Nógrád. 1984. április (40. évfolyam. 78-101. szám)
1984-04-07 / 82. szám
I A tanácselnök és a müsorve- A műsor elúszott: páriában maradt a menyasszony. zetö. Buják vizsgáztat — öriszentpéter és Hajós a félinget keresi. » :r Magyarország! HALLÓ BUJÁK' • Amikor a három tévés autó, úgy tiz óra tájékán elindult a Karancs Szálló elől Buják irányába, a társaság nagyobbik része optimista volt. Hogyne lett volna az, amikor óriási munkát fektettek már az egész „buliba”, meg aztán az áprilisi idő, finoman szólva változékony, egyébként szeszélyesen bolondos. Induláskor ömlött Tarjánra, a földekre most áldásos eső, pedig érkezéskor megkímélték a felhők az orrot lógató társaságot az ernyők kinyitásától. De nem sütött ki a nap. Még jó, hogy nem fogadtunk. Alig lehet ráismerni Buják központjára. Persze nem lehet összehasonlítani mondjuk a törökdúlás következményével, mindenesetre annyi reflektor,, hangszóró, gépkocsi, kamera, kellék borította a művelődési ház előtti teret, hogy szinte eltűnt minden ami eredeti. Apropó törökök! Nem csak a hidegr től didereg (főleg a férfitársaság, helyiek és idegenek), de a focicsata, eddigi rossz előjelek miatti, várhatóan ünneprontó végkifejletétől is. ” Amott egy ismerős^ Mélyeket szippant cigarettájából, s kissé idegesen topog, pontosabban tocsog a művelődési ház előtti kövezeten. — Izgulsz? — Inkább fázom — mondja a népszerű műsorvezető riporter, Győrffy Miklós. Ebben a pillanatban, az egész falut átharsogva megszólal az úr hangja a tengernyi hangszóróból: „Győrffy gyere fülesre!” Mindenki megszeppen, mi a csoda, itt pofonokkal fegyelmeznek? Szó sincs róla! Lefordítom a mondatot: a riporternek a legközelebbi kamerához kell mennie, mert a közvetítőkocsiból (úgy három méterre áll a művelődési háztól) az úr, azaz Bodnár István rendező, fülhallgatón valami olyasmit akar közölni vele, ami nem tartozik ránk, kíváncsiskodókra. Megint elered az eső, fedezék alá futunk. Egy meleg irodában találunk menedéket. Egy, ki tudja mitől, már napbarnította férfi, vastag, nagyméretű füzetet szorongat a kezében és sorra pipálja ki a piros ironnal bejegyzetteket. — Vincze András vagyok — mutatkozik be, és az is kiderül, hogy a művelődési ház vezetője. — Pista! Nem adják a fekete tehenet, fél a gazda, hogy lejárja-magát, de van egy magyar tarka — dugja be a fejét ezen mondatok kíséretében egy izgatott férfi. Kérdően nézek Győrffy Miklósra. — Van olyan elképzelésünk, ha belefér a műsorba, akkor fejési versenyt is rendezünk — mondja. — Egy bizonyos idő alatt jó néhány literes üveget kell telefejni, és azt meg is kell inni; Újra üvölt a hangszóró, Győrffynek újra fülesre kell menni. — Másfél hónapja készülünk a műsorra — mondja Vincze András, amikor már egyedül maradunk. — Kicsit nehéz helyzetben voltúnk, mert nincs például felnőtt-tánccso- portunk, utánpótlás alig akad, nem volt könnyű a lakodalmas menettáncot megcsinálni. — Kik segítettek összehozni mindazt amit a tévések kértek? — Patkós Pista a tanácselnök. Gyurin György, a feleségem, meg az ismerősök, Rokonok. Megmozdult a falu. — Miért éppen Bujákra esett a választás? — Ügy tudom a tévésektől, hogy járták a falvakat, múzeumokat, aztán Balassagyarmaton meglátták az itteni népviseletet és nagyon megtetszett nekik. Voltak Tarjánban is és ott Praznovszky Mihály, megyei múzeumigazgató is Bujákot ajánlotta. Valami furcsa diskurzus hallik a hangszórókból. „összebeszélés” folyik, ahogyan ezt a tévések mondják, amikor a hangvonalakat vizsgálják, Vitray Tamás „perlekedik” Do- bor Dezsővel, aki ugyanezt teszi a törökökkel, mert csak egy fülhallgatót kapott. És mit ad a sors és a technika ördöge, amint elkezdődött az adás, Isztambul nem hallja Budapestet, komikus gesztikulálás tanúi lehettünk. Nem kis derültséget váltott ki még az adás előtti pillanatokban, amikor Vitray cseverészés közben vígan tökmagozott, amiből aztán az országos nyilvánosság előtt megkínálta a minisztereket, államtitkárokat is. Űjra szól az úr, „Pásztor Miskát kérjük a moziba!” Nagysokára derül ki, hogy ő a helyi focicsapat kapitánya, aki azt a tisztet és lehetőséget kapta, hogy kérdezhetett a magyar fociválogatott tagjaitól. És ekkor villant az agyakban, hogy Esterházyt is kameraközeibe kell hívni. Az ok egyik fele derült csak ki az adásból, mármint, hogy a gyártásvezetőnek, Márton Sándornak osztálytársa volt, de azt is szerették volna megkérdezni, hogy van-e köze az Esterházyak- hoz, akiknek tudvalevőleg Buják is birtokuk volt hajdanán. Az eső ömlik. A moziba, azaz a színházterembe szorult közönség izgul és Hunyady János után, 11 magyar fiúra aggatja a jelzőt, ez torokvero csapat. Egy izgalmas pillanatban újra felüvölt a hangszóró: „Gyerekek! Küldje el valaki a szekeret a térről, szerencsétlen kocsis kát órája ázik!” Ez azt jelentette, hogy elmarad a lakodalmi menet közvetítése. A lányok elpityerednek, a mamák és nagymamák kissé dühösek. Előkerülnek a fóliák, műanyag térítők s a csodaszép ruhába öltözött menyecskék ezekkel beterítve búsan hazabaktatnak. Ám rövidesen oldódik a hangulat, hiszen Hajdú Sándor erdészeti munkás pazar liba- hajtó produkciója újra meghozza a bujákiak játékos kedvét. A lakodalmi menethez készített örömkalács ugyan eltűnik, úgy egészben a tömegben, de óriási sikere támad a tubu- nak, a speciálisan helyi tésztaféleségnek. Csupán Győrffy Miklós homlokáról patakzik víz, eső és izzadság keveréke, mert a rendező igen csak megszalasztja. Néhány száz métere a művelődési háztól, már húsz perce várakozik a bejelentkezésre és ázik, Csordás Györgyék portájáról kellett volna bemutatni az örömkalács sütésének fortélyait. És megint az úr. „Győrffy három perced van az átöltözésre, elcsúsztunk a műsorral, kezdődik a fórum!” Szomorú hangulat a kertben, de ez is csak egy pillanatig tart. Vitray és a riporterek szelíd évődése egymással időnként már kacagásra készteti az embereket, a helyszínen ezek jobban „kijöttek” mint az otthoni képernyőkön. Nagyszerű ötlet volt a fórum, bár sokan féltek, hogy egy vidám délutánon egy komolykodó, vagy komoly műsor megtöri a szórakozás eleddig felfelé törekvő ívét. Amikor kiderült, hogy a miniszterek, államtitkárok nem csak visszakérdeznek — mint ahogy ellenkezője eddig szokás volt a fórumokon, — hanem személyes ismerősöket kerestek a három faluban, már senki sem morgott a műsorból kimaradt produkciók miatt. A felhők tovább tornyosultak, hamarabb lett sötét, mint ahogyan az ilyenkor illik. Szinte nappali fényt ontottak a hatalmas reflektorok. A kamerák már csak néhány pillanatra kacsintottak ki a külső helyszínre, például és csak emlékeztetőül, amikor a DORF 1-let'zenekar a színpadra lépett. És ékkor, amikor a hajósi tánc alatt, Bujákon is ropni kezdték az ifjak a betonon. Akik nem fértek monitor- (tévékészülék-) közeibe, visszaidézték a közel 10 órás élő adás érdekes pillanatait. Mindenütt gratuláltak a li- bahajtónak. Mondták, hogy azért is „értékes” teljesítménye, mert vendégludakat hajtott, hiszen Bujákon nem tudtak összeszedni tízet belőlük. Illetve úgy igaz az egész, hogy egy bandába tartozóból nem volt ennyi, ezért kellett Szandáról „importálni”. Már késő éjszakába hajlott az idő, amikor csendesedni kezdett a környék. Kihunytak a reflektorok, csak a színes- és fekete-fehér tévék villogtak egy hatalmas állványon és a környező házak szobáiban. Bizonyosan van hiányérzetünk is, de hosszú idő óta ez volt a Magyar Televízió egyik legmerészebb vállalkozása. Valószínűleg sok minden kimaradt, még ha monstre is volt az adásidő, de sok mindent megtudtunk. A tévéken át bepillanthattunk három falu múltjába, jelenébe, jövőjébe, az ott lakók, a tv munkájába. És nem utolsósorban, jól szórakoztunk. Irta: Zengő Árpád 1 Fényképezte: Kulcsár József Fejoverseiiy helyeit kozvelitókocsi-látogalás. Fellépésre várva. í
