Nógrád. 1984. május (40. évfolyam. 102-126. szám)

1984-05-24 / 120. szám

VILÁG PROLETÁREGYESÜLJETEK! NOGRAD AZ MSZMP f^OG RÁD MEGYEI Bl.Z OTTS AGA ES A, „MEGYEI TANAC 1EE8QM1 XL. ÉVF„ 120. SZÁM ARA: 1.40 FORINT 1984. MÁJUS 24., CSÜTÖRTÖK Megnyílt a budapesti tavaszi nemzetközi vásár Huszonnyolc ország és Nyugat-Berlin, 1800-nál is több kiállítójának részvételével szerda délelőtt ünnepélyesen megnyitották a tavaszi 19. Budapesti Nemzetközi Vásárt, a beruházási javak szakvásárát. A vásárváros főterét a rész vevő országok nemzeti lo­bogói és a Nemzetközi Vásárok Szövetségének emblémája díszítették. A megnyitóünnepségnek az időjárás nem ked­vezett. A szakadó eső miatt a főtér helyett a ..B” pavilon­ban gyülekeztek az ünnepség vendégei: Havasi Ferenc, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizott­ság titkára. Marjai József, a Minisztertanács elnökhelyette­se, továbbá az Elnöki Tanács és a kormány több tagja. Megjelent a diplomáciai képviseletek több vezetője és tag­ja, a hazai és külföldi kiállítók képviselői. A Himnusz elhangzása után A'er ess Péter külkereske­delmi miniszter mondott beszédet. Veress Péter beszéde Bevezetőben köszöntötte a Vásár külföldi és hazai kiál­lítóit, a megnyitásra érkezett vendégeket. Külön üdvözölte az első ízben jelen iévő ku­bai kiállítókat. Elmondotta, hogy az idén a tavalyinál 10 százalékkal több vállalat — összesen 1840 — képviselteti magát a BNV-n. A hazai vál­lalatok részvétele jelentősen. 15 százalékkal haladja meg a tavalyit. Ezután így folytatta: — A vásár színvonalának és re­mélt sikerének most is egyik meghatározó eleme a szoci­alista országok — mindenek­előtt KGST-partnereink — je­lenléte. Sokszínű és színvona­las árubemutatójuk meggyő­ző. bizonyítéka annak, hogy a szocialista közösség országai ®z ellentmondásoktól és fe­szültségektől terhes nemzet­közi és világgazdasági körül­mények között is számíthat­nak egymásra. Azt reméljük, hogy a vásár sikeresen telje­síti hivatását; hozzájárul leg­fontosabb gazdasági és ke­reskedelmi céljaink eléréséhez és jól szolgálja a vásáron részt vevők üzleti érdekeit. Elősegíti a Központi Bizott­ság legutóbbi ülésén megfo­galmazott törekvésnek a va­lóra váltását is, miszerint gaz­dasági tevékenységünk kö­zéppontjában az elkövetkező években is a minőségi ténye­zők kibontakoztatása, a gaz­daság jövedelemteremtö ké­pességének és nemzetközi ver­senyképességének fokozása áll. A miniszter kifejtette: A vásár alkalmat kínál arra, .hogy bemutassuk szocialista gazdaságunk eredményeit, s hogy a vásár adta eszközök­kel hozzájáruljunk a nemzet­közi együttműködés elmélyí­téséhez. Cél továbbá, hogy a bemutató a szakembereket az eddiginél gazdaságosabb gyár­tási, fejlesztési és külkereske­delmi tevékenységre ösztö­nözze. A nehezebb külső- és belső körülmények ugyanak­kor arra sarkallják a magyar gazdaságot, hogy a műszaki­lag és pénzügyileg legelőnyö­sebb beszerzési forrásokat vá­lassza, s ezért is alapvető ér­dek a külföldi kínálat minél pontosabb megismerése. Erre a BNV-n szintén jó alkalom kínálkozik. A siker érdekében módosították az árucsoportok korábbi rendszerét. A tavalyi­hoz képest a legfontosabb változtatás — amiben első­sorban a magyar iparnak az új világgazdasági követelmé­nyekhez való alkalmazkodási törekvései érzékelhetők —, hogy a korábban egy árufő­csoportot alkotó energetikai részleget három részterületre választották szét. A vásáron külön árucsoportot alkot az elektronikai ipar, a