Nógrád. 1984. április (40. évfolyam. 78-101. szám)
1984-04-07 / 82. szám
Baranyi Ferenc: Sandro Térnek házamba sokan melegedni Bódi Tóth Elemér: A cédrus es én Mozdul a kéz, de vélt iránya sincsen, csak végzete: az húzza már a vásznon, meg nem állítja sem ember, sem isten, minden vonása rávall, mint a lábnyom. Világot lép a bic«-bóca mester, vörös hajába túr, akár parázsba —; s követ, mohát, mit lelke kútja vermel, aranyra vált a Botticelli-sárga. Mint kagyló héja, csont-magánya pattan és lángra kap egy karcsú nőalakban, ki úgy lobog, mint szél közé vetett fa. S megejtve, ím, a liliomos város, amelyet ötszáz évre meghatároz a diadalmas Vénusz: Simonetta. Csanódy János: A jegenyék Sorolnak a jegenyék, hosszan nyújtózkodnak, magasba lobban zöldjük, fáklyájuk, koronájuk, ünnepelnek, mint a királyok, valami születést koholnak, s igazságuk hiszem maholnap, hogy amit legmélyről-jövet kristály-szellemmel kitalálunk, az a szó, szabály, törvény nálunk; kitalálják ók is az őszt, amely majd venyigére fosztja ágbogukat, s úgy nyújtózkodnak télen át, mint a vesszősöprű magtárban nyelére állítva; magtárban állok, telt a Föli, i mint a jegenyék koronája, égnek áll minden' hajamszála. Mindjárt ki is igazítom a címet New lettem idézőjelbe, nem tehettem, mert azt csak akkor használhatjuk, ha minden szó, minden betű pontosan úgy áll, ahogy az eredetiben. Nos, az eredeti, a hű mondat: „Térnek házamba sokan melegedni...’’ Már szinte a hanglejtésről, a szavak egymás után való rendjéről fölismerni: Egy Illyés Gyula-versből való. A legújabb Szép versekben fog megjelenni, a költészet napján. Az idei Szép verseket forgatom, amely nélkül egyetlen év sem múlik el. Csaknem hatszáz oldalas, tekintélyes gyűjtemény. Persze, nem kritikára készülök, egyszerűen csak olvasom a verseket. Azt nézegetem, miről írnak mostanában a magyar költők. Ami gyorsan feltűnik: tisztelgő verseket az 1983-ban het- venesztendös Weöres Sándorhoz, s újra meg újra Illyés Gyuláról, Ágh István, Bella István, Csukás István, Keresztúrii Dezső, Kiss Tamás, Mátyás Ferenc. Oraverz Imre. Vas István. Veress M’klós — mind- mind irt egy-egy versei Illyésről. Illyéshez. Ki halála előtt, ki halála után. Vas István a nyolcvanadik születésnapra: „Ha magasban, ha a mélyben csak előre mindig, élen.” Veress Miklós: „Tőled tanultam kiáltani’.’; Keresztúry Dezső: ”... és akarod, nem akarod, jellé "magaslik alakod”; Kiss Tamás: ...a csill agára kát hozzád inazitják ” Jól tette a Szép versek Illyés Gyula: összeállítója, hogy ilyen sok, de megsem sok Illyésről szóló költeményt iktatóit be. Illyés Gyula tavalyi halála után a megrendülést elénk is kellett tárnia, kötelessége volt. Illyés maga a vers, még sokáig élni fognak mozdulatai a magyar versbeszédben, a versbéli gondolkodásban, a magyar eszméletben. Maga Illyés Gyula is benne, van a Szép versekben. Egyik négysorosa kezdődik azzal: „Térnek házamba sokan melegedni...” Igen. Sokan térnek házába, verseiben még melegedni, halála után is. A költészet napja van. Ilyenkor a versekbe térünk melegedni. Ez a nemzet még makacsul ragaszkodik a költészethez. Nem is tudjuk magunkat máshogy elképzelni. Amit naponta kézbe vészünk, az újság, minden hét végén versekkel szolgál. Minden me- l'oves gyei újság is. Költőket igyekszik fölnevelni Békésben, Somogybán. Komáromban, hogy aztán átadja őket, ha van bennük erő. elég tehetség, az eoés? országnak, minden olvasónak. A Szén versekben rá búk- 1 kanok Csorba Győző költeményére: Ars poeticák a XX. századból. Ez a versszeretőket igen közelről érintheti. Csorba Győző azt vallja ugyanis, hogy a vers nemcsak „hasznos", „praktikus”, „okos", „rendes”, „célszerű" kell, hogy legyen, hanem „szép" is. A szép vers olvan ahová oe lehet térni Győri László Darabos földből elém bukkan a cédrus, mintha Libanonban. Mintha semmi se történt volna, tér és idő egy pontba hull ma. Ámulok e csoda világon, mintha Salamon templomából. Kis gödölyém, kicsi szerelmem; együtt élek kis bűneimmel. Beéri-e kis áldozattal, amibe a föld beleroppan. Alázkodom csoda ligetben, irgalmas cédrus, ments meg engem. István: Hazafelé A körúti fényből kiléptem — Fekete alagút tinta-tó — A dohogó cementhabaró Szunnyadva készül a holnapi robajra Két kis talicska Egymásnak dőlve szerényen ásít felém A kamasz-ház váz-árnyéka Messze elém rohan Ismerősként Üdvözöl rrjint régi jóbarátot — Feketében zöld piros körök — Az öreg éjjeliőr lámpafénye Nyikkanva surran el mellettem S kutyája A főfal mellett könyöklő bódé Túlsó oldaláról Ars poetica — Tán álmodott valamit J Aprókat kaffog hörög. Szepesi Józsefi Jajdulások 1. Dühít és sért az értelem, kallódé rabja, életem magányos, bárgyú torzszülött 2. Vágy vígy engem kísértésbe tisztán szeretni, s adj erőt a kárhozatért cserébe 3. Olyan jólesik néha belemerülni léha gyógyító iszapodba, Lét 4. úgy hírlik, eltemettek mielőtt megszülettem, önkinzó, vak keservek 5. Sejtéseimre tesznek (mellőzve) szánalomból nem versbetört keresztel Polner Zoltán: Undor Visszeres kék virágok. A Nap mintha pincéből sütne. Szajhálkodik a zongora, a dob fuldoklónak a poharak is beletörülközik egy arc a füstbe. Ma szabadnapos a szerelem, asztalát körülállják. A tisztességről kornyikál az éj s a kisvárosi költő még záróra előtt leitatja a múzsát. Dolgozz, munkálj. A szép, a jő, a hasznos, mihelyt elkészül, az élethez áll. Minden jó mű eu.v-egy szabadságharcos. Légy hű magadhoz, olyanokat alkoss, ne fogja a halál! Tönkől József: Rezesbanda a réten rezesbanda a réten régi vasárnapok emléke a gyöngytyúk az ól mögött nevethettek dörejlő holdak a vénemberen a bolondon újra csak röhögéssel ki szól először: hova szaladt? a paphoz vagy a pincébe? diót verni vagy szántani? hova a hepehupás udvarból azzal a tökdudával a szeretet: akár a füst magamat nem tudtam meglátni föld 4s írás közt maradtam majd valaki elfelejteti velem az őszi domboldalon azokat a szárnyatlan lovakat azokat a befagyott trombitákat Káldi János: A szigligeti kertész Az őst, nagy fik alatt — a dús-illatú kertben — nyírja a sövényt napok óta. örvénylik már az álmaimbar az ismerős olló-nóta. Tudom,; otthon, ivek múltán is emlékszem e gyors kezű legényre. Csattogtatja a vidám ollót, majd beleveszik lassan az égbe. Alkotóház, 1978. j NQGRAD - 1984, április 7.. szombat 9 I
