Nógrád. 1984. március (40. évfolyam. 51-77. szám)

1984-03-08 / 57. szám

NÓGRÁD Zöldség- és gyümölcsmérleg Csökkent az árbevétel Pásztón Nem teljesítette termelte­tési és felvásárlási tervét a pásztói áfész, ebben azonban számos, a szövetkezeten kívü­li, ok is közrejátszott. 1583-ra egyébként 37 milliós forintos árbevétel elérését határozták el, s ez a korábbihoz képest 8 százalékos növekedést jelen­tett volna. Közbeszólt azon­ban az aszályos időjárás, a mostani mérlegkészítés sze­rint ugyanakkor egyes termé­keknél — nyúl, méz, tojás — kedvezőtlenül hatott az export- lehetőségek csökkenése is. Ezek hatására a terv tel­jesítésétől 5,3 millió forinttal lemaradt a szövetkezet. A pásztói áfész keretében egyéb­ként 27 szakcsoport működik, s ezek termelési értéke az el­múlt évben elérte a 17,5 mil­lió forintot. Figyelemre mél­tó, hogy ebből 14 millió — elsősorban a nyúlnak és a méznek köszönhetően — ex­portalapot képvisel. Túravezetői A Nógrád megyei Termé­szetbarát Szövetség túraveze­tői tanfolyamot indít, melyre várja a sportágat szerető, annak szervezésében, vezeté­sében társadalmi munkára kész természetbarátok je­lentkezését. A levelező tan­folyam elvégzése utón a hall­gatók elméleti és gyakorlati ECV VACAK VEKKER vergődései Zavar engem ez az óra: még mindig azt mutatja, hogy munkaidőben vagyunk. Miért nem mutatja azt, hogy mar letelt a munkaidő? Egyáltalán mit mutogat itt?! Hát igen, amíg a többiek á munlcapad mellett vannak, mi itt vagy hatvanad társadalmilag fontos társadalmi válla­lásunknak teszünk eleget, most tartjuk a KlSZ-küldöttgyű- lést. De nem kell izgulni, behozzuk majd mi ezt! Már mond­ja is az egyik hozzászóló, hegy vállaljunk több társadalmi munkát, mert az idei teljesítés nem elég. Igaza van, több kell. Mert ha mondjuk ötven ember csak két órát „lóg” — ejnye, de csúnya szó — a munkaidőből, az azt jelenti, hogy egy kisebb alapszervezetnek a jövőben egy egész műszakos kommunista (?) szombatot kell szerveznie, hogy ezt kiegyen­lítse. Ugye, ez akkor még csak szintentartás. Ha teszem azt, százfős a küldöttgyűlés, vagy belevesszük a központba tör­ténő ki-beutazásokat, annak előkészületeit stb., nos akkor bizony máris két alapszervezetnyien tehetnek újabb föl­ajánlást. — Mit vagy úgy odáig? — lök oldalba asztaltársam két munkafelajánlást sürgető hozzászólás között. — Másutt is ez van. Nézd meg hányán tartják szombaton a küldöttgyű­lésüket! — fűzi hozzá és békésen szunyókál tovább. Próbál­nám rögvest az ellenkezőjéről meggyőzni, böngészgetem a Nógrád meyjeben e hetekben tartandó KlSZ-küldött’jjáXé- sek időpontjait, de munkaszüneti napon mindössze két üze­met, az SVÍ'-t és a salgótarjáni síküveggyárat látom beírva. Ez utóbbiról tudom, hogy a betegeket kivéve minden kül­dött ott volt a szombati gyűlésen, s öt órán át valóban ér­demben tudták mérlegre tenni az elmúlt két és fél eszten­dő munkáját. Csak zavar hát ez a nyamvadt vekker, pedig már a zse­bembe süllyesztettem. Igaz, pechemre épp a szívem fölötti zsebben van. (tanka) Gázolt a vontató Súlyos baleset Endrefaiván Szenvedélyesen- kj — Jól indult az esztendő Tegnap kibővített vezetői tanácskozást tartottak az EL- ZETT Müvek szécsényi gyá­rában. Értékelték az elmúlt esztendő termelési és gazdál­kodási eredményeit, majd megjelölték az idei esztendő felada bait. Az előterjesztésben elhang­zott, hogy az 1983-ban vég­rehajtott előkészítő munka­iatok