hagyomá­nyos energetika és az erős­áramú ipar. Veress Péter a továbbiak­ban elmondotta: — Aligha kell bárkit is rábeszélni annak be­látására, hogy korunkban — különösen most — mennyire megnőtt a nemzetközi gazda­sági kapcsolatoknak az egymás­rautaltság felismerését erő­sítő, összekötő kapocs jellege, a politikai feszültséget csilla­pító szerepe. Azért akarunk többet exportálni, hogy töb­bet vásárolhassunk, hogy gaz­daságunk zökkenőmentesen fejlődjék, s belső ellátásunk zavartalanabb legyen. A gaz­daság valamennyi területén szeretnénk együttműködni azokkal, akik a kölcsönös elő­nyök és érdékek szem előtt tartásával erre készek. Kap­csolataink a szocialista or­szágokkal sokoldalúan meg­alapozottak és rendezettek. Minél több nem szocialista országgal is eredményes, köl­csönösen előnyös viszony ki­alakítására törekszünk. Egy­oldalú előnyöket nem kérünk, de a kárunkra alkalmazott hátrányos megkülönböztetése­ket elítéljük és azok meg­szüntetését igényeljük. A jó­hiszemű partner ebben is fel­ismeri a kölcsönös érdeket. A BNV-n jelenlévő külföldi, nem szocialista országbeli cé­gek nagy száma arról tanús­kodik, hogy ezt nagyon sokan értik. Végül sikereket kívánt a kiállítók műnk íjához, és meg­nyitotta a 79. Budapesti Nem­zetközi Vásárt, amely egy­úttal, a tizenkettedik a tavaszi szakosított vásárok sorában. (MTI) Működésének negyedszázados Sándor Múzeum. jubileumát ma szerényen ünnepli Salgótarjánban a Nógrádi — kj — XII. VIT Magyar nemzeti előkészítő bizottság alakult Szerdán az ifjúsági szövet­ség székházában megtartotta alakuló ülését a XII. Világ­ifjúsági és Diáktalálkozó ma­gyar nemzeti előkészítő bi­zottsága. A testület tagjait Fejti György, a KISZ KB el­ső titkára, a nemzeti előké­szítő bizottság elnöke köszön­tötte. Ezután Szűrös Mátyás, az MSZMP Központi Bizott­ságának titkára tartott tájé­koztatót időszerű nemzetközi kérdésekről. A magyar fiatalok vala­mennyi rétegét képviselő bi­zottsági tagokkal Ernőd Pé­ter, a KISZ KB titkára is­mertette a XII. VIT nemzet­közi előkészületeit. Szólt arról is: a moszkvai VIT megrendezésének első híradása óta a magyar fiata­lok, KISZ-szervezetek szá­mos kezdeményezéssel, fel- aiánlással jelezték egyetérté­süket, cselekvő támogatásu­kat a fesztiválmozgalom cél­jaival. A nemzetközi előkészítő bi­zottság — több hozzászólás után — elfogadta munka­tervét, s azt a felhívást, amely közös cselekvésre moz­gósítja a magyar fiatalokat a világ haladó ifjúsága se1- legszemléjének sikeréért. Budapesten az ausztrál külügyminiszter Szerdán a kora esti órák­ban hivatalos látogatásra Bu­dapestre érkezett Bill Hayden ausztrál külügyminiszter. A repülőtéren Várkonyi Péter külügyminiszter fogadta az ausztrál diplomácia vezetőjét és kíséretét. Jelen volt John Kelso, Ausztrália hazánkban is akkreditált nagykövete. Rövid megbeszélést követő­en Várkonyi Péter ■ vacsorát adott vendége tiszteletére a Külügyminisztérium vendég- házábaa. (MTI) Kim Ir Szén Moszkvában Hivatalos baráti látogatásra szerdán Moszkvába érkezett a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság párt- és állami küldöttsége élén Kim Ír Szén­nél, a Koreai Munkapárt Köz­ponti Bizottsága főtitkárával, a KNDK elnökével. A küldöttség fogadására a pályaudvaron mások között megjelent Nyikolaj Tyíhonov, az SZKP KB PB tagja, a Szovjetunió Minisztertanácsá­nak elnöke, Andrej Cromiko, az SZKP KB PB tagja, a Szovjetunió Minisztertanácsa elnökének első helyettese, külügyminiszter, Dmitrij