Nógrád. 1984. április (40. évfolyam. 78-101. szám)

1984-04-07 / 82. szám

Hálás köszönet

Ügyfélszolgálati iroda Érsekvadkerten

— Egy érdekes esetem még a tanácsnál történt. Fogadónapon egy idős néni jött be panaszra. Véletlenül épp ismertem az esetet: a szomszédjával akadt egy perpatvarja. Megállapítottuk már előző nap egy kollégámmal, hogy a néninek igaza van. de... Mi őmellette döntünk, de semmi jó nem szármázik majd az esetből, mert csak egy élő konfliktus marad belőle. Inkább vonja vissza a beadványt. Először nem állt kötélnek. Pár nap múlva viszont, ahogy ülök a szobámban, egyszer csak résnyire nyílik az ajtó, s félszegen becsúszik rajta a néni. Azt kérdezte, intézkedtünk-e már az ügyében, mert ő mégis azt kéri, hogy hagyjuk annyiban a dolgot, visszavonja a beadványt, ffelyeseltem a döntését. És akkor szégyenlősen előhúz egy üveg rumpuncsot, s mondja, hogy ezt fogadjam el. Nem lehet, mondtam, de hiszen különben sem csináltunk semmit. Nem baj, csak fogadjam el. Mert olyan kedvesen elbeszélgettem vele. Ügy érezte, hogy ezért már hálával tartozik...

Bármit kérhet

Ellentmondásos emberi megnyilvánulás a hála: üdvös és kevésbé dicséretes tartalma egyaránt lehetséges. Gazdasági mozgások idejében tanulságos lehet, mit tapasztalnak a témakörrel kapcsolatban vállalatvezetők.

— A hálát természetes emberi dolognak tartom — közli Czeglédy Ferenc salgótarjáni ÉMÁSZ-üzem- igazgató. — A hálaadás módszerében persze semmiképp sem szabad elvtelen vagy anyagi természetű formát alkalmazni. Ezt inkább úgy tudom elképzelni, hogy ha valaki hálát érez például a vezetője iránt, akkor annak utasításait igyekszik precízen, kifogástalanul megvalósítani. Tehát elejét veszi annak, hogy csalódást okozzon. Én ennél többet nem várok azoktól, akik irántam esetleg valamiéit hálát éreznek.

— ön hálás-e valamiért valakinek vagy valakiknek?

— Szerénytelenség lenne erről beszélni. Könnyebb példát említenem arra, hogy egy-egy dolgozónk a vállalattól kapott fontos segítséget Egy gépkocsivezetőnk például pár éve arról panaszkodott, hogy rossz lakásban él családjával. Ságújfalui fiatalember. Én említettem neki a lehetséges vállalati kölcsönt, s azt, hogy fuvarral, selejtanyag- gal besegítünk. Ö azt mondta. gondolkozik róla; közben én is kimentem hozzájuk, s tapasztaltam, tényleg elkél az új otthon. Föl is épült viszonylag rövid idő alatt egy csodálatosan szép emeletes ház. Annál mutatósabb nincs a faluban. Érdemes lenne

I róla fotót készíteni a cikkhez. Nos, ettől az embertől az ÉMÁSZ nem tud olyat kérni, amit ne teljesítene. Éjjel, nappal, hétköznap, hét végén ő a vállalat rendelkezésére áll. Azóta két öccse is nálunk dolgozik.

Utólag szép

— Zavarhatja-e az embert, ha hálával tartozik?

— Ha hálásnak kell lenni, akkor ez zavaró lehet — bólint Botka Miklós NOTÉV-igazgató. — De az is zavarhatja az embert, ha valaki őneki akar m i n- dénáron hálás lenni. Igaz háláról akkor beszélhetünk, ha érzelem indokolja, nem pedig erdek.

— Előfordulhat-«, hogy utólag egy kedvezőtlen döntésért lehetünk hálásak?

— Az idő szépít is. Ezért utólag sok olyan esetet felhozhatnánk, amelyben okot találhatnánk a hálára. Általános példa lehet erre a szülő. De érdemesebb ezen a körön kívül keresni. Nekem egy nagyon jó matematikatanárom jut eszembe, akivel végigéltem egy konfliktust, s utólag úgy látom, néhány dolgot annak köszönhettem, hogy keresztülmentem ezen az összetűzésen. Jó matekosnak számítottam, s ez lezserré tett.

A tanáromnak — még Pécsett — nem tetszett ez a magatartás. Szóvá is tette sokszor, de hatástalanul. Aztán a szakérettségi előtti félév végén, amikor szokás szerint előre megbeszélte velünk az osztályzatokat, nekem • azt mondta, hogy nem ad jelest. Megérdemelném ugyan, de egy jeggyel gyengébbet ad, mert valamilyen nyomot akar hagyni bennem. Ne felejtsem el, hogy a pillanatnyi siker nem okozhat felületességet. Akkor dühöt váltott ki belőlem ez az intelem. Később aztán sokszor megjelent előttem az eset, és el-elgondolkozta- tott. Hatott rám valameny- nyire. Így aztán mindent egybevetve azt gondolom, hogy hálásnak' kell lennem ezért a konfliktusért.

Miért is?

— A témával kapcsolatban olyan általánossággal tudom kezdeni, hogy hálás lehetek a szüleimnek — mondja Fejérvári Géza síküveggyári gazdasági igazgatóhelyettes. — Az átlagostól talán jobban indokolja ezt a hálát az, hogy apámnak, a debreceni munkásnak öt gyereke közül négy egyetemet végzett. Hálás le-hetek a körülményeknek is. Mert hogy volt mód egyetemet végezni — ehhez kellett ez a társadalom.

— Volt-e olyan mestere, akire fölnézhetett, s tanult tőle fontosat?

— Példakép? Beszélhetünk ma még ilyenről? Nekem nem volt. Talán gyerekkorban tudnék ilyet elképzelni. Ha belegondolok, nem érzem lekötelezve magam. Nem érzem úgy, hogy hálásnak kell lennem ezért, mert.... miért is?

— Örkény Istvántól hallottam annak idején, hogy hálás a nyugodt háttérért, amely otthonában az alkotásra módot teremt...

— A nyugodt háttér kell a munkához. Ezt természetes állapotnak tartom, amiért nem kell hálásnak lenni. Hiszen ehhez az ember önmaga is hozzájárul.

Molnár Pál

Érsekvadkerten e pillanatban 4070 lelket számlálnak, s ez a komótosan terpeszkedő nagyközség okkal-joggal lehet büszke arra, hogy lakossága egyre gyarapszik. Az általános iskolát, majd a középfokú intézményt befejező diákok „nem húzzák el a csikót”, sőt közülük sokan itt szándékoznak letelepedni. A fiatal családosok bátran fognak hozzá a házépítéshez, a negyvenes nemzedék pedig a jobb megélhetési feltételeket igyekszik megteremteni. Szóval, mindebből következik, hogy dolgaik, ügyeik is megszaporodtak, gyakrabban kell hát .menniük a tanácsra.

— Részben ez volt az egyik ok, hogy ügyfélszolgálati irodát nyitottunk — mondja Majer Józsefné igazgatási előadó — részben pedig á belső ésszerű munkamegosztást igyekeztünk optimalizálni. Ügyfeleink első útja tehát idevezet, itt kapnak eligazítást, tanácsot, segítséget ügyeik elintézéséhez. Havonként, úgy átlagosan mintegy háromszázan fordulnak meg nálunk, ez jelzi, hogy szükséges volt az elmúlt év végén létrehozni az irodát, ahol a különféle részlegek előadói váltogatják egymást.

Miközben az ügyfelek tanácsokat, papírokat kapnak át- böngészgetem a munkaköri leírást. Nagyon tetszik benne

ez a megállapítás: „A dolgozó az állampolgárok és a szervek ügyeit körültekintően, lelkiismeretesen, felesleges eljárást mellőzve kötél ; intézni és ennek során kötelessége a feleket a szükséges tájékoztatással ellátni, őket jogaira, illetőleg kötelezettségeire figyelmeztetni.”

— Az új adórendelkezések, gondolom kissé megszaporították a pénzügyi előadó munkáját? — kérdezem az illetékestől, Szabó Kálmánnétól.

— Főként így tavasszal sokan jönnek adózási kérdésekkel hozzánk — válaszolja. — Bizony nem könnyű eligazodni a jogszabályok sűrűjében, s ezt nekünk még le kell fordítani az ügyfél nyelvezetére is. Meg kell magyaráznunk, el kell fogadtatnunk. Ha egy-egy jogszabály napvilágot lát bemondjuk a hangoshíradóban, kitesszük a faliújságra, egyszóval propagáljuk. Bevételi forrásaink egy részét a kisiparosok adják, szám szerint 42-en tévé-' kenykednek a faluban, közülük kilencen adómentesek. Így is közel négyszázezer forint körüli összadót fizetnek. S ha már róluk esett szó, hadd jegyezzem meg, hogy a lakossági igények alapján még nagy szükségünk lenne bádogos-, kőműves- és háztartási- gépszerelő-szakmákban kisiparosokra.

De térjünk vissza az ügyfélszolgálathoz! Ahol reggel háromnegyed nyolctól délután negyed ötig várják a lakosokat, szerdán viszont reggel héttől este hétig tartanak

járulésra az sarkallta, családjának — a gyerekek révén — sok köze van az iskolához.

— A huszonöt éves lányom Balassagyarmaton népművelő, tehát nem ez ösztönzött. Inkább azt mondtam az embereknek a szervezéskor is: „Gyertek, mert az utódokról és ‘ az utókorról van szó. Az előttünk járók is építettek nekünk.”

☆

Amint kilépek a kapun, már látom is az egyik „utódot”. Egy fiatalasszony kerékpárt tol az út szélén, a csomagtartón aprócska gyerek.

— Mit mond? Hogy első lett Vanyarc? — Az arcán átvillan a hirtelen öröm, aztán így folytatja: — Kicsiny falu a miénk, ezért talán még szebb a győzelem.

Apkó Jánosnénak én hozhattam a hírt, kevés ideje marad a tájékozódásra is. Vácott, a finomfonógyárban üzemtechnikus, későn ér haza, aztán megy az édesanyjához vagy az óvodába a gyerekért. Mondom a négyszázezer forintot is, s erre hirtelen így reagál: „Rá is fér még ez erre a falura, elvégre sok minden kellene még.”. A vanyar- ciakon talán nem múlik, erejükből példát adtak tavaly. Köztük volt Apkó Jánosné is, aki szomorú körülmények között vállalkozott az iskola- építésre.

— Örülne a mostani győzelemnek a férjem is, mert nagyon sokat dolgozott a faluért. Tavaly meghalt, menszolgálatot, szombatonként pe- dig fél egyig.

— Igaz, a meghosszabbított nyitvátartás során nagyon kevesen keresnek föl bennünket — fűzi hozzá Majer Józsefné/—, de főként a bejáró, ingázó dolgozók miatt fenntartjuk ezt a rendet.

Szabó Gyula bácsi, az érsekvadkerti termelőszövetkezet nyugdíjas portása csal« egy percre szaladt be az irodára, megtudakolni; 200 négy- szögeles kertje után mennyi adót kell fizetni? Sok az idős ember a faluban, részükre a tanács nem kis összegű segélyt nyújt. Nézzük például az elmúlt évi segélyezési statisztikát: rendkívüli szociális segélyt 204-en kaptak, átlagosan mintegy 1400 forintot, rendszeres segélyben 16-an részesülnek, összesen 277 ezer forint összegben, míg nevelési segélyt 101 fő részére postáztak.

S ha már a statisztikánál tartunk, említsük meg, hogy a faluban évente harmincnegyven pár mondja ki a boldogító igent, s csak minden tizedik házasság bomlik fel. E világtól évenként 40—45 érsekvadkerti búcsúzik el, ennél valamivel több, úgy ötven körüli az újszülöttek száma. Egyre nő viszont az idetelepülök aránya, akik telket kapnak, építkezési lehetőséget — s ez a jövő záloga. Mindezzel lépést igyekszik tartani a tanács, vagyis: szolgálni az ügyfeleket. T. L.

tünk hát nélküle is, folytatni, amit ő csinált.

A friss és fájdalmas gyászban is munkálkodó Apkó Jánosnénak minden indítéka megvolt az áldozatvállalásra. Az egyik gyermeke ötödikes, a bicikli csomagtartóján ülő, megszeppent Péter három és fél éves.

. ☆

Ügy hiszem, értem már, hogy mi van a vanyarciak fejenkénti 3453 forintja mögött, de addig nem engednek el a faluból, amíg meg nem keresem Thomka Aladárnét, az általános iskola igazgatóját. Az indítók pedig most világosodik meg előttem igazán, mert az idős pedagógus egy maréknyi kulccsal a kezében ismét végigvezet a mesébe illő, korszerűen felszerelt új iskolában, meg az egykori régiben. Az átfűthe- tetlen, 1783-ban épült kastélyban, ahol a „falon jártak a gyerekek”, s ahol még az ajtó fél szárnya elé is be kellett tenni egy kettéfűrészelt padot. „Gratulálok ehhez a gyönyörű iskolához” — mondom Thomka Aladárnénak, aki 1956 júniusa óta tanított az áldatlan körülmények között.

— Ne nekem gratuláljon, hanem a falunak. Én legfeljebb a kisegér voltam ebben a felemelő répamesében.

Kovács Jánosné takarítónő, egy csendes tanteremben, csak ennyit mond: „Harminc éve vágytam erre az iskolára...”

S oly hosszú idő után a mese valósággá lett. Valósággá tette a jóra szövetkező és önmagát is gyarapító va- nyarci ember.

Kelemen Gábor

A vanyarci tanácsházán és a község vegyesboltjánál különös, terjedelmes listát tanulmányozhat az érdeklődő: csaknem az egész falu rajta van a közszemlére tett dokumentumon. Lemásolok egy nevet, Karman Pálét, mellé írom, hogy „1000 forint és nyolc nap a szabadság terhére” — aztán gyorsan abba is hagyom a jegyzetelést. Elvégre leírhatnám csaknem az egész lakónévsort, mert 1983-ban átlagosan körülbelül öt napot dolgoztak a vanyarciak az ezerhétszáz lelket számláló település fontosabb céljainak valóra váltásáért. S a végeredmény: a közhasznú társadalmi munka egy lakosra jutó 3453 forintos értékével a községek közötti versenyben a dobogó legmagasabb fokára került Vanyarc. A szlovákok lakta falué hát a dicsőség, a jutalomként járó 400 ezer forinttal egyetemben.

Hugyecz Andrásné tanácsnok becses dokumentumint említi a NÓGRÁD már- us 25-i számát, lapunkból •tesült a megyei tanács vég- ■hajtó bizottságának végless döntéséről.

— Sejtettük, hogy esélyeik lehetünk, hiszen a társa- ilrni munkával minden ed- igit felülmúlót produkált tally a falu. 1979-ben egy la- osra még csak 476 forintnyi legteremtett érték jutott, )82-ben már kishiján elérik a kétezer forintot, a ta- alyi pedig igen emlékezetes sztendő.

A magyarázat senki előtt >m titok, szoros összefüggésen van a megyehatáron túl ; híreit iskolaépítő igyeke- ettel.

—. A cselekvőkészség kiHegyet mozdító akarat

bontakoztatására a lehetőség adott volt — így a tanácselnök — Épült a régen áhított új iskola, a megvalósításba pedig a szó szoros értelmében bekapcsolódott a falu apraja és nagyja, együtt dolgozott itt unoka és nagymama. A készpénzbefizetéseket és a társadalmi munka értékét visszaszámlálni nem lehet, minden tett nagyobb a valódi értékénél. A lakossági összefogásnak köszönhetően ugyanis előbb lett kész az iskola, a hallatlan igyekezet pedig talán a hivatásos építőket is ösztönözte.

Lehet benne valami. Elvégre, nem hét végi társadalmi munkásokról van szó. Kivették az emberek a munkahelyeiken a szabadságukat és pihenés vagy maszekolás helyett mentek építeni a saját iskolájukat. Meg felújítani a rendkívül intenzív klubélethez méltó népfrontklubot, a hidakat, szépíteni a környezetet.

— Az összefogás jelentősége... hadd mondjak erre egy példát. Az utakra és hidakra az éves keretünk 140 ezer forint, az előzetes számításunk szerint egy híd 170 ezer forintba került volna. Végül megcsináltunk kettőt — összesen negyvenezer forintból. Csak sóderra és cementre kellett költeni, a vasat adta az Ikarus Karosz- széria- és Járműgyár — a munkát pedig elvégezte a lakosság.

Van valami tiszteletre méltó ebben az erőt sokszorozó igyekezetben. Hallom például. hogy a nemzetiségi nap előtt „fogkefével” takarítják a helybéliek a falut, bár a

rend és a tisztaság ügyében máskor sem érheti szó a vanyarciak háza elejét.

☆

Most, március végén is ezt tapasztalom, amikor két délutánt töltök Vanyarcon. A szorgos hétköznapokról és az ünnep pillanatairól vallatom az embereket, közben megismerhetem a módszert is. A dokumentumok tanúsága szerint ebben a faluban semmit sem bíznak a véletlenre, a vállalási lapok tanúsága szerint mindent jó előre szerveznek, mindenki időben tudja a teendőjét. Ez lenne a titok nyitja?

— Ez is — bólint Hugyecz Andrásné. — Meg az, hogy ismerték az- emberek az oktatás körülményeit, mindenkit lelkesített a cél, S ha valamit annyira szíve ügyének tekint a közösség, mint a miénk az iskolát, akkor még a hegyet is elmozdítja a közös akarat.

— A hegyet mozdító akarat pedig hozott a község „konyhájára” négyszázezer forintot.

— Szép summa, már gondolkodunk is rajta, hogy saját erőforrásainkkal kiegészítve, hogyan használjuk fel. De, ha nem nyerünk, akkor is nyertesek vagyunk. Az iskolával, a megteremtett egyéb értékekkel. Arról az erkölcsi gyarapodásról nem is beszélve, hogy magunknak csináltuk. S alti pénzét és két keze munkáját nem sajnálta, az jobban is vigyáz minden megteremtett értékre.

☆

Az éjszakai műszakba készül Nedeliczky Mihály gépkocsivezető, Sashalomra, az Ikarus gyárba viszi a munkásokat. A rangos eredmény legfőbb forrásaként ő is az iskolát említi.

— Régen készültünk erre, felfokozott ‘érdeklődéssel várták az emberek ezt a munkát. Magyarán: tudtuk, hogy mit akarunk. Mint amikor beül az autóba az ember, hogy mielőbb és a legjobb körülmények között elérje a célját.

A megvalósításért igen sokat tett a negyvenhét éves Nedeliczky Mihály. Időt nem sajnálva szervezett, s emellett befizetett 1000 forintot és a vállalt öt munkanapot háromszorosan túlteljesítette.

— A legjobb szervezés, ha maga is azt cselekszi az ember, amire másokat kér. Nem mondom, beleunhat, ha megfárad, de a siker továbbra is hajtja, A sportoló is örül az olimpiai aranyéremnek, de szíve és lelke szerint ismét szeretne felállni a dobogó legfelső fokára.

— És sikerülhet a vanyar- ciaknak, még egyszer?

— Nem hiszem. Ehhez ugyanis ismét egy nagyobb beruházás kellene, mert az ad igazán lehetőséget. A mindennapi aprómunkából ekkora összeg nem jöhet össze. Mindenesetre, azt hiszem, hogy Vanyarc méltó marad a mostani eredményéhez, akár helyezések nélkül is.

Nedeliczky Mihály büszke elégedettséggel mondja: „A mostani győzelem hírét viszi a falunak, miként egy eredményesen tevékenykedő hagyományőrző együttes.”. Hinném, hogy e hírvivő győzelemhez való tevékeny hozzáNÖGRAD — 1984. április 7., szombat 3