kedvező hatásai jól ér­ződnek a gyár eddigi terme­lésében. Ez azt jelenti, hogy az időarányos tervet 102,5 százalékra teljesítették oly módon, hogy kiegyensúlyozott és ütemes volt a munka. Az év első két hónapjában 53.3 millió forint értékű ter­mek került ki az üzembőL Ebből az összegből a tőkés- export meghaladja a 22 milli­ót, a szocialista országokba szállított termékek értéke pe­dig eléri a hárommilliót. Ugyanakkor belföldre 26 mil­lió forint értékben szállítot­tak különböző termékeket. De jelentős volt a műveken be­lüli kooperációs tevékenység is. Az említett értékek 889 ezer lakatot és 2 millió 100 ezer bútorzárat képviselnek. Márciusban a kibocsátási program 24,5 millió forintos érték előállítását jelöli meg. Ebből a termékmennyiségből 13.7 millió jut exportra, 9.3 millió pedig belföldre, a bel­ső kooperációs kötelezettségek­nél pedig másfél milliós ér­tékkel számolnak. A vezetői tanácskozáson bemutatták a gyár új fő­mérnökét, Laboncz Lőrincet, aki korábban a Balassagyar­mati Fémipari Vállalatnál mű­szaki területen tevékenyke­dett. Vetélkednek Már zajlanak a hagyomá­nyos Ki tud többet a Szovjet­unióról vetélkedősorozat kü­lönböző szintű vetélkedői. A napokban, a megyében mű­ködő, középfokú oktatási in­tézményekben tanuló felnőt­tek mérték össze felkészültsé­güket. A feladatok 75 száza­lékos teljesítésével, első he­lyet a salgótarjáni dolgozóit szakközépiskolájának négy­fős csapata szerezte meg. A második helyezés is Tarján- ban maradt, a dolgozók gim­náziumának csapatánál. Har­madik a balassagyarmati gimnázium társasága lett. Mint mindennap szokásos volt, ma is déli fél egy táj­ban 20—30 fős iskoláscsoport jött ki, ebédjét letudva az endrefalvai étteremből. Kísé­rő tanítóik, megint csak szo­kásos módon, az úttest köze­pén biztosították a gyerekek átkelését. Ekkor még bizton­ságosnak látszó távolságban volt tőlük a helybeli terme­lőszövetkezet VR 49—32-es forgalmi rendszámú vontatós szippantökocsija. A gépet Hlavaj Pál szécsényfelfalui lakos, a tsz alkalmazottja ve­zette. Az arra járók csatta­náéra és sikoltozásra figyel­tek fel. A traktor sebességét szinte nem is csökkentve, a gyerekek közé rohant. Bár a gép kissé átlós irány­ban, a menetirány szerinti bal oldalon állt meg, tehát Hlavaj Az összegezés szerint a vál­lalatok és más nagyobb fel­használók felé irányuló for­galmazás mellett jelentős sze­repet kapott a szövetkezet te­vékenységében a lakosság zöldséggel és gyümölccsel va­ló ellátása. Az elmúlt évben például 6,2 millió forint érté­kű zöldáru került a pásztói áfész boltjaiba. Gondot okoz azonban, hogy a területen vi­szonylag egyoldalú termelési kultúrák alakultak ki, jobbá­ra uborkával, paradicsommal és málnával foglalkoznak a termelők. Az ellátáshoz szük­séges egyéb termékeket így változatlanul a szomszédos Heves megyében kell meg­termeltetni, vagy a budapes­ti piacokról kell beszerezni. Nehezíti a pásztói és a kör­nyező lakosság ellátását az is, hogy nem megoldott a téli időszakban szükséges áruala­pok tárolása. tanfolyam vizsgát tesznek alap- illetve középfokú feltételek teljesíté­se esetén brönz-, vagy ezüst­jelvényes túravezetői minősí­tést kapnak. Jelentkezés a tanfolyam első foglalkozása­kor, március 16-án (pénteken) du. 15 órakor, a megyei sport­hivatal (Vöröshadsereg u. 14.) tanácstermében. Pál talán megpróbálta elke­rülni az ütközést, a tragédia mégis megtörtént. A vontató halálra gázolta Kajári Tiva- darné 49 éves endrefalvai ta­nítónőt. Wágner Géza Károly, né, ugyancsak endrefalvai ta­nítónőt a salgótarjáni Mad- zsar József Kórházba szállítot­ták. Egy tanuló könnyű sé­rülést szenvedett. Hlavaj Pál, a vontató vezetője arra hi­vatkozott, hogy gépe műsza­ki hibás lett, megpróbált las­sítani, de ez nem sikerült. Fo­kozza az eset súlyát, hogy a helybeliek tudják: ezen a sza­kaszom, — 40 kilométeres se­bességkorlátozással védve van —, sajnos nem ez volt az el­ső halálos kimenetelű baleset. A rendőrség az ügyben még folytatja a nyomozást. Naptár 1984. március 8., csütörtök Zoltán napja A Nap kel 6.11 — nyug­szik 17.39 órakor. A Hold kel 8.37 — nyugszik 23.41 órakor. Százhetven évvel ezelőtt, 1814. március 8-án született, és 64 éves korában, 1878-ban halt meg Szigligeti Ede (ere­deti nevén Szathmáry József) drámaíró, színész és rende­ző, a magyar színpadművészet kiemelkedő személyisége, a magyar népszínmű műfajának megteremtője. 3—7 (ok Várható időjárás ma estig .- időnként megnövekszik a felhő­zet. és elszórtan futó hózápor is kialakulhat. Továbbra is sokfelé lesz erős, néhol viharos az észa­ki szél. Legmagasabb nappali hő­mérséklet plusz 3 és i fok között várható. — Seregszemle. A pásztói Lovász József Művelődési Központ adott otthont a mi­nap a járási úttörő-seregszem­le résztvevőinek. A színvona­las bemutatókat követően énekkategóriában az ecsegiek, táncban pedig a pásztóiak bizonyultak a legjobbnak. VIDEOTON-szakmoi nap Salgótarjánban A Nógrád megyei kereske­dők és a VIDEOTON között hosszú ideje igen jó kapcso­lat van. Ennek jegyében lá­togattak tegnap Salgótarján­ba — a Nógrád megyei Ipar­cikk Kiskereskedelmi Válla­lat meghívására — a gyár szakemberei, köztük Lórodi Attila fejlesztőmérnök, Szabó László belkereskedelmi osz­tályvezető és Bittó József vevőszolgálati főosztályvezető. Divéki László vezetésével a társkereskedelmi vállalatok és a megyei szervizek képviselői fogadták a székesfehérvári vendégeket, akik tájékoztatást adta a VIDEOTON Elektro­nikái Vállalat idei terveiről és — ami a vendéglátókat el­sősorban érdekelte — a szí­nes televízió-gyártásról. A VIDEOTON ez évben 2,5 millárd forint értékű készter­méket szállít belföldre, ennek több mint a fele színestele­vízió. Ez mintegy 70 ezer da­rab készüléket jelent, s egy­úttal azt is, hogy idén vár­hatóan már többet vásárol­nak a vevők színes-, mint fe­kete-fehér készülékből. A gjfártás teljes kapacitással fo­lyik, ami határt szab, ,az az importból származó képcső. Az ellátásban nagyobb arányú változásra a következő idő­szakban som lehet számítani. Ami viszont jó, tovább bővül a választék. A V1DEOTÓN- tc; éppen ma érkezik az első szállítmány a TS 4325 TXT — teletextvételre alkalmas — készülékekből megyénkbe. A szakemberek beszámoltak a jelenlegi fejlesztési munká­ról és tájékozódtak a megyei szervizhelyzetről. A késő délutáni órákban a megyei kórház baleseti sebé­szetén érdeklődtünk Wágner Géza Károlyné állapota felől. A beható orvosi vizsgálat könnyű sérüléseket állapított meg. de a tanítónőt további megfigyelésre még bent tart­ják. * A tegnapi nap szomorú hí­reihez tartozik még, hogy öt­re emelkedett a hétfőn reg­gel, Gödöllő külterületén tör­tént autóbusz-baleset halá­los áldozatainak száma. Répá_ si Ernő mátranováki lakos életét, a leggondosabb orvosi kezeléssel sem tudták meg­menteni: a 64 éves férfi ked­den este belehalt sérüléseibe. Napos oldal Ülök, bámulok ki az ablakon. Süt a nap. Valahogy mindennek más a színe, friss, egészséges, harsogó. Szemben a bérházak otromba tömbjei árnyékolják a járdát. Látom, hogy jönnek- mennek az emberek. Föltűnik valami. Még nem vagyok ben­ne biztos, csak sejtem. Igen­igen, Átjönnek a másik oldal­ra. Odaát még fülig húzták a kabátot, mogorván meredlek elő­re. Itt meg, az orrom előtt, ki­virulnak. Mosolyognak a nap­fényben. Csakhát. . . nem süt mindig a nap.