Usz- tyinov, az SZKP KB PB tag­ja, honvédelmi miniszter. Kim ír Szén és a Koreai Népi Demokratikus Köztársa­ság párt- és állami küldött­sége szerdán koszorút helye­zett el Lenin mauzóleumán. Megkoszorúzták az ismeretlen katona sírját is. Az esti órákban az SZKP Központi Bizottsága, a Szov­jetunió Legfelsőbb Tanácsá­nak Elnöksége és a szovjet kormány vacsorát adott a Kim ír Szén vezetésével Moszkvá­ba érkezett koreai párt- és állami küldöttség tiszteletére. A meleg, baráti légkörű va­csorán jelen volt az SZKP KJ Politikai Bizottságának számos tagja, a Központi Bi­zottság több titkára, több más vezető hivatalos személyiség. A vacsorán Konsztantyin Cscrnyenko és Kim ír Szén pohárköszöntőt mondott. (MTI) Beiskolázási körkép Leendő első osztályosok Szécsényben, Bátonyterenyén és Rétságon Megyeszerte lezajlott a nagycsoportos, iskolaérett óvo­dások beiskolázása. A meg­növekedett gyermeklétszám és a közigazgatási átszervezé­sek ellenére minden gyermek­nek van helye az általános iskolák első osztályaiban. Szécsényben 96 első osztá­lyos kezdi meg tanulmányait szeptemberben. 10 gyermek útja még nem dőlt el, isko­laérettségi vizsgálatuk még folyik. A II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolából három osztály ballag a hónap végén, helyüket a következő tanév­ben négy első osztály foglal­ja el. Ezek közül egy előre­láthatóan korrekciós lesz. Bátonyterenyén összesen há­romszáz gyerekre számítanak az első osztályokban. A kiste­renyei településrészen négy óvodából 120 gyerek megy a következő tanévben iskolába. Itt gondot okoz az osztályok kialakítása, mivel két épület­ben folyik tanítás, nehéz úgy szervezni a tanulócsoportokat, hogy minden körzetből egy­formán könnyen érjék el a gyerekek az iskolát. A nagy- bátonyi településrész Bartók Béla Általános Iskolájában 180 hatévest írattak be. A la­kótelep új lakóházainak át­adásával azonban várnak még néhány gyereket. Az induló hat első osztályból egy zenei tagozatos lesz, ennek az osz­tálynak a kialakítását körül­tekintő vizsgálat előzi meg. Sokoldalú alkalmassági vizs­gálaton döntik el a pedagógu­sok, eléggé teherbírók-e a kis jelöltek, a nagyobb óraszám nem akadályozhatja a harmo­nikus fejlődést. A szülők egyébként nagy örömmel fo­gadták a tavaly bevezetett ze­nei szakképzést. Rétságon körülbelül ugyan­annyi gyerek kezdi a követ­kező tanévet, mint az ideit. Június végén két nyolcadikos osztály ballag, s szeptember­től ugyancsak két első osztály indul, hatvan hatévessel. Né­hány új lakás átadása, a kör­nyező falvakból való beköltö­zés kissé még módosíthatja a számot. A Rétsági Általános Iskolában inkább a felső ta­gozatban figyelhetők meg lét­számproblémák, feszültséget az okoz, hogy a felső tagoza­tot elérve negyven gyermek megy be a nagyközségbe a környező falvakból. Salgótarjánba látogatott Faluvégi Lajos Salgótarjánba látogatott teg­nap Faluvégi Lajos, az Or­szágos Tervhivatal elnöke, a Minisztertanács elnökhelyet­tese. A vendéget a kora dél­előtti órákban az MSZMP megyei bizottságának épüle­tében Géczi János, az MSZMP Nógrád megyei Bi­zottságának első titkára és Devcsics Miklós, a megyei tanács elnöke fogadta, s tá­jékoztatást adott a megye politikai, társadalmi, gazda­sági eredményeiről, a VI. öt­éves terv feladatainak eddigi teljesítéséről. Ezután a megyei tanács nagytermében mintegy két­száz párt- és tanácsi vezető, tisztségviselő jelenlétében Fa­luvégi Lajos — részben a szá­mára összegyűjtött kérdések