Nógrád. 1984. május (40. évfolyam. 102-126. szám)

1984-05-20 / 117. szám

Minisztertanácsi határozat Intézkedések a Szovjetunióban a gyermekintézmény-rendszer Xovács B. Sándor, az MTI tudósítója, jelenti: A Szovjetunió Miniszterta­nácsa határozatot hozott a gyermekek iskolai előkészíté­séről, a bölcsődei és óvodai hálózat fejlesztéséről, vala­mint a gyermekintézmények­ben dolgozók életkörülményei­nek javításáról. A határozat, amelyet a szombati szovjet lapok is­mertetnek, az áprilisban elfo­gadott oktatási reform elő­írásaival összhangban felada­tul szabja a közoktatási mi­fejlesztéséről nlsztériumnak és a szovjet neveléstudományi akadémiá­nak, hogy az 1934—1985-ös dőszakban dolgozzak ki az óvodáskorú gyermekek .isko­lai felkészítésének és neve­lésének egységes programját. A meglevő feltételek esetén a Szovjetunió Minisztertaná­csa célszerűnek tartja a falu­si településeken külön óvoda- iskola elnevezésű oktató-ne­velő intézmények létrehozását. A határozat kimondja: ja­vítani kell az iskoláskor előt­ti gyermekek étkeztetését, fel kell emelni az étkezési nor­mákat a gyermekintézmé­nyekben. A jövőben ingyenes bölcsődei és óvodai ellátás­ban részesülnek azoknak . a családoknak a gyermekei, ame­lyekben az egy főre jutó ha­vi jövedelem összege nem ha­ladja meg a 60 rubelt. Ez év július 1-től a bölcső­dei gondozónők munkaidejét a határozat napi hat órában (heti 36 óra) határozza meg, és intézkedik arról is, hogy — az óvónőkhöz hasonlóan — évi rendes szabadságuk a jövőben 36 munkanap legyen. Bizalom Craxinak Az olasz parlament péntek* folyamodott a bizalmi szava­éjszaka 341:195 arányban bi­zalmat szavazott Bettino Craxi kormányának. Az in­flációellenes törvénytervezet február óta a kabinet legna­gyobb erőpróbájának bizo­nyult. Lényege az. hogy a bé­rek nem követnék az inflá­ció mértékét, noha ezt az év végéig 10 százalékára szorí­tanák le a jelenlegi, 12—13 százalékról. A javaslatot el­ső változatában a baloldal ku­darcra kárhoztatta, s a kabi­net eddig három alkalommal zás módszeréhez, hogy elejét vegye az ellenzék módosító indítványai feletti vitának. A kormány a szavazás ered­ményétől függetlenül újabb megpróbáltatásoknak néz elé­be; a legnagyobb szakszerve­zet, a CGIL már közölte, hogy hétfőtől az egész ország­ra kiterjedő folyamatos sztráj­kokkal, tüntetésekkel tiltako­zik a javaslat ellen, és köve­teli a megrövidített bérek eredeti összegű kifizetését. (MTI) Szerelés a világűrben r Fazekas László, az MTI tu- elemei szereltek fel a Szal- dósítója jelenti: jut—7 második napelemére. Az első kiegészítő egység fel- ismét az űrhajon kívül, a szerelése után az űrállomás világűrben dolgozott, az űr- vezérlőpultjánál ülő Atykov állomás napelemeinek felüle- fordította pl 1R0 fokkal a tét nagyobbította meg a Szál- napelemet, ..lehetővé téve két jut—7 legénységének két tag- társának, hogy helyváltozta- ja, Leonyid Kizim parancs- tás nélkül elhelyezhessék a nők és Vlagyimir Szolovjov második kiegészítő /egységet fedélzeti, mérnök. jS A két űrhajós péntek este, Leonyid Kizim és Vlagyi- moszkvai idő szerint tíz óra mir Szolovjov pénteken már előtt néhány perccel, lépett ki ötödik alkalommal dolgozott az űrállomásról. Több mint az űrállomáson kívül. Eddig három Órát töltöttek a világ- 10 perc híján 18 órát töltöt- firben/ s'ezalatt