Nógrád. 1984. április (40. évfolyam. 78-101. szám)
1984-04-29 / 101. szám
Harmincba*. ív után ÉLETE ¥OLT nbHh¥i Milyen is a mai munkásság ? M ájus elsejét a felszabadult dolgozó magyar nép mindinkább a munka ünnepeként tartja számon. A földosztás, a romok eltakarítása, a népi hatalmi szervek létrehozása, az újjáépítés, a proletárdiktatúra kivívása, az államosítások, a hároméves terv, majd az ötéves tervek, a szocializmus alapjainak lerakása, az ellenforradalmi támadás visszaverése, a párt és a nép kapcsolatainak — bizalmának — helyreállítása, erősítése, szolidaritás a világ munkásaival és a szabadságukért küzdő elnyomott népekkel, a szocialista országok egységének erősítése; ezek lettek a legfontosabb május elsejei jelszavaink. Mint ahogyan ma is: a béke, a haladás, a szocializmus, a hatékonyabb munka, a szocialista nemzeti egység, a szovjet és a magyar nép barátsága, a szocialista országok testvéri együttműködése jegyében ünnepeljük május elsejét. A minap Balogh Sándor és Korom Mihály történészek cikkét olvastam, a magyar népi demokrácia első éveiről, akkori demokratikus hagyományaikról. Lényegében mindketten azonos következtetésre jutnak: az előző években az indokoltnál kevesebb figyelmet fordítottunk az 1944 őszétől fokozatosan létrejövő, majd megerősödő népi hatalmi szervekre. Ilyenek voltak például a földosztó-, a hetes a nemzeti és nem utolsósorban az üzemi bizottságok. A munkás- osztálynak elsősorban az üzemi bizottságok létrehozásában volt döntő szerepe, de kétségtelen, hogy a többi népi hatalmi szerv létrehozásában is közreműködött. Az idősebb munkások ma is szívesen emlékeznek a felszabadulás utáni időkre: a romeltakarításra, a gépek beindítására, s általában mindarra, ami akkor, az új élet kezdetével együtt járt. Legnagyobb élményük az volt, hogy folyamatosan maguk vették kezükbe a gyárak irányítását; hogy a munkásság közvetlenül is részt vehetett a hatalom gyakorlásában. Fönt még az úri Magyarország hívei ágáltak: ők a hangadók a Parlamentben és a kormányban, de az üzemben már egészen másként alakult a helyzet. A gyárban már tőlük függött, rajtuk állt, hogy mi történik. Megalakultak az üzemi bizottságok, amelyeknek meghatározó szerepe lett a termelés beindításában, az újjáépítésben, mindenben, ami a gyárban történt. Tehát jóval az államosítás előtt az üzemi bizottságokon keresztül gyakorlatilag már megvalósult a gyárak munkásellenőrzése és irányítása. Az addig kisemmizett dolgozó rétegek lettek a gyárak urai. Az üzemi bizottságoknak valóban nagy szerenük volt, a munkásegység erősítésében, a műszakiak és a munkások, a beosztottak és a vezetők jó partneri kapcsolatában. De ezen túlmenően országosan is fontos szerepet vállaltak a reakció elleni harcban. Amikor a párt kiadta a jelszót, hogy „Földet vissza nem adunk!” „Ki a nép ellenségeivel a kormányból!” — az üzemi bizottságok élen jártak a tömegek mozgósításában, a harcos baloldali tüntetések megszervezésében. Mit ér hát ma az ember ha munkás? A kérdésre rendkívül sokféle választ kaptam, . közöttük homlokegyenest ellentmondó^ akat is. Hadd idézzek közülük néhányat Idős üzemvezető magyarázta: amikor ő évtizedekkel ezelőtt megkapta a szakmunkás- bizonyítványt, a legszívesebben kitűzte volna a mellére, hogy ezzel is felhívja magára a figyelmet. Akkoriban nagyon nagy dolognak számított, ha valaki „segéd úr” lett. Ahogy akkor mondták: az ilyen akár azonnal nősülhetett. Most viszont — folytatta mondókáját — sok fiatal szakmunkás hovatovább letagadja a lányok előtt, hogy ő „csak munkás”. Logarléccel dolgozó, érettségizett idomszerész panaszolta felháborodva: ha bemegy a gyár valamelyik irodájába, úgy bánnak vele, mintha alacsonyabb rendű dolgozó lenne. Pedig annakidején még a tőkések is lementek a műhelyekbe, mért tudták, hogy az efféle gesztus, a vezetők és a beosztottak között gazdasági szempontból is érdemes „befektetés”. E véleményekben bizonyára túlzás is van, bizonyos körökben mégsem haszontalan dolog újra emlékeztetni néhány alapigazságra. Közöttük olyanokra, hogy nem szubjektív elhatározásból, hanem objektív társadalmi okok miatt a munkásosztály a szocializmus építésének vezető ereje. Csak utalásszerűén említek néhány tényt. Változatlanul igaz, érvényes: a munkásság a legszervezettebb társadalmi osztály, amelynek az osztályérdeke megegyezik a nemzet, sőt a világ dolgozóinak érdekeivel, s meg van benne a bátorság, és az áldozatkészség is ahhoz, hogy betöltse forradalmi hivatását. Bonyolult időszakban is a leginkább képes felismerni a haladás irányát. Hogy milyen volt valójában a Rákosi-korszak, azt nem a politikusok, mégcsak nem is a tudósok, vagy akár a művészek ismerték fel: először a munkásság adott hangot elégedetlenségének. E gyénileg természetesen sokféle munkás van: művelt és műveletlen, az egyik elsősorban a testi erejével, a másik inkább az eszével dolgozik. Van, aki bonyolult, számjegyvezérlésű gépeket irányít, mások nehéz „szívlapátot” emelgetnek. Mindannyiunk — benne az értelmiség, a paraszt, az összes társadalmi réteg és csoport — érdeke azonban, hogy a munkásnak és az általa végzett munkának megfelelő rangja, presztízsé legyen társadalmunkban. F, J. Faszénsiker A ceredi Ceredvölgye Termelőszövetkezet területének zömét erdők borítják, s az utóbbi esztendőkben az erdészeti ágazat kimagasló eredményeket ért el. Tavaly azonban a kereslet hiányában eladhatatlan fák tömege halmozódott fel a telepeken, amiket — kitűnő ötlet alapján — mégis csak sikerült, meglehetősen jó pénzért értékesíteni. Az addig senkinek sem kellett fából faszenet égetnek a tótújfalusi boksákban. A Ge- neralimpex közvetítésével az idén több mint négyszáz tonna, egyenként három-három kilós, elegáns csomagot juttatnak el a megrendelőkhöz. A „haszontalan” fából így több mint öt és fél milliós bevételhez jut a közös gazdaság. A képen: még épül a boksa. „Türelmetlen reformer vagyok" Csizek Ferenc a munkastílusról Mondom neki: — Láttam a tévéhíradóban, elegánsan kiöltözve, amikor Losonczi elvtárstól átvette a nagy kitüntetést. Elhallgat egy percre, aztán replikázik: — öreg ám a nagyapád! Én még most sem érzem annak magamat. Pedig mi mindenen keresztül mentem ennyi idő alatt... ölébe fogja kis unokáját, lehet a leányka három- vagy négyéves, simogatja fejecskéjét, s hosszas próbálkozás után sikerül megoldani nyelvét az idegen bácsik előtt. — Veronika vagyok — mondja ki nagy nehezen —, és úgy, de úgy szeretem a nagyapát, hogy még...! Meg sem mozdul Világosi József öléből, pillanatra sem enged a gyöngéd nagyapai ölelésből, s még a fényképesz- kedés kedvéért is csak nagy üggyel-bajjal lehet arra rábírni, hogy csak egy nercig is játsszon az udvarról felhozott alig pár napos kutyával. — Így ragaszkodik önhöz? — Igen. Ö is és még — szerénytelenség nélkül sokan mások. — Ugye, a bányásztársak. Áz idő miatt otthagyottak? — ...Rájuk gondoltam elsőkent. Azokra, akikre mindig, minden körülmények között számíthattam. Elhiszi, hogy fáj a hiányuk...! Világosi József, aki a Nógrádi Szénbányáktól néhány hónapja ment nyugdíjba, mindig is bányásznak készült. — Hatan voltunk testvérek, közülük három a fiú, mindannyian a föld alatti munka után kívánkoztunk. Nekem nehezen ment. Voltam juhász, csordás, dolgoztam sum- másként, meg segítőként tetőfedők mellett. 1948-ban aztán végre sikerült, bekerültem Rónabányára. Meg is ragadtam ott éppen húsz esztendeig. Ott ért utói a visszafejlesztés legelső szele. Iná- szóra kerültünk, a Margit- táróba. De az a bizonyos szél megint csak utóiért: az egész csapatot áthelyezték Forgács- leitősre, onnan meg, 1971-ben, le a déli részre, Tiribesre. — Hosszú volt az út. — Még elmondani is, nem hogy átélni. Tudja, milyen — Én türelmetlen reformer vagyok — közli a gyárigazgató —, de nem értek egyet mindenfajta kísérletezéssel. Azokkal nem, amelyekkel evidens dolgokat próbálunk meg kimutatni. Mondjuk azt, hogy ha erre az asztalra egy almát helyezünk, aztán hatszor lelökjük, és megállapítjuk, hogy mind a hatszor leesik. Ezután ünnepélyesen levonjuk a következtetést, hogy az almát a gravitáció a föld középpontja felé vonzza. Mire jók ezek? Hiteles szavak Tavaly tíz magyar bútorgyár közül kettő tudta növelni árbevételét. Egyik az Ipoly Bútorgyár volt; az itt mért emelkedés 7,3 százalékos. A nyereséget pedig 147 százalékra gyarapították, ez volt a legnagyobb eredménynövelés a tíz gyáré közül. Ezek a számok a gyári kollektíva munkáját kézzel foghatóan minősítik. A kollektíván belül a direktorét is: Csizek Ferencét. A szakállas, ősz — de mindössze 47 éves — igazgatót gyakran kérdezik meg az írott és az elektronikus sajtó munka ársai egyaránt. Három okból Az első kettő az, hogy bölcs és „ennek ellenére” őszinte ember, A harmadik az, rossz érzés bizonytalanságban tölteni egyik napot a másik után? Nem kívánom senkinek. — De végül is elült a szélvihar. — El. Nem is tudom, mihez kezdtem volna, ha minden nógrádi bányát felszámolnak. Bár igaz, egy magamfajta vájárember sok mindenhez ért, akár szakmai szinten is. Az ácsmesterséghez, kőműveskedéshez. Biztos, hogy nem haltunk volna éhen. Cigarettával kínálom, visz- szautasílja. Sosem volt a szájában egyetlen szál sem. — Az csak amolyan rossz szokás. — Magának van-e ilven? — Van! A munka! Ha az nem lenne, úgy járnék, mint a megrögzött dohányos. De hát, hál istennek, ennek hiányára sohasem panaszkodhattam. Volt úgy, ha kellett, tizenhat órát is lehúztam a szénfal mellett. És nem muszájból! Tudtam, ilyenkor mindig nagyon szorít a kapca és tényleg, elég sok ideig nem is mentek olyan fényesen a dolgok a vállalatnál. — Tiribes mégis csaknem tucatnyiszor lett élüzem, az ön által vezetett Dózsa brigád pedig... — ...már én magam sem tudom megmondani, hányszor kaptunk magasnál magasabb kitüntetéseket. — És a brigád vezető? — Ezt inkább hagyjuk ki, mindenki tudja, hogy sosem hogy munkahelyi produkciói — amelyeket az előbbi számok jellemeztek — hitelesítik szavait. — Egy kicsit tartok is az ilyen mértékű publicitástól — utal a számos nyilatkozattételre Csizek. — Mert ha ne adj’ isten a helyzet rosszabbra fordul, akkor ez a sok dicséret kőként hullik majd vissza a fejünkre... — Talán nem is mindig a dicsérgetés vágya a hajtóerő, hanem az eredeti gondolkodás népszerűsítése... — Ez miért eredeti, miért nem általános? Kimutatták már, hogy egy középiskolai osztályban három-négy gyerek van, akik a kérdésekhez eredetien közelítenek... Több ilyen gondolkodás van, csak más kérdés, hogy ennek ki, mennyire ad hangot. Én még nem égettem meg magam. Kezdő igazgató vagyok, és kezdő taktikus is. Azt azonban mindig ki mertem jelenteni, hogy annak semmi értelme sincs, hogy bólogassunk. És a helyzetünket úgy tüntessük fel, mint a létező világok legjobbikát. volt kenyerem a dicsekvés. Szinte mindent megkaptam én a sorstól, amit lehetett. Kiváló dolgozó, Kiváló bányász valamennyi fokozatát, okleveleket, miniszteri dicséreteket, legutóbb meg, amivel a beszélgetést kezdtük, a Szocialista Magyarországért Érdemrendet. Itt van ni — mutatja, gyengéden fogva tenyerében — még a sorszám is rajta van. Ötven egyes Megsimogatja, s visszateszi a vitrinbe. — És — lévén január 24- től nyugdíjas —, hogyan telnek napjai? — Egészen pontosan harmincöt évet és 129 napot töltöttem a föld alatt. És azóta? Munka, mi más lenne. Egyszerűen csoda, hogy most itthon találtak. Éppen krumplit ültetni indultam. Tudja az asszony a téeszben dolgozik, van egy kis háztájink. No, meg aztán van egy csomó aprójószág; csirke, kacsa, liba, meg nevelünk decemberi levágásra három disznót is. Ügyhogy unatkozni egyetlen percem sincs. — Kívánkozik-e vissza? — Nagyon hiányoznak a régi társak. Megfogadtam, hamarosan meglátogatom őket. Sóhajt. — Még most sem hiszem el, hogy reggel már nem jön értem a busz. Búcsúzkodunk, s akaratlanul buggyan ki száján a köszöntés: — Jó szerencsét! Önnek is Világosi József! Karácsony György Hit és illúziók — Megfogalmazható-e, hogy milyen indítóokok szabják meg cselekedeteit? — Én megfogalmazom magának, de arról...! Nem én találtam ki, hanem egy nálam sokkal okosabb ember. Hit, illúziók nélkül. — Mi a hite? Ha ez egyáltalán szavakba önthető? — Hogy mondjam, hogy ne beszéljek mellé vagy ne puf- fogtassak frázisokat, ami a legkönnyebb. Talán ott kezdem, hogy ha a hazai állapotokat összehasonlítjuk, akkor mindig a fejlett nyugati országokat vesszük mércének. Pedig ez nem helyes, nem megalapozott módszer. Soha nem emlegetjük mondjuk Portugáliát vagy Görögországot. Talán érdemes lenne belegondolnunk, hogy az ottani viszonyok, ottani életszínvonal mehett a munkásnak ráadásul még van egy „Papa- gulisz” úr is, akinek ki van szolgál tatva.. Mindent egybe- jfetve; azt, hogy egy ember a, hatalmas értékű eszközeit emberek százaival működteti, túlzott, túlhaladott állapotnak tartom. Ez a hit. — És mik hántották le az illúziókat? — Talán a korlátok bizonyos mértékű felismerése. Amikor az ember fiatal, akkor lázad, elutasít. Ahogy haladunk bele a korba, bekövetkeznek az ütközések. Meg kell tanulni alkalmazkodni a kedvezőtlen viszonyokhoz is. Erre mondja Madách, hogy az élet a küzdés maga. A küzdés sokszor kijózanít. Gyakran kell látnunk, hogy maga a szegénység akadályozza meg, hogy kitörjünk a szegénységből. Hiszen minden változtatás óriási pénzt követelne. Reálpolitikusi igény, hogy tudomásul vegyük a valóságot. — E filozofikus gondolatok zavarják-e a köznapi döntés- hozatalt? — Nincs időnk filozofálni. De írhatja azt, hogy ez a hobbim. Szeretek olvasni, és — hadd dicsekedjek egy kicsit ~ nagyon gyorsan olvasok. Ez persze felületességgel is jár. Emellett horgászok és vadászok. A „hosszú méla lesben” van lehetőség a me- ditálásra. Értelme nem tudom, hogy van-e... Állandó stressz — Kikristályosodott-e a vezetői ars poeticája? — Tegnap azt mondtam egy kollégájának, hogy álmom: jó pályagondnoknak len. ni. Simára nyírt gyepről szeretnék gondoskodni, amin a többiek jól futballoznak. De rájöttem, hogy nem egészen jó példa ez. Jobb az a játék, amiben a csapat egyik tagja a jégen csúsztat egy korongot, a többiek pedig söprűz- nek a korong előtt, hogy az épp a középponton álljon meg. Én a söprűzgetők szerepét tartom fontosnak. — Mi okoz fájó dilemmát a vezetésben? — Sok álmatlan éjszakát okoz, hogy miképp lehetne a dolgozók jövedelmét az árváltozásokkal egyensúlyban tartani. Nem az üzleti döntések a nehezek, hanem ezek, amikben az emberi tényező áll középpontban. Bencze Péter felvétele — Hogy lehet hozzáedződni ehhez a feszültséghez? — Sehogy. Ez állandó stressz. Molnár Pál 5 [ ÜOGRAD - 1984. április 30., hétfő
