Nógrád. 1984. április (40. évfolyam. 78-101. szám)
1984-04-17 / 90. szám
London, Új>Delhi: Csorna Hétfőn, a londoni egyetem Orientalisztikai és Afrika Intézetében Körösi Csorna Sándor születésének 200. évfordulója alkalmából kétnapos tudományos konferencia kezdődött. Kilenc előadás hangzik el a nagy magyar tudós életpályájáról és a britekhez fűződő viszonyáról. Ugyancsak hétfőn Ű.j-Delhi be érkezett a Csoma-meg- emlékezéseken résztvevő magyar küldöttség. A delegációt Sarlós István, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, miniszterelnök-helyettes vezeti. A napokban megrendezendő ünnepségsorozat alkalmából felkeresik azokat a helyeket, ahol ma is ápolják a nagy magyar orientalista vándorlásának emlékét. Szántós-napok Balassagyarmaton „... Egy fát akarok ültetni, mely a jövőnek hajtja gyümölcsét” — mondta Szántó Kovács János, a magyarországi agrármozgalmak mártírja, s e szavakat mottóul választották az idén kilencedik alkalommal megrendezett .,Szántós-napok” programjához. A balassagyarmati Szántó Kovács János Szakközépiskolában egy hete zajló rendezvénysorozat egyik jelentős eseménye volt hétfőn a politikai plakátkiállítás. Kemény Éva és Soós László grafikusművészek alkotásainak bemutatója. Megnyitót Czinke Ferenc grafikus, Mun- kácsy-díjas érdemes művész mondott. Az elkövetkezendő két hétben még számos érdekes esemény várható. Lebonyolítják a házi vers-, prózamondó és népdaléneklő versenyt, vendégül látják Vasy Géza irodalomtörténészt és Tóth Zsuzsanna előadóművészt. Az iskola rendezi meg az Éneklő ifjúság megyei gálaműsorát. Csütörtöktől keddig ZÁRVA TART A MEGYEI KÖNYVTÁR A Balassi Bálint megyei Könyvtár április 19-én, csütörtöktől 23-ig, felújítási munkálatok miatt zárva lesz. Ez idő alatt az erősen elhasználódott műanyag padlóburkolatot újítják fel. A megyei könyvtár 24-én reggeltől, a szokott időben fogadja olvasóit. Fácániskola Az idén kikelt első fáeán- csibék kihelyezésével elkezdődött az „új tanév” az ország legnagyobb áttelepíthető szabadtéri íácániskolájában, az ormánsági Borostyánpusztán. A Mecseki Erdőgazdaság vajszlói erdészetében működő telepen jelenleg 2000, az egész idényben pedig összesen 30 000 fácáncsibét gondoznak, nevelnek. A telepen alkalmazott úgynevezett angolházas rendszerben a kisfácánok a természetessel csaknem azonos körülmények között nőnek fel, s szabadon eresz lésük utáni „visszavadulásuk” is gyors és sikeres. Az előnevelt fácáncsibék felét Baranya és Tolna megye vadász- társaságai vásárolják meg. a többit a vajszlói vadrezervátumban engedik majd szabadon. A Mecseki Erdőgazdaság ötmillió forintot fordított a borostyánpusztai fácánoskert létrehozására. Az egyszerűen áttelepíthető, könnyűszerkezetes sátrakból álló angol r.evelőrendszerrel megteremtette a Baranyában megritkult fácánállomány gyarapításának feltételeit. 1-596 NÓGRÁD Nyelvünk szépségéért, tisztaságáért Közel száz rendezvény a magyar nyelv Hetén Évenként visszatérő, szép tavaszi rendezvényünk a magyar nyelv hete. A Tudományos Ismeretterjesztő Társulat Nógrád megyei és területi szervezetei igen választékos programot állítottak össze az alkalomból. Három kiemelt rendezvényt a salgótarjáni TIT-székház- ban, egyet Balasagyarmaton, a Madách Imre középiskolai kollégiumban bonyolítanak le. A TIT-székházban április 17- én Rácz Endre egyetemi tanár, kandidátus tart előadást A grammatika szerepe az általános iskolai felső tagozatos nyelvoktatásban címmel, előtte megnyitót Erdős István, a megyei TIT magyar nyelv és irodalmi szakosztályának elnöke mond. Baranyi Ferenc költő, a Palócföld főszerkesztője a műfordítás tudományáról beszél április 19-én. Dr. Bakos József kandidátus április 21-i előadásában a retorikának a vezetői munkában betöltött szerepét elemzi. A középiskolai kollégium eseményének időpontja április 20. A Zene a nyelvben című előadás egyben a balassagyarmati és a vonzáskörzeti TIT-tagok előadói konferenciája is. Baranyi Ferenc mellett Czigány György, a tévé zenei főszerkesztője a másik előadó. Rendhagyó nyelvi órákat tartanak központi előadók részvételével a salgótarjáni Bolyai, Madách Gimnáziumban, a Táncsics -és az egészségügyi szakközépiskolában, a bátonyterenyei Bartók Béla Általános Iskolában, és ipari szakmunkásképzőben, a balassagyarmati Szántó Kovács szakközépiskolában. A vendégek: Rácz Endre, dr. Bakos József, Balázs János docens és Wacha Imre, a Nyelvtudományi Intézet tudományos munkatársa. Az iskolák és üzemek zömében helyi előadók emlékeznek meg a magyar nyelv ünnepi hetéről, nyelvtudományunk eredményeiről, tennivalóiról. Megyénkben mintegy száz elő adás hangzik el ezen a hé ten. Balassagyarmaton hétfőn dr. Fülöp Lajos, az ELTE docense, a Magyar Nyelvtudományi Társaság, az Édes Anyanyelvűnk szerkesztő bizottsági tagja az ipari szakmunkásképző intézetben, a Szántó szakközépiskolában és a Mikszáth Kálmán Művelő dési Központban tartott előadást beszédmódunkról és az anyanyelv oktatásáról. A művelődési központban április 19.-éré dr. Gráf Rezsőt várják nyelvápolási előadásra. Ez lesz a magyar nyelv ápolására létesült 150 éves II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola jubileumi díszelőadása. Taligatarifa SZfMFlY EH. 2- " IITANfUIOMl 3 OK. 2 r Ifi 3 2 Hül 5 1-2 FOGAÍU JAHMU Hú KORDE 5 a 3 1^1 Újabban helypénzt kell fizetni a salgótarjáni piac „hátsó udvarában” a járművel érke zöknek. Mint annak az idős bácsinak is, aki maga fabriká Ita taligájával 5 forintot gombolt le a belépési lehetőségért a sorompókezelőknek. Legközelebb jobban jár, ha autós fiának szól, mert a nagyobb járművel olcsóbban bejuthatnak! kj Naptár 1984. április 17., kedd. Rudolf napja. A Nap kel 5.52 — nyugszik 19.36 órakor. A Hold I I kel 21.57 — nyugszik 61.53 | órakor. Kilencvenöt évvel ezelőtt, 1889. április 17-én született Mátranovákon, és 55 éves korában, 1944 decemberében halt mártírhalált Tóth-Bucsoki István bányász, a kommunista mozgalom kiváló harcosa. IDŐJÁRÁS SZERDÁTÓ! SZOMBATIG Várható időjárás az ország te rületére ma estig: időnként meg növekszik a felhőzet és szórva nyosan várható eső, zápor. A déli, délnyugati szél keddei északira, északkeletire fordul, é továbbra is, elsősorban a Dunán túlon lesz időnként erős. Legmagasabb nappali hőmérsék let nyugaton 15—20 fok között keleten 20 fok körül valószínű. Távolabbi kilátások szerdátó szombatig: Eleinte még főleg keleten lehet számítani zápor, kisebb eső kialakulására. Majd itt is csökken a felhőzet és a többórás napsütés hatására a nappali felmelegedés fokozatosan erősödik. Az eleinte még élénk, időnként erős északi szél fokozatosan mérséklődik. Legalacsonyabb hajnali hőmérséklet eleinte 5—10, majd 2—7 fok között várható, helyenként gyenge talajmenti fagy is kialakulhat. Legmagasabb nappali hőmérséklet eleinte 13—18 fok között, majd 20 fok körül lesz. (MTI) MIT FIZET A TOTÓ? A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a totó 15. heti végleges adatai a következők: játékba érkezett 7 381 316 szelvény. Nyereményalap: 17 936 599 forint. A jutalom: 1 793 660 forint. Az I. és IV. nyerőosztályra felosztásra került egyenként 5 380 980 forint. A II. és III nyerőosztályra felosztásra került egyenként 3 587 320 forint. 