két kiegészítő tek a világűrben. Weinberger Portugáliában Király Ferenc, az MTI tu- legi februárban lépett életbe, dósitója jelenti: és hét évre szól. A sziget Caspar Weinberger ameri- bérbe adása jói jövedelmez kai hadügyminiszter péntek Portugáliának; Washington este húszórás látogatásra Lisz- bérleti díjban, hadfelszere- szabonba érkezett. Utjának lésben, valamint gazdasági célja a múlt év decemberi segélyben összesen 1,3 milli- amerikai—portugál támasz- árd dollárt juttat a lisszabo- pontszerződés műszaki kiegé- ni kormánynak, gzítésének aláírása. Lisszaboni források szerint Az Azori-szigetek egyikén, Weinberger tárgyalásokat Lajesen az USA 1951 óta tart folytatott vendéglátójával a fent katonai bázist. A tá- lajesi támaszpont bővítéséről, maszpont használatáról szóló valamint a szárazföldön, a szerződést azóta többször spanyol határ közelében egy meghosszabbították. A jelen- új támaszpont, létesítéséről. a közép-magyarorszAgi közmű- es mélyépítő VÁLLALAT budapesti munkára felvesz: — VASBETONSZERELŐ, — ÁCS. — KŐMŰVES. — CSŐSZERELŐ. — HEGESZTŐ. — FESTÖ-MAZOLO SZAKMUNKÁSOKAT. — KUBIKOSOKAT. — SEGÉDMUNKÁSOKAT. Kleméit bérezés! Szállásról és étkezésről gondoskodunk. Nógrád és Heves megyéből munkásszállító autóbuszjárata ink közlekednek. Jelentkezés: Pesten a 3 sz. metró állomásainál: — Arany János utcai megállónál, VI.; Zichy Jenő u l. (Bajcsy-Zs. u. sarok) — Kőbánya—Kispest végállomásától 600 méterre, a 31 sz mh főépftésvezetőségen, a XIX., Kispest, Vak Bottyán u 43 sz házzal szemben. Budán XII.. Németvölgyi u. 150. Gödöllőn, Tessedik Sámuel u. 6. sz. Feszültség az arab partokon A szaúdi hadügyminiszter kuvaiti látogatásán pénteken megállapodott a szaúd-arábiai és a kuvaiti légvédelem meg­erősítésében, a készültség fo­kozásában „az arab partok mentén haladó hajók elleni újabb támadások elhárítása céljából”. A pakisztáni had­ügyminiszter Szaúd-Arábiá- ban tett villámlátogatást. Sza- úd-Arábiában nagy pakisztá­ni csapategység tartózkodik, s a szaúdi hadsereg kiképzé­sében is részt vesznek pakisz­tániak. Az intézkedésekre azután került sor, hogy vasárnap óta legalább öt olajszállító tank­hajót ért rakéta találat a Per­zsa-öbölben; helyi jelentések szerint kettő kuvaiti volt, egy pedig szaúdi. Ezeket —. mint arab források állítják — az iráni légierő támadta. Pénte­ken az iraki légierő újabb két hajó eltalálását jelentette be. Az Egyesült Államok kül­ügyminisztériumának szóvi­vője pénteken közölte, hogy Washington „határozott dip­lomáciai lépéseket tesz a sem­leges arab országokkal és nyugati szövetségeseivel együtt” a válság enyhítésére, és hozzátette, hogy a diplo­máciai lépések „jelentik a kezdetet”. (MTI) Kokain-„lelet" 3000 kilogramm kokaint talált a kolumbiai rendőrség egy vidéki földbirtokon. A „le­let” értéke meghaladja a 100 millió dollárt. Ugyanezen a birtokon néhány nappal ko­rábban legmodernebb beren­dezésekkel felszerelt két ko­kainfeldolgozó laboratóriumot fedeztek fel. Ezekben heten­ként körülbelül két tonna ko­kaint állítottak elő — a Ko­lumbiában illegálisan gyártott kábítószer-mennyiség huszon­öt százalékát. A földbirtok két tulajdono­sát, valamint száz helybéli lakost, a laboratóriumok „munkatársait” a rendőrség letartóztatta. A PÄSZTÖ ÉS VIDÉKE ÁFÉSZ PÄLYÄZATOT HIRDET: számviteli oszlályvezeiői