Nógrád. 1984. április (40. évfolyam. 78-101. szám)
1984-04-11 / 85. szám
LABDARÚGÁS — Megyei bajnokság Hegoszló vendégés hazai sikerek A megyei labdarugó-bajnokság felgyorsult tempója megosztott eredményességgel járt a hét végén. A szombati ÖMTE—Karancslapujtő találkozó nyújtotta az első meglepetést: nyertek a vendégek. Vasárnap a Balassi SE csapata folytatta a sort; bár egyhónapos sikertelenségét szakította meg kisterenyel győzelmével. „Papírformás” eredményt igazoltatott a csaknem bajnok Romhány a Szőnyi SE-nél, de a Nézsai Tsz SE csapata Is Kazáron — a hazaiak bánatára. A pályaválasztók közül a Volán volt a leggólerösebb. Valamelyest javult a gólátlag, már „stílusosan” ragaszkodott a mezőny a tavaszi 6./XXI. forduló számszerűségéhez. Négy pályaválasztó 14 góljára öt vendégcsapat hetet lőtt. Kiállításban, sárga lapos figyelmeztetésben most sem volt hiány. va a kezdőkörben cselezgető Tőrét Alapi leszerelte, s a kapuba vezette a labdát. 3—0. Pár perc múlva Berzák keresztlabdáját Berkes vágta a kapu bal oldalába. Az igen jól játszó PSB ellen a tartalékos somosiak nem találtak ellenszert. Jó: Pusztai, Tar- csányi, Andó, Ravasz, Berzák, ill.: Miklóssy, Szabó L., Dóra. Erdökürt—Nóg rádmegyer 3—0 (1—0) Erdőkürt, 300 néző, v.: Dóra. E.-kürt: Radics — Tusán, Romhány—Szőnyi SE 8—0 (1—0) Volán: Herczeg - Schercz Nedeliczki Proksza Holta« (Dér), Miklós, Klement, Póczos — Blaskó (Horváth), Pe- n' u.B^‘ Jobbágyi, 200 néző, v.: Ma- kete. Németh — Isdinszki, á MjhályP N-megver- Angyal kovinyi. Kerámia: Kovács — Tábori, Keszthelyi. Edző: Kiss y‘ ’ Fy. 1 , Szűcs, Zagyvái, Jelen, Kér- Imre. Szendehely: Szúnyogh “J1m’ tész - Kecskés, Pingiczer, - Müller, Üjvári, Jámbor, Sánd°r.^ Pincze - Sági, Hodúr (Ma- Bach - Reich, Rácz, Schlenk Í51uppa ®y” v*1.kl ~ ring), Balogh (Matyóka). Ed- — Rónai, German, Szlama. £*A SiL. V«..*« t » ző: Beke Ferenc. Szőnyi SE: T.: Pólós, Holecz. Edző: Jám- \6nJt Bangó - Szrena, Török, bor Vilmos. A lelkesebben ™zaiak foStosan felöröl- Gyetván, Molnár (Kozma) - játszó Volán könnyedén érte Stendé8c«MteUenál á^t Csorba, Kocsis, Sándor I. - el góljait a gyenge védőmun- IfÓcskáiSzáiWII vala- Váradi, Patai, Petre. Edző: kát nyújtó vendégekkel szem- s£"k. Csorba Tibor. Az I. félidőben ben. A jó formában levő tá- Äten nyffi a SS a romhánylak támadtak töb- madósorból Keszthelyi mes- jra ■ SDOrjszerű találkozót bet. A 17. percben a hazaiak terhármasához Isdinszki csat- Jó. N’ ri ?i ki s á TT' röviden szabadítottak fel, s lakozott góllal, majd Horváth azampor ii., Hodűr kotorta a hálóba a állította be a végeredményt, veik, ’ ’ labdát, 1—0. Három kerámi- Jó: Póczos, Fekete, Blaskó, ’ ás helyzet után feljavult a Tábori, Keszthelyi, Németh Szőnyi-gárda, s a levegőben Zs., ill.: Újvári, Schlenk, Ger- lógott az egyenlítő gól. Mégis man. a taktikusabb, érettebb A bajnokiág illái* csapat volt eredményes: a 85. percben Sági 30 méteres bombáját a szél Bangó kapujártak jobb sarkába csavarta. Jó: Zagyvái, Jelen, Sági, Pincze, 1, Romhány 21 17 4 - 37- 4 38 2, Pásztó 21 11 3 7 35-20 25 3, St. ötvözet. 20 11 3 6 32-20 25 Mátranovák—Szccsény 8—1 (1—0) Nézsa—Kazár 1—0 (0—0) 4. St. Volán 5. M.-novák 6. Szőnyi SE 7. K.-lapuJtő 8. Balassi SE 9. St. Somos. 10. Nézsa 11. Kisterenye* 12. Erdőkürt 13. Szendehely 21 10 3 8 30-29 23 21 10 2 9 30-28 22 21 8 6 7 20-24 22 21 9 3 9 31-29 21 21 9 3 9 30-20 2 21 9 2 10 25-32 2 21 7 6 8 32-28 21 8 5 8 25-24 21 6 5 10 33-47 21 5 7 9 24-42 llf 21 5 6 10 25-34 /> 21 4 8 11 16-35 14 20 4 4 12 13-38 (2 •■■pontelvonással büntetve. Egyenlő pontszámúakviál a g('r«1« rp.. ... ~ j T Mátranovák. 200 néző, v.: ill.. Torok, Csorba, Sándor I. Fodor M.-novák: Zólyomi — Léport, Kovács, Mihály, Kot- roczó - Csikós, Mezei, Kil- h. N%'megyw czin (Czene) — Danyl, Farkas, is. Kazár ’ . „„„ . , ■, , Serföző. Edző: Szoó Miklós. széciény Kazár, 300 néző, v.: Juhasz gzécsény; Vanya L., — Gye- L. Nézsai Tsz SE: Szepvölgyj nes> Kalmár, Csordás, Orgo- Egyenlő pontszámúaknái a g.r- — som, Koncz, PProntvai ványi — Molnár, Szőke Var- különbség helyett az itjúsági ctlJ., Füle — Zatykó, Koncz S., ca S _ Szeles Sáai (Varga Palok Jobb helyezése alakítja ja Kovác s (Prontvai-T.T-— Szé- z.), Ravasz (Fiikor B.). Edző: sörrermeTípaPa Fleischer. Gyenes József. A küzdelmes . márciu. 31.én elmaradt Edző: Majnik Janos. Kazár: mérkőzést fogcsikorgatva” elmaradt Koós — Molnár Csünke Sza mer*9, 1 „rogcsíKorgaiva gt_ ötvozetgyár—Szecseny ^ , nyertek az erőteljesebben ta- mérkőzést ma iát szák Az ifbo, Paldi — Kőmár (Tolnai madó s a kaou előtt határo- . ,_ma H F1 Radics Kovács -1 Rnr „ V , e °. nala™ jusagiak 15, a felnőttek 16.45* ■’< «acncs, ivovacs — Bor- zottabb novákiak. A vendé- kor kezdenek nai, Toth M., Tőzser. Edző: gek pontot érdemlő játékkal Morva Janos. A jo iramú vesztettek. Góllövők: Farkas, Összegyűjtötte: Andő Miklós meccsen mindkét csapat (fő- Serfőző, ill.: Varga S. Jó: Ko- sok gólhelyze- vács, Mihály, Serfőző, Farkas, tét hibázott A 65. percben jjj.: Kalmár, Csordás, Szeles, Molnár hibájából Fleischer el- yarga S. futott és a rövidsarokba lőtte a sorsdöntő gólt. A 70. percben Tolnai beállt, de fe- leselésért piros lapot kapott, így csapata csak tíz emberrel játszotta végig az utolsó negyedórát. Jó: Szépvölgyi, KOSÁRLABDA NB !!. Kettős férfigyőzelem STC—Szarvasi Főiskola Sí—6 fi (43—29) Szarvasi Főiskola—STC 66—59 (35—24) STC—Miskolci Postás 88—63 (41—28) Sándor. Az eredmény alakulása: 5. p: 12—7, 10. p: 22—22. 15. p: 30—26, 25. p: 51—39, 30. p: 52—45, 35. p: 65—57. Szarvas, v.: Zsíros, Farkas. Szarvas, v.: Zsíros, Farkas. Salgótarján, v.: Turnár, STC: Juhász (45), Tóth (2), Miskolczi (17), Longauer (14), Kondor. STC: Magyar (10), Szabó (10), Dániel (6), Ma- Takács (16). Belinyák (6), An- Tóth (2), Szabó (29), Juhász gyár (13). Cs.: Kojnok (3), gyal (2). Cs.: Fazekas (4), (27), Laczkó (10). Cs.: Dániel Ariéval (21 Fd™- faroké Karakasev. Edző: Szarvas Jó- (6), Novák (2), Angyal (2). Angyal („). Edző. Latzko zsef Az eredmény alakulása: 5. p: 14—4, 10. p: 27—12, 15. p: Az eredmény alakulása 5. p: 31—20, 25. p: 55—36, 30. p: 8—4, 10. p: 10—10, 15. p: 61—45, 35. p: 73—55. 19—16, 25. p: 41—28, 30. p: Az NB II. újonca, a Mis49—34 35. p- 59 44. kolci Postás több Idősebb, ’ volt NB I-es diósgyőri játéA dobogós helyet elfoglaló kossal megerősödve érkezett A jo képességű szarvasi fér- főiskolás női csapat a Zala- Salgótarjánba. A találkozó fi főiskolások az első negyed- egerszegről visszatért NB I-es kevésbé volt látványos; mint órában szoros küzdelmet viv- Frankóval és az ifjúsági vá- ahogy Laczkó Sándor, a meg- tak a tariániakkal Ehhez el- lógatott Lestyánnal túlságo- bízott edző jellemezte: a győ- . san erős ellenfele volt a tar- zelem volt a fontos. A cél ér- sőso b n a gyengéi ed a jániaknak, elsősorban dobó- dekében mintegy 20 percen jani vedekezes is hozzájárult, biztonságával múlta felül át a fiatalok kerültek a küz- A 15. perc után és a máso- őket. Az első játékrészben a dőtérre. Ez helyenként visz- dik félidő elején már javult 15. percig szoros volt a küz- szaesést jelentett. A kritikus az STC csapatjátéka sűrűb- delem, innen szerzett több időpontokban az edző újra kezhpn hullnunk a kncarak és Pontos előnyt a hazai együt- dő ötösét vonultatta föl, s az Den nuuonaK a Kosarait es tes_ A tarjániak a véghajrá- általuk kiharcolt 25 pontos Juhasz ellenállhatatlanul er- ban újítottak és sorozatban előny mér elég volt a biztos vényesítette kosárszerző tu- szerzett 8 ponttal szépítettek győzelemhez. dományát. az eredményen, — mátyus — , RÖPLABDA NB II. Tarjám győzelem Gyöngyösön STC—Gyöngyös 3—2 (—11,11, a feljavult ütősor „kiütötte” 9( _is, 7) ellenfelét. A negyedik játszmába n már 10—1-re vezetett az Salgótarján v.: Csemák, STC. Utána rövidzárlat kö- Varga. STC: Kiss, Sárai, Szijj, vetkezett. Az ellenfél 13-7- Galló, Liptai S., Prajsnár. re, majd 14—9-re felzárkóCs.: Kőbán, Liptai I., Tiha- zott. A tarjániak kapkodásá- méri. Edző: Farkas Róbert. ra jellemző, hogy öt játszma- A kiesési harcban értékes labdájukat sem tudták érvé- győzelmet aratott az STC nyesíteni. Végül is 20—18-ra Gyöngyösön. A hatodik győ- győztek a gyöngyösiek. A dön- zelem reménytkeltő a bent- tő játszmában 5—1-re, majd maradásért folytatott harc- 8—3-ra újból elhúzott a STC ban. s ezúttal a hajrában sem maAz első játszmában 6—2-re, radt alul. Megtorpanás nél11—3-ra vezetett a tarjáni kül, biztos győzelmet aratott, csapat. Innen már egy pontot (Az ifjúsági csapatok talál- sem tudtak szerezni. A má- hozóját a gyöngyösiek 3—1 sodik sor pontatlanul ütött, arányban nyerték.) ■ s a mezőnyjátéka is gyenge volt a megtorpant együttesnek. A második játszmában végig vezetve, 3—5 pontos különbséggel, javuló játékkal győztek. Különösen ütéseik voltak pontosak. A harmadik játszmában 3—0, 6—5 utána — mátyus — Álvics újabb sikere Usti nad Labemben befejeződött a Csehszlovák Nagydíj elnevezésű nemzetközi ökölvívótorna. A döntőben egy magyar szerepelt: nehézsúlyban az európa-bajnoki ezüstérmes Alvics Gyula pontozással győzött a csehszlovák Li- gos ellen, így nem sokkal a velencei verseny után újabb rangos tornán diadalmaskodott. Alvies kemény küzdelmet vívott az ütést jól álló Ligos- sal, de mindhárom menetben jobb volt, s rászolgált a sikerre. A döntők lcf-rdekesehb küzdelme szupernehézsúlyöan zajlott le. A szovjet Ljukov biztosan vezetett a kubai Cardenas ellen, amikor nem sokkal a harmadik menet vége előtt Cardenas kiütötte ellenfelét. Balassi SE—Kisterenye 1—0 (0—0) Bátonyterenye, 300 néző, v.: Koncz P., Szilágyi, Fleischer, ^ál. BBHSE: Busái — Sivó, 111.: Koós, Tóth, Romár. Na«r A'. Vaskor, Takács — Antal T„ Bérezi, Knapcsek — Veres, Gál, Gall. Edző: St Ötvözetgyár Nagy J' Lászl°- Kisterenye: a „ Szikora — Szomszéd, Dobro* u u—'esi, Molnár, Berta S. — Ra,nn dics S„ Rátóti, Oláh — TeV -Srn™itfr K Thn keres, Bajnóczi, Végh. Edző: v.: Enreiter. K.-lapujto: Ehn c.,,’ , ’ A ®T — Földi Novak T Osaváni Szilagyi Gyula. Az I. félidőTelek - pintér Befsfnveí ben a gólhelyzetek kihaszná- Telek - Pintér Be senye., ,ágival hadilábo„ álló, tartaSimon I. — Romhányi (Vili nyi). Orosz A., Simon L. Edző: Horváth Ferenc. ÖMTE: Bozó — Győré, Imre, Fodor, Klányi — Bogár (Szabó J.), Bartha (Majnek), Oravecz I. — Borbély, Nagy, Kovács. Edző: Kt'iskó Lajos. A széllel lékos hazaiak támadtak többet a jó iramú, sportszerű mérkőzésen, szünet után pedig a vendégek kezdeményeztek többet. A 75. percben, szabadrúgásból, 17 méterről Vaskor csavarta a labdát a hal felső sarokba, eldöntve a szemben iátszó vendegek dz < -. -1 ta» i ket P°nt sorsat. Jo: Sivó, I. félidőben védekezésre kény szerültek, de kontratámadáVaskor Antal, Bérezi, 111.: saik veszélyesebbek voltak a Molnár L„ Szikora, Dobrocsi, hazaiakénál A 20. percben Szom«ed. Orosz érvénytelen gólt szerzett, öt perc múlva Bessenyei kapufát, majd (Simon I. belőtt labdájából) gólt lőtt. Hazai helyzetekkel folytatódott a II. félidő is, de újabb laPásztó—Somos 4—0 (1—0) Pásztó, 500 néző, v.: Tapujtől kapufa és egy érvény- kács. PSE: Bús — Pusztai, telenített gól következett. A Tarcsányi, Andó. Ravasz — 88 percben Orosz saját tér- Berzák, Szeles (Berkes), Ba- félről indulva, két védőt fu- logh — Alapi. Kovács (Nagy tott le, s a kimozduló Bozó J.), Nagy I. Edző: Simon Im- mellett a jobb sarokba gurít- re. St. Somos: Földi, (Hor- va a labdát, beállította a Jó nyák) — Szikora, Szabó. Tőiramú és színvonalú mérkö- re, Miklóssy — Orosz, Balázs zés végeredményét. Jó: a tel- Z., Antal B. — Balázs K., jes vendégcsapat, ill.: Klányi, Dóra, Bede. Edző: Bandúr Borbély, Bozó. Mihály. A 30 percben Kovács A éles szögből meglőtt sza- St. Volán—Szendehely badrúgása nyomán a bal sa- 5—0 (2—0) rokban kötött ki a labda. 1—0, A 65 percben Alapi kereszt- St. síküveggyári salakpá- labdáját Balogh lőtte a jobb lya, 300 néző, v.: Kriston. sarokba. 2—0. Tíz perc múlISTVÁN,A KIUÄlsY A NÓGRÁD totótippjei, 15. hét 1. Dortmund—Mannheim 1 2. Frankfurt—I. FC Köln X 2 3. Hamburg—Mönehengladbach 1 X 2 4. Leverkusen—Bremen X 5. Hannover—Schalke 04 I 6. Hertha BSC—Ulm 1 7. Genoa—Milan 2 X 8. Roma—Juventus X 1 9. Torino—Udinese 1 10. Arezzo—Campobasso 2 11. Monza—Sambenedettese X 12. Palermo—Padova 1 X 13. Triestina—Cremonese 8 14. Duisburg—Kassel 1 15. Cagliari—Como X 2 15. Catanzaro—Cesena S SZÍNES MAGYAR FILM MEGYEI BEMUTATÓ ELÖADÄSAI: IV. 19—21. PÁSZTÓ, IV. 22—29. SALGÓTARJÁN, - V. 3—7. BALASSAGYARMAT. A RENDKÍVÜLI ÉRDEKLŐDÉSRE VALÓ TEKINTETTEI A SALGÓTARJÁNI NOVEMBER 7. FILMSZÍNHÁZBAN IV. 12-TÖL, A BALASSAGYARMATI MADÁCH FILMSZÍNHÁZBAN IV. 24-TÖL jegyek elővételben is kaphatók! Góltotópályázat A múlt heti pályázatunkra 312 darab szelvény érkezett. A két kiemelt mérkőzés végeredménye: Bayern München— VfB Stuttgart 2—2, Padova—Atalanta 1—1. Egy találatot 39 szelvényen találtunk, mindkét mérkőzés végeredményét 3 pályázónk tippelte meg helyesen. így 10—10 darab totó- szelvényt nyert Csák Ferencné, Salgótarján, Gorkij-telep A/6 B.; Kurinka Éva, Salgótarján. Palócz Imre tér 2.; Po- nyi Sándorné, Salgótarján, Budapesti út 58/b. A nyereményeket postán küldjük ki! Kérjük, szíveskedjenek • góltotópályázatot tartalmazó borítékra, vagy levelezőlapra pontosan felírni a címet: NÖGRÁD szerkesztősége, Salgótarján, 3101. Palócz Imre tér 4. Tüntessék fel a „Góltotó” jeligét Is. Góltotó I. ROMA—JUVENTUS, végeredmény: 2. CAGLIARI—COMO, végeredmény: NÉV: LAKCÍM: