Nógrád. 1984. március (40. évfolyam. 51-77. szám)

1984-03-13 / 61. szám

RÖPLABDA NB 0 Labdarúgó NB FT. Helytálltak a férfiak Romhány Kerámia— Gyöngyös SE 3—2 (13, —11, .—11, 6, 8) Romhány, 200 néző, v.: Oraszi. Kerámia: Ba«d, Né­meth, Kovács, Takács, Lich.v, Balogh. Cs.: Varga, Baranyi, Soitzer. Edző: Reanicsek Lász­ló. Az első forduló idegenbeli sikerének hírére, tekintélyes számú néző gyűlt össze szom­bat délután a romhányi sport­csarnokban. Százrtizenkilenc perces küzdelmet izgulhattak vége«, amely után megeléged­ve, hazai győzelemnek örül­ve hagyhatták el a helyszínt. A gyáriak nem tudták megis­mételni előző heti sziporkázó játékukat, csupán fáradhatat­lan akarásuk emelte őket el­lenfelük fölé. Már az elején a vendégcsa­pat ragadta magiához a kez­deményezést, 7—0-na, majd 9—2-re vezetett. Ekkor azon­ban a hazaiak elsöprő lendü­lettel kezdtek följönni és vé­gül győztek. A második és harmadik játszmát a romhá- nyiak könnyen felejthetővé tették: kapkodtok, meggon­dolatlanul püfölték a labdát, tehetetlenek voltok az ellen­fél okos támadásaival szem­ben — máris 2—1 a vendégek javára. Fordulópontot hozott a mérkőzésen, hogy a közön­ség ekkor is újult erővel, har­sányan biztatta kedvenceit, A kerámiások levetkőztek gör­csös győzni akarásukat, és fel­szabadultan kezdtek játszani. Nem zavarta őket egy-egy hiba, még az ellenfél vezetése sem. Saját stílusukat játszva, fokozatosan átvették a kezde­ményezést, végül egyértelmű­en uralták a mezőnyt. A mér­kőzéseknek ebben a részében teljesen más hazai csapatot láthatott a közönség: egy szel­lemes, erőtől duzzadó, igazi Romhányi Kerámiát. Az egyéni teljesítmények közül Takács egyenletes, nyu­godt játékáért és Lichy mér­kőzésen belüld feljavulásáért emelhető ki. A többiek — különösen a cserejátékosok — méltó társak voltak. R. L. STC—Kunhegyes 3—2 (8, 13, —11, —8, 6) Kunhegyes, 100 néző, v.: Vosák, Oláh. STC: Kiss, Sá­rai, Laczkó, Szijj, Kőbán, Prajsnár, cs.: Galló, Tajti. Edző: Farkas Róbert. Az egyenrangú ellenfelek harcában a vendágiegyüttes úgy kerekedett felül, hogy a hazaiaik a nyitás-fogadásoknál sorra hibáztak. Az STC há­rom ütő játékosa jó feladások után, biztosan szerezte pont­jait. A második játszmában az eredmény így alakult: 2—6, 6—6, 8—12, 14—12. Itt a vendégcsapat egyenlített, majd 14—12-ről győzött. A harmadik és negyedik játsz­mában az STC vezetést szer­zett, de különösen a negyedik­ben teljesen visszaesett. Ek­kor a nyitások sem sikerültek és az ütősor is sokat hibázott. Az 5. játszmában, Gátló be­cserélésével feljavultak a há­lónál a tárj árúak, s a fordu­lásnál már 8—1-re vezettek, azután pedig már nem hagy­ták ellenfelüket szóhoz jutni. A legegyenletesebb teljesít­ményt a mezőny legjobbja, Kiss L. nyújtotta, de Laczkó sem maradt álul ütéseivel. Az STC lelkes játékával végül is sima győzelmet aratott. (Kiss László mindössze két ütést hibázott a mérkőzés folya­mán !) Az ifjúsági csapat 3—0-ra vereséget szenvedett. MVSC—RSZR i—1 (2,-13, 8, 5) Miskolc, v.: Zille, Nagy. RSZR: Szép, Veres. Boros, Nagy E., Schujer, Szkiba, cs.: Németh, Tóth. Edző: Czank- né Nagy Edit. A tarján! lányok a bajnok­ságban veretlenül vezető MVSC-hez utaztak, így kevés eséllyel léptek a pályára. Az első játszmában idegesen, me­reven játszott a tarjám csa­pat. A másodikban feljavult az RSZR, kitűnően sikerült nyitásokkal és feljavult me­zőnyjátékkal 4—0, 9—3, 11—11 és 12—13 után győzni tudtak. Ez volt a bajnokjelölt eddigi második játszmavesztése! A harmadik és negyedik játsz­mában az MVSC esélyeshez méltóan, kitűnő játékkal győ­zött Az RSZR túlságoson tisztelte ellenfelét, pedig amint a második játszma is igazol­ta, szorosabb küzdelemre késztethette volna a miskolci­akat. Az ifjúsági csapat 3—0 arányban vesztett. M. L. KOSÁRLABDA NB II. „Sima" vereségek a hét végén MEAFC—STC 85—64 (39—35) Miskolc, v.: Bukta, Kovács. STC: Magyar (11), Dániel (5), Balogh (13), Szabó (22), Lacz­kó (12), cs.: Tóth (1), Angyal (—), Novák (—). Edző: Boro- nyai Tamás. Az eredmény alakulása:-őr b 7—12, 10. p: 17—18, 15.p: 29—29, 25. p: 51—39, 30. p: 59—52, 35. p: 71—57. Juhász a legutóbbi salgó­tarjáni bajnoki r.ierKőzéseii bokasérülést szenvedeti. így az STC legjobbját voit kény­telen nélkülözni, a bajnokság második helyezettje ellen. A tarjániak miniegy 13 percen át, jó játékkal Vezetést har­coltak ki, s csupán a félidő utolsó percenjen tudott ellen­felük pár ponttal elhúzni. A második félidő kezdetétől már a lendületesen játszó miskolci együttes volt fö­lényben. Igen hiányzott Ju­hász a palánkok alatt, ma­gassági fölényével, úgy a vé­dekezésben, mint a beját­szott labdán bedobásánál. Hiányában előnyhöz jutott a hazai együttes. A hajrában a tarjániak elfáradtak, Ma­gyar szünet utáni kipontozá­sa után már csak a kis ará­nyú vereségért harcoltak. Sajnos ez sem sikerült teljes mértékben. Egri TK—STC 57—45(31—22) Eger. v.: Túrnák, Móré. STC: Miskciczi (14), Longa- uer (5), Belinyák (8), Angyal (—), Takács (14), cs.: Szak­mar (—), Fazekas (—), Hor­váth (2), Sólyom (2). Edző: Szarvas József. Az eredmény alakulása: 5. p: 9—4, 10. p: 18—12, 15. p: 24—14, 25. p: 35—27, 30. p: 39—39, 35. p: 49—41. Az Egri Tanárképző ezút­tal szerencsés napot fogott ki. A tarjániak a szünet utáni 10. percig egyenrangú ellen­felek voitak. Kettőjük között a különbség csupán az volt, hogy a magassági fölényben játszó egriek a palánk alatt megszerzett labdákkal, gyors indításokkal, biztosabban do­báltak kosárra. Az STC-t el­sősorban a raevo^ó játékkal 17 pontot szerző Kaposi ver­te meg. A hétközi. E<?« SE elleni találkozónál, amit az STC nyert, ezúttal jobb játékkal szenvedtek vereségei a tarjáinak. Csupán a 39—39 utáni rövidzárlat és Kunost remek dobóteliesítménye biz­tosította az ellenfél győzel­mét. — mátyus — Sílövészet Géczi Tibor két aranyérme Perektől három napon át a jim'.ü .iílövök országos bajnok- sá'iának adott otthont a galya- tetői pálya. A H. Papp J. SE rendezte OB egybeesett a Vasas nemzetközi versenyével, emiatt a piros-kékek teljes egészében, a Bp. Honvédnak pedig esélyes versenvzői hiányoztak a me­zőnyből. A kifagvott, ..filmes”. 