munkakör betöltésére. Feltétel: szakirányú főis­kolai, vagy egyetemi vég­zettség, legalább 3—5 éves szakmai gyakorlat Fizetés: 5000—9000 Ft-ig. Jelentkezni lehet: az áfész személyzeti osztályán (személyesen, vagy írásban) Pásztó, Szabadság u. 48. Telefon: 109. Á hét 3 kérdése 1. Miről tanácskoztak a NATO hadügyminiszterei? Zárt' ajtók mögött tanács­koztak a NATO székhelyén az atlanti hatalmak hadügymi­niszterei, de gondoskodtak ar­ról, hogy megfelelő mennyi­ségben hírek szivárogjanak ki a tárgyalt kérdésekről. Meg­beszéléseik középpontjában két kérdés, állt. — Legalábbis ezt engedik sugallni a napvi­lágra jutott információk. Az Egyesült Államok ismét sür­gette szövetségeseit, hogy for­dítsanak nagyobb energiát, s tőként pénzeszközöket a ha­gyományos fegyverkezésre, vagyis új erőre kapott a Ro- gers-terv. A névadó amerikai tábornok, a NATO európai főparancsnoka nemrég olyan fejlesztési tervet javasolt, hogy a tagállamok — az inf­lációs hatásokat leszámítva — legalább évi 4—5 százalé­kos „tiszta” emelést hajtsanak vegre katonai költségvetéseik­ben, s ezzel fokozzák a fegy­verkezési versenyt. Szó volt a rakétatelepités- ről is, amelynek során a leg­szélsőségesebb NATO-körók heves kirohanásokkal illették a holland kormányt. mert immár három év óta húzódik döntése a woensdrechti tá­maszpontra tervezett 48 ame­rikai robotrepülőgép ügyében. A kritikai nyilvános hirdető­je Luns, a NATO lelépő fő­titkára lett, aki különben 19 éven át volt holland külügy­miniszter. „Határozatlanság­gal és tehetetlenséggel” vá­dolta a hágai kormányt „túl­ságosan engedékenynek” mondva a békemozgalmak iránt. Egjrtori kollégái és utódai természetesen nagy felhábordással fogadták e ki­jelentéseket, s határozottan visszautasították. Újra napi­rendre került tehát a sokat emlegetett „hollanditisz”, a „holland betegség” amelynek ragályosságától tartanak a NATO-ban. Ha ugyanis Hol­landia megmakacsolná magát (erről egyelőre nihcs szó, a holland kormány inkább az időhúzást választotta) az óha­tatlanul kihatna Belgiumra is. Közben Dániában kilenced­szer szavazták le a kormányt nukleáris fegyverkezési ügyekben, igaz, dán területre nem kerülnek eurorakéták, s a kormány csak jelképes anyagi hozzájárulást vállalt, de a sorozatos parlamenti döntéseknek kétségtelen poli­tikai-erkölcsi jelentősége le­het. A három „nagy befoga­dó” London, Bonn és Róma változatlanul támogatja a te­lepítést, ugyanakkor olyan kérdésekben, mint az erő ki­zárásáról szóló szerződést kí­vánó budapesti felhívás, a nyugat-eurÓDai országok több megértést és nagvobb éssze­rűséget tanúsítanak, mint Washington. A fegyverkezési hajsza fel- . pergotése (ami mögött az egy­oldalú előnyszerzés ábrándja jelentkezik) az Eev^sült Álla­mokban is belpolitikai csatá­rozások tárgya lett. A kénvi­selőház végül is egy komoro- misszumosnak tűnő határoza­tot fogadott el az MX rakéták ügyében, amely nem elégítette ki a kormány kívánságait, de nem is vetette el a progra­mot. Hasonló ellentmondásos­ság és felemás állásfoglalás jellemezte a többi fegyverke­zési szavazásokat is. végső soron azonban a fegyverkezé­si versenyt tovább serkentik Washingtonból.. ■ A fegyverkezés nyugati megszállottjaira kijózanítólag hathatott az a szűkszavú TASZSZ-jelentés, miszerint további, megnövelt távolságú, szovjet hadműveleti-harcásza­ti rakétakomplexumokat he­lyeztek el a NDK területén. Ez is a válaszlépések sorába illeszkedik (jólismert a Var­sói Szerződés véleménye: ha intézkedések történnek a ra- kctateleoítés előtti helyzet visszaállítására. nem lesz szükség a kényszerű válasz­lépesekre sem), s bizonyítja, hogy a katonai erőegyensúlyt nem lehet felborítani... Ha pe­dig így van. jó lenne ezt a bizonyos egyensúlyt minél alacsonyabb szinten, keve­sebb költséggel, fegyverrel és veszéllyel megvalósítani... 2. Milyen új fe’lcnv-n'ek történtek Közel- és Közép- Keleten? Libanonban a héten némi­leg halványult az optimizmus: a hadsereg kulcskérdésnek tartott újjászervezése akadá­lyozza a nemzeti egységkor­mány munkáját. Dehát igazá­ból az történt, amire számíta­ni lehetett, a viták és ellenté­tek most a kormánykeretek­ben jelentkeznek. Azért saj­nos az utcákon most is ropog­tak a fegyverek,! még nem le­hetett tartós tűzszünetet te­remteni a bejrúti zöld vonal­nál, a keresztények és moha­medánok lakta városrészek határán. Aggasztó hírek érkeztek Dél-Libanonból, ahol a Szidon melletti nagy palesztin mene­külttábor, Ain el-Helua ellen Izrael szabályos katonai táma­dást haj jött végre, számos áldozattal és nagy anyagi ká­rokkal. A helvzet olyan mér­tékben kiéleződött, hogy Ku- vait állandó , ENSZ-képvise- lője javaslatot tett a Bizton­sági Tanács összehívására. Egy másik kérdésben is fontolgatják a tanács esetle­ges bekapcsolódását Az Irak és Irán közötti háború eszka­lálásának, - kiterjesztésének minőségileg új, rendkívül ve­szélyes . elemei jelentkeztek a héten. A harcok nem kímél­ték azokat az olajútvonalakat sem, ahol a világ olajexport­jának mintegy fele bonyoló­dik, s több harmadik ország­beli, mindenekelőtt kuvaiti és szaúdi óriás tartályhajót gyújtottak fel a légitámadá­sok. A hat öbölmenti arao ország Iránt vádolta a tör­téntekért, Teheránban viszont Irakot igyekeztek felelőssé tenni azért, hogv a háború „nemzetközivé válik”. Irak és Irán háborúja, amely egyik országnak sem állhat érdekében, s eddig hat­százezer ha'álos és sebesült áldozatot, csaknem kilencven- milliárd dolláros kö’tségszám- lát követelt, az öbölben leír­tén lekkel még magasabb se­bességfokozatra kapcsolhat, tovább növelheti a fenyegeté­seket. Nem utolsósorban az amerikai katonai beatvakozas lehetőségét, amivel kapcsolat­ban mind több nvflt utalás hangzik el Washingtonban. A The New York Times érte­sülése szerint az Egyesült Államok szívesen biztosítana légifedezetet Kuvait .vagy Szaúd-Arábia olaiszállító tan­kereinek. magyarán mondva az amerikai gyorshadtest egy­ségei megjelennének az öböl­ben. Vannak bizonyos jelei a mozgósításnak és csapatmoz­dulatoknak is Az érdekeltek egyelőre visszautasították a kéretlen segítőket, az öböl térségében azonban változat­lanul rendkívül ingatag és robbanásveszélyes a hébrtft... 