alapján — tartott tájékozta­tót az időszerű társadalmi, gazdasági és politikai kérdé­sekről, az ú j ötéves terv elő­készületeiről, a gazdaságirá­nyítás korszerűsítéséről, va­lamint a tanácsi és vállalati gazdálkodással szembeni né­hány fontos követelményről. Az elkövetkező évek világ- gazdasági feltételeinek vár­ható alakulásáról szólva el­mondta az Országos Tervhi­vatal elnökei hogy — bár a mai prognózisok 1990-ig las­sú fellendülést jeleznek a vi­lágban —, a magyar gazda­ságnak továbbra is számolnia kell az erős protekcionizmus­sal, az élesedő versennyel, a nehéz külgazdasági viszo­nyokkal. A feltételek neheze­dése ugyanígy érvényes, a KGST-n belüli kapcsolatokra. Mindenképpen olyan gazda­ságpolitikára van szükség, mely a meglevő nyersanyag- forrásokkal való ésszerűbb gazdálkodást ösztönzi, serken­ti. ' A következő ötéves terv főbb gazdaságpolitikai irá­nyairól beszélve hangsúlyoz­ta Faluvégi Lajos, hogy az első helyre a hatékonyság ja­vítását kell sorolni — e cél­nak alárendelve a termeles növekedési ütemének meg­határozását is. Szólt arról, hogy a tervezés során cél­szerű figyelembe venni: a gazdaság természete szerint két-három éves szakaszokDan lehet azonos jegyeket felis­merni. Jelenleg három jóvá­hagyott változat áll a terve­zés rendelkezésére, egyelőre azonos súllyal szerepelve. Fel­hívta a jelenlevők figyelmét annak szükségességére is. hogy már a terv előkészítése során jussanak ki az elképze­lések a szakmai körökből a társadalmi szférákba. A gazdaságirányítási rend­szer korszerűsítésének leg­fontosabb pontjai között em­lítette a Minisztertanács el­nökhelyettese, hogy a dön­téssel terv és piac viszonyá­ban világos politikai állás­foglalás történt, s hogy az irányítási rendszert működő rendszerként tekinti a hatá­rozat. Lényeges pontja a kor­szerűsítés folyamatának a vállalati és tanácsi önállóság fókuszba állítása, az intéz­ményi rendszer fejlesztésével való törődés, valamint az, hogy figyelmet szentel a tár­sadalmi és gazdasági folya­matok összefüggéseinek. Kri­tikus pontjai sorában szólt a teljesítményelv következetes érvényesítéséről, a versenv- és nem versenyszektor hatá­rozott szétválasztásáról, a tő­kés- és a szocialista piac sza­bályainak különbözőségéről, az infláció mérsékléséről és az egységes jövedelemadózási rendszer bevezetéséről. Befejezésül a tanácsi ter­vezésben várható fontosabb változásokról, s a tanácsok gazdaságszervező tevékeny­ségéről beszélt megyénk ven­dége, Faluvégi Lajos. Kiemel­te a nyíltabb város- és köz­séggazdálkodási politika szük­ségességét, mint a korszerűbb tanácsi tervezés feltételét. Befejeződött a szakszervezeti bizatmiakadémia Szerda délután Gáspár Sándornak, a SZOT elnöké­nek zárszavával befejeződött a Szakszervezetek Országos Ta­nácsa által első ízben rende­zett kétéves szakszervezeti bizalmiakadémia. E fórumot azért hozták létre, hogy se­gítse a bizalmiak és főb;zal- miak felkészítését sokirányú feladataik ellátására. A két­éves előadássorozatban az egyes témák legjobb szakér­tői igyekeztek beavatottá ten­ni a 250 hallgatót mindazok­ban a nagy kérdésekben, amelyek a párt-, az állami és a szakszervezeti szervek mun­kájában előtérbe kerültek. Gáspár Sándor — az új ok­tatási forma fogadtatásának tapasztalataira utalva — rá­mutatott, hogy helyesnek bi­zonyult a bizalmiakadémia létrehozása. Szeptembertől újabb kétéves előadássorozat kezdődik budapesti bizalmiak és főbizalmiak részvételével.

Next

/
Thumbnails
Contents