60 cm-es havon gép készítette a nyomvonalat és a tiszta, napsü­téses idő nem zavarta a verseny- a lövészetben- sem. Géczi Tibor. az. STC bajnoka es ■‘ -•■-»shez m”»óan kezdett. Az e’oü lövészetnél nem hibázott., ez­zé’ akkora előnyt szerzett, a’ ^ töl nyugodtan versenyezhe­ted tovább. Álló testhelyzetben Ív nm h’bnt vé+ett. a 15 km-es p- harmadik résziben is­mét egy fekvő lövést vétett el, végül nagy előnnyel érkezett a célba. Az ugyancsak tarján! Brezniczky János 70:31 perccel hetedik, Imrich János 73:52-vel kilencedik lett (mindketten négy lőhibát vétettek). Bajnok: Géczi Tibor (STC). 62:27 (4). 2. Leho­tay (GYVSC) 65:13 (3). 3. Kovács Á. (Zirc) 65:50 (5) Másnap a 10 km-es sprintver­senyt bonyolították le. Itt az el­hibázott lövésekért 250 m-es büntetőkört kellett futni. . Géczi Tibort nem zavarta, hoey többen — különösen a miskolciak — fo- gadkoztak: * mindent megtesznek a megelőzéséért. Allólövészetben nem hibázott az STC versenyző­be. és kitűnő futással, fölényesen nyert. Brezniczky 45:54 (1.2) perc­cel a 8., imrich 47:39 (2,3) perc­cel a 12.. pz imvancsak salgótar­jáni Verebé’vi Péter 50:55 (3.4) perccel a 16. lett. Ez a csapat­versenyben — akárcsak előző nap — a második helyezést jelentet­te az STC-nek a H. Papp J. SE mögött. Az egyéni versenyben második Kovács Á. 40:37 (5), 3. Bérezés (H. Papp J. SE) 41:51 (4). Vasárnap a váltóversenyre ke­rült sor, amelyben az e&éiyes miskolciak megszerezték har­madik junior országos bajnoki címüket. A 3x7,5 km-es távon nyolc váltó küzdött meg a mi­nél jobb helyezésért, és a II. Papp J. SE győztes csapata mö­gött (89:49 p.) az STC ugyancsak harmadik ezüstérmét szerezte meg 92:43 perces összteljesítmé­nyével. A gyöngyösiek pedig a harmadik helyen .,tripláz.tak”. A tarjániak teljesítményének ér­tékét növeli, hoey az első éves junior Géczin kívül csuoa ifjú­sági versenyzőt indítottak. FIN Kupa A romhányi nagyközségi KISZ-bizottság szervezésében, a helyi sportcsarnokban, va­sárnap került sor a FIN kis­pályás labdarúgókupa dön­tőire. A korábbi 26-os me­zőnyből nyolc együttes nyert jogot a fináléban való rész­vételre. A körmérkőzések után kialakult a végső sor­rend: 1. Rétsági Fémfnecha- nika,, 2. Romhányi Kerámia­gyár, 3. Nógrád község. A győztes csapat egy évre el­nyerte a vándorkupát, az első három helyezett értékes díja­zásban részesült, ATLÉTIKA Körzeti mezei bajnokság Nem fogadta kegyeibe az időjárás a bálonyterenyei körzet mezei!utó-bajnokságának résztvevőit. Hideg volt és sűrű eső áz­tatta a versenyzőket és a bírákat az utolsó futamok alatt. A he­lyi népkert talaja és a résztvevők azonban jól birták a viszon­tagságokat: 219 versenyző ért célba. (Rövidítések: K^-Kossuth Ál­talános Iskola, B^Bartók Általános Iskola, mindkettő Bátony- terenye; M—Mátraverebélyi Általános Iskola, V-Váci Mihály Gim­názium, Bálon vterenye.) Győztesek. 