3. Mi a jelentősége Nica­ragua és Costa Rica megálla­podásának? Panamavárosban az újon­nan megválasztott panamai elnök, s a négyes Contadora- csoport -Panama. Venezuela, Kolumbia és M°xikó külügy­minisztereinek jelenlétében a nicaraguai és a Costa Rir i dinlomác'a vezetője aláírta a két ország megállaoodás- t. Ennek lényege és legfontosa' j mozzanata, hogy közös testü­leteket állítanak fel a két • ország határán az összeütkö­zések megelőzésére, a viszony normazilásának elősegítésere. Az előzmények közismerteit: Costa Ricából törtek be Nica­raguába az Eden Pastora ve­zette Arde ellenforradalmi szervezet emberei. Az volt a céljuk, hogy elfoglalják és huzamosabb ideig megszállva tartsák a viszonylag elszige­telt helyzetben lévő San Juan del Norte városkát, s ott „eí- lenkormányt” alakítsanak, amely Hondurastól Guatema­lától, más reakciós latin­amerikai rendszerektől, s végső soron az Egyesült Ál­lamoktól katonai segítséget kérne a sandanista kormány­zat megbuktatására. A benyo­mult ellenforradalmárokat egy lendületes ellentámadás visszavetette, tervük meghiú­sult. Washington azonban to­vábbi nyomást gyakorolt Costa Ricára (például közös hadgyakorlat érdekében, noha a kis közép-amerikai ország­nak nincs is hadserege), el­sősorban Nicaragua bekeríté­se céljából. A keskeny kö­zép-amerikai .földnyelven .Ni­caraguát északról * Honduras, délen Cösa Rica határolja, s ha ehhez hozzávesszük a tengeri utak elaknásttását, be­következhetett volna a hala­dó ország szinte fizikai el­szigetelése. Ilyen körülmények között nem kis jelentősége van an­nak. hogy Nicaragua és d-!i szomszédja megáRanodásI irt alá, s ez a ténv megerősítette washingtoni kongresszusban a a mexikói elnöknek énoen a héten elhangzott szavainak igazságét: katonai ténések és fenyegetőzések helyett nóliti- kai kibontakozást kell keresni a közép-amerikai irt'eícr: ér­mésben. Réti Ervin Temetés A chilei fővárosban eltemették Walter Rauffot, aki 78 éves korában, betegség következtében halt meg. Rauff (akit nemrég a televízió is bemutatott egy leleplező filmriport- ban) szerkesztette a második világháborúban az első „moz­gó gázkamrát”, s háborús bűnösként közvetlen részes volt kétszázezer ember meggyilkolásában. A háború után búj- kált, majd Chilében telepedett le s jóllehet több ország, köztük az NSZK és Nagv.Britannia is kérte kiadatását, megtagadták. A Pinochet-kormány legutóbb arra hivatko­zott, hozv a chilei törvények «géwpt Rauff bűnei elévültért. A temetésen náci külsőségek voltait, s a helyszíni tudó­sítások szerint az összegyűlt volt SS-tisztek karjukat a ré­gi köszöntésre tartva, „Heil Hitlert”-t kiáltottak. Chilében manapság csak a náci bűnök évültek el, a nácik változat­lanul élik világukat. R. E. Gazdaggá tette a szépség Chnoupek Zimbabwében Pénteken hivatalos baráti látogatásra Zimbabwébe ér­kezett Bohuslav Chnoupek csehszlovák külügyminiszter. Szombaton tárgyalásokat foly­tatott Witness Mangwende zimbabwei külügyminiszter­rel nemzetközi kérdésekről. (MTI) Robbantások Péntek este pokolgép rob­bant az észak-írországi En- niskillenben. Két ember meg­halt, tizen megsebesültek, köztük ketten súlyosan. A pokolgép egy autóban volt el­rejtve. A gépkocsi egy sport­telepen parkolt, ahol éppen díjátadási ünnepség zajlott Huszonnégy óra leforgása alatt ez volt a negyedik rob­bantásos merénylet Észak-Ír­országban. (MTI) Egy 21 éves fekete hajú egye­temistát, Mai Shanleyt vá­lasztották meg az Egyesült Államok szépévé csütörtökön a floridai Lakelandben meg­rendezett országos versenyen. A tanár szakos kisasszony Uj-Mexikó állam szépségki- rálynőjeként indult a verse­nyen. Jutalma: 100 ezer dol­lár készpénz, megszámlálha­tatlan mennyiségű ajándék, köztük egy Mazda gépkocsi és egy New York-i lakás. (MTI) i

Next

/
Thumbnails
Contents