- h ­— Országjárók. Nagy ér­deklődéssel kísért előadásra került sor a minap Salgótar­jánban, ahol a TIT szervezé­sében az országjárás-vezetők találkoztak. A jelenlévők P. Zoltai Márta, a TIT or­szágos választmányi titkára előadásában Magyarország tá­jaival ismerkedtek, azon be­lül is a Dunántúli-középhegy­séggel. Áramkimaradás kábeihibától Kedd este Salgótarján egyes területén ftszültségkimára- dás következett be. Este 19 óra 45 perckor a Móricz Zsig- mond úton meghibásodott — valószínűleg a korábbi gáz­csőfektetési munkák miatt — egy 10 kilovoltos földkábel. Ez okozta egyébként a tele­vízió adáskimaradását is. Az ÉMÁSZ szakemberei 21 óra 22 perckor helyreállították az áram jlgáltatást és hozzá­láttak a kábel hibájának kija­vításához. Ezzel tegnap a ko­ra esti órákban végeztek. — Hívták — Jött. X mén* kési bányaüzem két szocialista brigádjának meghívására szerda dálután találkozott ol­vasóival Balázs Anna írónő. A bensőséges hangulatú be­szélgetés színhelye természe­tesen Ménkesen volt, ahová a meghívást közvetítő salgótar­jáni Bányász Művelődési Ház igazgatója kísérte el a nép­szerű írót. Diákbutik az építőtáborokban Csaknem két esztendeje, hogy az ország néhány épí­tőtáborában olcsó és ízléses ruhákat árusító butikok vár­ták a nyári munkára érkező fiatalokat. A diákok által tervezett, készített, zsűrizett és — önköltséges áron — árusított cikkek nagy sikert arattak, a háromezer ..min­tadarab” napok alatt elfo­gyott, Tavaly már több tíz­ezres árukészletből válogat­hattak azok, akik nyári sza­bad idejük egy részét építőtá­borban töltötték. A butikak­ció kiterjedt minden építőtá­bor valamennyi turnusára, s a fiatalok 100—300 forintért jutottak a divatos öltözékek­hez. Miként az MTI munkatár­sának a KISZ KB illetékesei elmondták, az akciót az idén tövábbszélesítik: a butikok megjelennek majd diáknapo­kon, iskolai rendezvényeken és táborokban is. Az idei kol­lekció összeállítására a KISZ KB Építőtáborok Bizottsá­ga pályázatot hirdetett. Az amatőr divattervezők ruhák, nadrágok, szoknyák, ingek A3-as, vagy A4-es méretű rajzaival nevezhetnek — áp­rilis 10-ig. A pályázatokat di­ákokból álló zsűri bírálja majd el, s a legjobb modelle­ket díjazzák. A terveket a KISZ KB Építőtáborok Bi­zottságához (Budapest, Pí. 72. 1388) lehet eljuttatni. Nőnapi virágözön Jól felkészült a nőnapra a salgótarjáni városgazdálkodá­si üzem kertészete. Több ezer cserép azaleát, cikláment, ci- oeráliát, színes margarétát, tulipánt és jácintot kínálnak a több ezer szál szegfű, fresia és gerbera mellett. A nagy nő­napi virágvásárba besegít az Óbuda Termelőszövetkezet, a A tárgyalóteremből Ha lehet, A Salgótarjáni Kohászati üzemek több mint' egy évti­zeden át a Finomkerámiaipari Műves verőcemaros! gyárá­ból szállította az acéltermé­kek minőségének vizsgálatá­hoz szükséges úgynevezett égetűcsónaikeí. (Ennek meg­határozott hőmérséklet _t kell kibírnia, hiszen a folyékony acél minőségét jelzi.) A Kő­bányai Porcelángyár — aho­vá a verőcemarosiak tartoz­tak közvetlenül — két eszten­dővel ezelőtt közölte, hogy a dunamenti gyár égetőkemen­céje tönkrement, ezért az égetőcsónakokat Budapesten állítják elő. Közölték azt is, hogy a szabvány szerinti hő­mérsékletet termékük bírni fogja. Nem így történt! A szerző­dő felek 1982-re 70 ezer ége­tőcsónakra állapodtak meg, s ennek egy löszét a gyár le is szállította. Akkor derült ki, hogy azok nem érik el a ko­rábbi minőséget, mert fölhasz­nálás közben nagyrészük el­törik és súlyuk is meghalad­ja a megengedett nagyságot. Közben újabb 45 ezer 600 égetőcsónak érkezett a kohá­szati üzemekbe, melyek ellen kifogást emeltek a gyártónál. Az közölte, hogy megfelelnek a termékszabványban előír­taiknak. Az űjabb szerződés természetesen már nem jöhe­tett létre, hiszen a kohászati üzemek ezt az égetőcsónakot nem tudta használni. A bí­rósághoz fordultak. Kérték: kötelezze a megyei bíróság az alperest, hogy a minőséghi­bás 45 ezer 600 égetőcsóna­kot cserélje ki megfelelőre, továbbá kötelezzék a szüksé­ges űjabb hetvenezer darab legyártására. szintén fővárosi Rozmaring Mgtsz és a szombathelyi Ker­tész Termelőszövetkezet, ame. Ivek szintén töob tehergépko­csi virágot szállítottak és szál­lítanak a vásárcsarnokba és a Pécskő Uzletházba. míg a vá­rosgazdálkodási üzem kerté­szete saját termékeit telep­helyén árusítja. akkor kell A megyei bíróság az 59 ezer 280 forint értékű hibás égetőcsónak kicserélésére vo­natkozó kérést elutasította, te­kintve, hogy felperes későn fordult a bírósághoz. (A sza­vatossági igényt a kohászati üzemeknek hat hónapon be­lül kellett volna érvényesít­tetnie. de csak kilenc hónap múltával próbálkoztak.) Vi­szont kötelezte az alperest, hogy két terminus alatt — 35—35 ezer darabonként — az égetőcsónakokat szállítsa le a korábbi minőségben. Az indoklás szerint a gyártó nem vette figyelembe a megrende­lő, a felhasználó igényeit. Ezt úgy értékelte, hogy huzamo­sabb ideje fönálló együttmű­ködési-kereskedelmi kapcso­latot szakított meg a kohá­szati üzemekkel. Az nehéz helyzetbe került, hiszen az égetőcsónakot másutt besze­rezni nem tudta. Viszont az acél minőségének megállapí­tásához ezekre elengedhetetle­nül szüksége volt. A bíróság megállapította, hogy az alpe­res korábban megfelelő mi­nőséget tudott biztosítani, s arra most is minden feltétel adott: köteles tehát — a bí­róság ítélete alapján létrejött szerződés szerint — a 70 ezer égetőcsónakot szállítani. h. z. í-í 506 NOGRAO, a Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád megyei Bizottsága és ■ Nigrád megyei Tanács lapja. Főszerkesztő.- GOTT AB GYULA. Szerkesztőség: Salgótarján, Palóc? Imre tér 4. Telefon: to-avi Főszerkesztő: 11-504. Sportrovat.- 14-596. Kiadja a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: BÁLINT TAMAS, a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat igazgatója. Kiadóhivatal: Salgótarján Palócz Imre tér 4 Telefon.- U-54Z. Telex: 229 10.9. Irányi tószám.- 3101. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizethető.- a helyi postahivatalokban és a kézbesítőknél. Előfizetési dt) egv hónapra 34 forint, negyedévre 10? torint egy evr< 400 forint. - Előállítja: • Nógrád megyei Nyomdaipari Vállalat, S101 Salgótarján, Palócz Imre tér 4. Pt.i Ok Felelős vezető: KELEMEN GABOB igazgató. Indexszám: 25 032 HU ISSN 0133-1559 '

Next

/
Thumbnails
Contents