80« m <1974. évf.): Sulyok Anett (B) 3:01,8; (1975): Szőke Melinda <K) 3:29,6; 1500 m (1970): Bakos Krisztina (K) 7:08,2; (1971): Megyes Mária (K) 6;OS,9; (1972); Péter Anita (K) 6-42,7; (1973): Kerekes Borbála (K) 6:51,2: (1968—’69); Borsó Zsu­zsa (K) 7:22.0 pere. Fiúk, 130) m, (1974): Kovács Tibor (K) 7:03,6; (1975) : Sándor Norbert (M) 7:32,0; 2400 m, (1972): Babjak Zsolt (K) 9:51,2; (1973) : Takács László (B) 9:52,1; 3200 m, (1971): Kiss Csaba (K) 12.34,8; 4000 m, (1968—’69): Vaspál Gyula (V) 15:31,8; (1970): Nagy Attila (K) 16 £S,2 perc. (Hcrlclends) Másodpercek hiányoztak a vereséghez Gani-MÁVAG—Salgótarjáni TC 1—1 (1—0) Budapest, Kőbánya úti sporttelep, 1000 néző, v.: Ra­dies. Ganz-MÁVAG: Erdélyi — Rábaközi, Farkas, Zimonyi, Nahóczki — Aranyosi (Kis­teleki, 46. perc), Kiss, Gyime- si — Veiland, Kovács, Bod­nár. Edző: Megyeri Győző. STC: László — Babosán. Ju­hász, Mákos — (Földi, 46. perc). Kovács I. — Zsidó, Ko­vács II., Berindán, Tóth (Bal­ga, 70. perc) — Jónás, Tolnai. Edző: Borbély András. A gyári együttes vezette az első ígéretes támadást, Bodnár jobb oldali beadásá­nál azonban a nagy lendület- tel—előretörő Gyimesi a 16- oson lyukadt rúgott. A 4. percben a hazaiak kapujától 18 méterre Kovács II.-t buk­tatták. A sértett által legurí­tott labdát Tóth rálőtte. Er­délyi csak kiütni tudta, a berobbanó Berindán azonban meglehetősen nehéz szögből a kaou mellé emelte. Alig vala­mivel később Zsidó 20 méte­res lövése elkerülte a MÁ- VAG kapuját. A -túloldalon László biztosan védte Bod­nár lövését. Az ellentámadás során Jónás k"r‘ilt he’vze+b". de kivárt, végül is a védőkről lepattanó „pettyest” Kovács II. a bal kapufa mellé helyez­te. A 22. percben újra Kovács II. veszélyeztette a pestiek kapuját, Erdélyi azonban szögletre mentett. A berúgott labdát Zimonyi megtolta, az érkező Zsidó a jobb oldali léc mellé durran,tott. Az esetet követően Kiss durvaságért sár­ga lapos figyelmeztetésben ré­szesült. Három perc múltán Mákos is kiérdemelte a „sár­gát”... Keményedéit a játék, Radicsn-ak egyre több dolga akadt. Kovács II. szép cse­lekkel „szórta szét” a rátá­madó három hazai játékost, de mivel az eset csak a fele­zővonalon történt, nem lehe­tett belőle különösebb vész. A 42. percben várat’an>ul esett a MÁVAG vezető gólja. Ara­nyosi vészeit el szabadrúgást a jobb oldalról, Kovács 13 méterről kapura fejelt, a lab­da kipattant a vetődő Lász­lói ól. Veiland berobbant és közelről a hálóba sodorta. 1—0. A második félidőt fergeteges tarjáni rohamok vezették be. Vagy a pesti véd?’em rombolt, vagy pedig a STC-csatáirok Berindán nem csak jól ját­szott, de kiharcolt egy bünte­tőt is... kombinálták túi helyzeteiket. A 49. percben a hazaiak ka­pujánál Földi, a túloldalon Kisteleki hagyott ki helyze­tet. Három perccel később, remek STC-támadás végén, a védők közül kiugró Földit a 16-os vonalán buktatták, a já­tékvezető továbbot intett! Az STC kapujától 25 méternyire viszont Radics lefújta Kovács I. „belépőjét”. Másodpercek­kel később Nahóczki kímélet­lenül felvágta Jónást. Meg­kapta a sárga lapot. Berindán kitűnő cselekkel tört be a ha­zai 16-osion belülre, beadásá­ból sarokrúgás lett. A beívelt labda Zsidóhoz került, aki 18 méterről lőtt, a lövés elakadt Zimonyi ban. Az ellenakció során Berindán részesült sár­ga lapos . figyelmeztetésiben. Teljesen beszorult a fővárosi csapat, Zsidó „lábában volt” az egyenlítés, de nem sikerült. Gyors kontra végén Veiland, a kifutó László mellett ka­pura lőtt, a labda a kereszt­lécről vágódott le, Juhász fel­szabadított... A 73. percben Veiland nö­velhette volna csapata elő­nyét, közeli lövését viszont László remek vetődéssel ütöt­te szögletre. Később Zsidó legurított labdáját Balga job­bal kapura bombázta, Erdélyi nagy bravúrral tenyereit« az alapvonalon túlra a labdát. A 89. percben egyenlített az STC. Berindán a megszerzett labdával kilépett három hazai védő gyűrűjéből, már a 16- oson belül járt, amiikar Zi­monyi felvágta. 11-es! A bün­tetőt Földi biztosain lőtte a hálóba. 1—1. Már csak a kez­désre és egy ígéretesnek tű­nő vendégtámadásra maradt) idő. A mérkőzés előtt mondottá a fővárosi csapat edzője: „Nyerni szeretnénk. Nekünk ugyanis létszük­séglet a pontszerzés”. Ennek tudatában kezdett a MÁVAG,' de az első félidőben — a sze­rencsésnek is nevezhető gó­lon kívül — alapjaiban nem volt lehetősére László kapu­jának bevételére. Annál in­kább lett volna módja a STC- nek, holott kétszemélyes „csi­kócsatársorral ” kezdett. A fi­atalokat Zsidó, Berindán és Kovács II. kitűnő labdákkal futtatta és támogatta: csak a véletlenen, illetve a pestiek kapusán múlott, hogy a Tar­jámnak a szünetig nem sike­rült gólt lőnie. A második félidőben még nagyobb sebességre kapcsait az STC. Földi — Mákost, a beállóst váltotta fel, de csa­tárt játszott — és Kovács II. előre kerülésével még inkább a vendéglátók kapujának kö­zelében folyt a csata. Több alkalommal — mint már az első 45 percben is — Juhász előretört, de éppen ezért fel­lazult a vendégcsapat véde­kezése. Csak Veiilőndon és Lászlón múlt, hogy ebből nem lett nagyobb baj. Amikor már alig volt idő „jött” Berindán és kiharcolta az egyenlítést jelentő büntetőt. Végeredményben a nagy! iramú, közepes színvonalú,' kemény mérkőzésen a vendég Salgótarján közelebb állt a győzelemhez, ennek ellenére éppencsak „megmentette” az egyik bajnoki pontot... Jók: Zimonyi, Veiland. Gyi­mesi, Nahóczki, illetve Zsidó, Berindán, Juhász, Földi és Jónás. Tóth István Labdarúgás . Eredmények, táblázatok Területi bajnokság, Mátra-csoport Balassagyarmat— Borsodi Bányász 2—9 (0—0) Sajószentpéter, 300 néző, v.: Osvárt. Balassagyarmat: Re- rniczki — Jambrik, Robb, i-iugyecz, Lajkó — Földesi, Tóth, Szűcs, Varga — Föld­vári, Berta. Edző: Szabó Er­nő. Kellemetlenül hűvös, hideg idöóen a hazaiak kezdtek lendületesebben. A vendégek elsősorban a biztonságra ügyeltek és szórványos ellen­akciókkal kísérleteztek. Az első 45 percben a kapuk csak elvétve kerültek veszélybe. A szünet után küzdelmes lett a mérkőzés. A 65. perc­ben vezetéshez jutott a Ba­lassagyarmat. Egy szélről kö­zépre lőtt labda Palágyi tes­tén megpattant és a tehetet­len Török mellett került a bányászok kapujába, öngól. 