület, ad kettő: itt kell létrehozni a megye kőkereszt szabadtéri múzeu­mát! Nem más kérdés, hogy ezt egymagukban a tereskeiek nem tudják, nemhogy hét év után, de hetven év múlva sem megvalósítani, ami csak azt jelentheti, hogy újra csak ad egy: megyei kökereszt- mentő akció kellene már jó régen (szélsebesen pusztulnak a régi emlékek a falvak te­metőiben, amelyek teljesen átalakulnak, új temetőkké válnak) ad kettő: ha nincs megyei támogatás — nem va­lósulhat meg a határozat sem. De térjünk is rá a két üveg pálinkára, mielőtt végérvé­nyesen beborulna a kedvünk. Itt meséli valaki (asszony­személy, kaszával a vállán, már a családban csak ő tud egyedül kaszálni, a „mucik­nak” meg kell a fű), hogy egy közeli rokon sírásó mi­kint. Hat elsőbb is. amikor lejjebb ért — egy bakancsba ütközött, de az kerülhetett oda akárhogy, az még nem lenne ok az ijedelemre (mert lesz az is mindjárt), hanem éppen akkor fejbevágta há­tulról valaki... Hát , persze, hogy a kapára lépett rá mun­ka közben, és mint a filmek­ben, éppen úgy vágta fejbe a kapa nyele. Amiből követke­zik, hogy a filmek nem túloz­nak, és hogy a rendezők alig­hanem jó megfigyelők. A sírt ásó rokon aztán ha- prar rájött a tévedésre, ásott volna tovább már-már meg­nyugodva, amikor meg egy üvegre bukkant, ami jól le volt dugaszolva. Óvatosan ki­fejtette, kiemelte a jó föld­ből és szemrevételezte — ab­ban bizony pálinka volt, de a jobbikból! Mit lehetett vol­na mást tenni, mint meginni az ijedelemre? Egy másik üvegről is itt hallok, azt meg akkor dugaszolta le valakit, amikor a gyerek megszületett „ezt aztán csak akkor bont­juk fel. ha a gyerek esküvő­jét üljük” így is lett aztán, mert az örömre is inni illik, már ez is megtörtént, hogy mindenkinek igaza legyen. Elfogyott az is. A fogadalmat megtartani azért mégsem le­hetett könnyű annyi . éven át... A két üveg pálinka tör­ténetét nemcsak az elmondás sorrendje kapcsolja össze, ha­nem az élet és az elmúlás örök körforgása is példaként emeli. A harmadik ital meg ké­szüljön gyógy füvekből. A nyírjesi „füves Gyuri bá­csi” fejcsóválva meséli a tör­ténetet, de hát van is oka a fejcsóválásra abban a korban, amikor a legtöbb szó esik — számoljuk csak újra! — ad egy: a természetes gyógyanya- gok, a gyógyfüvek bizonyított rangjáról, ad kettő: az új em­bertípus modelljéről. Na, az­tán, amikor valaki ezt a ket­tőt nem tudja összeegyeztetni; akkor van a baj. Keze-lába kifordult, szegény öregasszony kereste fel gyógy- füvekórt a nyírjesi füves em­bert. „Ki hozta ide mama?” hát kiderült nagy nehezen; hogy a „gyerekek”, de azok ide be nem tehetik a lábukat! Egy T-i házaspár (a férj va­lami műszaki vezető valahol) állt odakint a kocsmái „már­pedig amíg ők is be nem jönnek, nem adok, nem adha­tok füvet nénike...” A mama kiment értük, de soha sem jöttek vissza. Hogy itt ki > szolgálta az előítéletet meg ai babonát, azt nem nehéz kita­lálni. T. P. L. 7 NOGRAD - W84. május 26., szombat VILÁGAINK A helyszínről jelentem ként járt, miközben ásott ide-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents