Nógrád. 1984. április (40. évfolyam. 78-101. szám)
1984-04-10 / 84. szám
Riadó 19—65—84! No, nem kell megijedni, nem lesz megint országos riadó az úttörőcsapatoknak — habár, jövőre igen! —, mindössze arról van szó, hogy az e heti Üttö- rösarkot teljes egészében a március 21-i eseményeknek szenteljük. Salgótarján, Petőfi Sándor iskola „Csapatunk februárban értesült a játékról, így azóta zajlottak az előkészületek. Fölkerestük előzetesen a megyei tanácsot, ahol gyűjtőmunkát végeztünk, és sokat megtudtunk a Tanácsköztársaság dicső 133 napjáról.. Aztán eljött a várva várt nap. Az iskolában titkosírással közölték, jelvényt kell készítenünk... Délelőtt sajtófórumon vettünk részt, ahol a város vezetői tájékoztattak bennünket Salgótarján jövőjéről. Délután akadályversenyt rendeztünk,, este pedig tábortűz mellett adtunk műsort.” (Szalai Éva) Érsekvadkert „Sok készülődéssel lelt el ez az időszak, de megérte! S hogy mi mindent csináltunk? Egy része ma is látható: a csapatfalat tablók, plakátok ékesítik. Régen böngésszük a NÓGRÁD-ot, de hiába, ezért kürtöljük világgá, hogy énekkarunk, melynek 84 tagja van arany minősítést szerzett az Éneklő ifjúság hangversenyen!” (VÜK őrs) Kalló „A Miki egér őrs, amelynek mi is tagjai vagyunk, két idős nénit patronál, s március 21-én azt a feladatot kaptuk, hogy beszélgessünk, idős emberekkel. Mi őket kerestük föl, név szerint: Bacsa Istvánná (Julis néni), s Nikes Róbertné (Kati néni). Sokat beszélgettünk velük a régi időkről. Azt tervezzük, hogy az őrsi pénzből majd ajándékot is veszünk nekik...” (Budai Ildiké, Dóra Julianna.) Karancslapujtő „Minden osztály külön feladatot kapott, nekünk a tanács és a lakosság kapcsolatáról kellett ismereteket szerezni. Riportot készítettünk Osgyáni Pál tanácselnökkel, aki szívesen válaszolt a kérdéseinkre, s ezt magnóra is vettük... az iskolában az alábbi levél fogadott bennünket: mindenki hozzon magával túrafelszerelést, hideg élelmet, tűt, cérnát, ollót, rajzlapot, filctollat. A tettek beszélnek!... Volt aztán csillagtúra, akadályverseny, lövészet, emblémakészités, filmvetítés. s végül eredményhirdetés. amely nekünk különösen nagy örömet okozott, hiszen mi. 7/a-sok lettünk az elsők! (Fényszarusy Zsuzsanna, Fodor Krisztina) Mótroverebély „A riadónarancs felolvasása után a rajok megfejtették a titkosírást, s elkészítettünk egy rajzot, amely egy díszjelvényt ábrázolt. Majd osztályonként gyülekeztünk, s elindultunk az akadályversenyre... ezután ki-ki sajátos feladatot kapott, ezekkel telt el a délután. Este hat órakor lobbant föl a tábortűz, mellette verseket mondtunk, énekeltünk, s itt hirdették ki az eredményt is: a mi osztályunk bizonyult a legjobbnak. Nagyon örültünk az oklevélnek és a jutalomlabdának.” (Gort- va Katalin, Verebélyi Beáta) Alsótold „Az alsó tagozatosok egy régi párttagot, Hirka Sándort fogadták, versekkel, prózákkal, énekke! és virággal köszöntötték az idős bácsit. Az 5—6. osztály a termelőszövetkezetbe látogatott el, ahol az ott élők munkájáról, életéről érdeklődtek, a 7—8. osztályosok pedig a tanács és a lakosság kapcsolatáról készítettek albumot... Nagyon izgalmas akadályversenyen is réSzt vettünk, itt a nyolcadikosok Tengerész őrse vitte el a pálmát. Majd az udvaron meg- gyújtottuk az emléktüzet, s dalokkal emlékeztünk a Tanácsköztársaságra.” (Klátyik Mónika) Homokterenye „Az úttörőcsapat szürke színű kartonokat vásárolt, s eb- bői sapkákat készített, így az egész csapat egységesnek mutatkozott... A többi feladathoz hasonló teendőink után a 7— 8-os tanulók fórumon vettek részt, ahol kérdéseinkre a tsz, a ruhagyári, a helyi párt-, állami és társadalmi szervek vezetői válaszoltak, nagyon hasznos dolgokat tudtunk meg tőlük. Délben a tsz vendégül látott bennünket, finom gulyáslevest ettünk... Délután pedig ki-ki a saját maga által készített fáklyával vonult fel. Gyönyörű látvány volt a hosszasan kígyózó, fényes eleven sor...” (Kotroczó Róbert) Pásztó „Először 13 állomásos tudáspróbát rendeztünk, játékos fejtörő volt ez a javából... Délben hazamentünk ebédelni, s mindenki elkészítette a riadósapkát, aztán kezdődött az Ügyesség-bátorság vetélkedő, amelyet hosz- szas küzdelem után a matematika szakraj nyert meg a tudósítói csapat előtt. Ezután meggyújtottuk a tábortüzet.” (Zeka Andrea) Cered „A riadóparancs meghallgatása után mindegyik raj kapott egy térképet, és ennek I segitségével juthatott át az akadályokon. Elméleti és gyakorlati feladatokat kellett megoldanunk a nyolc állomáson... Kellemesen elfáradtunk, kicsit pihentünk, aztán rozsét szedtünk, s mindegyik raj megmutatta mit tud főzni... teli hassal tértünk haza.” (Bóna Éva) Ecseg „Már kor§n reggel elindultunk az őrsi búvóhelyekre, hogy együtt hallgassuk mega rádió riadóparancsát... két katonavendégünk is volt e napon, ők olvasták fel a feladatot, Aztán 8 állomásból álló akadályversenyre indultunk... majd filmvetítés következett... este hatkor tábortüzet gyújtottunk a hős elődök tiszteletére.” Karancskeszi „Mielőtt kezdetét vette volna az akadályverseny Fekete Tibor munkásőrparancsnok köszöntött bennünket... a verseny során felelevenítettük a Tanácsköztársaság legfontosabb eseményeinek dátumát, meghatároztuk az ellenség táborhelyének irányát, a témával kapcsolatos dalokat énekeltünk, vizesárkon mentünk át... az izgalmas versenyt a Vadvirág és a Vidámság őrs nyerte.” (Szőlős Kinga, Zsi- dai Renáta, Tóth Ágnes Melinda) Erdőkürt „A riadóparancsnokságon a következő utasítást kaptuk: razjlapból készítsetek riadósapkát és díszjelvényt, majd a felhangzó jelre gyülekező!... Később műsorral emlékeztünk a Tanácsköztársaságra... pár szál virágot vittünk a temetőben nyugvó vöröskatonák sírjára... este emléktűz lobbant. Remélem, minden társam boldogan fog visszaemlékezni ezekre a napokra, s szeretnénk, ha újból lenne!” (Berceli Judit) p • » ozovirag *A szótagokat rakjátok helyes sorrendbe egymás mellé és egy közmondást kaptok eredményül. Hogy szól ez a közmondás? A helyes megfejtéseket április 20-ig kérjük beküldeni a következő címre: Űttörősarok, NÖGRÁD szerkesztőség, Pa- lócz Imre tér 4. n kipufogó gázok szerepe a balesetekben Hatásos megelőzés Jelentékenyen csökkent a balesetek száma a Salgótarjáni Kohászati Üzemekben az idei év első negyedében a korábbi állapotokhoz viszo- nyitva. összesen huszonnyolc sérülést jegyeztek föl a gyárban, tizennyolccal kevesebbet, mint a korábbi év első három hónapjában. A sérülésnapok miatt kiesett műszakok száma 891 -re rúgott; ez harmincnégy százalékkal kevesebb a tavalyitól. Ezer főre 7,4 baleset jutott az acélgyárban Az üzemi sebesülések csők kéné sével ellentétben sokasodott az „úti balesetek” száma: hat ilyen történt, háromszor any- nyi. mint a múlt esztendő első negyedében. Angol kutatók megállapították, hogy számos balesetben nagy Va- tószindséggei közrejátszanak a kipufogó gázok is, mert csökkentik az autóvezetők reagálóképességét. Amikor egy autóvezető a sűrű városi forgalomban az előtte haladó kocsik kipufogd gázait belélegzi ebből általában nem vesz észre semmit, de ha egy szokatlan közlekedési helyzetbe keríti, a belélegzett gázok miatt a másodpere töredékével megkésve reagálhat, a ez már balesethez vezethet. Mindennek valószínűleg az az oka, hogy a kipufogó gázokban levő szénmonoxid gátolja a vét oxigénszállítasát a tüdőből a szervekhez. Mivel így elégtelen az agy oxigénellátása is, csökken a koncentrálóképesség. A kutatók szerint, ha egy autóvezető végighajt London eldugult főútvonalain, az előbbieket tekintve ez olyan hatással van rá. mint egy repülés — nyitott re- oiilőgéphen — 1200 méter magasságban, az axigénszegény levegőben. Néma tavasz... C salhatatlanul itt a kikelet, és ezzel együtt a megmásíthatatlan bizonyosság is, hogy az önpusztító ember rendíthetetlen következetességgel teszi tönkre környezetét. Füstöl a megye és füstöl az ország, a tűzoltólaktanyák pihenői jószerével üresek, mert a piros autók utasai csaknem állandóan úton vannak. Megakadályozni a nagyobb bajt, menteni mindazt, amit a felelőtlen ember habozás nélkül gyors pusztulásra ítél. Az intő jelek itt vannak előttünk, már messziről feketlenek a megperzselt hegyoldalak, a porrá égetett csalitok és csenderesek, a zsírként égő nádasokról és rétszélekről nem is beszélve. Hamu, fekete üszög, holt vidék minden. Pedig a gyufa lángjának lobba- nása előtt itt is élet volt. Talán már fészket, rakni készült a madár; a vegyszerezett táblákról itt keresett menedéket az őz; a biztosnak látszó menedékben fialt meg a mezei nyúl. Balszerencséjére, mert a nyúlfiak is odavesztek mindenféle más apró élőlénnyel együtt. De mit számít egy pár nyúl, néhány madár, pár tucat megriasztott és megperzselt őz. — legyint a piromániás gyújtogató. A gonosz és elvetemült, tettétől soha vissza nem riadó bűnöző, aki évről évre, hétről hétre kezébe veszi a gyufát és kiballag a határba. Igen, a bűnözőkről beszélek, mert határtalan pusztításuk nyomán ez a legenyhébb jelző, amit megérdemelnek. Az élővilágban, az embert is éltető környezetben okozott kár ugyan forintban nem fejezhető ki. De ára van, súlyos ezresekben, mérhető ára van az elvetemült módon leégetett erdőknek, a szélkavarta sűrű füstben összekoccanó autóknak. A lassan szünet nélkül robogó tűzoltóautók üzemanyagáról nem is beszélve. Bár ki tudja, melyik a nagyobb kár. Az öt-tíz-húsz hektárnyi erdőé-e, vagy a természetes közegéből kipusztított, s lassan kivesző élőlényé-e? A jámbor hangyának meg az énekes madárnak is helye van a földön. Mi több, pótolhatatlanul szükség van rájuk ezernyi más bajtól is gyötört természetünk immár úgyis vészesen felborult egyensúlyához. Azt mondja a megyei fővadász, hogy az egyik vadásztársasági elnök szemleútra invitálta a minap, a szomorú határjárás után pedig- megkérdezte: „Ezek után ugyan hová tegyem a fácáncsibéket?!” Az ember által, mesterségesen keltetett fácáncsibéket, amely- lyel a vegyszer, a gép és a gyújtogatás miatt immár vészesen megfogyott állományt szeretné feljavítani. Csakhogy már nem maradt a határban egy tenyérnyi hely, amelyet ne pusztítottak volna földig a lángok, oda az apróvad utolsó. élettere is. Az apróvadé, melyet már jobbára nem is puskavégre szánnak, csak vissza akarják adni a természetnek azf, amit megrabolt tőle az ember. A mérhetetlen puszi tás nyomait figyelő és a távolabbi időkre is tekintő ember kellő indulattal már ezt mondja: „Nem kell háború, meg atombomba sem, a sokszor pillanatnyi érdekeit is feledő ember kipusztítja önmagát. Az egyensúly felborítása, a természetes környezet módszeres tönkretétele legalábbis az első lépcső az önpusztító perspektívához”. E mélyebb összefüggésekkel való azonosulás késztetett arra, hogy a gyújtogatások idején magam is ezzel keljek útra: csak fogjak meg valakit a tilost művelők közül, azonnal a hatóság elé citálom. A tettenérés persze keservesen nehéz, egyszer azonban kedvez a szerencse. A Szécsény felé vezető országút mentén, nem messzire a 21-es főúttól lángol egy csenderes a nádassal együtt. Ha megfordul a szél, nagy az esély arra is, hogy _ a völgyben felgyalogolnak a lángok az erdőig. Az országúton lovas kocsi, három utasa, békésen sörözik és fölöttébb meglepődnek, amikor utasommal együtt azt tudakoljuk: ki volt a gyújtogató? „Egy biciklis” — így a kurta válasz. Körbejárom a lovas kocsit, cégtábla sehol, a hajtó pedig durcásan néz jegyzetfüzetemre. „Azzal meg mit akar” „A nevét és címét keresem, mert feljelentem azt az állítólagos biciklist és magukat idéztetem tanúnak!” Kis hábozás után mondja a nevét és címét, közben utasom visszatér a szántóföldről és a földútról: „Kerékpárnyom sehol. .További szóváltás után a kocsis végre kiböki: „Nem kell annyit hepciáskodni! Jól van, na, itt ül mellettem az öcsém, ő gyújtotta meg. De mi köze hozzá?!” Semmi. Csak annyi, mint bárki másnak. Feljelentem! Feljelentem? Itt van a jegyzet- füzetemben a kocsis meg gyújtogató testvér- öccs neve és címe, de minek strapáljam magam. Éppen a NÓGRÁD adott hírt róla, hogy tíz gyújtogatót — akik megszegték a MÉM tilalmát! „összesen 1500 forintra” bírságoltak. Másik négy esetben „egy égetés 200 forintba került”. Ha pedig így állunk, ha ennyire taksáljuk értékeinket és önmagunkat, akkor kár a hivatalos eljárásért. 150 vagy 200 forintnak ugyanis — szent meggyőződésem — a legcsekélyebb visszatartó ereje sem lehet semmiféle bűnös cselekedettől. Bár meglehet, hogy helyes és teljesen szabályszerű volt a birság. Csakhogy akkor a forrás körül lehet a bibi, éppen ideje volna megreformálni az ilyen nevetséges bírságra ösztönző rendelkezést. Hiszen nem tart visz- sza az olyan természetpusztító cselekedetektől, amelyekért egyszer talán a néma tavasszal kell fizetnünk. A néma tavasszal, amikor preparált egye- deken mutogatják, hogy „ilyen volt az apróvad” s amikor gépzene lesz a kikelet hangja. Ha marad ugyanis a természetpusztítás manapság tapasztalt féktelen intenzitása, akkor nincs messze az idő, amikor a, madárdalt is kizárólag a magnetofonszalag őrzi. Kelemen Gábor J Közérdekű javaslatok megvalósítása I ■■ ■■ rw I közös erővel Pásztó lakossága — a gazdasági egységek dolgozóival együtt — évről évre nagyobb aktivitással vesz részt a településfejlesztést, a lakóhely szépítését és a környezet- védelmet szolgáló társadalmi munkaakciókban. Az ellenszolgáltatás nélkül végzett munka egyre számottevőbb kifejezője lett a lakosság növekvő közéleti tevékenységének, a lakóhely szerete- tének. A tanácsi költségvetést is kímélő társadalmi munka növekedése lehetővé teszi, hogy a tervezett feladatoknál többet is megvalósítson a város. A korábbi eredményekre alapozva azt tervezi a városi tanács, hogy 1984- ben a/ egy lakosra jutó társadat munka értéke eléri az 1800 forintot. A fontos feladatok között szerepel az ifjúsági park építésének folytatása, ehhez — különösen a gépi munkák elvégzéséhez — várják a mezőgazdasági és ipari üzemek segítségét is. A tereprendezéssel együtt a szabadtéri színpad megépítését, a szabadtéri térburkolást, valamint a park fásítását is segíthetik a társadalmi munkások. A lakosság cselekvő- készségének bizonyítására ezen túlmenően is számos alkalom kínálkozik. Elkezdik sportpályák építését, segíthet a lakosság a vízellátás feltételeinek javításában, az üzemek közreműködhetnek az elektromos hálózat fejlesztésében. A stranddal szemben levő területen tenisz- és egyéb sportpályát alakítanak ki, a Nógrádi Sándor-lakótelepen folytatódik a parkosítás. Járdaépítésre a tanács határozata szerint azokban az utcákban kerül sor, ahol a munkálatok elvégzését vállalják és önkéntes hozzájárulással is segítik a szükséges költségek előteremtését. A társadalmi munkaver- senynek már hagyományai vannak a tanácstagi csoportok között, a verseny jól aktivizálja a tanácstagokat a jobb szervezésre, a lakosságot pedig a közérdekű javaslatok közös erővel történő megvalósítására. Éppen ezért a városi tanács ez évben is meghirdeti a városrészek közötti versenyt, a legjobb eredményt elérő városrész 50 ezer forint jutalomban részesül.