13 plusz 1 találatos szelvény 1 darab, nyereménye 2 295 885 fórint. 13 találatos szelvény 4 darab, nyereményük egyenként 360 957 forint, 12 találatos szelvény 178 darab, nyereményük egyenként 16 123 forint, 11 találatos szelvény 3585 darab, nyereményük egyenként 801 forint, 10 találatos 36 771 darab, nyereményük egyenként 117 forint. A kifizetés időpontja: 10 ezer forint alatt április 21-től, 10 ezer forint felett április 26-tól. — Egy híján százhetvenen vettek részt a szombati kommunista műszakban a közúti igazgatóság Nógrád megyei részlegeinél. A fizikaiak és az alkalmazottak útfenntartási munkálatokkal foglalkoztak, valamint Kazáron. Kistere- nyén és Somoskőújfaluban lefestettek egy-egy hidat. Megkezdődött a képtolvajok btínpere Hétfőn a Fővárosi Bíróságon megkezdődött a Szépművészeti Múzeumban elkövetett műkincslopás magyar elkövetőinek büntetőjogi felelősségre vonása. A különösen nagy értékre elkövetett lopás bűntette és más bűncselekmények miatt Kovács Gusztáv és társai ellen indított bűnügyben dr. Hartay Henrik, a Fővárosi Bíróság elnöke vezeti a büntetőtanács munkáját. A több napra kitűzött tárgyalássorozat az első napon a vádlottak személyi adatainak rögzítésével, majd az I. rendű vádlott Kovács kihallgatásával vette kezdetét. A bűnügy krónikájában az események tempóját érzékelteti. hogy mint emlékezetes — tavaly november 5-én, az éjszakai órákban hatoltak be olasz és magyar bűnözők a múzeumba, a hét ellopott festmény. közül. hatot — a határon néhány órán belül átjutva — másnapra Görögországba vittek, ahonnan a nyomozószervek nemzetközi összefogása és eredményes munkája után már január 25-én visz- szakaptuk a műkincseket; a hetedik kép itthon és még hamarabb előkerült. Március 16- ra elkészült a Fővárosi Főügyészségen a bűnügy négy magyar szereplője ellen a vádirat, amely szerint ketten tevőlegesen részt vettek a lopásban, ketten pedig bűnpártolással, illetve hamis tanúzás- sal kapcsolódtak hozzájuk. Előbbiek letartóztatásban, utóbbiak szabadlábon védekeznek. A vádlottak közül Kovács Gusztáv — aki korábban rablás miatt háromévi börtön- büntetést kapott — 1956-ban. Raífai , József 1963-ban született, törökbálinti illetőségűek, és apai ágon féltestvérek. Ellenük a lopás mellett deviza- gazdálkodás megsértése miatt is vádat emeltek. Vádlott-társaik közül a büntetlen előéletű Jónás Katalin 1967-ben született érdi lakos, baráti körét főleg külföldiekből választotta, magánúton olaszul tanul — a vád/ szerint ő követte el a bűnpártolást azzal, hogy amikor konkrétan tudomást szerzett a magyar és olasz ismerősei által a múzeumban elkövetett bűncselekményről, hallgatott. A vádlottak padjára negyedikként került Balogh Béláné — Kovács Gusztáv barátnője — 1956-os születésű, sikkasztás miatt kapott már felfüggesztett szabadságvesztés büntetést, s most Kovácsnak hamis alibit igazolt rendőrségi kihallgatásakor, ezért vádolják a hamis tanúzás bűntettével. A vádindítvány szerint az ellopott festmények — Raffa- ello, Tintoretto, a két Tiepolo művei, valamint Giorgione utánzójának egyik alkotása — pótolhatatlan műkincsek, becsült értékük 1 milliárd 400 millió forintra tehető. Állaguk a bűncselekmény következtében jelentősen károsodott, restaurálásuk szükséges. (MTI) Homlok(zat) ráncolás / Szokatlan célból szerveztek társadalmi munkát vasárnap a salgótarjáni „Nyirfácska Lakás- szövetkezet" tagjai. A Kemerovo- lakótelepen álló D/35-ös épület homlokzatáról kellett a vakolatot - mint ök fogalmaznak - lelökdösni. A jókora darabokban hulldogáló anyag ugyanis baleset-, sőt életveszélyt jelentett. Tizenöt ember reggel 8-tól délután 3-ig ügyködött - két láda sör árának megfelelő „rezsiköltség” felhasználásával - az épület körül. Munkájuk eredményeként a sérülésveszély megszűnt. Most arra várnak, hogy a házat építő helyi szövetkezet töb- bedszeri próbálkozásra megfelelő vakolatot helyezzen el a homlokzaton. — Szakály Ferenc és.Glatz 'erenc történészek voltak a endégei tegnap a Magyar ’örténelmi Társulat megyénk- >eli csoportjának. A velük va- ó beszélgetést dr. Horváth stván csoportelnök vezette. A <át tudós a História című folyóiratban közölt történelmi publicisztikákkal kapcsolatos kérdésekre válaszolt a múzeumbeli találkozón. — A laboratóriumi brigád bizonyult a legjobbnak a hét végén tartott síküveggyári munkavédelmi versenyben. A pálfalvai üzem öt-öt fős csapatai közül a Curie brigád „válogatottja” szerezte meg az első helyet, ök jutottak tovább, a SZOT, a TOT, a Vöröskereszt és az OKBT által kiírt vetélkedő további fordulójára. A gyári elsőségért 2000 forint jutalmat kaptak. — Eldobott cigaretta okozott tüzet a hét végén Nógrád községben. Ferenc József, József Attila út 39-es számú portáján egy melléképület kapott lángot, s húsz bála szalma, egy mázsa tűzifa állt tűzben, amíg a váci tűzoltók — honvédségi és lakossági közreműködéssel — elejét nem vették a nagyobb bajnak. A keletkezett kár 8 ezer forint. — Gyorshajtás — két halott! Kiskunfélegyháza külterületén egy útkanyarulatban Kovács István 19 éves tehenész, helvéciai lakos motorkerékpárjával az úttestről kisodródott és egy épület falának ütközött. A motorkerékpár vezetője és utasa, Szeme- rédi István 16 éves tanuló, kiskunfélegyházi lakos a helyszínen meghalt. A vizsgálat eddigi adatai szerint Kovács István nem az útviszonyoknak megfelelő sebességgel vezette járművét. HIVATALOSAN VÉGE A FŰTÉSNEK Vasárnappal hivatalosan befejeződött a fűtési idény. Az ingatlankezelő vállalat azonban egyelőre csak a közületi fogyasztókat kapcsolta ki hétfőn a távhőellátásból, az óvodák, iskolák és egészségügyi intézmények kivételével. A lakóházakban még fűtenek. Mivel a szombati és vasárnapi átlaghőmérséklet némileg, a hétfői pedig jócskán fölülmúlta a 12 fokot, a vállalatnál ma döntenek a további prognózisok ismeretében a fűtés leállításáról, vagy csökkentett mértékű további folytatásáról. A vállalati kollektív szerződések vitája Áprilisban zajlik országszerte a kollektív szerződések vitája, melynek során a vállalati vezetők beszámolnak a szerződésekben foglaltak múlt évi teljesítéséről, s megvitatják a dolgozókkal, hogy 1984- re milyen módosítások szükségesek. A megnövekedett vállalati önállóság lehetőséget ad arra, hogy rugalmasan gazdálkodjanak a munkaerővel, munkaidővel. Így a berendezések jobb kihasználása érdekében vállalaton belül, akár üzemrészenként is egymástól eltérően állapíthatják meg a munkarendet, a műszakok számát, s ha a feladataik idényjellegűek, akkor ennek megfelelően akár hónapokra is eltérően szabályozhatják a napi munkaidőt. A több műszakos munkarend anyagi ösztönzésére a vállalatok az idei évtől központi támogatást is kaphatnak a műszakpótlék emeléséhez. Az év elején változtak a dolgozók besorolási kategóriái, valamint bértételeik alsó és felső határai is, ezt a kollektív szerződéseken is át kell vezetni. A dolgozók új besorolásánál a munka feltételei mellett azt is figyelembe vehetik, hogy milyenek a szak- képzettségi követelmények, s tisztázhatják azt a sokhelyütt régóta vitatott kérdést, hogy a különféle tanfolyamok közül melyeket ismerik el a vállalatnál mint szakmai képesítést. Közmű az üdülőtelkekre Decemberben elkezdte, s máris befejezte a bánki üdülőterület közműves vízellátását a Nógrád megyei Víz- és Csatornamű Vállalat. A mintegy félezer üdülőtelket magába foglaló területen 5600 méter hosszú vízvezetéket, 25 közkutat, 16 tűzcsapot és 15 tolózáraknát helyeztek el a vállalat szakemberei. Á közkifolyók a KÖJÁL véleménye szerint is igen jó minőségű ivóvizet adnak. A mintegy 9 millió 200 ezer forint értékű közműépítési munka műszaki átadására és egyben üzembe helyezésére április 27-én kerül sor. Ezt követően azonnal hozzáfognak a vezetékes ivóvíz üdülőházakba való bekötéséhez — erre már eddig 200 telkes gazda jelentette be igényét. — Űj helyre költözött az Országos Béketanács. Űj címe: Budapest, V., Széchenyi • rakpart 6., IV. emelet. Telefon: 129-481. Levélcím: 1395 Pf. 440. — Ezüst fokozatú minősítést kapott a kazári hagyományőrző együttes a szövetkezeti néptáncosok X. országos találkozóján. A hét végén Kecskeméten megrendezett kulturális eseményen a hagyományőrző kategóriában érte el sikerét a megyénket egyedül képviselő csoport. VALUTA- (BANKJEGY* ES csEKK-i Árfolyamok IPARCIKKHIREK — Közös bolt. Tegnap közös bolt létesítésére kötött szerződést a Nógrád megyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat és a Salgótarjáni Kohászati Üzemek. A gyár termékeit árusító üzletet a salgótarjáni zagyvái rakodó volt trafóházának átalakított épületében nyitják meg még ebben a fél évben. — Jutalom. Több mint négyszáz iparcikkes dolgozó vett részt a vállalat szombaton tartott ünnepélyes termelési tanácskozásán a Karancs Szállóban. Az elmúlt évi jó munka jutalmául 12 Kiváló dolgozó, egy Szakma kiváló dolgozója kitüntetést, és mintegy 140 ezer forint összegű pénzjutalmat osztottak ki. Érvényben: 1984. április 17-től oenznem vételi eladási irt. HM) egvsegre Ft- hac Angol főm 6357,«9 6750,95 Ausztrál dollár 4055,79 4306,67 Belga frank 82,97 88,11 Dán korona 461,97 490,55 Finn márka 790,69 839,59 Francia frank 551,11 585.19 Görög drachma a) 42,22 44,84 Hollandi forint 1503,34 1596.32 Japán yen (1000) 196,96 209,14 Jugoszláv dinár b) 33,04 35.09 Kanadai dollár 3475,97 3690,97 Kuvaiti dinár 15133.46 I606B.5I Norvég korona 5*7.66 624.0(1 NSZK márka 1696,36 1801,28 Olasz líra (1000) 27,30 28,28 Osztrák schilling 241.16 256.08 Portugál escudo 33,38 35,44 Spanyol peseta 29,73 31,57 Svájci frank 2042.1« 2168.-t’} Svéd korona 569,36 604,58 USA dollár 4432.58 4706,76 a) Vásárolható legmagasabb bankjegyeim let 500-as. b) Vásárolható bankjegvcimle» toolegmagasabb ■as. Az ünnepek miatt az április 24- től érvényes árfolyamok a szokásos keddi közlés helyett vasárnap, április 22-én jelennek me;, NOGRAD, » Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád megyei Bizottsága és a Nógrád megyei Tanács lapja. Főszerkesztő! G0TYAR GYULA. Szerkesztőség: Salgótarján. Palóci Imre tér 4. Telefon: lu-3-n. Főszerkesztő: 11-504. Sportrovat: 14 500 Kiadja a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: BÁLINT TAM4S, a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat ígaz.gaió.ia Kiadóhivatal: Salgótarján. Palóc? Imre tér 4. Telelőn: 12-542. Teie\: 220 109. Irányítüszáth: .HOT. Terjeszti: a Magvar posta Előfizethető: a helyi postahivatalokban 4Ő: a kézbesítőknél Előfizetési díj egy hónapra 24 forint, negyedévre lu2 L.rint. egy évro illll ionul, Előállítja; a Nógrád megyei Nyomdaipari Vallalat, 3101 Salgótarján, Palóca Imre tér 4. Pf,: 96. Felelős vezető: KELEMEN GABOK igazgató. Indexszám: »I» HU ISSN «133-150« ____ 1