1—0. Egy perccel ezután má­sodszor is megrezdült a sajó- szentpéteri háló. Földesi 17 méterről célozta meg a kaput, és a labda a bal sarokban kö­tött ki. 2—0. Változatos, közepes színvo­nalú találkozón a helyzeteit jobban kihasználó vendégcsa- baf, megérdemelten jutott á két baiioki ponthoz. Jók: Robb, Hugyecz, Föl­desi; a hazaiak közül senki nem érdemel dicséretet. Az NB I. eredményei: MTK- VM—Pécsi MSC 0—0, Vasas— DVTK 3—0 (2—0), ZTE—Ta­tabánya 2—0 (1—0), SZEOL AK—Bp. Honvéd 4—3 (3—1), Ferencváros—Csepel I—2 (0—1), Rába ETO—NYVSSC 7—2 (2—1), Volán—Videoton 3—0 (2—0), Haladás—Ü. Dó­zsa 1—0 (1—0). Az XB I. állása 1. Bp. Honvéd 17 10 4 3 36-13 24 2. Videoton 17 10 4 3 29-13 24 3. Ü. Dózsa lt 8 7 2 30-18 23 4. Rába ETO 17 7 7 3 39-29 21 5. Tatabánya 17 7 5 5 21-22 19 6. Vasas 17 7 4 6 22-18 13 7. Csepel 17 6 5 6 22-21 17 3. Z.-egersz. TE 17 6 4 7 18-19 16 9. Pécsi MSC 17 5 6 6 20-22 16 10. SZEOL AK 17 6 4 7 23-26 16 11. Ferencváros 17 5 5 7 26-30 15 12. Haladás 17 6 3 8 18-26 15 13. MTK-VM 17 5 4 8 24-33 14 14. Volán SC 17 4 5 8 23-31 13 15. NYVSSC 17 4 3 10 18 32 11 16. Diósgy. VTK 17 2 6 9 12-28 10 Az NB II. eredményei: Nagykanizsa—Kazincbarcika 3—0 (3—0), Szolnoki MÁV MTE—Szekszárdi Dózsa 3—0 (2—0), Bakony Vegyész—22. sz. Volán 3—0 (0—0), Ózdi Kohász—Keszthely 1—0(0—0), H. Szabó L. SE—Kecskemét 1—0 (0—0), Eger SE—Soproni SE 1—0 (0—0), Hódgép Met- ripond SE—Békéscsaba 2—1 (0—0), Siófok—Baja 2—1 (1—1), Debreceni Kinizsi— DMVSC 2—0 (1—0). Az NB II. állása 1. Eger 21 14 5 2 42-21 33 2. Hódgép M. 21 11 6 4 30-18 28 3. Debr. MVSC 21 10 7 4 35-25 27 4. B.-csaba 21 10 6 5 49-28 26 5. Bakony V. 21 10 4 7 38-36 24 6. Szolnok 21 9 5 7 40-25 23 7. 22. sz. Volán 21 9 5 7 32-34 23 8. Siótok* 21 8 10 3 39-24 22 9. N.-kanizsa 21 7 3 6 41-41 23 10. Keszthely 21 7 7 7 30-23 21 ll. Salgótarján 21 6 7 8 28-23 19 12. Ózd 21 6 7 8 32-37 19 13. Sopron 21 7 5 9 19-30 19 11. Baja 21 5 8 8 32-38 18 15. Kecskemét 21 7 4 10 30-45 18 16. Debr. Kinizsi 21 6 5 10 25-33 17 17. Szekszárd 21 5 7 9 20-30 17 18. H. Szabó L. 21 5 5 11 23-30 15 19. K.-barcika 21 6 3 12 27-45 15 20. Ganz-M. 21 2 6 13 20-46 10 * = a Siófoktól 4 büntetőpont le­vonva. Területi bajnokság Mátra- csoport: Hatvani KVSC—Váci Izzó 0—2 (0—1), Gyöngyös— Borsodnádasd 5—0 (4—0). BVSC—Bélapátfalva 5—0 (3—0), Edelény—Petőfibánya 2—0 (1—0), Sajóbábony— Recsk 1—2 (1—0). A bajnokság állása 1. Vác 17 13 2 2 29- 3 28 2. H. Papp J. 17 12 1 4 36-22 25 3. Hatvan 17 8 5 4 26-21 21 4. St. Síküveg. 17 7 6 4 27-20 20 5. Bélapátfalva 17 6 7 4 20-21 19 6. B. Voián 17 7 4 6 33-28 18 7. B.-nádasd 17 5 8 4 18-23 lt 8. BVSC 17 7 3 7 30-22 17 9. Edelény 17 6 5 6 19-14 17 10. Gyöngyös 17 7 3 7 27-26 lt 11. Recsk 17 8 1 8 26-28 17 12. Balassagy. 17 4 6 7 19-34 14 13. Borsodi B. 17 3 7 7 14-21 13 14. Sajóbábony 17 4 4 9 16-25 12 15. N.-bátony 17 4 3 10 19-32 11 16. Petőfibánya 17 2 1 14 12-41 5 NÓGRAD - 1984. március 13., kedd 7

Next

/
Thumbnails
Contents